A terhesség első jelei

Alighogy a baba megfogan rohamos változások indulnak meg a szervezetedben. Te erről semmit sem tudsz még 1-2 hétig, azonban napról napra nagyobb az esélye, hogy a terhesség első gyanújeleit megérzed.

A terhesség első jeleiA terhesség első jelei az ún. gyanújelek, amiket más is okozhat, de akár terhesség is lehet. Általában ezek jelentkeznek a legkorábban. Ilyen tünet a hányinger, az émelygés, a szagundor, ha hirtelen megkívánsz valamit vagy éppen undorodni kezdesz tőle. Állandó pisilhetnék és fokozott fáradtságérzés is jelezheti a pocaklakó jelenlétét. Gyakori, hogy bizonytalan alhasi panaszok társulnak a tünetek mellé: úgy fájdogál a hasad, mintha „meg akarna jönni”, ez akár az egész első harmadot végigkísérheti. Később állandó éhségérzet és szomjúság is csatlakozhat a tünetekhez.

A valószínűségi jelek közé tartozik a mellek érzékenysége, megnövekedése, akár még néhány csepp előtej is megjelenhet. A mellek megduzzadnak és a bőr alatt előtűnnek a kék erek. Ide tartozik a menstruáció elmaradása is. Mire ez bekövetkezik, a terhesség már 4-5 hetes, azaz a pici legalább 2-3 hete beköltözött. Előfordulhat, hogy pár csepp vérzést tapasztalsz a menstruáció idején, de ez normális jelenség.

A terhesség biztos jelei: a pozitív teszt, melyet a menstruáció elmaradásakor már érdemes elvégezni, majd pár nappal később megismételni. Álpozitív eredmény nincs, azaz, ha megjelent a két csík, akkor ott baba van, más kérdés, hogy sajnos előfordulhat, hogy felszívódik (amióta a nők szinte a fogantatás pillanatától nyomon követik terhességüket, pontosan lehet tudni a felszívódások, vetélések arányát, ez nagyjából 11%).
Biztos jel még a szívhang is, amelyet a 6. héttől lehet kimutatni.

Ha pozitív lett a teszt, 1-2 hetet érdemes várni és utána felkeresni az orvost, mert kb. a 6. héttől van szívhang.

Így néz ki egy 8 hetes magzat az ultrahangon:

    Ha kérdésed van, először olvasd el ezt a cikket, hátha megtalálod benne a választ! 2008. augusztus 15-től csak azokra a kérdésekre válaszolok, amikre a válasz nincs benne ebben a cikkben!
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

2 051 Comments

  • Anita

    2011. január 10. hétfő

    Kedves Doktornő!

    Én azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy 2010. dec. 11-én jött meg a menzeszem, utána kb 28-án voltam együtt a párommal. Most kellett volna megjönnie 8-án de nem jött meg. Ma, vagyis 11-én megcsináltam egy tesztet, de negatív lett. Akkor ezek szerint nem vagyok terhes, vgay csináljak még egy tesztet később? Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. január 13. csütörtök

      Ha azóta sem jött meg, érdemes a tesztet megismételni. Főleg, ha egyébként pontos a ciklusa.

  • Szabina

    2011. január 10. hétfő

    Kedves Doktornő!
    Tavaly szeptemberben volt egy magzat elhalásom a 12-13 hét között.Mivel nem vetéltem el művi úton távolították el a magzatot.Utána 3 menzeszt meg kellett volna várni,de a harmadik nem jött meg aminek jan.7én kellett volna.Csináltam tesztet a menzeszem előtt pár nappal mivel fáradékonyabb voltam,a mellem is feszült és érzékenyebb lettem szagokra de az negatív lett.Majd jan.8án megismételtem ami halványan de pozitívat mutatott,2 nappal később csináltam még egyet és az is halványan pozitívat mutatott.Miért van hogy csak halványan jelenik meg a csík?(Az előző terhességemnél egy héttel a menzesz előtt már erősen pozitív lett)
    Köszönöm válaszát!

  • Erika

    2011. január 09. vasárnap

    Kedves Doktornő!
    Nekem az lenne a kérdésem,hogy nekem jelenleg pajzsmirigy túlműködésem van,de nagyon szeretnénk most kisbabát a férjemmel! Vállalhatok ezzel a betegséggel picit? Fájdogá a hasam kb 3 hete,van amitől hányingerem van, de viszont kívánom a tejfölt, szomjas vagyok mindig és éhes. Kb 2 hete meg nagyon hullik a hajam. Pajzsmirigy betegségre Metothyrin tablettát szedtem 1,5 szemet naponta 4 hónapja.
    Válaszát előre is köszönöm!

  • Trixy

    2011. január 08. szombat

    Kedves doktornő! Kicsit bonylult a helyzetem, mivel nálam betegségek után, rendszerint késik a menzeszem, így volt ez novemberben is, viszont akkor december 25-én kellett volna megjönnie, de sajnos elmaradt és nem értem, hogy miét. A párommal az együttlétek közben az óvszert nem rögtön az elején használjuk és olvastam, hogy így juthat némi előváladék a hüvelybe, de eddig semmilyen változást nem tapasztaltam magamon, nincs hányingerem, sem semmi különösebb, viszont mielőtt megjönne mindig megduzzad a mellem és ez most jelentkezett, de ez akár a terhesség első jele is lehet?!

    • Gabi

      2011. január 11. kedd

      Igen, előváladék akár az aktus elején is jelentkezhet, így van némi esély a terhességre. Ha azóta sem jött meg a menzesze és a fenti tünetek sem szűntek meg, érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni.

  • Diána

    2011. január 07. péntek

    Kedves Doktornő!

    Nekem kicsit összetettebb a kérdésem. A történet ott kezdődött, hogy abbahagytam a fogamzásgátló szedését december 15-én és utána meg is jött a menstruációm.Azóta viszont fáj a hasam mintha meg akarna jönni,de az ideje sincs itt, meg nem is jön meg. Általában akkor fáj, ha sokat ülök. Szeretnénk kisbabát a párommal szóval nem gond ha terhes vagyok. A melleim is fájnak, de sajnos a teszt negatívat mutatott. Mi lehet a gond? Lehet hogy terhes vagyok??

    • Gabi

      2011. január 10. hétfő

      Előfordulhat, hogy terhes, csak a teszt még nem mutatja ki, mivel nagyon korai. De előfordulhat az is, hogy a tünetek a hormonális változás miatt jelentkeznek.

  • Miss

    2011. január 06. csütörtök

    Tisztelt Doktornő!

    Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, ami lehet elsőre kicsit furán fog hangzani. A barátommal minden második nap voltunk együtt, megszakításosan védekeztünk (tudom felelőtlen dolog volt) de mindig jóval idő előtt szakítottuk meg az együttlétet. Január 6-án kellett volna megjönnie, előző este már mintha megjött volna. A hasam görcsöl, a mellem feszít, de ez nálam normális. A barátommal időközben szét mentünk, ami nem kicsit megrázott, és eléggé magam alá kerültem. Közben elég sokat idegeskedtem, hogy megjöjjön időben. Vizsgaidőszak kellős közepén vagyok és csak úgy jönnek a gondok. A mensesem általában első 2-3 nap erős…utána realizálódik, és gyengébb a vérzésem. Viszont most, szinte alig van…Hozzá tartozik a történethez, hogy előtte mintha fel lettem volna fázva. Az idegi hatások, és a felfázás mennyiben okozhatja ezeket a tüneteket? Vagy menjek biztosra egy teszttel? Segítségét előre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. január 10. hétfő

      Ha a menzesz pontosan jött meg és a nem is múlt el 3 napon belül, csak annyi az eltérés, hogy enyhébb, mint általában, akkor minimális az esélye a terhességnek. A megnyugtatás kedvéért egy tesztet azért csinálnék, hogy legalább emiatt ne kelljen idegeskedni.

  • Adrienn

    2011. január 06. csütörtök

    Tisztelt dr.Nő!

    Most találtam erre a blogra. A párommal már 8 hónapja próbálkozunk a babával, hátha összejön 🙂 nem szedtem soha gyógyszert, más módszerrel védekeztünk. Kb. 1 hete érzem a hasamon, hogy valami nem stimmel. Felpuffadt, de nagyon és kemény és az emésztésem sem a legjobb. kb. 2 hete volt reggel a kávém után rohantam hányni a mosdóra, és ezóta érzem hogy nagyon fáradt vagyok és sokkal hamarabb elérzékenyülök mint szoktam. Viszont csináltam 3 terhességi tesztet is, mind negatív volt és még csak 2 napja kellett volna hogy megjöjjön. Ön szerint terhes lehetek?

    Segítségét előre is köszönöm!

    Üdvözlettel: Adrienn

    • Gabi

      2011. január 10. hétfő

      Lehetséges. Ha továbbra sem jön meg, érdemes a tesztet megismételni, lehet, hogy csak korai volt az előző, ezért lett negatív.

      • Adrienn

        2011. január 12. szerda

        Tisztelt dr.Nő!

        Voltam hétfőn nőgyógyásznál, elmondtam h gyakorta kell pisilnem, és hogy nem védekezünk mert szeretnénk már régóta babát. A dr Úr megállapította, hogy petefészek gyulladásom van, amire írt is fel gyógyszert (monural) és azt mondta, hogy egy hét múlva menjek vissza és akkor csinál egy hüvelyi ultrahangot vagy ha megjönne időközben, a menstruáció után… A menstruációm azóta se jött meg, tesztet nem végeztem, mert nem tudom hogy befolyásolhatja – e a gyógyszer az eredményt. Az lenne a kérdésem, hogy okozhatja e a gyulladás azt h azóta se jött meg vagy érdemes-e tesztet csinálnom?

        Válaszát előre is köszönöm!

        Adrienn

        • Alexa

          2011. január 22. szombat

          szia:)

          nekem is volt petefészek gyulladásom 2010. nyarán, nekem kb. 3-4 hónapig nem jött, barna folyásom volt, azt hittem, h babát várok. Elmentem dokihoz, közölte velem, h mi a helyzet, és, h ez okozza a vérzés kimaradását. Hüvelyi uh és gyógyszeres kezelés…

          üdv. Alexa

  • blanka

    2011. január 06. csütörtök

    Kedves doktorno. Egy hete kesik a menszeszem, 31ediken kellett volna jonnie de nem jott. 2an csinaltam egy tesztet es negativ let,t de azota sem jott meg. a baratommal mindig vedekeztunk es nem volt problema. Vajon lehet ez attol, hogy kb 3 honapja elek csak nemi eletet, vagy esetleg rontgenvizsgalat befojasolhatja ezt?
    Koszonom elore is a segitseget.

    • Gabi

      2011. január 10. hétfő

      A röntgen nem befolyásolja a ciklust, elvileg az sem, hogy mostanában kezdett nemi életet élni. Viszont sajnos 100% védekezési mód igazából nincs. Az óvszernél is van kb. 1% kockázata a teherbe esésnek. Ha azóta sem jött meg, érdemes lenne a tesztet megismételni. Esetleg még valamilyen hormonális változásról is lehet szó.

      • blanka

        2011. január 10. hétfő

        Koszonom a segitseget kedves doktorno, utan meg egyszer megismeteltem a teszetet es ujra negataiv lett es kozben meg is jott a menszeszem. Koszonom valaszat. Blanka

  • Dorci

    2011. január 05. szerda

    Tisztelt Doktornő!

    Érdeklődnék, hogy mi az oka annak, hogy annak idején a 2 éves kislányunk spontán, tervezgetés nélkül, hamar megfogant, míg most már több mint fél éve szeretnénk még egy babát és nem akar még összejönni? Mikor érdemes kivizsgálásra menni?

    Válaszát köszönöm.

    • Gabi

      2011. január 08. szombat

      Idő közben is kialakulhatnak bármelyik félnél olyan problémák, amik nehezítik a teherbeesést. Általában 1 év sikertelen próbálkozás után érdemes kivizsgálásra menni.

  • barbie

    2011. január 04. kedd

    kedves doktornő ! először is azzal kezdeném, hogy a párommal nagyon szeretnénk egy kisbabát 🙂 igaz nem rég kezdtünk el próbálkozni..de picit megijjedtem. ugyanis 2hét mulva kellene megjönnie, vagyis jan. 16-17 körül… de egy 2napja (jan 2-a) némi folyásom támadt…azt hittem hogy megjött…de ez túl korai lenne, és még nem is volt így soha h ennyivel hamarabb megjöjjön. barnás színű folyásom van..nem nagy mennyiségben..épphogycsak. a hasam görcsöl, de nem úgy mint mikor megvan..egészen más. Azért kérem a segítséget,mert igazából nem nagyon tudom hova tenni ezt a helyzetet. Olvastam h a terhesség korai jele egyeseknél lehet ilyen folyás..bízom benne hogy ez azért van 🙂 kérem segítsen , h mire utalhatnak ezek a tünetek:) várom mielőbbi válaszát 🙂 előre is köszönöm !

    • Gabi

      2011. január 06. csütörtök

      Beágyazódás során előfordulhat barnás folyás. Ha ez néhány nap alatt elmúlik, nem vált át vérzésbe, akkor van esély a terhességre.

  • Zsu

    2011. január 03. hétfő

    Üdvözlöm. Már többször hallottam, olvastam, hogy fogamzásgátló tabletta szedése mellett is teherbe lehet esni. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben is elmarad a menstruáció? Hiszen az a vérzés, ami a 7 napos szünetben jelentkezik, az valójában köztes vérzés. De, ha a gyógyszert rendesen szedjük, de valami oknál fogva mégis megtörténik a megtermékenyítés, akkor ugyanúgy kimarad ez a vérzés?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. január 04. kedd

      Sajnos ilyenkor nem ilyen egyértelmű, mivel az a vérzés valóban nem menzesz, hanem megvonásos vérzés, ami a gyógyszer szüneteltetése miatt jelentkezik, így ez nem marad el minden esetben. Ha valami oknál fogva csökkenhetett a fogamzásgátló hatás (pl. kimaradt tabletta, hányás, hasmenés, antibiotikumos kezelés) és más módon nem védekeztek, előfordulhat terhesség. Ha bármi tünet erre utal, érdemes egy terhességi tesztet csinálni.

      • Jozsi

        2011. január 10. hétfő

        De egyetlen egy jel sem mutat terhesegre es mar december 21 ediken voltunk egyut es a menzesz meg 2 hetet sem kesett.Es sem fogamzasgatlot nem szedet sem semit amihez a sexhez koze van.

  • Bekka

    2011. január 03. hétfő

    Üdvözlöm!
    Nekem egy kicsit bonyorult kérédésem lenne.A „betegségem” után 2nappal voltam együtt a párommal.
    De elötte a párom beteg volt, hányásra, hasmenésre és lázra panaszkodva.Két napra rá nekem ugyenezek a gondjaim voltak,de mostanra sem múltak még el.
    Sokat hánytam,ugyanugy hasmenésem, lázam volt.A hasam viszont még mostis fáj.Nemkívánok semilyen ételt sem.
    Lehetséges,hogy terhes vagyok?

    • Gabi

      2011. január 04. kedd

      Ha semmilyen módon nem védekeztek, van rá esély, hogy valóban terhes, de lehetnek ezek a rosszullét utóhatásai is.

  • Jozsi

    2011. január 03. hétfő

    A baratnomel egyut voltunk en elelveztem es megigazitotam a peniszemet ami egy kicsit spermas lett aztan letoroltem meg egy kicsit csokoloztunk es utana meg bedugtam az ujamat a huvejbe es masnap panaszkodot hogy meg kelet mar jonie a havinak es meg nem jot de szokot mar maskor is kesnie de most eloszor van hogy meg nem jot meg es faj is.Ez lehet konzen terheseg???

    • Gabi

      2011. január 04. kedd

      Van rá némi esély. Ha terhességre gyanakszik, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

      • Jozsi

        2011. január 08. szombat

        Nagyon koszonom a valaszat doktorno de mar a menzesze is megjott akkor a tesztet mindenfele keppen muszaly megcsinalni??

        • jozsi

          2011. január 24. hétfő

          mar a tesztet is megcsinaltuk csak anyi hogy a baratnom faradekony es kise meghizot de meg a szuzhartyaja is megvan mert nem tetem be a peniszemet csak egy kicsit tortenhet igy is terheseg vagy csalhat a teszt???egy honap utan csinaltuk meg a tesztet!!!

  • nikolett

    2011. január 02. vasárnap

    Udvozlom! Azt szeretnem kerdezni,hogy lehetek e tehres , ha dec 30-an kellet volna megjonni a menstruaciomnak, de meg mindig nem jott meg.Csinaltam egy tesztet de negativ lett. A hasam neha ugy faj mintha meg akarna jonni de ,megsem jon meg. Lehet ez terhesseg?

  • LOLO

    2011. január 02. vasárnap

    Üdvözlöm! Nekem elég furcsa kérdésem lenne Azt szeretném meg tudni hogyha a menzeszem első napján a párommal együtt voltunk és belém élvezet mennyi esélyem van hogy terhes maradjak? Köszönöm szépen

  • Evelin

    2010. december 31. péntek

    Kedves Doktornő!

    A barátommal minden egyes szeretkezés alkalmával óvszerrel védekeztünk. Szerintem az óvszer nem szakadhatott el, mert azt vagy én vagy a párom érezte volna….Félek, mert késik a menzeszem. Mondjuk múlt hónapban is késett, de pont egy hétre rá már megjött. Nagyon aggódok, de ilyen, hogy hányingert nem érzékeltem eddig…Szentestére volt kiírva, de ma van egy hete, hogy késik….mi a teendő ilyenkor? Befolyásolhatja az, hogy nemrég veszítettem el a szüzességem és ez felboríthatja a hormonháztartásomat?
    Előre is köszönöm válaszát. Evelin.

    • Gabi

      2011. január 04. kedd

      Ha a múlt havi később jelentkező menzeszhez számítva is késik, és még azóta sem jött meg, akkor azért egy tesztet nem ártana csinálni. Az óvszer alkalmazásakor az is előfordulhat, hogy nem időben húzzák fel, tehát történik nélküle is behatolás, csak az aktus vége előtt kerül elő az óvszer. Ilyenkor juthat előváladék a hüvelybe, amely tartalmazhat előváladékot, így (igaz kicsi valószínűséggel) ettől is teherbe lehet esni. A szüzesség elvesztése miatt csak minimálisan változhat a ciklus.

  • Pisti

    2010. december 30. csütörtök

    A baratnomel egyut voltunk en elelveztem es megigazitotam a peniszemet utana meg bedugtam az ujamat a huvejbe es masnap panaszkodot hogy meg kelet mar jonie a havinak es meg nem jot de szokot mar maskor is kesnie de most eloszor van hogy meg nem jot meg es faj is.Ez lehet konazen terheseg ???

    • Gabi

      2011. január 04. kedd

      1 nap elteltével még nem érezheti a terhesség tüneteit, és a várt menzesz előtt 1 nappal minimális az esély arra, hogy teherbe essen, de mivel a hüvelyébe kerülhetett spermium, nem lehet kizárni. Tehát lehetséges, hogy terhes, csak nagyobb az esélye, hogy egy előző alkalommal történt a teherbe esés.

  • Margó

    2010. december 29. szerda

    Kedves Doktornő!
    A tegnapi terhességi teszt kimutatta, hogy kisbabánk lesz. Nagyon boldog vagyok, viszont van egy kérdésem, ami nagyon aggaszt. A hasam alja fáj, olyan érzés, mint amikor a vérzésem következik. Görcsöl és kellemetlen. Orvosnál még nem voltam, mert az ünnepek alatt nem rendelnek, de aggódom kicsit. Valami baj van a babával, vagy velem?
    Segítségét előre is köszönöm!
    Egy boldog kismama 🙂

    • Vida Agi

      2011. január 03. hétfő

      Nem kell aggódnod, koraterhességben normálisak a menses-szerű fájdalmak. Pihenj sokat.

  • Erika

    2010. december 29. szerda

    Kedves Doktornő!

    Nekem az lenne a kérdésem,hogy nekem jelenleg pajzsmirigy túlműködésem van,de nagyon szeretnénk most kisbabát a férjemmel! Vállalhatok ezzel a betegséggel picit? Fájdogá a hasam kb 3 hete,van amitől hányingerem van, de viszont kívánom a tejfölt, szomjas vagyok mindig és éhes. Kb 2 hete meg nagyon hullik a hajam. Pajzsmirigy betegségre Metothyrin tablettát szedtem 1,5 szemet naponta 4 hónapja.

    Válaszát előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. január 03. hétfő

      Lehet gyermeket vállalni így is, de feltétlenül alapos kivizsgálás szükséges előtte, hogy kiderüljön a betegség pontos oka, és a terhesség során folyamatos orvosi felügyeletre van szükség.

  • Nina

    2010. december 29. szerda

    Nekem általában minden hónap 25-én szokott megjönni a menstruációm.
    Menstruáció vége felé és 2-3 napp miután elmúlt,nem védekeztünk…
    Késik 4 napja!!!
    Tüneteim: mellfeszülés(bár fél éve minden mensi előtt feszül), „mindjárt megjön érzés” és talán vmivel nagyobb az étvágyam.
    karácsonykor volt egy erősebb szédülésem,mint anno,mikor a fiamat vártam és egyik nap fémes ízt is éreztem!
    Azt hiszem,tesztet veszek,mert a tüneteim alapján lehetnék akár terhes is..és nem is.. 🙂
    Esélyünk lehet..

  • szabina

    2010. december 29. szerda

    kedves döktor nö engem szabinának hivnak 21 éves vagyok
    olyan kérdésem lenne hogy apáromal meg volt a közösülés védekezés nélkül egy nap kétszer is viszont másnap azt vetem észre hogy fehér,fojásom vann, másnap,enyhe has fájás enyhe émejgés egynap égyszer és melem enyhén de fáj januarba kell hogy megjöjön amenzeszem kedves doktor nö legyen szives segicsen tanácstalan vagyok nagyonn plusz mikor készicsek tesztet elöreköszönöm boldog uj évet

    • Gabi

      2011. január 01. szombat

      Ha védekezés nélkül voltak együtt, van rá esély, hogy valóban terhes. Ha már késik a menzesze, mindenképp érdemes tesztelni.

  • Linda

    2010. december 29. szerda

    Tisztelt Doktornő!
    Voltam december 22-én nőgyógyásznál,aki megállapította,hogy 5 hetes terhes vagyok.A pici 2.68 mm,viszont hallottuk a szívhangot is.Az ön által küldött levélben(mivel már regisztráltam)azt írja,hogy a 6. héttől van szívhang.Lehet,hogy „idősebb” terhes vagyok?A másik kérdésem,hogy a baba mellett van egy vérömleny is. Kaptam rá hormongyógyszert és magnéziumot is.Aggódom picit,bár nem terhelem magam….és a harmadik,hogy dohányzom és most az ünnepekben előfordult,hogy 2-3 dl bort is megittam.Mennyire károsítja ez a magzatot?Igen nehéz időszakon megyek át és nem tudom a stresszel vagy a pár szál cigivel,alkohollal ártok-e jobban a magzatnak?!
    Tisztelettel:Linda

    • Gabi

      2011. január 01. szombat

      A magzat korát ilyen korai időszakban a mérete alapján elég pontosan meg tudják határozni. A betöltött 5 hét az már végülis hatodik hét, így a vizsgálatnál már lehet szívhang. A stressz sem tesz jót, de érdemes lenne megpróbálni dohányzás és alkohol nélkül, vagy ha végképp nem megy, minél kevesebbszer nyúlni ezekhez.

  • csilla

    2010. december 27. hétfő

    Azt szeretnem kerdezni, hogy ha lecsuszott felig gumi mikozben a baratom vette ki, de akkor meg nem volt elmenve, akkor lehetek terhes? es meg valami, hogyha a menstruaciom 32napos akkor pontosan mikorra esik a peteeresem. elore is koszonom.

    • Gabi

      2011. január 01. szombat

      Ebben az esetben a terhesség esélye minimális. A peteérést pontosan nehéz ennyiből kiszámolni, legvalószínűbb, hogy a menzesz első napjától számított 15-17. nap körülre esik.

  • várakozó

    2010. december 27. hétfő

    nos…én az alábbi kérdéssel fordulnék Önhöz:
    szeptemberben 1 hetet késett, októberben 1 nappal korábban jött meg, novemberben meg megvolt 6.-án és 29.-én is…
    a párommal természetesen védekezünk, óvszert használunk (baleset nem volt, mert mindig ellenőrizzük) és nem is bennem megy el.
    A melleim fájnak, de a hasam nem pedig mostanság kéne megjönnie.
    Az tapasztaltam, hogy a köztes időm eltolódott ebben a hónapban….ugyanis amikor pete érésem van folyásom van….és mielőtt megjön 1 héttel már nincs….de most még előző hét közepéig is volt…lehetséges az, hogy valamiért néha eltolódik 1 héttel a ciklusom? szeptemberben is ezt tapasztaltam és akkor késett is 1 hetet
    nem tudom mi lehet ennek az oka
    terhességet én kizárnám mivel tényleg mindent megteszünk az elkerülésére…csak nem értem, hogy akkor mitől van ez az egész késéses dolog néha?:S

    • Vida Agi

      2011. január 02. vasárnap

      Érdemes lenne alaposabban kivizsgáltatnod magad, hogy megtaláld a változó ciklus okát és szükség esetén kezeltesd magad.

  • Bejja

    2010. december 27. hétfő

    Én azt szeretném kérdezni, hogy használtuk a pharmatex hüvely tablettát!A fiu nem ment el bennem jóval elötte kivette, rendesen betartottuk az elöírásokat( meg vártuk az olvadási idöt, azt h ne mosakodjunk elötte utánna szapannal csak egy bizonyos idö eltelte után)!Most ugy veszem észre hogy késik, csináltam tesztet és negatív lett! akkor mért nem akar megjönni?mert ideges vagyok?vagy csináljak még egy tesztet?és ha az is negatív lesz?

    • Gabi

      2011. január 01. szombat

      Ha a használati útmutatót betartottátok, és végül még nem is jutott a hüvelybe spermium, és más alkalommal sem voltatok együtt védekezés nélkül, minimális a terhesség esélye. Ha azóta sem jött meg, azért egy tesztet nem árt csinálni.

  • Viki

    2010. december 25. szombat

    Tulajdonképpen egy kérdésem lenne. MÉg szűz vagyok de mikor a barátommal gyakoroltunk meztelenül dörzsöltük a nemi szerveinket egymáshoz de nem volt elszállás és még nem is volt bennem ez 3hete történt és azóta meg is volt a havi vérzésem de most nem tudok enni és fáj a hasam ez minek a jele?

    • Gabi

      2010. december 27. hétfő

      Esetleg lehet gyomorrontás. Konkrét behatolás nélkül nem lehetsz terhes.

  • Judit

    2010. december 20. hétfő

    Kedves doktornő!

    Nekem novemberben nem jött meg a havi vérzésem, 26-án este felraktam a tampont mert olyan érzésem volt h megfog jönni de másnap reggelre semmi. Azóta sem jött meg, és mintha jelentek meg volna tünetek például: mellek növekedése és érzékenyek, mindjárt megjön érzés, jobban hullott a hajam és az inyem is jobban vérzet fogmosásnál (és megszerettem a kiwit…). Még nem csináltam tesztet,mert „félek”. Holnap megyek nögyógyászhoz… félek 🙂

    • Gabi

      2010. december 27. hétfő

      Azóta már remélhetőleg megvan az eredmény, de a leírtak alapján is elég nagy esély van rá, hogy valóban terhes.

  • bea

    2010. december 20. hétfő

    nekem is lenne kérdésem november 17-én megvolt 2-napra és már december 20-van lehetséges hogy terhes vagyok nem jött meg tüneteim vannak csak nem akarom beleélni magam a teszt kimutasa már ?ha az vagyok?

    • Gabi

      2010. december 20. hétfő

      Ha egyébként pontosan szokott megjönni, én mindenképp tesztelnék!

  • Peti

    2010. december 17. péntek

    Kedves doktorno a baratnomel 2 hete voltunk egyut es nem vedekeztunk es egy hete mar kesik a menszesze menyi az esej h teherbe eset? kerem valszoljon es koszonom elore is!!!

    • Gabi

      2010. december 20. hétfő

      Ha egyébként pontosan szokott megjönni, érdemes csinálni egy tesztet. Ha védekezés nélkül voltak együtt, kb. 20% az esély, hogy valóban terhes.

  • banya regina

    2010. december 17. péntek

    kedves doktor ur:!
    lehetséges hogy terhes vagyok? mert a barátomal nem rég költöztem össze és meg volt aminek meg kell lenije, de sokszor fárat vagyok meg hányingerem van de nem jön csak hányingerem van , meg ugy érzem vagyis láttom mintha nöt volna a melleim
    de amugy ez az egész ugy volt hogy nem bennem élvezet ell hanem ugy hogy ahogy egész fiu szokta csinálni a wc-be hogy ki verri és ugy engete belém és ettöl is lehet terheség????? kérem segicsenek mert nagyon kiváncsi vagyok szeretnék nagyon babát kösszönöm szépen elöre is regina!!!!!!

    • Gabi

      2010. december 20. hétfő

      Igen, lehetséges.

  • éva

    2010. december 16. csütörtök

    utolsó menstruációm november 26-kán volt.nagyon szeretnénk babát,de eleinte nem jött össze.mostanság naponta egyszer kétszer előjön fej fájás,hányinger,étvágytalanság vagy túl éhes vagyok és megennék mindent.hideg rázás néha hasam alatt és derekam fáj mint ha jönne meg fele a havim.lehet hogy terhes vagyok?mikor érdemes megcsinálnom a tesztet?

    • Gabi

      2010. december 20. hétfő

      Ha már ilyen erősen érzed a tüneteket, akár tesztelhetsz is, de ha biztosra szeretnél menni, várd meg, mikor már késik a menzeszed.

  • Tünde

    2010. december 13. hétfő

    Tisztelt Doktornő!

    Érdeklődni szeretnék, a párommal nemrég együtt voltam, azóta a közérzetem valahogy nem a régi. Most lenne ideje a következő menstruációmnak, de késik, ami egyáltalán nem jellemző rá. Mennyi az esélye annak, h terhes lennék?

    • Gabi

      2010. december 15. szerda

      Ha egyébként mindig pontosan jön meg, elég nagy az esély. Ha azóta sem jött meg, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • vivisensei

    2010. december 13. hétfő

    Kedves Doktornő!
    18 eves vagyok,am eleg felelotlen meg…nem tudom mit gondoltam a pillanat heveben de menstruaciom masodik napjan szeretkeztem a parommal ugy hogy o el is ment bennem! nos altalaban a menstruaciom 5-7 napos…
    mekkora eselye van annak hogy terhes vagyok?

    • Gabi

      2010. december 15. szerda

      Menzesz alatt kicsi az esély a teherbeesésre, de mégis van némi kockázat, ha nem tudod pontosan, mikor van peteérésed. Kb. 2 hét elteltével érdemes leghamarabb teszttel próbálkozni.

  • Moncsa

    2010. december 13. hétfő

    Kedves Doktornő!
    Október 29-én volt az utolsó menstruációm első napja,November 27-én kellett volna megjönnie a következő menzeszemnek,de kimaradt.Pár napra rá csináltam tesztet de negatív lett.A melleim kemények és néha émelyeg a gyomrom.Lehetek terhes,de ha babát várok akkor a teszt miért mutat még mindig negatívot?

    • Gabi

      2010. december 15. szerda

      A teszt esetleg mutathat téves negatív eredményt is. Ha azóta sem jött meg és a tünetek is fenn állnak, érdemes megismételni a tesztet.

  • Valaki1985

    2010. december 13. hétfő

    Érdeklődnék, hogy mennyire biztos a terhesség ha a teszten a csík halvány szinű volt? a szélei jól láthatóak voltak de a közepe nem!

  • Betti

    2010. december 12. vasárnap

    kedves doktorno!
    ma december 12.e van es nekem oktober 10.en volt meg utoljara! elofordult mar hogy 2 honapot is kesett,de mivel nem tartozkodom magyarorszagon igy eleg nehez nogyogyaszhoz mennem..(angliaba)vettem tetsztet most december 4.-en es negativ lett!! ennyi ido utan mar kimutatna ha terhes lennek ugye??
    koszonom valaszat
    Betti!

    • Gabi

      2010. december 15. szerda

      Jó eséllyel kimutatta volna. De ha továbbra is késik, egy hét elteltével érdemes a tesztet megismételni.

  • Katica

    2010. december 09. csütörtök

    Kedves doktor nő!
    nekem lenne egy olyan kérdésem hogy szedem a Gravida terhesvitamint mert kisbabát szeretnénk!
    mostanába nagyon fura dolgokat vettem észre magamon:rengeteget eszek,alhasi fájdalmaim vannak,de olyan mintha megkellene jönnie!
    viszket a mellem érzékeny a mellbimbom!
    de viszon mincs hányingerem,nem émelygek!
    nov.16án jött meg és 21ig tartott!
    Ön szerint lehetek Terhes??
    válaszát elöre is köszönöm!

    • Gabi

      2010. december 15. szerda

      Lehetséges. A hányinger is csak egy tünet a sok közül, de ennek sem kell feltétlenül jelentkeznie a terhesség során. Ha már késik a menzesze, érdemes tesztelni.

  • Csilli

    2010. december 09. csütörtök

    Szia Gabi.

    8 hetes és 2 napos kismama vagyok az orvosok szerint, de nagyon sokat olvastam és sok ultrahangos videót megnéztem, de nem olyan a picim mint a felvételeken.
    Az én gyermekemnek még nem alakultak ki a végtagjai csak kicsi csonkok vannak, sok helyen meg szinte teljesen kialakultak a végtagok.
    Mennyi időt tévedhetnek az orvosok időpontilag? Nem lehet hogy csak 6 hetes vagyok?
    Viszont a tünetek az a 8.hétre hasonlítanak.
    Várom válaszod!
    Köszönettel : Csilli

    • Gabi

      2010. december 15. szerda

      Az átlag ultrahang készülékekkel 6 hetesen még csak a kb. 20 mm-es petezsák, 8. héten pedig a kb. 2 cm-es embrió látszódik. Talán csak a gép felbontása miatt nem látszanak annyira pontosan a végtagok.

  • Csaba

    2010. december 09. csütörtök

    Kedves Doktornő!

    Vasárnap lesz egy hete hogy a barátnőmmel együtt voltunk,és sajnos nem védekeztünk,de a magömlés nem a hüvelyben történt meg.Elképzelhető így is a terhesség?Tegnap úgy görcsölt a hasa mint ha megjönni készülne aztán kis idő múlva abbamaradt, és a napokban elég fáradt szokott lenni.Igaz keveset is alszik és sokat tanul.Kérem segítsen.Előre is köszönöm.

    Csaba

    • Gabi

      2010. december 15. szerda

      Megszakításos védekezésnél kb. 5% a teherbeesés kockázata. Viszont néhány napos terhességnél még nem érezhetők ilyen tünetek, így azok valószínűleg más miatt jelentkeztek.

  • eszti

    2010. december 09. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    kérdésem volna! nekem soha nem ugy jött meg hogy egy napra pontosan pl.22. hanem nekem általában 22-26 nap között jön meg! ez gond vagy ezt befojásolhatja valami?

    • Gabi

      2010. december 13. hétfő

      Ez a néhány napos eltérés még nem valószínű, hogy nagy gond.

  • erika

    2010. december 05. vasárnap

    3 hónapos házas vagyok,és nagyon várjuk már,hogy babánk legyen. Ez a 3 hónap alatt már 3 tesztet csináltam,persze mindegyik negatív volt, ezért nem tudom,hogy csak képzelgés vagy tényleg terhességhez hasonló tüneteim vannak. A 2 menstruáció közepén voltam ezen a héten, és minden nap volt hányingerem és néhányszor alhasi görcsöm is(nem olyan erős,de görcsöltem). Ez lehet-e azért mert pontosan a 2 menstruáció közti idő közepén vagyok vagy tényleg terhes vagyok?

    • Gabi

      2010. december 13. hétfő

      Ezek a tünetek nem utalnak egyértelműen terhességre. A teszttel érdemes addig várni, amikor már késik a menzeszed.

  • zizi

    2010. december 03. péntek

    kb 3 hete nő a hasam lehetek terhes kérlek válaszolj köszi

    • Gabi

      2010. december 06. hétfő

      Érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni, ennyiből nehéz lenne következtetni.

    • Gréti

      2010. december 08. szerda

      Minden hónap elsö hétföjén kezdem el a fogamzásgátlómat bevenni. A múlt hónapban elfogyott,és a dokim nem rendelt így az elsö 4 nap kimaradt azaz nem szedtem gyógyszert 4 napig(hétfötöl-csütörtökig) az elözö héten volt mensim. Azalatt a 4 nap alatt egyszer együtt voltam a párommal…Mennyi esélyem van a terhességre?

      • Gabi

        2010. december 15. szerda

        Mivel 4 nappal később kezdted csak el a fogamzásgátló szedését, csökkenhetett a fogamzásgátló hatás. Ha nem védekeztetek más módon, van rá esély, hogy valóban teherbe ess. Nem tudom, ez mikor történt, de ha már kb. 2 hét eltelt azóta, a megnyugtatás kedvéért egy terhességi tesztet nem ártana elvégezni.

  • Évi

    2010. december 03. péntek

    Jó napot!

    19éves vagyok, szedtem Belara nevű fogamzásgátlót de a gyógyszer szedése közben rendszertelenebb lett a menzeszem mint előtte… 1 évig szedtem, és már fél éve abbahagytam. A menzeszem azota még rendszertelebb lett.. Volt hogy 30napra, legutobb 20napra jött meg, és most oktober 17.-e óta már meg sem jön. Csináltam tesztet ami negatív lett. Mi lehet a probléma ?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2010. december 13. hétfő

      Lehetséges, hogy ez még mindig a gyógyszerszedés utóhatása. Érdemes lenne kivizsgáltatni, hogy miért ilyen rendszertelen a menzesze, bár hajlamosak ezt egy újabb fogamzásgátlóval „megoldani”, ettől viszont nem rendeződik a kérdés.

  • Luca

    2010. december 02. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Ma december 2-a van, és nekem legutoljára szept.10-én jött meg a menzeszem. Egyébként is ingadozik, többször volt már olyan, hogy 1 teljes hónapot kihagyott, arra azonbn még nem volt példa, hogy ennyit késsen. Néhányszor úgy fáj a hasam, mitha meg akarna jönni-de semmi. Egyszer volt (október 31.), hogy minimális vérzést tapasztaltam, de tényleg csak pár cseppet. Ekkoriban volt, hogy 3-4 napig hányingerem volt reggel és este. Ezenkívül semmi jele nincs annak, hogy terhes lennék, sőt 2 tesztet is csináltam, és azok is negatívak lettek. Lehetséges, hogy mégis terhes lennék?
    Köszönöm a válaszát!
    Üdvözlettel: Luca

    • Gabi

      2010. december 06. hétfő

      Igen, lehetséges. Érdemes lenne nőgyógyászhoz menni, ott egyértelműen kiderülne, hogy mi is a helyzet.

  • Évi

    2010. december 02. csütörtök

    Kedves Dr.nő! 27 éves vagyok, yadine fogamzásgátlót szedek. A héten jött meg, egy napos késéssel(ekkor csináltam egy tesztet(negatív)), de csak pár csepp volt kb. 2 napig, majd el is múlt! Ilyenkor mi történik? Elöre is köszönöm válaszát: Évi

    • Gabi

      2010. december 06. hétfő

      Ha pontosan és rendszeresen szedte a fogamzásgátlót, nem maradt ki egy szem sem, nem fordult elő a tabletta bevétele után hányás, hasmenés, ha nem szedett antibiotikumot, akkor kicsi az esély, hogy csökkent volna a fogamzásgátló hatás. Lehetséges, hogy ez az enyhe vérzés a gyógyszer mellékhatása.

  • Jutka

    2010. december 01. szerda

    Kedves Doktornő!
    teljesen tanácstalan vagyok,mivel az igazolt hogy terhes vagyok,aminek a legjobban örülünk,csak azt nem tudom hogy mennyi idős terhes vagyok.2010,09,23-án volt az utolsó mensz. mielött megkellet volna jönnie megint ami nem jött meg csináltam tesztet ami szerint nemvoltam terhes.Ezután elmentem orvoshoz,azt mondta hogy terhes vagyok 1hét mulva elküldött ultrahanga ott 14mm-es petefészek volt másfél hét múlva visszarendelt az orvos hogy akkora kell lennie szívhangnak,nov.30.án ott egy másik orvos vizsgált és 20mmpetezsák,2,5mm embriot mutattak ki,de még most sem mondanak semmi további tennivalót,azt sem mennyi idős terhességem,és nemtudom hogy ez normális fejlődés e. az ultrahangon az aszisztansznő azt mondja hohy lehet hogy volt egy cisztám ami kipukkant és ezután lehetett a teherbeesés.Az orvos csak annyit mondott hogy lehet ez egy elhalt petezsák,De szerintem akkor nem nő[másfél hét alatt 6mm és embrio is látható]
    Kérem segítsen
    Válaszát előre is köszönöm

    • Gabi

      2010. december 06. hétfő

      Valóban nem nőtt volna, ha nem élő terhesség. Remélhetőleg a következő vizsgálaton már lesz szívhang is.

  • Pöcök 21

    2010. november 30. kedd

    Sziasztok lenne egy kérdésem:) a fogamzásgátlót folyamatosan szedem, de egyszer kimaradt egy bogyó, másnap bevettem a következő tablettát, de harmadnak megint elfelejtettem, és a párommal így voltunk együtt, 3 aktus volt és mind a háromszor belém ment el… nos ez egy hete történt körülbelül és mostanában furcsán érzem magam… folyamatosan eszek, de olyanokat és annyiszor hogy én is meglepődök magamon… ez ugye nem utalhat terhességre??? előre is köszönöm

    • Gabi

      2010. december 01. szerda

      Kimaradt tabletta esetén gyengülhet a fogamzásgátló hatás, és ilyenkor 7 napon keresztül érdemes más módon is védekezni. Mivel nem védekeztetek, van némi esély a terhességre. Érdemes lenne egy tesztet csinálni.

  • Valka

    2010. november 26. péntek

    Kedves Doktornő!!
    Gyermeket szeretnénk a párommal.Fél éve probálkozunk már sajna.Ebben a hónapban nem jött meg.Viszont olyan érzésem van mintha meg akarna jönni.Fáj hasam alja is.Aztán valamelyik nap hajnalban elmentem wc-re és egy pcit véreztem.De reggelre már semmi!!!Lehetséges hogy terhes vagyok??
    válaaszát előre is köszönöm

    • Gabi

      2010. december 01. szerda

      Ha egyébként pontosan szokott megjönni, akkor lehetséges. Ha még nem csinált tesztet, és ha még azóta is késik, érdemes tesztelni.

  • Judit

    2010. november 26. péntek

    Kedves Gabi!

    Szeretnék babát a férjemmel.A tudomásunk szerint egészséges is vagyunk.Kb 3hete próbálkozunk folyamatosan és a vérzésem is késik 6 napja.A 2 tesztem közül mindegyik negatív lett.Lehet ,hogy túl korán csinálok tesztet?Mennyi esélye van hogy az első néhány próbálkozás sikeres? Mikor forduljak orvoshoz,ha már teljesen el lennék keseredve a negatív tesztek miatt?
    Előre is köszönöm a válaszod!

    • Gabi

      2010. december 01. szerda

      Ha továbbra sem jött meg, és egyébként pontosan szokott jelentkezni, akkor elég jó esély van rá, hogy sikerült. Egyébként ha egy teljesen egészséges pár pont a megfelelő időben van együtt, a teherbeesés esélye még akkor is csak 20%. Ritkán sikerül rögtön az első hónapban. Ha azóta sem jött meg, érdemes újra tesztelni.

  • Anita

    2010. november 26. péntek

    Kedves doktornő.2-hónapja állapítottak meg nálam pánikbetegséget.azóta frontint szedek és Betarevint.yadinne fogamzásgátló melett lehetek terhes????mert a neurológusom nem figyelmeztetett de olvastam a neten hogy ezek a gyógyszerek elvehetik a fogamzásgátló hatását.válaszát is előre köszönöm!!!

    • Gabi

      2010. december 01. szerda

      A gyógyszerei betegtájékoztatóját érdemes alapul venni, ha ebben benne van, hogy csökkenthetik a fogamzásgátló hatékonyságát, akkor érdemes lenne rákérdezni a kezelőorvosnál, nőgyógyásznál, hogy tudna-e ajánlani olyan gyógyszert, aminél nem áll fenn ilyen probléma.