Fájdalomcsillapítók és terhesség

Akár 80%-kal is megnövelheti a vetélés kockázatát, ha vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókat szedünk a terhesség alatt – írja egy brit orvosi tanulmány. És ez most kivételesen nem csak találgatás, hanem hús-vér várandós anyákat figyeltek meg!

Fájdalomcsillapítók és terhességA British Medical Journalban közzétett tanulmányból kiderül, hogy egyes vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók és lázcsillapítók szedése -különösen a fogamzás körüli időszakban- akár 80 százalékkal is megnövelheti a vetélés kockázatát. A vizsgálatban több, mint ezer terhes anyát figyeltek meg és kérdeztek ki gyógyszerszedési szokásaikkal kapcsolatban.

A veszélyes szerek az ibuprofent, aszpirint, valamint a nem szteroid gyulladásgátlókat (NSAID) tartalmazó szerek. Ha valaki aszpirint szed a fogamzás időszakában, nagyjából 60 százalékos a vetélés esélye! Ez annak köszönhető, hogy ezek a gyógyszerek gátolják egyes zsírsavak, az ún. prosztagladinok termelését, amelyek azonban feltétlenül szükségesek a beágyazódáshoz.

Nem kell tartani a paracetamolt tartalmazó gyógyszerektől. Ezek ugyan szintén gátolják a prosztagladin termelést, azonban nem az egész szervezetre hatnak, hanem csak a központi idegrendszerre, így ezeknél nem mutatták ki a káros hatást.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

37 Comments

  • Manoka

    2011. március 09. szerda

    Szia. ugye az nem baj ha egyszer max 3 szor szedtem algopirint???

    • Vida Agi

      2011. március 13. vasárnap

      Nem, csak a kúraszerű szedés okozhat problémát.

  • Dobróczki Beatrix

    2010. november 10. szerda

    @: Én is migrénes vagyok, és borzalmasan szenvedek a fejfájástól. Nekem a nőgyógyászom az algopirint mondta, hogy szedhetem, viszont a gyógyszertárban a panadolt javasolták, de azt is csak ritkán.

  • Kovácsné Mariann

    2010. október 26. kedd

    Kedves Ági!
    Kérem adjon tanácsot nekem!
    kiesett a tömés a fogamból igy újra betömettem,de kegyetlenül fáj.a doki azt mondta 3-4 napig várjak aztán menjek vissza.De annyira fáj,hogy aludni se tudok.most 31 hetes terhes vagyok!milyen fájdalomcsillapítót szedhetek?
    köszönöm előre is a válaszát!

    Válasz: Erről a következő cikkben olvashat: http://www.kismamablog.hu/terhesseg/fogfajas-terhesseg-alatt (Esetleg Rubophen)

  • gabriella

    2010. október 02. szombat

    3 honapos terhes vagyok s szeretnem tudni hogy milyen gyogyszert lehet szedni a fogfajasra

    Válasz A használható szerekről itt írtam: http://www.kismamablog.hu/terhesseg/fogfajas-terhesseg-alatt

  • martuska

    2010. szeptember 01. szerda

    Migrénnel és gyakori fejfájással küszködök. A kérdésem az lenne, hogy okozhat-e bármiféle problémat, ha migrén ellen szedek be gyógyszert (Cinie) míg meg nem tudom, hogy terhes vagyok? Amint kiderül, természetesen kerülni szeretném a fájdalomcsillapítókat.
    Előre is köszönöm a választ.

    Válasz: Léteznek olyan fájdalomcsillapítók, amelyeket terhesség során is lehet szedni. Érdemes lenne majd erről a nőgyógyásszal beszélni, valószínűleg tud majd olyan szert ajánlani, amit a terhesség során is szedhetsz. A fejfájás, főleg a migrénes nagyon kellemetlen dolog, a babának sem jó, ha anya nincs jól, így nem érdemes mártírkodni, célszerű keresni más fájdalomcsillapítót.

  • moncsi

    2010. június 30. szerda

    Szia Ági!

    kérlek mondd el a véleményed! most már 15 hetes kismama vagyok a második babával. érdekes a történetem. első pici fiam 10 hónapos, és mivel még szoptatok, nem állt vissza a menzeszem, és mivel a második terhesség teljesen tünetmentes volt (hasfájás, reggeli rosszullét, stb.) nem is vettem észre hogy terhes vagyok, egészen 13hétig. fehér folyással mentem el a dokihoz, aki azt mondta, hogy nagyobbnak érzi a méhem, menjek el uh-ra. ott ért a megdöbbentő látvány, egy ugra-bugra kis magzat, aki a méretek szerint 12 hetes és 5 napos volt akkor.
    az első babám nem itthon született, így nem tudom mik a vizsgálatok, miről maradtam le, stb. megdöbbentett, hogy már nincs down szűrés vérvétellel, de a legfelháborítóbbnak azt tartom, hogy úgy érzem egy orvos se figyel rám. az uh-ra várva (kb. két hét telt el az orvosi vizsgálat és az uh között) volt egy 3-4 napos vérzésem, amivel meg is nyugodtunk, hogy nem vagyok terhes. persze az uh után bepánikoltam, hogy mi volt az, ezért rohantunk az első rendelőbe, ahol engem néztek hülyének, hogy mi a bajom, ott a kezembe az uh eredmény. nem értették a félelmem. de nekem az első babával nem volt vérzés, semmi folyás. most meg folyamatosan van vagy fehér, vagy zöldes-sárgás, szaga is van néha. ma volt az első hivatalos tanácsadásom, ahol az orvos nem is vizsgált meg, nem is hallgatott meg, mikor mondtam, hogy claritine-t szedek ekcémás allergiás börpanaszaimra, annyit mondott, hogy azt nem lehet terhesség alatt. de már majdnem egy hónapja szedtem, mert nem tudtam, hogy terhes vagyok. most ez baj? és elég sokszor vettem be algopirint is, fejfájásra. az is baj? mi van, ha későn derül ki, hogy valami bajt okoztam a babának, hisz 3 hónapig nem tudtam, hogy bennem él már?? és nem azért mert hülye vagyok, de semmi jel nem volt komolyan. soha kicsi rosszullét sem, semmi változást nem vettem észre magamon. és mivel a menzeszem még nem állt vissza, ezért erre se tudtam hagyatkozni.
    kérlek mondd el a véleményed!

    Válasz: Aggodalomra semmi ok. A terhesség első 6 hetében semmilyen gyógyszer nem okoz gondot a babának. Később az Algopirint alkalmilag lehet szedni, tehát az sem okozhat gondot. Down szűrés Magyarországon TB által támogatva vérből sosem volt, de megcsináltathatod fizetősen (downszures.hu). A fehéres vagy átlátszó folyás a terhesség velejárója, azonban a zöldes vagy sárgás folyás egyáltalán nem, ez gombára utalhat.

  • Illés Tímea

    2010. május 31. hétfő

    Sziasztok!

    12 hetes terhes vagyok, és heti szinten migrénes fejfájással küzdök. A kérdésem az lenne, hogy milyen típusú fájdalomcsillapítő gyógyszert szedhetek rá? Próbálkoztam homeopátiás szerekkel, de nem használt. Esetleg a Panadol szedhető? Nekem aszpirint javasolt az orvos, de azt nem merem szedni.

    Köszönöm,
    Timi

    Válasz: Terhesség alatt az aszpirint javasolják az orvosok tartós fejfájás esetén.

  • Kata

    2010. május 21. péntek

    Kedves Ági!
    Jelenleg szoptatom a babánkat, aki 9 hónapos. Sajnos náthás lettem, ami ráhúzódott a fülemre. Homeopátiával próbálkoztam, az nem segített már (lehet későn kezdtem el). Más gyógyszert javasol az orvos, a patikus még az Algopyrint sem. Több kismamától hallottam, hogy Augmentint lehet(már nagyon fáj, evéskor, orrfújáskor „recseg”)
    Válaszod előre is köszönöm!
    Kata

    Válasz: A Rapid max nevű fájdalomcsillapítót lehet szedni fájdalom és lázcsillapításra szoptatás alatt. Antibiotikumot csak orvosi javaslatra.

  • Jessy

    2010. április 30. péntek

    nagyon köszönjük szépen a válaszokat 🙂

  • Jessy

    2010. április 29. csütörtök

    Kedves Ági!

    Egy hete vérzek, és most már elmúló félben van, ezért me reggel csináltam egy terhességi tesztet. Pont egy hete mondták hogy beindult a vetélés, de a cytotec-gyógyszert nem vettem be. Ma reggel pedig mindezek után egy halvány pozítívat teszteltem. Nem értem, hogy lehetséges, hogy van még hcg-m. Bár halványabb lett ez a teszt, mint amit 3 héttel ezelőtt csináltam. Ez mit jelenthet? Hogy még bennem van a baba? (élve-halva)? Teljesen összezavarodtam, és a párom is. Most már egyáltalán nem tudjuk örüljünk-e vagy sem, hogy mi történk.Úgy vágytunk a babára.Múlthéten túl pici volt még ahhoz hogy az életjeleket megállapíthassák. Kérem segítsen választ találni. Hálás köszönettel.

    Válasz: A HCG szint a vetélés után akár még 2-3 hétig mérhető maradhat.

  • Jessy

    2010. április 26. hétfő

    Kedves Ági!

    Előző héten voltam ultrahangon, mert pecsételő vérzésem volt, de még túl pici volt a baba, 2-3 hetes az orvos szerint, így csak azt állapították meg, hogy méhen belül jó helyen van. Vértesztem eredményei teljesen jók lettek. De rá két nappal erősebben el kezdtem vérezni. Az orvos megállapította ultrahanggal, hogy elindult a vetélés. Felírt fájdalom csillapítónak Doliprane-t, és Cytotec 200 misoprostol-t hogy kimossam a
    méhemet. De félek a cytotec-től, mert nem akarom a babámat kimosni. Szerinted bevegyem a cytotec-et vagy nem olyan fontos. Lehetnek később szövődményeim?
    Válaszodat nagyon köszönöm.

    Válasz: Ettől nem lesznek szövődményeid, ha az orvos azt mondta vedd be, akkor szükség van rá. Ilyenkor nagyon fontos, hogy kitisztuljon a méh.

  • HAnita

    2010. március 27. szombat

    Kedves Ágnes!

    Olyan problémám van,hogy 10 hetes terhes vagyok és két napja nagyon megfáztam.
    A torok fájászom el mult már viszont a fej em és deréktól lefelé nagyon fáj minden porcikám.Mit tegyek?Gyógyszereket nem merek bevenni nehogy ártsak a babának.
    Menjek fe a sürgösségire?

    Válasz: Ha azóta nem voltál, menj el a körzeti orvoshoz, ő biztosan tud neked olyan gyógyszert ajánlani, amit terhesség során is szedhetsz.

  • Garamvölgyiné Klári

    2010. március 04. csütörtök

    Kedves Ágnes!
    Tanácsot szeretnék kérni mit tegyek,mert úgyérzem nem bírom ki ami velem történt.
    Március elsején este hatkor a genetikusnál jártam Uh vizsgálaton aki megállapította,hogy minden rendben ,egészséges és szépen fejlődil a kisbabám.20 hetes volt.Éjjel kettőkor pedig arra ébredtem,hogy nagyon folyik a magzatviz.Elindultunk a klinikára ,ahol megállapitották,hogy elfolyt az összes víz és elkell indítani injekcióval a vetélést.Reggel kilenckor megszületett a kisfiam és meghalt.Azóta csak sírok és veszekszem a családommal,pegig ők nem tehetnek semmiről.Két napja csak fekszem és nem érdekel semmi és senki.Mit tegyek ?Miért törtent ez ?Mit csináltan rosszul?Minden vizsgálatra elmentem és nem dolgoztam nem emeltem főleg pihentem öt hónapig,mert féltem,hogy baja lesz,mivel már42 éves vagyok.Lehet nem kellet volna megengednem az amnócentézist ?Vagy az volt a baj,hogy tizeöthetesen volt egy Streptoccocus fertőzésem arra adtak Augmentint ami esetleg nem ölte meg a bacit,utána meg jött a magzatvízvétel és megfertőződhetett?De akkor miért nem egyből a szúrás után történt a vetélés és miért rá háromhéttel?Panaszom nam volt az amniocentézis után csak annyi hogy néha csípet a vizelet,de amikor mondtam a tanácsadóba nem tulajdonítottak neki jelentőséget.Bocsánat,hogy ilyen sok a kérdésem,de teljesen kétségbe vagyok esve,hogy miért történt ez meg velem,amikor annyira vártuk már a babát!Mi lesz most ,próbálkozzak még másikkal vagy ne, mert úgysem sikerül már kihordani még egy évvel idősebben??Kérem válaszoljon mit tanácsol mit tegyek.
    Üdvözlettel :Garamvölgyiné

    Válasz: Nagyon sajnálom 🙁 Biztosan nem a streptococcus fertőzés volt a gond, mert azt kikezelték, azonban sajnos az amniocentézis 1%-ban vetélést okoz, valószínűleg nálad is ez okozta a gondot. Nyugodtan próbálkozz másik babával. Ha a genetikai tanácsadás alapján és az ultrahangok alapján nincsen genetikai eltérésre ok a babánál, akkor ne csináltass amniocentézist, vagy ha mégis aggódsz a Down miatt, akkor fizetősen lehet vérvizsgálat alapján is szűrni, erről a downszures.hu oldalon tájékozódhatsz.

  • moncsi0806

    2009. december 26. szombat

    Szia Ági!
    Ma teszteltem egy pozitívat:)
    Két nappal ezelőtt nagyon náthás voltam.
    Vettem a gyógyszertárba Neocitránt 6db-at és Dorithricint amit be is szedtem persze ekkor még nem tudtam hogy terhes vagyok. Okozhat ez a babának valami bajt? Mos nagyon félek ettől.
    Köszönöm a válaszod!

    Válasz: A terhesség ilyen korai szakaszában ha nem történt vetélés, valószínűleg semmilyen károsodása nem lesz emiatt a babának. De ezután már mindenképpen figyelni kell a gyógyszerekre is!

  • Szabó Móni

    2009. december 10. csütörtök

    „Válasz: Lehet a terhesség alatt illóolajokat használni, kivéve ezeket: ánizskapor, ánizsmag, árnika, bazsalikom, borókafenyő, borsmenta, ciprus, csombor, csombormenta, fahéj, izsóp, kakukkfű, kámfor, majoránna, mirha, borsfű, rozmaring, szegfűszeg, szerecsendió, tárkony, zsálya. Az első harmadban ezeket sem szabad használni: zsálya, rózsa, jázmin, kamilla, de a második harmadtól igen.”

    Kérdésem: Miért nem lehet a fent felsorolt illóolajokat használni? Mit okozhatnak?
    Én egy levegőtisztító, baktériumölő, légúttisztító spray-t használtam (Eucasol Spray), amiben van többek között boróka, menta, kámfor, rozmaring, eukaliptusz. Még a szájmaszkra is fújtam belőle. Lehet, hogy emiatt halt el a magzatom két hónaposan?

    Válasz: Méhösszehúzódást okozhat, valamint magzati károsodást is ezek túlzott használata, de azt sajnos nem lehet biztosan megmondani, hogy emiatt halt-e el a magzatod.

  • Ababitl

    2009. december 05. szombat

    Tüszőrepedés után napon vettem be egy aszpirint. 🙁 Akkor most nem fog sikerülni a beágyazódás?

    Válasz:
    Ez nem törvényszerű. Szerintem még reménykedhetsz!

  • Törpe

    2009. október 01. csütörtök

    Sziasztok!

    Háát, annyi tapasztalatot olvasok itt, hogy nem is tudom mit mondjak. Az én problémám nem egészen ide vágó, de én csak mostanában kezdtem el olvasgatni a kismamablogot.
    Az én problémám kicsit eltérő, ugyanis én állandó gyógyszereket kell szedjek, epilepsziás vagyok. Még pár éve, amikor csak felvetődött a gondolat hogy mi lesz ha majd babát szeretnék és ezt megvitattam mind a nőgyógyászommal, mind az orvosommal és rákérdeztem hogy lehet-e egyáltalán gyermekem és szedhetem-e a gyógyszert.. Mindketten azt mondták, hogy többet ártanék a babának azzal, ha abbahagyom a gyógyszereket és esetleg elkap egy roham az utcán és összetöröm magam. Viszont a gyógyszereimet lecseréltük fokozatosan, tehát a legújabb, legmodernebb epileptikumokat szedem (ami nem feltétlenül jelenti, hogy nem árthat a babának) és a nődoki is azt mondta hogy nagyon sok epilepsziás nő szült már nála és egészséges babájuk lett.

    Van esetleg valakinek hasonló tapasztalata?
    Köszönöm.

    Válasz: Epilepszia esetén tényleg ez a teendő.

  • biben

    2009. július 07. kedd

    Segítségre lenne szükségem, 8 hetes kismama vagyok és van egy csavar a lábamban, amit jövô héten szednek ki helyi érzéstelenítésben. a kérdésem, ez veszélyes-e a babára és utána milyen fájdalomcsillapítót szedhetek be?

    Válasz: A helyi érzéstelenítés nem jelent veszélyt. Az utána való fájdalomcsillapításról pedig mindenképpen kérdezd meg a műtétet végző orvost!

  • Melinda

    2009. július 04. szombat

    Sziasztok! Most vagyok 23 hetes terhes és nagyon fáj vállam. Voltam reumán ahol közölték nem tehetnek semmit,pihentessem. Kérdésem az lenne: Attól még szedhetek e Algopyrint,vagy van e rá valami illo olaj amivel csökkenthetem a fájdalmam.

    Válasz: Igen, Algopyrint lehet szedni. Illóolajakkal kapcsolatos információkat az illoolajok.hu oldalon találhatsz.

  • EDINA

    2009. június 20. szombat

    9 hetes terhes vagyok nagyon fáj a fejem, milyen fájdalomcsillapítót vehetek be?

    Válasz: Nekem annak idején algopirint engedett az orvos.

  • Pumukli

    2009. május 28. csütörtök

    Most 11 hetes kismama vagyok.Cataflamot vagy advilultrat vehetek-e be ha fáj a fogam??

    Válasz: Nem. A Rapid Max nevű fájdalomcsillapítót vagy Algopirynt szabad csak

  • Portik Piros

    2009. február 12. csütörtök

    Nagyon köszönöm! A gyorsaságot még külön is! 🙂

  • Portik Piros

    2009. február 12. csütörtök

    Szia Ági! Szervusztok KIsmamák!

    Nem 100%-ban illik a topikba a téma, de csak ezt találtam. A problémám/ kérdésem a következő: fogorvoshoz kell mennem, ahol nagy vszinűség szerint zsibbasztót fogok kapni. Mikor kezd felszívódni a tejbe a zsibbasztó, azaz amiután beadják meddig szoptathatok ill. meddig nem szoptathatok, kb. mikorra ürül ki a szervezetemből – a kisfiam még csak szopik. Milyen hatásai lehetnek a zsibbasztónak, ha esetleg az anyatejjel a gyermek szervezetébe kerül? Köszönöm a válaszokat előre is!

    Válasz: Piros, ezt találtam a témában: „Foghúzás vagy egyéb, egyszeri alkalommal történő fájdalomcsillapítás, szedálás esetén az anya szoptathat, miután éber és az állapota stabil. Habár a rövid hatású szereket érdemes előnyben részesíteni, mint például a fentanylt és a midazolamot, nem valószínű, hogy egyszeri adag meperidin vagy diazepam különösebb hatással lenne a szopó csecsemőre. (36)” (szoptatasportal.hu)

  • Hajni

    2008. december 07. vasárnap

    Ha alergiás vagyok az algopyrinre akkor mit szedhetnék 11 hetes kismama ként?

    Válasz: attól függ milyen tünetre. Terhesség esetén mindig először orvossal konzultálj, mielőtt gyógyszert szedsz, pláne, ha allergiás vagy valamelyik összetevőre.

  • pagi

    2008. november 30. vasárnap

    Nagyon szépen köszönöm!

  • pagi

    2008. november 29. szombat

    Szia Ági!
    Ez a kérdés nem teljesen ide tartozik, de nem találtam róla leírást. Nagyon szeretem az illóolajokat, és a kérdésem az lenne, terhesen melyeket nem ajánlott, vagy kifejezetten tilos használni. Még -remélem, nem is lesz- szerencsére nincs hányingerem. És itt a tél, ilyenkor még inkább szeretem használni a különböző olajokat. (vízben szoktam feloldani, és mécsest gyújtok alá) Ha tudsz nekem ebben segíteni, előre is köszönöm!

    Válasz: Lehet a terhesség alatt illóolajokat használni, kivéve ezeket: ánizskapor, ánizsmag, árnika, bazsalikom, borókafenyő, borsmenta, ciprus, csombor, csombormenta, fahéj, izsóp, kakukkfű, kámfor, majoránna, mirha, borsfű, rozmaring, szegfűszeg, szerecsendió, tárkony, zsálya. Az első harmadban ezeket sem szabad használni: zsálya, rózsa, jázmin, kamilla, de a második harmadtól igen.

  • Reni

    2008. október 03. péntek

    Bocsánat elfeljtettem megírni hogy a terhesség 10. hetében vagyok.

  • Reni

    2008. október 03. péntek

    Szeretném megtudni, hogy milyen gyógyszerrel vagy gyógyteával lehet csökkenteni a hasmenést és az ezzel járó hányingert és lázt. Köszi a segítséget.

    Válasz: A lázra az Aspyrin és Algopyrin adható, a hasmenést nem szabad hasfogóval csökkenteni, de hasfogó étkezéssel (piritós, főtt krumpli) lehet segíteni rajta. Fontos a sok folyadékbevitel és 2 napon túl elhúzódó betegségnél orvoshoz kell fordulni.

  • boróka

    2008. szeptember 05. péntek

    bocsánat, elfelejtettem írni, az első harmadban vagyok.

  • boróka

    2008. szeptember 05. péntek

    Szia!
    Fogorvoshoz kell mennem. Kaphatok fájdalomcsillapítót? Milyet?
    Köszi a választ.

  • betty boop

    2008. június 18. szerda

    sziasztok,

    ennek mondhatom komoly „szakertője” vagyok. nekem a fogantatáskor és utána 2 hétig csonthártya gyulladásom volt, ráadásul cambodia-ban. ezt megelőzően hepatitis A és B, hastífusz, tetanusz és kullancs elleni oltásokat kaptam közvetlenül 1 héttel.
    ma 17 hetes terhes vagyok, semmi bajom sem nekem, sem a babának.
    genetikusok hadát jártam végig és spec ultrahangosokat is.
    ami nem terratogén gyógyszer, az nem okoz kárt, ez a világon kb összesen 52 db gyógyszer.
    szóval nagyobb az ijesztés mint a valós helyzet.
    ha pl komoly gyulladása lesz a kismamának, simán adnak penicilin alapu gyógyszert is terhesség közben, ha rászorul és nem allergiás rá.
    a fájdalom csillapitók pedig végképp nem okozhatnak kárt, mert nem jutnak át a placentán.
    én még cataflam-ot is szedtem 4 óránként 5 napig, emellett pedig 2 típusú antibiotikumot.
    szerintem ami biztonságot ad, hogy legalább 2-3 orvos tanácsát kell kérni.
    sajnos találkoztam olyan helyen orovssal, aki mint a vágóhíd küldött volna megszakításra.
    ez az 1. sz klinia volt, tehát még csak nem is magán orvos.
    tudakolódjatok szakembertől és ne a hiedelmekben és mások okoskodásaiban bízzatok.
    én ezt tettem és boldog kismama vagyok.

  • Clugie

    2008. június 15. vasárnap

    Arról nem szól a cikk, hogy mire szedték a fájdalomcsillapítókat. Fenyegető vetélés tüneteire esetleg… vagy ,ha már valamilyen gyulladás volt a szervezetükben, lehet, hogy amúgy is elment volna a babájuk.
    Nekem 5 éve amikor a kisfiamat vártam azt mondták paracetamolt semmiképpen ne szedjek az első harmadban.

  • Petra

    2008. május 17. szombat

    21 hetes kismama vagyok és napok óta lüktet és fáj a fejem nem mertem bevenni Algopirynt.Mit vehetnék be mást.Én csak a homeopatias szerekkel vagyok kibékülve mióta terhes vagyok.

    Válasz: 1 Algopyrint be lehet venni, a gond a huzamosabb ideig való szedéssel van, de írtam már a fejfájásról itt: http://www.kismamablog.hu/terhesseg/problemak-a-terhesseg-alatt/fejfajas-a-terhesseg-alatt

  • Annamari

    2008. május 08. csütörtök

    Nekem a gyógyszertárban paramaxot ajánlottak, mint kimondottan kismamák által is szedhető fájdalom csillapító. Nem gyakran kell szednem szerencsére…:-)

  • admin

    2008. április 05. szombat

    Mokus, nem hinném, hogy egyszeri alkalom annyira megnövelné az esélyeket. inkább a rendszeres szedéssel szokott gond lenni.

  • Mokus

    2008. április 04. péntek

    Egy db Ibuprofen is bajt okozhat? Kesön olvastam a cikket, most pedig nagyon felek 🙁