Menstruáció terhesség alatt

Lehetséges a menstruáció terhesség alatt? Ha nagyon szeretnél babát, akkor minden menstruációnál ott motoszkál benned a kérdés, hogy vajon nem lehet-e, hogy a vérzés ellenére azért mégis ottvan a baba… Nos, az a helyzet, hogy valóban „megjöhet” a terhesség alatt is, de másként, mint ahogyan azt gondolnád.

Menstruáció terhesség alatt„Menstruáció” a terhesség alatt többféle okból léphet fel:

  • a fogantatás viszonylag későn történik, ezért a „szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya
  • a szervezet „emlékszik” rá, mikor kéne megjönnie, ezért a menses időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezik
  • hormonális okokból lép fel vérzés, ami nem „igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor

A terhesség alatt jelentkező „menstruáció” valójában nem igazi (kivéve az első esetet), és mindhárom típusnál a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor „megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor „meg szokott jönni” jelentkeznek a menses előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.

Nagyon fontos, hogy a menstruáció a terhesség alatt nem normális dolog, ha barnázást (akár 1-2 cseppet is) vagy élénk vérzést tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! A hormonális problémák ugyanis jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 837 Comments

  • Csilla

    2014. szeptember 23. kedd

    Tiszelt Doktornő!
    Augusztus utolsó heteiben megszakitásos módszerrel védekeztünk a párommal, majd rá egy hétre, 10 nappal korábban vérzést tapasztaltam, mennyiségre kevesebbet, de ugyanugy 5-6 napig tartott! Most viszont ismét a 28 nap helyett 18. napon kezdtem vérezni hasonlóan az előzöhöz, kevesebb a mennyisége a megszokottnál! Lehetek terhes?

    • Gabi

      2014. október 02. csütörtök

      Előfordulhat. A megszakításos védekezés alkalmazása során kb. 5% a teherbeesés kockázata. Ha bizonytalan, mindenképp célszerű csinálni egy terhességi tesztet.

  • Vivien

    2014. szeptember 19. péntek

    Kedves doktor nő! Tegnap megjött a menstruációm, talán kicsit kevesebb volt mint szokott és nem olyan brutális görcsök kísérték mint általában, viszont.. mára szinte semmi tampon sem kellett, 2 napja borzasztó hányingerem van enni sem tudok! Babát szeretnénk nagyon csalódott is voltam amikor meg jött de talán lehetséges, hogy mégis babát várok?!?! Tesztet nen csináltam még, megvárom a holnapot mert ma még egy lehetletnyi rózsaszin folyást észleltem a wc papíron. Amúgy általában 4-5 napig szokott tartani a menstruációm és az első 3 nap erős vérzés aztán az utolsó 2 enyhe

    • Gabi

      2014. szeptember 23. kedd

      Ha valóban sokkal enyhébb volt a vérzés, mint a megszokott, akkor lehetséges, hogy valóban terhességről van szó. Ez esetben mindenképp érdemes csinálni egy tesztet.

      • Vivien

        2014. szeptember 26. péntek

        Csináltam 3 tesztet az első halvány pozitív hát..elég jól látható a másik kettő nagyon nagyon halvány ha forgatom ide oda és nagyon nézem akkor látszik a 2.csík!! Akkor most?

  • Nóra

    2014. szeptember 17. szerda

    Szia, kérdésem a következő lenne. Most hét elején csináltam egy terhességi tesztet, ami pozitív lett…. másnap 4-5 barnás foltom volt, 2 nappal később kicsit több barnás volt inkább estére a nehéz nap után…. most a 3. napon volt délelőtt egy kevés barnázás, de most munka után vizes hatású enyhén rózsaszínes, és 2 leválló száll darabka….. ez arra utal, hogy elveszítjük a babánkat????? Most kb. 4-5 hetes a terhesség. Válaszodat előre is köszönöm.

  • Nóra

    2014. szeptember 17. szerda

    Szia, kérdésem a következő lenne. Most hét elején csináltam egy terhességi tesztet, ami pozitív lett…. másnap 4-5 barnás foltom volt, 2 nappal később kicsit több barnás volt inkább estére a nehéz nap után…. most a 3. napon volt délelőtt egy kevés barnázás, de most munka után vizes hatású enyhén rózsaszínes, és 2 leválló száll darabka….. ez arra utal, hogy elveszítjük a babánkat????? Most kb. 4-5 hetes a terhesség. Válaszodat előre is köszönöm. Orvosnál még nem voltam, mert első terhességemnél is 7-8 hetesnél előbb nem nagyon fogadtak, addig csak lehetséges terhesnek mondtak ki….

    • Gabi

      2014. szeptember 23. kedd

      Remélem, azóta elmúlt a barnás, rózsaszínes folyás! Ha nem váltott vérzésbe, nem kísérték görcsök, akkor jó eséllyel nincs gond a terhességgel. Próbálj pihenni, remélhetőleg nem lesz gond.

  • eszti

    2014. szeptember 15. hétfő

    Kedves doktornő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz,hogy.. Júliusban 25-en volt egy megszakitasos szeretkezesunk(akkor voltam a legtermekenyebb,ezmiatt is van az aggodas) de aztan augusztus 10en megjott 2nap kesessel pontosan 6-7napig rendesen tartott.szeptember 7-en pontosan szinten megjott 6napig.de mostansag faj a derekam,kozbe szurkal a petefeszkem,szedulok,ket kilót fogytam is.mellemen semmi valtozas. Megis lehetseges terhesseg? Vagy
    Lehet ez mind csak az ettol valo agyalastol, stressztol?
    Valaszat elore is koszonom!

    • Gabi

      2014. szeptember 23. kedd

      A leírtak önmagukban nem utalnak terhességre. Viszont 100%-osan kizárni sem lehet. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Andi

    2014. szeptember 15. hétfő

    Kedves doktornő!
    Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a legutolsó menstruációm a szokottnál rövidebb ideig tartott(6nap helyett 3 nap), és csak az első két napban volt vérzés, a következő 2 napban pedig barnás színű enyhe váladék. Reggelente és napközben is hányingerem szokott lenni, feszül és nyilall a hasam. A párommal megszakításos közösüléssel voltunk együtt az elmúlt hónapban. Ön szerint lehetek állapotos?
    Üdvözlettel és köszönettel. Andi

    • Gabi

      2014. szeptember 23. kedd

      Igen, lehetséges. Mindenképp érdemes lenne tesztelni.

  • én

    2014. szeptember 12. péntek

    Jónapot Doktornő!
    Azt szeretnem kerdezni hogy terhes lehetek a akkor ha a menstruaciom kesett 35. napon jott meg teljesen normalis de neha hányingerem. A párommal mindig védekezünk

    • Gabi

      2014. szeptember 23. kedd

      Ha a menzesz teljesen a megszokott módon zajlott, tehát nem volt enyhébb, mint általában, nem múlt el 3 napon belül, színe, állaga sem tért el a szokásostól, akkor minimális a terhesség esélye. Viszont mivel 100%-ban biztonságos védekezési mód nem létezik, így azt sem lehet biztosan mondani, hogy nem terhes. Ha bizonytalan, egy tesztet mindenképp érdemes lenne csinálni.

  • K. Ildikó

    2014. szeptember 12. péntek

    Kedves Doktornő, Kedves Ági!

    Kissé csalódott állapotban írom levelem. 8 napig késett a menzeszem, éreztem terhességre utaló jeleket (2. terhesség lenne), de aztán tegnap este mégis megjött a menstruációm, elég erősen. 5-6 napon negatív teszt:(
    Így teljesen kizárható a terhesség? Annyira jó lett volna 🙁 Köszönöm

    • Gabi

      2014. szeptember 23. kedd

      Ha a terhességre utaló tünetek is eltűntek, akkor sajnos minimális az esélye.

  • mate erzsebet

    2014. szeptember 09. kedd

    kedves doktorno nekem agusztus 28 an kellet volna megjonnie ma mar szeptember 9 dik e van es ma megjott nagyon piros es darabos is 🙁 tesztet csinaltam es pozitiv tunetek megvannak hanyinger is.Kizarhato 100% a terhesseg ?koszonom elore is a valaszt

    • Gabi

      2014. szeptember 10. szerda

      Nem zárható ki. Ha a teszt pozitív, már önmagában is 99%, hogy terhességről van szó. Viszont ebben az esetben a vérzés vetélésre utalhat, ami miatt mindenképp érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, ugyanis a vetélés nem csak a magzatra, de az anyára is veszélyes lehet.

  • Angyalka

    2014. szeptember 02. kedd

    Szia.Nekem olyan gondom lenne vagy kérdésem.Van egy tíz hónapos kisfiam. Augusztusba megjött ötödikén és megvolt egy hétig.Most megint megjött augusztusba 26.-án két-három napig ilyen barnás volt és 28.-ától erős vérzésem van és még mindig tart!Nem akar csillapodni!Ez jelenthet rosszat vagy bármit??

    • Gabi

      2014. szeptember 04. csütörtök

      Szülés után (főleg, ha még tart a szoptatás) gyakran egész máshogy zajlik a vérzés, mint a terhességet megelőzően. Előfordulhat, hogy erősebb, hosszabb ideig tart, hogy eleinte rendszertelen. A 8-10 napig tartó nem túl erős vérzés önmagában még nem gond. De ha akár 2 hétig is eltart, akkor érdemes orvoshoz fordulni.

  • Marcsi

    2014. szeptember 02. kedd

    Azt elfelejtettem írni,hogy 6. héten járok.

  • Marcsi

    2014. szeptember 02. kedd

    Kedves Ágnes!

    Sok rémhírt hallottam a baba elhalásától ezért némi félelem van bennem. Kérdezni szeretném, hogy az normális ha csak a mellbimbóm érzékenységét érzem? Különösebben nem érzem, hogy feszülne vagy hasonlók. Hétfőn megyek orvoshoz,de az még olyan messzinek tűnik.

    Válaszát előre is köszönöm.

    Üdvözlettel:
    Horváth Mária

    • Gabi

      2014. szeptember 04. csütörtök

      A terhességi tünetek nem feltétlenül jelentkeznek mindenkinél, és nem is egyformán erősen. Ha nincs semmi terhességre utaló jel, vagy csak enyhék a tünetek, az önmagában nem jelent rosszat!

    • Vida Ágnes

      2014. szeptember 09. kedd

      Normális, nem kel aggódnod.

  • Pipike

    2014. szeptember 01. hétfő

    Kedves doktorno!
    Azt szeretnem kerdezni hogy mendtruaci o alatt lehetek terhes??aug 4vettem be az,utolso fogamzas gatlot de azota sem vedekezunk.. Babat szeretnenk…a mensim megjott hetediken 4napik keves barnazasom volt azutan ket napig verzesem volt aztan megint 2 nap barnas majd 20dikan 4napig nagyon gyenge verzesem volt.. Majd megint 31en megjott de ma szept 1en el mult..a vernyomasom kicsi 80/50 a koromboz kepest(20 eves) meleimen kek erek jelentek meg a hasam koldok,alatt meg duzzadt kemeny lett es egy alig lathato halvany sargas fugholeges onal jelent meg a szedulok neha enyhe hanyingerem van s szedulok reggelente.teszteltem de negativq
    Koszonom elore is a valaszat!

    • Gabi

      2014. szeptember 04. csütörtök

      Igen, lehetséges a terhesség. Pár nap múlva érdemes lenne a tesztet megismételni.

  • Lenke

    2014. szeptember 01. hétfő

    Kedves Doktornő!

    Babát tervezünk. Az elmúlt 3 hónapban egyre hosszabbak a ciklusaim, 25-ről előbb 27 majd 29 napos lett. Legutoljára pedig a 34. napon tapasztaltam csak nagyon enyhe, pecsételő vérzést, 2 napig. Még betétet sem kellett tennem, csak tisztaságit, annyira enyhe volt. Ez is abbamaradt két napra, majd most, a 38. napon görcsölök, egész nap, és enyhén újra vérzek, de ez is inkább rózsaszínű, vizes jellegű. Már 3 tesztet is néztem, a 32 naptól kétnaponként, de mindegyik negatív. Lehetséges, hogy ennek ellenére terhes vagyok? Ha igen, baj lehet ebből az újabb vérzésből és a görcsökből? Ha nem, akkor viszont mitől zavarodhatott ennyire össze a ciklusom?

    • Gabi

      2014. szeptember 04. csütörtök

      A negatív tesztek ellenére teljesen nem lehet kizárni a terhességet sem, mivel a vérzés jelentősen enyhébb volt, mint a megszokott. Nehéz lenne megmondani, mi okozza a leírtakat, biztosat esetleg egy nőgyógyász tudna mondani a vizsgálat után.

  • Marianna

    2014. augusztus 26. kedd

    Üdvözlöm!
    Eddig mindig pontosan jött meg a menstruációm barnázással kezdődik másnapra vérzek harmad nap már csak barnázok szóval 4. nap már egyáltalán nincs semmi.
    Most Augusztus 23.-án kelet megjönnie, du-ra tisztaságin pecsételő barnaság volt társult émelygéssel, fejfájással, tarkó fájással estére a fülem is fájt néha minimális hányinger! Másnap ugyan ezek a tünetek! 25.-én reggel kicsit több barnaság elviselhetően fájt a hasam alatt és délután meg megjött darabok is jöttek ki. Ekkor már émelygést nem tapasztaltam! Estére már nem fájt a hasam alatt a mennyiség is kevesebb volt. Olyan érzésem volt mintha meg sem lett volna! 26.-án egész nap csak sötétbarnaság volt. 25.-én csináltam este tesztet de az negatív volt. 30.-án megismételjem a tesztet ? Lehetséges hogy azért így is sikerült a baba?
    Előre is köszönöm válaszát!

    • Gabi

      2014. szeptember 02. kedd

      Ha a menzesz pontosan jött meg, és nem volt eltérés a vérzés mennyisége, állaga tekintetében, akkor minimális a terhesség esélye. Az émelygést más is okozhatta, de ettől még nem lehet a terhességet sem 100%-osan kizárni. Ha bizonytalan, és azóta is vannak terhességre utaló jelek (pl. émelygés), érdemes a tesztet megismételni.

  • Szilvia

    2014. augusztus 26. kedd

    Kedves Ági!
    Kislányunk most 13 hónapos. 1 éves koráig velem együtt aludt, 2 óránként ébredt, szopizott (legfeljebb 2-3 naponta volt egy 4 órás blokk)…
    4 hete kiköltöztem a szobájából, és azonnal jobb lett a helyzet: 2 héten át minden éjszaka (4)5-8 órákat aludt egyben. Szignifikáns különbség!
    Aztán 2 hete ismét „elromlott” valami, megint sokat ébred.
    Időközben szeparációs szorongás is kialakult nála, ami nappal egyértelmű.
    Tekintettel a szeparációs szorongásra, nem gond-e, ha Apa megy át hozzá éjjel, és a nagy sírás-hiszti Anya-követeléssel nem foglalkozunk, hanem Apa altatja vissza? (Fogzás sem kizárt, de nem egyértelmű).
    Válaszodat köszönöm!

  • Szandra

    2014. augusztus 25. hétfő

    Kedves Doktornő!
    Július 25-én szeretkeztünk megszakitással a párommal, augusztus 10-én volt a pontos ideje a mensesemnek meg is jött pontosan,szokásos vérzés 6-7 napig tartott. A következő mensesem szeptember 7 körülre esedékes. Szédülök, mintha érzékenyebbek lennének a melleim mostanában. Lehetek mégis terhes? Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2014. szeptember 02. kedd

      Nem túl nagy a valószínűsége, de ha bizonytalan, egy tesztet nem árt csinálni.

  • mirci

    2014. augusztus 23. szombat

    Kedves Doktornő,nekem egy olyan problémám van h.most 31 én kelett vna megjonnie es ma jött meg nagyon szeretnénk babat.lehetek meg terhes,azert mert Megjött??

    • Gabi

      2014. augusztus 24. vasárnap

      Ha most hamarabb jelentkezett a vérzés, mint kellett volna, és ez a pontatlanság általában nem jellemző, akkor ez utalhat terhességre is. Ha a vérzés enyhébb, mint a megszokott és nem tart tovább 3 napnál, akkor érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

      • mirci

        2014. augusztus 29. péntek

        Sajnos nem terhesség volt pedig nagyon szerettük vna

  • Zsófi

    2014. augusztus 22. péntek

    Tisztelt Dr-nő!

    Július 26-án voltam együtt a párommal,megszakításos védekezéssel.Augusztus 4-én kellett volna megjönnie,aznap görcsöltem minden tünet megvolt,utána elmúltak a tünetek,de rá 4 napra megjött,az első nap kevés volt,barnás,de utána elég intenzív volt a mensesem és 6-7 napig tartott,viszont sokszor érzek hányingert és remeg a bal bordám alatt a hasam,mintha valami ideg remegne.Csak a hányinger miatt aggódom egy kicsit! Lehetek-e terhes? Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2014. augusztus 24. vasárnap

      Nem túl nagy a terhesség esélye a viszonylag hosszú vérzés miatt, de ha bizonytalan, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Mandula

    2014. augusztus 20. szerda

    Kedves Doktornő!
    Férjemmel aznap voltunk együtt, amikor az ovulációs átlátszó nyálkás váladék jelent meg,a menseshez képest 13.napon. Ezután a vártnál 1 héttel hamarabb világos vér jelent meg úszás után.Mivel keveredhetett vízzel, ezért nem tudom, hogy valóban rózsaszín volt-e, vagy a csak a víztől. Ezután abbahagyta. Másnap reggel ismét megjelent de abbahagyta és este minimális barnás volt csak.Ezután 2 napig már sötétebb vér jelent meg, kicsit barnás beütéssel.Majd barna váladékkal lett vége.Nem voltak tipikus fájdalmaim, csak néha szúrást éreztem a jobb petefészkemben.Mivel utána olvastam, azt szűrtem le biztos menstruáció, hisz azért ez nem 3 nap volt, és ebből 2 nap rendes vérzésnek tűnt.Biztonság miatt csináltam egy korai terhesség megállapítására alkalmas tesztet. Negatív lett. Ezután azt láttam, hogy apró barnás pöttyök vannak újra.Szagérzékeny vagyok és a mellem is feszül. Van egy 10éves kislányom, voltam már terhes, de most abszolút tanácstalan vagyok. Várjak a következő menstruációig, vagy valamikor csináljak még egy tesztet?
    Köszönöm válaszát!

    • Gabi

      2014. augusztus 24. vasárnap

      Ha bizonytalan,és a terhességre utaló jelek sem múlnak el, pár nap múlva érdemes a tesztet megismételni.

  • ivett

    2014. augusztus 17. vasárnap

    Tisztelt doktorno!

    Rendszeressen egyutt vagyok a parommal es eddig mindig idoben meg jott a menstruaciom de most ebbe a honapba 1 hetet kesett es lehet hogy fel is vagyok fazva mert egyfojtaba pisilnem Kell es nagyon faj is! Van egy 2 eves kislanyom vele mikor terhes voltam nem jott meg a menzeszem es most kicsit aggodom hogy lehet ra betegedtem csinaltam 3 tesztet negative Lett! Nem tudom mi lehet!!!

    • Gabi

      2014. augusztus 19. kedd

      Ha fájdalommal jár a vizelet ürítés, akkor az inkább felfázásra utal. Érdemes lenne megkeresni a háziorvost.

  • Petra

    2014. augusztus 13. szerda

    Tisztelt Doktor Nő!

    Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy esetemben mekkora esély van a terhességre?
    Az esetem kissé bonyolult, nem is tudom hol kezdjem: Fogamzásgátló tablettát szedek egy éve, ebben a hónapban nem maradt ki egy tabletta sem, nem volt hányás, sem hasmenés. Euthyrox 50et szedek pajzsmirigyalulmüködésre, de ebben a hónapban nem tudtam bevenni mert elfogyott a gyógyszer és nem tudtam feliratni. Egy szexuális együttlétem volt, a partnerem a tablettaszedés ellenére nem ment el bennem de pár csepp előváladékra gyanakszom. A megvonásos vérzésem napra pontosan megjött, csak sokkal kevesebb volt mennyiségre, valamint 3 napig tartott majd azthittem elmúlt, most 4. nap delután újból vérzek (nem olyan nagyon most sem). Az együttlét a vérzést megelőzően másfél héttel volt. Lehetséges a terhesség vagy miért ilyen kevés a vérzés mennyisége? Lehet h csak stressz miatt van ami ebben a hónapban ért? vagy van rá hatással az h nem szedtem a thyroxint? Vagy a fogamzásgátló ellenére teherbe estem? Illetve nemsokkal az együttlét után hüvelygombát is kaptam. Lehet h amiatt más most a vérzés?
    Válaszát előre is nagyon köszönöm! Üdvözli: Petra

    • Gabi

      2014. augusztus 19. kedd

      Mivel a fogamzásgátló szedése során nem volt semmi rendkívüli, minimális a terhesség esélye. Érdemes lenne a pajzsmirigyre szedett gyógyszer betegtájékoztatóját alaposan átolvasni, okozhat-e ilyen tüneteket, esetleg befolyásolhatja-e a fogamzásgátló hatékonyságát.

  • Nina86

    2014. augusztus 12. kedd

    Tisztelt Dr. Nő!

    Parommal 2013 december ota nem vedekezunk,babat szeretnenk!A ciklusom valtozo 27-28-29 naposak,de ebben a honapban 1hettel a nem vart elott megjott,ami igy 22napos ciklust jelent!i Az elso nap barnaztam es rozsaszines folyasom volt,minimalis!Ma mar intenzivebb szine volt,de meg mindig nem az a mennyiseg,ami ilyenkor lenni szokott!Kb 1honapja kezdem el homerozni,de meglepetesemre joval hamarabb jott 🙁
    Aggodalomra van okom?Erdemes esetleg meg remenykedni a babocaban?

    Valaszat elore is koszonom!

    • Gabi

      2014. augusztus 13. szerda

      Ha a vérzés enyhe, és 3 napon belül elmúlik, akkor még szóba jöhet a terhesség, ebben az esetben érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Reka

    2014. augusztus 07. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Ha a menses alatt elvégzett terhességi teszt negatív, akkor semmiképpen nem áll fent terhesség, igaz?

    • Gabi

      2014. augusztus 13. szerda

      Ez így nem feltétlen igaz. A negatív teszt nem zárja ki 100%-osan a terhességet. Viszont ha a menzesz pontosan jött meg, színe, állaga, mennyisége nem tér el a szokásostól, és nem múlik el 3 napon belül, akkor kicsi a terhesség esélye. Ha valami még ezután is terhességre utal, érdemes a tesztet megismételni.

  • tarné Veress Hajnalka

    2014. augusztus 01. péntek

    Tisztelt doktornő azt szeretném kérdezni. Hogy fogamzásgátló szedek de viszont már a második hónapja hogy nem pontosan jön meg 3 napnál nem tart tovább az elsonap kevés a második nap több a harmadik nap megint kevés lehetek e terhes

    • Gabi

      2014. augusztus 06. szerda

      Előfordulhat, mivel egyetlen fogamzásgátló módszer sem 100%-osan biztonságos. Ha bizonytalan, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Móni

    2014. július 30. szerda

    Kedves Doktornő!

    Mindig pontos szokott lenni a menstruáciom de már múlt hónapban is előbb jött meg akor 3 napig volt meg most 1 héttel megint korábban jött meg de rózsaszines barnás enyhe vérzésem van van benne vérdarabka is. Hányingerem van mellette, hőingadozás, szédülés. Nagyon szeretnénk egy kistesót. már egy ideje probálkozunk, lehetséges hogy most terhes vagyok?
    Mikor lenne érdemes vennem tesztet?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2014. augusztus 05. kedd

      Ha a vérzés enyhe, nem tart tovább 3 napnál, és általában nem így szokott zajlani, akkor érdemes lenne csinálni egy tesztet.

  • Böbe

    2014. július 25. péntek

    szèp napot!!! az a problèmám, hogy a mensesem megjött ebbe a hónapban, ami mindig 7 napig tart! mult hèt csütörtök este jött meg, de ma már pèntek van ès barnás vères nyálkás folyásom van! enyhèn fály a hasam.is!! mi lehet a.baj!!

    • Gabi

      2014. július 29. kedd

      Ennyiből nehéz lenne megmondani, mi a gond. Ha jól értem, most több, mint 1 hétig tartott a menzesz, és még 1 hét elteltével is fájdalom kísérte. Ha esetleg azóta is jelentkezik ez a fájdalom, esetleg még tart a vérzés is, mindenképp érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni.

  • livia

    2014. július 22. kedd

    en irtam mar par napja , enyhe darabos vérzésem van- volt 5 napja ma mar rozsaszines par csepp , ma vettem egy tesztet negativ lett ! En mar biztos hogy nem vagyok terhes ? Mi az oka a darabos verzesnek

  • Ivett

    2014. július 22. kedd

    Kedves Doktornő! A párommal együtt voltam a múlthónapban.Abban a hónapban szokás szerint egy hétig bő vérzésem volt.Viszont ebben a hónapban még nem jelentkezett a vérzés.Lehetséges,hogy terhes vagyok?

    • Gabi

      2014. július 29. kedd

      Lehetséges. Ha továbbra is késik, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Vivien

    2014. július 21. hétfő

    Kedves Ági!

    Érdekesen fog hangzani a dolog, de tanácstalan vagyok.
    Kb 2 hete vettem eszre, mintha „gombóc” lenne a hasamban. Amikor nyomja a hasam, szépen kitapintható kis kerekded. Nem mindig ugyanott feszül neki a hasfalamnak. A múlt hónapban késett 5 napot a mensesem, így teszteltem, az eredmény negatív lett 2x is. Most 8 napom van a következőig, de kicsit barnás valamikor jobban véres enyhe folyásom van. Tisztasági betéten és wc papíron látom és mensi szerű hasfájásom van. Mostanában, hogy rendszertelen ezen meg sem lepődöm, de ezt a gombóc mozgást nem tudom hova tenni. Az elején figyeltem, nem e csak bélmozgás, de nem bánt szél és napi szinten sincs gondom, ez nálam újdonság. Mindig gondom volt a napi rutinnal. Szóval kicsit tanácstalan vagyok a dologban. Már van egy 2 éves lányom, szeretnénk kistestvért. A lányom nyomkodós volt a pocakban anno.
    Ez mondjuk így viccesen hangzik, nekem az Alien filmek jutottak eszembe rola. Elnezest ezert a gondolatert. Tanacsos lenne egy uh esetleg? Angliaban elunk au egeszseguggyel nem vagyok kibékulve, egy honap mulva megyunk haza, varhatok esetleg addig. Őszintén én attól zartok hogy valami baj van odabent es nem baba…
    Köszönöm a válaszod 🙂

    • Gabi

      2014. július 29. kedd

      Ha aggaszt a dolog, érdemes lenne orvoshoz fordulni, nem feltétlen nőgyógyászhoz, talán tudnak valami okosat mondani. A terhességet így kézzel kitapintani a korai időszakban igazából nem lehet. (De ez még nem zárja ki a terhességet sem.)

  • Kitti

    2014. július 21. hétfő

    Sziasztok sajnos az a problémám, hogy párommal gyereket szeretnénk és sajnos nem jön össze. Méhszáj sebem volt, amivel ecseteléssel kezelték, közben fogamzásgátlót kellett szednem pár hónapig, hogy helyre álljon a vérzésem, majd összejött a baba amit spontán vetéléssel el is vesztettem. Most mensi után vagyok és ha elmegyek mosdóba vérzek. Összejöhet a baba vagy megint a méhemmel van baj? Előre is köszönöm a választ!

    • Gabi

      2014. július 21. hétfő

      A méhszájseb önmagában nem akadályozza a teherbeesést, viszont sajnos gyakran előfordul, hogy vérezget. Lehetséges, hogy most is onnan jön a vérzés. Viszont ezt így nem lehet pontosan megállapítani. A méhszájseb méretétől, jellegétől sok minden függ. Érdemes lenne visszamenni a nőgyógyászhoz, és tőle kérni tanácsot.

  • livia

    2014. július 20. vasárnap

    helo, nekem az lenne
    a keresem hogy keset a bajom 4 napot 3 napja meg van a bajom elso nap nagyon fajt a hasam masnap kicsit de darabos verzesem van es nem nagyon eros ! Almosnak erzem magam , szedulok pufadt has duzadt mell , ehes vagyok mindig neha hanyinger ez a mensesem elot is volt es most is tesztem pozitiv , lehetek terhes ? ?!

    • Gabi

      2014. július 21. hétfő

      Ha pozitív a teszt, az 99%, hogy terhességet jelez. Érdemes lenne keresni egy nőgyógyászt.

  • Reni

    2014. július 18. péntek

    Kedves drnő!
    Olyan kérdésem lenne hogy ehónap 14én volt az utolsó napja a mensimnek,aznap este együtt voltunk párommal 2-3 napja elkezdtem émelyegni,naonta egyszeri hányés van ami után jobban érzem magam fejfájás is előfordul általában estére jelentkezik.van már egy gyerekem akit császárral szültem,párommal már 1 éve próbálkozunk tesóval eddig sikertelenül.most a mensim nem olyan volt mint szokott az adott napon amikor meg kellett jönie barnás folyás volt 2 napig 3dik nap csomoszerű vérzésem volt 4dik napra már csak ritka vérzés volt.hasam fájdogál esténként mintha fel lennék puffadva pedig alig eszek mert nem kívánok enni.lehetséges hogy ilyen hamar jelentkeznek a jelek illetve hogy terhesség áll fent?
    Válaszát nagyon köszönöm!
    Tisztelette.: Reni

    • Gabi

      2014. július 21. hétfő

      Ha az utolsó menzesz már nem a megszokott módon jelentkezett, akkor lehetséges, hogy már azt megelőzően sikerült teherbe esni. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy tesztet.

  • Niki

    2014. július 16. szerda

    Szia!
    nekem minden hónapba ven menszeszem de úgy 3 hónapja átcserélődött más időpontra és a színe is megváltozott a hasam elég nagy (már van egy gyermekem)lett és a melleim is érzékenyebbek és megduzzadtak.nem tudom mi lehet az oka . esetleg terhes lehetek?

    • Gabi

      2014. július 18. péntek

      Abban az esetben lehet terhességre gyanakodni, ha a vérzés enyhébb, mint az eddig megszokott, nem tart tovább 3 napnál. Ebben az esetben érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • jina ruszo

    2014. július 15. kedd

    kedves doktorno nekem van verzesem minden holnapba 2napig ahasam mar pedig ojan mindaki 4 honapos terhes aterhesegi teszteim pozitivek amelem megvan duzadva meg mintha elo ahasamba valami nyomulnaki lehet ez menstruacioalati terheseg valaszat eloreis koszonom

    • Gabi

      2014. július 15. kedd

      Igen, lehetséges, hogy valakinek több hónapon keresztül is jelentkezik enyhe vérzés a terhesség alatt. Én mindenképp (és minél előbb) orvoshoz fordulnék!

  • Ági

    2014. július 13. vasárnap

    Kedves Ágnes!

    Érdeklődéssel olvasom a blogját, mert sokat segített eddig is,de most tehetetlennek érzem magam! Ha lehetséges segítséget szeretnék kérni Öntől!
    16 hónapos a kisfiam, már mindent eszik, 16 foga már kint van, este fél7- 7 körül vacsorázik, de éjszaka mégis sokszor megébred, iszik és visszaalszik. Az aggodalmamat az okozza, hogy akad, hogy 1 liter teát is képes meginni éjszaka, a vizet nem fogadja el. A szobában sincs meleg. Nem tudom, hogy hogyan szoktathatnám le erről.?
    A másik kérdésem pedig az lenne, hogy a napokban hagyta abba az esti szopizást és nem tudom hogy mit adjak vagy adjak-e helyette neki valamit!
    Bízom benne, hogy tud nekem valami tanácsot adni!Segítségét előre is köszönöm!
    Tisztelettel:
    Benkőné

    • Vida Ágnes

      2014. július 14. hétfő

      Nem az ivás miatt ébred, hanem azért, mert valami baja van és azért kér inni, mert azt szokta meg, hogy ezen nyugszik meg. Elsőként tehát ne az ivásról szoktasd le, hanem kezeld az okot, ami miatt felébred. Ez leggyakrabban a fogzás szokott lenni ebben a korban, mivel ilyenkor jönnek a hátsó fogak. Ennek biztos jele, ha nappal nyálzik és mindent a szájába vesz, illetve ha az ínyét piszkálja, masszírozza. Lefekvés előtt egy kiskanál Nurofen megoldhatja ezt a problémát.

      Ha este már nem kér szopizni, akkor elég rendes vacsorát adni neki, lefekvéskor pedig simán csak lefektetni, nem kell helyettesíteni semmivel.

  • RENA

    2014. július 13. vasárnap

    szia.mensimnek ma kelett volna jönni(vasárnap)de pénteken volt egy pici rózsaszinem,aztan egy kevés barnám,estére mar semmi,visyont masnap reggel volt rendes vérzés,ilyen darabka jött ki.ma vasarnap meg mar nagyon kevés van,a hasam néha enyhén faj,és a melleim kezdenek megint érzékenyek lenni.mitöl van ez?:-(

    • Gabi

      2014. július 15. kedd

      Ha terhességre gyanakszol, és a vérzés 3 napon belül elmúlt, akkor érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Alice

    2014. július 10. csütörtök

    Nincs fogamzásgátlás – 85
    Megszakításos védekezés – 35
    Naptár-módszer – 14-40
    Spermicidek – 5-20
    Méhszájsapka – 7-11
    Óvszer használata – 3-4
    Női óvszer – 1-5
    Pesszárium spermiciddel – 2-3
    Hőmérőzés – 0.5-3
    Injekció – 0.03-2
    Hormonális IUD – 0.05-0.1
    Fogamzásgátló tabletta 0.1-0.5 Sterilizáció – 0.1-0.3
    Implantátum – 0

    A megszakításos közösülésnek van a második legnagyobb rizikófaktora. 100 nőből 35 esik teherbe ezzel a módszerrel, nem hinném, hogy ez csak 5% lenne. 🙂

    • Gabi

      2014. július 10. csütörtök

      Valószínűleg ezek az adatok arra vonatkoznak, hogy ha egy pár egy éven át csak egy bizonyos fogamzásgátló módszert alkalmaz, akkor ilyen százalékos arányban esnek teherbe.

  • Renáta

    2014. július 04. péntek

    Szia.9honapja probalkozunk a babával,eddig eredménytelenül:-(hétfön a ciklus16.napján volt egy gyenge élénk pirosas vérzésem,de csak kevés és ugymond pillanatokig,reggel,utána semmi,és azóta sem.mensimnek13kellene jönni,amit nem varok:-(elvileg ha jól szamoltam a pém.után 11-12nappal volt ez az enyhe vérzés,mitöl lehetett?azthittem valami baj van h mensi lesz,de gondoltam az a 16napon nem lehet.azóta nem volt,csak a hasam fáj,és a mellem érzékeny kicsit

    • Gabi

      2014. július 14. hétfő

      Ha a vérzés enyhe volt, és el is múlt, akkor lehetett a beágyazódás jele is. Ha azóta késik a menzeszed, érdemes csinálni egy tesztet.

  • muhari erzsébet

    2014. július 04. péntek

    Sziasztok !! Lenne egy kérdésem ,nekem a menstruáciom 7 napot késett 6. nap után csináltam egy tesztet ami halványan de kimutatta a második csíkot.Kezdtünk bizakodni ,hogy terhes vagyok így elmentünk a házi orvoshoz aki azt mondta 2,2 mm es az embrió még jobban örültem hogy kisbabánk lesz. Másnap este meg jött a menstruációm . Nem értem most terhes vagyok ?? Mert ma is csináltam tesztet úgy hogy megvan és negatívot mutatott ,tényleg megkérném aki tud segitsen válaszával. Előre is köszönöm !!!!!

    • Gabi

      2014. július 14. hétfő

      Ha a vérzés nem volt erős, inkább csak barnás, rózsaszínes folyás, és 3 napon belül elmúlt, akkor még lehet teljesen egészséges a terhesség. Azóta valószínűleg volt újabb vizsgálat, amin kiderült, okozott-e problémát a vérzés.

  • Kinga

    2014. július 03. csütörtök

    Üdv.
    páromal már 5 hónapja próbálkozunk ,de eddig nem jött össze!
    ám bár 2 hónapja össze vissza jön meg a menstruaciom.
    múlthónapban 18 napot késett, a teszt negatív lett.
    a hónapban ismét késett 5-6 napot!
    hasam felvan puffadva, kívánok bízonyos ételeket,de más tünet nincs!
    elő fordulhat h babát várok vagy mi lehet az oka ennek az össze visszaságnak?
    nagyon örülnénk a babának!
    22 éves lány vagyok 16 évesen volt egy terhesseg megszakításom, ez nem lehet befolyással a dolgokra?
    várom válaszát!
    üdv
    Kinga

    • Gabi

      2014. július 14. hétfő

      Ha ezt megelőzően pontos volt a ciklus, akkor előfordulhat, hogy most terhesség miatt lett pontatlan. Ha a vérzés ráadásul enyhébb, mint a megszokott, nem tart tovább 3 napnál, akkor szóba jöhet a terhesség, érdemes a tesztet megismételni.

      Korábbi terhesség megszakítás után előfordulhat, hogy nehezebben sikerül ismét teherbe esni, de ennyi idő elteltével még nem kirívó eset, hogy nem sikerül a terhesség.

  • melinda

    2014. július 03. csütörtök

    kedves Gabi
    5 hetes terhes vagyok barnás folyásom volt kaptam gyogyszert de rá egy hétre pirosas volt és nem sok ma délután van a dokim nagyon félek mert ez az utolsó esélyem a babához kérlek mondj valami biztatott köszi

  • niko

    2014. július 02. szerda

    Kedves doktornő!!!! az lenne a kérdésem hogy nekem mar 1honapja hányingerem, szédülök,kivános vagyok, de a mult honapba a menszeszem ugy volt meg hogy 1napig rendes vérzésem volt utana 2napig barna volt, most meg ugy jöt meg hogy 1hétel hamarabb de ugyan ugy hányingerem ,meg kivános és szédulok is de nem tudom mi volt az a darabos vér !!az lenne a kérdésem hogy lehet-e hogy terhes vagyok ????

    • Gabi

      2014. július 10. csütörtök

      Igen, lehetséges. Ha még nem csinált terhességi tesztet, mindenképp érdemes lenne.

  • Boni

    2014. július 02. szerda

    Udvozlom!
    Utolso menstruaciom majus 28-an volt, azelott aprilis 20.
    Parommal babat szeretnenk. Az elmult egy hetben 5pozitiv tezstem volt, viszont tegnap az orvosnal semmi nem latszodott a huvelyi uh-n. Nagyon megijedtem,bar mindenki nyugtat,hogy korai szakaszban lehetek,s azert nem latszodik semmi.
    Jovoheten kell megint mennem az uh-ra.
    Felek,hogy nincs is baba:(
    Koszonom valaszat

    • Gabi

      2014. július 10. csütörtök

      A pozitív teszt (főleg 5-ször) ritkán téved! Remélhetőleg az újabb vizsgálaton mindent rendben találnak!

  • mano

    2014. július 01. kedd

    Nekem 5 nappal hamarabb jött meg a menstruációm? (21-én) mindig pontos 28 napos ciklusaim vannak, , 1-2 nap gyenge barnás vérezgetés, 3 nap intenzívebb, de nem a normálisan megszokott mennyiségben, azóta barnázgatok, 3 napja csak 1-2 csepp naponta. Most már a 11. napon tartok, ma vettem tesztet negatív lett.
    Lehetek kismama??

    • Gabi

      2014. július 10. csütörtök

      Mivel a vérzés elhúzódik, nem túl nagy a valószínűsége. De az enyhe vérezgetés miatt mégis érdemes lenne megismételni a tesztet.

    • Andi

      2014. július 26. szombat

      Kedves Mano!
      Érdeklődnék,hogy mi történt azóta?Ugyan ezek a tüneteim vannak.Jelenleg a 3.napja vérzek most már erősebb,de két napig gyenge volt.
      Köszönöm!

  • Laura

    2014. június 30. hétfő

    Kedves Doktornő!

    Szeretém megkérdezni,hogy ha 3 héttel előb jön meg a menstruáció de viszont a terhességre utaló tünetek mind erősen megvannak és a hasam is már kb 10 hetes terhességre utal, akkor lehetek terhes ?
    Válaszát előre is nagyon köszönöm!

  • laura

    2014. június 30. hétfő

    Sziasztok ! A tuneteim mind megvannak… hanyinger , szedules, mellfeszules, a hasam pedig olyan mintha kb 10 hetes lennek . 14-15 ike fele kene megjonnie de ma jott meg 30.an . Nagyon gorcsolok es nem barnazas es nem egy ket csepp verzes van.
    Ilyenkor mi van ?? 🙁

    • Gabi

      2014. július 10. csütörtök

      Az erős, görcsös vérzés terhesség alatt vetélésre utalhat. Ha 2-3 napon belül elmúlik a vérzés, akkor még van esély a terhességre. Ha az erre utaló tünetek is jelentkeznek továbbra is, akkor mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • kitti

    2014. június 28. szombat

    kedves doktornö enaszt szeretnem kerdezni hogy mar 4honapja verzek decsak 2napokat csinaltam terhesegi tesztet ami pozitiv ahasam nol amejem faj amikor eszek vagy ehes vagyok akormeg mint ha ahasam közepin valami nyomulnaki azorvosom aszt monta hogy nem vagyok terhes mert a3madig terhesegi teszt negativ let akor ez mitjelent terhes vagyok vagy nem valaszat elöreis köszönöm

    • Gabi

      2014. július 10. csütörtök

      A pozitív terhességi teszt 99%-ban terhességet jelent. Ha csak az utolsó tesztre alapozott az orvos, ami negatív lett, az még nem jelent semmit. Ha kézi vizsgálattal és ultrahanggal is alátámasztotta a véleményét, akkor nagy valószínűséggel hihetünk neki, és tényleg nem terhességről van szó. De vizsgálatok hiányában ezt nem lehet kijelenteni.

  • Adrienn

    2014. június 27. péntek

    Kedves Doktornő!
    Nagyon aggodom,mivel junius 3 an megszakitasos modszerrel vedekeztunk ,harom -negy napra ra eros hanyingerem volt ami egy par napig tartott,az egyuttlet utan ket hettel ket kulonbozo terhessegi teszt eredmenye lett negativ,a menstruaciom pedig megjott,mostmar semmilyen tunetem sincs,csak a felelem hogy talan megis terhes vagyok.A menstruaciom egyebkent rendszertelen mindig egy ket nappal elobb vagy utobb jon meg a tobbi honaphoz kepest.

    • Adrienn

      2014. június 27. péntek

      kisebb alvadt ver darabok is jelentkeztek de ez maskor is elofordult,akkor lehetek terhes?valaszat elore is koszonom.

      • Gabi

        2014. június 30. hétfő

        100%-osan nem lehet kizárni, de minimális az esélye. Ha azóta semmi jel nem utal rá, én megnyugodnék.

    • Gabi

      2014. június 30. hétfő

      Megszakításos védekezés során kb. 5% a teherbeesés kockázata. Még ha sikerült is teherbe esni, a 3-4 nap elteltével jelentkező hányingert biztosan nem ez okozza. Ha azóta normálisan jelentkezett a menzesz, mennyisége, színe, állaga nem tért el a szokásostól, nem múlt el 3 napon belül, akkor valószínűleg tényleg nem lett terhes.

  • zoltán

    2014. június 27. péntek

    mi 3hónapja próbálkozunk most június elején kellet volna neki meg jönni de most jött meg neki 25kén mellei meg vannak duzadva teszte is csináltunk pozitiv lett lehet terheség?

    • Gabi

      2014. június 30. hétfő

      Ha pozitív a teszt, akkor 99%, hogy terhesség áll a háttérben. A terhesség korai szakaszában előfordulhat enyhe vérezgetés. Ha enyhe, és 3 napon belül elmúlik, akkor természetes. Ha netán erős lenne és elhúzódó, akkor célszerű orvoshoz fordulni.