Szülés utáni depresszióm van?

Az anyukák 10-20 százaléka, a szülést követő első évben találkozik a szülés utáni depresszió jelenségével, ami legalább 2 hétig tartó rosszkedvvel, levertséggel, a babával szembeni közömbösséggel, agresszióval, étvágytalansággal, motiválatlansággal jár. Sokkal többen vannak azonban azok, akiknél csak néhány napig jelentkezik ezen tünetek valamelyike. Sok anyukánál pedig utólag lelkiismeretfurdalást okoznak ezek a “nehéz napok”.

A szülés utáni depresszió okai

szülés utáni depresszióA szülés utáni depresszió nem tévesztendő össze a baby blues jelenséggel, ami a szülés utáni első napokban hormonális okokból jelentkezik. A szakirodalom többnyire 3 fő hajlamosító tényezőt szokott megemlíteni, illetve vannak további tényezők is, amik elősegítik a depresszió kialakulását:

1. A fészekrakó ösztön megzavarása: Ha a család éppen a szülés előtti időszakban költözött új helyre, akkor az anya nem tudott megfelelően felkészülni a baba érkezésére és ez hajlamosíthat a depresszióra szülés után.

2. Az anyával való kapcsolat: Másik ok lehet a kismamának a saját édesanyjával való korábbi feldolgozatlan kapcsolata. A várandósság időszakában és a baba érkezése utáni években fokozottan kerülnek napvilágra a saját gyermekkorunkkal kapcsolatos élményeink, érzéseink. Ezek feldolgozása a gyermekünkkel való kapcsolatunk szempontjából is nagyon fontos.

3. Gyász A szülést követően az anya gyászolja a várandósságát és azt a gyermeket, akit korábban elképzelt magának. Aki túlságosan nagy jelentőséget tulajdonított a várandósságának, az identitása szempontjából fontosnak tartotta a várandósságot (pl. korábban nem volt fontos szerepe a családban, de a várandósság miatt rengeteg plusz figyelmet kapott), annak különösen nehéz feldolgoznia azt, hogy a baba megszületett.

A depresszióra, rosszkedvre további tényezők is hajlamosítanak:

Kialvatlanság Az állandó éjszakázás, ébredés megzavarhatja az anya bioritmusát, előfordulhat, hogy akkor sem tud aludni, amikor lenne rá módja, vagy képtelen visszaaludni, miután visszafektette a babát. Ez a jelenség tápszerrel táplált babák édesanyjainál gyakrabban fordul elő, mert szoptatni félálomban is lehet, valamint a szoptatás segít az anyának is könnyen visszaaludni.

Kétségbeesés A baba miatti aggódás, különösen, ha problémás volt a terhesség, nehezen született a baba, koraszülött volt, vagy beteg lett a születését követően, hajlamosít a depresszióra.

Fizikai fáradtság Sokan egyáltalán nem készülnek fel rá, hogy a baba körüli teendők fizikailag is fárasztóak, és a kialvatlansággal együtt ez kimerültséghez vezethet.

Magány Nagycsaládok híján a mai anyukák a szülés után teljesen egyedül maradnak. A nap javarészét a babával kettesben töltik, gyakran a közelben sincs se rokon, se ismerős, akivel kapcsolatban lehetnének. Aki pedig sokat van egyedül, az elkezdi túlgondolni, túlnagyítani a dolgokat. Nagyobbnak látja a problémákat, a történéseket, mint amilyenek azok valójában, problémásabbnak látja a helyzeteket, megoldhatatlannak és végzetesnek a legkisebb problémákat is.

A rózsaszín köd

A legtöbb babaápolási könyv csak a praktikus tennivalókról ír, az ismerősök csak a szépre emlékeznek, a rossz élményeket hiába halljuk, a babavárás során még sokan úgy gondolják az ő gyerekük úgysem ilyen lesz. Akarva akaratlanul elvárásaink alakulnak ki arról, hogyan szeretnénk majd otthon tölteni az éveket a babával, és a valóság többnyire korántsem olyan rózsaszínű, mint az a kép, amit kialakítottunk magunkban. Teljesen felkészülni az első évekre képtelenség, mint ahogyan reális képet sem tudunk kialakítani arról, pontosan milyen is lesz majd kialvatlanul közelharcot vívni egy visító másfél évessel minden egyes pelenkacserénél. Sokkal fontosabb, hogy kialakítsunk magunkban egyfajta rugalmasságot, mert erre nagy szüksége van minden kisgyermekes szülőnek. Leggyakrabban azok látják többemberesnek, problémásnak a gyereküket és nehéznek a helyzetüket, akiknek szilárd elképzeléseik vannak arról, milyennek kéne lennie a gyermeknek és a közös életnek.

Néhány nehéz napja mindenkinek lehet, és vannak olyan időszakok is, amiket különösen nehéz elviselni. A sok szabad levegő, a séta, a sport és a társaság többnyire segíteni szokott, ha azonban a tünetek 2 héten túl tartanak mindenképpen érdemes szakember, pszichológus vagy pszichiáter segítségét kérni.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

16 Comments

  • Polyákné Halász Katalin

    2012. november 27. kedd

    Kedves Ági!

    December 13-án lesz 15 hónapos a babám és ha visszatekintek arra az időre, mióta itt van köztünk inkább azt mondhatnám, hogy sokkal inkább önmagammal küszködtem, mint vele. 🙁
    Hát igen… Mindig úgy cselekedtem, hogy az ösztöneim és az eszem által súgott dolgokat mérlegelve az arany közép utat válasszam. A probléma oka, hogy ez a szüleim által alkalmazott nevelési elvekkel szöges ellentétben állt. Lánynak születtem, de elvétve voltam csak a korombeliek között, a szüleim a saját korosztályuk (barátaik) közé vittek el, így sikerült megtanulnom tolerálni az idősebbek „bogarait”, de a saját korombeli gyerekekkel sosem tudtam beszélgetni, játszani. Rémálom volt az általános iskola, gyógyulás a közép iskola és felszabadulás a főiskola. Az egészhez adjuk még hozzá, hogy az én szabad szellememet cselédnek próbálták nevelni. Nem sikerült, így csalódást okoztam a szüleimnek, mert nem voltam hajlandó kiszolgálni senkit sem. A bátyámnak irányításra lett volna szüksége, de mindent ráhagytak, szabad szelleműnek nevelték, aminek a következménye az lett, hogy hiába nevel 5 gyereket (3 saját, 2 nevelt) a saját elképzeléseit fontosabbnak ítéli, mint a gyerekek szükségleteit.
    Aztán jött a tragédia! 2 évvel ezelőtt, 2010. december 24-én, amikor az egész család (gyerekek, szülők, nagyszülők és dédnagymama) az asztalhoz készült leülni, hogy elfogyassza az ünnepi menüt, az édesanyám rosszul lett és a karjaimban meghalt. A mentősök már nem tudtak segíteni rajta. Infarktusa lett volna, ha a szíve bírta volna, de már azt sem bírta, így egyszerűen „csak” meghalt.
    Nem érhette meg a hírt, hogy érkezik az unokája. 2011 Január 31-én derült ki egy rutin vizsgálat során, hogy nem vagyok felfázva. nagy volt az öröm és az ijedtség is, de az öröm nagyobb volt, mert 1 héttel később volt az esküvőm!
    Jött minden, ami jöhetett… A férjem családjának öröme, az én családom elfordulása, a házunk felújítása kétkezi munkával a semmiből, a fenyegetés, hogy nem hozhatjuk haza a babát, és még több munka, hogy a hivatalok ne köthessenek bele semmibe. Közben kórházból kórházba a poci keményedések és az alacsony vérnyomás miatt.
    Aztán eljött a nagy nap! Hajnali fél 3-kor elfolyott a magzatvíz, jött a mentő, bevitt a kórházba. Apás szülést szerettünk volna, a férjem főnöke is erre készült, mégis berendelte apát a munkahelyre és biztos, ami biztos, elküldte a Horvát-Magyar hatrához fáért… Reggel 7-kor indult, este 10-re ért haza… még jó, hogy ingyen beszéltünk telefonon, különben mindenről lemaradt volna, bár felsírni nem hallhatta, mert komplikációk adódtak és műtétre került sor, a babát sem vehette a kezébe, csak miután hazajöttünk, de legalább túljutottunk az egészen.
    És most kezdődik a problémák gyűjteménye:
    Anyósomékhoz mentünk haza, mert a lakásunkban még nem volt víz. Férjem munka után a házon dolgozott egy barátunk segítségével, míg a család csak azt kérdezgette, hogy mikor leszünk már készen? „Frissen” császározva 4 emberre főztem, mostam, takarítottam miközben a csemetémet rendezgettem… 1 hét múlva a kórházban találtam magam 39 fokos lázzal. Haza érkezvén a főzni már nem főztem, de a többit elvárták tőlem, ennek ellenére közölték velem, hogy nehogy azt higgyem, hogy sokáig ott maradhatunk… A lehető leghamarabb hazajöttünk.
    Itthon be kellett rendezkedni, a munka mennyisége maradt ugyan, de a környezet már kellemesebb volt. A terheléstől felvizesedett a tejem és babám 3,5 hónaposan leválasztotta magát. Innentől kezdve jött a lelkifurdalás, önkínzás, hogy nem voltam képes arra, ami állítólag a világ legtermészetesebb dolga, a szoptatásra! Lehet, hogy természetes, de egyáltalán nem egyszerű, ha az ember lánya egyedül van!
    Telt-múlt az idő, a baba szépen fejlődött, a légzésfigyelő rendszeresen beriasztott, a SIDS szűrésen megszondázták a gyereket (azóta alig bírom megtörölni az orrát, ha folyik…), sokáig redszeresek voltak a hajnali ébredések, napközben pedig a hosszú séták. Elérkezett az 1. életév és anya 2 hónappal később kiborult, mert nem bírta tovább…
    – Apa elkényeztette a babát, anya meg kardoskodott vele
    – Éjszaka csak anya kelt a babához, viszont napközben nem tudott pihenni, mert a baba sem alukált 20 percnél többet
    – A folyamatos megélhetési problémák, mert apa munkanélküli lett
    – Az anyukám neveléséből visszamaradt ellentmondások és hiányok okozta kezeletlen lelki zűrzavar
    – A szellemi kimerültségre rakódott fizika fáradtság
    – A családokon belüli nézeteltérések
    – És a tudat, hogy a sógornőm mindent megkap a családtól, amit én sosem kaphattam…
    A sógornőre visszatérve! Rendkívül bosszantó, hogy amikor pocisan hazaköltözött, a szülei kiköltöztek a garázsba és átengedték számára az egész házat! Mióta megszületett a babája átveszik a munkát tőle, a gyereket tisztába teszik, vigyáznak rá, étellel tömik (annó én mindig éhes voltam ott) hogy legyen teje, teljes nyugalmat biztosítanak számára, hogy kipihenje a szülés okozta fáradalmakat…

    A kimerültség, a csalódás és a düh keveréke nem a legjobb párosítás. Türelmetlenséget szül, ami később lelki önmarcangoláshoz vezet! Ezen egyedül túljutni nem egyszerű! De igyekszem, hogy a babámon a lehető legkevesebb csapódjon le! Sokat játszik vele apa, aki átvette az éjszakai ügyeletet. A séták „csak” a zenebölcsibe járásra korlátozódtak, ami heti 2×6 km. Időnként eljárunk baba-mama klubba is (+6km). Apa átvett a házimunkából is, hogy tudjak pihenni. A családokat kiiktattuk az életünkből, ha nem segítenek ne is hátráltassanak!
    A gyereknevelési elveink pedig a kutya nevelési elveken alapulnak! Vannak szabályok! A szabályokhoz addig ragaszkodunk, amíg jobb megoldást nem találunk, tehát rugalmasak vagyunk! Azon kívül minden bohócságban benne vagyunk! Fontos, hogy a gyerek sokat nevessen, jól érezze magát! A megfázásos időszakban pedig sikerült elmagyarázni, hogy a „betegséget” ki kell venni a nóziból, mert csak így lehet meggyógyulni. Nem szereti, mert sír orrtisztítás közben, de legalább nem kell lefogni, mert hagyja magát!

    Az egyik legnagyobb sikerem az lesz, ha elmondhatom magamról, hogy túltettem magam az elmúlt 2 év megpróbáltatásain! Sokat sírok, amikor nem látják, egy időben nyugtatókat is szedtem, de csak akkor mertem, amikor tudtam, hogy apa figyel helyettem. Citromfű teát iszogatok, vasat és magnéziumot is szedek, pihenek ha tudok! Eredménye van, mert egyre nyugodtabban alszom, elmúltak azok a hetek, amikor hajnal 2-kor ébredtem és nem tudtam vissza aludni. most ha felébredek néha-néha, vissza is tudok aludni, tehát ki tudom pihenni magam. Amikor tehet apa viszi zenebölcsibe a babát, így a fizika terhelés is minimálisra csökkent.
    A másik legnagyobb sikerem, hogy bár voltak kisebb-nagyobb türelmetlenségek, a gyerek alig „kapott” belőle!

    Még nincs vége, de ez már a gyógyulás ideje!

    Köszönöm, hogy elolvastad a történetemet!

    Üdvözlettel:

    Polyákné Halász Katalin

    • Vida Agi

      2012. december 13. csütörtök

      Sok nehézségen mentetek keresztül, de örülök, hogy most már elérkezett a gyógyulás ideje és kívánom, hogy innen már csak felfelé legyen. A történetedről az a mondás jutott eszembe, hogy “ami nem öl meg, az megerősít”. Te most már nagyon erős vagy és kívánom, maradj is meg annak 🙂

      • vivo

        2013. szeptember 24. kedd

        Kedves Ági! Úgy érzem nekem is szükségem lenne néhány jó tanácsra. Most született meg a második babám Kincső,a kisfiam pedig most fogja betölteni a 15. hónapot.Csanád születése után is tapasztaltam 1-2 hétig, hogy nagyon egyedül érzem magam,senki nem ért meg,szóval nagyon lehangolt állapotban voltam de kilábaltam belőle mert tudtam hogy ez a Baba kárára is mehet…
        De most valahogy más.Szörnyű lelkiismeret furdalás gyötör, mert az a kis ember akivel 15 hónapig egy percre sem váltunk el,mindig egymás léptét követtük a lakásban, most úgy érzem mintha eldobtam volna egy ugyan olyan fontos csak több igénylésre szoruló személy miatt. Most egy pár napig a férjem is velünk van hogy besegítsen mert Csanád egy igazán örökmozgó kisfiú és tényleg minden pillanatban figyelni kell rá. De mi lesz ha nem lesz velünk senki csak mi hárman leszünk itthon és az egyik azért fog sírni mert éhes a másik mert álmos,vagy épen nem érti miért sír ez a pici Valami ami eddig nem volt itt és Anya mindig Velem játszott most meg alig…???
        Sajnos a Párom is úgy érzem sokszor mintha szándékosan bántani akarna pedig lehet nem is, csak túl érzékeny vagyok? Nem szeretnék két kicsi gyermek mellett lelkileg összetörni mert a felelősség most még nagyobb lett, de úgy érzem ez most nem lesz olyan egyszerű mint legutóbb volt mert nincs idő most magammal foglalkoznom mert a legjobbat szeretném mind a kettő Gyermekemnek.

        • Vida Agi

          2013. december 09. hétfő

          Igazából ilyenkor az a legfontosabb feladat, hogy ne a kicsivel foglalkozz sokat, hanem a naggyal. Amikor pl. a kicsi szopik, akkor addig a naggyal találj ki valami közös játékot, amit játszhatsz vele. Ő még ezt nem úgy fogja fel, hogy elveszed tőle magad, mivel neki még minden játék, egy kis kreativitással meg tudod oldani, hogy amíg a kicsivel foglalkozol, addig a naggyal is játsszál.

  • Nóra

    2012. november 24. szombat

    Kedves Ági!
    Nem tudom, depresszió-e vagy sem, de komoly lelki problémákkal küzdök.
    Kis fiam, Zsombor 11.26-án lesz 3 hetes.
    Szerettem a várandósságot, élveztem a nagy pocakot, ahogy mocorgott bent a kis babám. Aztán akaratom ellenére császármetszéssel “szültem”, mely úgy érzem, az egész anyaságomra rányomta a bélyegét. A tejem lassan indult. Igazából a mai napig nem tudom, beindult-e egyáltalán.
    3 óránként talpon vagyok, mert a gyerek éhes, de hiába teszem mellre, csak játszik vele, vagy alszik, nagyon keveset eszik, utána meg ordít, mert éhes, a tápszert pedig pikk-pakk megeszi a cumisüvegből.
    A fiam rossz evő, csak alszik a cicin, rossz alvó, és ráadásul hasfájós is, ezáltal sokat sír. Amióta a kórházból hazajöttünk minden elromlott. Haragszom a fiamra, mert nem úgy “viselkedik”, ahogy elvártam,, haragszom a férjemre, mert több szeretetet és fogyelmet ad a gyereknek, mint nekem és haragszom az egész világra, amiért így alakult minden. Minden áldott nap sírok, de vigasztalhatatlanul. A gyerekemhez nincs türelmem, úgy érzem ő is tehet mindenről. Miatta híztam meg. Minden nap a tudomásomra adja, mennyire szerencsétlen vagyok. Nem boldogságot, bánatot hozott az életembe. Velem mindenki csak veszekszik, nem ért meg, vele meg mindenki türelmes, megértő. Már nem egyszer éreztem úgy, elég volt, világgá megyek, nem bírom tovább csinálni. Az is megfordult a fejemben, mennyivel egyszerűbb lenne (nekem), ha nem lennék…mondjuk, egy autóbaleset… Voltak elképzeléseim, hogyan szeretném ellátni, etetni, de eddig semmi se úgy alakult. Tejem hol van, hol nincs, de ha lenne is, nem dolgozna meg érte, mert a tápszert sokkal egyszerűbb kiinni egy cumisüvegből. Minden egyes etetéstől rettegek, vajon mennyit alszik majd közben és mennyit eszik, mennyire fog fájni, merthogy nagyon fáj, mikor “rácsatlakozik” a mellemre. Jelen állapotomban úgy érzem sokkal jobb lenne, ha valaki elvinné és felnevelné helyettem, ugyanis képtelennek érzem magam rá. Még soha nem éreztem magam ennyire semmirekellőnek, szerencsétlennek. Egy csődtömeg vagyok és ezt a gyerekemnek köszönhetem, akit most úgy érzem, nem tudok szeretni.
    Mit tudok tenni, hogy jobban érezzem magam és a gyerekemhez fűződő kapcsolatom is megváltozzon?
    A választ és a segítséget előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. december 13. csütörtök

      Ne hibáztasd magad azért, ha nem megy a szoptatás! Kérj segítséget a védőnőtől vagy szoptatási tanácsadótól, a depresszióval kapcsolatban pedig javaslom, hogy keress fel minél hamarabb személyesen is egy pszichológust, mert segítségre van szükséged!

  • Évi

    2012. november 12. hétfő

    Szia Ági!

    Nem hiszem, hogy ez a szülés utáni depresszió lenne (bár én is nagyon egyedül voltam az első hetekben, mondjuk most is, de már van kis napirendünk és elvagyunk kettecskén a kisfiammal), valami másról lehet szó.
    A problémám az, hogy nagyon aggodó típus vagyok. Folyamatosan rémképeket látok magam előtt. A kisfiam még csak 11 hetes, de már attól rettegek, mikor 4. hós lesz és ekkor nagyobb a SIDS esélye és akkor mi lesz… Csak jussunk túl ezen az időszakon! De aztán más miatt fogok parázni!
    Pedig problémamnetes volt a terhességem, a szülésem könnyű és csodálatos, a kisfiam érett, egészséges, boldog babának tűnik, mégis rágódom.
    Ezzel biztosan nem teszek jót neki, és főleg magamnak. Nem akarom, hogy mindentől féljen, mint én! Mit tehetnék, hogy ne érezze az aggodalmamat? Vagy minden anyuka szenved ettől csak nem beszélnek róla?
    Üdvözlettel:
    Évi

    • Évi

      2012. december 12. szerda

      Na mindegy! Valószínúleg sosem tudom meg…:)

    • Vida Agi

      2012. december 13. csütörtök

      A baba érzi a feszültségedet, ezt nem lehet eltitkolni előle. Szerintem keress valakit, akár egy szakembert, akár egy barátot, akinek őszintén kibeszélheted magad, sokat fog segíteni.

      • Évi

        2012. december 14. péntek

        Köszi szépen! Igyekszem megnyugodni és kibeszélni magamból ezt.
        Évi

  • Hajnalka

    2012. november 08. csütörtök

    Szia Ági!

    Segítséged szeretném kérni. Nálam nem szülés utáni depresszióról van szó, de azt gondolom, komoly lelki problémákkal küzdök. A pici babám 3 hónapos és Vele semmi gondom nincs. Azonban az édesapám nagyon beteg, pár napja már csak gépek tartják életben, és ezt a traumát nem tudom feldolgozni…nem tudok enni, aludni, a kicsit el tudom látni, bár sajnos a tejem az elment..:(((
    Segíts kérlek hogyan vészeljem át ezt az időszakot? Lehet esetleg valami feszültségoldót szedni? A szoptatást azért erőltetem, ami alatt azt értem, hogy mellre teszem a kislányomat és utána adok tápszert neki csak. Ez nekem egy plusz trauma, hogy nem tudom szoptatni a gyermekem…Szóval arra lennék kíváncsi van e olyan feszültségoldó, amely mellett nem kell a szoptatást abbahagynom? Válaszod előre is köszönöm!
    Üdv: Hajnalka

    • Nora

      2012. november 11. vasárnap

      Sedativ PC?

    • Vida Agi

      2012. november 23. péntek

      Homeopátiás szereket szedhetsz a feszültségoldásra.

      • Hajnalka

        2012. november 26. hétfő

        Szia!

        Köszönöm a segítséget, sajnos egy csepp tejem sincs már…:(((

        De a helyzet változatlan, teljesen kikészültem, sajnos nem tudom meddig tartható fenn ez az állapot…félek, közel az idegösszeomlás…

        • Polyákné Halász Katalin

          2012. november 27. kedd

          A szopiztatás miatt ne emészd magad! Tapasztalatból tudom milyen érzés, ha nem tudsz tejet adni a babádnak, de vannak jó minőségű tápszerek amiket még a babák is szeretnek, mert nincs rossz ízük, ilyen pl. a Hipp Combiotik, illetve a Babylove Bio tejek. Ez utóbbi olcsó is, mi ezt adtuk a kisfiamnak.
          Próbálj meg mindent kizárni a fejedből, ha kell énekelj magadnak, a gyereknek. Ne próbálkozz a fizikai fárasztással, mert csak tetézed a gondokat. Sokat beszélj a benned kavargó érzésekről, gondolatokról! Beszélj a férjednek, a barátnődnek, a gyereknek, a kutyádnak (ha van)! így hamarabb túlleszel rajta!
          Hidd el, tapasztaltam!

        • Vida Agi

          2012. november 30. péntek

          Keress egy pszichológus, akihez el tudsz menni néhány alkalommal. Nehéz helyzetben vagy, a baba érkezése önmagában is nagy változás, emellett az apukád állapota is rád nehezedik, egy szakember sokat segíthet!