Hízás a terhesség alatt

Az ideális hízás a terhesség alatt kb. 9-12 kiló, ennek a nagyrésze víz, a baba súlya, a lepény, a mellek megnövekedett mérete, meg némi zsírpárna a szoptatás elősegítésére.

 Hízás a terhesség alattHatalmas egyéni eltérések lehetnek azonban a hízás mértéke, illetve a szülés utáni fogyás tekintetében. Aki eleve nagyobb súllyal vágott bele a babavárásba, annál előfordulhat, hogy csak 5-6 kilót hízik (vagy még annyit sem). Aki az elején sokat hány, étvágytalan, az az első harmadban még fogyhat is, ez egyáltalán nem gond és a babára sem jelent veszélyt (csak persze a hányás miatt elvesztett folyadékot meg kell próbálni pótolni).

Aki világéletében hajlamos volt a hízásra, az ne lepődjön meg, ha minden erőfeszítése ellenére felszed 15-20 kilót, amit utána csak véres verítékkel fog tudni leadni. Aki világéletében hajlamos volt a hízásra, az ne lepődjön meg, ha minden erőfeszítése ellenére felszed 15-20 kilót, amit utána csak véres verítékkel fog tudni leadni. Aki soha nem tudott meghízni, az a terhesség alatt hízhat keveset vagy sokat is, szinte biztos, hogy a szoptatás alatt lemegy róla az összes súlyfelesleg, sőt még a végére mínuszban is lesz.

Az ideális terhesség alatti hízás mértékét a BMI (testtömegindex) figyelembevételével is meghatározhatjuk:

A BMI-t úgy tudod kiszámolni, hogy a testtömeget elosztod a méterben mért testmagasság négyzetével. Ha pl. 170 cm magas és 60 kg vagy, akkor az 1,7 négyzetét kell venned (tehát 1,7×1,7=2,89) és ezzel elosztani a 60-at, azaz 60/2,89=20.7

Ha az eredmény

18,5 alatt van, akkor alultápláltságról beszélünk, ezesetben 12 kg feletti hízás is normálisnak számít
18,5-24,9 között normál testtömegről beszélünk, ezesetben 9-12 kg közötti hízás az ideális
25-29,9 között túlsúlyról beszélünk, ezesetben 6-11 kg hízás számít normálisnak
30 felett elhízásról beszélünk, ilyen esetben 5-9 kg hízás az ideális, de az sem jelent problémát, ha az anya mindössze 1-2 kilót szed fel a terhesség folyamán, tehát gyakorlatilag inkább fogy, mint hízik.

Számszerűen a terhesség alatti hízás ezekből tevődik össze:

Az ideális hízás mértéke 9-12 kg.
Ebből a baba súlya nagyjából 3,4 kg,
a méh súlya 0,9 kg,
a méhlepény 0,7 kg,
a magzatburok és a magzatvíz 0,8 kg,
az anya vérmennyiségének növekedése 1,2 kh,
a folyadékvisszatartásból eredő többlet (vizesedés) 1,4 kg,
zsírlerakódás (erre a szoptatás során lesz szükség) 3 kg,
a mell megnövekedett mirigyállománya 0,45 kg.

Le fogok-e fogyni a terhesség után?

Nem feltétlenül. A szoptatás alatt van, aki hízik, van aki fogy, van aki meg tartja a súlyát. Általában a hozzátáplálás megkezdésével és a szoptatások csökkenésével változás áll be, megkezdődik vagy éppen megáll a fogyás, az előzményektől függően. Vannak olyan anyukák is, akiknél csak a szoptatás teljes befejezése után indult meg a várva várt fogyás, függetlenül attól, mennyit sportoltak vagy, hogy mit és mennyit ettek.

Fogyókúrázni a szó hagyományos értelmében (koplalás) nem szabad sem a terhesség, sem a szoptatás alatt, de az egészséges táplálkozás és ésszerű mennyiségek fogyasztása az ételekből ajánlott (ez okozhat éhségérzetet, ha korábban nagy mennyiségeket ettél, ami azonban nem egyenlő a koplalással). Sportolni is lehet mind a terhesség, mind a szoptatás folyamán, ügyelve mértékletességre és a folyadékpótlásra, ezzel megelőzhető a terhesség alatti hízás.

A terhesség alatti hízás mértéke tehát nagyban függ a genetikától, de azért nincs minden veszve. Mind a várandósság, mind a szoptatás alatt kerülni kell a felesleges nassolást, a túl sok édességet, és zöldséget, gyümölcsöt, husit, halat, tejterméket, teljes kiőrlésű kenyeret érdemes fogyasztani. Vannak olyan anyukák, akik esküsznek rá, hogy bizonyos üdítőitalok vagy gyümölcslevek több tejet csinálnak, de csak szájhagyomány, az viszont biztos, hogy a literszámra fogyasztott cukrozott, tartósítószerezett löttytől csak nagyobb lesz a fenekünk, de tej biztosan nem lesz több tőle (illetve áttételesen a több folyadékfogyasztástól nőhet a tejmennyiség, de ezt az eredményt vízzel is elérhettük volna).

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

100 Comments

Comment navigation

  • toma sylvia

    2010. április 20. kedd

    sziasztok !
    en most jarok a 36 hetbe , a szules elot gondolom ! korulbelul ket hete fojtonosan kezdtem hanyni ket het alat ma volt a 4 alkalom , semi roszulet nincs es semi emejges , ebedelek es kicsi ido utan futas a vc re. nem tudom mi az oka ! forduljak surgosen orvoshoz ? koszonom

    Válasz: Sürgősen nem kell, de említsd meg az orvosnak, mert a hányás nem normális tünet a 3. harmadban.

  • Bumbus

    2010. április 20. kedd

    Sziasztok!

    16. héten tartok +3 kg-nál. Szerintetek ez sok vagy átlagos? Jobban tenném, ha odafigyelnék rá jobban, hogy mit fogyasztok?
    (164cm: 56kb-ról indultam, most 59 vagyok)
    Segítségeteket előre is köszönöm!

    Válasz:Ez teljesen normális hízás.

  • Lia

    2010. április 14. szerda

    Sziasztok!
    Én a 23 hétben járok eddig 10-kg híztam sajnos bár be kell hogy valjam évekig szinte semmit nem ettem vagy tejet ittam így tartottam a súlyom.Terhességem elején letettem a cigit is szerintem azért ez is közrejátszott a hízásban nem?

    Válasz: Önmagában a cigi letétele nem számít, de ilyenkor az ember többet eszik kicsit, többet nassol, ezért hízik. Próbálj meg nass helyett rágózni, ez segít.

  • Zsófi

    2010. március 31. szerda

    Sziasztok!
    21 éves kismama vagyok, első bamámat várom a párommal, kislány lesz, szerencsésen a baba tökéletesen fejlődik, és én is az eddigi viszgálatok alapján rendben vagyok.De amitől félek és nem tudom jó űton haladok e az a súlyom, mert kicsinek én nagyon kövér voltam és nem volt egyszerű a jelenlegi énemig eljutni(teherbeesési énemig).
    2009.12.08.:első vizsgálat akkor voltam 10 hetes–>67kg
    2010.01.13.:második vizsgálat, akkor voltam 16 hetes–>68kg
    2010.02.22.:harmadik vizsgálat, akkor voltam 22 hetes–>70kg
    Rengeteg vizet iszom, meg tejet, és sok gyümijoghurtot eszem, de amit az uramnak főzők húsos ételeket, abból is eszem, illetve a felvágottat kenyérrel hozzá még egy kis paradicsommal is igazán ínyemre van:)
    Tem tudom hogy ez vajon így elfogadható vagy nem, de az tuti hogy rengeteg a vizeletem és magamhoz képest a székletem is.
    Vajon a súlygyarapodásom normális, és ez így normális ütemben majd le is megy róllam odafigyeléssel?
    Illetve vitaminokat mennyire javasolják?Én nem vagyok nagyon híve, néha napi egy magnéziumo-kálciumos víz és kész.

    Légyszi segítsetek mert tanácstalan vagyok:)

    Válasz: A súlygyarapodásod ideális, nem kell miatta aggódnod. A terhesség végéig 12 kiló az ideális, de ez nem a te hízásod, hanem a baba, a méhlepény, a megnövekedett vérmennyiség és víz a szervezetben, tehát ezt gyorsan le is adod majd. A vitaminokra azért van szükség, mert a babának is kell a fejlődéshez plusz tápanyag. Pl. a kalcium fontos a csontok fejlődéséhez. Ha nincs elég a táplálékodban, akkor a te kalciumkészleteidet használja el a baba, emiatt pedig elromolhatnak a fogaid, és a többi benne levő vitamin is fontos a baba egészséges fejlődéséhez.

  • wiki

    2010. március 31. szerda

    Sziasztok!
    Én most vagyok 24hetes és 72kg.63ról indultam neki a terhességemnek.Nemtudom ez mennyire jó hogy már majdnem 10kg híztam és a baba még majd csak most fog hízni.Nekem még nemmondták hogy diétázzak.De szeretnék valamit tenni hogy nehízzak tulságosan el.Az a baj hogy imádom az édességet:(Pedig arról tudom lekéne kicsit állnom.Viszont a gyümölcsöket is meg a zöldségeket is szeretem.Kéne valami diétát csinálnom? És ha igen milyet és hogyan? Vannak terhestornák is de nemtudom melyiket szabadna csinálni mivel volt 2bevérzésem is és ezért veszélyeztetett terhes vagyok. Segítséget előre is köszi.

    Válasz: Diétáznod nem kell és nem is szabad, csak hagyd el az édességet, helyette ha megkívánod, egyél gyümölcsöt. Ha veszélyeztetett vagy, akkor ne tornássz, de napi fél órát sétálj tempósan.

  • Janka

    2010. március 29. hétfő

    Szia,
    súlyfelesleggel kezdtem a terhességet (84/160) ami egy hormonrendszeri probléma kezelése alatt jött rám, elötte nem voltak különösebben súlyproblémáim 58-63kg voltam), de ezt a töbletsúlyt sem mozgással semi diétával nem tudtam leadni. Igyekszem odafigyelni az étkezésemre.. de nagyon kívánom az édességet… sokat stálok, hogy meglegyen a mozgás… úgynézki helyreállt a hormonrendszeri probléma a terhességgel és gyógyszert sem kell már egy ideje szednem. Most vagyok 28 hetes és kb 6 kg jött fel eddig..és ebből 2 az utsó 2 hétben és nemtudom mitől… Mire számítsak.. sok jön még fel? Letudom valaha adni ezt a sokat? Talán szoptatás alatt?
    Köszönöm a választ!

    Válasz: Még nagyjából 6-8 kilóra számíthatsz, de ha ennyi megy fel (tehát összesen 12-14 kiló), akkor ez a szoptatás során le is megy majd.

  • Cinke079

    2010. március 19. péntek

    Sziasztok,

    Én a terhességem korai szakaszától folyamatosan írom, hogy mennyit szedtem fel és a következő látszik (átlag):
    HÉT / Súly
    11 67,3
    12 66,9
    13 67,6
    14 67,8
    15 68,0
    16 68,6
    17 67,8
    18 69,5
    19 70,1
    65 kg-ról indultam, most tartok +5 kg-nál. Mennyi várható szülés végéig?

    Előre is köszönöm a választ,
    Cinke

    Válasz: Teljesen jó az eddigi hízásod. Még 7-8 kiló várható minimum, de az javarészt a baba, a méhlepény és a magzatvíz súlya lesz, valamint vizesedés, ha normálisan táplálkozol mellette.

  • Ági

    2010. március 07. vasárnap

    Sziasztok!Én 15 hetes vagyok és az első babámat várom.Még egy dekát sem híztam pedig eszem rendessen!Ez gond?169cm magas és 68,9 kg vagyok.Pocim viszont már van!

    Válasz: A terhesség elején nem feltétlen kell hízni. Főleg, ha van egy pici súlyfelesleg. Szerintem nincs semmi gond ezzel.

  • Beus

    2010. február 22. hétfő

    Sziasztok!

    Óriási problémám van, kérlek segítsetek. Tényleg komolyan megijedtem 🙁
    34 hetse kismama vagyok…nagyon jól érzem magam a bőrömben a vérnyomásom tökéletes, azonban rengeteget híztam!!!!! Jelenleg 25 kilónál tartok. Nem merek már rendes kaját enni, csak gyümölcs (alma, kivi, ananász,banán, barack), tejtemék (tej, joghurt), és húst 90 %ban zöldségkörettel!!! Rengeteg vizet, gyümölcs levelt iszom…
    Kb. 1 hónapja márcsak ilyeneket eszem, azonban mégis folyamatosan hízok 🙁 🙁 🙁
    Mi lesz velem? Még hátravan 6 hét? Ha így folytatom 30-35 kilónál fogok tartani…
    Mit tegyek a folyamatos hízás ellen? Szerintem ez nem normális…a házi orvosom is leszúrt már, és azt mondta, hogy ne nasizzak (nem szoktam, mert nem kívánom a csokit, csak a savanyúságot pl. káposzta…), és diétázzak. Max főtt krumpli…
    Ez normális? A baba most a fejlődésének utolsó szakaszában simán a főtt krumpliból fejlődni fog?
    Kérlek segítsetek!!! Köszönöm: Beus

    Válasz: Ha nem éhezteted magad, fejlődni fog. Nem vizesedsz véletlenül? Az is rengeteg kilót jelenthet! Ilyenkor a lényeg, hogy kerüld a sót, az köti meg a vizet!

  • Juci

    2010. február 19. péntek

    Kedves Ági!
    13 hetes kismama vagyok, és kissé elkeseredett! Mióta terhes lettem 5 kg-ot híztam, amit igazából nem érzek soknak, mert 164 cm magasságomhoz a terhesség előtt 54 kg voltam, sportos testalkattal. Ami még annyira nem is zavarna, de a védőnőm megjegyezte, hogy 1 hónap alatt 8 cm-rel nőtt a haskörfogatom (konkrétan leginkább a hasam nőtt, a derekamra alig szedtem fel), és az szerinte túl sok. De nem tudom, mitől. Gyakorlatilag kb. 1 hónapja nőtt meg gyakorlatilag egyik napról a másikra. Ami az étkezést illeti: nem falok, este 6 után nem eszem, rengeteg gyümölcsöt, tejterméket eszem, sokat iszom, szerintem nem eszem jelentősen többet, mint a terhességem előtt. Tanácstalan vagyok, mert nem tudom, mi lehet az ugrásszerű hasnövekedés oka. Van, aki már 5 hónapos terhesnek néz. Az elképzelhető, hogy mivel már 1 hónapja bőrpuhító olajjal kenem a hasam, a bőröm már most jobban nyúlik?

    Válasz: Ne foglalkozz vele, a terhesség elején attól nő a pocak, hogy erőteljesen puffadsz, ha eddig sportos alkat voltál, akkor ez fokozottabban jelentkezhet és jobban látszik.

  • Betti

    2010. február 16. kedd

    Sziasztok!

    Már írtam, hogy 20 kilót híztam…most 33 hetesen tartok 23 kilónál…megpróbáltam diétázni…2szer majdnem elájultam, mert nem bírom, ha zöldséget zöldséggel kell ennem…stb…
    Brutális módon vizesedem……Neki álltam a sómentes diétának is, de semmi változás!!!!!!….egyik napról a másikra szétrepedt a combom, mert hirtelen híztam/vagy vizesedtem nem tudom…kétségbe estem…nem tudom mit tegyek…

  • kicsi

    2010. február 15. hétfő

    Sziasztok!

    Én 32 hetes terhes vagyok, 50 kg-al (168 cm magas vagyok, 28 éves) kezdtem a terhességem és még most is alig nyomok 54-et. Van egy ismerős kismama aki most 34 hetes és 18 kg plusszal rendelkezik most, pedig szintén 50 kg-ról indult. Most voltunk ultrahangon, a babánk pontosan akkora amekkorának lennie kell, minden értéke rendben van, de a pocakom picike, mondhatnám olyan kis formás. Alapvetően nagyon vékony testalkatú vagyok, de talán pont ezért kellett volna többet híznom. A második babánkat várjuk, az elsőt is 8 kg plusszal szültem, bár annak már 7 éve. Este egyáltalán nem tudok enni, mert annyira ég a gyomrom, hogy az alvás elviselhetetlen. Ha 17 óra után nem eszem, semmi bajom. Szeretném kérdezni mit lehetne tenni a gyomorégés ellen mert mostmár a mindennapjaimat keseríti. Előre is köszönöm, és sok sikert mindenkinek a picikhez.

    Válasz: Ha a tej, a keksz nem használ, nyugodtan szedhetsz Rennie-t is. Nem mondom biztosra, de sokaknak használt!

  • amanda

    2010. február 11. csütörtök

    sziasztok.
    Én 25 hetes vagyok és 51kg kezdtem a terhességet és most vagyok 60kg.Elsö babám és 9 kilot hiztam.Nagyon meg látni rajtam és még hol vagyok.

  • Gabriella

    2010. február 04. csütörtök

    Sziasztok!
    Én egy nagyon érdekes dolgot szeretnék megosztani veletek.

    12 kg édes teher!!!!
    Kutatók kiszámították,miből tevődik össze egy kilencedik hónapban lévő kismama többletsúlya,összesen kb.12 kg.(Az értékek grammban értendők,és átlagos súlygyarapodást vesznek alapul.A szakemberek a terhesség alatt 12-16 kg hízást teljesen normálisnak tartanak.

    3500 A mérlegen ennyit nyom átlagosan a magzat
    3150 A zsír-,fehérje- és más tápanyagtartalékok súlya
    1800 A testfolyadékok,például a víz súlya
    900 Egyedül a magzatvíz súlya
    900 A mellek súlya:általában 1/3-dal nagyobbak lesznek a terhesség végére
    900 A méh súlya
    675 A placenta,azaz a méhlepény súlya

    A szülés után Egy év elteltével
    -5000 g +1500 g
    Ennyit veszít súlyából a kismama Ennyi többletsúlyt cipel még mindig
    a szülés során magával az anyuka
    -a csecsemő súlyát nem számítva

  • Betti

    2010. január 27. szerda

    Sziasztok!

    Én 170 cm magas vagyok, 60 kilóról indultam most 30 hetesen vagyok 80 kg. Az ég világon eügyileg semmi bajom nincs, fitt vagyok, a vérnyomásom is még mindig alacsony (… max 115/70) … nem eszem sokkal többet (tésztát édességet abszolút nem, mert nem szeretem), viszont rengeteget iszom (napi 3-4 l ), a lábam már 2 hónapja vizesedik….
    A doki azt mondta, hogy rengeteget híztam és hogy álljak neki diétázni?
    Ez tényleg olyan nagy probléma? Mit tegyek? Tényleg álljak neki most zöldséget rágcsálni és akkor jobb lesz? És a babával mi lesz???

    Válasz: Ez alkati kérdés, pláne, hogy egészségesen étkeztél. Szerintem nem kell emiatt diétázni, pláne, hogy a baba most kezd el majd igazán hízni, és ehhez szénhidrátra van szüksége. Amit megtehetsz, hogy kerüld a fehér kenyeret, a finomított lisztes ételeket (péksütemények pl.) és vacsorára már csak gyümölcsöt, salátát, sajtot, húst egyél, burgonyát, rizst, kenyeret ne.

  • Melinda

    2010. január 14. csütörtök

    Szisztok ! Én 62,4 kg kezdtem és most vagyok 66,8 . A 19. hét végén vagyok. A magasságom 163 cm. Szerintetek ez sok ?

    Válasz: 4 és fél kg még nem sok, viszont még csak most jön a hízás jelentősebb része. Érdemes lesz odafigyelned!

  • Erika

    2009. december 29. kedd

    Sziasztok!

    Én a 2. babámmal vagyok a 19. hét végén, 53 kg ról indultam most vagyok 58 kg. Eső 3 hónapban szinte nem híztam semmit, max 1 – 1,5 kgt. (Volt hogy több voltam volt hogy kevesebb nem volt állandó a súlyom) Most meg szinte rohamosan nő a súlyom! Az előző terhességemet 45 kg mal kezdtem és 64kg mal mentem szülni. Szülés után 56 kg mal jöttem haza, 3 – 4 hónap alatt lefogytam 56 kg ról 48 kg ra. 1,5 éves volt a baba mikorra visszahíztam 53 kg ra, ezt a feleslegemet nem is tudtam leadni. Ugyhogy most ezzel a súllyal indultam reméllem nem lessz gond leadni! Sok sikert mindenkinek!

  • Eniko

    2009. december 22. kedd

    Sziasztok!

    Terhessegem 10-ik heteben jarok es mar 6 kg-ot hiztam, nem ertem mi tortenik. Nagyon jo az etvagyam de azert ez tul sok mit tegyek szerintetek hogy lasitsama hizast.

    Válasz: Mindenképp figyelj oda a mennyiségre és a minőségre is! Sok zöldség, gyümölcs, sok folyadék (lehetőleg ne szénsavas, cukros üdítők!), kevés fűszer, kevés só, sovány húsok. Ha így haladsz, valószínű, hogy az orvosod szigorú diétát fog előírni!

  • Gyöngyi

    2009. december 21. hétfő

    Sziasztok!

    Én jelenleg a 34. hétben járok és már 18 kilót híztam. Igaz 1-2 hete észrevettem hogy a kézfejem vizesedik, lehet ezért is megy feljebb a mérleg mutatója. A terhességet 70 kilóval kezdtem. Előtte nem ettem kenyeret legalább egy évig, a 90 napos diétát csináltam, és hetente háromszor tornázni jártam. A terhességgel minden megváltozott. Reggel, délben, este eszek. A baba miatt nem merek diétázni. Szerintete mennyi fogyás várható a szülésnél? Az egyik ismerősöm 10 kilóval könnyebben jött ki a kórházból miután megszülte a babáját.

  • Renáta

    2009. december 09. szerda

    Sziasztok!
    Én mindig is sulyproblémákkal küzdöttem,és a terhességem csak rontott a helyzeten.
    Most járok a 26.hétben a babával minden oké sőt a doki szerint nagyon is jól fejlett hisz 25 hetesen volt 1kg 10 dkg.Ő is hízik de én is annak ellenére hogy nem eszem sokat mert minden visszaköszön és inkább hanyagolom az evést.Én 90kg val kezdtem és már most 106 kg vagyok és hozzá csak 160cm.A doki szerint diéta diéta hátán de hogyan ha enni sem tudok.?Kérdésem az lenne befolyásol valamit a nagy súly a szüléskor mert már hallottam arról hogy minnél nagyobb valaki annál nehezebb a szülés?

    Válasz: Túlsúlyos anyáknál magasabb a kis súlyú (2,5 kg alatti) újszülöttek aránya (18,8%-ban ilyen pici babájuk születik) és az átlagosnál nagyobb súlyú babáké is (13,4%) – tehát összességében kisebb az esélye, hogy átlagos súlyú baba szülessen. Emellett gyakrabban fordul náluk elő terhességi magas vérnyomás, koraszülés és a szülésnél is lehetnek komplikációk pl. elhúzódhat a szülés (ami a rossz állóképességgel is összefügg) és nehézkesebb a császármetszés is.

  • Diana

    2009. november 27. péntek

    Sziasztok! En a 2. babamat varom, most vagyunk a 20. hetben. Az első gyerekemmel balnara hiztam, 78kg-mal estem teherbe, 30 kg-ot szedtem fel, igy 106-tal mentem szülni. Aztan dietaval lefogytam 62-re, annyival kezdtem a 2.terhesseget. Eddig 6kg jott fel,de most nagyon megindultam hizni-3nap alatt majdnem 1kg. Elkezdhetem a 90 napos dietat? Nagyon felek,hogy nem tudom kontrolalni a sulyom, es ettol depis lettem. Koszi

    Válasz:Terhesség alatt nem szabad a 90 napost csinálni, de néhány szokást átvehetsz belőle, ami nem árt, pl. hogy délelőtt csak gyümölcsöt eszel, és kéthetente 1x lehet gyümölcsnapot is tartani.

  • 22

    2009. november 17. kedd

    Sziasztok!

    Mi a 28.hétben járunk a babámmal, és sajnos kb. egy hónapja már egyik sport sem kivitelezhető azok közül, amelyeket heti rendszersséggel űzök évek óta /görkori és küzdősport sok hajlással/.
    Most hetente 2-3x járok kismamajógára, meg 4-5x 0,5-2órás sétákat teszek, de kevésnek érzem a mozgást.
    Mit lehet ebben a terhességi korban sportolni, ami intenzív, de nem ártok vele a picinek sem?
    A légzéssel semmi gondom, egyedül a gyomorégésem tud bántóan fájdalmas lenni lehajlásnál.
    Főleg a comb-csípő területet mozgatnám át, ha van rá mód.
    Köszönöm előre is a tanácsot!

    Válasz: A legtöbb hagyományos comb-csípő gyakorlat végezhető terhesség alatt, Rubint Réka kazettáján is főként ezek vannak. Emellett lehet kerékpározni, kocogni, gyalogolni, úszni.

  • bab

    2009. október 09. péntek

    Sziasztok!

    Második babánkat várjuk. 15 hetes kismama vagyok 65 kg, mindeddig 2 kg-ot híztam, igaz a terhesség előtt 3 kg felesleg volt rajtam.
    Az első babával 12 kg jött fel, szülés után lement azonnal a fele. Amíg szoptattam (14 hónap) maradt a 6 kg, de az elválasztás után 3 héttel fogytam 8 kg. Sokkal vékonyabb voltam, mint valaha. Ne féljetek,mert le lehet fogyni!

  • Solya

    2009. augusztus 10. hétfő

    Én a 31-hétben járok,6 kg-ot híztam a baba nagy súlyal születhet ilyenkor? Mert sokkan azt mondják hogy jó nagy babám lesz,de a hasam se kicsi. Az étvágyam pedig olyan mint volt,hányingerem az elején nem volt de most van,remélem hamar elmulik.Remélem amit flszedtem azt le is tudom majd adni.

    Válasz: 6 kg hízás nem is sok 31. hétben! És az anyuka hízása nem is nagyon van összefüggésben a baba méreteivel.

  • Lívia

    2009. augusztus 05. szerda

    Hello!
    Én most vagyok 25 hetes terhes. A második babámat várom. Az 1.nél már eleve nagy súlyfeleslegről indultam (155cm 97kg), és még híztam is 19kgot. Most sem sikerült ideálisra az indulás hisz 112kg-ról kezdtem. Azonban most nagyon rosszul voltam, igazából alig tudtam enni a 14.hétig így 14kgot fogytam. Jelenleg a 26.héthez közelíítve még mindig tartom ezt a leadott súlyt. A védőnőm szerint hízom kéne. De szerintem ekkora súlyfeleslegnél nem kéne. Vagy mégis? Megmondom őszintén tudatosabban tudok ennél a terhességnél figyelni a kajára, így reggelizem (akár kenyeret is felvágottal) utána 10óraira gyümölcsöt eszem a 19hónapos lányommal, aztán ebédre eszem azt amit főzök amúgy is (akár makarónit, vagy oldalast) és utána már csak gyümölcsöt és joghurtot eszem. Ezzel ugye beviszem a szükséges mennyiséget, hogy a babám jól fejlődjön?
    Köszi a választ előre is!
    Lívia

    Válasz: Igen! Semmi gond nem lesz! És nem kell hízni, a baba a tartalékokból is „el tudja venni” amire szüksége van.

  • niki

    2009. július 03. péntek

    A második gyermekem várom a 18.hétben járok.Eddig 3kg híztam,ami szerintem normális. Az első babával a terhességem szörnyű volt, egész végig hánytam és az első 3 hónapban lefogytam 9kg. Sosem voltam vékony alkat, de akkor meglepett a hirtelen fogyás. Most egyenlőre még gyakoriak a rosszullétek és hányás,de jobban állok mint az elsőnél.Félek most is végigkísér majd ez a helyzet! Vajon van rá esély hogy ugyanúgy járok mint az első babával?

    Válasz: Minden terhesség más, ezért ezt nem lehet megmondani.

  • Szofi

    2009. június 14. vasárnap

    Sziasztok!32 éves vagyok,158cm és 51kg-ról kezgtem a terhességet.Első lombik babámat várom a 14.hétben vagyok.Már 9kg-t híztam és félek,hogy egy bálna leszek mire a pici megérkezik.Igaz naponta megiszok 2.5-3 l vizet,plusz a leves és a dinnye meg egyebek.Az orvos azt mondta,hogy elmehetek már tornázni,úszni csak ne túl hideg vízbe.Az uszodavíz az hidegnek számít?Szaunáznom lehet állapotosan,mert előtte rendszeresen jártam és nagyon hiányzik?.Normális,hogy ennyit híztam vagy vegyek vissza egy kicsit?Köszi a választ előre is.

    Válasz: Nyugodtan mehetsz uszodába, inkább a természetes vizek hőfoka lehet túl alacsony, amitől felfázol, 22 fok alatt az már elég hideg ahhoz, hogy felfázhass tőle. A 9 kiló miatt ne aggódj, ennek nagy része víz, de azért nem árt odafigyelni rá, mit eszel meg. A szaunát viszont nem javaslom terhesség alatt.

  • Laura

    2009. június 08. hétfő

    Én a 7. héten járok, és már 4 kg-t hiztam. Teljesen el vagyok keseredve, már most semmilyen ruhám nem jön rám, mindenből újat kell venni.?!Van úgy, hogy szinte semmit nem eszem egész nap, vagy csak gyümölcsöt, mert éhes sem vagyok túlságosan, de ennek ellenére is egyre többet és többet mutat a mérleg. Valaki segitsen legyen szives, hogy mi ilyenkor a teendő, nem akarok egy bálna lenni. Hallottam olyat is, hogy valaki összesen 7 kilót hizott az egész terhessége alatt… Ha ezt más meg tudta csinálni, akkor csak menni fog nekem is, hogy ne legyen ennyire gáz a helyzet!!!!????
    Üdv.
    Lau

    Válasz: Ennek az az oka, hogy a terhesség elején víz halmozódik fel, vizesedni kezdesz, ehhez most hozzátesz a nagy meleg is, ami szintén vizesedést okoz. Plusz ilyenkor puffad is az ember a hormonok miatt. Tehát ez a hízás nem zsír, hanem elsősorban víz lehet.

  • ronmay

    2009. április 16. csütörtök

    sziasztok

    Én 27 hetes kismama vagyok. 170 cm és 54 kg-ról indítottam. Most 65 kg vagyok. Tehát 11 kg hízás. Sose voltam hízékony, furcsa is látni a kg növekedését.
    Igaz legtöbbet sztem az első 3 hónapban szedtem fel, nem voltam rosszul étvágyam meg nagy volt. A 22 hétnél volt +9 kg, azóta szigorúan 6 után nem eszek ha igen, akkor is gyümit vagy joghurtot. Mellette rengeteget mozgok, bár egész életemben sportoltam. Úgy érzem ez bejött.
    Picit azért aggaszt, hogy a végére +18-20 kg leszek. Első baba, így nem tudom,hogy én melyik alkathoz tartozom a szopi alatt fel vagy le.
    Szerintetek nem sok a 27 hetesen 11kg?

    Válasz: Nem sok. Aki vékonyabb előtte, gyakran gyorsabban meghízik ilyenkor, de aztán gyorsan le is adja.

  • Sari

    2009. április 09. csütörtök

    En az elso gyerekemmel 28 kg-t hiztam, de egy ev alatt teljesen visszanyertem eredeti sulyomat (57kg). A masodik gyerekemmel 18kg-t hiztam; es 6 honap utan mar 38-as ruhakat hordtam. Mind a ket gyerekemet szoptattam, az elsot 17 honapig, a masodikat 12 honapig. Az is igaz, hogy naponta kb. 30 percet gyalogoltam, amikor tehettem. Szerintem a 14kg hizas lenne az idealis – en mindig tobbet hizok ennel, de max. egy ev alatt mindig lemegy a felesleg. Mindket kisfiam szep sullyal szuletett, amire buszke vagyok (3,7 kg, illetve 3,9 kg, normalis szulessel).

  • Manka

    2009. március 17. kedd

    Én ma töltöm a 18. hetet.A kezdet óta felszedtem 11kg. (61-72)Egy kicsit aggaszt a dolog, mert a ruhatáram már rég lekellett cserélnem.
    Tudni kell hogy amint megtudtam hogy terhes vagyok leraktam a cigit.Az első harmadban szerencsém volt mert semmilyen rosszullét nem kerülgetett se hányás se a szagok.Én betudom ezeknek a hízásom.
    Viszont elég kellemettlen székrekedésem volt.Ezért nagyon odafigyelek mit eszem sok gyümölcs -zöldség-kefír stb. és sok folyadék.
    Vagy mégis fékeznem kellene?

    Válasz: Nem szükséges emiatt aggódnod, táplálkozz egészségesen, hetente legalább 3x mozogj és nem lesz gond.

  • klaudia

    2009. március 16. hétfő

    sziasztok mi aza toxméria?

  • Andrea

    2009. március 15. vasárnap

    Ne aggódjon senki sem!!!Én az első babámmal 50 el kezdtem a terhességem 16- 18 kilót hiztam és a szülés után szép lassan lejöttek rólam a plussz kilók.Fél év -évre rá kevesebb kiló lettem minnt voltam a terhesség elött!!!!!És nem fogyóztam nem sportoltam még mert 8 hónapig szoptattam és ugye az alatt nem szabad és még is lefogytam!!!!Sokan fogynak a szoptatás alatt!!!!

  • klaudia

    2009. március 13. péntek

    Sziasztok! Én most vagyok 34 hetes és 12 kg-OT hiztam. magas a vérnyomásom és a vizeletembe találtak gennyt meg fehérjét. az orvosom be akkar fektetni de én nem szeretnék még. Szerintetek a magzatot veszélyeztetem ezzel?

    Válasz: Igen. Az a helyzet, hogy a fehérje a vizeletben terhességi toxémiára utalhat, ami nagyon súlyos probléma és ha kórházban vagy, akkor amikor szükséges azonnal tudnak segíteni rajtad és a babán, ha kell.

  • Éva

    2009. március 13. péntek

    Sziasztok! Én most vagyok a 19. hét végén. Tegnap voltam védőnőnél és nagyon megdöbbentem: 3 hét alatt híztam 3,5 kg-ot. 69 kg-mal indultam és egészen az első trimeszter végéig semmit nem híztam. Aztán a16. héten 71 kg-ot mértünk, most meg 74,5 kg-ot.
    Ez a második terhességem, kislányommal 18 kg-ot híztam, de az is igaz, nem nagyon figyeltem, mit eszem. Az első terheségem 77 kg-mal indult, de tavaly tavasszal fogytam sokat, így most kb. egy 10-es előnyöm volt, örültem is, hogy most biztos nem fogok annyit hízni.
    De most nagyon elkeseredtem. Mit tegyek? Normális ez? Tudom, hogy alkati kérdés is, de akkor is rossz!!!

    Válasz: A javasolt hízás terhesség alatt 12 kg. Van, aki alig hízik, van aki pedig sokkal többet. Sajnos, ha nemrégiben fogytál le, akkor a szervezet ilyenkor jobban raktároz, ezért lehetséges, hogy most többet fogsz felszedni, ezzel én is így jártam, sajnos ez van. Fogyókúra után még 1-2 évig a szervezet kompenzál.

  • Juliee

    2009. március 09. hétfő

    Sziasztok!

    Én a 20. hétben járok és 75 kg-ról indultam (169 cm) aztán a 2.hónap végére 72kg lettem. Most újra 75 kg vagyok, vagyis az eredeti súlyomnál tartok. Az étvágyam teljesen normális, de jellemzően többször eszem keveset. A pocim nő, a baba teljesen jól fejlődik 🙂 viszont a testem átalakult. Az arcomról eltűnt a pufi pofim, a hátamról, a karomról és a popsimról is ment le. Fogalmam sincs mi történik… Attól tartok, hogy szülés után jön majd a fekete leves. Csak érdekelne, hogy járt vagy jár valaki hasonló cipőben, mint én?

  • Márti

    2009. február 18. szerda

    Sziasztok!
    A 32.hétben járok és 10 kilót híztam eddig, 2-3 még „rámjöhet”a védőnő szerint.. Szerintem 15 kilónál többet nem szabad hízni. Egyrészt árthat a babának, és nehéz is leadni.

  • Timi

    2009. január 30. péntek

    Anita!

    Szerintem egyáltalán nem kell aggódnod amiatt, hogy most nem hízol.
    Nekem az első 3 hónapba csak úgy jöttek fel a kilók és nekem is megállt most a súlygyarapodásom.(18 hetes terhes vagyok)
    Az első babámmal nem híztam semmit 3 hónapig és utána is csak lassan jöttek a kilók egészen az utolsó hónapokig. Az utolsó 2 hónapba volt olyan hogy 1 hét alatt jött fel 2 kg.
    Szerintem ne foglalkozz azzal hogy hány kiló vagy, amíg jól érzed magad addig nem lehet úgyse semmi baj, ha meg van valami azt úgy is jelzi a pici.
    Egyébként a súlygyarapodás az alkat függő valaki hízékony valaki meg alig tud hízni, mint te, van olyan aki 50 kg-mal lesz terhes és van aki 60-al kezdi, úgyhogy szerintem ezektől is függ hogy ki mennyit szed fel.

  • Varga Dóra

    2009. január 27. kedd

    Sziasztok!

    Én most 35hetes vagyok. 178cm. 55kg-al lettem várandós. Jelenleg 14kg-ot híztam, pedig rossz az étvágyam. A családom vékonynak lát, az orvosom azt mondja, teljesen jól nézek ki. Minden rám jön, szinte csak a pocakom nőtt és a melleim. Bár való igaz, elég vékonyan indultam el. Szóval nem aggódok a kg-ok miatt, mert ez a 2. babám és az elsővel kb 22kg-ot híztam és kb 4-5 hónap után már semmi súlytöbbletem nem volt! Nekem bejött, hogy a szoptatással repülnek a kg-ok :)!

  • Anita

    2009. január 23. péntek

    Én mindig a szeretnék hízni, de nem tudok kategóriába tartoztam. A terhességem előtt sikerült felszednem pár kilót, így 61,8 kg-ról indítottam, ami nálam abszolut rekord (174 cm). Most a 21. héten 66 kg vagyok, tehát eddig mindösszesen 4,2 kg-ot sikerült fölszednem. A babával minden oké, sokat mocorog. Az elmúlt 2 hétben megtorpant a súlygyarapodás, hiszen semmit sem híztam, ezért rémültem meg kicsit. Kérdésem, hogy kell e aggódnom, hiszen mindenki csak a hízásról ír. Mindenki azzal nyugtat, hogy a harmadik trimeszterben sokkal jobban beindul a hízás.

  • Timi

    2009. január 12. hétfő

    Én most 16 hetes terhes vagyok és 4,5 kg híztam.
    51 voltam mikor terhes lettem és most 55,5 vagyok.
    Ez a második babám. A kislányommal 9-10 kg híztam és a szülés után 1 maradt rajtam.
    Mikor terhes lettem az első babámmal azt a tanácsot kaptam hogy azt egyek amit megkívánok és nem fogok felesleges kilókat felszedni és ez így is volt.
    Én most is így eszem persze azért odafigyelek arra, hogy este 6 után már ne egyek vagy csak gyümölcsöt.
    Nekem ez bevált.

  • monika

    2009. január 08. csütörtök

    Sziasztok.En a 20 adik hetben vagyok es mar 10 kg-ott hiztam.Terhesseg elott sikerult fogynom 4 kg-ot de az semmi perc alatt vissza jott.Ha azt a 4 et nem szamolom,akkor csak 6 kg-ot hiztam,de sajnos valojaban 10-et.Ez a masodik babam,az elsovel 25-ot hiztam,de akkor meg 10-et fogytam elotte.Az is hamar vissza ment.Szoptatas kozben nem nagyon fogytam,majd utanna.Felek hogy megint 25 lessz a vege.En nem igazan szeretek sportolni,sot lustanak tartom magam,de van egy sztepperem es gondoltam el kellene kezdeni hasznalni.Szabad vajon?Elddig sosem szteppeltem,regen uszni jartam szules utan,annyi.En gondolom szabad akar most is elkezdeni,mint hizni… nem?

    Válasz: Nyugodtan használhatsz mini-lépcsőzőgépet, az alapszabály csak annyi, hogy annyit sportolj amennyi jólesik. Az állóképességre szükséged lesz a szülésnél. (alkat kérdése is a hízás, én is mindkét gyereknél 22 kilót híztam pedig végig sportoltam… igaz, ettem is :))

  • Zita

    2009. január 05. hétfő

    48 kg volt mindig a versenysúlyom, aztán március áprilisban felkúszott 52-re ahogy nem szedtem a fogamzásgátlót. Szóval kb ennyi voltam mikor májusban megfogant a baba. Most 65 – 66 vagyok a 36. hétben. Már rá se merek állni a mérlegre. Nem a plusz súly zavar, csak nagyon furcsa látni, hogy nap mint nap egyre többet, és többet mutat… Kíváncsi vagyok mennyi leszek ha hazajövök a kórházból…

    Válasz: Ez alkatfüggő. Volt olyan szobatársam a kórházban, aki magával hozta a szülés előtti szűk gatyóját és gond nélkül fel tudta venni, mire hazament, én meg minden gyerek után a megmaradt 10 kilómmal küzdök.

  • Márti

    2008. november 28. péntek

    Én a 34-ik hétben járok,14 kilót híztam,nincs frkasétvágyam,ugyanúgy eszek mint terhesség előtt.

  • Heni

    2008. november 23. vasárnap

    A terhességem 27. hetében járok és már 12 kg híztam:( pedig nem eszem fehér kenyeret,margarint, sok csokit, este 6 után már csak egy almát, vagy valami más gyümölcsöt eszem. Inni is csak vizet, jó azért néha 100% gyümilevet és mégis ijjesztő számomra a hízásom mértéke. Minden labor leletem rendben. Járok kismamatornára is.
    Mi lehet a probléma?

    Válasz: Semmi. Ez alkati dolog. A terhesség alatt a hormonok miatt lelassul az emésztés, renyhébbek a belek, ezért a táplálék lassabban jut át az emésztőrendszeren és több tud felszívódni belőle. Ha rendszeresen mozogsz (hetente legalább 3×1 órát) és egészségesen táplálkozol, akkor a felszedett kilók a szoptatással szépen leolvadnak majd. Sportként javaslom a tempós sétát akár minden nap és az úszást. A kismamatorna nem igazán hatékony ilyen szempontból.

  • ági

    2008. október 20. hétfő

    22hhetes terhes vagyok és most tartok az 5kg hizásnál de én sose voltam nádszál vékony sokszor a 70et suroltam meg a 74et,de a terhességem előtt kb 65lehettem és 13hetesen voltam 69.
    Ez nem sok?

    Válasz: Nem, ez teljesen normális mértékű hízás.

  • KOROSI TIMI

    2008. szeptember 16. kedd

    HELLO EN IS A 10 IK HETBEN JAROK S UGYSZINT 4-5 KILOT HIZTAM MAR AMI MINDENKI SZERINT MAJD LEMEGY MERT MEG FIATAL VAGYOK, DE ENGEM KISSE AGGASZT HISZ AKI MAR VOLT VARANADOS AZ AZT MONDJA A LEGOBB KILOK A 7. 8. HONAPBAN JONNEK FEL, AZZAL VISZONT TISZTABAN VAGYOK HOGY LEG HIZEKONY VAGYOK ES KULONBN IS 64 KILOROL INDULTAM ES A FELELMEM HA MOST 68 VAGYOK AKKOR A KILENCEDIK HONAP VEGERE AKAR 88 IS LEHETEK EZ REMALOM. NAGYON REMELEM AZERT HOGY NEM IGY LESZ, VAGY HOZZASZOKOM IDOVEL???!!!!

    Válasz: Van, aki az első harmadban sokat hízik,pláne, ha eleve hajlamos vagy rá. Jó hír, hogy aki hajlamos a vizesedésre, az ilyenkor egy kicsit vizesedik is, és ez is beleszámít a súlynövekedésbe. A baj az, hogy a terhesség miatt lelassul az anyagcsere, ezért könnyebben hízik az, aki eleve hajlamos rá. Igyekezz gyakran keveset enni, sok gyümölcsöt fogyasztani (napi 2-3 alma már jó), és legalább napi 2 liter vizet inni, mert ettől gyorsul az anyagcseréd és elkerülheted a terhességi székrekedést is. Ja és nagyon fontos a rendszeres mozgás is. Ha mást nem is, de napi 20-30 perc tempós sétát mindenképpen iktass be a napirendedbe.

  • Barbara

    2008. augusztus 25. hétfő

    Szia Fruzsina!
    Én is ilyen súlyban voltam a terhességem előtt(évekig 53 kg), aztán 68 voltam, amikor szülni mentem. A szülés után egyből hatvan lettem, és most úgy néz ki, erre a súlyra akar beállni a szervezetem. Én meg úgy néz ki, ezt nem akarom:)
    A szoptatás alatt én nem tudtam fogyni,végig hatvan kiló voltam most már nem szopik( egy éves), de nem tért vissza a jó világ, hogy kb. azt ettem, amit akartam, max 1-2 kilót ingadozott a súlyom. Most könnyebben megy a hízás, le meg nehezebben. De most, hogy már tudok drasztikusabban fogyózni, szerintem nem lesz gond, csak nem vagyok hozzászokva a nemevéshez, mert régen erre nem volt szükség, változnak az idők.
    Nem tudom, nálad hogy lesz, de én az utolsó másfél hónapban már nem híztam, sőt, 70-ről jöttem vissza, úgyhogy lassan Neked is lehet, hogy megáll a súlyod.
    Kicsit magamat is bíztatom, amikor azt írom, le lehet fogyni, ha akasz majd.
    Mit lehet tudni a babáról?
    Üdv!
    Barbi

  • fruzsina

    2008. augusztus 12. kedd

    Én sosem híztam feltűnöen ha híztam is mindig lement valahogy sokat sportoltam és a szervezetemnek gyors az anyagcseréje.- MOST- mióta babát várok 31 hetes vagyok és 70! kg mielött teherbesetem volna 50-55 kg körül voltam.. Csak az bíztat h lefogom adni a felesleges kilókat és várom nagyon hpgy a kát combom se surolja egymást:S

  • Anita

    2008. június 18. szerda

    Kb. a terhességem 10. hetében vagyok, és már 4 kg-ot híztam! Mindig nagyon vigyáztam az alakomra, egészségesen táplálkoztam és sokat sportoltam, most azonban a doki alig enged mozogni és még a rég leküzdött alacsony vércukrom is visszajött, ami miatt változtatnom kell az étrendemen. Tudtok tanácsot adni? Hogyan érjem el, hogy ne hízzak túl sokat, egészségesen táplálkozzak és a babám a lehető legjobb egészségnek örvendejen?

    Válasz: Miért nem enged mozogni? Veszélyeztetett terhes vagy? 4-5 kiló hízás az első harmadban elfogadható, nem gond. Kerüld az egysuerű szénhidrátokat (kenyérfélék, tészta, cukor, csoki), helyette egyél sok teljes kiőrlésű dolgot, zöldséget, gyümölcsöt, húst, tejterméket, tojást, egyszerre mindig kis adagokat. Az állóképesség megőrzése nagyon fontos a terhesség során, ezért mozgás gyanánt napi 30-40 perc tempós séta is megteszi, de járhatsz terheseknek szóló edzésekre is, annyiféle van már mindenhol (hastánc, aquafitness, aquanatal, kismamatorna stb.)

Comment navigation