A terhesség első jelei – Beszélgetős fórum

A fórum 2021-től bezárt. Köszönjük az eddigi aktivitást és a sok kérdést, mindenkinek sikeres babázást kívánok!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

1 572 Comments

  • Andrea

    2016. november 13. vasárnap

    Tisztelt Doktornő!

    Segítségét kérném abban, hogy helyesen értelmezzem a fennálló helyzetet.
    Szeptember 24-en volt az utolsó menstruációm.A férjemmel babát terveztünk ezért védekezés nélkül voltunk együtt. Október 28-an uh vizsgálaton az orvosom azt mondta hogy nagy terhesség nincs, de valamit lát amiről egyelőre nem tudja megállapítani hogy kisbaba vagy ciszta. A vizsgálat előtti napon végzett terhességi teszten is negatív lett.
    November 9-en újabb uh vizsgálaton voltam, ahol a fotó szerint 3,8mm crl a papir szerint 4mm crl élő embrió látható.A terhességemet 6 hetesre határozta meg, a papiromon a grav. Sept.6 kifejezésböl következtetek erre.
    Nem tudom, hogy melyik adat a legbiztosabb és így sajnos azt sem tudom kiszámolni hogy mikor estem teherbe.Tudna segíteni a pontos számításban?Egyáltalán mennyire helytallo a 6hetes terhesség?
    Továbbá arról is szeretném megkérdezni, hogy ebben az esetben az a helyzet nem állhat e fent, hogy az augusztus 27-i menstruáció után estem teherbe és közben menszeszem volt de közel 2 és fél hónap alatt csak ennyit növekedett a magzat?
    Megtisztelő segítséget előre is köszönöm!
    Andrea

    • Gabi

      2016. november 14. hétfő

      Valóban 6 hetes terhességet jelentenek a leírtak. Ez az utolsó menzesz időpontjához számolva is ideális adat. Ennél előbb nem sikerülhetett teherbe esni, hiszen a korai időszakban elég pontosan, egyforma mértékben fejlődik minden emberi embrió. A terhességet az utolsó menzesz első napjától számítják, amikor még valójában senki nem terhes. Leggyakrabban ezt követően kb. 14 nappal történik a valós fogantatás, ez a normál 28 napos ciklus esetében a legpontosabb. Így az Önök esetében kb. október 8. körül lehetett az a bizonyos dátum. http://www.kismamablog.hu/terhesseg/terhesseg-hetrol-hetre/5-hetes-magzat

  • Móni

    2016. november 10. csütörtök

    Tisztelt Doktornő !!!! Párommal 3 hete voltunk együtt és múlt héten megjött de csak 2 napig tartott azóta már lassan 1 hete barnázásom van ez mitől lehet ????

    • Gabi

      2016. november 14. hétfő

      A barnás folyást több dolog is okozhatja, esetleg terhességre is utalhat. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet. Viszont ha a folyás elhúzódik, célszerű lenne bejelentkezni egy nőgyógyászati vizsgálatra is.

      • Móni

        2016. november 15. kedd

        Köszönöm válaszát!!! Holnap veszek tesztet ha semmi akkor irány a doki !! Remélem sikerült össze hozni a picurt 😃

  • Regina

    2016. november 04. péntek

    Kedves Doktornő!

    Abban szeretnék segítséget kérni, hogy mentruáció vérzésem barna nem a meg szokott. A melleim ugyan ugy fájnak, érzékenyek. A párommal próbálkozunk és nem tudom, hogy ez most mi lehet.Lehet ez a terhesség jele? Előre is Köszönöm a segítséget!

    • Gabi

      2016. november 07. hétfő

      Ha a vérzés jellege nem a megszokott, enyhébb, mint általában, és nem tart 3 napnál tovább, akkor lehetséges, hogy valóban terhesség áll a háttérben. Ebben az esetben mindenképp érdemes lenne csinálni egy tesztet.

      • Regina

        2016. november 11. péntek

        Köszönöm a választ. Csináltam tesztet de sajnos nincs baba

  • Zsófi

    2016. november 01. kedd

    Jónapot! 3 hete késik a menzeszem és tegnap elkezdett barnás folyásom lenni,de nagyon kevéske. Már 4 hónapja hagytam abba a fogamzásgátlót(Altforalle) elösször időbe megjött,azután 2 hetet késett. Nem védekezünk a párommal,tesztet még nem csináltam,mert arra gondolok,hogy a hormonháztartasom borult meg ennyire. Émelygésem,hasfájásom van,egyes ételeket kívánok emellett volt olyan hangulatingadozásom,mint mielött megszokott jönni. Vélemény? Lehet baba?

    • Gabi

      2016. november 02. szerda

      Lehetséges. Én mindenképp csinálnék egy tesztet!

  • gyöngyi

    2016. október 30. vasárnap

    Kedves doktornő!
    Oktober7.én voltam a párommal. Nem védekeztünk, gyogyszert mem szedek.
    Oktober 20.án kellett volna megjönnie de késett 7 napot. Oktober 27.én megjött vagy hasonlo…
    Csináltam tesztet 22.én ami negativ lett. 27.én barnás szinü vérzésem volt ami fél nap alatt elmult. 28.án rozsaszinesen váladékoztam,tegnap megint barnásan, ma meg már semmi…
    Kezdem ugy érezni hogy dilis vagyok mert a hisztiroham meg a jokedv felváltva tör rám, s semmit nem kivánok. Nem is görcsölök, pedig minden menses elött szét akar szakadni az alhasam meg a derekam. Nem tudom mi ez…
    Kérekm adjon tanácsot mi lehet a gond… terhes nem hiszem hogy vagyok mert a teszt negativ lett.
    Elöre is köszönöm a válaszát.

    • gyöngyi

      2016. október 30. vasárnap

      Lehet hogy hozzáfüzödik még hogy napiszinten fáj s fejem és a lányom a honap elején benne volt a hányás hasmenéses virusba s azota is a gyomrom nincs jól. Éhes vagyok mindig legalábbis ugy érzem de néha olyan mintha hányinger lenne… nem tudom, össze vagyok zavarodva…

      • Gabi

        2016. november 02. szerda

        Ezek alapján még inkább egy újabb tesztet javasolnék!

    • Gabi

      2016. november 02. szerda

      Lehetséges, hogy korai volt a teszt. Ha közben nem jelentkezett mégis vérzés, én mindenképp megismételném a tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Leila

    2016. október 29. szombat

    Tisztelt Doktorno!
    A segitseget szeretnem kerni.
    Volt egy komplikalt foghuzasom, amely utan Augmentin antibiotikumot kaptam, 1hetig szedtem napi 2 tablettat, emellett a Volina fogamzasgatlot szedtem. Nem vilagositott fel az orvosom, hogy a kettot egyutt nem tanacsos szedni, hiszen ha mar jol tudom, az augmentin gyengiti a volina hatasat. A parommal nem vedekeztunk mas modszerrel.
    A fogamzasgatlobol volt meg 3 szem, amikor egy nagyon enyhe rozsaszines atlatszos kisse narancsos folyasom volt, ez szepen megszunt. Masnap vizeleturites utan 1-2 csepp barnas folyas volt felfedezheto a wc papiron. Ma reggel vettem be az utolso szem tablettat, ma is jelentkezett 2-3 csepp piros ver, ez is megszunt.
    A napokban nagyon kimerult, aluszekony vagyok, allando emelygest erzek nem csak reggel, egesz nap vegigkiser, gyomorsavam az egekben, enyhe alhasi gorcsok kisereteben.
    Soha nem voltak ilyen gondjaim a Volina fogamzasgatlotol, ezert tartom erdekesnek.
    Terhesseg gyanuja felmerulhet?

  • Erika

    2016. október 27. csütörtök

    Tisztelt Doktornő! Az a helyzet hogy nekem mindig a menzeszem ugy jön meg a rendes időpontba vagy elötte egy nappal vagy uttána egy nappal. Viszont most kèthetet kèset, de utánna megjött de hasam mem fáj !hányinger van èmelygek ètvágyam változott meg nyomoèrzèst èrzek a hasamban ès gyakori vizelèsem van + fáj a mellem de sötètvörös a menzeszem minimális csak ! Lehetek várandos? Köszönöm válaszát !

    • Gabi

      2016. november 02. szerda

      Ha 2 hetet késett, akkor szóba jöhet a terhesség. Ha a hányinger, émelygés továbbra is jelentkezik, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, a vérzés ellenére is. Viszont ha elhúzódik a vérzés, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni.

      • Erika

        2016. november 04. péntek

        Tisztelt Doktornő! Voltam dokinál az egyik az mondta hogy valószinü 6 hónapos terhes vagyok.A másik doki meg nem tud semmit tesztek negatìvak lettek ! Most kèt tűzközött vagyok !most mit gondoljak?

  • leontina

    2016. október 27. csütörtök

    jonapot az lenne a kerdesem h most 16 an volt meg ..es alig jot szine semi a masodik napon jot de nem sok..es ez igy tartot 3 napig..ez szinte alig jot 3 napig .valami..es nem volt ojan mint maskor piros.hanme ojan barnas rozsaszines.

    • Gabi

      2016. november 02. szerda

      Ha a vérzés nem tart 3 napnál tovább, ha sokkal enyhébb, mint általában, akkor az lehet a beágyazódás jele is. Így nem zárható ki biztosan a terhesség. Ilyenkor mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeleből.

      • Kinga

        2020. december 26. szombat

        Tisztelt Doktornő
        Szeretnenk babát párommal viszont nehezen jön össze fel éve próbálkozunk enyhe PCO petefeszkem van szedek rá bronchocriptin gyógyszert és duphaston nevű gyógyszert progeszteron szintem végett
        3 napom van mensiig viszont nagyon érzékeny a mellbimbóm nem tudom a melltartót elviselni néha szurkal a Mehem és fehér krémes folyásom van szagtalan. Baba lehet?

        • Vida Ágnes

          2021. január 09. szombat

          Ezt sajnos nem lehet megmondani ilyen korán. A koraterhességi tünetek nagyon hasonlóak a menzesz tüneteihez, ráadásul a hormontartalmú gyógyszerek sokszor összekavarják a szervezetet, ezért meg kell várni, hogy megjön-e és ha nem akkor tesztelni.

  • Alexandra

    2016. október 27. csütörtök

    Jó napot!Nem voltam még terhess és problémàk voltak a menstruiációmmal!Négy napja volt aktusom a párommal és nem védekeztünk és azóta kicsi görcsöltem és furcsának éreztem az alhasam tájékát!Utàna pedig elsőnek kicsi rózsaszín folyàsom volt másnap reggel pecsételő vérzésem másnap pedig barnás krémes folyás jelentkezett….Ez jelentheti azt hogy teherbe estem vagy valami más miatt van ez?

    • Gabi

      2016. november 02. szerda

      4 nappal az együttlét után még nem jelentkezhetnek terhességre utaló tünetek. Csak akkor, ha egy korábbi alkalommal sem védekeztek, vagy nem megfelelően. Viszont ha a vérzés késik, vagy nagyjából időben jelentkezik, csak enyhébb, halványabb, esetleg barnás, és nem tart 3 napnál tovább, akkor lehet terhességre gyanakodni. Ebben az esetben érdemes egy terhességi tesztet csinálni.

  • Szilvi

    2016. október 25. kedd

    19 en keletvolna megjönie a verzesemnek de 24en barna csepszerü verzes lacik de nagyon minimalis ez mit jelenthet?

    • Gabi

      2016. november 02. szerda

      Ha a barnás enyhe vérezgetés nem váltott normál menzesz jellegű vérzésbe, esetleg 3 napon belül el is múlt, akkor még szóba jöhet a terhesség. Ezesetben mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Mea

    2016. október 23. vasárnap

    Kedves Doktornő!

    A menstruációm 4 napot késett, majd 1.5 napig sötétbarnás, olykor darabos vérzésem volt. A ciklusom 16 éve óramű pontossággal érkezik és teljesen szabályos (6 nap).

    10 napja pénteken kellett volna megjönnie, de már 3-4 nappal előtte hányingerem volt szinte minden nap és egyszer hánytam is. Majd csütörtök este elkezdődtek a szokásos premenstruációs tüneteim; enyhe alhasi görcs és derékfájás. Gondoltam, hogy megint nem sikerült a baba, és már péntek reggel itt is lesz a nemvárt.

    Ehhez képest hétfő hajnalban jött meg, de csak 1.5 napig és nem volt élénk piros színű, ahogy szokott.

    Az enyhe görcs és a minimális derékfájás azóta is fennáll, mintha meg akarna jönni. 1 héttel a nemvárt után teszteltem és negatív lett. A hányinger elmúlt teljesen. Az enyhe görcsöket sokszor feszülő érzés váltja fel.

    Ön szerint lehet terhesség?

    Köszönöm a válaszát előre is!

    • Gabi

      2016. október 25. kedd

      Mivel a vérzés nem volt pontos, és jelentősen kevesebb ideig is tartott, mint a megszokott, a negatív teszt ellenére még nem zárnám ki a terhességet. Ha időközben nem jelentkezett mégis a megszokott erősségű vérzés, érdemes lenne néhány nap elteltével újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • K. Éva

    2016. október 23. vasárnap

    Kedves Doktornő!

    Nagyon rendszeres a menstruációm, általában 27. napra meg szokott jönni. Most a 27. napon volt pár rószaszín vércsepp, semmi több. 31. nap reggelén negatívat teszteltem, de ma is volt két halványpiros vércsepp. Lehetek még terhes vagy más lehet az oka?
    Előre is köszönöm.

    Éva

    • Gabi

      2016. október 25. kedd

      A negatív teszt ellenére elsősorban én is terhességre gyanakodnék. Ha azóta sem jelentkezett a megszokott intenzitású vérzés, mindenképp érdemes lenne újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Krisztina

    2016. október 23. vasárnap

    Kedves Doktornő!
    Én is egy kérdéssel fordulnék önhöz. Van párom, rendszeres nemi életet élek, és emellett fogamzásgátlót is szedek minden nap (rezia). A mostani vérzésem helyett nagyon kevés barna folyás volt, csupán 1-2 napig. ( a pajzsmirigyemmel van egy kis gond – ha ez jelent valamit) Azt szeretném kérdezni, hogy ilyenkor mi lehet a baj, van esély a terhességre?
    Előre is köszönöm!

    • Gabi

      2016. október 25. kedd

      Ha a tablettát pontosan, kihagyás nélkül szedte, a szedés során nem fordult elő hányás, hasmenés, antibiotikum kúra, ami befolyásolhatta a hatékonyságát, akkor minimális a teherbeesés esélye. Mindenképp érdemes alaposan újra átolvasni a betegtájékoztatót, abban valószínűleg minden eshetőségre kitérnek, és részletesen leírják, mi a teendő ha kimaradt egy szem tabletta, vagy ha nem jelentkezik vérzés a várt időben.

  • Kitti

    2016. október 21. péntek

    Jó Napot!Már 11 napja késik a menstruaciom.csinaltam egy tesztet több mint egy hete az halvány pozitív lett.Par napja ujra megismételtem kétszer de mindkettő negatív.A napokban kezdtem el görcsölni és faj a cicim is.Egy-két alkalommal barna folyasom volt.Ennyit meg sosem késett a menstruaciom.

    • Gabi

      2016. október 25. kedd

      Ha azóta sem jött meg a szokott módon, mindenképp érdemes egy újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből. Lehetséges, hogy a negatív tesztek tévedtek. A pozitív, még ha nagyon halvány is, 99%, hogy terhességet jelez.

  • Emilia

    2016. október 20. csütörtök

    Kedves doktornő aza kérdésem lenne hogy okt 19 meg jót akoris kellet megjőnie de nem úgy jót ahogy szokott első 1orába körülbelül jött barnás piros vér nem mondhatatam hogy alig de azt se hogy nagyon és utána csak ojan vizes rózsaszínű most van a második nap de már barnás csepp jön de aziz csak akkor ha pisilni megyek szeretnék kisbabát már nekünk van 2 lányunk 14 10 éves énarra gondoltam hogy terhes vagyok Ön szerint lehetséges de a 2terheségemnél ezt nem tapasztaltam a hasam gőrcsől aszakokra nagyon érzékeny vagyok kivános vagyok nagyon várom a válaszát😳

    • Gabi

      2016. október 25. kedd

      Lehetséges a terhesség. Ha a barnás, rózsaszínes folyás nem váltott közben normál vérzésbe, sőt el is múlt, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet. Az sem szól ellene, hogy az előző terhességek máshogy zajlottak.

  • Patrícia

    2016. október 20. csütörtök

    Jó napot doktornő!

    Csevegés indítása
    15:10
    Jó napot Tündi!
    Egy olyan kérdéssel szeretnék magához fordulni, hogy eddig rendszeresen minden honapban 28 napos ciklusaim voltak. Júl végén beleálltunk mi is a babaprojektbe így azóta nem is védekeztünk. Tudni kell, hogy sose szedtem semmi gyógyszert jún ota szedem a trimesztert. Szeptember 7-10 között kellett volna megjönnie nem jött örültem is mint a fene. Elmentem orvoshoz ő azt mondta ha úgy van még korai még nagyon nem lát semmit, annyit mondott csak hb 2 hét múlva menjek vissza vissza is mentem ott azt mondta már alakul vmi menjek vissza egy hét után és akkor meglátjuk.Hozzá kell tennem itt hozzá tette kb 5 hetes terhesség nem mond biztosat de kb. Vissza is mentem 1 hét múlva ott már jóval nagyobb is volt akkor mondta menjek vissza 2 hét múlva mert valószínű lesz már szívhang….. Vissza mentem tegnap. Azt mondta semmit nem lát vigyek vizeletet és megnézzük teszttel negatív lett 😞 viszont azóta se jött meg semmi barnás folyás semmi vérzés semmi. Kíváncsi lennék járt-e már vki így, mert olvastam és van olyan h nem látható a pici ilyen korban sem viszont elkeseredtem, hogy most mi is lehet 😞 előre köszönök minden segítséget

    • Gabi

      2016. október 25. kedd

      Nem szeretnélek elkeseríteni, de hiú reményeket sem szeretnék kelteni. Sajnos mivel az idő előrehaladtával egyre nagyobb a petezsák majd látható az embrió is, kicsi az esélye, hogy eddig látott valamit, most pedig, mikor már szívhangot is kellene látni, nem talál semmit. Előfordulhat, hogy egyszerűen nem fejlődik tovább a terhesség. A továbbiakat érdemes orvossal megbeszélni. Sajnálom.

  • Emilia

    2016. október 19. szerda

    Kedves doktonő a maji napon.kelet megőnie megis jót csak ojan furcsa volt elődzőr vagy 2 orájig ojan barnás piros utána halvány rózsaszínű de azis alig nekem mindig normálisan van meg de most én nem tudom ezt mit jelent meg köszön3m válaszát

    • Gabi

      2016. október 24. hétfő

      Az még önmagában nem jelent semmi rosszat, ha így indul a menzesz. Ha viszont a későbbiekben sem váltott normál vérzésbe, ilyen enyhe barnás, rózsaszínes folyás volt csak, és 3 nap alatt el is múlt, akkor utalhat terhességre is.

  • Erika

    2016. október 16. vasárnap

    Jo napot Késik a menzesem 6napja pisilni óránként járok meg éjszaka is nagyon sokszor már 9honapja tervezuk a babát , ezelőtti hónapba 4napot vereztem es utána 3napot barnaztam , mar egy pár hónapja barnazok elote utána voltam májusban nogyogyasznal hogy barnazok es igazából nem kaptam rá semmit … előre is köszönöm válaszát . Szép napot ! 🙂

    • Gabi

      2016. október 17. hétfő

      Ha ezt megelőzően pontos volt a ciklus, nem volt jellemző a késés, akkor mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Friderika

    2016. október 15. szombat

    jónapot! 🙂
    már 6napja késik a menzeszem a mai napom figyelmes lettem a halvany barna folyásra,reggel egyutt voltunk parommal,es azota erzem a szurkálodásokat alulrol,a menzeszem soha nem késett! néha olyan érzésem van mintha meg akarna jonni,de valahogy mégse,nagyon szeretnénk kisbabát lehet össze jött?vagy csak beképzelem? mellem megduzadt 1-2kilo les föl futkos,nemtudom mit tegyek.előre is koszonom a valaszt 🙂

    • Gabi

      2016. október 17. hétfő

      Ha azóta sem jelentkezett a menzesz, mindenképp érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni.

  • Kitti

    2016. október 12. szerda

    Szia!
    Nekem egy olyan kerdesem lenne, hogy ma kellett volna megjonnie, es tegnap reggel egy huvelykujjnyi kis rozsaszines folyasom volt. Azt hittem meg fog jonni es azota semmi. A menstruaciom mindig pontos es sosem volt zavar benne. Kicsit aggaszt hogy mi lehet a baj?! Terhesseg? Vagy valami rendellenesseg? A reggeli homet ma megmertem 37. A valaszt elore is nagyon szepen koszonom 🙂

    • Gabi

      2016. október 17. hétfő

      Egyetlen hőmérésből semmire nem lehet következtetni, viszont ha eddig pontos volt a ciklus, és most késik a menzesz, akkor elsősorban terhességre lehet gondolni. Ha továbbra sem jött meg, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Dzsenifer

    2016. október 10. hétfő

    Tisztelt dr.nő!
    Oktobet 5.én kellet volna megjönie, de nem jőt meg igy már 5 napja késik terheségre utalo jellet még nem tapasztaltam de sokszor vagyok fáradékony szerintem ez azért van mert sojat dolgoztam mostanság . Néha hány ingerem van egy nap 2-3 szor is de rengelete nincs , hajnalba többször fell kelltem pisilni ami rám nem jelemzö ez utalhat terheségre? ?

    • Gabi

      2016. október 10. hétfő

      A hányinger és a gyakori vizelési inger gyakran jelentkező korai terhességi tünet. Ha emellett a menzesz is késik, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • eva

    2016. október 04. kedd

    Kedves Doktornő!Április óta próbálkozunk kisbabával eddig sikertelenül.29es ciklusaim vannak.Most 28án kellett volna megjönnie de azóta se jött meg.Csináltam pár tesztet reggeliböl is de negativ mind.Lehetek terhes?Vagy valami gond lenne?várom válaszát.Köszönöm

  • Viktoria

    2016. szeptember 29. csütörtök

    Tisztelt doktornő!
    Az a panaszom van hogy 2 hónapja késik és ugyebár intim együttlétem gyakori
    Csináltam tesztet 6-ot is de mindegyik egy csíkos
    Eddig a havimmal nem volt gond de 2 hónapja csak úgy jon meg hogy foltok vannak és csak 2-3 napig tart
    Ez akár terhesség is?
    Fiatal vagyok még ehez,mindig van védekezve
    De valahogy nem értem hogy akkor mégis miért van ez
    Válaszát előre is köszönöm
    Szép napot

    • Gabi

      2016. október 03. hétfő

      Nem tudom, milyen módon védekeznek, de sajnos 100%-os módszer nem létezik, csak az önmegtartóztatás. Óvszer mellett is előfordulhat terhesség, nem feltétlen kell ahhoz az óvszernek lecsúszni vagy szétszakadni, elég, ha csak nem idejében kerül fel a gumi. Az aktus elején is termelődik előváladék, amely tartalmazhat spermiumokat, így az első néhány óvszer nélküli behatolás során is kerülhet belőle a hüvelybe. Ugyanez a helyzet a megszakításos védekezésnél, ahol viszont még nagyobb a kockázat, mert az aktus későbbi szakaszában sincs akadálya, hogy bejussanak a spermiumok. A negatív tesztek ellenére nem kizárt a terhesség, főleg, ha nem is szeretnének még babát, minél előbb nőgyógyászhoz kellene fordulni, ahol egy vizsgálat egyértelműen kiderítené, terhességről van-e szó.

  • vivien

    2016. szeptember 26. hétfő

    Kedves doktor no. Nekem szeptember 7 -en volt menstrualciom ami a meg szokottal kezdodott es vegzodott viszont tegnap es ma reggelente pici pecsetelo verzesek vannak a tisztasagimon mi lehet a baj??

    • Gabi

      2016. október 03. hétfő

      Ennyiből nehéz lenne megmondani, mi okozza. Pecsételő vérzést a ciklus középső időszakában több dolog is okozhat, de vizsgálat nélkül csak tippelni lehet. Okozhatja kisebb hámsérülés a hüvelyben, méhszájseb, de a fogamzásgátló tabletta „mellékhatása” is lehet. Ha 2-3 napon belül el is múlik, elvileg nincs vele tennivaló, de ha elhúzódik vagy mégis aggasztja a dolog, érdemes nőgyógyászhoz fordulni.

  • Rita

    2016. szeptember 25. vasárnap

    Kedves Doktornő.

    Azt szeretném kérdezni, hogy 6 napot késett a menzeszem, de ma erős görcsök utan megjött, de nem úgy mint szokott. Rózsaszínű volt először aztán barnás lett és alig van meg. Elég faradekony vagyok mostanában és ingerlekeny. Ez utalhat terhessegre?
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Gabi

      2016. szeptember 26. hétfő

      Utalhat. Ha a vérzés továbbra sem erősödik, sőt 3 napon belül elmúlik, akkor érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

      • Rita

        2016. szeptember 26. hétfő

        Köszönöm szépen a válaszát. Sajnos erősödött. 😞

  • Bettina

    2016. szeptember 22. csütörtök

    Udvozlom. Olyan kerdessel fordulnek onhoz kesik 1napja a menstruaciom viszont 3napja epp hogy egy kis pecsetelo barnasagot eszlelek a betetemen, viszont az sem mindig. Melleim fajnak picit ha hozza erek. Par hete elkezdtem hormonjavito gyogyszert szedni mivel babat szeretnenk es voltunk dokinal vervetelen nem lett jo az eredmeny. Eleg gyenge volt a hormonom. Ez lehet a gyogyszertol hogy most kesik vagy pecsetelo barnasag van harom napja? Bromocriptinrichter gyogyszert kaptam.

    • Gabi

      2016. szeptember 26. hétfő

      Érdemes lenne alaposan átolvasni a kapott gyógyszer betegtájékoztatóját, különösen a mellékhatások részletezését. Lehetséges, hogy a gyógyszer okozza, de más is okozhatja. Vizsgálat nélkül nehéz lenne megmondani.

  • Lena

    2016. szeptember 21. szerda

    Kedves Doktor Nő,

    Azzal a kerdessel fordulok önhöz,hogy. szeptember 10. en volt az utolso menstruaciom es 14. en az az a ciklusom 5. napjan vedekezes nelkul voltunk egyutt a parommal. a ciklusom altalaban 25-26 napos. 19. en a ciklusom 10. napjan barna pecsetlesem volt es enyhe alhasi fajdalmam. Lehet ez beagyazodasi verzes? lehetseges h nem a ciklus kozepen volt peteeresem hanem elotte? csinaltam tesztet de ugy velem korai es negativ is lett. ön mit gondol?

    valaszat elore is koszonom

    • Gabi

      2016. szeptember 26. hétfő

      Soron kívüli ovulációt előidézhet egy orgazmus is. Így előfordulhat, hogy nem a ciklus középső időszakában sikerül teherbe esni. Érdemes a tesztet megismételni az együttlét után kb. 10-12 nappal, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Ancsa

    2016. szeptember 21. szerda

    Kedves Doktornő!

    Az èn problèmàm az lenne hogy 5 nap kèsèssel jelentkezett nàllam tegnap barnàsfolyàs, de nem vèresnek neveznèm, inkàbb ami mensis vègèn szokott lenni. Egèsz nap egy tisztasàgi sem telt volna vele meg rendesen. Inkàbb pisilès utàn kente el a papirt. VAnnak nèha alhasi szuràsaim (inkàbb igy neveznèm nem mint görcsölèsnek) ès nèha feszül a mellem. Ma csinàltam tesztet de csak dèlben mert nem volt ithon ,ès negativ lett. Attol mèg Lehetsèges, hogy terhes vagyok? Màr 1 ève probàlkozunk de nem jött eddig össze. 🙁

    • Gabi

      2016. szeptember 26. hétfő

      Ha a barnás folyás nem váltott át normál vérzésbe, és el is múlt azóta, akkor lehetséges a terhesség, ebben az esetben érdemes a tesztet megismételni, de lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Zsófi

    2016. szeptember 20. kedd

    Kedves Doktornő! A méhnyákkal kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Ugy tudom hogy az ovuláció első jele a tojásfehérje szerű folyás. Péntek óta tapasztalom, a ciklusom 14. napja pedig tegnap volt. Szombat óta minden nap együtt voltunk a párommal. Tegnap óta krémes folyást tapasztalok. Ez annak a jele, hogy az ovuláció megtörtént? Érdemes ebben az időszakban is tovább próbálkozni? A megtapadás elősegítése érdekében minden reggel méhpempőt eszem. A palástfű cickafark teával nem tudom h próbálkozzam e, sok olyan tapasztaltot olvastam h a menstuációs ciklust felborította. A ciklusam 26-29 nap között váltakoznak. Köszönettel, Zsófi

    • Gabi

      2016. szeptember 26. hétfő

      Bár valóban a legnagyobb esélye ovulációkor van a teherbeesésre, de a ciklus más szakaszaiban is sikerülhet. A gyógyteák a terhesség korai szakaszában nem ajánlottak, de érdemes ebben a cikkben (és alatta a hozzászólások között) tájékozódni! http://www.kismamablog.hu/terhesseg/gyogyteak-varandosoknak

  • Böbe

    2016. szeptember 13. kedd

    Kevdes Doktornő!
    Tanácstalan vagyok.
    24 napos a ciklusom de már 4 napja késik. Vagyis maszatoltam a mai napig. az első 3 nap rózsaszínes valami volt aztán barnás és ma reggel eléggé elkezdett görcsölni a hasam és egy wc papír törlésig nagyon vörös vér távozott! akkor azt hittem megjött de nem azóta is csak rózsaszín folyásom van.Ez szagtalan.A mellem elég érzékeny. Már van 2 kislányom de velük ilyet sose tapasztaltam. A 25. napon csináltam egy tesztet ami negatív lett. Előre is köszönöm kedves válaszát 🙂

    • Gabi

      2016. szeptember 19. hétfő

      Ha azóta sem jelentkezett a megszokott erősségű vérzés, mindenképp érdemes lenne újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből. Az, hogy két terhesség során sem tapasztalt ilyet, még nem zárja ki az újabb várandósság lehetőségét. Gyakran előfordul, hogy egy nő két terhessége teljesen máshogy zajlik.

  • Erzsébet

    2016. szeptember 13. kedd

    Kedves dr.nő!!szeretnék kérdezni. Nekem pontosan megjön spirál van fent már több hónapja ezzel nincs is gond de 2_3 hónapja nem vér hanem rózsaszín vagy enyhén barnás folyásom van,ami mellé társul elviselhetetlen gyomorfájás és hányinger. Szeretném tudni terhes lehetek ettől függetlenül hogy ilyen tüneteim vannak? Köszönöm szépen

    • Gabi

      2016. szeptember 19. hétfő

      Spirál mellett kicsi a terhesség esélye, de sajnos 100%-osan nem lehet kizárni. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni. Ettől függetlenül a gyomorpanaszokat más is okozhatja, nem csak terhesség. De mindenképp érdemes lenne a végére járni minél előbb.

  • Valcsika

    2016. szeptember 13. kedd

    Annyit még elfelejtettem leírni, hogy a fogamzásgátló abbahagyása után sem késett soha a menstruációm, és a múlt hónapban 5 napot késett, de végül megjött rendesen, tovább tartott, mint 3 nap. De egyébként ez lehet jó jel, hogy tolódik a menstruáció, és a szervezet készül a terhességre?

    • Gabi

      2016. szeptember 19. hétfő

      Az hogy tolódik, nem jelenti, hogy készül a terhességre. Ha pontosan jön meg, akkor jelenti, hogy a szervezet készen áll a terhességre. Mikor az általában pontos menzesz késik néhány napot, előfordul, hogy nagyon korán megszakadt terhesség miatt jelentkezik a vérzés. Ilyen esetben legtöbbször nem is derül ki, hogy volt-e terhesség.

  • Valcsika

    2016. szeptember 13. kedd

    Kedves Doktornő!

    A párommal igazából május óta próbálkozunk a baba témával, de eddig még sajnos nem sikerült. Tudom nem szabad aggódni, stresszelni, de én nem akartam magam kételyek között tudni, és korábbi (16 éves voltam, mikor a prolaktin szintem 1500-as értékű volt) hormon probléma miatt elmentem egy hormonvizsgálatra, vérvételre. A TSH-m 1,3-as, emellett minden érték jó, viszont a prolaktinom még most is 860-as értéket mutat.
    A fogamzásgátlót 2015. decemberben hagytam abba, de gyermeket idén májustól próbálunk alkotni. A párom nem volt vizsgálaton, mert 5 hónap próbálkozást még nem gondolunk olyan kritikusnak.
    Engem inkább a prolaktin szint zavar, most elkezdtem szedni egy barátcserje tartalmú gyógyszert, a Premenst, régen bromocriptint szedtem, az le is vitte az értékemet de nagyon rosszul voltam tőle.
    Ön szerint kellene megint erős gyógyszert szedni erre a prolaktinra?
    Sajnos, ahol élek, ott nincsenek jó endokrinológus nőgyógyászok.

    Segítségét előre is köszönöm!

    • Gabi

      2016. szeptember 19. hétfő

      Mivel sem endokrinológus sem nőgyógyász nem vagyok, a legjobb, amit javasolhatok – amellett hogy próbálkozzanak tovább, amikor csak jól esik, – hogy ha továbbra sem sikerül a baba, érdemes lenne külön nőgyógyásszal és endokrinológussal beszélni.

  • Anna

    2016. szeptember 06. kedd

    Kerves Doktornő!
    17éves múltam a párommal óvszerrel védekeztünk mindig,de az aktus bennem történt meg az összes alkalommal. Augusztus 3-án közösültünk életünkben először naptár szerint nem a peteérési időszakban. Az óvszert leellenőriztük és egyszer sem volt rajta hiba. Augusztus 17-én kellett volna megjönnie de azóta sem jelentkezett a menstruációm. Előtte volt ,hogy 7-9 napot késett a menstruációm.Erőteljes fehér és átlátszó folyásom van de van olyan is ,hogy sárga és enye hasfájásaim időnként,azonban igen stresszes időzakon megyek keresztül esteleg ez is befolyásolja a menstruációt? Elnézést a sok kellemetlen kérdésért de eléggé ideges vagyok ez miatt. Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2016. szeptember 12. hétfő

      Ha az óvszer minden alkalommal idejében felkerült, közben nem csúszott le, nem szakadt el, nem lyukadt ki, és az aktus végeztével sem csúszott le, biztosan nem került a hüvelybe ondó, akkor minimális a terhesség esélye. Ha viszont az aktus elején még óvszer nélkül is történik behatolás, akkor már van lehetőség a terhesség kialakulására, hiszen az aktus elején a keletkező előváladék is tartalmazhat spermiumokat, amik a hüvelybe jutva okozhatnak terhességet. Ennek az esélye néhány százalék. A nagyon erős stressz befolyásolhatja a ciklust, de ez ritkán, extrém esetekben fordul elő inkább. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Zsanett

    2016. szeptember 06. kedd

    Kedves Dnő! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,h mennyi az esélye annak, h babát várok? Kb. két hete erős fáradékonyság gyötör. Éreztem apró szurkálódást a hasam alatt,mindkét oldalt,de erősebben a bal oldalon.A bimbóim körülete barnás,és a bimbóim is erősen pirosak. Nagyon gyakran járok pisilni,és ma reggel éreztem,h a derekam is enyhén fájt. Csináltam egy terhességi tesztet, ugyanis szeptember elsején kellett volna megérkeznie a menzeszemnek. 5.napja késett a menstruáció, amikor a tesztet megcsináltam. Enyhe fehér folyásom,is jelentkezett. Mit javasolna? Előre is köszönöm.

    • Gabi

      2016. szeptember 12. hétfő

      A leírtak alapján lehetséges a terhesség. Nem tudom, mi lett a teszt eredménye, de még ha negatív is, lehetséges a terhesség. Negatív teszt esetén, ha továbbra sem jön meg a menzesz, pár nap múlva érdemes a tesztet megismételni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Klaudia

    2016. szeptember 05. hétfő

    Udvozlom doktrono!
    En azert fordulok onhoz hogy megtudjam hogy lehetseges e h terhes vagyok mivel a menzeszem 3 nappal elobb jott mint vartam vagy kellett volna neki .
    A masik problemam hogy nekem cisztaim vannak a mehemben a petefeszkemtol nem olyan tavol hogy ez akadalyoz e engem abban hogy ha most megsem vagyok terhes hogy lehessen gyermekem ….emiatt nagyon aggodok h ezektol talan nem lehet es a cisztak miatt rendszertelen a mestruaciom is es akarhany nogyogyasznal voltam mindegyik ezt mondta h ez miatt rendszertelen …. Es az utobbi hetekben fajtak a melleim es a lagyekomnal es a felso combom kulso reszen olyan fajdalamat ereztem mintha tukkel szurkodnanak ez mitol lehet ? Valaszat elolre is koszonom
    Udv klaudia

    • Gabi

      2016. szeptember 12. hétfő

      A ciszták valóban nehezíthetik a teherbeesést. Ha hosszabb ideig (kb. 1 évig) sikertelenül próbálkoznak, érdemes alapos kivizsgálásba fogni, lehetséges, hogy elég a gyógyszeres kezelés, de egyes esetekben műtétre is szükség lehet. Viszont a terhesség a ciszták ellenére nem lehetetlen. Ha nem jellemző, hogy előbb jön meg a menzesz, és ha a mostani vérzés enyhébb volt, mint a megszokott, nem tartott tovább 3 napnál, akkor még szóba jöhet a terhesség. Ebben az esetben mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Marika

    2016. augusztus 31. szerda

    Csókolom doktornő. Meg szerte nem kérdezni hogy vajon mi lehet az oka hogy nem lettem beteg 5 napja… nem érzem úgy hogy terhes lennék! Hullik a hajam, sokat is streszeltem magam mostanában és külföldön is voltam kirándulni 10 napot ahol a kajak is változatosak voltak így hiztam is 4 kilót.. a hajhullasom miatt gyogyszert is szedek 41 napig..

    • Gabi

      2016. szeptember 05. hétfő

      A terhesség első időszakában nem mindenkinél egyformán jelentkeznek tünetek. Van, akinél csak a menzesz késése utal terhességre. Valóban előfordul, hogy a stressz befolyásolja a ciklust, de ez csak extrém esetben fordul elő. Ha eddig nem volt jellemző a pontatlanság, mindenképp érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni.

  • Mónika

    2016. augusztus 29. hétfő

    Jó napot doktor nő! Olyan kérdésem lenne hogy mensi előtt 5 nappal vagyok és enyhe halvány rózsaszín folyás jelentkezett, alhasi görcsökkel. Mi lehet ennek az oka??

    • Gabi

      2016. szeptember 05. hétfő

      Sajnos ennyiből nehéz lenne megmondani. Ha azóta a rózsaszínes folyás elmúlt, nem váltott vérzésbe, és nem jött meg a menzesz, akkor akár a beágyazódás tünete is lehetett.

  • eriika

    2016. augusztus 28. vasárnap

    Jonapot!azal a kérdésel fordulok önhöz hogy,majdnem egyhonapot késet a menstruáciom es most meghot azaz 10iken Kelley volna megjonie aszt ma jött meg.ez mi lehet?? Terhesegre utal??

    • Gabi

      2016. augusztus 30. kedd

      Ha előtte mindig pontos volt a vérzés, eddig nem késett, és most sokkal kevesebb is, mint a megszokott, akkor az utalhat terhességre. Ha a vérzés kb. 3 napig tartott csak, akkor mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Zita

    2016. augusztus 22. hétfő

    Tisztelt Doktorno!
    Olyan problemaval fordulnek onhoz hogy tavaly decemberbe teherbe estem nagyon orultem nekimert 5 eve probalunk babat oszze hozni sajnos mehen kivuli volt elkellet tavolitani a jobb oldali petevezetomet sajnos ! Rendszeresen megjott azota is de ebbe a honapba 15 en kellet volna meg jonni de nem jott csinaltam 3 terhessegi tesztet negativ volt mind 3 rom varjak vele par napot es csinaljak ujjat es ha addig nem jon meg menjek nogyogyaszhoz? Kicsit felek mert elso baba lett volna az elozo es nagyon szeretnenk mar ! Mi lehet a hatterbe en csak remenykedem a joba ! Valaszat koszonom

    • Gabi

      2016. augusztus 25. csütörtök

      Ha a műtét után pontosan beállt a ciklus, eddig nem volt jellemző a késés, mindenképp érdemes néhány nap elteltével a tesztet megismételni, lehetőleg reggeli első vizeletből. Ha közben nem jött meg mégis, van esély a terhességre. Vagy akár a teszt eredményétől függetlenül is érdemes nőgyógyászhoz fordulni, ott egyértelműen kiderül, mi okozza a késést.

  • Evelin

    2016. augusztus 22. hétfő

    Szép napot nekem lenne egy kis panaszom júniusban 22.én megjött és épphogy 2-3 csepp… 3napot volt meg de mind a 3nap 2-3 csepp volt… Azóta meg se jött hányingerem folyamatosan van szédülök az utóbbi 2napba sokat pisilek… Tesztet csináltam miután megvolt rá 2nap és negatív tudna segiteni?

    • Gabi

      2016. augusztus 25. csütörtök

      Mindenképp érdemes lenne a tesztet megismételni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Han

    2016. augusztus 21. vasárnap

    Kedves Doktornő!
    Júl 15.én voltam együtt a férjemmel. Júl.23.án normálisan megjött(6 napig tartott. Ebbe a hónapba nem volt peteérésem és késik 5 napja. Holnap reggel fogok tesztelni, csak az a kérdésem, menzesz alatt is beágyazódhat? Köszönöm a válaszát.

    • Gabi

      2016. augusztus 25. csütörtök

      Mivel a vérzés viszonylag hosszabb ideig tartott, kicsi a terhesség esélye, de kizárni nem lehet. Mindenképp érdemes tesztet csinálni, ha késik a menzesz.

    • Gabi

      2016. augusztus 25. csütörtök

      Mivel a vérzés viszonylag hosszabb ideig tartott, kicsi a terhesség esélye. Ettől még persze lehetséges! Mindenképp érdemes tesztet csinálni, ha késik a menzesz.

  • Erika

    2016. augusztus 16. kedd

    Tisztelt Doktornő!
    Nekem olyan problémám van,hogy július 31-én kellett volna megjönnie,de késett 3napot..(álltalában vagy előbb jön meg a kiírt naphoz képest 2-3nappal,vagy volt már olyan,hogy 3hétre jött meg)
    Aug.3-án reggel arra ébredtem h vérzek.Körülbelül 2tamponom lett aznap normálisan tele,de utánna mintha elzárták volna a csapot..csak cseppek voltak a tamponon (nem piros,hanem barnás)..úgy gondoltam inkább csak tisztaságit használok,mert a tampon feleslegesnek tűnt,egészen a mai napig tartott a barnás folyás..ma úgy vettem észre,hogy jobban beindult mert pirosra váltott,így ma ismét tampont használok..érzem kicsit az alhasamat h fájdogál meg a derekamat..
    Plusz információ,hogy a párommal szeretnénk babát,rajta is vagyunk a témán..ez idő közben is voltunk együtt nem egyszer.. (gyógyszert nem szedek évek óta,tavaly nyáron voltam dokinál,ő megnyugtatott,hogy minden rendben van velem,egészséges vagyok..úgyhogy nyugodjak meg.)
    Mi lehet ez??Miért késett és tartott csak 2-3 napig aztán ma újra?? 2 tesztet már csináltam pár nap különbséggel,de negatív lett..attól még lehet szó terhességről?? Bizonytalan vagyok.de annyira szeretnénk már gyerkőcöt..:(
    Válaszát előre is köszönöm! 🙂

    • Gabi

      2016. augusztus 25. csütörtök

      Sajnos a terhesség esélye nem túl nagy, mivel a vérzés elhúzódott, bár nem volt erős. Orvos nélkül nehéz lenne megmondani, mi okozza ezt a hosszadalmas barnás folyást, és miért jött vissza mégis a vérzés. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni.

  • Szilvia

    2016. augusztus 15. hétfő

    Kedves doktornő!
    A normális menstruációm ellenére, a legutóbbi ciklusomnál 3 napig barna folyás, majd negyedik nap enyhe vérzést tapasztaltam! A terhességi teszt sajnos negatív lett, ennek ellenére viszont émelygésem van, a megszokottnál többet járok wc-re és a hüvelyemben enyhe nyomást érzek! Mi lehet ez?! Előre is köszönöm a válaszát!

    • Gabi

      2016. augusztus 17. szerda

      Ha a vérzés jelentősen enyhébb volt a megszokottnál, a negatív teszt ellenére még nem zárható ki biztosan a terhesség. Bár a tünetek nem egyértelműek, lehetséges, hogy terhesség áll a háttérben. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Ágnes

    2016. augusztus 15. hétfő

    Kedves Doktornő!pénteken megjött a menzeszem rózsaszines volt..szombaton semmi.vasárnap meg barnás vérzésem volt de nagyon minimális.ma megint semmi.Ön szerint ez lehet terhesség jele.spirálom van kb 3 éve.válaszát elore is köszönöm. Ági

    • Gabi

      2016. augusztus 17. szerda

      Spirál mellett kicsi a terhesség esélye, de biztosan nem lehet kizárni. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes egy terhességi tesztet csinálni.

  • Brigi

    2016. augusztus 15. hétfő

    Kedves Doktornő! 17 napja kesik, szombaton csináltam egy tesztet,de nagy megdöbbenésre negatív lett… Azon kívűl, hogy nem jön meg, és, hogy, jó az étvágyam, más tünet nincs! A hasam tompán fájdogál, néha picit élesebben..ez is lehet egy tünet? Semmilyen folyasom nincs, sem barna, sem rózsaszín! Mikor érdemes újból tesztett venni!? Vagy ez már más probléma? Köszönöm!

    • Gabi

      2016. augusztus 17. szerda

      Ha egyébként nem jellemző a késés, a negatív teszt ellenére sem zárnám ki a terhességet. Ha továbbra sem jön meg, néhány nap elteltével érdemes újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből. Esetleg másik fajta teszttel is lehet próbálkozni.

  • D.Marcsi

    2016. augusztus 13. szombat

    Kedves Doktornő!
    3 éve van fenn spirálom, eddig minden rendben volt.(időben megjőtt)
    Ebben a hónapban 2-án kellett volna megjönnie (ma 13-a van) egyenlőre semmi.
    A mellem fáj és a hasamban is allul enyhe görcsöket szoktam érezni.
    Az elmúlt hetek nagyon húzósak a nyári szünet miatt, sokat idegeskedem.
    Még nem csináltam tesztet, nem merek.
    Ön szerint lehet ez terhesség?

    • Gabi

      2016. augusztus 17. szerda

      Spirál mellett nem túl nagy a terhesség esélye, viszont 100%-osan nem lehet kizárni. Ha továbbra sem jött meg, mindenképp érdemes lenne tesztet csinálni, és (pozitív eredmény esetén minél előbb) felkeresni a nőgyógyászt.

      • Marthy Bettina

        2016. augusztus 19. péntek

        Kedves Doktornő! Öt napot késett a menstruációm ma reggel megjött de olyan barna szinű és nagyon görcsölök. Már egy éve probálkozunk de semmi. Ez mi lehet? Mert ilyen még nem volt! Ja és alig van ez a barna is! A teszt meg negativ lett. Elöre is köszönöm a választ!

        • Gabi

          2016. augusztus 23. kedd

          Ha a vérzés nem pontosan jön meg, ha enyhébb, mint a megszokott, nem piros, inkább barnás, és nem tart 3 napnál tovább, akkor az utalhat arra, hogy ez nem rendes menzesz, hanem a beágyazódás tünete. Ebben az esetben érdemes a tesztet megismételni, lehetőleg reggeli első vizeletből. Viszont az erős görcs nem jellemző beágyazódás idején. Ha erős vérzés is társul hozzá, akár vetélés is okozhatja.

  • Dorottya

    2016. augusztus 13. szombat

    Kimaradt az elobbi hozzaszolasbol, hogy feher folyas is jelentkezett, szagtalan, allaga sima. Szoval nem tudom hova tenni a dolgot. Elore is koszonom valaszat.

    • Gabi

      2016. augusztus 17. szerda

      Ha közben nem jött meg mégis, én mindenképp újra tesztelnék!

  • Dorottya

    2016. augusztus 13. szombat

    Kedves doktorno!
    Nekem ma a 9. Napja, hogy kesik. A 4. Nap illetve ma is csinaltam tesztet, de negativ lett. Egyedul amit erzek, hogy kicsit fajnak a melleim, es neha gorcsol a bal felem,ritkan emelyeg egy picit a gyomrom, de ennyi. Lehet-e ez korai terhesseg jele, vagy valami egeszen mas? Egyebkent rendszeres a menzeszem. Lehetseges, hogy meg mindig korai a teszt? vagy varjak meg par napit es ha tovabbra sem jon meg, akkor ujbol teszteljek, es ha ismet negativ, menjek orvoshoz?

    • Gabi

      2016. augusztus 17. szerda

      A negatív tesztek ellenére még nem zárnám ki a terhesség lehetőségét. A leírt tünetek valóban nem egyértelműek, de okozhatja őket a terhesség. Ha továbbra sem jön meg, néhány nap elteltével érdemes újból próbálkozni a teszttel, lehetőleg reggeli első vizeletből. De ha egyébként pontos a menzesz, akár a teszt eredményétől függetlenül is érdemes nőgyógyászhoz fordulni.

  • Ágnes

    2016. augusztus 12. péntek

    Kedves Doktornő!
    Az lenne a problémám, hogy 9 napja késik a menzeszem, viszont a tesztek negatívak. A derekam nagyon fáj, szinte elviselhetetlen, a hasam alján és a hüvelyemben érzek szúrkálásokat néha. Mitől lehet ez? Válaszát köszönöm!

    • Gabi

      2016. augusztus 17. szerda

      A negatív tesztek ellenére nem lehet biztosan kizárni a terhességet. Ha a fájdalom erős, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, mivel a menzesz is kimaradt elsősorban nőgyógyászt javasolnék.