HCG, fogantatás, beágyazódás

Többen kérdeztétek mostanában, mikor kezd el termelődni a HCG a szervezetben, és mikor van az a legkorábbi időpont, amikor ki lehet már mutatni a HCG-termelődést, ezért gondoltam, szánok ennek a témának is egy cikket.

HCG, fogantatás, beágyazódásA HCG (humán gonatropin hormon) a beágyazódás után kezd el termelődni az anya szervezetében. De nézzük csak a dolgokat sorjában!

1. Először is a spermiumok bejutnak a szervezetedbe és ott várják, hogy találkozzanak a petesejttel. Előfordulhat, hogy akár 2-3 napig is várnak rá, mert éppen nincsen peteérés. Ha félidőben történt az „akció” akkor jó eséllyel 1 napon belül összetalálkoznak a spermiumok és a petesejt és megtörténik a fogantatás.

2. Ezt követően 7 napig vándorol a megtermékenyült petesejt, és a fogantatástól számított 7 nap múlva megkezdődik a beágyazódás. Innentől kezdve már lehet HCG a véredben. Ha a ciklus kezdetétől fogva mérted a testhőmérsékletedet, akkor most azt tapasztalhatod, hogy megemelkedik a testhőmérséklet.

3. A beágyazódás 5 napig tart, tehát a 12. napon fejeződik be, innentől kezdve rohamosan nő a HCG mennyisége és a 14. napon már kimutatható a vizeletből is (ha rövidebb a ciklusod, akkor már 1-2 nappal hamarabb is). A baba ekkor már 0,5 mm-es.

4. Innentől kezdve rohamos hormonváltozások indulnak meg a szervezetben, tehát innentől kezdve érződnek az első igazi terhességi tünetek: mellfeszülés, álmosság, szédülés, émelygés, hányinger stb. A baba szíve a 16-22. nap körül alakul ki, innentől kezdve már nemcsak terhességi teszttel, hanem ultrahanggal is biztosan ki lehet mutatni a terhességet. A szív kialakulása előtt csak a petezsákot látja az orvos, ezért korábban nem érdemes elmenni hozzá.

Fontos, hogy a fenti értékek (napok száma) a fogantatástól számítva értendő, tehát a ciklus félidejétől, ugyanez az előző menstruációtól számítva +14 nap (attól függ, milyen a ciklusod), ez adja meg a terhesség korát. Tehát a fogantatás időpontjában a terhesség már 2 hetes, a beágyazódáskor 3 hetes, mire beágyazódott a petesejt, 26 napos a terhesség, azaz már csaknem túlvagy az első hónapon a 9-ből. Kövesd végig gyermeked fejlődését a magzati léttől 3 éves korig! Ingyenes hírlevél! Iratkozz fel most!

HCG szintek a fogamzástól eltelt idő szerint:
9. nap min. 17- max.119
10.nap min. 17- max. 147
11.nap min. 33- max. 220
12.nap min. 33- max. 429
13.nap min. 70- max. 750
14.nap min. 111- max. 1690

    Ha kérdésed van, először olvasd el ezt a cikket, hátha megtalálod benne a választ! 2008. augusztus 15-től csak azokra a kérdésekre válaszolok, amikre a válasz nincs benne ebben a cikkben!
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

379 Comments

  • anna

    2011. január 03. hétfő

    most jottem a dokitol csak annyit mondott hogy legyunk minel tobbet egyutt es menjek vissza majd kesobb, semmi vizsgalat… kozben egy masik doki meg kuldott volna mar ultrahang vizsgalatra es az ilyenkor szukseges vizsgalatokra! teljesen ossze vagyok zavarodva ilyenkor mi a teendo?

    • Vida Agi

      2011. január 08. szombat

      Menj el a vizsgálatokra és ott minden kiderül.

  • anna

    2011. január 02. vasárnap

    Holnap megyek vissza a dokihoz. Koszonom a valaszodat. viszont az elegge aggaszt hogy 1honapja neztem tesztet az negativ lett es meg is jott most is (27-en) megjott, de egyre gombolyodik a pocakom surun van hanyingerem es faj a hasam is napjaban tobbszor … ez utalhat terhessegre? valaszodat ismet, elore is koszonom.

    • Vida Agi

      2011. január 07. péntek

      Ha 3 napnál tovább volt meg és volt erős vérzés is közben, akkor nem voltál terhes.

  • anna

    2010. december 22. szerda

    miert lett torolve a hozzaszolasom?:(

  • anna

    2010. december 22. szerda

    miert lett torolve a hozzaszolasom? 🙁

    • Gabi

      2010. december 27. hétfő

      Nem lett törölve, csak moderálásra várt.

  • anna

    2010. december 21. kedd

    Sziasztok! Én és a párom 7.hónapja eredménytelenül próbálkuzunk, múlt hónapban késett 1hetet, de azóta sajnos megjött. Dokinál már voltam, de ő visszahívott a jövőhónapra… Viszont már van itthon egy 2éves kislányom, de neki az apukája nem a jelenlegi párom, de a kicsim is 1,5 év után sikerult. valoszinuleg most is annyit kell varnom? Valaszotokat elore is koszonom.

    • Gabi

      2010. december 27. hétfő

      Mivel már van egy kislányod, jó eséllyel újra sikerül teherbe esned. Egyáltalán nem biztos, hogy most is ennyit kell majd várni. Remélhetőleg, a következő vizsgálatnál az orvos is mond majd valami biztatót.

  • Csilla

    2010. december 03. péntek

    Szia Ági!

    9hetesen sajnos elvetéltem,ez ltt a diagnózis eredmény Dg: 28030 Terhes decidua,és corionbolyhok az endometriumban.
    Ez mit jelent???

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Válaszoltam a másik helyen, ahol ugyanezt kérdezted.

  • Dóri

    2010. november 30. kedd

    53. napon vagyok a ciklusomban és 280 a hcg-m és 21.9 a progeszteron. Ez tényleg kevés egy élő terhességhez?

    • Gabi

      2010. december 06. hétfő

      Ezek az értékek sokkal fiatalabb terhességre jellemzőek.

  • Judit

    2010. november 28. vasárnap

    2 hete késik a menst de viszont az orvosom szerint gyuladas voltam a páromal vigyásztunk folyásom vann nagyon és a hasam fáj nem tudom terhes lennék

    • Gabi

      2010. december 01. szerda

      Ha csak megszakításos módszerrel védekeztetek, kb. 5% esély van a terhességre. Gyulladás miatt 2 hetet nem valószínű, hogy késik.

  • Babi

    2010. november 22. hétfő

    Szia!

    Szeptember 16án volt meg utoljára a menzeszem.A doki először 4-5 hetesnek mondott,amikor a mmenzesz szerint 7 hetesnek kellett volna lennem.Elküldött két hét múlva UHra ott 5-6 hetesnek mondta és nem láttak szív működést,akkor a menzesz szerint már 8 hetesnek kellett volna lennem.Vissza hívtak két hét múlva,de a dokim már egy héttel korábban látni akar és elő jegyeztetett missedre…
    Nekem semmilyen vetélésre utaló jelem nincs.Csak a terhes tünetek,de azok erősen,sőt belül úgy érzem minden ok!
    Lehet hogy később történt a fogantatás,ezért kisebb a baba?Meddig várjak a szív működésére?
    Előre is köszönöm!!!

    • Gabi

      2010. november 25. csütörtök

      A műtét előtt mindenképp meg kell, hogy nézzék, mi a helyzet. Ha az előző mérés óta megfelelő mértékben nőtt a petezsák, akkor lehet, hogy valóban később fogant.

  • Bea

    2010. november 19. péntek

    Kedves Ági!

    Augusztus 23.-án volt meg utoljára a menzeszem! Ahhoz a dátumhoz képest hétfőn voltam 12 hetes! Szerdán mentem uh-ra,ott azt mondta a doki,hogy 13hetes + 4 napos vagyok! Ilyenkor melyik a valódi időpont? A baba szerdán volt 68mm, a BDP 21.9mm! Valamint az első terhességemnél a lepény a mellső falon volt,most viszont a fundusban! Ez tulajdonképpen mit jelent? Válaszodat előre is köszönöm!

  • Szandra

    2010. november 16. kedd

    Szia!
    Az utolsó menstruáciom október 18-án volt.November 14-én kelett volna megjönnie.Párommal együtt voltunk 10.7-én 10.10-én 10.12-én és 10.14-én.Mekkora a valószínüség egy terhességre? Köszönöm.

    • Gabi

      2010. november 18. csütörtök

      Ha október 18 óta többször is együtt voltatok védekezés nélkül, és a menzeszed sem szokott késni (és azóta sem jött meg) elég jó esély van a terhességre. Ha azóta nem jelentkezett vérzés, érdemes lenne csinálni egy tesztet!

  • Takács Ági

    2010. november 14. vasárnap

    Kedves Ági!

    Teljesen kétségbe vagyok esve! kb két és fél hete fura alhasi fájdalmaim kezdődtek, ami mellé émelygés is párosult. Ezek hol gyengébben, hol erősebben jelentkeztek. Már 5 napja késik a menstruációm, és úgy érzem, hogy a melleim különálló életet élnek (mintha nagyobbak lennének és feszülnek) Én is és a háziorvos is csináltunk terhességi tesztet, de negatív lett mindegyik, ráadásul a hasi ultrahang sem mutatott semmit. Nagyon szeretnénk már egy babát, de nagyon félek a negatív tesztek miatt, hogy valami más bajom van. Nem tudom mit kellene tennem,kérlek adj nekem valami tanácsot. Lehet, hogy tévesek voltak a tesztek?
    Előre is köszönöm szépen, szép napot: Ági

    • Gabi

      2010. november 16. kedd

      Előfordulhat, hogy még korai volt a teszt, és lehet, hogy az ultrahangon is csak ezért nem volt látható terhesség. Ha továbbra is késik a menzeszed, pár nap elteltével érdemes lenne a tesztet megismételni, de mindenképp reggeli első vizeletből. Drukkolok!

      • Takács Ági

        2010. november 16. kedd

        Nagyon szépen köszönöm a választ. Azóta sem jött meg, így nagyon reménykedünk és holnapután újra fogok csinálni egy tesztet. 🙂

  • Nagy Lotti

    2010. november 10. szerda

    Kedves Ági!

    Érdeklődni szeretnék, hogy a hcg hormon mennyi idő múlva ürül ki a szervezetből vetélés után?
    3 hete volt a műtétem (baba 8 hetes kora körül halt meg, 12. héten volt a műtétem), és még mindig nagyon erősen pozitív a terhességi tesztem. Orvosom szerint 1-2 héten belül kiürül, de nekem már 3 hete megvolt a műtét.

    Köszönöm a választ!

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      Akár 3-4 hét is lehet.

  • Erika

    2010. november 08. hétfő

    Kedves Ági!

    Október 6.-án volt az utolsó menstruációm 1.napja,november 2.-án kellett volna megjönnie,5.-én csináltam egy terhességi tesztet ami pozitív lett,8.-án elmentem a nőgyógyászomhoz aki végülis nem mondott semmit,nem csinált uh vizsgálatot sem ,nem küldött el vizelet-és vérvétel vizsgálatra sem.Azt mondta várni kell még 1-2 hetet,és hogyha bármi gond van rohanjak a kórházba.Szerintem kb.4 hetes lehetek ,és ilyenkor már állítólag látni lehet,most izgulhatok még hetekig.
    Aznap reggel amikor megcsináltam a tesztet,rosszul lettem a buszom ,kivert a víz,utána kirázott a hideg és majdnem elájultam ,hányingerem nem volt,és furcsa pattogó érzést éreztem a hasamba,nem tudom ,hogy ennek van-e jelentősége?

    A választ előre is köszönöm!

    • Gabi

      2010. november 11. csütörtök

      4 hetesen még csak a petezsákot látta volna az orvos. Viszont ha pozitív a teszt, azóta nem jelentkezett vérzés és a tünetek is megvannak, az mind amellett szól, hogy babát vársz.

  • Kitti

    2010. november 06. szombat

    Kedves Ági!

    November 2.-án kellett volna megjönnie a menstruációmnak.Az adott napon barnás folyásom volt,másnap cseppekben vérzés,aztán semmi.Azóta sincs semmi.Azóta csináltam 3 terhességi tesztet,de mindegyik negatív lett,még az is,amelyiket a reggeli vizelettel teszteltem.Orvosnál még nem voltam,mert azt gondoltam várok és 1 hét múlva még egy teszttel megpróbálkozom,ha az is negatív,akkor felkeresem az orvosom.A kérdésem annyi,hogy lehet,még ennyire fiatal lenne a terhességem,hogy a teszt nem mutatja ki?

    Válasz: Előfordulhat, hogy csak ezért nem mutatja ki a teszt. Jó ötlet, hogy néhány nap múlva újra megismétled a tesztet, és csak utána fordulsz orvoshoz.

  • Adry

    2010. november 03. szerda

    Szia Ági!

    Nem jött meg ebben októberben a mensim.Az utolsó mensim első napja szept.20án volt.1én volt a 43ik napom, amikor tapasztaltam némi rózsaszín folyást és kicsit később egy csepp vért.De minden előjel és fájdalom nélkül.A 38ik napomon voltam orvosnál, vért vettek, de negatív a HCG teszt.De mégis az orvos szerint lehet korai terhesség és nem mutatta még a vér.Egy két tünetem van.Tegnap óta a melleim is intenzívebben érzékenyek.De uh-ot nem csinált.:(Mit gondolsz?Tényleg lehet hogy baba?Várom válaszod!Köszi!:)

    Válasz: Én csinálnék egy terhességi tesztet, ennyi idő elteltével már az otthoni teszteknek is ki kellene mutatnia a terhességet.

  • Maya

    2010. november 03. szerda

    Kedves Ági!

    Szeptember 30.án volt az utolsó mensim és most október 27.én kellet volna hogy megjöjjön és késett! Rögtön csináltam terhességi tesztet és pozitív lett, másnap megint csináltam még 1-et és az is pozitív lett! Ma voltam nőgyógyásznál és azt mondta,hogy kb 4 hetes terhes lehetek! Délután mikor hazaérkeztem enyhe barnás folyásom volt. Azt szeretném megtudni,hogy lehet-e a vizsgálat miatt vagy lehet-e egyéb probléma akár (vetélés) is?

    A választ előre is köszönöm.

    Válasz: Ha a barnás folyás elmúlt, akkor előfordul, hogy a vizsgálat okozta. Ha netán azóta is tart, esetleg vérzésbe váltott, akkor szóba kerülhet a vetélés is, így ebben az esetben újra meg kell keresni az orvost.

  • Dalma

    2010. november 02. kedd

    Kedves Ági!

    26 évesen boldog házasságban élek a férjemmel. Egzisztenciánk, vagyonunk még nem nagyon van, ezért normális, hogy még nem tervezünk babát. De egy hónapja majd megőrülök azért, hogy terhes lehessek. Egész nap ezen gondolkozom, és semmire nem vágyom jobban, csak erre. Nem tudom, miért van ez. A férjemnek nem is említettem, hiszen nincsen lehetőség arra, amit úgy szeretnék. Valamiért képtelen vagyok elfogadni, hogy nem lehet a semmibe szülni egy kisbabát. Pár év múlva lehetne már minden gond nélkül családtervezésre gondolni, de most nincs még itt az ideje, tudom. Mégis annyira nagyon fáj. Miért van ez? Mit lehet ezzel az érzéssel kezdeni?

    Válasz: Beszéljetek róla egymással. Számos kisgyerek felnőtt már albérletben, szülőknél, fél fizetésből, nekik nem ez számít, csak a szerető család. Akkor sem történik semmi, ha csak néhány éves korára kerültök jobb anyagi helyzetbe. Valójában soha nincs erre ideális alkalom anyagilag, tehát ne ez legyen a fő szempont.

  • Amy

    2010. október 24. vasárnap

    Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy a reggeli hőm a vérezgetős napok alatt magas volt, pedig előtte pár nappal lement, ahogy menzesz előtt szokott,…

  • Amy

    2010. október 24. vasárnap

    Kedves Ági!
    Egy reggel teszteltem,és a második csík nagyon halványan, de ott volt.A rá következő napokon már nem mutatott semmit..
    A menstruációm 5 napot késett, majd egy nap pici barnázás, a másik napon icipici vérzés, és a harmadnapon megjött a menstruációm, elég erősen, de 1-2 napig tartott… Lehet spontán vetélés?
    Egy másik kérdésem , hogy a nem várt menstruáció előtt 2 nappal voltam együtt a párommal,és utánna nem jött meg 5 napig.. lehet, hogy teherbe estem( késői peteérés) , de a menzeszem még megjött csak késve, és kevés ideig,picit erős vérzéssel?
    Mert hallottam már ilyenről…

    Válasz: Lehetséges ez igen. Ha a vérzés után is pozitív a teszt, menj el orvoshoz.

  • Helga

    2010. október 22. péntek

    Kedves Ági!
    Múlt hónapban írtam neked és sajnos igazad volt nem sikerült teherbe esnem.
    Ma okt. 22-én nem jött meg ezért reggel csináltam egy tesztet és pozitív lett, csináltam még egyet és az is. Délután megint elvégeztem és az is 2 csíkos lett. Kérdésem az lenne, hogy mikor menjek nőgyógyászhoz? Mikor érdemes ultrahangra menni? Kimutatja ilyen korai szakaszban?
    Válaszod előre is köszönöm!

    Válasz: Nagyjából 1 héttel azután, hogy kimutatta a teszt, már el lehet menni. A szívhangot talán még nem tudja kimutatni akkor az orvos, de a megnagyobbodott petezsákot már igen.

  • Albu Eniko

    2010. október 18. hétfő

    Kedves Agi!
    Nagyon szeretnenk ezert termeszetesen probalkozunk is.A problemam az, hogy pentek reggel teszteltem halvany poztiv lett, ma reggel teszteletem meg egyet, az sajna negativ, hamar elszaladt vettem meg egy tesztet, s az is halvany poztiv.Azt nem ertem hogy a penteki es a mai poztiv miert egyforman halvany, nem kellett volna erosodni?Van vajon baba a dologban?
    Koszonettel,
    Enci

    Válasz: Igen, ha halvány a csík, az is terhességet jelez, a csík erőssége nem jelent semmit, nem kell erősödnie. Menj el orvoshoz.

  • Milly

    2010. október 18. hétfő

    Abban a pillanatban,vagy rovid idovel az utan, miutan a fogantatas megtortent … lehetnem tunetek es ha igen milyenek?
    (pl: fajdalmas kozosules,kiszaradas,erzekenyseg)

    Elore is koszonom valaszat!

    Válasz:
    A terhesség első tünetei leghamarabb 10-12 nap elteltével jelentkeznek. A felsorolt dolgok terhességtől függetlenül is jelentkezhetnek, így egyik sem utal terhességre.

  • Anna

    2010. október 13. szerda

    Kedves Ági

    Fél éve próbálkozunk a párommal. Mióta abba hagytam a hüvelygyűrűt, rendszeres (31.napon jön meg) a menstruációm!
    Augusztus 31.-én volt meg utoljára. Most október 13.-a van és még mindig nem jött meg. Reggel csináltam tesztet, de negatív lett. Azért lehet, hogy útban van a baba?
    Előre is köszönöm

    Válasz: A negatív teszt lehet téves eredmény. Ha azóta sem jött meg, érdemes lenne megismételni.

  • Bubu

    2010. október 13. szerda

    Kedves Agi!
    Mar masadik honapja probalkozunk, es ujra negativ.Tudom hogy meg nem kellene ketsegbe esnem, de megtortent:( Van valami, amivel segithetem a megtermekenyulest?

    Válasz:
    2 hónap sikertelenség után még nem szabad elkeseredni, görcsölni, csak próbálkozni amikor csak jól esik. Vannak esetleg gyógyteák, amelyek segíthetnek: pl. cickafarkfű, palástfű, vagy barátcserje, vagy ezek keverékei.

  • Szonci

    2010. október 11. hétfő

    Kedves Ági!

    Én lombyk programon vettem részt és szombaton volt a beültetés mondták hogy 20-án kell vérvételre mennem hogy sikerült -e az lenne a kérdésém ha pontosan tudjuk hogy szombaton lett beültetve akkor mikor csinálhatok elöször terhességi tesztet?
    Válaszát előre is köszönöm.

  • Timi

    2010. október 11. hétfő

    Kedves Ági!

    Az utolsó mentsruációm szept. 25-én ért véget, utána nem vettem be s fogamzásgátló gyógyszeremet, mert elfelejtettem magammal vinni. Másnap együtt voltunk a párommal és azóta enyhén ugyan, de görcsöl az alhasam, kicsit fel vagyok fújodva. Ha előtte folyamatosan szedtem a gyógyszert attól függetlenül most teherbe eshettem?
    A másik kérdés, hogy ha esetleg igen, akkor lehet e a babára valamilyen hatása a gyógyszernek, ami nem ürült ki a szervezetemből?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz:
    Ha csak 1 nap késéssel kezdted el a következő levél gyógyszert, akkor kicsi az esélye, hogy terhes légy. Ha mégis, akkor az előzőleg szedett fogamzásgátló miatt nem valószínű, hogy bármi gond adódna.

    Üdv, Timi

  • Mariann

    2010. október 01. péntek

    Az utolsó menstruációm első napja 2010.január 18.-án volt!Többféle variációt hallottam a fogantatás napját illetően!De most mi szerint számolják?És mi lehet a fogantatás napja??Kérlek segíts!Köszönöm

    Válasz:Mindig az utolsó menses első napja szerint számolják a terhességet, a fogantatás pedig a ciklusod hosszától függ: mindig a ciklus hossza mínusz 14 nap, azaz 28. napos ciklusnál a 14. nap, 26. naposnál a 12., 30 naposnál a 16.

  • eszti

    2010. szeptember 30. csütörtök

    Szia,
    Szeretném megkérdezni hogy lehetséges-e hogy egy három-négy hetes magzat érezett valami, amikor véletlenül nagyon beütöttem a fejem, Leheh-e neki emiatt valmi fejlődési rendelenesége, most vagy később? Csak azért félek tőle, mert a nagymamám szerint a baba mindent megérez a terhesség alatt és ha valami baleset történik velem akkor az rá is hatással van.

    Válasz:Nem, ebből ő semmit sem érzett.

  • erika

    2010. szeptember 28. kedd

    szia.az lenne a kérdésem, hogy ha együtt voltam a párommal, nem védekeztünk, bevettem a postinort másnap, majd kb. 7 napra rá megjött a menstruációm(erősebb volt a megszokottnál), aztán rá kb 24 napra megjött megint de csak barnás folyadék, tartott kb. négy napig majd néha rendes vér is jött.még mindig tart a barna folyás(kb. már 9 napja).terhes ugye nem lehetek?és ha nem akkor mi bajom lehet?
    előre is köszönöm a válaszod.

    Válasz: Ez lehet az esemény utáni tabletta utóhatása.

  • Anna

    2010. szeptember 27. hétfő

    Köszönöm a segítséget!:)

  • Anna

    2010. szeptember 25. szombat

    Sziasztok!
    Múlt héten pénteken és szombaton együtt voltam a párommal!E hét kedd óta nagyon fáj a mellem és görcsöl az alhasam „mint ha meg akarna jönni”,fáradt vagyok és nem kívánom az ételt!Tegnap voltam orvosnál:elmondtam a panaszaimat, de szerintem 1 hét után még semmit nem láthatott!Annyit kérdezett, hogy mikor akarok szülni?Erre én megkérdeztem, hogy akkor most terhes vagyok?Azt válaszolta, hogy:Úgy kérdezem mint ha ő lenne az!Ezt most nem értem!!!A papíromra nem írt semmit se azt, hogy igen se nem!Vett valami kenet félét és azt mondta hogy hívjam fel jövőhónapban.Ki érti ezt!?Eddig is bizonytalan voltam , de most pláne, a páromnak meg mondanom kéne valamit!De mit??

    Válasz: 1 hét után még tényleg nem lehet semmit látni, legfeljebb megvastagodott nyálkahártyát. Várd meg, hogy megjön-e, illetve az együttléttől számított 12. nap környékén csinálhatsz egy tesztet, ebből egyértelműen kiderül.

  • krisztim

    2010. szeptember 20. hétfő

    Szerbusz Ági!

    Azt szeretném, megkérdezni, hogy a „menstruáció” 3 napján este elkezdett szúrni a hasam jobb oldali petevezetékem aztán ez átment görcsbe és áthuzodott az egész hasamra a szúrás, a görcs lassan csökkent- ilyet még soha nem éreztem nem aludtam egész éjszaka. Babát szeretnék- lehetnek esetleg a beágyazódásnak ilyen tünetei? Most is szúr egy kicsit de most már olyan „kellemesen”.

    Válasz: Nem, ez nem beágyazódás, ez csak egy a megszokottnál fájdalmasabb menses.

  • Ági

    2010. szeptember 15. szerda

    Kedves Ági!
    Külföldön élünk a párommal szept. 24-én megyünk haza. 3 hónapja próbálkozunk, eddig eredménytelenül. Szedek terhességi vitamint és gyógyteákat is iszok. Szept. 1-én az utolsó mensim 1. napja. Szeptember 29-én tudok leghamarabb orvoshoz menni, akkor már kimutatható a terhesség valami módon? Milyen vizsgálatra számíthatok?
    köszönöm a választ előre is.

    Válasz: Kézi vizsgálatot szoktak csinálni és vérvételt, de ha szeptember 1.-én volt az utolsó menses első napja, akkor 29.-én még legfeljebb csak vérvételből tudnak némi HCG szint emelkedést kimutatni.

  • Helga

    2010. szeptember 13. hétfő

    Kedves Ági!
    A férjemmel úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt, hogy szülők legyünk. Én már nagyon szeretnék kisbabát. Nekem általában pontos 28-29 napos a menstruációm. Legutóbb aug.28-án jött meg. Nekem most hamarabb kezdett el szúródni, enyhén görcsölni a hasam,(ez általában félidőnél jelentkezik, gondolom ez a peteérés), de most hamarabb éreztem, igy bepróbálkoztunk a férjemmel. Utánna még pár napig többször éreztem ugyanazt az érzést és ráadásul mind a két petevezetékemnél. Lehetséges, hogy több peteérésem van, vagy csak egy lehet? A párommal szept. 9-én voltunk úgy együtt. Lehet, hogy sikerül a baba? Azóta puffadt az alhasam.
    Válaszod előre is köszönöm!

    Válasz: Előfordulhat soron kívüli peteérés is. Ha pont megfelelő időben voltatok együtt, kb. 20% az esélye, hogy sikerült teherbe esned. Mivel még csak ez az első „éles hónap”, érdemes lenne csak próbálkozni, amikor csak jól esik.

  • Amy

    2010. szeptember 13. hétfő

    Kedves Ági!

    Köszönöm a válaszod!Tehát szerinted nem terhesség? De mégis lehetséges, hogy az?
    Az UH-n látták,hogy megvan vastagodva a méhnyálkahártya is…Attól félek, hogy ha nem terhesség, akkor valami nem kívánatos dolog van a méhemben… Még 2 nap van a nem várt menziig, ma megismételtem a tesztet(clearblue), szintén negativ.
    De ha terhesség, és már 0,5X1cm-es képlet található, az elég nagy már ahhoz, hogy a teszt mutassa…
    Nőgyógyászhoz szerdán megyek, de addig nem tudok megnyugodni..

    (Még egyszer nagyvonalakban: Utolsó menz.: AUG 18. , peteé.: SZEP. 1.)

    Mégegyszer köszönöm szépen a segítséged!

    Válasz: Ha meg van vastagodva a méhnyálkahártya, akkor akár terhesség is lehet, de lehet, hogy még kevés a HCG a vizeletben, ezért nem mutatja ki a teszt. Türelem és ha nem jön meg a mensi, akkor várj 1-2 napot és utána csinálj tesztet.

  • Amy

    2010. szeptember 10. péntek

    kedves Ági!

    Egy hasi UH során egy 0.5 X 1 cm-es echodus hosszanti képletet találtak a méhemben, a vérvétel hcg-re negativ lett.
    peteérésem aug.1-én volt, tehát ha terhesség, akkor kb 8napos…
    LÉTEZIK OLYAN, HOGY AZ UH MUTATJA, A HCG HORMON PEDIG NEM KIMUTATHATÓ???

    Válaszodat nagyon várom!

    Válasz: Nem létezik. Az előfordulhat, hogy az UH-n látnak valamit, de még alacsony a HCG szint a szervezetben (pl. nálad is lehet a HCG pont a határérték alatt)

  • Rita

    2010. szeptember 08. szerda

    Kedves Ági!

    Aug. 20-án volt az utolsó mensim első napja. A ciklusom elég hosszú, átlagosan 40-42 napos. Aug. 25-én együtt voltunk a párommal anélkül, hogy védekeztünk volna. Aug. 30 óta szokatlan étvágytalanságom van, alig birok megenni vmit, néha émelygek is kicsit. Ma pedig a bal petefészkem környékén szuró fájdalmat érzek, mintha egy pici hőemelkedésem is lenne és hányingerem is van. Lehetséges lenne, hogy teherbe estem ?

    Köszönöm a vélaszod.

    Válasz: Lehetséges. Ha szerinted 25.-én teherbe eshettél, csinálj tesztet.

  • Gabi

    2010. szeptember 07. kedd

    Kedves Ági!
    Augusztus 28-án írtam neked,akkor azt tanácsoltad várjam meg a mensi kimaradását.Így is lett nem jött meg mostmár 4 napja ennek ellenére tegnap 2 negatív tesztet produkáltam.Még mindig korai lenne a teszt?ha úgy számolom akkor ez a terhesség 16-17 napja,már ki kéne hogy mutassa a teszt.Jól gondolom?A menstruáció kimaradása előtti 1 hétben iszonyatos derékfájdalmaim voltak aztán ez szépen alább hagyott néha most is érzem a derekam de nem vészes.Az mitől lehetett?

    Válasz: Lehet, hogy kicsit később estél teherbe, ezért nem mutatta ki még a teszt. Menj el orvoshoz és akkor kiderül egyértelműen, mi a helyzet.

  • Szandra

    2010. szeptember 05. vasárnap

    Kedves Ági!

    Válaszodat az előző kérdésemre köszönöm neked.
    Annyi változás történt,hogy nem jött meg a menszeszem,de pisilés után(nem minden alkalommal)enyhén barnás,rózsaszínes váladékot törlök le.Hasam továbbra sem fáj,melleim sem érzékenyek,émelygésem elmúlt.Lehet ez terhesség vagy rosszabb esetben méhen kívüli esetleg felborult a ciklusom?A barna váladék nem kávéalj szerű.

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz: Ha nem jött meg, akkor felmerül a terhesség esélye. Csinálj tesztet, aztán eredménytől függetlenül menj el orvoshoz.

  • Szandra

    2010. szeptember 03. péntek

    Kedves Ági!

    Most találtam rá erre az oldalra és szeretném megragadni az alkalmat hogy kérdezzek tőled.
    Utolsó menszim első napja aug.5-én volt.Aug 20-21.-én voltunk együtt a párommal.Babát szeretnénk, már 1 éve próbálkozunk.A ciklusom néhány hónapja 28-29 napos,addig változó volt.Szept.2 -ára vártam a következőt,de nem jött meg.Néhány napja érzékeny vagyok szagokra,tegnap délután hánytam,egész éjszaka émelygett a gyomrom,testhőm 37.1 fokra emelkedett.Ma reggel ismét émelyegtem,B6 vitamin mellett hánytam.A hasam nem fáj,mellem kissé érzékeny.Ma reggel teszteltem negatív lett.Kérdésem,hogy lehetek e terhes vagy csak a hormonjaim játszanak velem?Első gyermekemnél aki most 5 éves,nem voltak ilyen tüneteim.
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz:Lehetséges, hogy terhes vagy a tünetek alapján, várj pár napot és tesztelj megint reggeli vizeletből.

  • Ilcsi

    2010. szeptember 02. csütörtök

    Kedves Ági!

    Július 28án volt az utolsó menszi első napja,előtte lett kivévé a spirál. 11én kezdtünk el próbálkozni, kb 2 naponta 25 én volt az utolsó. Azóta rosszul vagyok. Menszim kimaradt, nem szokott, kb 30-31 naposak a ciklusaim. Teszt ma is negatív lett. Lehetek terhes? Csináljak tesztet később?Vagy menjek egyenesen nőgyógyászhoz? Lehet, hogy bemesélem magamnak a tüneteket, de hányingerem van, fájdogál a hasam, mintha meg akarna jönni, nem bírom a szagokat, fogytam 2 kilót…és fáradékonyabb vaygok.
    Ezeket éreztem a lányomnál is…Méhen kívülinél is ezek a tünetek?

    Válasz: Ha azóta sem jött meg, érdemes a tesztet megismételni, viszont ha nincs akadálya, szerintem is legjobb, ha megnéz egy nőgyógyász. A késés lehet amiatt is egyébként, hogy még a spirál levétele óta nem állt be a ciklusod, bár az nem okozna ilyen tüneteket.

  • Bea

    2010. szeptember 01. szerda

    Kedves Ági!

    Lassan 4 hónapja,hogy abbahagytam a fogamzásgátló tablettát! Idáig gumival védekeztünk! Aug. 23.-án jött meg,ezt megelőző 2 nap már gumi nélkül voltunk együtt a férjemmel! 27.-én múlt el a menstruációm,ettől kezdve a tagnapeste kivételével minden nap együtt voltunk! 2.napja érzek enyhe görcsöket, és olyan érzésem van néha,mintha valami kiakarna folyni belőlem! Folyásom nincs,de az este fehér nyálkás dolgot mostam ki magamból! Elképzelhető,hogy esetleg a napokban van beágyazódás nálam? Vagy ez még korai lenne? Válaszodat előre is köszönöm! üdv.: Bea

    Válasz: Lehetséges a beágyazódás, mivel középidőn kívül is teherbe lehet esni.

  • Amy

    2010. augusztus 31. kedd

    Kedves Ági!

    Én korábban már kértem tőled tanácsot…
    pár hónapja abbahagytam a fogamzásgátló szedését a babaprojekt miatt 🙂
    Azóta sem sikerült, viszont ettől távolabb álló okok miatt októberben CT-re kell mennem,és az orvosom nyomatékosan kijelentette, hogy addig nehogy teherbe essek… Kérdésem a következő: Ha fogamzásgátlót nem szedek, és a gumi óvszerre allergiás vagyok, mit javasolsz?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz: Pharmatex hüvelykúppal védekezhettek addig.

  • Kriszta

    2010. augusztus 31. kedd

    Kedves Ági!
    07.31-én volt a mezeszem első napja. A peteérésem 08.19-én volt. A férjemmel 08.15-én este és 08.18-án reggel voltunk együtt (máskor is, de a peteérés körülit írtam meg). Volt egy hő leesésem az ovu utáni 8. napon (úgy hallottam ez lehet a beágyazódás miatt) és tegnap és ma (11. és 12. napon) barna pecsételést tapasztalok. Nagyon kevés kb. 5-10 forintos érme nagyságú. Szurkál a hasam alja is rendesen, derekam is fájdogál…! Ezek a beágyazódás jelei? Péntekre nem várom (09.03).

    Köszönöm a válaszod!
    Üdv: Kriszta

    Válasz: Lehet a beágyazódás miatt, de lehet a menzesz előzménye is. Ha a (nem) várt időben nem jelentkezik a megszokott vérzés, érdemes tesztelni.

  • bebe

    2010. augusztus 31. kedd

    SZIA ÁGI!

    26án irtam need történetem elejét.
    anyi a változás hogy azota nem teszteletem a mensim nem jött meg,
    aug.30án elkezdödött vizelet után véres cseppek.
    aztán ez most is tart és még minidg csak vizelés után.a vizeletet látszolag nem szinez.tehát nem ugy jelenik meg mint a mensi.
    válaszod elöre is köszönöm.

    Válasz: ha nem jött meg még mindig, akkor csinálj tesztet. Aztán eredménytől függetlenül menj el orvoshoz, mert a vizelet utáni vérzés nem normális.

  • bebe

    2010. augusztus 31. kedd

    kedves ÁGI!

    Elözöleg már irtam neked utolso mensim elsö napja juli.31aug.3 ig tartott.
    aug.15én voltam együtt a párommal védekezés nélkül.
    korábban már teszteletem 2 x negativ lett.
    aug.30án pici barnás cseppek jelentkeztek vizelet. után.
    ma több csepp de ismét csak vizelés után,már picit élénkebb piros.
    nemtudom ez mi lehet,mensim amikor jelentkezik nem igy szokott történni.
    ez lehet baba,lehet káslekedö mensi vagy valami baj van?.
    nem tesztewltem mert az irják a vér befolyásolhatja…
    érdemes igy tesztelni? mi a te véleményed?

    Válasz: A vér nem befolyásolja a tesztet, ez badarság, a teszt a HCG hormon jelenlétét mutatja ki, akár egy pohár kólában is képes erre, és pár csepp vér sem zavarja meg.

  • Betsy

    2010. augusztus 31. kedd

    Szia!

    2010. július 31-én volt az utolsó mensim első napja. Ciklusaim 29-31 naposak. Augusztusban csináltam LH tesztet, ami augusztus 13-án lett pozitív. Ha valóban augusztus 14-én volt a peteérés, akkor a mai tesztnek (2010.08.31.) már erősnek kellene lennie, viszont a második csík nagyon halvány. Szerinted lehetek terhes, ha csak augusztus 10-én nem védekeztünk, a többi nap igen? Úgy olvastam, hogy ritka, hogy a spermiumok 4-5 napig életképesek maradjanak. Ha terhes vagyok, akkor miért olyan halvány a teszt, hisz a HCG szintnek már minimum 111-nek kellene lennie. A teszt, amit csináltam 25-ös érzékenységű.

    Válasz: Lehet akár hibás is a teszt, a lényeg, hogy az eredmény pozitív.

  • Hanga

    2010. augusztus 29. vasárnap

    Kedves Ági!-m.
    Lombikbeültetés után a 14. napon 28,4 volt a hcg-m. Ez terhességet jelent valóban? Az orvos szerint megfelelő ez az érték, de mindenki sokkal nagyobb értékekről számol be.

    Válasz: Igen, ez jónak számít.

  • small

    2010. augusztus 28. szombat

    Sziasztok nekem az lenne a kérdésem hogy a menzeszem julius 27 én volt meg utoljára. 31 ikén voltam a párommal akk elment bennem aztán voltam 4 én de akk nem. tegnap vettem egy tesztet,az egyik csík erős volt a másik halvány ez most mit jelent terhes vagyok??? A másik kérdés hogy vajon melyik nap történthetett 31 én vagy 4 ikei aktusnál?? A mellem feszül és néha erős görcsök jönnek rám máskor meg csak szürást érzek a méhemnél Kérlek segitsetek most akkor mi lehet velem??:)

    Elöre is köszönöm

    Válasz: Mivel a halvány csík is pozitív eredménynek számít, valószínű, hogy terhes vagy. Hogy melyik nap sikerült, azt nem tudom megmondani. Ha erős görcseid vannak, érdemes minél előbb nőgyógyászhoz menned, mert az vetélésre utalhat, az enyhe szurkálással nincs gond, az természetes lehet.