Szülés utáni depresszióm van?

Kedves Ági!

December 13-án lesz 15 hónapos a babám és ha visszatekintek arra az időre, mióta itt van köztünk inkább azt mondhatnám, hogy sokkal inkább önmagammal küszködtem, mint vele. 🙁
Hát igen… Mindig úgy cselekedtem, hogy az ösztöneim és az eszem által súgott dolgokat mérlegelve az arany közép utat válasszam. A probléma oka, hogy ez a szüleim által alkalmazott nevelési elvekkel szöges ellentétben állt. Lánynak születtem, de elvétve voltam csak a korombeliek között, a szüleim a saját korosztályuk (barátaik) közé vittek el, így sikerült megtanulnom tolerálni az idősebbek „bogarait”, de a saját korombeli gyerekekkel sosem tudtam beszélgetni, játszani. Rémálom volt az általános iskola, gyógyulás a közép iskola és felszabadulás a főiskola. Az egészhez adjuk még hozzá, hogy az én szabad szellememet cselédnek próbálták nevelni. Nem sikerült, így csalódást okoztam a szüleimnek, mert nem voltam hajlandó kiszolgálni senkit sem. A bátyámnak irányításra lett volna szüksége, de mindent ráhagytak, szabad szelleműnek nevelték, aminek a következménye az lett, hogy hiába nevel 5 gyereket (3 saját, 2 nevelt) a saját elképzeléseit fontosabbnak ítéli, mint a gyerekek szükségleteit.
Aztán jött a tragédia! 2 évvel ezelőtt, 2010. december 24-én, amikor az egész család (gyerekek, szülők, nagyszülők és dédnagymama) az asztalhoz készült leülni, hogy elfogyassza az ünnepi menüt, az édesanyám rosszul lett és a karjaimban meghalt. A mentősök már nem tudtak segíteni rajta. Infarktusa lett volna, ha a szíve bírta volna, de már azt sem bírta, így egyszerűen „csak” meghalt.
Nem érhette meg a hírt, hogy érkezik az unokája. 2011 Január 31-én derült ki egy rutin vizsgálat során, hogy nem vagyok felfázva. nagy volt az öröm és az ijedtség is, de az öröm nagyobb volt, mert 1 héttel később volt az esküvőm!
Jött minden, ami jöhetett… A férjem családjának öröme, az én családom elfordulása, a házunk felújítása kétkezi munkával a semmiből, a fenyegetés, hogy nem hozhatjuk haza a babát, és még több munka, hogy a hivatalok ne köthessenek bele semmibe. Közben kórházból kórházba a poci keményedések és az alacsony vérnyomás miatt.
Aztán eljött a nagy nap! Hajnali fél 3-kor elfolyott a magzatvíz, jött a mentő, bevitt a kórházba. Apás szülést szerettünk volna, a férjem főnöke is erre készült, mégis berendelte apát a munkahelyre és biztos, ami biztos, elküldte a Horvát-Magyar hatrához fáért… Reggel 7-kor indult, este 10-re ért haza… még jó, hogy ingyen beszéltünk telefonon, különben mindenről lemaradt volna, bár felsírni nem hallhatta, mert komplikációk adódtak és műtétre került sor, a babát sem vehette a kezébe, csak miután hazajöttünk, de legalább túljutottunk az egészen.
És most kezdődik a problémák gyűjteménye:
Anyósomékhoz mentünk haza, mert a lakásunkban még nem volt víz. Férjem munka után a házon dolgozott egy barátunk segítségével, míg a család csak azt kérdezgette, hogy mikor leszünk már készen? „Frissen” császározva 4 emberre főztem, mostam, takarítottam miközben a csemetémet rendezgettem… 1 hét múlva a kórházban találtam magam 39 fokos lázzal. Haza érkezvén a főzni már nem főztem, de a többit elvárták tőlem, ennek ellenére közölték velem, hogy nehogy azt higgyem, hogy sokáig ott maradhatunk… A lehető leghamarabb hazajöttünk.
Itthon be kellett rendezkedni, a munka mennyisége maradt ugyan, de a környezet már kellemesebb volt. A terheléstől felvizesedett a tejem és babám 3,5 hónaposan leválasztotta magát. Innentől kezdve jött a lelkifurdalás, önkínzás, hogy nem voltam képes arra, ami állítólag a világ legtermészetesebb dolga, a szoptatásra! Lehet, hogy természetes, de egyáltalán nem egyszerű, ha az ember lánya egyedül van!
Telt-múlt az idő, a baba szépen fejlődött, a légzésfigyelő rendszeresen beriasztott, a SIDS szűrésen megszondázták a gyereket (azóta alig bírom megtörölni az orrát, ha folyik…), sokáig redszeresek voltak a hajnali ébredések, napközben pedig a hosszú séták. Elérkezett az 1. életév és anya 2 hónappal később kiborult, mert nem bírta tovább…
– Apa elkényeztette a babát, anya meg kardoskodott vele
– Éjszaka csak anya kelt a babához, viszont napközben nem tudott pihenni, mert a baba sem alukált 20 percnél többet
– A folyamatos megélhetési problémák, mert apa munkanélküli lett
– Az anyukám neveléséből visszamaradt ellentmondások és hiányok okozta kezeletlen lelki zűrzavar
– A szellemi kimerültségre rakódott fizika fáradtság
– A családokon belüli nézeteltérések
– És a tudat, hogy a sógornőm mindent megkap a családtól, amit én sosem kaphattam…
A sógornőre visszatérve! Rendkívül bosszantó, hogy amikor pocisan hazaköltözött, a szülei kiköltöztek a garázsba és átengedték számára az egész házat! Mióta megszületett a babája átveszik a munkát tőle, a gyereket tisztába teszik, vigyáznak rá, étellel tömik (annó én mindig éhes voltam ott) hogy legyen teje, teljes nyugalmat biztosítanak számára, hogy kipihenje a szülés okozta fáradalmakat…

A kimerültség, a csalódás és a düh keveréke nem a legjobb párosítás. Türelmetlenséget szül, ami később lelki önmarcangoláshoz vezet! Ezen egyedül túljutni nem egyszerű! De igyekszem, hogy a babámon a lehető legkevesebb csapódjon le! Sokat játszik vele apa, aki átvette az éjszakai ügyeletet. A séták „csak” a zenebölcsibe járásra korlátozódtak, ami heti 2×6 km. Időnként eljárunk baba-mama klubba is (+6km). Apa átvett a házimunkából is, hogy tudjak pihenni. A családokat kiiktattuk az életünkből, ha nem segítenek ne is hátráltassanak!
A gyereknevelési elveink pedig a kutya nevelési elveken alapulnak! Vannak szabályok! A szabályokhoz addig ragaszkodunk, amíg jobb megoldást nem találunk, tehát rugalmasak vagyunk! Azon kívül minden bohócságban benne vagyunk! Fontos, hogy a gyerek sokat nevessen, jól érezze magát! A megfázásos időszakban pedig sikerült elmagyarázni, hogy a „betegséget” ki kell venni a nóziból, mert csak így lehet meggyógyulni. Nem szereti, mert sír orrtisztítás közben, de legalább nem kell lefogni, mert hagyja magát!

Az egyik legnagyobb sikerem az lesz, ha elmondhatom magamról, hogy túltettem magam az elmúlt 2 év megpróbáltatásain! Sokat sírok, amikor nem látják, egy időben nyugtatókat is szedtem, de csak akkor mertem, amikor tudtam, hogy apa figyel helyettem. Citromfű teát iszogatok, vasat és magnéziumot is szedek, pihenek ha tudok! Eredménye van, mert egyre nyugodtabban alszom, elmúltak azok a hetek, amikor hajnal 2-kor ébredtem és nem tudtam vissza aludni. most ha felébredek néha-néha, vissza is tudok aludni, tehát ki tudom pihenni magam. Amikor tehet apa viszi zenebölcsibe a babát, így a fizika terhelés is minimálisra csökkent.
A másik legnagyobb sikerem, hogy bár voltak kisebb-nagyobb türelmetlenségek, a gyerek alig „kapott” belőle!

Még nincs vége, de ez már a gyógyulás ideje!

Köszönöm, hogy elolvastad a történetemet!

Üdvözlettel:

Polyákné Halász Katalin

Szia Ági!

Nem hiszem, hogy ez a szülés utáni depresszió lenne (bár én is nagyon egyedül voltam az első hetekben, mondjuk most is, de már van kis napirendünk és elvagyunk kettecskén a kisfiammal), valami másról lehet szó.
A problémám az, hogy nagyon aggodó típus vagyok. Folyamatosan rémképeket látok magam előtt. A kisfiam még csak 11 hetes, de már attól rettegek, mikor 4. hós lesz és ekkor nagyobb a SIDS esélye és akkor mi lesz… Csak jussunk túl ezen az időszakon! De aztán más miatt fogok parázni!
Pedig problémamnetes volt a terhességem, a szülésem könnyű és csodálatos, a kisfiam érett, egészséges, boldog babának tűnik, mégis rágódom.
Ezzel biztosan nem teszek jót neki, és főleg magamnak. Nem akarom, hogy mindentől féljen, mint én! Mit tehetnék, hogy ne érezze az aggodalmamat? Vagy minden anyuka szenved ettől csak nem beszélnek róla?
Üdvözlettel:
Évi