Nyugat-Európában nagyjából 20 évvel ezelőtt terjedt el az apás szülés divatja és hazánkban is kb. 15 éve van mód rá, hogy apa is bent legyen a szülőszobán. Most azonban lassan leáldozóban a trend: tőlünk nyugatabbra egyre többen mondják azt, hogy nem szeretnének apás szülést. Te szeretnél?
Míg Magyarországon már teljesen elfogadott és természetes részévé vált a szülésnek apa jelenléte, addig a nyugat-európai orvosok között terjed az a felfogás, hogy egyáltalán nem szükséges apa jelenléte a szülésnél. A mozgalom fő szószólója dr.Michel Odent (aki egyébként vízbenszülés és otthonszülés-párti) szerint a szülésnél nem igazán jó a nő számára egy férfi jelenléte. Az apák gyakran felkészületlenek, nem tudják mi fog történni, és megijednek a sok vér és a feleségük szenvedése láttán. Ezzen szemben egy nő, aki már szült, egy idősebb családtag, testvér vagy egy dúla sokkal inkább képes támogató környezetet biztosítani az anyuka számára.
Az apás szülést ellenzők úgy vélik, az apa gyakran tehetetlenné válik a szülés során, hiszen nem tudja, mi megy végbe az anyában és -mivel segíteni akar- gyakran rossz döntéseket hoz, az anya pedig meg akar felelni neki, nem tudja magát teljesen elengedni, ezért megtörik a szülés ösztönös folyamata és ez összességében növeli a komplikációk és a császármetszések arányát.
Akik résztvettek a szülésfelkészítő tanfolyamomon tudják, mennyire fontosnak tartom, hogy a szülés folyamán befelé figyeljünk elsősorban. Szerintem a pár kapcsolatától függ, mennyire befolyásolja, „töri meg” az apa jelenléte az anya befelé figyelését. Ha egy kapcsolat jól működik, ha a mindennapokban is merünk őszintén kitárulkozni a másik előtt, ha még a várandósság alatt őszintén tudunk beszélni a partnerünkkel a szülésről, akkor ezek a hátrányok egyáltalán nem érvényesülnek.
Japánban az a szokás, hogy az anyák a szülés idejére hazamennek a szüleikhez és a család idősebb, már szült nőtagjai segítenek neki. A női környezet többek szerint sokkal inkább támogató, biztonságot jelentő, mint a férfiak jelenléte és a szakemberek emellett azt is kiemelik, hogy az a jó, ha minél kevesebben vannak jelen a szülésnél, nem veszi körbe egy csapat orvostanhallgató meg rokon az embert.
 |
Nyilván ez is személyiségfüggő. Van, aki a nagy problémáit szereti inkább magába fordulva megoldani, számára biztosan nem jó, ha megzavarják a koncentrációját. Vannak azonban olyan kismamák is, akik bizonytalanok, akik szeretnének segítséget kapni, másokra támaszkodni. Rossz hír, hogy a szülésnél vajmi kevés segítséget tudsz kapni kívülről. Lehet persze némiképp enyhíteni a fájdalmakon, apróságokkal, egy korty vízzel, borogatással kellemesebbé tenni a helyzetet, végső soron azonban a babát neked kell megszülnöd.
Ha tehát az utóbbi csoportba tartozol, át kell lépned a saját árnyékodon, mert a másokra való hagyatkozás ebben az élethelyzetben nem igazán működik.
Tapasztalatból tudom, hogy a szülés legnagyobb mértékben az önismereteden múlik. Tudnod kell, hogyan tudod legjobban elviselni a fájdalmat, tudnod kell magadra figyelni, befelé fordulni és hagyni, hadd sodorjanak az események.
Az első szülésemnél éppen műszakváltás volt a szülészeten, amikor a tolófájások jöttek, ezért hatalmas tumultus lett a folyosón, folyton nyitogattak be a türelmetlen emberek. Ettől a fájások lelassultak és jócskán elhúzódott a kitolási szak, mire végre megszületett a kisfiam. Csak utólag jöttem rá, hogy a hiba nem az én készülékemben volt: egy ilyen intim pillanatban nem szerencsés, ha folyton megzavarnak.
De, mielőtt megijednél: a felkészültség mindkét oldalról nagyon sokat számít. Nemcsak az a fontos, hogy a folyamatot megismerjétek és mindketten tudjátok, milyen ütemben kéne haladnia a szülésnek, és az mivel jár, akkor apa nagy segítség lehet a szülőszobán.
A szülés körülményeit illetően tehát elsősorban arra a kérdésre kell választ adnod, hogy vajon tényleg érdemes-e apának bentlennie? Tud-e számodra biztonságot adni a jelenléte? Tudja-e majd segíteni a folyamatot és elfogadni annak lefolyását (nyilván ehhez tudnia kell, hogy a vajúdás mivel jár együtt és mennyi ideig tarthat)? Valóban szeretne-e ő is résztvenni? Képes lesz-e majd a háttérbe húzódva asszisztálni a történtekhez, és szükség szerint megvédeni az érdekeidet?
Ha úgy gondolod, mindez nem igazán működik nálatok, akkor nem biztos, hogy jó ötlet csak a trend miatt az apás szülést választanod. Ha kórházban szülsz, akkor lelkileg fontos és jó érzés, ha nem csak vadidegenek vannak jelen a szülésnél (a szülésznő és az orvos), de nyilván, ha velük a várandósság alatt jó kapcsolatot építettél ki, akkor nem is feltétlenül szükséges, hogy rajtuk kívül más is jelen legyen. Ha viszont mégis igényled a társaságot, akkor apa helyett egy támogató női közeg is jó választás lehet, mondjuk egy barátnőd, testvéred, az anyukád vagy egy dúla személyében.
Te apás szülést tervezel?
5 Comments
Timi
2008. december 16. keddSzülés előtt sokat beszélgettünk hogy bejön-e Apa vagy sem a szülésre.Ő igazából nem akart ott lenni azt mondta majd kint „megvár”,max.a vajúdásnál lesz bent.Én nem tudtam eldönteni számomra mi lenne a jobb.Féltem hogy zavarni fogja a sok vér látványa.Aztán eljött a nagy nap és bent maradt Apa velem ,végig ott volt és nem bánta meg sőtt nagyon klassz volt azt mondta.Rám is jó hatással volt a jelenléte,igaz teljesen befelé fordultam és nem sokat beszélgettük a 9 órás vajúdás alatt szinte semmit de akkor is tudtam hogy ott van és biztonságban éreztem magam.Sajnáltam is milyen rossz lehet neki szótlanul ücsörögni de megértette mi a helyzet.A vér sem zavarta pedig 9 óra alatt volt része bőven benne és mondhatom azóta még szorosabb lett a kapcsolatunk.Szóval örülök hogy bent volt!!!
Pajala
2008. december 12. péntekSzerintem viszont „fejben” kell szülni, ha értitek, mire gondolok, és ott nem nagyon tud segíteni senki, semmit. A férjemmel még csak egy városban sem voltunk, amikor az első gyerek megszületett, de ezzel együtt is teljesen jó család vagyunk.
Szerencsére a szülésznők sem akartak velem beszélgetni a szülőszobán, tették a dolgukat, ha meg épp nem volt rájuk szükségem, akkor elcsacsogtak egymással, engem meg békén hagytak. Nekem így volt jó, a kézfogós-együttérzős-derékmacerálós szülés számomra „színházszagú”. Annál nehezebben viseltem viszont a következő pár napot, amit kötelezően a kórházban kellett tölteni. Nekem akkor lett volna igazán szükségem arra, hogy itthon legyek, a párom mellett, a családommal.
bettibea
2008. december 12. péntekEgyetértek lakótárssal, bár én nő vagyok, de a férjem is így gondolja mióta együtt csináltuk végig ezt a gyönyörű kínt.
Én el sem tudtam volna képzelni, hogy a férjem ne legyen bent és szerintem ő sem. Így utólag már biztos ő is egyetért velem.
Az én szülésem gyors volt és mondhatni fájdalommentes(EDA) ezért nem látott engem szenvedni és óriási élmény volt számára, hogy ő vághatta el a köldökzsinórt. Mindkettőnknek meghatározó élmény volt a szülés és szeretném ,ha a második babánál is bent lenne majd!!!
Lakótárs
2008. december 11. csütörtökOtt lenni a feleséged/barátnőd/élettársad szülésénél, részt venni a gyermeked megszületésében egy ember életének legelképesztőbb, leghihetetlenebb és legfelemelőbb élménye. Akinek megadatik ez a lehetőség, és elmulasztja, az élete legnagyobb hibáját követi el. És az is, aki férjét/barátját/élettársát megfosztja ettől az élménytől.
nilatak
2008. december 11. csütörtökAmikor terhes lettem, úgy gondoltam, hogy majd az idő meghozza a választ arra a kérdésre, hogy apa bent legyen-e a szülésnél, vagy sem. Mivel apának tű-fóbiája van (egyszer elájult, amikor látta, hogy szurit kapok :-))) ), ezért ezt a döntést mindenképp rá szerettem volna bízni. Végül abban maradtunk, hogy a vajúdásnál mindenképp bent lesz, aztán majd meglátjuk. Nekem nagyon jót tett a jelenléte, főleg, hogy közel 24 órát töltöttünk a szülőszobán. Aztán úgy alakult, hogy a kitolási szakasz olyan hirtelen jött, hogy már nem volt idő arra, hogy azon gondolkozzon, menjen vagy maradjon. Szerencsére minden szépen alakult, hamar megszületett a kisfiunk, és az az élmény, amikor a hasamra tették Manót, és a párom is megfoghatta őt, gyönyörű volt, és pótolhatatlan. Tény, hogy a kitolási szakaszban befelé fordultam, a külvilágot nem nagyon érzékeltem, pontosabban láttam, hallottam mindent, de válaszolni nem tudtam, viszont azt éreztem, hogy van mellettem, támogat, bíztat. Összességében gyönyörű volt az egész, amit maximálisan köszönhetek az orvosomnak és a szülésznőnek is.