Menstruáció terhesség alatt

Lehetséges a menstruáció terhesség alatt? Ha nagyon szeretnél babát, akkor minden menstruációnál ott motoszkál benned a kérdés, hogy vajon nem lehet-e, hogy a vérzés ellenére azért mégis ottvan a baba… Nos, az a helyzet, hogy valóban „megjöhet” a terhesség alatt is, de másként, mint ahogyan azt gondolnád.

Menstruáció terhesség alatt„Menstruáció” a terhesség alatt többféle okból léphet fel:

  • a fogantatás viszonylag későn történik, ezért a „szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya
  • a szervezet „emlékszik” rá, mikor kéne megjönnie, ezért a menses időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezik
  • hormonális okokból lép fel vérzés, ami nem „igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor

A terhesség alatt jelentkező „menstruáció” valójában nem igazi (kivéve az első esetet), és mindhárom típusnál a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor „megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor „meg szokott jönni” jelentkeznek a menses előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.

Nagyon fontos, hogy a menstruáció a terhesség alatt nem normális dolog, ha barnázást (akár 1-2 cseppet is) vagy élénk vérzést tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! A hormonális problémák ugyanis jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 837 Comments

  • Erika

    2010. október 28. csütörtök

    Kedves Doktornő.
    azt szeretném kérdezni, hogy attól teherbe lehet-e esni, hogy a barátom elment, és utána a kezével nyulkált hozzám…? /olyan volt a keze/

    Válasz: Minimális az esélye, hogy így egészen a méhszájig eljusson az ondó, tehát nagyon kicsi az esély a terhességre.

  • anett

    2010. október 28. csütörtök

    kedves dr.nö!
    Én a barátomal voltam együtt és volt védekezés de mikor kivette nem volt az ovszer fent de már el élvezett.de mikor bettet akkor még fent volt és együttlét közben nem vette ki lehetek terhes? nagyon félek hiszen csak 16 vagyok:( :S volt már hasonlo de ncsiáltam tesztett az em mutata h az lenénk mostkéne megjönni görcsölök, közbe kivánom a gyümölcsöt evésután hányinger.kérem segitsen! köszönöm

    Válasz:
    Ha lecsúszott az óvszer, juthatott is be spermium. Ha már késik a menzesz, érdemes lenne tesztet csinálni.

    • anett

      2010. november 13. szombat

      köszönöm szépen! olyan kérdésem volna h vannak azok a 24 orás gyogyszerek h azokba menyire lehet meg bizni + el kell -e menni ahhoz nögyógyászhoz hogy ezt szedjem?
      Köszönöm
      Üdv:Anett

  • Detty

    2010. október 27. szerda

    Kedves doktorno,
    a helyzetem a kovetkezo. 1hete keztem el gyanakodni a terhessegre mivel nem jott meg idoben csinaltam 3 tesztet es mind haromnal jelentkezett a 2.csik igaz nem annyira soteten. Voltam nogyogyasznal megvizsgalt es azt mondta ,hogy 5-6hetes a baba a mult honapban viszont megjott rendesen 5napot tartott es bo folyasom volt ahogyan szokott meg is terhes voltam.
    On szerint hogyan lehetseges ez?

    Válasz:
    A terhesség idejét az utolsó menzesz első napjától számítják, amikor valójában még nem is volt terhes, csak kb. 2 hét múlva foganhatott a baba.

  • Szasza

    2010. október 27. szerda

    Kedves Doktornő!

    Yasminelle fogamzásgátlót szedek, de a tabletta szedés második hetében kihagytam 2 tablettát.(okt8-9) Ezeket a következő két napon pótoltam. (2 tablettát vettem be mindkét nap 12 órás különbségekkel) Menstruációm 2 napos késéssel (okt.25-én), először barnás pecsételéssel jelent meg egy napig, és ma van második napja, hogy a megszokott a vérzés. (színe és mennyisége is)
    Hasamban folyamatos feszítő érzésem van, ami eddig nem szokott lenni, ezen kívül már minden normális.
    Párommal a tabletták kihagyása után kétszer voltam együtt, mindkét alkalommal használtunk óvszert. Egyik alkalommal kiszakadt közben, de ezt szerencsére az aktus vége előtt észrevettük.
    Előfordulhat hogy terhes vagyok, vagy csak a 2 kihagyott tabletta váltotta ki ezt a hatást?

    Válasz:
    Mivel óvszerrel védekeztek a kimaradt tabletták után, és a kiszakadt óvszert is időben észrevették, inkább valószínű, hogy a kimaradt szemek okozták ezeket a tüneteket.

  • Renáta

    2010. október 27. szerda

    Valaki segitsen nekem,tényleg lehetek terhes ha megvann a menstruáciom????kb 4hetes terhes vagyok. És elég fura érzéseim vannak.

    Válasz: Ha a menzesz a megszokott módon zajlik, pontosan jelentkezik, a színe, állaga, mennyisége nem tér el az előzőektől és nem múlik el 3 napon belül, akkor elég kicsi a terhesség esélye. Ha mégis erre gyanakszik, érdemes egy terhességi tesztet csinálni.

  • egy kétségbe esett lány!

    2010. október 25. hétfő

    Kedves Dr.nő!
    3 hónapja kevesebb a menszeszem, és többnyire barnás. Az utóbbinál csak 1 napig tartott de az már teljesen barnás volt! De ezen kívűl rendes időben jött meg! Aggódon h a mennyisége egyre kevesebb és barnás. Terhes lennék? vagy mi lehet a probléma? 18 éves vagyok. Eddig ilyen nem fordult velem elő. Édesanyám a hormonjaimra fogja….

    Válasz:
    Valóban okozhatja hormonális probléma is. Viszont ha a terhesség is szóba jöhet, akkor érdemes egy tesztet megcsinálni.

  • Beata

    2010. október 25. hétfő

    Üdvözlöm Doktornő!
    Lenne Önhöz pár kérdésem!
    Egyut voltunk a barátomal es a kivevos modszert használtuk és egy nagyon kevés belém ment. Rá egy hétre mejöt a mensim az elején kisé barnás volt de utána rendes. És mostmár a 4-dik napja hogy tart a mensim. Lehetek terhes? Szépen kérem segitsen

    Válasz: Ha a menzesz a megszokott módon zajlott, minimális a terhesség esélye.

  • egylanyka

    2010. október 25. hétfő

    Kedves Doktorno,

    En egy 21 eves lany vagyok,a menstruaciom eleg rendszertelen,talan megtudom szamollni az egyik kezemen hanyszor jott pontosan…volt mar,hogy kimaradt egy egesz nyarat is,amit nem is bantam amig nem volt amiert aggodni!Jartam ezelott 3 evvel nogyogyasznal csinalt ECOt es azt modntak hogy minden rendben,d lehet nehezen fogok teherbe esni,mivel a mehem ela`gazo vgy vlmi ilyesmi,fura formaju,es amiatt rendszertelen a mzm hogy sokat sportolok meg hogy sovany vagyok ( 176 cm es 58 kg..voltam )es vashianyos verszegenysegem is volt ezelott 2 evvel es azota is mindig eleg alcsony a vasam. azomban a nyaron kulfoldon voltam es egyutt voltam valakivel,majd ra 1 honapra megjott a menzeszem,aztan meg masfel honapig ismet nem. csinalltam egy tesztet ami negativ volt,es masnapra (az elozotol 1.5 honapra) meg is jott ismet a menzeszem (rogton ahogy leallt a „terhes lehetek” stresszem),de ugyanakkor meg mindig nem vagyok megnyugodva mivel eleg sokat emelygek es szedelegtem is meg fejem is fajt,es felszedtem 5kg a nyaron… mostmar a 12 het telt el az egyutt let ota es ismer bestresszeltem,hogy mivan ha megis az vagyok..mivel terhesseg kzoben is megjohet…a nogyogyasz meg a heten nem tud fogadni.. lehetseges hogy valoban terhes vagyok,vagy csak a megszokott menstruacios zavarom kerget az oruletbe???
    varom velemenyet,valaszat elore is koszonom…

    Válasz: Lehetséges a terhesség is, de ha egyébként is ilyen rendszertelen a menzesze, most is lehet arról szó. Viszont amíg eljut orvoshoz, egy terhességi tesztet nem ártana elvégezni.

  • Bernadett87

    2010. október 24. vasárnap

    Kedves Doktornő!
    Augusztusban szeretkeztem a párommal és nem védekeztünk és megtörtént a baj. A párom „mefedron” hatása alatt volt sajnos én nem élek ilyen szerekkel. A menstruációm kb 2-2és fél hetet késett, de igazából nem is jött meg csak 3napig volt ilyen narancssárgás cseppecskék. Aztán gondoltam, hogy terhes vagyok és vettem 2tesztet, de mind a kettő negatív lett. Most október 17-én volt ciklusom és 22ig tartott, rendes vérzéssel és előtte a tünetek is jelentkeztek: alhasi fájdalom, mellem érzékenyebb volt.elkezdtem szedni a fogamzásgátlót, mert amúgy azt szedek csak most épp szünetet tartottam. Még annyit tudnia kell a Doktor nőnek, hogy tavaly nyáron jóindulatú petefészek daganattal diagnosztizáltak. Azóta fogamzásgátlón élek. Ha kérhetném emailba a válaszát, mert ez egy kicsit összetettebb és ott részletesebben is eltudnám Önnek mondani. A kérdésem azért az, hogy vajon terhes vagyok e vagy sem. Ultrahangra még nem voltam.

    Válasz:
    A leírtak alapján 99%, hogy nem terhes.

  • Kati

    2010. október 24. vasárnap

    Kedves Doktornő!

    Kb 2 hete kezdődött: nagyon fájtak/feszültek a melleim több, mint egy hétig, és most, mintha nagyobbak lennének és a fogása is más.
    A mensesem megjött, de nem kísérik a szokásos görcsök.. és olyan más érzés, mint szokott lenni.
    A hátamon pici pattanások jelentek meg.

    Pár hónapja volt egy vetélésem, előtte semmi hasonló tünetem nem volt.

    Reménykedhetek vajon?

    Válasz:
    Ha a menzesz nem tartott tovább 3 napnál, ha sokkal enyhébb, mint általában, és nem is élénk piros a vérzés, csak inkább barnás, akkor még szóba jöhet a terhesség, egyébként kicsi az esélye.

  • Andika

    2010. október 19. kedd

    Üdvözlöm Doktornő!
    Lenne Önhöz pár kérdésem!
    3 napot késett a havim és negyedik(ma)reggel csináltam egy tesztet, több mint fél évi próbálkozás után végre pozitív lett!! 🙂 A párom kb. 4 hete van itthon M.országon(külföldön dolgozik) és mivel nem tudom melyik héten történt meg a „nagy esemény”, úgy gondoltam november második hete körül megyek el orvoshoz, mert azt hallottam ha nagyon korai a terhesség akkor akár még baj is történhet a vizsgálattól, lehet hogy ez hülyeség, Ön szerint is várjak novemberig? Nem tudom pontosan hány hete vagyok babás de kb. 2-3.
    A másik gondom az, hogy másfél hónapja tardiferont szedek mert nagyon alacsony volt a vasam! 3 hónapig kell szednem és utána vérvétel megint! Holnaptól a Maltofer rágótablettát fogom szedni mert most azt írták meg! Ez árthat-e a babának? Szeretném elkezdeni az elevit szedését is, de a két gyógyszer nem fogja ütni egymást?
    Izgatottan várom válaszát!
    Előre is köszönöm!
    Andi

    Válasz: Függetlenül attól, mikor történhetett a dolog, mindig az utolsó menses első napjától kell számolni. Számolj onnantól 6 hetet és akkor menj el orvoshoz. Maltofert kifejezetten ajánlott szedni terhesség alatt, az Elevitet lehet szedni mellette.

  • Vínmi Nikoletta

    2010. október 18. hétfő

    Kedves doktornő!

    Július 9.-én volt az utolsó menstruációm első napja.július 23.-án és 30.-án szeretkeztem a férjemmel.az orvosom augusztus 23.-án azt állította akor,hogy 4 hetes terhes vagyok.szeretném megtudni,hogy július 9.-én már terhes-e voltam?

    Válasz: Ha augusztus 23-án volt 4 hetes, akkor valószínűleg az a terhesség valós kora, tehát valószínűleg július 23-án fogant a baba. Tehát július 9-én még nem lehetett terhes.

  • Xandy

    2010. október 16. szombat

    Tisztelt Doktornő!

    Október 4.-én jött meg a menstruációm,és 9.én már elmúlt. Tegnap 15.-én viszont barnás folyás jelentkezett nálam ami még soha nem fordúlt elő. 24 éves vagyok szeretnénk babát a párommal lassan,nem tudom lehet e ez valami előjel.Olvastam már olyanról is hogy ez mind lehet a stressztől,a hormonális változásoktól,de lehetséges hogy egy beágyazódás történt,netalántán peteérés. A ciklusaim 25 naposak. Viszont nem tudom ezt hova tenni,mert legtöbben azt irják hogy a menstruácio vége fele barnáznak vagy elötte,nálam viszont egy héttel az elmúlás után történt és mindösszesen csak 1 teljes napig. Kérem segítsen mitől lehetséges ez. Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.

    Válasz: Ez sok dologtól lehet valóban, peteérés, hormonzavar, felfázás, de akár egy vadabb együttléttől is kialakulhat kisebb méhszájseb, hüvelyi sérülés. Ha megint jelentkezik, vizsgáltasd ki magad, de egy alkalom miatt nincs ok aggodalomra.

  • Gaboka

    2010. október 13. szerda

    Kedves Doktornő!

    Oktober 4-dikén megjött a menstruáció , és még mindig tart, 10 napja .
    Mult honapb menttem , férjhez és azota élek nemi életett( szűzen) mentem férjhez , elképzelhető hoogy hormonális változás miatt. VBár a mult hónapba felfáztam, és esetleg a gyógyszertől

    Válasz: Hormonális változás és a gyógyszer is okozhatja. Ha nem múlik el, menj el orvoshoz.

  • Magdi

    2010. október 13. szerda

    Kedves Doktornő!

    Párommal úgy döntöttünk, hogy gyermeket szeretnénk, előző hónapban hagytam abba a fogamzásgátló szedését -előtte 3 évig folyamatosan szedtem (Lyndinett 20), most vasárnap jött meg a menstruációm, de nagyon kevés jött – igazából napi 1 tisztasági betét elég volt hozzá, és 2 nap alatt el is múlt. Párommal óvszerrel védekeztünk – 3 hónapot várni akartunk hogy kiürüljön a fogamzásgátló a szervezetemből – de az egyik alkalommal az óvszer lecsúszott.
    A rövid menstruációmnak lehet az oka az hogy most álltam le a gyógyszerről, vagy vegyek egy terhességi tesztet?
    Válaszát előre is köszönöm

    Válasz: A megszokottnál rövidebb, enyhébb menzesz lehet a most befejezett fogamzásgátló miatt de terhesség miatt is. Ha bizonytalan, érdemes tesztelni.

  • Zsuzsa

    2010. október 12. kedd

    Kedves Doktornő!

    4-5 hónapja próbálkozunk a párommal kisbaba ügyben,eddig még sajnos sikertelen.Előtte természetesen voltam kivizsgáláson,mindent rendben találtak.
    1 éve voltam egy bemérésen,ahol a hölgy az mondta,nem jó a hormonműködésem,lehetséges,hogy ettől nem jön össze? Ezzel kapcsolatban mi a teendő?

    Eddig a menstruációm 30-32 napra érkezett.Ez már a 2. alkalom (épp ma),hogy 25 napra barna,és kevés vérzésem van,pár napig. Ez mitől lehet?

    Köszönöm a választ!

    Üdvözlettel: Zsuzsa

    Válasz: Igen, a hormonműködés jelentős mértékben befolyásolhatja a teherbeesést. Mindez összefügghet azzal is, hogy a vérzésed rendszertelenebb lett. Vizsgáltasd ki magad orvossal.

  • Viktória

    2010. október 11. hétfő

    Jó napot!Én nekem egy olyan kérdésem lenne hogy együtt voltam a párommal a kivevős módszerrel és a hasamra élvezett.Feláltam és éreztem hogy folyik lefelé és odanyúltam majd a hüvelyembe!Megjött de 3 napig tartott és olyan kevés volt a 3 nap összesen mint máskor 1 napig vagy még annyi sem!és az utolsó napokban barnás színe volt!Mennyi az esélye hogy terhes vagyok!!!Kérem segítsen!!!!Válaszát előre is köszönöm

    Válasz: Kb. 5% a terhesség kockázata. Viszont annak minimális az esélye, hogy kézről bejut egészen a méhszájig a spermium, inkább az előváladékból kerülhet oda. Egy tesztet azért nem árt csinálni.

  • Kiscicus

    2010. október 10. vasárnap

    kedves doctorno 20 lany vagyok 2hete voltam a paromal mindet benem hagyta mert babat szeretnenk volt is egy kicsi szedulesem tul kivancsi voltam vagy edeset vagy savanyut kivantam es egyfeszt almosnak faratnak erzem magam de most oct 8 an megjott a menzesem nekem normalis verzwsnwk tunik de mar muloban vagyok azt szeretnem tudni mieert nem estem teherbe ?
    es most menzesz alat is kivanos vagyok es neha elkap a hanyinger lehetek terhes igy is?
    nagyon szretnek babat es kerem mondja el h mikor van peteres egy nonel mert nem nagyon ertem.kerem segitsen koszonom elore is varom valaszat

    Válasz: Ez nem terhesség. Ha pont peteéréskor van együtt egy pár, akkor 20% a teherbeesés esélye, tehát ha minden rendben van, akkor statisztikailag 5 hónapig kell mindig pont peteéréskor együttlenni ahhoz, hogy sikerüljön a baba. A peteérés mindig a ciklus utolsó napja mínusz 14 nap, azaz, ha 28 napos a ciklusod, akkor a 14. nap, ha 26. akkor a 12., ha 30, akkor a 16.

  • Virág

    2010. október 10. vasárnap

    Doktornő.
    Azóta már megjött 3 napoos késéssel. Normális volt .. a hasam ugyanugy fájt ahogy szokott. Amugy igen védekeztünk mindig, óvszerrel, nemvolt vele semmi gond. Tesztet vettünk kettöt is .. és mind a kettő negativ lett. Halvány csík sem volt.

  • Virág

    2010. október 10. vasárnap

    Virág szerint:
    2010. szeptember 14. kedd – 19:21

    Kedves Doktornő.
    Az lenne a kérdésem,hogy a nemrég vesztettem el a szűzességemet, és a következő menstruáció közben rosszul lettem, fájt a hasam, hányingerem volt, majdnem elájultam. Az orvos adott egy inekciót, utánna semmi bajom nem volt. A mostani hónapban már késik két napot, a hasam néha fáj. Nem tudom, hogy mi lehet a baj!?
    Segítségét előrre is köszönöm.

    Válasz: Lehetséges, hogy a rosszullét teljesen független volt a menzesztől, a szüzesség elvesztésétől. Viszont ha azóta sem jött meg, egy terhességi tesztet érdemes lenne csinálni. Igaz, az sem derült ki, védekeztek-e.Doktornő.
    Azt elfejetettem leírni, hogy kétszer is csináltam tesztet és mind a kettő negatív lett. Halvány csík sem volt semmi.
    Mégsem tudom, hogy mi lehet a baj.

  • Anett

    2010. október 08. péntek

    Jó napot Kívánok!
    Én 20éves lány vagyok a párommal már 1,5 éve próbálkozunk és nem esek teherbe…nem tudom valami baj lehet velem vagy vele?Vagy miért nem esek teherbe?Például mostanság meg minden étkezés előtt után nagyon sok gyomor savam van,többször vagyok éhes…Ez most beképzelésem lehet vagy mi?Lehet,hogy nagyon szégyenletes a kérdésem,de mégis…Előre is köszönöm minden válaszát!
    Üdvözlettel Anett

    Válasz: Másfél év sikertelen próbálkozás után érdemes lenne részt venni meddőségi kivizsgáláson. Első lépésként nőgyógyászhoz kellene elmenni, lehet, hogy már ő tud megoldást a problémára.

  • Cintia

    2010. október 06. szerda

    Kedves Doktornö!
    Én 19 éves kismama vagyok és most 7 hetes vagyok pont a mai napon …és jelentkezett a mensesem, de nem nagyon csak egy kicsit és barnásos volt…
    Lehetséges hogy vetelés van a háttérben?

    Válasz: Ha a vérzés nem múlt el, és még nem voltál orvosnál, mindenképp azt ajánlom, keress fel egy nőgyógyászt, ugyanis a vérzés valóban utalhat vetélésre, ami nem csak a babára, hanem az anyukára is veszélyes lehet.

  • Németh Ágnes

    2010. október 06. szerda

    Tisztelt Doktornő!
    Három gyermekes anyuka vagyok, így talán ostobaságnak tűnhet a kérdésem, de mégis..
    Kb 5 hónapja nem szedem a fogamzásgátlóm, mivel a párommal kisbabát szeretnénk. A menstruációm minden hónapban rendszeresen megjött, ahogy legutóbb is. Az utolsónál azonban mindössze 2 napig tartott, és elég rosszul is érzem magam, amit egyébként egyik terhességemnél sem tapasztaltam. Kérdésem, hogy lehetek-e terhes, annak ellenére, hogy menstruáltam? Válaszát előre is köszönöm.

    Válasz: Mivel ennyire rövid ideig tartott a menzesz, még előfordulhat, hogy terhességről van szó. Gyakran előfordul, hogy egy nő két terhessége merőben más módon zajlik, így ez sem lehet kizáró ok. Egy tesztet érdemes lenne csinálni, de persze a rövid ideig tartó vérzés ellenére sem biztos, hogy babát vár.

  • Böbe

    2010. október 04. hétfő

    Kedves Doktornő!

    Kiderült, hogy PCOS-m van. A kérdésem az lenne, hogy mennyi az esélye annak, hogy terhes legyek?
    A nőgyógyászom azt mondta, hogy próbálkozzunk nyugodtan.
    Ha sikerül, akkor a babának lehet valami baja?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Böbe


    Válasz:
    PCOS mellett is teherbe lehet esni, főként, ha kezelik. A babának nem lesz ettől semmi baja.

  • milli

    2010. október 03. vasárnap

    Kedves Doktornő!

    Napok óta émelygek, a szagokat nehezen viselem, pont mint amikor a kisfiammal várandós voltam. A melleim feszülnek. A probléma az, hogy szedtem a gyógyszert, második babát sem tervezünk még, de ezek a jelek nagyon ismerősek… Napra pontosan szokott megjönni, de már 2 napot késett és most mintha kezdene…, de olyan furcsa.
    Tesztet fogok csinálni, de elképzelhető hogy a gyógyszer okoz nekem gondot? Az orvosomhoz bejelentkeztem, de még várnom kell pár napot.
    Köszönöm válaszát!
    Milli

    Válasz: Előfordulhat, hogy a gyógyszer okoz panaszokat, de a terhességet sem lehet kizárni. Érdemes lenne tesztelni.

  • Titi

    2010. október 03. vasárnap

    Utóirat:
    A párommal nem védekeztünk.
    Azért félek,mert volt egy abortuszom és a családunkban akinek már volt abortusza sosem vette észre a babát,csak mikor már 3-5 hónapos terhes volt.Köszönöm a segítségét!

    Válasz: Ez alapján is a tesztelést javasolnám.

  • Titi

    2010. október 03. vasárnap

    Tisztelt Doktornő!

    A szokásosnál 3 nappal később jött meg a menzeszem és lényegesen kevesebb is volt!Továbbá nő a mellem,állandóan édeset ennék,pedig ki nem állhatom,fáradékony vagyok,a csípőcsontom is fáj.Lehetek terhes?

    Válasz: Ha 3 napon belül el is múlt a vérzés, akkor nem lehet kizárni a terhességet, érdemes egy terhességi tesztet csinálni.

  • gaboka

    2010. október 02. szombat

    Kdves doktornő! holnap kéne megjönnie a menstruáciomnak , de 3 napja barnás folyásom van. Ráadásul megfáztam és kaptam egy gyogyszert a neveSumamed 250 es. HA esetleg terhes vagyok akkor kár okozhatott a babánál.
    A másik kérdéem hogy felfáztam és véres volt a vizelettem , ha esetleg terhes voltam már ezelőtt 2 héttel okozhatot valami rendelenességet. előre is köszönöm válaszát

    Válasz6 hetes kor alatt semmilyen gyógyszer nem okoz gondot, és a felfázás sem okoz problémát.

  • Angelika

    2010. október 02. szombat

    Kedves Doktornő!
    A párommal augusztus 24-én voltam együtt, a mensesem elmúlása napján. kivételesen a „kikapkodós” módszert alkalmaztuk. (mensesem 19-20. táján szokott jelentkezni) és most szeptemberben 25én jelentkezett, 3napig tartott, enyhén kisebb mennyiségben is mint szokott, kevesebb ideig és nyúlánkos volt, színe körülbelül azonos volt az eddigiekhez képest. Kissé aggódom! Lehetek terhes, Doktornő?
    Válaszát előre is köszönöm.

    ui: alhas tájékán eléggé megvagyok keményedve.

    Válasz: A megszakításos módszernél kb. 5% a terhesség kockázata. Mivel a menzesz sem a megszokott módon zajlott, kevesebb volt és rövidebb ideig tartott, nem lehet teljesen kizárni a terhességet. Érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet a megnyugtatás kedvéért.

  • EGY ANYUKA

    2010. szeptember 30. csütörtök

    KEDVES DR. NÖ VAN EGY
    NYOLC HONAPOS KISLÁNYOM IGY TUDOM MIVEL JÁR A TERHESÉG.DE NAGYON AGGODOM ,MERT RENDSZERESEN MEG JÖTT A MENTSRUÁCIOM D EUGYAN AZT ÉRZEM ÉMELYGÉST REGGELENTE HÁNYINGERT MINT AZ KISÁNYOMMAL. UGY ÉRZEM MINT HA PUFFATABB LENNE A HASAM NEHEZZEBBEN HUZOM BE DE AZZONBAN VÉDEKEZÜNK GUMIVAL CSAK EGYSZER VAGY KÉTSZER VOLT KIKAPOS MODSZER LEHTSÉGES HOYG TERHES VAGYOK VAGY CSAK
    BEBESZÉLEM MAGAMNAK VÁLASZÁT ELRE IS MEG KÖSZÖNÖM

    Válasz:
    Van kb. 5% esélye. Ha bizonytalan, érdemes lenne egy tesztet csinálni.

  • Niki

    2010. szeptember 29. szerda

    Kedves doktornő!3 hónapja volt egy méhen kívüli terhességem,ahol eltávolították az egyik kürtömet.azóta rendesen megjött.aug.1-én,most 28-án.szeretnénk babát,próbálkozunk is erőteljesen,de mindig olyan lehangoló ilyenkor amikor rendesen megjön,és attól is félek,hogy nehogy ha esetleg összejön megint kívül legyen.mennyi idő után jöhet össze a baba egy ilyen műtét után?és több ilyenkor a kockázat?ha esetleg később volt peteérés lehetek így is terhes?vagy mi befolyásolja,hogy nem jött össze?válaszát köszönöm

    Válasz: Általában azt szokták mondani, érdemes 3 hónapot várni az újabb terhesség előtt. Viszont jó hír, hogy a méhenkívüli terhesség nem ismétlődik, hacsak nem egy korábbi műtét állt a hátterében (pl. petevezetéket érintő eljárások)

  • Betty

    2010. szeptember 28. kedd

    Tisztelt Doktornő!
    Nagy elkeseredésemben írom e levelet. Lányom, aki 22 éves, teherbe esett egy olyan fiútól, akivel már azóta nincs kapcsolata. A lényeg az, hogy júniusban voltak együtt először. Védekeztek és a lányom nem is gondolt arra, hogy terhes lehet, mivel azóta minden hónapban rendesen menstruált, nőgyógyásznál is volt akkortájt rákszűrésen, aki nem állapította meg, hogy esetleg terhes lehet, sőt 4 alkalommal terhességi tesztet is vett, ami szintén negativ volt, és a laboreredmény is negativ lett. Lányom kérte a nőgyógyásztól UH beutalót, ahol kiderült, hogy már 17 hetes terhes. Hogyan lehetséges ez? Ki hibázott?? Ő is meglepődött az UH eredményén, erre nem számított! Hogyan fogja felnevelni a gyereket, mint egyedülálló és miért nem lehet elvetetni, ha nem akarja ezt a terhességet? Az apa nem vállalja a gyereket, csak valószinű gyerektartást kell fizetnie, de ez kevés, hiszen egy gyerek felneveléséhez 2 ember kell.
    Tanácstalan és nagyon elkeseredett vagyok, mi lesz igy a lányommal?
    Válaszát várva köszönettel, egy aggódó édesanya!

    Válasz: A magyar törvények szerint terhességet csak a 12. hétig lehet saját kérésre megszakítani. Valószínűleg a tesztet túl korán csinálta meg, amikor még nem mutatta ki a HCG hormont és a labor is ekkor készülhetett.

  • Lili

    2010. szeptember 27. hétfő

    Kedves Doktornő!
    Nagyon köszönöm gyors válaszát
    Lili

  • Kati

    2010. szeptember 26. vasárnap

    Kedves Doktornő!
    Még júliusban, háromszor is együtt voltunk a férjemmel.Azóta már kétszer is megjött, csináltam 1 tesztet 2 hétre rá és egyet 1 hónapra rá.Már körülbelül 3 hete szédelgek, és múlthéten hánytam és rosszul voltam.Az lenne a kérdésem, hogy lehetek-e terhes ha így már 2 szer is megjött?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Kati

    Válasz:
    Ha azóta nem voltak együtt védekezés nélkül, nem valószínű, hogy terhes. De ha esetleg a menzesz nem úgy zajlott, ahogy az megszokott, tehát sokkal enyhébb volt, más volt az állaga, a színe is csak barnás, nem élénk piros, és nem tartott tovább 3 napnál, akkor még szóba jöhet a terhesség. A rosszullétek más miatt is lehettek.

  • Andrea

    2010. szeptember 26. vasárnap

    Doktornő!julius 19-én volt 1 napos rendes menstruációm,ami általában 2 napig szokott tartani.elmentem nőgyógyászhoz augusztus 31-én,és azt mondták nem vagyok terhes,és megfogjönni,de csináljak tesztet.amugy levették a rákszűrést és minden negativ.csináltam kettó tesztet is,de negativ lett.50 napra mégis megjött a vérzésem,ami 3 napig tartott,de még ilyen soha nem volt.észre vettem hogy feszül a hasam, egyre nagyobb,sokat is eszem ami rám nem jellemző.azt szeretném megtudni,mert egyre nagyobb a hasam,hogy lehet-e terhes?szeretném doktornő ha mielőbb válaszolna.előre is köszönöm.

    Válasz: Inkább az a ritka, ha valakinek 1-2 napos a menzesze. Ha tovább tart, mint általában, az nem utal terhességre. A hízást is okozhatja más, pl. hormonális problémák, de ha mégis terhességre gyanakszik, érdemes lenne a tesztet megismételni.

  • Lili

    2010. szeptember 26. vasárnap

    Kedves Doktornő!
    Azért fordulok Önhöz, mert a nőgyógyászom csak másfélhét múlva tud fogadni (szabadságon van). Az elmúlt két hónapban igen rendszertelen volt a menzeszem. Egyszer megjött július 29-én (21 nap késéssel), csináltam tesztet, ami negatív lett. Arra gondoltam, hogy idegi alapon késett (augusztusban kezdtem ismét dolgozni), majd szept. 10-én jött meg (16 nap késéssel). /Szept. 7-én ismét negatív teszt/ Azonban szept. 22-én ismét „megjött”, barna cseppekben. Már 5. napja tart. Csináltam tesztet és kb 3 perc után megjelent a második csik nagyon haloványan. A kérdésem az lenne, hogy várjak-e amíg visszajön az orvosom vagy menjek el az őt helyettesítő nőgyógyászhoz. Ugyanis megijedtem, hogy esetleg az előző menzeszem spontán vetélés volt, illetve, hogy ez most az. Semmi különösebb tünetem nincs (nem volt eddig) és az elmúlt hónapok előtt rendszeresen jött meg. A párommal aug. óta nem védekezünk baba reményében.
    Válaszát előre is köszönöm! Lili

    Válasz: Ha pozitív volt a teszt, akkor terhes vagy. Mivel vérzésed van, menj el mihamarabb a helyettes orvoshoz.

  • Egy Lány

    2010. szeptember 24. péntek

    Szija 1 kérésem lenne.
    a pasimmal kivevős módszerrel védekeztünk ki is vette mielőt elment volna kb 5 percre…
    rá 3-4 napra megjött… ugyan az a menyiség nem barnás.. de viszont a haspuffadást érzem:S
    lehetséges h terhes vagyok?

    Válaszát előre is köszönöm!

  • Böbe

    2010. szeptember 24. péntek

    Kedves Doktornő!

    A menstruációm 10 napja késik, de a teszt negatív. ( nem késett még ennyit soha ) Nagyon szeretnék kisbabát, igaz csak egy hónapja próbálkozunk. A nőgyógyászom szerdán tud fogadni. Kérdésem az lenne, hogy van esély arra, hogy terhes vagyok? Néha megszédülök egy picit és sokat kell pisilnem. Ritkán szúr a hasam. Más tünetet nem tapasztaltam.
    Válaszát előre is köszönöm!
    Böbe

    Válasz:
    Igen, van esély, tévedhetett a teszt.

  • egylány

    2010. szeptember 24. péntek

    Kedves Doktornő!

    A barátommal együtt fürödtünk és a vízben nem csináltuk,de egy kis sperma jutott a vízbe és én attól tartok,hogy teherbe estem.Rendes időben jött meg a menstruációm,de eléggé gyenge vérzésem van.más oldalon olvastam,hogy a spermiumok nem képesek fölmászni a hüvelybe.nem tudom hogy számít e az hogy milyen volt a víz,de én azért leírom,meleg volt.ez kb.a menstruációm után 12 napra történt.azt szeretném kérdezni hogy mennyi az esélye annak hogy teherbe estem.ez a gyenge vérzés lehet valami hormon ingadozás is?és hogyha három napnál tovább tart és még mindig gyenge akkor az mit jelent?válaszát előre is köszönöm.

    Válasz:
    A vízből nem juthat be a méhszájadig egyetlen spermium sem. Ha nem voltatok úgy együtt, hogy behatolás is történt, akkor nem lehetsz terhes.

  • Barbi

    2010. szeptember 24. péntek

    Tisztelt Doktornő!

    22 éves vagyok, és 6 évig szedtem fogamzásgátlót Lindynette 30-at. 4 hónapja abbahagytam a szedését mert a párommal babát szeretnénk. Ezalatt a 4 hónap alatt a menstruációm normális volt, de ebben a hónapban, 1 hetet késett és ma jött meg. Ezalatt az egy hét alatt barna folyásom volt. Lehetek terhes? Tesztet még nem csináltam. Lehet hogy valami más probléma van?

    Válaszát köszönöm,

    Üdv, Barbi

  • B.Sz. Karolina

    2010. szeptember 24. péntek

    Tisztelt Doktornő!

    Tegnap beléptem a 18. hetembe. A hüvelyváladékom néhány napja nem fehér, hanem barnás, de mintha nagyon pici vér is lenne néha benne. (Igazából a tisztasági betéten semmi nyom nincsen, csak reggeli mosdóhasználat után tapasztalom. Olyan, mint amikor a menstruáció legutolsó napjait éljük.) Hozzátartozik a történethez, hogy két hete csúnyán megfáztam és muszáj volt 1 doboz Maripen Extrát beszednem. (háziorvos írta fel) Elképzelhető, hogy a gyógyszer miatt van? Netán a stressz miatt? Ugyanis a napokban megjött az AFP eredményem, ami minimális eltérést mutat, de UH-ra sajnos csak egy hét múlva kell mennem, addig meg marad a bizonytalanság, az idegeskedés… 🙁
    Hétfőn kell terhesgondozásra mennem az eredmény miatt, akkor mindenképpen megemlítem a doktornak, de addig is szeretnék választ kapni, mitől lehet ez a barnázás? Görcseim nincsenek, még minimális fájdalom sem. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
    Lina

    Válasz: Ezt gomba okozhatja, feltétlenül említsd meg az orvosodnak és majd fog javasolni megfelelő kezelést.

  • egy16éweslány

    2010. szeptember 24. péntek

    utóirat.:
    pár napja a mellem is mintha duzzadna.és néha szédülök is.

  • egy16éweslány

    2010. szeptember 24. péntek

    utóirat.:
    pár napja már a mellem is mintha duzzadna..és néha ülve is megszédülök.

    Válasz: Ha mégis terhességre gyanakszol, érdemes lenne egy tesztet csinálni.

  • egy16éweslány

    2010. szeptember 24. péntek

    Tisztelt Doktornő!
    A barátommal szeptember 3.-án woltunk együt,és azon a napon múlt el a menstruációm.Nem wédekeztünk,de időben kihuztaa.Egy pár napja már hányingerem és foltyonos „éhségérzetem” wan.De wiszont szeptember 23.-án megint megjött a menszeszem,és nagyon erősen wérzem.!!Nagyon aggodom.!!Lehet hogy terhes wagyok???
    Wálaszát előre is köszönöm.

  • Gizi

    2010. szeptember 22. szerda

    Kedves Doktor nő!
    Lehetséges, hogy a sok idegeskedéstől feldől a menstruációs ciklus? Egy fél éve volt rá példa, hogy egy teljes hónapot kimaradt a vérzésem,megijedtem, a terhességi tesztem negatív lett a rákövetkező hónapokban pedig normálisan folytatódott a ciklusom. Most augusztus közepén 3 napig tartott a vérzésem, görcsöltem, mint mindig, de meglepően rövidebb ideig tartott a szokásosnál. Most 22-ig még nem kezdtem el a menstruálást, viszont az elmúlt egy hónapban folyamatosan stresszeltem és idegeskedtem. Elképzelhető, hogy emiatt tolódhat a ciklus?
    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz:
    Erős stressz hatására felborulhat a ciklus, de ez más miatt is lehetséges, érdemes lenne nőgyógyászhoz menni, hogy kivizsgálja van-e valami más is a háttérben.

  • andiii

    2010. szeptember 22. szerda

    Tisztelt Doktornő!
    Nemrég kezdtem el szedni először a fogamzásgátlót, bár a vérzésem már elmúlt (5 napig tartott), de barna folyásom még mindig van, 5 napja, pedig eddig max egy napig tartott.Ez normális? Vagy forduljak dokihoz?

    Válasz: Ha a fogamzásgátló betegtájékoztatóján nem szerepel ilyen mellékhatás, és még nem múlt el a barnás folyás, érdemes lenne orvoshoz fordulni.

  • gyöngyi

    2010. szeptember 21. kedd

    Ha a menstruáció előtt kb. egy héttel közösültem a párommal( megszakításos módszert alkalmaztunk), és a menzeszem csak egy napig tartott akkor nagy esély van rá hogy teherbe estem? Kérem segítsen mielőbb! Köszönöm.

    Válasz: Ha egyébként nem szokott késni a menzeszed, és az sem jellemző, hogy ennyire enyhe, akkor igen, viszonylag nagy a terhesség esélye. Érdemes lenne egy tesztet csinálni.

  • Abigel

    2010. szeptember 20. hétfő

    Kedves doktornő!
    Együtt voltam a párommal(akivel azóta már szakítottunk is, egy év kapcsolat után) július 12.én, másnap megjött az amúgy rendszertelenül járó mensesem. Augusztusban késett két napot és nagyon megijedtem, hogy esetleg terhes vagyok. Voltam nőgyógyásznál, aki látott valamit az ultrahangon, de azt mondta, hogy nem biztos, hogy terhesség, lehet egy ciszta is.Tesztet csináltunk és a vizelet azt mutatta ki, hogy nincsen terhesség, felírt gyógyszert valami enyhe gomba ellen, beszedtem. Most, szeptemberben, megjött pontosan 28 napra a mensesem, de inkább barnás volt, mint vöröses.Ugyanannyi ideig tartott mint máskor.Vannak alhasi fájdalmaim, de a negatív teszt után a nőgyógyász azt mondta, hogy ez lehet belgyógyászati, főleg epei eredetű… Lehetséges az, hogy a gombára felírt gyógyszer változtatta meg a vérzésnek az állagát???
    A kérdésem az lenne, hogy lehetek állapotos?
    Válaszát köszönöm! Abi

    Válasz:
    Befolyásolhatta a gyógyszer a menzeszt. Viszont ha továbbra is terhességre gyanakszik, érdemes a tesztet megismételni.

  • Ingrid

    2010. szeptember 19. vasárnap

    Jó estét!

    Én már írtam Önnek korábban is,csak nem ide.A lényeg,hogy a párommal szeptember 4.-én a kihúzásos módszert alkalmaztuk.Emiatt elég ideges voltam,majd 8.-án pecsételő vérzés jelentkezett,aztán 9.-12.-ig rendes menzesszerű vérzésem volt.Most pedig még erősebb tegnap óta.Pedig az utolsó menzeszem,mely rendszeresen megjött,tavaly hónap 25.-én jött meg.Mi lehet ennek az oka?Talán a túlzott stressz?A két időpont között tesztet is csináltam,mely negatív lett.Ezek és a vérzések alapján lehetek terhes?Igaz,készülök nőgyógyászhoz,de csak nagyon későn tud fogadni.
    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: Megszakításos módszernél kb. 5% a teherbeesés kockázata. Mivel ez után normális menzesz jelentkezett, kicsi az esély. De hogy most 1 hét múlva újra vérzik, mindenképp érdemes nőgyógyászhoz menni, ha a vérzés nem enyhül, esetleg görcsök is kísérik, akkor viszont akár vetélés is lehet, ilyenkor nem szabad az időpontra várni, be kell menni az ügyeletre!

  • gönci anett

    2010. szeptember 18. szombat

    Tisztelt Doktor Úr! Lehet hogy nem itt kellene megkérdeznem, de kicsit kezdek aggódni, remélem elolvassa és komolyan veszi. Elég magánjellegű lesz a kérdésem, de fontos hogy választ kapjak. 16 éves vagyok, 2 éve menstruálok, az éven már nagyjából normális rendszerességgel. (általában 5-6-7 napig tart. ) Szűz vagyok, illetve a szűzhártyám már nincs meg, de gyakorlatilag szűz vagyok, nem volt bennem pénisz. Augusztus 10.-én viszont a barátommal aludtam, nem feküdtünk le, viszont nem volt rajtam alul semmi, rajta se, háttal voltam neki, így hátulról hozzámért a „dolga”, de bent nem járt! A hüvelyemhez sem ért, csak a fenekemnél. Augusztusban körülbelül 25.-e körül kellett volna megjönnie, erre megjött 14.-én, és tartott kb 5-6 napig. Most szeptemberben megint sokkal hamarabb megjött 9.-én, és mindössze 2 napig tartott. Nem értem, mi a baj, ezenkívűl rendszeresen futok, normálisan étkezek, mostanában viszont nagyon nagy az étvágyam és feltűnt hogy az elmúlt hónapban az alhasamra híztam rendesen. remélem ezt már csak bebeszélem magamnak, de megkérdőjeleztem a teherbeesést. Nem tudom így ez megtörténhet-e. Vagy valami betegség van a dologban. Kérem válaszoljon amint tud, nagyon köszönöm!

    Válasz:
    Ha konkrét behatolás nem történt, és más módon se juthatott a hüvelybe spermium, akkor a terhességet ki lehet zárni. Ha mégis van miért terhességre gyanakodni, egy tesztet érdemes lenne elvégezni. A rendszertelen ciklus miatt viszont lehet, hogy érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni.