A dackorszak nem csak a kicsiről szól. Legkésőbb ilyenkor te magad is szembekerülsz magaddal és néha magad is megdöbbensz a reakcióidon. A dackorszak nem csak a kicsi akaratáról szól, hanem a tiédről is. És még többről. (tovább…)
A hiszti általában ártalmatlan dolog: a gyerek sírni kezd, aztán toporzékol, esetleg a földhöz veri magát. Ezt a szülők kellemetlennek érezhetik, főként nyilvános helyen, de valójában ártalmatlan dolog – a fejlődés velejárója az az időszak, amikor a kicsi képtelen féken tartani az indulatait. Előfordulhatnak olyan jelenségek is, amiket hiszti vált ki, de a szokásos bömbölésnél nagyobb riadalmat okoznak, mit kell tenni ilyenkor? (tovább…)
Minden szakkönyv leírja, hogy a gyerekek 3 éves kor előtt nem igazán játszanak egymással, nem kooperálnak, hanem egymás mellett játszanak. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy
1. ne tanulnának egymástól (utánzás!!!)
2. ne foglalkoznának egymással játék közben.
A szülők gyakran azt tapasztalják, hogy a kicsik ebben a korban gyakran egymásnak ugranak, a testvérek gyepálják egymást (sokszor az 1-2 éves a nála nagyobb testvérével kötekedik), az egykorúak között pedig a játszótéren alakulnak ki konfliktusok. Mi ennek az oka és szülőként hogyan oldjuk meg ezeket a helyzeteket? (tovább…)
A kisgyermekkor legnehezebb döntése, miként is neveljük a gyereket, amikor néha elképesztően veszélyes és idegborzoló huncutságokat csinál. Néhányan azon a véleményen vannak, hogy tiltsunk meg dolgokat neki és igenis csapjunk a kezére, mások azt mondják, hogy inkább megvesztegetéssel, figyelem eltereléssel kell próbálkozni. Valójában egyik sem igazán jó megoldás… (tovább…)
“Korábban olyan jól aludt a babám, csendben eljátszott magában is, én csak azt szeretném, ha megint olyan lenne, mint volt” – írja sok anyuka, amikor segítséget kér tőlem. Rossz hírem van, kedves anyukák: a babát nem lehet “visszacsinálni”, és a régi szép idők sosem térnek vissza. Helyettük viszont új, izgalmas idők jönnek… (tovább…)
Ijesztő jelenség, amikor a baba valami olyan csinál nagy élvezettel, ami neked fájdalmat okoz: karmolja, marja az arcodat, húzza a hajadat, rádcsap, megharap stb. A legtöbben erre azzal reagálnak, hogy megpróbálják leszoktatni róla a kicsit, a kezére csapnak, rászólnak, azonban ez a legtöbb esetben teljesen hatástalan. Mégis, miért van ez és mit lehet tenni ellene? (tovább…)
2 éves korra lecsitul a másfél évesek szeparációs szorongása, egyre ritkább az az alkalom, hogy “őrzik” anyát, és egyre inkább meg lehet velük tárgyalni ezt az elválás dolgot. (tovább…)
Gyermekkorunkban önkéntelenül is ellesünk bizonyos viselkedésmintákat a szüleinktől, amiktől aztán nagyon nehéz megszabadulni. Kamaszkorban persze a többség elhatározza, hogy “márpedig én egészen másként fogom csinálni”, de amikor elérkezik a gyermekvállalás, mégis egyszercsak azt veszed észre, hogy ugyanazokat a mondatokat mondod a saját gyermekednek, mint a te szüleid neked. Miért? (tovább…)
A baba másfél éves koráig azt hiszi magáról, hogy mindenható és ez a viselkedésében is megnyilvánul: készpénznek veszi, hogy ha kér valamit azt azonnal megkapja, ha oda akar menni valahova, akkor azt szabad neki. Fokozatosan azonban rádöbben a saját korlátaira, amiben neked is szereped van, hiszen te vagy az, aki megmondja neki, mi veszélyes és mi nem, távoltartod őt a veszélyes helyzetektől. (tovább…)
Bármily furcsának is tűnhet a baba, a kisgyermek számára nagyon fontosak a szabályok és a határok. No, nem arra gondolok, ahogyan régebben csinálták, hogy csak 3 óránként lehetett enni és még a 2 éves gyerekek is járókában voltak „a biztonság kedvéért”, hanem arra, hogy manapság gyakran átesünk a ló túloldalára. A „mindent a gyerek igényei szerint” mozgalom jegyében szinte mindent ráhagyunk a gyerekre, nem állítunk korlátokat, és ezzel bizony nehéz helyzetbe hozzuk a kicsit is. (tovább…)
Azt mindenki tudja, hogy a gyerekek utánzással tanulnak. Amikor kis totyogónk ügyesen porszívózik, utánunk mondja a szavakat, kevergeti a levest, nagyon örülünk neki, milyen nagy már, de az utánzással kapcsolatos tapasztalataink ebben ki is merülnek. Elfelejtjük ugyanakkor, hogy az utánzás már jóval hamarabb megkezdődik és akár nevelési célok megoldására is bevethetjük. (tovább…)
A baba szinte észrevétlenül lép át a csecsemőkorból a dackorszakba. Mi még úgy gondolunk rá, mint magatehetetlen csöppségre, aki mindenben a mi segítségünkre szorul, holott ő már a saját akaratát próbálgatja és minden erejével szeretne önállósodni. (tovább…)
