Menstruáció terhesség alatt

Lehetséges a menstruáció terhesség alatt? Ha nagyon szeretnél babát, akkor minden menstruációnál ott motoszkál benned a kérdés, hogy vajon nem lehet-e, hogy a vérzés ellenére azért mégis ottvan a baba… Nos, az a helyzet, hogy valóban „megjöhet” a terhesség alatt is, de másként, mint ahogyan azt gondolnád.

Menstruáció terhesség alatt„Menstruáció” a terhesség alatt többféle okból léphet fel:

  • a fogantatás viszonylag későn történik, ezért a „szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya
  • a szervezet „emlékszik” rá, mikor kéne megjönnie, ezért a menses időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezik
  • hormonális okokból lép fel vérzés, ami nem „igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor

A terhesség alatt jelentkező „menstruáció” valójában nem igazi (kivéve az első esetet), és mindhárom típusnál a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor „megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor „meg szokott jönni” jelentkeznek a menses előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.

Nagyon fontos, hogy a menstruáció a terhesség alatt nem normális dolog, ha barnázást (akár 1-2 cseppet is) vagy élénk vérzést tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! A hormonális problémák ugyanis jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 837 Comments

  • Anett

    2011. december 15. csütörtök

    Tisztelt doktornő!

    Én nekem egy olyan kérdésem lenne hogy a párommal 4hete,3 hete és most 9napja voltunk ugy együtt hogy esetleg teherbe eshettem.ma reggel csináltam egy tesztet amin a második csikot alig lehet látni.szinte csak ha nagyon koncentrálok rá.simán rá nézek nem is látom.lehetséges hogy tehes vagyok?elöre is köszönöm a választ.

    • Gabi

      2011. december 18. vasárnap

      Lehetséges. Ha időközben nem jön meg, néhány nap elteltével érdemes a tesztet megismételni.

  • Nati

    2011. december 14. szerda

    Szeretnék egy válaszra várni barátomal együtt voltam és nem védekeztünk hogy nekem 29 én meg jött és az tartott 5 ig de olyan kiss alvatvér jött ki az mért van és szeretnék kiss babát remélem ebben tudtok nekem segiteni előre is köszönöm

  • Eszter

    2011. december 12. hétfő

    Szia!Olyan gondom lenne,hogy két hónapja együtt voltam a barátommal,nem védekeztünk,utána nem sokkal megjött a menstruációm,de elég kevés ideig tartott.Csináltam akkor két tesztet,mindkettő negatív lett.Azóta még egyszer volt menzeszem.Akkor már rendesen,a színe is rendben volt,és normális ideig tartott.A biztonság kedvéért csináltam még egy tesztet,szintén negatív lett.Ettől függetlenül még mindig nem vagyok nyugodt,szval egy megnyugtató választ szeretnék,hogy egészbiztosan esélye sincs h teherbe estem?
    köszönöm
    Eszter

    • Gabi

      2011. december 13. kedd

      Ha azóta nem voltatok együtt védekezés nélkül, akkor szerintem megnyugodhatsz!

  • ildi

    2011. december 10. szombat

    sziasztok,nekem késett Két hetet az utolso napon jött meg de egy minimälis az elött, csinältam vagy 3 tesztet 2 csikot mutatott de a mäsodik csik mindig csak halvänyan most levaok törve egy kicsit hogy most ,meg jött , de csak egy minimälisan most akkor terhes vagyok,, ha ehez valamit tudnätok szolni megköszöném

    • Gabi

      2011. december 13. kedd

      Ha a teszten megjelent a második csík, még ha csak halványan is, az 99%, hogy terhességet jelez. Ha ezután vérzés jelentkezett, az sajnos utalhat vetélésre. Remélhetőleg azóta elmúlt a vérzés. Ugyanis ha enyhe volt, inkább csak pecsételés, és 3 napon belül elmúlt, akkor jó esély van rá, hogy a terhességgel nincs gond. Ha ez a helyzet, esetleg érdemes a tesztet megismételni. Ha viszont a vérzés erős, és elhúzódik, akkor érdemes nőgyógyászhoz fordulni.

  • Ivett

    2011. december 06. kedd

    Tisztel Doktornő!
    Csak szeretnék érdeklődni,hogy olyankor mi történt,ha novemberben nem jött meg(október 28-án volt meg utoljára).
    Most meg van olyan menstruáció féleséges vérzésem..lehetek terhes??? már nagyon szeretnék babát!
    a válaszát előre is köszönöm!

  • Ivett

    2011. december 06. kedd

    Sziasztok! Csak szeretnék érdeklődni,hogy olyankor mi történt,ha novemberben nem jött meg(október 28-án volt meg utoljára).
    Most meg van olyan menstruáció féleséges vérzésem..lehetek terhes??? már nagyon szeretnék babát!
    a választ előre is köszönöm!

    • Ivett

      2011. december 06. kedd

      Már el is múlt…
      Valaki mondjon választ!! Köszönöm!!!!

    • Gabi

      2011. december 10. szombat

      Ha egyébként pontos a menzeszed, csak most fordult elő késés, az még nem jelenti, hogy terhes lennél. Esetleg ha ez a mostani vérzés sokkal enyhébb, mint a megszokott, ha a színe, és állaga nem szokványos, és főleg, ha nem tartott tovább 3 napnál, akkor még szóba jöhet a terhesség. Ebben az esetben érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Katalin

    2011. december 06. kedd

    A következő dologban kérnék segítséget:
    5 napot késett a menstruációm, ami nekem elég fura mivel mindig pontosan jött meg. Most második napja tart és kis mennyiségű, barnás színű, a mellem ennyire még soha nem duzzadt meg és fájt menstruáció előtt és alatt. 3 napja csináltam tesztet, az sajna negatív volt (szeretnék babát).Még nem akarok új tesztet csinálni, hátha erősödik a vérzés. Van remény, hogy mégis terhes vagyok?

    • Gabi

      2011. december 10. szombat

      Valóban akkor van esély, ha vérzés 2-3 napon belül el is múlik. Ha így volt, érdemes újra tesztelni.

  • Tita

    2011. december 05. hétfő

    Kedves Doktornő!

    Lehetséges-e a teherbe esés úgy, hogy a hímvessző nem került a hüvelybe, csak kívülről izgatta a nemiszervet?

    Köszönöm!

    • Gabi

      2011. december 10. szombat

      Nem lehetséges, hacsak valamiről be nem juthatott az ondóból.

  • judit

    2011. december 05. hétfő

    szia nekem olyan kérdésem lenne 2 honnapig nem jött meg ma pedig igen mitöl lehet ez lehetek még ettöl terhes?

    • Gabi

      2011. december 10. szombat

      Ha ez a vérzés enyhe, 3 napon belül elmúlt, akkor még szóba jöhet a terhesség. Ha egyébként pontos a menzeszed, akkor előfordulhat, hogy valóban terhes voltál, csak elment a baba, de más is okozhatta a késést, pl. ciszta.

  • Jázmin

    2011. december 05. hétfő

    Tisztelt Doktornő!
    Olyan problémával fordulnék Ön felé,hogy 3 éve már megszakítás nélkül szedek fogamzásgátlót!
    A múlt héten vírusos hányásos hasmenéses betegségem lett nem is nagyon ettem a gyógyszeremet is késve vettem be csúsztam vele 2 napot de utána bevettem egyszerre a kimaradt 2-öt!
    Viszont a hét végére jelentkezett a menstruációm úgy hogy még egy heti adag hátra van a gyógyszeremből!Először csak pecsételő vérzésként majd rendes menstruációként,ami először barnás majd pirosas lett!Érdeklődnék mi lehet ennek az oka befolyásolhatta e a vírusos betegségem vagy netán terhességről van szó?
    Köszönöm válaszát

    • Gabi

      2011. december 05. hétfő

      A kimaradt gyógyszereket valószínűleg úgy érzékelte a szervezete, mint a 7 napos gyógyszerszünetet, ezért jelentkezhetett ez a megvonásos vérzés.

  • Inci

    2011. december 04. vasárnap

    Sziasztok. A barátomat épp kielégítettem, mikor elszakadt a gumi. Pont aznap jött meg. De nem volt bennem. Nagyon félek, hogy amikor csináltuk véletlenük kilyukadhatott a gumi és esetleg teherbe estem. Valami tanácsot tudnátok adni?

    • Gabi

      2011. december 05. hétfő

      Ha a gumi már hüvelyen kívül szakadt ki, akkor ettől az együttléttől nem lehetsz terhes.

  • Gabica

    2011. november 29. kedd

    Kedves Doktornő! Férjemmel 4 éve próbálkozunk kisbabáva. A héten folyamatos hányingerrel küzdöttem. A háziorvosomnál voltam, azt mondta nem gyomorrontás. A mai napon a szokásostól eltérő időpontban pecsételő, barnás-pirosas vérzés jelentkezett nálam, ami nagyon megijesztett. Ez miért lehetséges? Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. december 05. hétfő

      Ha terhességre gyanakszik, érdemes csinálni egy terhességi tesztet. Főleg, ha ez a barnás pecsételés nem váltott át „normális” vérzésbe.

  • Rozi

    2011. november 29. kedd

    Kedves Gabi!

    Késett 4 napot a mensim, 3-ik napon 1 csepp barna folyásom volt, másnap semmi aztán megjött. Csináltan tesztet és csak halványan látszik a csík. Hányingerem van,szédülök, puffadt a hasam. 1-szer volt egy nagyobb szédülésem akkor azt hittem hogy elájulok. Lehetek terhes?
    Válaszod elöre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. december 05. hétfő

      Igen, lehetsz. Ha azóta sem jelentkezett vérzés, érdemes lenne a tesztet megismételni.

  • Horváth Nikolett

    2011. november 26. szombat

    Barátnőm nem védekezett és nem jött meg neki csinált 2 terheségi tesztet mind a 2 pozitív lett de meg jött neki rá egy hétre és 1 napig tartott lehet terhes?

    • Gabi

      2011. november 27. vasárnap

      Ha a tesztek pozitívak, és csak 1 napig tartott a menzesze, akkor elég nagy a terhesség valószínűsége. Érdemes lenne minél előbb nőgyógyászhoz fordulnia.

    • Kata

      2011. november 29. kedd

      Kérdésem az lenne hogy nov 25dikén kelltt volna megjönni, késik, a derekam nagyon fáj, most jelenkezett egy pici barnás folyás teszt negatív lett 2 napja. lehetséges e a baba?

      • Gabi

        2011. december 05. hétfő

        Ha időközben nem jelentkezett vérzés, néhány nap elteltével érdemes a tesztet megismételni.

  • Eni

    2011. november 25. péntek

    Sziasztok nekem egy apro kérdésem lene . Általába 6-7 napig tart a menstruácio de most , 2 napig meg volt de nem ojan nagyon mint szokot és utána 2 szakadozo este meg volt napalra el mult , és jób felöl erös derék fájásom van , és alhasi görcsöm is van ugy görcsöl mont mikor meg fog jöni, Elöte is köszönöm a választ .

  • Eni

    2011. november 25. péntek

    Sziasztok nekem csak egy apro kérdésem lene Általában 6 -7 napik tart , a menruációm de most 2napig vol meg es 2 napig szakadozot este meg vol , napal meg nem ,és derék és alhasi fájásom van , ojan mint mikor meg fog joni , enyén barna a tisztulás. Elöre is köszönöm a választ!

    • Gabi

      2011. november 27. vasárnap

      Ha terhességre gyanakszol, érdemes lenne egy terhességi tünetet csinálni.

  • Bella

    2011. november 24. csütörtök

    szia.a mestruaciom kb 6-7 nappal hamarabb jott meg es csak nagyon minimalis, barnas szine volt 3-4 napot tartott , mi lehet az oka ? Remelem nem azt jelenti hogy terhes vagyok? Altalaban mindig 21-24 kozott jon meg … és a hasam fajdogalni szokott de nem tulsagosan, mintha tele volnek szellel . Mit tegyek?

    • Gabi

      2011. november 27. vasárnap

      Ha bizonytalan vagy, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Ágica

    2011. november 24. csütörtök

    Kedves Doktornő!

    Nekem olyan aggodalmam van,hogy kb 2hetet késett de gyakran van étvágytalanság szédülés és székrekedés meg sikeresen felszedtem egy pár kilót és van olyan is mikor elég jó az étvágyam és van mikor egyáltalán nincs 22-én megjött de ettől még lehetek terhes?

    • Gabi

      2011. november 27. vasárnap

      Ha a vérzés enyhe, 3 napon belül elmúlik, akkor még szóba jöhet a terhesség. Egy terhességi tesztet nem árt csinálni. De ha a vérzés mennyisége, színe, állaga nem tér el a megszokottól, akkor nem túl nagy a terhesség valószínűsége.

  • Klau

    2011. november 17. csütörtök

    nekem olyan problémám van hogy elözö honapban késett a menszeszem egy hetet,mostmeg a multhavihoz képest 20 án jött meg most meg 17-én és barnás és a hasam kicsit fájt ,sokat volt hányingerem.ezt mi okozza?

    • Gabi

      2011. november 27. vasárnap

      Ha a vérzés színe, mennyisége, állaga nem tér el a megszokottól és nem is múlik el 3 napon belül, nem valószínű, hogy terhesség okozná a leírtakat. A hányinger gyomorrontásra is utalhat. De ha bizonytalan, egy terhességi teszt nem árthat.

  • Vivien

    2011. november 17. csütörtök

    Kedves Doktornő!Nekem egy olyan kérdésem lenne hogy késett a menstruációm 8.-án kedden kellett volna megjönnie ez helyett megjött 13.-án vasárnap este egy kevés volt csak.előtte egész végig amikor a párommal voltam nem védekeztünk.nőtt a mellem és vízelési ingerem is volt pár hétig.14.-15.-e estig sok volt a vérzésem.15.e estétől pedig egyre kevesebb.most meg már olyan mintha kezdene elmúlani.nekem általában 7napig szokott tartani ezért furcsálom.mitől lehet ez?előre is köszönöm

    • Vivien

      2011. november 17. csütörtök

      csináltunk egy tesztet is ami negatív lett de amikor esélyem volt teherbe esni akkor is együtt voltunk és nem védekeztünk most pedig azt tapasztalom amit már az előzőkben leírtam.mégis mi lehet az oka?

      • Gabi

        2011. november 27. vasárnap

        Ha továbbra is bizonytalan, érdemes a tesztet megismételni. De ha mégis negatív, nem szabad elkenődni, próbálkozzatok amikor csak jól esik.

    • Gabi

      2011. november 27. vasárnap

      Ha a terhességre utaló tünetek továbbra is megvannak, és a vérzés jelentősen kevesebb volt, mint általában, akkor érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Zita

    2011. november 15. kedd

    Szia! Nekem olyan kérdésem lenne, hogy eddig minden hónapban időben megjött a menstruációm 25-28 napra ugyanolyan állaggal, színnel. Azonban ezúttal szintén 25 napra megjött, ahogyan szokott, megvoltak a görcsök is, ingerlékenység, fáradtság, de jóval kevésbé barnán, és darabosan. Természetesen védekezünk és nagyon odafigyelünk mindenre, szóval én kétlem, hogy terhességről lenne szó. Akkor viszont ez normális? 17,5 éves vagyok. köszönöm

    • Gabi

      2011. november 19. szombat

      Ha a vérzés ugyanúgy 5-7 napig tartott, nem csak 2-3 napig, akkor minimális a terhesség esélye.

  • Alexa

    2011. november 15. kedd

    Sziasztok!
    Én arra lennék kíváncsi,hogy mitől lehet az,hogy pár napi késéssel megjött a mensim.6napra elmúlt és másnap barnás vérzésem lett.Kevés de darabkás.

    • Gabi

      2011. november 19. szombat

      Ennyiből nehéz lenne megmondani, mi okozhatja. Ha esetleg a vérzés elhúzódik, vagy ugyanez máskor is előfordul, érdemes nőgyógyászhoz fordulni.

  • macilany

    2011. november 15. kedd

    Kedves Gabi!
    10 hónapos a kisfiam.5hónapos korában jött meg az első menszeszem.Az első pár napig tartott,aztán a következők már 4-5 napig rendben zajlottak le.Sajnos most már a második alkalom,hogy több mint 10napig is eltart a vérzés.Fájdalom,görcsök nélkül,de szinte éppen csak csörgedezik .Az utóbbi hónapokban kissé feszültebbnek érzem magam,sokat felébred éjszaka a kisfiam ezért kipihenni nem tudom magam.Szeretnénk kistestvért de most nagyon megijedtem,hogy ennyire megváltozott a ciklusom.Okozhatja ezt a kimerültség,vagy orvosi segítséget kell kérnem?!Előre is köszönöm:Judit

    • Gabi

      2011. november 19. szombat

      Ha több, mint 7-8 napig elhúzódik a vérzés, a normálisnál nagyobb lehet vérveszteség. Lehetséges, hogy ez és a nyugtalanul alvó kisgyerek együtt okozza a kimerültséget, és nem a kimerültség miatt változott meg a ciklusod. Érdemes lenne orvoshoz fordulni, még akkor is, ha nincs komoly probléma.

  • Szandra

    2011. november 15. kedd

    Szia! Én először is azzal kezdeném, hogy 2011. november 4-én jött meg, és 8-án múlt el a menzeszem, viszont azóta már ébredés utántól szinte egész nap hányingerem van, néha még fáj is a gyomrom, és undorodom a kávétól, ha megérzem az illatát elkap a hányinger! Ilyen még nem volt, és már régóta próbálkozunk a párommal. A kérdésem az lenne, hogy érdemes-e tesztet csinálnom, vagy ezeket a rosszulléteket esetleg más is okozhatja? Válaszodat előre is köszönöm. Szandra….

    • Gabi

      2011. november 19. szombat

      Más is okozhatja a leírt tüneteket! Ha azóta sem múlt el, először mindenképp keresd meg a háziorvosodat!

  • Ágnes

    2011. november 13. vasárnap

    Szia!Én nem tudom,hogy mit tegyek most mert a menstruáció 3-4 napos,és nem sok , de van benne barna is,a terhességi teszt negatív lett igaz azt nem most csináltam hanem 3 hete.A hasamon egy kicsit látszik hogy gömbölyű,meg észre vettem hogy puffadok,ha kicsit eszem úgy nézek ki mint egy hordó :).Ezek ellenére lehet babám.

    • Gabi

      2011. november 19. szombat

      Így, hogy a teszt negatív és a menzeszed is megjött elég kicsi a terhesség esélye, de teljesen nem lehet kizárni. Ha még bizonytalan vagy, pár nap elteltével esetleg ismételd meg a tesztet.

  • Gabi

    2011. november 13. vasárnap

    Sziasztok!
    7 napja késik a menstuációm,tegnap reggel csináltam tesztet,ami halványan ugyan,de pozitív lett! Ma reggel arra ketem,hogy élénk piros érzésem van,nem túl erős,de van…ez normális vagy lehetséges,hogy elvetéltem,vagy esetleg a teszt hamis eredményt mutatot?
    nagyon agódom 🙁
    válaszodat előre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. november 17. csütörtök

      Terhesség során a vérzés nem természetes. Remélhetőleg, azóta elmúlt, de ha netán nem, mindenképp érdemes nőgyógyászhoz fordulni, mivel a vérzés utalhat vetélésre. A teszt eredménye 99%-ban terhességet jelez, ha pozitív a teszt, az majdnem biztos eredmény.

  • Betti

    2011. november 08. kedd

    Sziasztok!
    Nekem már 6 napja késik a menstruációm. Ma teszteltem, igaz délután, de negatív lett. A melleim feszülnek, megduzzadtak, sokszor szédelgek, hányingerem van, fáradt vagyok egész nap. A negatív teszt ellenére várhatok babát? Vagy csak hormonzavarról lenne szó?
    A párommal nagyon szeretnénk babát, ezért már jó ideje próbálkozunk.
    Ha továbbra sem jön meg, és negatívat tesztelek, akkor mikor forduljak leghamarabb orvoshoz? Előre is köszönöm a választ!

    • Gabi

      2011. november 09. szerda

      Igen, lehetséges a terhesség a negatív teszt ellenére. Ha továbbra sem jelentkezik a menzesz, 2-3 nap elteltével érdemes a tesztet megismételni, lehetőleg reggeli első vizeletből. Viszont ha továbbra is negatív, és vérzés sem jelentkezik, érdemes elmenni nőgyógyászhoz, főleg, mert nehéz a bizonytalanságot elviselni.

  • ivett

    2011. november 07. hétfő

    sziasztok nekem mar 2honapja hanyingerem van minden idoszakban a menstruaciom rendesen megjon es undorodok dolgoktol a hasam is faj de meg tesztet nem csinaltam mert neg nem latom ertelmet.agyotok tanacsot mitcsinaljak

    • Gabi

      2011. november 09. szerda

      Ha a menzeszed pontosan megjön, színében, állagában, mennyiségében nincs eltérés, akkor kicsi a valószínűsége, hogy a leírt tüneteket terhesség okozza. Érdemes lenne elmenni a háziorvosodhoz.

  • Frutti

    2011. november 06. vasárnap

    Sziasztok!
    Nekem az lenne a problémám,hogy állandó úgyérzem mintha megakarna jönni. Az aktuális menz.idöbe jött 25-én de csak 3-4 napig tartott.Folyamatossan feszül a hasam néha görcsöl a petefészkem és sürün kell pisilni.A melleimre nemtudok hagyatkozni mertmég szoptatok napi 3-4X. A lányom se jelzett,hogy változott volna a tej.Ez lehet baba vagy valami más? A választ előre is köszönöm.

    • Gabi

      2011. november 09. szerda

      Lehetséges, hogy terhességről van szó, ha bizonytalan vagy, érdemes egy tesztet csinálni. Viszont akár egy felfázás is okozhatja a leírtakat.

  • Ildikó22

    2011. november 05. szombat

    Helló!
    Nekem 2011.10.14-én jött meg a menzeszem 10 napra a megszokottól. Ma 2011.11.05.- e van és okt 14.-e óta gyenge vérzésem van. Néha egy napig erős de ha úgy vesszük alig alig van. Szedem a Premens tablettát lehet, hogy az okozza mindezt?

    • Gabi

      2011. november 09. szerda

      Elhúzódó vérzés esetén mindenképp érdemes nőgyógyászhoz fordulni. Lehetséges, hogy a tabletta okozza, de a betegtájékoztatóban is ez szerepel: „ha a szokásos havi vérzésekben zavart tapasztalna, forduljon először kezelőorvosához”.

  • Bettina

    2011. november 04. péntek

    szia, nekem lenne egy olyan kérdésem h szept.-ben csak 2-3nap volt halvany menstruációm, és okt.-ban késett kb 10 napot. Meghíztam, az első napokban szédültem elég gyakran. Ez is lehet a terhesség jele?
    Köszönöm.

    • Gabi

      2011. november 07. hétfő

      Ha egyébként rendszeres a menzeszed, akkor lehet ez is a terhesség jele. Ha még nem csináltál tesztet, érdemes lenne.

  • Magdi

    2011. november 03. csütörtök

    Kedves Doktornő! 6,5 hetes terhes vagyok. Tegnap óta viszonylag erős, élénk piros színű vérzésem van,néha kisebb darabos. Görcsölget a hasam is. Tegnap is feküdtem, ill. elmentem este orvoshoz. Magdne b6-ot, folsavat, Utrogestant javasolt. A petezsák 6mm-es. Azt tanácsolta, feküdjek, és1 hét múlva menjek vissza. Szerinte lehet szó magzatelhalásról, de ikerterhesség egyik felének elhalásáról is. De az is lehet,hogy semmi komolyabb probléma nincsen. Szeretném kérdezni,hogy Ön mit gondol erről? Aggódom, hogy ha életben marad a baba, neki se legyen gondja, ill. ha nem, akkor nekem. Megijedtem, félek. Kérem, írja le ezzel kapcsolatos gondolatait.Köszönöm!

  • Zsófi

    2011. november 02. szerda

    kedves Doktornő!
    Azt szeretném kérdezni, hogy mennyi az esélye a bajnak, ha menstruáció alatt szeretkeztünk megszakítással, de közben tampon volt felhelyezve (nem hatolt teljesen belém, nem nyomódott fel a tampon normálisan eltávolítottam)? köszönöm!

    • Gabi

      2011. november 03. csütörtök

      Így max. 1% a terhesség esélye.

  • Viki

    2011. november 02. szerda

    Nagyon félek. 18 éves vagyok. és azt hiszem, terhes. Csináltam tesztet, és negatív lett, de olvastam hogy az csak két hét után mutatja ki. Igazából csak a fejem fáj, és sokat hányok, de ez nálam „normális”, mert cukorbeteg vagyok. az elmúlt pár hétben összevissza ingadozik a vércukrom, és ezt az időjárás változásnak, az sok stressznek tulajdonítottam. (érettségi, szalagavató, felvételi… ) Viszont utána olvastam, hogy nagyon fontos nálunk, cukorbetegeknél, hogy normoglikémiás állapotban legyünk, már a terhességet megelőző 3 hónapban is.. Nagyon félek, nem tudom mihez kezdhetnék. Vérzésem nem volt. egy csepp sem, de csak 4 napja késik a menstruációm. Viszont fehéres váladék, az van. és égő, viszkető, csípő érzés is. Mihez kezdhetnék most?

    • Gabi

      2011. november 03. csütörtök

      Ha nem jelentkezik vérzés, érdemes lenne minél előbb nőgyógyászhoz menned, hogy kiderüljön mi is a helyzet.

  • Orsolya

    2011. október 31. hétfő

    Sziasztok!
    Nekem, az a problemam,hogy 18.-ara vartam a menstruaciom majd 28.an megjott. azota is verzek ,elenk piros ver, elso napokban fajt a hasam meg a derekam, de most mar nem viszont a ver mennyisege es allaga nem valtozott. csinaltam tesztet 2 napja ,halvany csik hogy terhes.utanna masnap egy masikat amin eroteljes csik ,hogy terhes.Most nem ertem mi tortenik, olvastam,hogy veteles eseten barnazas szokott lenni,nalam csak elenk piros ver van,semmi barna….mit gondoltok mi lehet? terhes vagyok? koszi a valaszt

    • Gabi

      2011. november 03. csütörtök

      Erőteljes vérzés jelentkezhet vetéléskor is. Akár elmúlt már a vérzés, akár nem, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, hogy kiderüljön, mi is a helyzet.

  • Dimák

    2011. október 31. hétfő

    Tisztelt Doktornő
    5 évig a Cilest nevű fogamzásgátlót szedtem. 1 éve hagytam abba mert a párommal babát szeretnénk, de sajnos eddig semmi. Voltam kivizsgáláson és az orvos azt mondta hogy semmi akadálya a babának. Azt szeretném kérdezni hogy az abortusz (6éve) lehet az oka annak hogy eddig nem estem teherbe vagy mi lehet az oka?
    Válaszát előre is köszönöm

    • Gabi

      2011. november 03. csütörtök

      Kicsi az esélye, hogy a korábbi abortusz miatt nem sikerül teherbe esni. Ha a ciklusa pontos, rendszeres, akkor már nem valószínű a gyógyszer utóhatása sem. 1 év sikertelen próbálkozás után már érdemes lenne egy szimpla nőgyógyászati vizsgálatnál alaposabb kivizsgálást kérni.

  • Szandra

    2011. október 28. péntek

    Sziasztok!

    Babát tervezünk a párommal. Október 11-én volt a menstruációm első napja, az ovuláció okt. 25. volt, ez előtt már napokkal és után és aznap is megállás nélkül dolgoztunk a picin. Ma 28-a van. Már napok óta nem kívánok ételt, kicsit hányingerem van. Mellem feszül, de nem vészes. Mai napon már olyan rosszul voltam, h öklendeztem, de nem hánytam, rossz ránézni az ételre. Ma ezen kívül hirtelen barna folyásom volt, ami hamar el is múlt. Vajon ez lehet beágyazódás tünete? a teszt persze negatív, nyilván korai volt, de bíztassatok, vajon van esély, h babám lesz?

  • Pirin

    2011. október 28. péntek

    Sziasztok,

    sajnos a magam butaságából kifolyólag nem írom fel a havi vérzésem dátumát, így saját magamat hoztam most fura helyzetbe. Szeptember közepe táján jött meg utoljára. Próbálkoztunk is közben, a múlt vasárnap, és most kedden. Pechre szerdán megjött. De nem érzem jól magam. Émelygést érzek egész nap, és állandó nyomást hastájékon. Lehet ez korai, sőt biztos. De muszáj volt megkérdeznem valakit, aki ért hozzá.
    Természetesen ha ez a nyomó érzés nem múlik el, felkeresem a nőgyógyászt.

    • Gabi

      2011. október 31. hétfő

      Ha a vérzés olyan, mint a menzeszed szokott lenni, tehát színében, állagában, mennyiségében nem tér el, és nem is múlik el 2-3 nap alatt, akkor nem valószínű, hogy terhességről lenne szó.

  • Alina

    2011. október 24. hétfő

    Sziasztok!

    Nekem az lenne a kérdésem, hogy okt. 15-e körül kellett volna megjönnie, de 14-én volt vmi pirosos folyásom, ami 15-éig tartott. Azt hittem megjött. Majd 17-én (hétfőn) megint ez történt, de másnap semmi. Azóta sem jött meg. Mi a párommal nagyon szeretnénk kisbabát, ezért örülnénk is neki ha most sikerülne. Tesztet nem csináltam még, mert korábban csináltam már kettőt is, ami sajnos negatív lett. Most ezzel mindenképpen várni akarok, mert azt mondják h a fogantatástól számolva 10-14 nap múlva jelzi ki a terhességi teszt a pozitív eredményt. A kérdésem az lenne, hogy mitől lehet az 1-2 napos pirosos „folyás”?
    A mensim a mai napig nem jött meg, nincs semmi jele sem!
    Én május elején hagytam abba a fogamzásgátlót!
    Kérlek válaszoljatok ha valakinek volt már hasonló helyzete!

    Köszönöm!

  • Sugi

    2011. október 23. vasárnap

    Szia, a párommal tervezzük a babát, de úgy vagyunk vele, hogy nem erőlködünk, ha jönni akar, akkor jön… viszont az utóbbi időben furcsa dolgok történnek velem, nem tudom mire vélni… az utolsó rendes menzeszem után 3 hétre el kezdett fájni a hasam, és pár napra rá meg is jött, aztán erre rá 2 hétre megismétlődött ugyanez. Viszont nem rendesen jött meg, hanem csak másfél napig, és kevés barnás vérzés. Tudom, hogy ez semmiképpen sem jó jel, de azt szeretném megkérdezni,hogy ha ezen felül semmilyen más hagyományos jel nincs (hányinger, szédülés), érdemes-e megcsináltatni a tesztet?

    • Gabi

      2011. október 27. csütörtök

      Ha bizonytalan vagy, és normális menzesz sem jelentkezett, érdemes csinálni terhességi tesztet.

  • anika

    2011. október 23. vasárnap

    sziasztok!
    kb. 4-5 hetes terhes vagyok. ket tesztet is csinaltam, jo eros lett a masodik csik mindketton. a menstruaciom kesett egy hetet, majd kisebb derekfajas jelentkezett es keves vilagosbarna folyas. kovetkezo napra a derekfajas elmult, es lett helyette egy jobb oldali petefeszek szurodas. mi lehet ez?kerlek valaszoljatok,ha tortent mar ilyen veletek. dokihoz csak ket nap mulva tudok menni.

    • Gabi

      2011. október 27. csütörtök

      Remélhetőleg a fájdalom már elmúlt. Az enyhe barnás folyás és a petefészek körüli szurkálás (nem erős fájdalom) lehet teljesen normális a terhesség korai szakaszában.

  • Betty

    2011. október 21. péntek

    Sziasztok!Nekem olyan problémám van,hogy rendesen megjön a menzeszem,de csak a 3.napon sok alvattvérrel,5 napig tart,de mellette hányingerem van,ami evés után elmúlik.Elkezdtem hízni,aluszékony,fáradékony vagyok.Ha nincs meg a vérzésem akkor is görcsöl az alhasam,és nagyon fáj a derekam.Sajnos a terhességi teszt negatív lett!Mi lehet ez?Előre is köszönöm a válaszát!

    • Gabi

      2011. október 27. csütörtök

      A tünetek nem utalnak terhességre, viszont lehetséges, hogy valamilyen nőgyógyászati probléma áll a háttérben. Érdemes lenne elmenned nőgyógyászhoz. Vagy esetleg először a háziorvoshoz, hátha ő is tud megoldást.

  • Ann

    2011. október 21. péntek

    Kedves Gabi!
    A legutobbi menstruaciom elso napjatol kezdtem szedni a yadine fogamzasgatlot,de 2 tabletta utan abbahagytam,mert kijott rajtam par mellekhatas es rosszul ereztem magam.A parommal tobbszor is megszakitasos modszerrel vedekeztunk ebben a honapban,de kerulhetett sperma a huvelyembe az egyuttlet soran,es most(okt.19) kellett volna megjonnie 2 napja,de meg csak elojele sincs,a melleim duzzadtak,feszulnek kicsit.A kerdesem, hogy okzohatja-e a menstruacio keseset hogy 2 db tablettat vettem be fogamzasgatlobol,aztan abbahagytam,egyaltalan volt ovulacio,vagy terhesseg is allhat fenn?Tesztet csinaltam a napokban de negativak.
    Nagyon koszonom segitseget ill.valaszat!

    • Gabi

      2011. október 27. csütörtök

      A két szem tabletta miatt felborulhatott kicsit a megszokott rend. Viszont a terhességgel kapcsolatban ugyanazt tudom elmondani, mint a megszakításos védekezésnél általában: ez a legkevésbé biztonságos védekezési forma, kb. 5% a teherbeesés kockázata.

  • Judit

    2011. október 21. péntek

    Kedves Doktornő!
    Lindynette 20 fogamzásgátlót szedek,és egy tablettát elfelejtettem bevenni.Menstruációmnak szeptember 16-án kellett volna megjönni, helyette 3 napig tartó minimális barna folyásom volt.Kell-e aggódnóm teherbeesés miatt?
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Judit

      2011. október 21. péntek

      Elnézést, október 16-án kellett volna megjönnie.

    • Gabi

      2011. október 27. csütörtök

      Ha a kimaradt tabletta utáni 7 napban nem volt más védekezés nélkül szexuális kapcsolata, akkor minimális a terhesség esélye.

  • Móni

    2011. október 19. szerda

    Szia!Sajnálatosan 8 hét után elment a magzat.Kilöködött.Talán valami baj volt ,mert elég sokszor véreztem.Holnap lesz egészségügyi kaparásom.Azt szeretném megkérdezni ,hogy mennyi idő után próbálkozzunk megint és hogy szedjek e valami vitamint ami segit ,hogy ne történjen újból ilyen dolog.Gondolok itt az Elevitre.A taqnácsát előre is köszönöm!!

    • Vida Agi

      2011. október 19. szerda

      Sajnálom 🙁 Érdemes várni legalább 3 hónapot az újbóli próbálkozással, így teljesen regenerálódni tud a szervezet. Annak is érdemes utánajárni mi okozhatta a dolgot (teljes nőgyógyászati kivizsgálás), hátha van valamilyen fertőzés, ciszta vagy más probléma a háttérben, amiről korábban nem tudtál.

  • Niki

    2011. október 18. kedd

    Kedves Doktornő!
    2010 december 1-én hagytam abba a fog.tabletta szedését(6 évig szedtem)!2011 április óta megy élesbe a dolog!Sajnos a baba még várat magára.Most októberbe nagyon belehúztunk ,termékenységi teszttel figyeltük a termékeny napokat!A menzeszemnek 19-én kellett volna megjönnie,de 15 én jött meg és egészen más volt mennyiségre,színre is!Alig volt meg 3 napig,nem görcsöltem stb., Ön szerint lehetek terhes?Menzersz előtti héten folyamatosan szúrt a jobb oldali petefészkem!Ez lehet terhességi előjel??
    Köszönöm válaszát

    • Gabi

      2011. október 27. csütörtök

      Ha egyébként a menzeszed pontosan jelentkezett a tabletta abbahagyása óta, a mostani jelentősen enyhébb volt, és azóta se jelentkezett vérzés, esetleg érdemes tesztelni.

  • Vivien

    2011. október 18. kedd

    Szia. Elég sok cikket elolvastam, de ez tetszett a legjobban. De ezzel kapcsolatba felmerült 1-2 dolog, ezért is írtam. A párommal nagyon szeretnénk babát és mindent bevetünk. Az első próbálkozás október 8.-án volt, azóta 2-szer. Elvileg 19.-én kellene megjönnie, de ma reggelre, 18.-án arra kelltem, hogy megjött. Viszont nem élénk piros volt hanem inkább barnás. A hasam is eléggé fáj, mint a mestruaciós görcsöknél. Lehet, hogy besikerült a baba? Vagy ez még túl korai lenne? Előúre is köszönöm válaszod.

    • Gabi

      2011. október 20. csütörtök

      Ha a barnás vérzés nem vált át a megszokott erősségű, színű menzeszbe és 3 napon belül el is múlik, akkor még szóba jöhet a terhesség.

  • Adri321

    2011. október 17. hétfő

    Kedves Doktornő!
    Babát szeretnénk már 4 hónapja próbálkozunk. Próbáltam figyelni a testem jelzéseit. Ovu környékén együtt voltunk többször is. Rá kb 7-9 napra éreztem két napig görcsöket (amire a beágyazódást sejtem). 11-én kellett hogy megjöjjön de nem történt meg. Csak görcsölt a hasam és a derekam is nagyon fájt, nagyon fáradt voltam. A napokba még éreztem néha a görcsöt, petefészek fájdalmat, derék fájalmat, fáradságot. 15-én csináltam egy tesztet ami negatív lett. 16-án este pici vérfolt lett a bugyimon s ma reggelre meg is jött. Nagyon erős görcseim voltak délelőtt és a derekam is fájt. MIért történhetett így? Már reménykedtem hogy terhes vagyok, mert a tünetek arra utaltak s most mégis megjött. 2 hónapja szintén késett kb 6 napot. Nem értem miért nem maradhatott meg ha egyáltalán ott volt.
    A másik problémám az hogy ha a párommal gyakran vagyunk együtt s ne adj isten nem csinálok másnap hüvelyöblögetést akkor a sperma kb 1-2 napra rá megbüdösödik bennem. A dokimmal beszéltem telefonon és ecetes öblögetést ajánlott, valóban elmúlt. Ez lehetséges? Vagy valamilyen fertőzés lehet s emiatt nem maradt meg a baba? De szinte minden hónapba büdös leszek egyszer mióta próbálkozunk. Hogy lehet ezt kiküszöbülni?
    Köszönöm a választ!

    • Gabi

      2011. október 27. csütörtök

      Ha pár hónapon belül nem sikerül a terhesség, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, hogy kiderüljön, mi lehet az oka. Ennyiből nehéz lenne megmondani, hogy egyáltalán sikerült-e a teherbeesés, vagy nem. A másik problémával kapcsolatban nem tudok többet mondani, mint amit az orvos javasolt.

  • krisztina

    2011. október 17. hétfő

    Sziasztok!
    ma nagyon erős hasi fájdalom és görcs jött rám.nagyon fájnak a melleim.a bal mellemből sűrű sárgás valami jön ki.
    sűrűn van hányingerem ami mellé hányás is van néha.ételundorom is van különböző ételek iránt de van amelyiket meg kívánom.orvoshoz nem merek menni mert a teszt második csíkja halvány volt.
    várom a válaszokat.
    előre is köszönöm.

  • Noémi

    2011. október 15. szombat

    szia a menstruációm késik meg se akar nagyon jönni semmi olyan tünetet nem vettem észre de viszont egyik nap volt körülbelül 2 csepp vérzésem és a teszt negatív lett mit tegyek? amióta késik d még előtte is nagyon rosszul vagyok