Szoptatás terhesség alatt

A szoptatás és terhesség nem két egymást kizáró tényező, mint ahogyan korábban azt az orvosok gondolták. Ha kicsi a korkülönbség a két gyermek között, akkor bizony előfordulhat, hogy a “nagy” még szopizik és közben újabb pocaklakó költözött be. Csak emiatt nem szabad abbahagyni a szoptatást.

Sok orvos a mai napig az elválasztást javasolja, ha a még szoptató kismama ismét babát vár, de ez teljesen felesleges. Miért javasolják mégis ezt? Szoptatás közben oxitocin termelődik a szervezetben, ami méhösszehúzódásokat válthat ki.
Készült egy felmérés, ami igazolta, hogy a mellbimbó stimulálása megindíthatja a szülés a harmadik harmadban, itt azonban mellszívóval fél órán keresztül stimulálták a mellet. Egy kisgyerek szopizása korántsem olyan erőteljes stimuláció, mint a félórás mellszívás, mellesleg ki látott már olyan totyogót, aki fél órán keresztül erőteljesen szopizott?
Nem éppen tudományos ellenérv, de számos túlhordó anya bizonyíthatja, hogy nem sikerült mellbimbó-piszkálással beindítania a szülést.

Ha tehát korábban nem volt vetélésed és a jelenlegi terhességeddel is minden rendben van (nincs vérzés, barnázás stb.), nyugodtan szoptathatsz tovább várandósan is.

A terhesség 4. hónapja körül megváltozik a tej íze és csökken a mennyiség, ilyenkor előfordulhat, hogy a baba elválasztja magát, de a kitartóbbakat ez sem riasztja vissza a további szopizástól.

Testhelyzetek Ahogy növekszik a pocak, idővel nem lesz kényelmes az ülve szoptatás, át kell térni a fekve szopira vagy a hónaljtartásra. Ez nemcsak kényelmesebb, hanem még praktikus is, hiszen sok totyogó számára az elalváshoz is kell a szopizás. Ha a testvér születése miatt szeretnénk saját ágyba szoktatni a kicsit, ennek jó módja lehet, hogy melléfekszünk és szopizhat, amíg el nem alszik, így könnyebben el fogja fogadni az új ágyat.

Tandem A testvérféltékenységet és az újszülött megszületésével kapcsolatos frusztrációt is csökkenthetjük a gyermekben, ha nemcsak a kicsi szopizhat, hanem ő is, ha nem érzi azt, hogy a testvér miatt nem kaphat többé anyatejet. A tandemszoptatásnak többféle módját választhatjuk: megbeszélhetjük a naggyal, hogy akkor szopizhat, ha a kicsi már befejezte, vagy szopizhatnak egyszerre is, pl. ha mindketten hónaljtartásban vannak, vagy az egyikük hónaljtartásban a másikuk pedig bölcsőtartásban.


Mielõtt kérdeznél: a kérdésekre általában 1 héten belül válaszolunk, addig légy türelemmel. Köszönjük!
(Ha most írsz elõször ide, akkor a hozzászólásod nem jelenik meg azonnal, hanem csak akkor, amikor válaszolunk rá.)

9 hozzászólás

  1. zsuzsa szerint:

    Kedves Ági!
    Nagyon a köszönöm a választ, további szép napot :-)

  2. zsuzsa szerint:

    Kedves Ági!
    1,5 éves kislányom még elalváshoz cicit kér. Azon a napon amikorra mensi várható lett volna,”barnáztam”(1x)/majd 2 nap múlva 1x/, a terhességi teszt poz. lett. Az 1. terhességem alkalmával 2x is előfordult “barnázás”.Ezért orvosi tanácsra elkezdtem Magnézium tbl-t szedni. Most “barnázásnak” nyoma sincs.
    Mégis nyomós okkal merül fel az aggodalom, hogy szoptathatok-e vagy sem. A védőnői tanács szerint igen, hiszen a szopizás elalváskor pár percig történik, ill. a mell folyamatos edzésben van, így nem okozhat bajt.
    A Nőgy. Orvos azt javasolta hogy jobb lenne fokozatosan elhagyni a szoptatást, illetve ha újból lenne vérzés, barnázás azonnal.
    Szívemből sajnálom, mert annyira ragaszkodik az alváskor a cicizéshez, és nagyon kiegyensúlyozott kislány. De természetesen a legjobb döntést szeretném meghozni, hisz nagyon örülünk férjemmel a kistesónak.
    Szeretnék tanácsot kérni, hogy hogyan lenne a legbölcsebb, legkönnyebb a kislányunknak, a szopizás elhagyása?
    Fokozatosan? Esti-. a déli alváskor kapja a cicit.Éjszaka 1x még felszokott ébredni.
    Előre is köszönöm a segítséget, üdvözlettel

    Válasz: Tényleg szoptathatsz, a védőnőnek van igaza, akár a terhesség végéig lehet szoptatni (én is végig szoptattam). Ha azonban mégis el szeretnéd választani a kislányodat, akkor fokozatosan tedd, 1-1 alkalmanként.

  3. toth agnes szerint:

    Kedves Agi!

    Szeretnem kikerni tanacsod ez ugyben:nekem van egy 7es felhonapos kisfiam akit szoptatok es mar elkezdtem a hozzataplalast is, eddig egyetlen ejjelt sem aludt at, most kiderult hogy 10hetes terhes vagyok es erdekelne hogy medig szoptassak?ejjel csak azzal alszik vissza es elofordul hogy 1 orankent keri a cicizest. ejjel sokat felsir es csak ha visszaringaton vagy ciciztetem sikerul elaludnia…nagyon farszto ejjel a sok szopizas es utana mindig gorcsok jelntekznek nalam amik elmulnak de neha fajdalmasak ez mitol lehet?es egy kicsit erzekenyebb a mellem is mar a szoptatasra..ez oszefuggesben all a terhessegemmel?..nem szeretnem meg elvalasztani de az ejjeli szopizast mar szeretnem valahogy elhagyni…mien modszereket ajalsz nekem?vagy hogyan aludhatná mar at az ejszakát?

    Tanacsod elore is koszonom T.Agi

    Válasz: Akár a terhesség végéig szoptathatod, semmi baja nem lesz tőle a magzatnak, tehát emiatt nem szabad elválasztani és nem is kell (neki is jobb lesz, ha még a tesó mellett is szopizhat, és neked is egyszerűbb lesz).

    Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  4. Heni szerint:

    Nekem egy 22 hónapos szopisom van!Én pedig 16 hetes terhes vagyok!Annyira letudtam csökkenteni a szoptatást hogy a déli és az esti alvásnál kell!Amúgy nagyon cici függő!Meddig szoptathatom annélkül hogy a terhességemnek se ártsak,de viszont a lányomnak se?

    Válasz: Akár a terhesség végéig szoptathatsz, nem árt a babának.

  5. Barbara szerint:

    Kedves Agi! Ujra en vagyok :) . Mar lassan egy honap eltelt, amiota irtam es a mellbimboim meg mindig (vagy talan meg jobban) erzekenyek. A kisfiam borzaszto cicifuggo. Elvalasztasrol almodni se mernek. Ejszakankent megprobalom neki felajanlani, hogy csak bujjunk ossze, elmagyarazom neki, hogy anyanak faj a cicije, pihentetni kellene… Negybol egyszer nagy nehezen elfogadja es visszaalszik, de a legtobbszor nagyon sir ilyenkor. A ma ejszakank is ilyen volt, reggel mindenki, mint, akit kimostak… Mit csinaljak vele? Nem akarom, hogy szenvedjen, de vajon megoldas-e, ha annak ellenere, hogy faj, martirkent odaadom neki a cicit? Tudat alatt nem ebresztek-e benne lelkiismeret-furdalast, vagy egyeb problemakat nem okozok-e ezzel a hozzaallassal? Nem letezik valami kence, ami segithetne? Bimbovedo?
    Udvozlettel: Barbara

  6. Barbara szerint:

    Kedves Agi! Koszonom szepen, hogy ilyen gyorsan valaszoltal! Azt hiszem, rabizom a termeszetre a dolgokat es nem valasztom el direkt. Remelem, mielobb elmulik ez az erzekenyseg a mellbimbomban es akkor semmi akadalya nem lesz a szopinak. Remelem, majd az orvosom sem ellenzi a terhesseg alatti szoptatast (meg nem voltam)…
    Udv: Barbara

  7. Vida Ági szerint:

    Barbara, ez a fájdalom elmúlik egy idő után. Ebben a korban már csak kis lépésekben tudod leszoktatni. Elmondhatod neki, hogy anyának fáj, legyen óvatos és megszabhatod a határokat, hogy mikor nem szabad szopizni. Általában a terhesség folyamán a legtöbb kisgyerek magától csökkenti a szopi mennyiségét és sokan le is szoknak róla, de van, aki végig kitart. Annyi előnye van, hogy a testvérnek azonnal lesz tej, sokkal könnyebben kezd majd el szopizni és a tejbelövellés sem lesz olyan erőteljes (meg persze te is rutinos leszel).
    Ami még jó, hogy tudnak majd egyszerre ketten is szopizni, ami nem utolsó szempont, amikor a kicsi még órákat szopizna, a nagy pedig közben szétszedi a lakást :)

  8. Barbara szerint:

    Nekem egy ket eves szopisom es egy hat hetes kistesokezdemenyem van. Nekem sajnos ket vetelesem volt az elso babam elott, de o annyira szopifuggo, hogy meg se probaltam elvalasztani, amikor megtudtam, hogy ujra babat varok. Bizom benne, hogy nem lesz baj. SZerintem az elso ket terhessegemnel meg nem voltam felkeszulve az anyasagra es leginkabb ez okozta a veteleseket. Viszont szoptatast nemileg megneheziti (persze csak az en reszemrol :) ), hogy a mellbimboim egy par napja nagyon erzekenyek lettek. Nagyon faj, amikor elkezdi szivni. Elmulik ez egy ido utan, vagy az egesz terhesseg alatt erre kell szamitani? Ha megis szeretnem elvalasztani a fiam, hogyan tehetnem ezt meg anelkul, hogy serulne?

  9. ama szerint:

    Nagyon hasznos volt a cikk, köszönöm!

Szólj hozzá!