A terhesség első jelei

Honnan tudhatom, hogy terhes vagyok: megérzés 🙂 Na jó, azért vannak kismamák akik már a fogantatás időpontját is pontosan meg tudják mondani. A terhesség első jelei, tünetek és válaszok a kérdéseidre.

A terhesség első jeleiA többség számára ez egy bizonytalan időszak. Ha már jó ideje próbálkozik az ember és túlvan néhány csalódáson, akkor pedig aztán tényleg el tud bizonytalanodni. A könyvek által leírt émelygés, szagundor és hasonló tünetek csak a 6.-7. héten jelentkeznek, vannak azonban olyan jelek, amik az aktuális menses előtt már tapasztalhatóak, már akkor is, amikor a teszt még semmit sem mutat. Sokan beszámolnak róla, hogy olyan „mindjárt meg fog jönni” jellegű érzésük van (erre a tudományos magyarázat az, hogy a hormonműködés még a régi, azaz a szervezet úgy csinál, mintha tényleg leválna a méhnyálkahártya).

Az is előfordulhat, hogy tényleg „megjön” a menstruáció a terhesség alatt, ennek ellenére van baba a pocakban. Ilyenkor az történik, hogy az embrió beágyazódott, ennek ellenére egy kis darab méhnyálkahártya mégis levált vagy egyszerűen csak a hormonok szórakoznak velünk 😉 A vérzés mennyisége általában kevesebb a szokásosnál, vagy más a színe – ez gyanúra adhat okot. Az is előfordulhat, hogy a vérzés egyéb okból adódik, például méhen kívüli terhesség miatt, ezért, ha gyanítjuk, hogy teherbe estünk, esetleg a teszt is pozitív lett és vérzést észlelünk, akkor mindenképpen menjünk el azonnal orvoshoz! A vérzés eredhet hormonális okokból is, és végül akár vetéléshez is vezethet, de hormontartalmú tablettákkal sok esetben megmenthető a baba!

Visszakanyarodva a tünetekhez.

A sikeres megtermékenyülést követő napokban még biztosan nem fogunk semmit érezni, az első tünetek, szurkálás hastájékon vagy a petefészeknél, és az a bizonyos „mindjárt meg fog jönni” érzés csak az elmaradt menstruáció körüli napokban jelentkezhet. Szintén viszonylag hamar észlelhető a mellfeszülés, a mellek megnövekedése és a testhőmérséklet növekedés, sokan még lázról is beszámolnak, sőt olyan anyukával is beszéltem már, aki mindkét gyerekről azt hitte, hogy influenzája van, mert izomfájdalmat érzett és belázasodott. Hőhullámok is már a 4.-5. hét környékén előfordulhatnak. A hőmérsékletnövekedés csalóka tud lenni. A peteérés utáni napokban ugyanis a legtöbb nőnél felmegy a testhőmérséklet, a menses előtti napokban, vagy a menses napján pedig általában lecsökken, van azonban olyan is, hogy valakinél csak akkor csökken le, amikor már megjött a menstruáció, így önmagában a hőmérsékletnövekedés alapján nem állítható biztosan, hogy teherbeestünk.

Az émelygést, hányást az elsőszámú tünetek között említik a könyvek, de ezek csak később jelentkeznek, amikor a petezsák is elkezd kialakulni, úgy a 6. hét környékén, azaz az elmaradt menstruáció után 1-2 héttel. Az émelygés és a hányás (ami egyébként nemcsak reggel fordulhat elő, hanem akár egész nap tarthat ) akár a 15-16. hétig kísérőtársaink lehetnek, de a többségnél a 12.-13. hét táján elmúlik. Vannak olyan peches kismamák is, akik az egész terhességet végighányják. Az émelygéses tüneteket tovább tudja még rontani a szagundor, és az egyéb étvággyal kapcsolatos jelenségek (én például úgy éreztem, minden ételt utálok, csak és kizárólag a szilvásgombócot tudnám megenni, aminek a maradékától másnap már rosszul voltam), bizonyos ételek megutálása és kívánása. A 6. hét után a szervezet észleli a „betolakodót” és úgy reagál rá, mint valamilyen mérgezés esetén. Ilyenkor kvázi mérgezéses tünetek lépnek fel, amik a hetek múltával egyre erősödnek, aztán lanyhulnak.

Gyakran előfordul szédülés, sőt akár ájulás is, ettől nem kell megijedni, de azért az orvosnak feltétlenül jelezni kell.

Néhány tipp a kellemetlen tünetek ellen

Az első igazán biztos tünet az aktuális menstruáció kimaradása, ilyenkor már érdemes venni egy tesztet. A tesztek többsége az elmaradt menses első napján már általában pozitívat jeleznek, de az is előfordulhat, hogy csak pár nappal később jelenik meg a várva várt két csík.

    Ha kérdésed van, először olvasd el ezt a cikket, hátha megtalálod benne a választ! 2008. augusztus 15-től csak azokra a kérdésekre válaszolok, amikre a válasz nincs benne ebben a cikkben!

A korábbi beszélgetős fórum technikai hiba miatt átköltözött ide >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

25 189 Comments

Comment navigation

  • Kitti

    2011. november 30. szerda

    Sziasztok. Én 19 éves vagyok, a párom 25 és úgy néz ki hogy kisbabánk lesz, de még nem biztos. 3 hete kimaradt egy gyógyszerem, s utána antibiotikumot szedtem. 2 napja szédülök és hánytam is. Csináltam, egy tesztet pozitív lett. Tegnap elmentünk ultrahangra, még nem látszott semmi, de a méhem mellett van egy ciszta. Az orvos azt mondta hogy a teszt a ciszta miatt is lehetett pozitív, de ha még sem, akkor nagy valószínűséggel az volt a baj hogy az antibiotikum kiütötte a fogamzásgátlót. Már nagyon beleéltük magunkat hogy lesz baba. Ilyenkor mi lehet? terhes vagyok?

  • noémi

    2011. november 30. szerda

    Sziasztok:) Boldog születésnapot Lolinak:) Majácska meg szépen növöget:) már nemsokára szülsz:) de izgi:)
    Gabryelle gratulálok a kisfiúhoz:) hogy fogjátok hívni?

    Sárámnak jön alul két foga:) igy közel 9hónaposan ideje volt:) még nem törte át az inyét de már látszik:)

    • Gabryelle22

      2011. december 01. csütörtök

      Jaj olyan jó lenne tudni hogy hogy fogják hívni! 😀 😀 azt még mi sem tudjuk! de nagy a boldogság a familiában, mindenki ezerrel neveken agyal. És adják a jobbnál jobb ötleteket. Pl: Bajnok, Bátor….. :S köszi de ezt azért nem 😀 😀 Csővári Bajnok!!! legalább olyan jó mint a Kácsor Csörsz!!!

  • FriC

    2011. november 30. szerda

    Voltunk tegnap 1 éves státuszon, súlya: 9600 gramm, és 82 cm. 😆

    • Gabryelle22

      2011. december 01. csütörtök

      Juj de dúúúrva. Misell 74 cm volt egy évesen. MOst nyáron a kétévesen volt 84cm!! Jókora a lányod! Mostmár nehéz emelgetni a 12kg-os fenekét! 😀

  • Gabryelle22

    2011. november 29. kedd

    Sziasztok. Ma voltam 19 hetes genetikai UH-n. A jóhír, hogy 10000% hogy fiú, a rossz hír, hogy van mindkét veséjében 3 és 4 mm-es vesetágulat. 🙁 Utána néztem neten, elméletileg nem olyan nagy dolog, ha szerencsénk van akkor visszafejlődik, ha nem akkor vagy gyógyszer vagy műtét. Persze csak pozitívan, úgyhogy természetesn minden rendben lesz! Jókora bébi 😀 már 377grammra becsülték a súlyát. Tök durva! Fric hogy vagytok? Tuti hogy Maja van a pocakban? Többiek? Babázás? Mindenki jól van? Na üdv mert lépek kaját kell vennem. Puszka mindenkinek

    • FriC

      2011. november 29. kedd

      Szia!
      Én 33. hétben már, jól vagyok. Majának a mért súlya 30 hetesen 2300 gramm volt,és még most fogja duplázni. A lábam ödémás lett,alig birok menni néha.
      Loli-boli meg ma 1 éves,már vasárnap megünnepeltük.
      Nyugi minden rendben lesz vele,és gratulálok,a kisfiúhoz…
      Neve? 😆

      • Gabryelle22

        2011. december 01. csütörtök

        Azta jól eltelt az idő. Boldog szülinapot Loli!!! Hááááááát neve még mindig nincs a bébinek. Most egyébként is nagy munkában vagyunk, ugyanis eladtuk a házunkat, így ki tudtuk fizetni a lakáshitelt, és vettünk egy kisebbet amit fel kell újítani, na meg kibővíteni, és jelenleg minden figyelmünk a felújításra terelődik. Sajnos szerintem nem lesz kész mire születik a kis kukis! de mondtam apának hogy mostmár gondolkozhatnánk a neveken. Unokatesóm is a kórházba menet döntötte el hogy mi lesz a baba neve 😀 addig van időnk nekünk is agyalni! hhehe!!!!

  • Kitti

    2011. november 28. hétfő

    Szia! Azt szeretném kérdezni, hogyha csináltam tesztet és negativ lett, de a terhesség tünetei mégis jelen vannak.. Akkor ez mitől lehet még?

    • Gabi

      2011. november 29. kedd

      Lehetséges, hogy korai volt a teszt. Ha nem jelentkezik közben vérzés, néhány nap elteltével érdemes a tesztet megismételni.

      • Kitti

        2011. november 29. kedd

        Rá két hétre csináltam tesztet, az még túl korai? A menstruációm öt napja késik, de nem érzek mást nagyon.. Ez lehet mástól is? Hány napot(hetet) késhet a menstruációm?

        • Gabi

          2011. december 05. hétfő

          Elvileg 2 héttel az együttlét után már jó eséllyel kimutatja a teszt a terhességet. Viszont ha negatív, és mégsem jön meg, akkor érdemes a tesztet megismételni.

      • Kitti

        2011. november 30. szerda

        Sziasztok. Én 19 éves vagyok, a párom 25 és úgy néz ki hogy kisbabánk lesz, de még nem biztos. 3 hete kimaradt egy gyógyszerem, s utána antibiotikumot szedtem. 2 napja szédülök és hánytam is. Csináltam, egy tesztet pozitív lett. Tegnap elmentünk ultrahangra, még nem látszott semmi, de a méhem mellett van egy ciszta. Az orvos azt mondta hogy a teszt a ciszta miatt is lehetett pozitív, de ha még sem, akkor nagy valószínűséggel az volt a baj hogy az antibiotikus kiütötte a fogamzásgátlót. Már nagyon beleéltük magunkat hogy lesz baba. Ilyenkor mi lehet? terhes vagyok?

        • Gabi

          2011. december 05. hétfő

          Ahogy az orvos is mondta, lehetséges a terhesség. Egy következő vizsgálaton egyértelműen ki fog derülni, miről van szó.

    • Gabryelle22

      2011. december 01. csütörtök

      Szia. Csináltál még egy tesztet?

  • csicsinyek

    2011. november 28. hétfő

    Sziasztok!

    Nekem az lenne a kérdésem hogy lehetek e terhes 2 hete kb voltunk együtt a férjemmel a teszt negatívot mutatot 1 hét után de azóta úgy fájnak a melleim mint amikor meg betegszem.
    Szerintetek?

    Köszi

    • Gabi

      2011. november 29. kedd

      Igen, lehetsz. Lehet, hogy korai volt a teszt. Ha már késik a menzeszed is, ismételd meg a tesztet!

  • Ertike

    2011. november 26. szombat

    Sziasztok!
    Lassan 24 éves leszek, és férjemmel elgondolkodtunk a családalapításon. Mindketten szeretnénk! Sok helyen sok mindent olvastam már, és lenne pár kérdésem, hátha tudtok rá választ adni…
    Először is, olvastam, hogy fogamzás gátló szedése után három hónap szünetet kell hagyni, mielőtt elkezdenénk „próbálkozni”. Erre azt mondta a nőgyógyász, hogy „Az 30 évvel ezelőtt volt az akkori gyógyszerekkel. Ezek a mai tabletták annyira alacsony hormontartalmúak, hogy ha gyógyszer szedése közben esik valaki teherbe, akkor sincs semmi baj, nem kell elvenni a babát!” Egy hónapja hagytam abba a gyógyszer szedését, egy hete voltunk együtt,(ha jól számoltam, peteérés után egy nappal) nem védekeztünk. Együttlét után éreztem, hogy a bal oldalon nyilallt, fájt, és azóta „olyan érzés, mint ha meg akarna jönni”… A mellem olyan érzékeny lett, hogy nem bírom elviselni, ha a párom hozzá ér. Viszont még azóta csak jövő héten kéne, hogy megjöjjön. Ahogy olvastam, ezek a jelek terhességre utalnak, DE csak pár hét múlva kéne ilyesmit éreznem. Lehetséges, hogy ELSŐ próbálkozásra teherbe estem? Vagy csak annyira szeretném, hogy „bemesélem” magamnak a tüneteket? Tesztet még nem vettem, várok vele kicsit. Felfázás is okozhat hasi görcsöket, de akkor mitől érzékeny a mellem? Menzesz közben sem szokott ennyire ilyen lenni…
    Szerintetek?
    Lehet, hogy sok sületlenséget kérdeztem, de „ILYET MÉG NEM CSINÁLTAM…” 🙂
    A válaszokat előre is köszönöm szépen!
    Üdv: Ertike

    • Gabi

      2011. november 27. vasárnap

      Igen, lehetséges, hogy már első alkalommal sikerüljön teherbe esni. De ha netán mégis megjönne, nem szabad elkeseredni!

    • Gabryelle22

      2011. november 29. kedd

      Szia. nálunk a második bébi pont úgy jött össze ahogy a nagykönyvben meg van írva. Abbahagytam a tablettát, és még 3szor megjött, negyedik hónapban mikor kellett volna neki, akkor meg már pozi lett a tesz! Szóval nálunk tartott még a fogamzásgátló hatása a 3 hónap alatt nem estem teherbe. Persze én is azt gondoltam hogy majd rögtön elsőre sikerül mert azt olvastam mindenhol hogy ilyenkor még fogékonyabb az ember rá, de nálam pont kellett az idő hogy kiürüljön! Sok sikert!. Én 25 vagyok van egy 2 éves lányom és most várjuk a kis pöcsöst! 😀

  • Fekete Krisztina

    2011. november 24. csütörtök

    Szia! Mi számít a menstruáció előtti időnek, amikor szúrkálódó érzést észlelhetünk a hasunkban, petefészkünknél…1-2 héttel a menstruáció előtt? vagy pár nappal??? Köszönöm

    • Gabi

      2011. november 27. vasárnap

      Amit leírtál az a peteérés időszaka. A menstruáció előtti idő az közvetlenül a vérzést megelőző 1-2 napot jelenti.

Comment navigation