A császármetszések száma az Egyesült Államokban 25%, de már hazánkban is efelé közelít (20%), sőt létezik olyan kórház, ahol 40 százalék közeli a császármetszések aránya a hüvelyi szüléshez képest. De vajon miért növekszik ilyen ütemben a császármetszések aránya és vajon indokolt-e ez a növekedés? Valóban ennyi anya és baba nem élné túl a szülést?
A fenti kérdésekre a válasz egyértelműen nem. A császármetszések száma egyrészt azért növekszik, mert azok az anyukák, aki az első babát császármetszéssel szülték jó eséllyel szülik a másodikat is császármetszéssel, jelenleg erre az esély 60% körüli.
A növekedés másik oka, hogy a császármetszéssel elkerülhetőek bizonyos magzati szövődmények, amiket az elnyúló vajúdás és a CTG-vel észlelt esetleges szívhangváltozások idézhetnek és elővigyázatosságból az orvosok ezt meg is teszik. Emellett véget lehet vetni a hosszadalmasra nyúlt vajúdásnak is, ezért pedig a kismamák szoktak roppant hálásnak lenni.
 |
A császármetszések számának növekedéséhez hozzájárult az is, hogy manapság az orvosok a veszélyhelyzeteket is ki tudják szűrni vajúdás közben és ha úgy látják, hogy a baba oxigénhiányos állapotba kerülhet, a császármetszést választják. Ezzel szemben 20 évvel ezelőtt leginkább csak akkor végeztek császármetszést, ha az anya élete forgott veszélyben.
A császármetszések aránya nagyobb a 30 éves kor felett első gyermeküket szülő nőknél. Minél fiatalabban szüli egy nő első gyermekét, annál erősebbek a fájások, gyorsabb a tágulás, míg az évek számának növekedésével ez a folyamat jelentősen lelassul, kialakul az ún. fájásgyengeség.
Mi az a fájásgyengeség?
A fájásgyengeség az az állapot, amikor a kismamának megindult a szülése, de a fájások (hiába lehetnek akár erősek és sűrűek) nem viszik előbbre a tágulást, azaz nem tágul a méhszáj a kellő mértékben (az elvárt mérték óránként 1 ujjnyi tágulás).
A fájásgyengeség relatív dolog, hiszen ha fekvő helyzetben van a kismama, ha fél a szüléstől, ha fájdalomcsillapítást kap, akkor sokkal nagyobb a valószínűsége a fájásgyengeségnek. Másrészt, ha egy rutintalan, először szülő kismama túlságosan korán megy be a kórházba, még nem igazán erősek a fájásai („erős” fájás alatt a méhösszehúzódások erősségét értem, nem azt az erősséget, amilyennek a fájást az anya érzi), akkor előfordulhat, hogy akár 1 napig is elvajúdgat, mire az igazán erős fájások megindulnak, ilyen esetben pedig az orvos elhúzódónak ítélheti meg a vajúdást, és nagyobb eséllyel hajt végre császármetszést az anyán.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy csak akkor indulj el a kórházba, amikor erős, 5 percenként jelentkező és egyenként legalább 30 másodpercig tartó rendszeres fájásokat érzel. Ha a derekad fáj, nyilallgat, a fájások nem rendszeresek, nem elég erősek, 5 percnél ritkábban jelentkeznek, akkor előfordulhat, hogy az otthoni kényelmes környezet helyett órákon át a sokkal kényelmetlenebb szülőszobában kell majd vajúdnod.
A kórházi környezet sürgető hatással van a kismamára, úgy érzi, most, hogy már bejött a kórházba, teljesítenie kell, ráadásul sok helyen még mindig rutinszerűen óránként ellenőrzik, hogy eleget tágult-e, ami egy nagyon fájdalmas vizsgálat, sok esetben visszaveti a vajúdást. Ezzel szemben, ha háborítatlanul, a maga tempójában vajúdhat az anyuka, akkor sokkal nagyobb az esély rá, hogy elkerülheti a császármetszést.
A császármetszést tudatosan is elkerülhetjük már a terhesség alatt rákészülve a szülésre. Vizsgálatok bebizonyították, hogy azok az anyukák, akik jártak szülésfelkészítő tanfolyamra 25%-kal nagyobb eséllyel hozták természetes úton világra gyermeküket, mint azok, akik nem készültek tudatosan a szülésre. Ez az arány tovább növelhető azzal, ha aquanatalra jársz, ezzel ugyanis edzésben tartod a szüléshez szükséges testtájakat, a relaxációs és jógagyakorlatok pedig segítenek felkészülni spirituális oldalról is a vajúdásra és a kitolási szakra. Ugyanezt a célt érheted el, ha jógával vagy speciális intimtornával készülsz a szülésre.
A császármetszésen átesett anyukák többsége úgy gondolja, valóban szükség volt a műtétre, de sok esetben arról van szó, hogy ők maguk feladták a dolgot. A szülés minősége nagyrészt fejben dől el: ha felkészülsz a fájásokra, ha olyan attitűddel állsz a vajúdás elé, hogy kibírod, bármi történjék is, ha nem félsz a folyamattól, hanem hagyod, hogy sodorjanak magával a fájások, ha kizárod a külvilágot és csak a lényegre, a babára és az ő útjára gondolsz, amely kifelé a külvilágba vezet, akkor elkerülheted a császármetszést. A mai világ ezzel szemben azt sugallja, hogy a szülés rutinbeavatkozás, hogy a fájdalom csillapítható (pedig hány és hány anyuka számol be arról, hogy nem sikerült az EDA), létezik könnyebb út is. Akik pedig már átestek császármetszésen azok tudják, hogy ugyan maga a műtét gyorsan lezajlik, az utóhatásai, a fejfájás, a seb fájdalma sokkal rosszabb, mint a szülési fájások. Ez utóbbiak ugyanis egy nő élete folyamán az egyetlen olyan típusú fájdalmat jelentik, aminek van értelme, célja, és amelyet nem csillapítani, hanem átélni kell.
29 Comments
Balázsné Kati
2011. július 24. vasárnapÜdv.!
19 hetes vagyok, két lányomat simán szültem, most pedig szinte 100% hogy császárral kell szülnöm a lepény miatt, mert teljesen befedi a belső méhszájamat. Mivel már simán szültem így az tudom milyen, no para, de így nagyon be vagyok tojva, hogy mi lesz. Semmit sem tudok a császárról, továbbbá még nagyon bízom benne, hogy a lepény arrábbmászik, hogy simán tudjak szülni. Légyszi valami infot…
Vida Agi
2011. augusztus 07. vasárnapA 19. hét után még simán feljebb kúszhat a lepény, ahogyan a méh növekszik. Ha mégsem, akkor császározni kell. Ilyen esetben általában programozott császárra kerül sor, azt, hogy altatásban vagy nem altatásban kéred, az orvosoddal kell egyeztetned.
Koprnyikné Faragó Gréta
2011. június 26. vasárnapSzia Ági!
Most vagyok 36 hetes 3 napos. Ma voltam uh-án,amely szerint a baba 4079 gramm. Ő a 3. babám. A kisfiam 3700 gramm volt (2 héttel hamarabb született),a kislányom 4300 gramm (2 nappal hamarabb).Mind ketten hüvelyi úton. Óriási a hasam. Az orvos szerint megtudom szülni hüvelyi úton,ami jobb a babának és mamának is,de ha nagyon szeretném megcsászároz a 38. hétben. Viszont számolnom kell az atóniás vérzéssel mint szövődménnyel. Nagyon tanácstalan vagyok hogy döntsek! Mit tanácsolsz?
Köszönöm: Gréta
Vida Agi
2011. július 08. péntekHa a kislányod is nagy baba volt és meg tudott születni természetes úton, akkor szerintem nincs min gondolkodnod.
Molnár Krisztina
2011. április 28. csütörtökÜdvözletem!
A 20 hetes ultrahangon a következőt állapították meg:hátsó fali lepény mélyen tapad eléri a belső méhszájat BPD:48mm!A 26.héten voltunk 4d-s uh.-on,de nem sikerült mert elég rosszul feküdt a baba.Az orvos visszarendelt a 28.héten,és még mindig nem jó a fekvése.Azt mondta,hogy medence végi,és faros a baba.Kicsit nagyobb a súlya,kb 3800gr-mal fog születni,ha így fejlődik.Kérdésem van e esélyem a természetes szülésre,vagy császározni fognak.
Köszönöm válaszát.
Vida Agi
2011. május 02. hétfőAggodalomra semmi ok, a 48 mm BPD a 20. héten pont a 20. hétnek megfelelő átlagérték, magad is kiszámolhatod itt: http://kismamablog.hu/egyeb/kiszamolo.html A baba a 3. harmadban szokott befordulni fejvégű fekvésbe, de még egészen a 36. hétig bármikor megfordulhat, most még nem lehet kijelenteni, hogy faros marad, hiszen sok baba a 2. harmadban még farvégű vagy harántfekvésű.
Balázsné Kati
2011. július 24. vasárnaphello! nekem a 18 hetesen volt a bpd-m 45 mm. de a lepényem nekem is olyan, csak nekem teljesen fedi. emiatt azt mondta a genetikus, h szinte biztos h császár lesz. az utolsó 4 hétben szoktak fejre fordulni, ha viszont akkor sem, akkor van gáz.
Szilvi
2010. december 14. keddMost találtam csak rá a cikkre, és az Orsi kommentjére adott válaszra – valamint a cikk egy részére szeretnék – reagálni ( és az előző kommenteket olvasva nem egyedül érzek így). Számomra kicsit bántó a fogalmazás, mivel kétszer is császároztak. Az első a baba miatt történt ( 35 hétre jött farosan) a második hosszú-hosszú vajúdás után ( már 2 percesekkel onultam kórházba, mikor a magzatvíz szivárogni kezdett, addig otthon vajúdtam éjjel, és szerintem hihhetetlenül nagyszerű élmény volt, csodálatos, komolyan!!!!!) egy legendásan császárellenes osztályvezető főorvos indítványára. Hozzátenném, hogy én mind2 szülést természetes úton szerettem volna „véghez vinni”, tudatos készülés, gáttorna, tanfolyamlátogatás, és gáttorna előzte meg a vajúdást. Az elsőnél esélyt sem kaptam, négy orvos rohant velem a műtőbe, nem is altattak. Nagggyon sokat szenvedtem a császár után, mind lelkileg, mind fizikailag. Pont ezért ELHATÁROZTAM, hogy bármi lesz is, én a másodikat ( 10 évet vártunk a két terhesség között) MEGSZÜLÖM. Az elején gyönyörűen indult minden, egy sikoly nem hagyta el a torkomat, nem kiabáltam, sőt, mosolyogtam, amíg bírtam. De még a folyamatos fájásoknál sem tágultam, közben a babóm szívhangja leesett, onnantól fekvés, monitorozás végig, csak a már 30 éves tapasztalattal ( annyi tuti, mert az öcsim is nála született)bíró szülésznő figyelmeztetett, ez szte császár lesz ( túl esősek volta a fájásaim a monitor szerint, vagy valami ilyesmit látott, pontosan nem tudom). Bejött a dokim, megvizsgált, próbált tágítani, nem ment. Aztán bejött egy csapat ember, az osztályvezető főorvossal, aki megnyomkodott ( akkor úgy érezem, belémtenyerelt, a férjem és a szülésznő szerint csak megérintette a régi hegem tájékát) naggggyon fájt. Már folyamatos fájásokkal toltak be a műtőbe, ahol kiderült, hogy már repedt az előző heg, és az összevnövések miatt ( még a hughólyagom is odanőtt a méhemhez, a doki ezt mondta)nem tudtam tágulni – sem lelkileg, sem fizikailag. Szóval az össz problémám csak az, hogy egyik gyerekemet sem tudtam megszülni rendesen, és ettől valóban én magam érzem selejtesnek, nem egésznek önmagamat. A lényeg, hogy aki elhatározza, hogy császárral szül, mert egyszerűbbnek tartja, azt egy ilyen cikk nem érinti meg, aki meg tényleg rákényszerült, mint én, az meg még a megrázó élmény ( esetemben élmények) után még meg is kapja, hogy „nem készültél rá lelkileg”…. hogyne, a világ pont ilyen fekete-fehér:) Ez kicsit olyan, mint a szoptatásos vita: Én hála az égnek szoptattam – szoptatom mindkettőt, de amikor leírják, hogy a szoptatás csak elhatározás kérdése, és elítélendő, akinek nem sikerül, kicsit elszontyolódok, és sajnálom azon anyukákat, akik agyon szerették volna átélni ezt az élményt, de nem sikerült nekik ( sajos ismerek ilyet, szülés után beindult a teje, de S.O.S műteni kellett megint, és elapadt). Mert a hasonló cikkeket csak azok olvassák, veszik véresen komolyan, akik átélték ezen problémákat, aki nem szoptat, mert nem AKAR, az úgy tojja le magasról hogy az csak no. Szóval, bár nem ez a cél, szerintem vissza tud ütni ez a – kicsit- ítélkezés szagú dolog, mert aki már amúgy is kivan, és – mint én – kicsit selejtnek érzi magát, annak még rosszabb lesz. Azt azért fontosnak tartom elmondani, hogy a második császár után hat órával már vígan babáztam, és semmilyen problémám nem volt, se migrén, sem hasonló dolgok. A tejem is megindult rendesen. A babóm feje nagyon összenymódott, szegény küzdött, hogy kijöjjön, de megakadt. Fontos, hogy milyen helyzetben és ki, mekkora szaknai háttérrel rendelkező orvos végzi a császárt. HA nincs más választás, akkor el kell fogadni ezt a helyzetet is sztem, bár én nagggyon remélem, hogy harmadszorra átélem a szülés élményét. Lelkileg már most készülök:)
Noémi
2011. január 07. péntekTeljesen egyetértek Szilvivel, ez a kérdés nem ennyire fekete vagy fehér! Bár nagyon szeretem a blogot és nagyon sokat olvasom, valóban úgy gondolom, hogy az „aki akar, természetes úton fog szülni” és az „aki akar, fog tudni szoptatni” túlságosan is leegyszerűsíti a problémát. Különösen, hogy arról sohasem esik szó, hogy a szülés még ma is az egyik legveszélyesebb kaland mind az anyának, mind a magzatnak, és az orvostudománynak hála, hogy ma már csak nagyon kevés valóban halálos áldozatot követel. Mint ahogy arról sem esik sehol szó, hogy a szoptatás egy nem varázsütésre működő dolog, hanem annak sikeréért az anyának és a picinek is meg kell dolgozni, egyik napról a másikra nem is sikerül.
Én 21 hónapos kisfiam mellett várom a második megszületését, még öt hetem van hátra. Az első császáros volt, hiába a terhestorna, az intim torna, az aquanatal, a szülésfelkészítő, az elolvasott könyvek és cikkek tömege, a rákészülés. A fiam ugyanis faros volt, ráadásul a 38. héten ki is kellett venni, pedig a szülés még nem indult meg. Mostani terhességemben a 34. heti UH 2 mm-es heget mutat, a kicsi nem faros, és bár a sok felkészítőre most nem volt időm, még reménykedem a természetes szülésben. No nem azért, mert attól leszek igazán nő és édesanya, mert szerintem ez egy óriási butaság, ennek sulykolása okozza a bűntudatot sok császáros anyukában, aki egyébként szülés után ügyesen szoptatja, gondozza és ellátja gyermekét, pont mint az összes többi édesanya, és még a szülés fájdalmait sem spórolja meg, mert a császár sem leányálom. Hanem azért, mert szeretnék még egy, jobb esetben két gyereket, és belátható, hogy ismételt császár után ez nehezebb dió lesz. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy a természetes szülés fetisizálása képtelenség, nem is bíznék meg egy olyan orvosban, aki nekem ezt mondaná, mert nem szeretnék komolyabb komplikációkat a szülés alatt. Hogy ettől ne lennék igazi édesanya? Nem hiszem. Inkább azt gondolom, hogy egy egészséges édesanya ezerszer többet ér a védtelen újszülöttnek, mint egy beteg, erőtlen édesanya…
b. nora
2011. január 07. péntekTeljesen egyetertek veled, Szilvi!
Nekem most 13 hos a leanyzom, elore nem tervezett,surgossegi csaszarral szuletett.Levalt a placenta az elso fajasok elott.Pedig enis keszultem a szulesre es felelem nelkul, kiegyensulyozottan vartam a nagy esemenyt.Meg a mutoasztalon is kepes voltam alkudozni, hogy tenyleg muszaly-e, nem lehetne-e.Nem lehetett, muszaly volt.Bent a korhazban meg nem is volt nagy problema, csak a mikor hazajottunk es rajottem, hogy a szoptatas sem megy ugy ahogy kellene.Befelefordulo mellbimbok, egyre nagyobb etvagyu baba,egyre kevesebb tej…:( Volt egy idoszak, amikor nagyon elkeseritett a dolog es ugy ereztem, en semmire sem vagyok kepes, amit egy anya kell tudjon: sem szulni, sem szoptatni.De szerencsere nem hagytam magam elkeseredni, beletorodtem, hogy velem ez tortent es igyekeztem minden egyebet odaadoan es lelkiismeretesen csinalni.Mara mar elfelejtettuk a tapszeres uveget, van egy kiegyensulyozott babam, szereto ferjem es nekik van egy kiegyensulyozott es boldog anyuka-feleseg otthon.Tervezzuk a kovetkezo babat, vszinu, hogy szinten csaszaros lesz,de most emiatt nem fogok keseregni.A szoptatassal ismet probalkozni fogok, hatha nem leszek olyan elkeseredett a mutet miatt, mint az elsonel.De azt is csak az esszeruseg hataran belul.Ha nagyon sokaig nem akar menni, akkor fontosabbnak tartom, hogy en is es a csalad is nyugodt legyen, mint eroltetni valamit, ami nem megy es lelkileg nyomot hagy bennem.
Tovabbi szep babazast, babavarast mindenkinek! 🙂
Tündérke
2011. április 28. csütörtökNagyon későn írok, de gondolom a jövőben is számos kismama fogja olvasni, úgyhogy nem késő egyáltalán!
Én azt gondolom, hogy egy el nem végzett császár sokkal nagyobb kárt tud okozni, mint egy esetleg nem igazán indokolt. Én természetesen szültem, ha lehet azt természetesnek nevezni, hogy 4 orvos és 3 szülésznő próbálja valahogy kipasszírozni a 3,6 kg-os lánykámat, amitől neki a kulcscsontja tört, én pedig szanaszét repedtem. Nem hiszem, hogy ezt hívják természetes szülésnek. Jártam szülésfelkészítőre, semmi problémám nem volt a terhesség alatt,a 34,. hétig dolgoztam, mert olyan jól voltam. Aztán a 39. hét betöltése előtti napon elment a magzatvíz este, be a kórházba, ahol másnap reggelik fektettek, aztán oxitocin iszonyú mennyiségben, mert egyáltalán nem volt fájásom. Beindult ugyan, de a tolófájások nem jöttek… Megint oxitocinhalom és passzírozás után megszületett a picim végre! Én ugyan mondtam, hogy nem fog kijönni, de rám senki nem hallgatott.. minek is, hiszen én éreztem, hogy valami nem jól van odabent. Aztán a méhlepényt is hasonló erőszakossággal kellett kirángatni, mert addigra ömlött a vér belőlem. Hát, nem volt egyszerű: azt hittem ott maradunk mindketten.
Azóta persze azt mondom, hogy megérte, hiszen az immár 10 hónapos babám kárpótol, de EGY BIZTOS, soha az életben nem szeretnék szülni még egyszer!!! Ezt is mérlegelni kellene, nem csak a statisztikára figyelni! Fáj a szívem, mert nem hiszek az egyke gyermeket nevelő családmodellben, de nincs erőm ehhez mégegyszer.
Köszi
Mariann
2011. július 17. vasárnapSzilvi!
Most találtam csak rá az írásodra, és nagyon örülök annak, amit írtál, mert eddig úgy éreztem egyedül vagyok, és senki sem érti meg a érzéseimet.A kislányom annak idején császárral született, mert nem tágultam egyáltalán, és ez akkora űrt hagyott bennem, amiről sokáig azt gondoltam, hogy selejtes a testem és nem vagyok igazi anya akkor, ha nem élem át a hüvelyi szülést. Most ismét terhes vagyok, 40. hétben járunk a pocaklakóval és nem történik semmi. Nagyon szeretném hüvelyi úton megszülni kislányomat, de azt gondolom, hogy attól ha most sem sikerülne normál úton szülnöm, attól még ugyanúgy jó anya vagyok, és nem vagyok semmivel sem selejtesebb a normál úton szülőktől. Hála a jó égnek az orvosom támogatja a hüvelyi szülést, de csak addig a mértékig, ameddig az biztonságos a babának is, meg nekem is. Üzenem azoknak az anyukáknak, akik császárral szültek, hogy semmivel sem érnek kevesebbet, és igaza van Szilvinek abban, hogy semmi sem csak „fekete vagy fehér”!!!!
Lotti
2011. július 30. szombatVeletlenul talaltam erre a forumra, en is kuzdok a termeszetes es a csaszaros szules kozott. Az elso babankat Angliaban szultem, mert ott letunk (ferjem angol). Orvos sehol, csak szuleszno, abbol is egy kezdo fajta… A fiam 20 perccel a szules elott meghalt. Ujra tudtak eleszteni, de agyserules erte – nana, 20 perc oxigenhianyos allapot utan!) ‘Hivatalosan’ ejfelkor kezdodott a vajudas, 4:40-re szuletett meg a kisfiunk. Folyamatosan kuldte a jeleket, hogy baj van, mekonium volt a vizben, egyre surubb volt, a szive hol lassabban, hol gyorsabban vert… mi persze a ferjemmel semmirol nem tudtunk, nekunk nem szolt senki semmit. A pici nyakara volt tekeredve a koldokzsinor, ez ‘huzta vissza’, hiaba is probalkozott kijonni. No aztan az utolso 20 percben meg mar nem is tudott segiteni… Belem nem konyokolt belem senki, senior medikus nem is jott be, vegig csak a kis kezdo szuleszno rohangalt ki-be. Mint utolag megtudtuk – O mindent eszlelt, a vezeto szulesznonek jelentett, az meg nem torodott vele. Az igazsagugyi orvosszakertoi velemeny szerint a gyereket csaszarral kellett volna kivenni… korabban… Sajnos nalunk ez nem tortent meg. Akkor olni tudtam volna… meg neha most is… ket es fel ev elteltevel. Mikor latom, hogy a ket es fel eves, amugy gyonyoru es hala Istennek ertelmes kisfiam csak nezi, ahogy a gyerekek szaladgalnak a jatszoteren, turjak a homokot, bicikliznek, kergetoznek, hintaznak, viragot szednek… O pedig a babakocsijaban ul. El nem mondhato a fajdalom, amit erzek… mindez csak azert, mert egy ember rosszul dontott… a mi eletunk pedig osszeomlott. Bar itthon a Devenyes gyogytornaszunk es a neurologusunk biztat, mert fejlodik a gyerek, talan utoleri egyszer a kortarsait?! De ki adja vissza neki a jelent? A felfedezes idoszakat?
Azt gondoltam, hogy soha nem fogok meg egy gyereket bevallalni – a szules miatt… De most 31 hetes terhes vagyok. Itthon fogok szulni, valasztott orvossal es szulesznovel… De rettegek! Az orvos probal ravenni, hogy normal szulesnek induljunk, hisz az elsonel is tagultam szepen… es ha barmi gondot erzekel, csak akkor vagna. De nem tudok donteni. A ferjem szeretne, ha csaszarral szulnek… en meg nem tudom mit tegyek. Bar dontene helyettem valaki…
A minap megfordult a baba, nem tudom hogy farosan e, vagy fejjel lefele… majd aug. 23-an megtudjuk, akkor lesz a kovetkezo UH. Valahol titokban azt remelem, hogy faros a pici, igy a csaszar el lenne dontve helyettem 🙂
Ami pedig a szoptatast illeti… Abszolut szoptatas parti vagyok… mint egy tehen fejtem magam, mig a babank az intenziven volt 12 napig. Hajnalban is felkeltem, hogy a ferjem be tudja vinni a tejet, hogy ne tapszert kapjon a gyerek… aztan jott egy tejlaz es felere csokkent a tejem. Ha ez nem lett volna eleg – a pici szopo reflexei az oxigenhiany miatt szinte egyaltalan nem voltak meg… atsirt es stresszelt ejszakak utan aztan rajottem… az a fontos, a gyerek pocija tele legyen. Ha nem tud szopni, akkor kapja uvegbol… ha nem szopik, a tejcsi is szepen lassan elapad, mert a szopas es a fejes azert nem ugyanaz! Ezzel vege lett a stressznek, a poci tele lett es a gyerek jokat aludt.
Hat ez tortent velunk! Tunderke – abszolut aterzem amirol irsz… hogy meg egyszer ezt nem akarod atelni, inkabb egyke lesz a gyerek… de hidd el… a sebek gyogyulnak, a fajdalom is enyhul… elmulni soha nem fog (persze az erzelmekrol beszelek, nem a fizikai dolgokrol) – amin atmentel, csak az erti meg, aki maga is atelte! De en, akinek meg raadasul beteg is lett a gyermeke egy muhiba miatt… idovel megis bevallaltam egy masodik babat. No persze felek… DE talan ez a szules jobb lesz?! 🙂
Emese
2010. június 07. hétfőSziasztok!
34. hetes terhes vagyok és azon szerencsések közé tartozom, akik minimális „kellemetlenségekkel” élvezik a várandósságot és várják minden hátralévő pillanatát.
A világon a legtermészetesebb volt számomra, hogy ez a kislány természetes úton születik majd és kb a 28. héttől azt várom, mikor fordul meg. Most ugyanis farfekvéses. Azért keveredtem ide, mert épp a császármetszés körülményeiről olvasgatok és próbálom a hátterét, folyamatát kideríteni és ezt a számomra új helyzetet ELFOGADNI.
A cikk szerint én fordítva lennék bekötve?
Válasz: Vannak olyan helyzetek, amikor előre tudható, hogy császárra lesz szükség, ilyenkor könnyebb elfogadni a helyzetet, mint amikor a természetes szülésre készülő anyukát hirtelen állítják a helyzet elé, hogy muszáj császározni.
orsi
2010. május 13. csütörtökHát nem tudom nálam mi volt a gond, a cikk szerint ÉN voltam mindenért a hibás. Végül is 6 óra terheléses oxytocin hatására nem tudtak semmit elérni, egyszerűen nem reagált a szervezetem… Persze ÉN akartam nyilván a császárt és most marhára élvezem, hogy minden porcikám fáj és még a spináltól is ki voltam ütve 3 napig (gerinc fájdalmak + migrén)… Azért no comment ez a cikk. Nem pro és contra, csak megint CONTRA.
Válasz Orsi, a cikkben sehol nincs olyan, hogy Te lennél a hibás. Viszont a test és a lélek között kapcsolat van. Ha parázol a szüléstől, félsz a fájdalomtól és úgy vagy vele, majd az orvosok megoldják és majd a „szervezeted biztosan reagál” a beavatkozásokra, akkor az orvosok kezébe teszed a folyamatot, ők pedig ilyenkor a szikéhez nyúlnak.
Senki nem mondta, hogy te akartad a császárt, a császár olyan dolog, amin az ember átesik, mert muszáj. Sajnos sok anyukában ez sebeket okoz, és még akár évekig is rágódnak rajta, miért történt így, te sem reagáltál volna ilyen hevesen a cikkre, ha nálad ez nem így lenne.
spitzer anita
2008. október 17. péntekIgaz kicsit későn írok a témához, de most találtam rá erre az oldalra.Zsuzsinak és Szilvikének írom : minden elismerésem amin keresztül mentetek, biztos nem volt semmi! Az én történetem is hasonló csak kicsit másképp. Most a nagy fiam 2és fél éves, amikor őt szültem (császárral,mert faros volt) kérdezés nélkül beraktak a babaszobába és másnap hozták a gyereket is hogy lássam el!(AZÉRT NEM HOZTÁK CSÁSZÁR UTÁN MERT ÉRDEKES LETT VOLNA HA 12ÓRA SZIGORÚ FEKVÉS KÖZBEN FELKELEK ELLÁTNI A GYEREKET) Az első 2 nap még hangom sem volt, nem tudtam beszélni a párom segített az ágyból kimászni, mert olyan magas volt hogy a kisszékre épp leért az ember lába! Ez a tehetetlenség kikészített. Aztán a 3. napon tudtam beszélni és a kicsi fiamat is el tudtam látni! Most a második kisfiam 8 hónapos ő is faros volt ,mint a bátyja szintén császár! Már tudtam mire számíthatok ,nem volt meglepő hogy majd a kismama megoldja szülés után a gondját, baját ahogy akarja! SENKIT NEM ÉRDEKELT AZ OSZTÁLYON HOGY MI VAN A CSÁSZÁROS KISMAMÁKKAL ITT A NŐVÉRKÉKRE GONDOLTAM! Második fiam most február 1-én született, mikor az influenza miatt látogatási tilalom volt!Ebből csak annyit akarok: 12óra szigorú fekvés után felkeltem ,összeszedtem magam ,hogy mire vagyok képes a gyerekeimért mert a másik otthon várt ,mi lesz velünk? Mert segítségem az nem volt otthon se ,csak több „munkám „! No a lényeg hogy első nap lekértem a picike fiamat 3700gr elláttam őt is magamat is ! 2.nap 5x jártam meg 4 emeletet egymás után hogy az Apuka meg tudja nézni kicsi fiát ,”belógattam”. Ezzel csak azt szerettem volna hogy tényleg igyekszünk anyának lenni és sokan vagyunk hasonló élményekkel, a császáros anyuka sem rosszabb ,mint az az anyuka aki simán szült! A „VÉGEREDMÉNY” UGYAN AZ!
Szilvike
2008. augusztus 25. hétfőköszönöm neked is!!!!!!!!!!!!!!
Zsuzsi
2008. augusztus 15. péntekSzilvike!
Én is a másodikat várom. Nőgyógyászom megnyugtatott, hogy hegszétválás 500 esetből egyszer történik. Csak emiatt nem tuti a második császár. Minden jót!
Szilvike
2008. augusztus 12. keddhelloka!15 hetes terhes vagyok.Terhességem elején kórházban voltam ahol az egyik szobatársam az első babáját császárral szülte.A másodiknál szeretett volna természetes szülést és ragaszkodott hozzá.A vajúdás alatt szétfeszült a heg a hasán ezét rohantak császározni.Én mint már írtam az első babámat császárral szültem és bevallom nagyon megijedtem hogy akár én is járhatok így.
Vida Agi
2008. augusztus 08. péntekOrsi, amikor szültem volt egy anyuka a szobánkban, aki császár után 5 gyereket szült természetes úton, megfelelő orvos és szerencse kell hozzá, hogy sikerüljön.
Magyar Orsi
2008. augusztus 08. péntekSziasztok!
Én már 2 gyereket szültem császárral, bár mindig is szerettem volna hüvelyi úton. Nagyon hiányzik az élmény, de sajnos nem így alakult. Az első babánál faros tartás volt, de úgy, hogy V alakban: a feje és a lábacskája is fent volt, a popsija volt lent. Plusz még a köldökzsinór is extra rövid volt, nem volt kérdés a császár. Másodiknál azt mondta az orvosom, hogy ha minden rendben megy, próbálhatjuk rendesen. Sajnos az utolsó pillanatban a fejjel lefelé helyezkedő babám visszafordult faros tartásba, ez indokolta a császárt.
Most várom a harmadikat, és ugyan tudom hogy ilyen előzményekkel nagyon kicsi az esélyem, azért még halvány reménysugár él bennem, hátha én is átélhetem a természetes szülés élményét. Valaki hallott már hasonlóról?
Orsi
otília
2008. augusztus 05. keddsziasztok!
Éncsakannyit szeretnék hozzászólni ehhez a témához,hogy tényleg nem a szülés módja számít,hanem csak a szeretet!Én 2 és fél évvel ezelött szültem az első babámat,ami végül császár lett,13 órát vajúdtam,és végülrátekeredett a babóm nyakára a köldökzsinor.Abban a pillanatban én is bántam h nem szülhetek normál úton,de csak a baba egészségét tartottam a legfontosabbnak.Nálamis pillanatok alatt döntöttek,vizsgált a saját dokim,plussz bejött még 2,ésközösen mondták ki,h császár lesz!Nem mondom h utána nem voltak fájdalmaim,alig bírtam még a picit is felemelni,de az ő érdekében megérte,és amiszerintem még nagyon fontos,h bízzonaz ember az orvosában.Szerencsére nekem egy imádnivaló,empatikus dokim van,akifelé maximális bizalommal voltam a szülés alatt,és egy nagyon rendes szülésznő „fogta a kezem”,és bátorított azon a hosszúra elnyúlt vajúdás alatt!
Zsuzsi
2008. július 10. csütörtökÍgy van Szilvike! Vajon hogy tudnál pihenni, feküdni, gyógyulni és ezzel egy időben folyton felugrálni a babához az első öt napban? Mert ugye az orvos azt mondja, hogy minél többet pihenj, a nővér is ezt mondja, mert így lesz tejed. Ahol én szültem, a csecsemősök nagyon óvtak minket, inkább oda-vissza rohangáltak a babákkal, hogy velünk lehessenek, ha szükségük van ránk, de nem hagyták őket egész nap a szobában. Már csak azért sem, mert császáros kórteremben a szobatárs sem tud felugrálni a másik anyuka babájáért, ha valami gond lenne.
Szilvike
2008. július 08. keddZsuzsival nagyon is egyet értek.Nekem eclampsiás rohamom volt és roham közben a fiam nyakára tekeredett a köldökzsinór.A rohamból magamhoz térve már a műtőben voltam .a doki pedig elmondta h meg fognak császározni.Mire túl lettem rajta nagyon bántam ,h nem sikerült ahogy azt terveztem de belátom h a kisfiam élete múlott rjta.Ami pedig a fájdalmakat illeti az első hét nagyon fájt.Húzodott nehezen tudtam felkelni és a simán szülő anyukák rendszeresen megszóltak ha csaszisok miért nem kérik ki egész napra a babákat tehát még lelkiismeretfurdalásom is volt.De most már nem bánok semmit .Nem az számít hogyan szülsz hanem az h mennyire szereted azt a kis manót egész életén keresztül.
Zsuzsi
2008. június 16. hétfőCsak néhány észrevétel a cikkhez. Tavaly augusztusban születm, teljesen egészséges, problémamentes terhesség után, teljesen normális méretű babát, végül császárral. Sok megfontolandó dolog van a cikkben, de mivel a szülés módja minden nőnek érzékeny és érzelmekkel teli téma, talán meg lehetett volna említeni azt a lehetőséget is, hogy igen is vannak olyan esetek, amikor a műtét a baba és az anya számára is életmentő. Velünk ez történt. Én a 16. héttől terhestornára jártam, gátizomtornáztam, „gyakoroltam a szülést”, a helyzetet, a nyomás irányát, a helyes légzést, szembecsukást stb. 25 éves voltam akkor és első alkalommal szülő, de mivel a szülésem burokrepedéssel kezdődött, nem volt kétséges, hogy be kellett menni a kórházba, bár pont azt éreztem, amit a szerző is ír, nyilallgatott a derekam, egyhe görcseim voltak. Mire beértünk két ujjnyi volt a tágulat, három óra alatt teljesen kitágultam. Kezdődött a kitolás, az orvosom meg is dicsért, hogy milyen profi vagyok. Örültem, nem hiába készültem annyit. Majd elsötétült az arca, egy pillanat alatt bent volt még három doki, csóválták a fejüket, egyik alulról „igazgatott”, a másik felülről próbált, majd egymásra néztek, és azt mondták: császár. Betoltak a műtőbe, rámtették a maszkot, felhúztak két kesztyűt, és én innentől már csak az ébredésre emlékszem. Persze, míg hatott az altató, három tolófájást vissza kellett tartanom, később kiderült a babám élete védelmében. Akik már szültek, tudják, hogy ez milyen nehéz. De nekem ez is ment, mert a tornán erre is készültünk. A férjemnek a műtét után azonnal, nekem kicsit később, mindent részletesen elmagyarázott az orvosom. Ő egyébként legvégső esetben vágó típus, még a fájdalomcsillapítást sem hozta fel a gondozás alatt, mert egyátalán nem híve. A lényeg, hogy a medencecsontom szűk mérete miatt egy további tolás is eltörhette volna a kisfiam nyakát. A méhszájban uganis nem a kutacsa volt, hanem már majdnem a füle, és a helyzet minden tolással csak egyre rosszabb lett. Aztán persze szívhanggyengeség is fellépett, egy napja nem volt magzatmozgás. Azt, hogy bennem milyen roncsolódáshoz vezetett volna a hüvelyi út erőltetése most inkább nem is részletezem. Biztos vagyok benne, hogy a császárból sokkal hamarabb fel lehet épülni, mint egy egészséges magzat szülés közbeni elvesztésének traumájából.
Köszönöm, hogy elolvastátok. Zsuzsi
Erika
2008. május 22. csütörtökÜdvözlök mindenkit!
Szeretném megkérni azt a valakit aki szült már császár után természetes módon,h írja le az élményt.
Első gyerekemet császárral szültem,a másodikat nagyon szeretném normál módon.
Köszönöm előre.
Nagyné
Nagyné M. Kati
2008. április 24. csütörtökSajnos nekem az első gyermekem tavaly augusztusban császárral született. Én nagyon szerettem volna a hüvelyi szülést, de bízni akartam az orvosomban. Így utólag tudom, hogy nem kellett volna belemennem, de a családom is azt mondta, a doki tudja. Mindegy, megtörtént. Viszont, ha tudna valaki nekem segíteni abban, mit kell tennem ahhoz, hogy a köv. babám úgy jöjjön világra, ahogy az kell, nagyon megköszönném. Ha egyáltalán tehetek valamit, azon kívül, hogy másik orvost keresek.
Köszönettel: Kati
Válasz: Több dolgon múlik, hogy a második babát természetes úton hozhasd a világra. Kell egy olyan orvos, aki maximálisan kitart amellett, hogy csak akkor vág, ha végképpen szükséges. A másik, hogy milyen lesz a hegvastagság a szülés időpontjára, sajnos ezt befolyásolni nagyon nem tudod. Annyi ráhatásod lehet a dolgokra, hogy alaposan felkészülsz a szülésre, lelkileg és testileg is, jó az állóképességed, iszol málnalevélteát, tehát mindent megteszel, hogy gyorsan menjen a tágulás, ne legyen jelentős a túlhordás, mert ha lassú a vajúdás, elhúzódik a szülés, illetve 1 hétnél hosszabb a túlhordás, akkor nagyobb az esély az újabb császárra.
admin
2008. április 13. vasárnapGábor, orvosa válogatja. Van olyan helyzet (sürgősség, komplikáció), orvos, kórház stb. hogy nem engedik meg. Elvileg ez egy műtét, amire nem szerencsés „civileket” beengedni, de ismerek olyan apukát, akit beengedtek.
Gábor
2008. április 13. vasárnapAnnyit kérdeznék csak, hogy ha császármetszésre kerül sor, az apák ott lehetnek -e az anyák mellett/főként ha nem kell altatni/?
Ez kórháztól függ vagy mi ennek a feltétele?
Főként azért kérdezem ezeket, mert nagy a várakozás bennem a születendő kisfiúnk kapcsán és rossz élmény lenne, ha mégsem lehetnék ott a születésénél.