Menstruáció terhesség alatt

Lehetséges a menstruáció terhesség alatt? Ha nagyon szeretnél babát, akkor minden menstruációnál ott motoszkál benned a kérdés, hogy vajon nem lehet-e, hogy a vérzés ellenére azért mégis ottvan a baba… Nos, az a helyzet, hogy valóban „megjöhet” a terhesség alatt is, de másként, mint ahogyan azt gondolnád.

Menstruáció terhesség alatt„Menstruáció” a terhesség alatt többféle okból léphet fel:

  • a fogantatás viszonylag későn történik, ezért a „szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya
  • a szervezet „emlékszik” rá, mikor kéne megjönnie, ezért a menses időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezik
  • hormonális okokból lép fel vérzés, ami nem „igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor

A terhesség alatt jelentkező „menstruáció” valójában nem igazi (kivéve az első esetet), és mindhárom típusnál a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor „megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor „meg szokott jönni” jelentkeznek a menses előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.

Nagyon fontos, hogy a menstruáció a terhesség alatt nem normális dolog, ha barnázást (akár 1-2 cseppet is) vagy élénk vérzést tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! A hormonális problémák ugyanis jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 837 Comments

  • Tami

    2013. július 29. hétfő

    Tisztelt Doktornő!

    A párommal úgy döntöttünk hogy babát szeretnénk és a spirált április 22-én ezért kivetettem a nőgyógyászommal (mert az előző házasságomból már van 2 fiam).Még távkapcsolatban élünk a papírok elrendeződése miatt,ezért általában havonta 2 hetet vagyunk együtt védekezés nélkül.A menstruációm április 10-17között volt.Májusban 13-a körül csináltam tesztet,mely negatív volt.Megérkezett a menzesz,de május 21-én,mely 3 napig is alig tartott(vizes halvány mely furcsa volt és barnássá vált).Legközelebb június 21-én volt a menstruációm .Kiszámoltam a peteérés napjait és ekkor minden nap együtt voltunk.Hazajöttem tőle és július 21-e után erős mellfeszülést, szédülést ,émelygés éreztem mely néha erősebb volt néha gyengébb,fejfájás is kísérte,de közben 24-én késődélután megjött szintén vizszerű,alig-alig 3 napon belül barnássá vált és most már nincs semmi csak a nyilallásokat érzem az alhasban mintha menstruálnék.
    Hiába vagyok túl két terhességen és tanult embernek tartom magam-érdeklődnék,hogy van-e esélye a terhességnek?
    Üdvözlettel-Tami

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Mivel 2 terhesség sem egyforma, az, hogy előzőleg nem így zajlott, nem zárja ki a mostani esetleges terhességet. Ha azóta se derült ki egyértelműen, mindenképp érdemes tesztet csinálni.

  • zsófia

    2013. július 29. hétfő

    szia! nekem a válaszod nagyon fontos lenne én azzal az indokkal kerestelek meg hogy a mestruációm előbb jött meg mint ahogy szokott és most ebbe a honapba már 2-jára jött meg ez lehet e terhesség jele? válaszolhacc a facebookra is zsófia losó
    VÁLASZODAT MINÉL HAMARABB SZERETNÉM MEGKAPNI! KÖSZÖNÖM

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Ha korábban jelentkezik a menzesz, az ritkán utal terhességre. Ha azonban a vérzés mennyisége sokkal kevesebb, mint általában, nem is tart tovább 3 napnál, akkor érdemes tesztet csinálni.

  • Gabi

    2013. július 26. péntek

    Ha pozitív a teszt, érdemes mielőbb orvoshoz fordulni az előző vetélés miatt.

  • KissAnna

    2013. július 26. péntek

    Tisztelt Doktornő!

    A férjemmel megszakításos módszert alkalmazunk. 5 napot késett a menstrucióm és a szokásos menstruáció előtti tünetek mellett észleltem enyhe szédülést, gyomorégést és kisebb hányingert. Teszteltem is, többször is többféle teszttel, de mind negatív lett egyértelműen. Mégis folyton olyan érzésem volt/van, hogy valami nincs rendben. A menstruációm 5 nap elteltével megjött, de a szokásos görcsem amit csak gyógyszerrel tudok elviselni sokkal gyengébbek. A menses mennyiségileg kevesebb és nagyon nyálkás is, egy két alvadt vér darabtól eltekintve. Ez az első napja, de ha így folytatódik akkor nem hiszem, hogy a szokásos 5 napig tart. Az egyéb menses alatti tünetek, derékfájás, mellérzékenység stb. szokásos. A kérdésem az lenne, hogy a negatív tesztek ellenére lehetséges, hogy mégis terhes vagyok? Ha még érdemes tesztelni, akkor azt mikor tegyem? Válaszát köszönöm

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Ha a vérzés valóban enyhébb volt, mint a megszokott, és max. 3 napig tartott, akkor érdemes újra próbálkozni a teszttel.

  • Zsuzsi

    2013. július 25. csütörtök

    Tisztelt doktorno!
    Az alabbi kerdessel fordulok Onhoz. Az utolso menstruaciom junius 27en volt. A ciklusom 26napos. Julius 11en vedekezes nelkul voltunk egyutt a parommal. Julius 22en este megjott a verzesem, de a mennyisege eleg keves, ezen kivul kb 1,5 hete emelygest, szedulest, megnovekedett etvagyat, fejfajast, es hohullamokat tapasztalok. Elozo terhessegemnel a menstruaciom elmaradt, lehetseges hogy most a verzes ellenere terhes vagyok? Erdemes tesztet csinalnom? Ha igen, mikor? Valaszat koszonom.

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Ha a vérzés nem erősödött, sokkal enyhébb volt, mint általában, és 3 napon belül elmúlt, akkor érdemes teszttel próbálkozni.

  • Tina

    2013. július 23. kedd

    Tisztelt Doktornő!
    Párommal kb fél éve együtt élek, megszakítással védekezünk, eddig minden hónapban rendesen megjött a menstruációm, sosem volt gond. Az utóbbi két alkalommal viszont késett, ez előtt még „normális” volt, legutóbb viszont a harmadik napon abbamaradt, másnap estére pedig újra egy-két csepp volt, és barnás. Eddig nem „pánikoltam”, mert mindig megjött, most viszont furcsán érzem magam, olykor szédülök, hányingerem van, nemrég olyan ételt is megkívántam amit eddig sosem ettem meg. Emellett nagyon kemény a hasam és a melleimen is erős csíkok jelentek meg. Persze lehet, hogy csak beképzelem, de előfordulhat a várandósság? Válaszát előre is köszönöm.

    • Gabi

      2013. július 26. péntek

      Előfordulhat. A megszakításos védekezés nem a legbiztonságosabb módszer. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Gabi

    2013. július 22. hétfő

    Kedves Gabi!
    Szombaton pozitív terhességi tesztem volt, babát várunk:-). Előtte már szerdától hol erősödő-hol gyengülő pecsételést érzek, illetve enyhe menstruációszerű görcsöket 1-1 napon. Ez már a 6. nap, hogy ilyen tüneteim vannak. Ez valami beágyazódásos vérzés, vagy menstruációszerű valami? Az időpont kb egybevág a következő rendes menstruációmmal, de az nem szokott 6 napig tartani, illetve akkor erősebb a vérzés az első napokban. Megyek orvoshoz, de még nincs időpontom, ezért érdeklődnék, mi a véleménye.
    Köszönettel,
    GAbi

    • Gabi

      2013. július 24. szerda

      Kedves Gabi!

      Közben voltam orvosnál, negatív volt az ott adott vizeletminta. Kémiai terhességnek, illetve lehetséges cisztáknak mondták az okokat. 🙁

      Félek a következő hónaptól, nehogy megismétlődjön. Ha nem csináltam volna tesztet, megkíméltem volna magam, bár ez az elhúzódó menstruáció akkor is gyanús lett volna.

      Köszönöm, ha ír néhány sort, és remélem, másoknak is adtam választ.

      Üdvözlettel:

      Gabi

      • Gabi

        2013. július 26. péntek

        Sajnálom. 🙁

    • Gabi

      2013. július 26. péntek

      Ha a görcsök nem erősek, és a vérzés is elmúlt 3 napon belül, akkor valószínűleg a beágyazódásról van szó. Erős vérzés, erős görcsök esetén viszont sajnos a vetélés is szóba kerülhet. Remélhetőleg ez esetben minden rendben van a babával!

  • Anita

    2013. július 22. hétfő

    Tisztelt Doktornő!

    Azt szeretném megtudni hogy Ön szerint mekkora esély van a terhességre az alábbi információk tudatában.

    A ciklusom 25 napos. A párommal együtt voltam július 7-én és 9-én valamint 16-án. A naptáram szerint peteérésem volt 8-án. A menstruációmnak mai napon kéne megjönnie (július 22-én), de nem tapasztalok semmit, azonkívűl, hogy rózsaszínes váladék szerűség van és csekély mennyiségben. A menstruációm soha sem pontos ezt úgy értem,hogy soha nem napra pontosan jön meg hanem előtte pár nappal valamint soha nem késik. Csináltam 2 tesztet mindkettő negatív lett. Ön szerint,lehetséges-e, hogy baba van ezek hátterében? Nagyon régóta szeretnénk már babát. Tavaly júliusban már volt egy vetélésem, és nagyon félek, hogy megismétlődik újra.

    Megtisztelő válaszát köszönöm szépen

    • Gabi

      2013. július 26. péntek

      Ha továbbra is késik a menzesz, érdemes 1-2 nap elteltével megismételni a tesztet, mert van esély a terhességre.

  • pancsi

    2013. július 18. csütörtök

    Udvozlom!
    On szerint mit jelentenek ezek a tunetek?
    Menstruaciom pontosan 25. napon szokott megjonni, most a 31. napon jott meg.Erosen gorcsoltem kb fel napig aztan elmult es ra fel napra a menstruaciom is.Verzesem atlagos mennyisegu es szinu volt! Melleim fajnak kb 2hete a petefeszkem szurkal, hanyigerem is van, de ezt lehet mar bekepzelem:) A hasam alja be van picit „dagadva”. Parommal 4 honapja vedekezes nelkul szeretkezunk. Eddig mindhiaba. Tesztet kb a 29. Nap csinaltam es negativ lett. Velemenye?:)
    Elore is koszonom!

    • Gabi

      2013. július 22. hétfő

      Ha azóta nem jelentkezett vérzés, érdemes lenne a tesztet megismételni.

  • Viki

    2013. július 17. szerda

    Jó napot!Én az után érdeklődnék,hogy a párommal peteérés előtt egy héttel voltunk együtt szeretnénk még egy babát,de azóta késett a menstruációm 3 napot,a negyedik napra megjött de csak 1 napig.Nem volt az a megszokott és utána csak 1-2 csepp barnás volt.Közben voltam egyszer rosszul voltam,s a jobb mellemben előtej van ha megnyomom.Tesztet csináltam többet is de negatív lett.Mit tegyek.?Az első terhességem rosszullét nélkül ment.Most nem tudom mit tegyek?Előre is köszönöm.

  • Tünde

    2013. július 11. csütörtök

    Üdvözlöm!

    Azt szeretném megtudni,hogy lehetek e terhes úgy,hogy meg volt a menstruációm? normális idöben jött meg 2 napig elég erös vérzésem volt a többi 3 napban meg csak 1-2 csep de mensi alatt is volt hányingerem.Ahogy elmult rá párnapra ismét jelentkezett a hányinger ami már egész nap végig kisér fáj a hasam a derekam és néha a mellem nincs étvágyam és elégé megváltozott a közérzetem is.

    • Gabi

      2013. július 22. hétfő

      Előfordulhat. Ha még nem csináltál tesztet, érdemes lenne!

  • Tünde

    2013. július 10. szerda

    Tisztelt Doktornő!

    Nekem megjött pontosan a munstruaciom de mielőtt megjött teljesen más volt a hasi fájdalmaim mint máskor hányingerem volt emelyegtem rosszul voltam először azt hittem, hogy terhes vagyok de megjött első 2 nap elég sok volt de a többi 3 napban mar csak 1-2 csepp es a munstruaciom alatt is volt hányingerem. Ahogy elmúlt rá pár napra ismét jelentkezett a hányinger ami mar szinte egésznap végig kísér es vetettem is de csak halvány rózsaszíned volt. Terhes lehetek-e vágy sem ezt szeretnem megtudni. Válaszát is előre köszönöm

    • Gabi

      2013. július 18. csütörtök

      A vérzés ellenére előfordulhat a terhesség. Érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Eiza

    2013. július 05. péntek

    Tisztelt Doktornő!Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy nekem már 2 hete elmarad a menstruációm.Csináltam 2 tesztet mid kettő negativ lett.Voltam dokinál elküldött menoteszt vizsgálatra az is negativ lett .Azt szeretném megtudni hogy akkor mi a mensi kimaradás oka és nagyon érzékenyek a melleim is lehetséges hogy mégis terhes vagyok?A válaszát előrre is köszönöm

    • Gabi

      2013. július 10. szerda

      A menzesz több dolog miatt is kimaradhat, késhet. Ennyiből nehéz lenne megmondani az okát. Én keresnék egy alaposabb nőgyógyászt, hiszen vizsgálatok alapján ő tudná legpontosabban megállapítani, mi is a helyzet.

  • Lilla

    2013. július 04. csütörtök

    Tisztelt Doktornő!
    Nem érzem magam, tudatlannak,naívnak,de…
    Már kétszer szültem, de nem értem a jelenlegi tüneteimet.Matematikai esélye nincs a terhességemnek, mert a férjemmel a legutóbbi együttlét (megszakítással védekezünk) óta már kétszer volt menzeszem, normális időre, normális módon és mennyiségben.Most múlt el másodjára a menzeszem, de nagyon émelyegtem, csináltam két tesztet, egyet reggeli vizeletből, egyet délutániból.Egyértelműen negatívak lettek.Mégis furán érzem magam. Hozzáteszem, nem szeretnénk harmadik babát és most nagyon stresszelek, lehet, hogy pszichésen érzem magam terhesnek..Szóval, kérem erősítsen meg, az elmondottak alapján,ugye tényleg nem lehetek terhes(Két normális menzesz, negatív tesztek),vagy menjek ultrahangra?
    Előre is köszönöm!

    • Gabi

      2013. július 10. szerda

      Minimális az esélye, de a megnyugtatás kedvéért érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni.

  • Viki

    2013. július 03. szerda

    Tisztelt Doktornő!
    Párommal júni 14-én voltunk együtt,nem védekeztünk,de nem ment el bennem.
    Utána 24-én rendesen időben megjött a menzeszem,és minden normális volt.most néhány napja azonban hányingerem van,és kicsit fájdogál a hasam.lehetek terhes??köszönöm válaszát 🙂

    • Gabi

      2013. július 10. szerda

      Bár a normális lefolyású menzesz miatt ennek nem túl nagy a valószínűsége, teljesen nem lehet kizárni. Ha bizonytalan, célszerű terhességi tesztet csinálni.

  • Kedi

    2013. július 01. hétfő

    Tisztelt Doktornő!
    Párommal 2 hónapja élünk nemi életet ( első komoly kapcsolatom előtte senkivel nem voltam) az első hónapban a menzeszem 3 napot késett ,mikor megjött erős volt a vérzésem ezért nem is aggódtam. Most a 2. hónapban 22.-én kellett volna megjönnie és ma (elsején ) jött meg tehát kimaradt egy hónap. Erősen görcsölök de a vérzésem gyengébb is halványabb is meg rózsaszínes nyálkás. A melleimen az erek sötétebb kékek ,puffadás érzésem van ,és nagyon félek hogy ez esetleg lehet-e terhesség annak ellenére hogy két tesztem negatív lett?

    • Gabi

      2013. július 10. szerda

      Nem lehet kizárni a terhességet. Remélhetőleg azóta elmúlt a vérzés, de én elmennék nőgyógyászhoz, hogy kiderüljön, mi a helyzet.

  • Tóth Bia

    2013. június 28. péntek

    Tisztelt Doktornő!
    Azzl a kérdéssel fordulok Önhöz,hogy 3 hónapja minden menstruáció előtt 3 nappal hamarabb jön meg a havim.Nem védekezünk,babát szeretnénk.Most megint megjött szintén 3 nappal korábban,de barna színű és nagyon minimális a „vérzés”.Mi lehet az oka?Stressztől lehetséges ez?Mennyi az esélye a terhességnek?Válaszát előr is köszönöm!

    • Gabi

      2013. július 10. szerda

      Ha csak annyi eltérés van, hogy 3 nappal előbb jelentkezik a menzesz, akkor az még nem utal terhességre. Ha viszont a vérzés enyhébb is, mint általában és 3 napon belül elmúlik, akkor érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Gabika

    2013. június 24. hétfő

    Jó napot!
    Azt szeretném kérdezni, hogy június 1.-én védekezés nélkül voltunk együtt a párommal, de nem ment el bennem és június 14.én megjött. Lehetséges-e a terhesség?

    • Gabi

      2013. június 28. péntek

      Megszakításos védekezéskor kb. 5% a teherbeesés kockázata. Ha a vérzés a megszokott módon zajlik, színe, állaga, mennyisége nem tér el a szokásostól, és nem múlik el 3 napon belül, akkor minimális a terhesség esélye.

      • Csabi

        2013. július 02. kedd

        hello azt szeretnem kerdezni h ha a menstruacio elott 2 nappal tortenik meg az aktus de a ferfi nem elvez el de az elelvezes elott kijohet valami folyadek a ferfi nemiszervebol? es az tartalmaz ondot? es attol lehet terhes a no?

        • Gabi

          2013. július 10. szerda

          Igen. Megszakításos védekezés során is juthat a hüvelybe úgynevezett előváladék, amely tartalmazhat ondót, és ettől teherbe lehet esni, akár a menzesz előtt 2 nappal is. Sajnos a megszakításos közösülés nem a legbiztonságosabb védekezési módszer, ha csak ezt alkalmazzák, kb. 5% a teherbeesés kockázata.

  • Eni

    2013. június 22. szombat

    Kedves Doktornő.

    Májusban 13.án kellett vna megjönnie,ehelyett 18.án jött meg. 2tesztet csináltam mind a 2 negatív lett. Június elején éreztemaloldalamon szúrást enyhe görcsöket,majd ez el is múlt. Június elején mindent mindennel ettem. 13. Án kellett vna megjönnie és 16 án jött meg. De nem úgy ahogy szokott. Ez az ami aggasz 5 napig volt meg,de nem úgy ahogy szokott. Szinte csak pár csepp. Az 5. napon barna folyás volt.De az is ahogy jött úgy ment. Lehet h terhes vagyok? V vmi más a probléma?
    Köszönöm válaszát.

    • Gabi

      2013. június 24. hétfő

      Előfordulhat a terhesség, bár az elhúzódás miatt viszonylag kicsi az esélye. Ha bizonytalan, érdemes a tesztet megismételni, vagy nőgyógyászhoz fordulni. A nagy meleg is változtathat némiképp a menzesz lezajlásán.

  • krissz

    2013. június 21. péntek

    Tisztelt Doktornő

    A 13 hét 5 napos babamozis leletemen ez áll: „Négyüregű szivet ábrázolni nem lehetett (2 pitvar és egy kamra került látótérbe), kontroll UH szükséges. ” Nagyon meg vagyok ijedve, ez mit jelent?

    • Gabi

      2013. június 24. hétfő

      Ez vagy azt jelenti, hogy a baba nem úgy helyezkedett, hogy a szívét meg tudják jól nézni, ezért kérték a kontrollt, vagy valóban rendellenesen fejlődött a szíve. Érdemes minél előbb bejelentkezni egy újabb ultrahang vizsgálatra.

  • zsuzska28

    2013. június 20. csütörtök

    Tisztelt Doktornő. 28 éves egészséges lány vagyok. 14 éves koromtól menstruállok. 29-30 (rendszeres)naposak a ciklusaim. Május 10.-én volt meg rendesen utoljára. 16.-án csináltam tesztet, de az negatív lett. 17.-én elmentem dokihoz ő 2mm-es burkot látott. Délután elkeztem vérezni, jóval gyengébb mint a menstruációm, de rendes piros vér. 19.-én elmentem a dokihoz és akkor már nem látott semmit. De azért mondta, hogy 10 nap múlva menjek vissza. Délutánra a vérzés megszűnt. Ma ismét enyhén véreztem, de jóval kevesebbet mint ezelőtt. Terhességi tüneteim vannak, hasfeszülés, szédülés, erős hányinger és állandóan ásítozom. Most nem értem mi történik velem!? Ha elvetéltem volna akkor erősebb vérzésem kellene, hogy legyen? És a rosszullétek? Előre is köszönöm a válaszát!

    • Gabi

      2013. június 24. hétfő

      Korai terhességnél nem feltétlenül jelentkezik erős vérzés vetéléskor sem. Nem is tudom, mi a jó ebben a helyzetben, de érdemes kivárni azt a 10 napot, és visszamenni az orvoshoz, még bármi lehet!

  • Csilla

    2013. június 17. hétfő

    Tisztelt Doktornő!
    13-án jött meg valami amit nem nevezhetek menstruációnak,egész sötét barna vizes szerű nem sürü,4 napot tartott!enyhe jobb oldali szurkálással, nagyon minimális! eggyálltalán nem menstruációhoz hasonló, mellemen kék erek megerősődtek,4 éve próbálkozunk párommal,az orvos clostilbegyt irt fel páromnak! én egy hónapja folsavat szedek! ez lehet terhesség??

    • Gabi

      2013. június 18. kedd

      Lehetséges. Érdemes lenne tesztelni.

  • Heni

    2013. június 16. vasárnap

    Szia GAbi!

    Párommal gyermeket szeretnénk, próbálkozunk is. Két napot késett a havim, és csak kb 2 napig volt meg, ami fura mert általában 5 napig szokott meglenni, és igen erős vérzésem volt eddig.
    Létezik hogy terhes vagyok?

    Válaszodat előre is köszönöm!!

    • Gabi

      2013. június 18. kedd

      Lehetséges. Én is így voltam decemberben. 🙂 Én csinálnék egy tesztet! Drukkolok!

  • tamara

    2013. június 16. vasárnap

    Jó napot!
    Azt szeretném kérdezni, hogy január 2.-án vagy előtte védekezés nélkül voltunk együtt a párommal, de nem ment el bennem és január 16.án megjött. Szerinte csak bemesélem magamnak,de lehetek terhes?

    • Gabi

      2013. június 18. kedd

      Január óta már sok dolog utalna a terhességre, pl. azóta már szinte biztosan nem jelentkezne a menzesz, és már magzatmozgásokat is érezni kellene. Ha mégis bizonytalan, mindenképp érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni.

  • Bolyongó

    2013. június 14. péntek

    Kedves Doktornő

    A barátnőmmel április végén voltunk együtt. Utána én külföldre utaztam, és azóta is távol vagyunk egymástól, azóta nem voltunk együtt. Május elején még a rendes időben, minden szempontból a szokásos módon volt menstruációja. Állítása szerint akkor nem tapasztalt semmi olyat, ami a megszokottól eltért volna. Most viszont júniusban már öt napot késik a menstruációja. Mi lehet a magyarázat?

    • Gabi

      2013. június 18. kedd

      Előfordulhat, hogy a terhesség ellenére még az első pár hónapban a szokásossal szinte megegyezően vérzés jelentkezik. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • reka

    2013. június 14. péntek

    Tisztelt Doktorno !
    Majus 14 megjott a menzeszem ami 2 napig tartott elotte 2 napig csak par barnas vercsepp volt es a 3 nap is. Most Juniusba meg nem jott meg es ma mar a 32 napja. Jelek vannak hogy meg kene jojjon de megsem, melleim fajtak a heten mint szokas szerint, a hasam is szokott fajni, az eloerzetem is olyan mint amikor meg kellene jojjon, es roszuletem is van ezek a jelek a menszeszem megjovetel,e elott mindig megvan. Terhes lehetek?

    • Gabi

      2013. június 18. kedd

      A korai terhességi tünetek gyakran hasonlóak a menzesz közeledtét jelző tünetekhez. Ha továbbra is késik, mindenképp érdemes lenne csinálni egy tesztet.

  • mandula

    2013. június 14. péntek

    Kedves Doktornö,

    3 éve abbahagytam a fogamzásgátló szedését. Egy fél éve mentsruáció elött p1 nappal erös alhasi görcsökkel szenvedek, másnap megjön a menzeszem, nagyon erös, és a következö napokban lassan elmúlt, eddig! Most az elözö hónapban és a mostani menzeszemnél hasonlóak voltak a tünetek, kivéve, hogy 1 napig tartott a menzeszem, másnap már szó szerint egy csepp sincs.
    Mi lehet a probléma? Lehetséges h terhes vagyok?

    • Gabi

      2013. június 18. kedd

      Előfordulhat a terhesség is. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy tesztet.

  • Erika

    2013. június 13. csütörtök

    Jónapot, éveken keresztül problémám volt a menzeszemmel, nem voltak rendszeres ciklusaim, az akkori orvosom fogamzásgátlót akart felírni újra meg újra, de én nem szerettem volna szedni, akkor még igaz nem terveztem a babát de nem szerettem volna semmi olyat tenni, szedni, ami esetleg a késobbiekben nehézségeket okozna ezen téren. Miután egy éve az imént említett orvosom csakis az említett gyógyszer felírását ajánlotta, mint lehetséges problémamegoldó, ugy döntöttem orvost váltok, ez a váltás csak két hónapja történt meg (oszintén mondva magam is a stresszes életre, munkára fogtam az állandó menstruációt, ami már kéthetente jelentkezett). Az új orvosom felírt estrofemet, amit tíz napig szedtem napi 1 tablettát, a 11. naptól kezdve pedig duphastont tíz napon keresztül napi 2x. Hétfon vettem be az utolsó tablettát, az orvosom még a felírásnál azt mondta ahogy abbahagyom meg kell jönnie a menzesznek. Nekem ma kezdodott barnás folyásom lenni, szinte óránként kell pisilnem járni, néha rózsaszínes volt a folyás, de nem nagy mértékben, mint a barnás mint a rózsaszínes folyás nyálkás. Idonként nagyon görcsöltem a nap folyamán.( Nekem általában a menzesz elso napja nagyon eros szokott lenni). Azt szeretném kérdezni, hogy ennek ellenére lehetséges – e , hogy terhes vagyok? Elnézést a hosszúra nyúlt levél miatt, hajlamos vagyok túlmagyarázni…
    Válaszát elore is köszönöm
    Tisztelettel
    Erika

    • Gabi

      2013. június 18. kedd

      A terhességnek is van némi esélye, viszont az is lehetséges, hogy a gyógyszerek hatására a megszokottól eltérően zajlik a menzesz.

  • Csillla

    2013. június 12. szerda

    Kedves doktorno,
    Nekem majus 26an kellett volna megjonnie, es 30an meg semmi jele nem volt..csinaltam egy tesztet de negativ lett. aztan 4en elkezdett rozsaszines valami folydogalni, de csak nagyon kicsi mennyisegben. Majd 5 en csinaltam egy tesztet megint az pozitiv lett, megha halvanyan is.. majd csinaltam aznap megegy tesztet, az is pozitiv lett de meg halvanyabban de ott volt a het csik! majd egy picit tobb mennyisegu rozsaszin folyt, de meg mindig nem nevezheto menstruacionak. aztan elkezdtem barnazni is, majd megint rozsaszines jott, majd mar elenk ver is de csak kis mennyisegben. par napra ra,(9en) csinaltam megegy tesztet az is nagyon halvanyan (szinte lehelletnyire) mutatott pozitivat. es vettem egy digitalist meg aznap ami kimutatta, hogy terhes vagyok 1-2 hetes. masnap elmentem orvoshoz,ott viszont negativ lett a teszt. azt mondtak 2 het mulva menjek vissza megnezni megint. de meg aznap (10en) elegge gorcsoltem es 3szor alvadt ver darabka is jott. ma 12e van es meg mindig folydogal sotetes ver de csak kis mennyisegben. eros verzes nem nagyon volt. szoval a kerdesem, ha netan nem veteltem el, akkor lehet e egeszseges gyereket szulni igy?

    • Gabi

      2013. június 18. kedd

      Sajnos elég valószínű, hogy vetélésről volt szó, viszont ha a vérzés és görcsök ellenére is élő terhességet állapítanak meg, akkor emiatt nem lesz gond a babával, valószínű máshonnan jött a vér. Akár a két hét letelte előtt érdemes lenne visszamenni a nőgyógyászhoz.

      • Csilla

        2013. június 18. kedd

        Koszonom a valaszt! Azota csinaltam 2 tesztet az negativ lett 🙁

  • hanko brigitta

    2013. június 10. hétfő

    doktörnö azért fordultam önhoz mert amijota a páromal élek azota ingadozoba van a menstruáciom 2-3- napig jön van amikor egy honapan van kétt szer is és nagyon szeretnék már babát és segitségett szeretnék kérni hogy mitt csináljak vagy tehes lehetek elöreis köszönom

    • Gabi

      2013. június 18. kedd

      Ha rendszertelenül jelentkezik a menzesz, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, egy kivizsgálás során esetleg kiderülne, van-e peteérés, mi okozza a rendszertelenséget, és lehetséges, hogy egyszerűen tudna segíteni beállítani a ciklust.

    • hanko brigitta

      2013. június 19. szerda

      doktornő már néha hányingerem is van és nemtudom de mostis meg jött a mestruáciom és nem todom hogy mitöl van ha nem vagyok terhes kérem segitsen nekem elöreis köszönöm segitségétt

  • mari

    2013. június 10. hétfő

    tisztelt doktorno
    azt szeretnem mondani hogy 9 napja kesik a menstruaciom parnapja feher folyasom van es a hasam alja faj mintha fel lenne pufadva
    olyan erzesem van/volt hogy megjon de nem,
    tesztet csinaltam de negativ
    akkor most a terheseg van a dologban vagy nem?
    Válaszát előre is köszönöm!!

    • Gabi

      2013. június 13. csütörtök

      A negatív teszt ellenére még szóba jöhet a terhesség. Ha továbbra is késik a menzesz, érdemes a tesztet megismételni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • évike

    2013. június 03. hétfő

    kedves doktornő! màr több mint egy hónapja terhes gyanús vagyok magamon is érzek terhességi jeleket de lehet az is hogy be mesélem magamnak.. április 18 án együtt voltunk a barátommal de 1 én megjött 3 napig tartott edig 7 napos volt mindig. 26 án megint meg jött ami elsőnap barnázásal kezdődött masnap reggel érős görcsökkel és sotét nem teljes piros vérel fokozódott ez tartott 4 napig utána megint barnáztam egy napot és el múlt. azóta is érzek terhes tüneteket lehetséges hogy az vagyok? nagyon nagyon szeretném de eről a családom nem tud semmit és nem tudok tanácsot kérni sem:(((((((((((( segítsen kérem mert nem tudom mivan velem:(

    • Gabi

      2013. június 06. csütörtök

      Előfordulhat, hogy valóban terhességről van/volt szó. A második, erős görcsökkel kísért vérzés viszont akár vetélés is lehetett. Ha még nem történt meg, és továbbra is bizonytalan, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, vagy ennek eredményétől függetlenül is nőgyógyászhoz fordulni, ahol egyértelműen kiderülne, miről is van szó.

  • Nina

    2013. június 03. hétfő

    Nekem nagyon fura érzéseim vannak.El vagyok kotve mar 4 éve 4 gyerekem van.Mensim minden honapban volt, van de most kb. egy hete ugy erzem mintha mozogna bent egy baba a hasamba.Tudom milyen erzes az ha baba mozog.Mult ejjel nagyon intenziven ereztem azota annyira nem.De sajni nem tudom hogy az alom vagy valosag volt.Faradekony vagyok szedulok emelygek neha.Ha pl. leulok egy ido utan erzem a mozgast a hasamba de nem akarom elhinni ,hogy ez baba lenne.Parommal ket hete voltunk egyutt telibe ment azota nem is volt mensim de elvileg az meg semmikepp nem lenne erezheto marmint a mozgas.Elotte csak januarba voltunk egyutt mert o kulfoldon van.Lehet e terhesseg?…valaszat koszonom

    • Gabi

      2013. június 06. csütörtök

      Ritkán, de előfordulhat, hogy a műtét ellenére mégis teherbe essen valaki. Viszont 2 hét elteltével még biztos nem lehet magzatmozgásokat érezni. Január óta már előfordulhat. De akkor azért biztosan feltűnt volna a has növekedése is. Ha komolyan terhességre gyanakszik, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni.

  • Vica

    2013. május 29. szerda

    Kedves Doktornő!
    Mi lehet a baj, ha decemberben abba hagytam a fogamzásgátlót és utána 28 napra jött meg, de egyre később jelentkezik és most 40 napra jelentkezett de az is nagyon kicsit és barnás? Vmi komoly bajom lehet?

    • Gabi

      2013. június 06. csütörtök

      Fogamzásgátló abbahagyása után, még ha az első hónapban pontosan is jön meg, előfordulhat, hogy néhány hónapra felborul a ciklus. Ha már december óta nem szedi a tablettát, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, hogy kiderüljön, mi okozza a hosszú ciklust/rendszertelen vérzést.

  • Evu

    2013. május 29. szerda

    Doktor nõ!

    Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,
    Hogy a menstruàciò utàn 1nappal eggyütt voltam a pàrommal védekezés nélkül. Bàr megjott a következö menses idöben, de nagyin fàjdalmasan, mert ennyire még soha nem fàjt. Hànytam is 1x de a vérzés ugyan olyan mint szokott. Meg kemény a hasam, meg szuròan fàj.
    Lehetséges hogy terhes vagyok?

    • Gabi

      2013. június 06. csütörtök

      Mivel a szokásos módon jelentkezett a következő menzesz, kicsi az esélye, hogy terhességről legyen szó, bár teljesen nem lehet kizárni. Ha a vérzés ellenére terhességre gyanakszik, érdemes csinálni egy terhességi tesztet. De ha a fájdalom továbbra is jelentkezik, célszerű orvoshoz fordulni.

  • V.Z.

    2013. május 29. szerda

    Tisztelt Doktornő!
    Most éppen szünetet tartok a fogamzásgátlómmal, és április 16.-án jött meg a mensesem, rendben lezajlott és utána voltunk együtt a párommal védekezés nélkül, és ugy tududom a következő mensesnek 28-35 nap körül kellet volna megjönnie, de 43-napra meg a mensesem (Május 28.-án), vagyis nemtudom hogy meses-e, kicsit barnás.. a 38. napon csináltam egy dm-es terhességi tesztet az negatív lett. Miért késett ennyit, lehet hogy terhes vagyok?
    Előre is köszönöm a választ!

    • Gabi

      2013. május 29. szerda

      A késést okozhatja a gyógyszerszünet is, de a negatív teszt ellenére a terhesség sem kizárt. Ha enyhébb, mint általában, néhány nap alatt elmúlik, és a színe sem élénk piros, akkor mindenképp érdemes lenne a tesztet megismételni.

  • 19

    2013. május 28. kedd

    Tisztelt Doktornő!

    Május 1-én kellet volna „megjöjjön” de az nap szeretkeztünk de május 5 megjött rendesen szóval lehetek terhes?

    • Gabi

      2013. május 29. szerda

      Ha védekezés nélkül voltak együtt, akkor előfordulhat a terhesség, még ha nem is nagy az esélye.

  • Niki

    2013. május 27. hétfő

    Kedves Doktorno.
    Az lenne a kerdesem hogy februarba volt egy spontan vetelesem azota csak ebben a honapban voltunk egyutt a parommal vedekezes nelkul es a szokott idoben meg is jott eloszor pirosas szine volt aztan meg barnas es csak par napig tartott. Viszont sokszor van reggelente hanyingerem es szedulok meg nagyon faradekony vagyok. A kerdesem az lenne lehetek-e terhes? Valaszat elolre is koszonom.

    • Gabi

      2013. május 29. szerda

      Igen, lehetséges. Én mindenképp csinálnék egy tesztet.

  • CINTIA

    2013. május 25. szombat

    KEDVES DOKTORNŐ
    NEM TUDOM HOGY TERHES VAGYOK VAGY NEM MERT
    VOLTAM AZ ORVOS NÁL Ő MONTA IGEN DE MEG JŐTT MENSTRUÁLCIOM ULTRA HANG NEM MUTAT A
    KI HOGY AZ VAGYOK

    • Gabi

      2013. május 29. szerda

      Ha az orvos tapintás alapján terhességet állapított meg, de az ultrahangon nem találták, és közben vérzés is jelentkezett, akkor sajnos valószínű, hogy vetélésről van szó. Érdemes lenne visszamenni az ultrahang eredményével a nőgyógyászhoz.

  • edina

    2013. május 23. csütörtök

    kérdezném ha havi előt 3 napal együtvoltunk védekezés nélkül de megjőt a havim akor lehetek terhes

    • Gabi

      2013. május 29. szerda

      Nem túl nagy az esélye, de lehetséges a terhesség. Ha bizonytalan vagy, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • julianna

    2013. május 21. kedd

    jo napot doktornö én aszt szeretném megtudni hogy áprilisban 15 én meg volt a mestruácium és most májusban 13 án volt meg de csak 2 napig és nemm olyan volt mint szokot lenni ja és 2 napig pecsételö barnás folyásom is volt de csak 1 2 csepek a mestruácium is nem a meg szokot menyiségu volt és csináltam tesztet negativ lett most nem tudom hogy ez mért volt igy mert nekem edigg még ilyen nem volt van 2 éves kislányom még mindig cicizik a hasamba is szurkál fel vagyok fuvodva nem tudodm mi lehet az oka elöreis köszönöm

    • Gabi

      2013. május 29. szerda

      Ha a terhességre utaló tüneteket (szurkálás, felfúvódás) továbbra is érzi, érdemes a tesztet megismételni.

  • Erika

    2013. május 17. péntek

    Tisztelt doktornő! 7 évvel ezelőtt elköttettem magamat mert 4 császárom volt.a sors ugy hozta hogy 16 honappal ezelött volt egy abortuszom mert az elkötés csak eddig tartott.akkor nem tudtam vállalni a babát.most viszont 7 honapja egyszerüenn nem jön össze és kicsit már aggodok.38 éves vagyok most tudnák még egy babát vállalni.mikor van egy nőnek peteérése?mensesem rendszeres semmi gond az egézségemmel.akkor hol a hiba?

    • Gabi

      2013. május 29. szerda

      Valószínű, hogy a műtét nem sikerült 100%-osan, de emellett azért mégis kicsi a teherbeesés esélye. De nem akarok nagy butaságot mondani, ezért inkább érdemes lenne ezt nőgyógyásszal megbeszélni.

  • kíra

    2013. május 13. hétfő

    Ebben és multhónapban is megjött a menstruáciom bár 2 nappal késöbb mint szokott,és feltünően kevés is volt,2-3 napig tartott csak és a színe sem a megszokott volt ,elötte mindig 5 napig szokott tartani és sok szokott lenni,jangee fogamzásgátlot szedek december óta,most hogy ebben a hónapban megvolt a menzesem azóta elég sokszor fáj a hasam, lehetek terhes vagy ezek csak a fogamzásgátlótol vannak? Válaszát előre is köszönöm

    • Gabi

      2013. május 29. szerda

      Előfordulhat, hogy fogamzásgátló tabletta szedése során más jellegű válik a vérzés, mint előzőleg volt. Érdemes átolvasni alaposan a betegtájékoztatót, hogy említenek-e benne valamit erre vonatkozóan. De ha bizonytalan, egy terhességi tesztet nem árt csinálni.

  • Réka

    2013. május 01. szerda

    Miután szeretkeztünk a párommal( szombaton), rá két napra megjött a menstruációm,ezért ugyebár nem szedtem a gyógyszert (péntek óta), majd a menstruációm végéhez közelítve szakítottunk a barátommal.
    Mivel éreztem hogy a párom már nem úgy áll hozzám, a menstruációmat befejezve rögtön csináltam egy tesztet, negatív lett. Majd szedtem tovább a gyógyszert, de 3 napra rá megint megjött. Már egy hét eltelt de napközben hányingerem van és émelygek. Lehetek terhes vagy csak a hormonjaim rosszalkodnak???

    • Gabi

      2013. május 09. csütörtök

      Ha ez a gyógyszerszünet nem a szokásos 7 napos szünet volt, hanem csak néhány napig nem szedted a tablettát, akkor lehetséges a terhesség. Érdemes lenne minél előbb csinálni egy terhességi tesztet.

  • kopi

    2013. május 01. szerda

    Kedved Doktorno! Azt szeretnem tudni, hogy terhes vagyok-e? Februar 27-en jott meg utoljara rendesen utana szeretkeztem a parommal vedekezes nelkul, aprilis 2-an is megjott de csak 2-3 napot vereztem. A terhessegi teszt szerint nem vagyok terhes viszont most mar kesik a verzesem, faradekony vagyok.

    • Gabi

      2013. május 09. csütörtök

      Érdemes a tesztet megismételni, vagy az eredménytől függetlenül nőgyógyászhoz fordulni. Ott egyértelműen kiderül, terhességről van-e szó.

  • Irenke

    2013. április 30. kedd

    udvozlom doktor no. en azt szeretnem tudni, terhes vagyo e? mert en aprilis 1en mulottam elm a menzeszrol, es utana voltunk a parommal de nem vedekeztunk. es most aprilis 23an mgjott a menzeszem, de csak 3napig voltam.a melleim fajnak de amugy semmi bajom meg annyi hogy a hasam folvan pufadva es kemeny. lehetseges hogy terhes vagyok? elore is koszonom a valaszat.

    • Gabi

      2013. május 01. szerda

      Ha védekezés nélkül voltak együtt, akkor lehetséges a terhesség. Én mindenképp csinálnék egy terhességi tesztet.

  • Alexa

    2013. április 27. szombat

    Tisztelt Doktornő!

    Januárban volt egy missed ab-om és fogamzásgátló tablettát kezdtem el hasznalni a mutet utan.
    A tablettat nem tudtam szedni korabban is probaltam tobb fajtat es de mindegyik kellemetlen tuneteket okozott fokepp eros fejfajast es kozti verzest. A most alkalmazott tablettanal is fejfajas illetve verzes jelentkezett ezert abba hagytam a szedeset(egy havi gyogyszert szedtem el a menstruacio elso napjan kezdtem el szedni de sokaig pecseteltem aztan volt 2-3 verzesmentes nap es ujbol verezgetni kezdtem de naponta csak 1-2 alkalommal es nagyon keveset. Amikor elszedtem a gyogyszert megjott a megvonasos verzes, de keves ideig tartott es most nem gorcsoltem pedig gorcsolos tipus vagyok. Viszont azota nagyon rosszul erzem magam, szedulok, sokat alszom, allandoan faradt vagyok es mindig ehes es a futast is nehezebben birom, az elmult ejszaka 3x ebredtem fel pisilni. On szerint lehetek terhes vagy csak a hormonok jatszadoznak velem a tabletta miatt? Valaszat elore koszonom!
    Tisztelettel: Alexa

    • Gabi

      2013. május 01. szerda

      Mindkét verzió lehetséges, ennyiből nehéz lenne megállapítani. Érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Idus

    2013. április 27. szombat

    Kedves Agi!
    Aprilis 5-en volt az utolso menszeszem elso napja.A heten 2 napig tart barnazasom volt.Ez mitol lehetett soha nem volt meg ilyen.A ciklusaim 28 naposak.Volt aki azt mondta ez a beagyazodas jele.Nem ertem mert vedekeztunk.Nem nagyon szeretnek most babatmwrt van mar 2.Persze ha megis az lenne,megtartanam.Kerdesem,lehetseges a terherbeeses?

    • Gabi

      2013. május 01. szerda

      Mivel 100%-os védekezési mód igazából nem létezik, így a terhességet sem lehet biztosan kizárni. Én mindenképp csinálnék egy terhességi tesztet.

  • Judit

    2013. április 26. péntek

    Kedves Doktornő!
    Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz,hogy régóta próbálkozunk a párommal a babával 2012 decemberében volt 1 vetélésem amivel műtöttek is.Márciustól lehet próbálkozni ismét a babával.A mensesem nem rendszeres hol 1 hetet késik hol 3 nappal előbb jön meg.Kérdésem az lenne lehetek-e terhes ha meg jött a mensesem renesen az 1 hét késést számítva.Tüneteim olyanok mint mikor terhes voltam szédülés,szúrás szerű fájdalom fejfájás.
    Köszönöm válaszát!
    Judit

    • Gabi

      2013. május 01. szerda

      A terhesség abban az esetben jöhet számításba, ha a vérzés nem tart tovább 3 napnál és enyhébb lefolyású, mint általában. Ha normális a színe, állaga, mennyisége, és 5-7 napig elhúzódik, akkor sajnos minimális a terhesség esélye.

  • hdjdj

    2013. április 23. kedd

    Tisztelt Doktornő!
    Nekem midnen hónapban 5-6 napig szokott meglenni a menstruáciom de a legutobb csak 2 napig és elég kevés volt! Ezmiért van? Válaszát előre is köszönöm!!

    • Gabi

      2013. május 01. szerda

      Ha a rövidebb vérzést megelőző időszakban volt olyan együttlét, mikor nem védekeztek, vagy nem volt 100%-ig biztos a védekezés, akkor ez az enyhébb lefolyású vérzés terhességre is utalhat. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet.