TGYÁS, GYED, GYES összege

Annyian fordultak mostanában hozzám TGYÁS-al, GYED-el kapcsolatos kérdésekkel, hogy úgy döntöttem összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat.

Mikor vagy rá jogosult?
Normál esetben, ha van egy munkahelyed és onnan mész el szülni, akkor először a TGYÁS-ra vagy jogosult (a szülés után 24. hétig, illetve ebből 4 hetet kivehetsz már a szülés várható időpontja előtt is, de ebben az esetben tudnod kell, hogy fizetni csak a szülés után fognak, azaz 1 havi járandóságot a szülés után 1 hónappal összevonva kapsz meg a következő havival).

A terhességi-gyermekágyi segély annak jár, aki a szülést megelőző két éven belül 180 napon át biztosított volt (nem kell egybefüggő 180 napnak lenni, ha több részletben volt meg a 180 nap, az is számít) és

  • a biztosítás ideje alatt vagy
  • a biztosítás megszűnése utáni 42 napon belül vagy
  • a táppénz ideje alatt szült.

Nem jár a TGYÁS, ha

  • a munkahelyedtől megkapod a teljes fizetésedet a szülési szabadság alatt
  • ha díjazás ellenében bármilyen munkát végzel, vagy vállalkozásban személyesen is közreműködsz (pl. egyéni vállalkozóként)

A GYED-et bármelyik szülő igénybeveheti, míg a TGYÁS-t csak az anya.

Mikor jár a GYED?

  • ha a szülést megelőző 2 évben legalább 180 napon át volt biztosításod
  • Ha TGYÁSt igényeltél és alatta szűnt meg a biztosításod (pl. munkahely megszűnése miatt)
  • GYED-et csak akkor kaphatsz, ha a gyereket a saját háztartásodban neveled. Ha napközben bölcsődébe teszed, akkor nem jár tovább a GYED, hanem GYES-t kell igényelned.

Mikor nem jár a GYED?

  • ha dolgozol
  • ha a teljes fizetésedet megkapod a szabadság ellenére
  • ha valamilyen más ellátást kapsz (nyugdíj, rokkantnyugdíj, ápolási díj stb.)
  • ha bölcsődébe, óvodába vagy más napközbeni intézménybe iratod a gyereket
  • szabadságvesztés, letartóztatás esetén
  • ha a gyereket elvették tőled pl. gyámhatósági okból

Hogy jön ki a 180 nap?
A szülést megelőző 2 évet nézik. Ha pl. fél évig volt munkaviszonyod, de most már egy éve nem dolgozol, akkor megvan a 180 napod.
Ha bejelentett munkanélküli voltál, akkor megvan a jogviszonyod és jár a TGYÁS és a GYED is.

Mi van, ha nincs meg a 180 nap? Akkor csak a GYES fog járni.
Megteheted, hogy saját zsebből fizetsz magad után TB-t, hogy meglegyen a 180 napod, ezt az APEH-nál kell elintézned, havonta néhány ezer Forintot kell majd befizetned.

Ha nincs meg a 180 biztosított napod a szülés előtti 2 évben, akkor (mind a TGYÁS, mind a GYED esetén) kérhetsz méltányossági megállapítást az illetékes megyei egészségbiztosítási pénztárnál.

Mi alapján számolják ki?

Mind a TGYÁS, mind a GYED számításánál a szülést megelőző teljes naptári év keresete adja az alapot. Például aki 2008- január 1-én szül, annál ugyanúgy a 2007.évet veszik alapul, mint aki 2008.12.31.-én.

A TGYÁS összegét a naptári napi átlagkeresetből (az éves fizetésed osztva a munkanapok számával) kétféle módon számolják:

  • Ha a szülés előtt 180 napon át biztosított voltál, akkor az összege annyi lesz, mint a táppénzé (kb. a fizetésed 70%-a limit nélkül)
  • Ha nem voltál biztosított (táppénzen voltál, megszűnt a munkaviszonyod max. 42 nappal korábban), akkor a minimálbér kétszeresének harmincad részét kapod napi keresetül

A GYED összegét ugyanúgy számolják, mint a TGYÁS-ét, de a maximálisan adható összege havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a lehet 2007-ben bruttó 91.700 Ft).

Kell-e adót fizetnem?
Nem. A TGYÁS után a személyi jövedelemadót vonják, a GYED után a személyi jövedelemadó-előleget, a nyugdíjjárulékot, magánnyugdíjpénztári tag esetén a magánnyugdíjpénztári tagdíjat a folyósító levonja.


Mi van, ha jön a 2.baba?

Ha az első gyerek a második megszületésekor még nem töltötte be a 2 évet, azaz még jogosult vagy utána GYED-re, akkor eldöntheted, hogy kéred a TGYÁSt vagy maradjon az első gyerkőc utáni GYED.
Ennek lejártával igényelheted a 2. gyerek után járó járandóságokat (ha még van TGYÁS akkor azt, egyébként meg a GYED-et).

Mivel a GYED és a TGYÁS számításánál az előző teljes naptári év jövedelme adja az alapot, ezért jobban jársz, ha még az előző GYED időtartama alatt megszületik a második baba, hiszen így magasabb lesz az alap, amiből számolnak. Ha már belecsúszol a GYES-be, akkor alacsonyabb lesz a jövedelmed. Általánosságban igaz, hogy a 2. gyerek után számolt TGYÁS kb. ugyanannyi, mint az első gyerek utáni GYED volt – amennyiben az az előző gyerkőc 2 éves kora előtt született.

Megszűnt a munkahelyem, lejárt a szerződésem
Ha megszűnt a munkahelyed vagy lejárt a szerződésed még a szülés előtt, akkor két dolgot kell figyelembevenned:

    1. megvan-e a 180 napos biztosításod a szülés várható időpontja előtti 2 évben

    2. mennyivel csökkenti az ellátás összegét, ha pár hétig, hónapig nem dolgozol

1. Az első esetre az a megoldás, ha arra a pár hónapra elmész munkanélkülire vagy magad után fizeted a TB-t egy darabig
2. A második esetben mérlegelned kell, hogy mennyivel kevesebb TGYÁS-t, illetve GYED-et kapsz majd a kimaradás miatt. Mivel a járadékokat az előző teljes naptári év alapján számolják, ezért közvetlenül a szülés után még az előző évi jövedelmed után járó összegeket fogod kapni és a munkanélküliség csak a következő naptári évben érezteti majd hatását.

Ha a szülés előtti évben összeadogatod a havi fizetéseidet (lehetőleg a bruttót) és megszorzod 0,7-el akkor megkapod, mennyi lenne a TGYÁS, illetve a GYED összege (ha 91700 Forintnál nagyobb, akkor 91700-at vegyél alapul). Ha a néhány havi kimaradás miatt jelentősen kevesebb lenne, akkor érdemes valahova bejelentetned magad (ismerős cégébe stb.) vagy szerződéses munkát vállalni arra a néhány hónapra, illetve -ha lehet- elmenni táppénzre, így magasabb összeget fogsz kapni.

Munkanélküli vagyok

Ha tartósan munkanélküli vagy, akkor is jogosult van a járandóságokra, de az összegük annyi lesz, mint a GYES-é, azaz az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (2007-ben 26.830Ft) kapod majd.

Táppénzre mentem

Ha táppénzre mész a biztosításod megmarad, de a GYED és a TGYÁS összege kevesebb lesz.
A TGYÁS összegét akkor befolyásolja, ha a táppénz ideje a szülés előtti naptári évre esett (pl. ha januárban szülsz és előző év őszén már táppénzre mentél).

A GYED összege az évfordulótól lesz alacsonyabb, mivel itt is a megelőző naptári év keresete számít, így ha 2008-ban szülsz, a 2007. évet veszik alapul, amikor még nem voltál táppénzen, de 2009-ben már alacsonyabb lesz a GYED összege.

Kevés a GYED? Szívesen dolgoznál a baba mellől otthonról? Tudd meg hogyan! Katt ide >>

    Ebben a témában többé nem lehet kérdezni. Nem vagyok TB szakértő, pszichológus vagyok, a babákhoz, gyerekekhez értek, nincs időm napi szinten 5-10 egyéni járulékokkal kapcsolatos problémáknak utánajárni. A korábbi válaszaimban szinte mindent megtalálhatsz, ami fontos lehet a számodra, olvasd át őket alaposan, valamint nézd meg az itt felmerült kérdéseket és válaszokat is!

34 hozzászólás

  1. Horváthné Ádám Andrea szerint:

    Sziasztok! A tgyás sal kapcsolatban az lenne a kérdésem,hogyh ha esetleg nem lenne meg a 180 napos munkaviszonyom pl:csak 120 nap és a hátralévő 2 hónapot pedig befizetem az apehnál TB formájában megkapom a TGYÁS t? Hogyan igen fogják megállapítani a támogatás összegét?(pályakezdő vagyok és 1 hónapja dolgozom,ez az első munkahlyem) Köszönöm!

    Válasz: Igen, befizetheted magad után, így jogosult leszel az ellátásra. Az ellátás összegét ha idén szülsz, a tavalyi, ha jövőre, az idei béred alapján számolják majd ki.

  2. Sipőczné Horváth Andrea szerint:

    Szia!

    Köszönöm a gyors válaszodat! De még azt meg szeretném kérdezni, hogy a TGYÁS is a 2008-as éves bruttómból lesz számítva, ha 2009 februárjában szülök? Az úgy tudom több, mint a GYED, ez igaz?
    Köszönöm a válaszodat!

  3. m.edit szerint:

    szia!
    lenne egy kérdésem:
    én 19/5 hetes terhes vagyok és kinyílt a méhszájam, ezért 2008. aug.14-től betegállományban vagyok. szülni elméletileg 2009. január 3-án fogok. a havi bruttó bérem 89200.- ebben az évben. ha én mostantól táppénzen vagyok akkor az már befolyásolja a TGYÁS összegét?

    Válasz: A TGYÁSt nem befolyásolja, csak a GYED-et, mert azt már jövőre igényled és azt az idei jövedelmed alapján számolják majd.

  4. Anna szerint:

    Köszönöm a gyors választ.

  5. Anna szerint:

    Sziasztok!
    Kérdésem a következő: 2007. szeptemberig gyed-en voltam, majd szept.-től dolgozni kezdtem. 2008. novemberétől mennék tgyás-ra. Azt értem, hogy a 180 napos biztosítási időbe beleszámít a gyed ideje is, de a tgyás összegébe is beleszámít-e? Vagyis mi szerint fogják nekem számolni a gyást?

    Válasz: A TGYÁSt a tavalyi keresetedből számolják majd ki, azaz a GYEDből és a 2007. decemberéig kapott fizetésedből.

  6. Adri szerint:

    Kedves Ági!

    Az első gyermekem 2002-ben a második 2005-ben született. Az idén júniusban lejárt a gyesem, jelenleg táppénzen vagyok.Most visszamennék dolgozni, és szeretném kivenni a szabadságomat, de nem tudom mennyi szabadság járt gyed,gyes alatt. Tudnál abban segíteni, hogy hogy tudom kiszámolni? (1976-ban születtem)
    Köszi

    Válasz: Itt egy szabadságkalkulátor: http://www.hrportal.hu/index.phtml?page=szabadsagkalkulator

  7. Kriszti75 szerint:

    Kedves Ági!
    Szeretnék segítséget kérni, kicsit összezavarodtam az olvasottak alapján. Kislányommal 2007 februárjában lejárt a gyesem, utána munkakeresési járadékon, majd pedig mun kanélküli járadékon voltam 2008 áprilisig. Azután rögtön(már terhesen) elkezdtem dolgozni(brutto 120.000 Ft bejelentett bérrel). Júliustól táppénzen vagyok és októberben fogok szülni. Nekem akkor az idei évi munkaviszonyom nem fog számítani a tgyás és a gyed kiszámításánál, hanem csak a tavalyi munkanélküli korszakom? Mennyi pénzre számíthatok?
    Köszönöm előre is válaszát. Kriszti

    Válasz: A TGYÁSnál nem fog számítani, de a GYEDnél igen, mert azt jövőre igényeled és akkor már a 2008. alapján számolnak majd.

  8. Sipőczné Horváth Andrea szerint:

    Kedves Ági!

    Engem az érdekelne, hogy ha 2009. februárjában szülök, akkor a 2008-as fizetésemből számítják a TGYÁS és a GYED összegét?
    Továbbá szeretném megkérdezni, hogy ha a 2008-as éves bruttó fizetésem kb: 1.400.000,- akkor körülbelül nettóban mennyi GYED-re számíthatok?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz: Ha 2009-ben szülsz, akkor a 2008. alapján számolnak, a GYED-ed kb. 76700 Forint körül lesz kb. (de ezt napi alapon számolják, ezért a havi pénz a hónap hosszától is függ)

  9. Lovas Jusztina szerint:

    Kedves Ági!

    Néhány kérdésem lenne a gyed-del, illetve a tgyás-sal kapcsolatban:

    1. Úgy tudom, hogy a gyed összegét a szülést megelőző év átlagkeresetéből számítják, napi alapon, azaz, ha május közepétől voltam munkaviszonyban (addig gyesen voltam), akkor a májustól – decemberig terjedő időszak átlagkeresetét veszik alapul?

    2. Időközben munkahelyet váltottam, végkielégítést is kaptam, ennek az összege is beleszámít az átlagkeresetbe?

    3. A tgyás összegét is az előző évi átlagkeresetből számítják, napi alapon, hasonlóan a GYED-hez?

    Válaszodat előre is köszönöm.

    J.

    Válasz:
    1. Igen.
    2. Igen, a végkielégítés is beleszámít.
    3. Igen, a TGYÁS összegét is napi alapon és az előző évből számítják majd (kivéve, ha nem volt meg a szülést közvetlenül megelőzően a 180 napod)

  10. Vida Agi szerint:

    Tünde, elbeszéltünk egymás mellett. Az általad kért helyesbítést megtettem a neked adott válaszomban.

  11. Tünde szerint:

    Ági, ezt az általad bemásolt linken találtam:
    A TGYÁS összege:
    ……Amennyiben a biztosított nem rendelkezik a szülési szabadságot megelőző évben legalább 180 napi jövedelemmel, a segély összegét a segélyre való jogosultság kezdő napját, azaz a szülési szabadság első napját közvetlenül megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlaga alapján állapítják meg. Ez utóbbi esetben – feltéve, hogy a biztosítás folyamatos volt – a 180 napi jövedelmet csak a segély kezdő napját megelőző naptári év első napjáig lehet figyelembe venni. Amennyiben a biztosítási idő korábban megszakadt, a segély megállapításánál a megszakadást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni…… Én erre utaltam.

  12. Vida Agi szerint:

    A törvény egyértelműen rendelkezik: “A terhességi-gyermekágyi segély összege a szülési szabadság kezdő napját megelőző naptári évben keresett jövedelem napi átlagkeresetének 70-%-a.” http://www.magyarorszag.hu/allampolgar/ugyek/egeszseg/gyertam20060213/tgyas20080606.html/ugyleirasjogi

    Hol van az a fórum, ahol ezt másként mondják? Engem is érdekelne a dolog.

  13. Tünde szerint:

    Szia Ági!
    Sajnos nem hagy nyugodni a válaszod és úgy döntöttem nem hagyom szó nélkül. Az a része a válasznak, hogy “A pénzedet viszont mindenképpen a megelőző naptári év bevételei alapján számolják ki.” nem helyénvaló és mivel nem helyesbítettél – ami szerintem elvárható lett volna – írok most. Engem félretájékoztatott a könyvelőm, az OEP-es ügyfélszolgálatos és Te is Ági. Szerencsére találtam olyan fórumot, ahol tényleg szakszerűen láttak el tanáccsal. A fáradozásodat köszönöm, viszont a válaszaid egyeseknek sokba kerülhetnek.
    Tünde

  14. Szilvi szerint:

    Sziasztok!
    Nekem egy olyan problémám lenne,hogy 2008.07.10-én lejárt a gyesem, és most a szabadságaimat töltöm,utána pedig már felmondtam.Én 1981-ben születtem,a kislányunk pedig 2005.07.10-én.A munkahelyem csak 21 nap szabit számolt ki,én szerintem az kevés. Sajnos nem értek hozzá,ha valaki tud légyszives segítsen,hogy hány nap szabim járt a gyes alatt.Köszönöm Szilvi

    Válasz: Ha 1981-ben születtél és 1 gyereked van, akkor 23 nap jár. Itt te is kiszámolhatod: http://www.hrportal.hu/index.phtml?page=szabadsagkalkulator&SID

  15. Irén szerint:

    Sziasztok!
    Nekem egy olyan problémám volna,mivel nagyon fiatalon leszek anyuka,sajnos nem vagyok elég tájékozott ezekben a dolgokban.2007 januárjától folyamatosan dolgozom,és a 7.hónapig,még fogok is.Szóval a kérdésem az lenne,hogy ha már nem fogok dolgozni,milyen teendőim lesznek,hogy egyáltalán kapjak valami juttatást,és melyik éri meg jobban anyagilag?Köszönöm!

    Válasz: Mivel dolgozol, ezért egyszerűen csak be kell nyújtanod a kérelmet először a TGYÁS-ra, az anyasági segélyre és a családi pótlékra. A TGYÁS 24 hétig jár, utána a GYED-et kell igényelned. Mivel dolgozol, minden ellátásra (TGYÁS, GYED, GYES jogosult leszel a maga idejében)

  16. Tünde szerint:

    Sziasztok!
    Ha valaki hasonló cipőben jár, mint én: Ha tárgy év előtti évre nincs meg a 180 biztosított nap, (pl ha mind a 180 hiányzik) akkor mondjuk most egy akár alacsony bérrel felvetetem magam mondjuk 100 napra, majd legalább 31 nap szünettel valahova máshova elmegyek egy JÓ fizetéssel a hiányzó 80 napra (csak azért ez az arány, hogy ne vizsgálódjanak, lehetne ez a 80 nap akár 2 hét is, lényeg, hogy a két évre összejöjjön a 180) és a GYED-et, TGYÁS-t a -szülés időpontjában is még fennálló – 80 napos munkaviszony után kapom és a járadék utána nem lesz olyan magas, mint ha mind a 180 napért magas bért kapnék.

  17. Tünde szerint:

    Köszönöm Ági, de akkor az általam talált pár sor nem igaz? :

    “1; Ha a gyed kezdetét megelőző év január 1. és december 31. között volt legalább 180 bérezett nap, akkor az előző évi jövedelem az alap.

    2;Ha az előző évben nincs 180 bérezett nap, de a gyedet megelőző naptól közvetlenül visszafelé (akár 2 évből is) van, akkor az utolsó 180 napi jövedelem lesz az ellátás alapja.

    3; Ha 180 nap sehogyan sincs, de ennél valamivel kevesebb van, akkor ez az 1-179 napi jövedelem, de legfeljebb a minimálbér kétszerese az alap.”

    Erre az évre nincs munkaszerződésem (GYED alatt szűnt meg) de ha holnaptól bejelentenének sem lenne erre az évre 180 nap. Így magas GYED-re max akkor van esélyem, ha a várható szülést (2009 nyara, jó esetben) megelőző 180 napra írunk munkaszerződést magas (kalkulált) bérrel és AZ alapján számolnak TGYÁST, GYED-et, vagy nem??
    Köszönöm: Tünde

  18. Tünde szerint:

    Kedves Ági!
    A jövő tavaszi záróvizsgáim után (július) szeretném, ha kistestvére születne a kisfiamnak, aki 2007 febr. 18-án született, én febr 1-én mentem TGYÁS-ra, előtte táppénzen voltam fél évet. 2008 júl 18-tól vagyok GYED-en. Szeretném, ha a második baba után már magasabb TGYÁS-t, GYED-et kapnék viszont sok a kérdés: Úgy tudom átvetethetem magam GYES-re? Ez kellene a 180 napos biztosított időhöz, ugye hiszen alkalmi munkával a 180 nap közelébe sem jutnék? 2008-ra már nem lesz meg a biztosított 180 nap, mivel ebben a pillanatban GYED-en vagyok és későn kaptam észbe. Esetleg írjunk munkaszerződést a munkáltatómmal (vagy új munkáltatóval) a várható szülés előtti 180 napra? Ha koraszülés miatt nem lesz meg a 180 nap, akkor az esetleges csökkent napszám után is ugyanazzal a módszerrel számítanak?
    Kérném, hogy a lehető legelőnyösebb megoldást írja meg, mert ez nekem sajnos túl furfangos. Egyáltalán van választási lehetőségem?

    Köszönettel: Tünde

    Válasz: Ha van folyamatosa munkaszerződésed is a GYED mellett, akkor biztosított vagy, tehát megvan a 180 napod. Ha a GYED-GYES alatt szűnik meg a munkaviszonyod, akkor is fogsz kapni ellátást, erről a törvény külön rendelkezik.
    A 180 nap megléte csak abba számít bele, hogy jár az ellátás, vagy nem. Ha a szülést megelőzően nincs meg, akkor megnézik az azelőtti 2 évet, hogy abban összesen megvan-e.
    Ha nincs meg a 180 nap, akkor a pénzedet a szülési szabadság első napját közvetlenül megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlaga alapján állapítják meg. Ha viszont a biztosítási idő korábban megszakadt, a segély megállapításánál a megszakadást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni, ilyenkor a minimálbér kétszeresét veszik alapul.

  19. Vida Agi szerint:

    Nem, hanem a hónap összes napjára (azért nem havi összeget írtam, mert minden hónap másmilyen hosszú és annak megfelelően számolják ki a pénzt)

  20. Zsuzsi szerint:

    Köszönöm a választ!
    Ez a kb. 1600 Ft/nap egy hónapon belül a hónap minden napjára, vagy csak a “munkanapokra” azaz kb. havi 20 napra vonatkozik?
    Előre is köszönöm,
    Zsuzsi

  21. Zsuzsi szerint:

    Kedves Ági!
    Meg tudja modani, hogy számszerüsitve (pontosan vagy körülbelül) mekkora összeget kap kézhez (nettóban, mindenféle levonások után) a GYEDen lévő kismama ha most születne a gyermek, 180 nap minimálbérre bejelentett munka után, illetve akkor, ha nincs meg az adott évre a 180 nap?
    Köszönöm szépen,
    Zsuzsi

    Válasz: A 180 napnak nincs köze az összeghez, csak a jogosultság megállapításához. Ha megvan a 180 nap, akkor jár a TGYÁS és a GYED, az összege minimálbér után kb. 1600Ft/nap. Ha nincs meg a 180 nap a szülésig, akkor megnézik a szülést megelőző 2 évet és ott kell meglenni a 180 napnak, ezután jár a jogosultság, ha ott sincs meg, akkor csak a GYES jár.

  22. Viola szerint:

    Kedves Ági!

    jun 24 óta vok táppénzen szept.17re vok kiírva a cégem sajna haldoklik félek hogy szülésig megszűnnik, érdemes még munkanélkülire elmennem vagy már nem számít mert 10 éve dolgozom itt szóval a 180 napom megvan! Így is jogosult leszek a GYEDRE illetve TGYÁSRA? Segítségedet előre is köszönöm

    Válasz: Igen jogosult leszel.

  23. Liptai Zoltánné Hajni szerint:

    Kedves Ági!

    Én még új vagyok ezen a fórumon, de a segitségedet szeretném kérni. Az lenne a kérdésem, hogy 2007 március 16.-tól GYET- en vagyok a harmadik gyermekemmel mellette dolgozom heti 20 órában. Az alap bérem 62000ft bruttó de általában minden hónapban 90 körül van bruttó a pótlékok miatt. A kérdésem az lenne hogy a Gyet-et belszámolják-e az éves jövedelmembe ami alapján TGYÁST és GYEDET kapnék 2009 márciusi szüléssel, vagy jobban járnék ha lemondanám a GYET-et és visszamennék 40 órába dolgozni úgy havi 124000 bruttóm lenne?
    Segitségedet előre is köszönöm!

    Válasz: Igen, beleszámolják az összes jövedelmedet.

  24. Krisztina szerint:

    Kedves Ágnes,
    Kérdésem lenne a GYED-del kapcsolatban, 2008 december vége – 2009 január eleje tájára várjuk első gyermekünket, évek óta minimálbérre vagyok bejelentve. Annak érdekében, hogy magasabb GYEDet kapjak, megemelnék a bejelentésemet az utolsó fél évre, de most értesültem róla, hogy a 2007-es évet veszik figyelembe, igy ettől a lehetőségtől elesnék ha decemberben születne. Szeretném megkérdezni, hogy lenne-e bármi lehetőség hogy a 2008-as évet vegyék figyelembe a GYED kiszámolásakor.
    Válaszát előre is köszönöm.
    Krisztina

    Válasz: Nincs.

  25. R+T szerint:

    Kedves Ágnes,

    Érdeklődnék, hogy mi van abban az esetben, ha kislányunk 2009 áprilisban tölti be 2. évét, és közben babát várunk, aki még utána születik hónapokkal, a TGYÁS-t kell ilyenkor megigényelni a második baba megszületéséig, vagy a GYED, esetleg csak a GYES jár addig? Esetleg az 1. baba utáni GYED idejére járó szabadságot is érdemes kivenni és úgy folytatható TGYÁS-sal, majd GYED-del a 2. babával?
    Illetve, hogy ilyen esetben, ha van munkahelyem ahonnan táppénzre jöttem 2006 októberében, és a TGYÁS-t, illetve a GYED-et töltöm azóta, a következő TGYÁS-t és GYED-et mi alapján számolják majd?

    Köszönettel: R+T

    Válasz: A szülésig GYES-t fogsz kapni, hacsak nem veszed ki a még bentmaradt szabadságaidat (ha van ilyened), ezzel jobban jársz. Ha akarod, a szabadság után kérhetsz táppénzt is a GYES helyett, amíg meg nem születik a 2. gyerek. Szülés után kaphatod a régi ellátást is, ami az első gyerek után járna, de megigényelheted az újat is, a második gyerek után járó TGYÁS-t.
    A TGYÁSt és a GYED-et egyaránt a szülés évét megelőző teljes naptári év alapján számolják majd, azaz, ha 2009-ben szülsz, akkor a 2008-as év számít.

  26. Kissne Talpai Aliz szerint:

    Erdekolodni szeretnek hogy ha most varom az elso babamat. Jelenleg tanulok.De az elmult 2 evben dolgoztam osszesn 3honapot+ szakmai gyakorlat amit a 2 ev alatt szereztem. A szakmai gyakorlat is beleszamit a 180 napba??
    Es ilyen esetben reszesulhetek e GYES-ben vagy T-GYAS-ban??

    Elore is koszonom a valaszt

    Válasz: GYES-ben mindenképpen. TGYÁST és GYED tudtommal nem kaphatsz, ha nincs meg az elmúlt 2 évben legalább 180 ledolgozott napod.

  27. mandula szerint:

    Szia Ági!

    Már teljesen belekavarodtam, és segítségedet szeretném kérni. Jelenleg GYED-en vagyok. A kisfiam 2007.04.02-án született, előtte kivettem a bent lévő szabijaimat, így most 3 napom maradt. viszont elvileg a gyed 1. évére jár a 20 nap alap. Jövő év májusába tervezzük a következő babát. Kérdésem az lenne, mivel kicsúszok a 2 évből hogy lehetne elérni, hogy majd ugyanannyi GYED-t kapjak, mint most? Illetve mi alapján fogják számolni a 2. baba után a GYED-t?
    Válaszod előre is köszönöm!

    Válasz: A GYED-et a 2008-as év alapján fogják számolni, ha 2009-ben születik a gyerek, tehát nagyjából ugyanannyit fogsz kapni a 2. gyerek után is, mint most.

  28. tobikati szerint:

    Kedves Ágnes!

    Jelenleg GYED-en vagyok első kisfiammal, aki 2008. szeptember 21-én tölti be a 2. évét, tehát akkor jár le a GYED-em. Közben terhes vagyok a következő két babánkkal, a szülés várható időpontja: 2008. nov.3.
    A munkahelyemen határozott idejű szerződésem van, várhatóan 2008.dec.3-ig szól, jelenlegi szerződés szerinti bérem 220 e Ft körüli. A korábbi TGYÁS és GYED alapja kb. 180 e Ft volt.
    Úgy tervezem, hogy a GYED lejárta után megigénylem a GYES-t, s ezzel egyidejűleg kiveszem az elmúlt évek alatt felgyülemlett szabijaimat, ami kitart november 3-ig. A szüléstől ismét TGYÁS-t kérnék az ikrekre.
    Kérdésem az lenne, hogy miből fogják számolni a TGYÁS-omat és a GYED-emet?

    Előre is köszi a választ.

    Válasz: A 2007. évből fogják számolni a TGYÁSt, a 2008-ból a GYED-et, mert azt már 2009-ben fogod megigényelni.

  29. mkbettus szerint:

    Kedves Ági!

    Nem vagyok biztos benne, hogy jól értelmezem a fenti soraidat, ezért kérlek, hogy egyedi esetemre is válaszolj!
    Jelenleg 13. hetes veszélyeztetett kismama vagyok, 2008. május 21. óta, vagyis már 8 hete táppénzen. A baba várhatóan 2009. januárjában érkezik, így a juttatásokat (TGYÁS, GYES) a 2008. évi jövedelmem alapján számolják. A havi jövedelmem a ledolgozott hónapokban kb. bruttó 210 e Ft volt. Az esetben, ha a várandóság hátralévő részében marad a veszélyeztetett státusz és nem tudok visszamenni dolgozni, akkor jelentősen csökken a TGYÁS és a GYES összege? Mit lehet ilyenkor tenni?

    Válasz: A TGYÁS és a GYED valóban kevesebb lesz a táppénz miatt, nem tudsz mit tenni, ez a szabály.

  30. Gabelláné Tóth Diána szerint:

    Szia!
    Egy számodra gondolom egyszerű kérdésem lenne, de én nagyon kuka vagyok ehhez!
    Szóval, 39 hetes kismama vagyok, jövőhétre vagyok kiírva. Na most munkaviszonyom 2006 júniusától 2007 márciusáig 6 órás volt, majd áprilistól november végéig 4 órás. Ekkor elmentem táppénzre, amin azóta folyamatosan vagyok. (bruttó kereset olyan 34 000 körül van- a 4 órára)
    A kérdésem, hogy szerinted mit lenne jobb igényelnem szülés után, a tgyás-t, vagy a gyes-t egyből? Melyikkel járnék “jobban” ? Köszönöm válaszod! Dia

    Válasz: Szerintem nyugodtan igényelheted a TGYÁSt, mert ha a fizetésed alapján az összege alacsonyabb lenne, mint a GYES-é, akkor a magasabb összeget kapnád, ha pedig magasabb, akkor jobban jársz anyagilag.

  31. Vida Agi szerint:

    Kata, sajnos szinte évente változnak a szabályok, így nehéz követni :( Ha jól tudom, a minimálbér kétszerese után járó pénzt fogod így kapni.

  32. Kata szerint:

    Kicsit bizonytalan vagyok olvasva a sorokat, mivel már 8. éve vagyok itthon, és eddig a gyed-ből , gyes-ből gyásra menésnél máshogy számoltak.
    Az igaz, hogy a 180 nap kell, de ha a második gyerek, vagy az azt követő már jóval 2 év múlván született, mint nálunk nem egyszer, akkor eddig úgy számoltak, hogy jár a tgyás és a gyed, de az összege a mindenkori minimálbér kétszeresének 30-ad része naponta, amiből járulékot és adót is vonnak (talán a tgyásból az egyiket nem vonják, nem emlékszem), és az igaz, hogy a szerződésben szereplő összeg a tgyásnál nem , de a gyednél számít. Ha a szerződésben szereplő összeg kisebb a maximált adható gyednél, akkor a szerződéses összeget veszik alapul, de ha nagyobb, akkor a maximum jár legfeljebb (az a kb 90Eft). Utánna kell nekem is nézni, de ezek a fenti sorok sem teljesek, nem értek azzal egyet, hogy az előző terhességből született gyermek járandósága csökkentené a következőét, sőt, évente növekszik a számítási alap, így nagy valószínűséggel kicsit nagyobb összeg jár minden alkalommal az előzőhöz képest, kivéve tgyás után nézve a gyedet, ami alacsonyabb összeg. Bár lehet, hogy annál, aki minimálbérrel volt bejelentve, igaz lehet, de ahol eléri a minimálbér 2-szeresét a jövedelem, ott már nem, mégha nem is szárnyalja túl azt.
    Én most fogom ikergyermekeim gyede alatt szülni 6. gyermekemet év végén, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy most mi is van ilyen esetben. Az is érdekelne, hogy ha majd lejár a 6. gyerkőc gyede, akkor az ikrekkel visszamehetek-e dupla gyesre, ami az ő 6 éves korukig jár jelenleg. A szomszédunk így csinálta, ezek szerint van rá mód.
    Jó lenne tudni, hogy Bruttó 160 Eft-os bejelentett bérrel, ha nincs 180 napom gyed miatt,…, akkor vajon most mennyi tgyást, gyedet fogok kapni 2008. decemberi szüléssel..? A mostani sem éri el a maximumot…
    Egyébként én személy szerint nem vonnám meg a nagyobb gyermekre járó juttatást csak azért, mert a kisebb után is igénybe veszi az anya, mert attól még, hogy született mégegy (netán ikrek), nem esznek kevesebbet, nem hordanak kevesebb pelust, stb, sőt, többet…. REmélem egyetértetek ezzel, és még ha nem is érthető minden sorom, probáltok majd eligazítani a jogszabályok útvesztőjében..Köszi:Kata

  33. vikuska szerint:

    Érdeklődnék, hogy mi van akkor, ha folyamatos jövedelmem származik a vállalkozásomból, de az, mint másodállás szerepel az életemben….?
    Változtat az bármin???

    Válasz: A TGYÁS, GYED alapján megemeli, de se TGYÁSt, se GYED-et nem kaphatsz, ha közben vállalkozóként dolgozol (a vállalkozóit nem kell visszaadnod, de személyesen nem működhetsz közre). Ha vállalkozóként dolgozni is szeretnél, akkor csak GYES-t igényelhetsz.

  34. ágneske szerint:

    Érdeklődni szeretnék, hátha tud nekem valaki valami okasat mondani. 2007. márc. 25-éig GYED-en 2007. március 26-tól június 22-ig szabadságon (kivettem a felhalmozott szabadságaimat) és június 23-tól 2008. március 25-ig GYES-en voltam. Most 2008. március 26-tól kivettem az idei évi szabadságaimat (35 nap) illetve a 13 nap betegszabadságomat és május 20-tól vagyok táppénzen és az a kérdésem, hogy valóban a minibálér után jár nekem a táppénz??? 180 nap munkaviszonyom nincs meg,mert a munkahelyemen első körben úgy tájékoztattak, hogy a szabadság és betesgzabadság is képezheti a táppénzalapomat, de sajnos csütörtöki táppénzutalásnál vettem észre, hogy itt valami nem stimmel és akkor kérdeztem rá és mondták, hogy a minimálbér az alap. Amúgy 1994. év óta folyamatos munkaviszonyban dolgozom. Nincs valami megoldás, hogy ezt az összeget valahogy megemeljük????

    Válasz: Úgy tudom, nincs.