Menstruáció szoptatás alatt

Menstruáció szoptatás alattSzámos tévhit terjed arról, hogy vajon mit okoz a menstruáció szoptatás alatt. Egyáltalán: mikor kell először megjönnie? Kevesebb lesz-e tőle a tej? Normális-e, ha akár 1 évre vagy még tovább is kimarad a szülés után? És vajon lehetséges-e teherbe esni a szoptatás alatt enélkül is?

Amikor az első babámat szoptattam és nagyjából 5 hónapos korában először megjött, a környezetemben szinte mindenki azt mondta, ennyi a szoptatásnak, most már nem lesz tejem, a menstruációtól vizes lesz a tejem, kevés lesz, és kezdjek el hozzátáplálni, mert különben éhenhal a fiam. Ennek ellenére a fiam még további 1 évig szopizott és fél éves korára már 10 kilós volt a szüntelen koplalás ellenére :o) Mindenesetre ez jó példa arra, hogy az emberek fejében számtalan tévhit él a szoptatás és a menstruáció viszonyáról, ezeket szeretném most eloszlatni.

Tudni kell, hogy bizonyos ciklikus változás a női szervezetben már a szoptatás első hónapjaiban is megfigyelhető akkor, amikor még egyáltalán nincsen menstruáció. Sőt: olykor még peteérés és tüszőrepedés is lehetséges, annak ellenére, hogy még nem jött meg a kismamának, erről tanúskodnak azok az anyukák, akiknek sikerült a szoptatás alatt menstruáció híján is teherbe esniük.

Ehhez fontos tudni, hogy a szoptatásnak fogamzásgátló hatása van, de ennek feltételei vannak:

  • a baba még 3-4 órás időközönként szopizik, 6 óránál hosszabb idő nem marad ki
  • éjjel is szopik még
  • a kismamának még nem jött meg a menstruációja
  • a baba még nincs 6 hónapos
  • a baba csak szopik még, nem kap mást

A menstruáció tejtermelésre gyakorolt hatása tévhit, ami azon alapul, hogy a menses első napjaiban valóban lecsökkenhet kis mértékben a tej mennyisége, de ezt gyakrabbi mellretétellel pótolni lehet. Az is előfordulhat, hogy az első 1-2 napon a babának nem ízlik a tej íze és rövidebb ideig szopik emiatt, de ettől még nem lesz semmi baja, ha kitartunk a szoptatás mellett, a 3.-4. napon ismét szívesen szopizik majd. A gondot az szokta okozni, hogy amikor a kicsi elfordul az anyamelltől, 1-2 napig nem szívesen szopizik, az anyukák kétségbeesnek és elkezdik mással etetni a babát, nehogy éhenhaljon. Pedig a kicsik pontosan tudják, hogy mennyi az a kevés, amennyit meg kell enniük ahhoz, hogy ne legyenek éhesek. Gondoljunk bele, ha mi kerülnénk egy lakatlan szigetre és csak egyféle étel lenne, amit egyébként utálunk, azért valamennyit biztosan megennénk belőle. Nos, ezzel a baba is pont ugyanígy van.

Meddig maradhat el a menstruáció? Mikor kell először megjönnie? Gyakran a kismamának a szoptatás teljes időtartama alatt, akár 2-3 évig is, egyáltalán nem jön meg a mensese. Ez teljesen normális, sőt egyes távoli kultúrákban az éjszakai együttalvásnak és a 2-3 évig tartó folyamatos szoptatásnak köszönhetően megfigyelték, hogy a gyerekek is mindig 3-4 éves közökben születnek, tehát érvényesül a hosszantartó szoptatás fogamzásgátló hatása. Az sem gond, ha már a szülés utáni 6. héten megjön. Az első menses átlagosan a gyermek fél éves kora körül szokott jelentkezni, ha a baba még szopizik. Sok anyukánál, amikor abbahagyják a szoptatást szinte azonnal jelentkezik az első menstruáció, de az sem ritka, hogy akár még további pár hónapig nem történik meg. Orvoshoz akkor kell fordulni, ha a szoptatás befejezése után fél évvel még nem jelentkezett az első menses.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

128 Comments

  • glatzné légrádi krisztina

    2011. március 21. hétfő

    szépnapot mindenkienk tudom sokszor irtam és kérdeztem a multhonapban megjöt rendeen multhéten kelel volna megjönei de semmi vanank lejek egyre gyakoriban van hányingerem meg néha megszédülök vetetm tesztet ami negativ lett azt mondják még korai volt max egy hét mulva mutaja ki de arra is vann jelek hogy megakar jönni lehet kisteso lesz?
    vagy még nem állt be rendesen a mensim tudom hogy már kérdeztem de izgulok orvoshoz még koria szerintem elmenni elöre is köszönöm a választ

  • glatzné légrádi krisztina

    2011. március 18. péntek

    köszönöm széppen a választ azota sem jött meg a mensim vannak jelek rá de semmi szerdán csináltam szetet de semmi negativ lett az lenen a kérdésem menyi idö után kell tesztet csinálni miután késeta mensi mert szerintem kiklet volna már mutani ha baba lenen nekem mindig biztos vot a teszt szopizunk még de már délben adok mást is meg néha délután is egy kis gyümölcsöt de a legtöbbet cicin van köszönö széppen a válszt elöre is

  • timcsiby

    2011. március 18. péntek

    Sziasztok!
    Jövő héten lesz 8 hónapos a kisfiam, aki császárral született. Szoptatok, átlagban naponta 6x. Múlt hónapban 9.-én megjött az első menstruációm. Azóta semmi. Mondjuk sosem volt rendszeres a ciklusom, de már meg kellett volna jönnie. Mit gondoltok? Ez csak a hormonok játéka vagy jön a kistesó??? 🙂 Köszi: timcsiby

    • Gabi

      2011. március 18. péntek

      Amíg ilyen gyakori a szoptatás, lehet, hogy rendszertelen marad a ciklusod.

  • glatzné légrádi krisztina

    2011. március 06. vasárnap

    sziasztok csak egy dolgot szeretnék kérdezni 7 honapos a fiam egy két hete jöt meg elöször szülés ota még mindig szoptatok de nem védekezünk rendesen megvolt 6 napig igy hogy megvan de szoptatok még mennyi esélyem van terhesnek lenni ha esetleg most nem fog megjönn ia következö idöben akor azt lehet terheségnek venni vagy még nem ált be rendesen a ciklus nagyon széppen köszönöm a válszt elör is

    • Vida Agi

      2011. március 18. péntek

      Ha nem védekeztek, akkor a szoptatás mellett is lehetsz terhes, tehát rendesen kell védekezni így is. Ha nem akarsz tablettát szedni szoptatás alatt, akkor a Pharmatex hüvelykúpot lehet használni (vény nélkül patikában kapható)

      • glatzné légrádi krisztina

        2011. március 18. péntek

        igen tudom szoktam hasznélni szinte mindig ezt használtam nem szeretnék gyogyszert mert ritkán vagyunk együt a párommal mert sokat dolgzik meg hát a pici sem hagya elrontotunk mert már köztünk alszik köszönöm a tipet

  • etaate

    2011. február 24. csütörtök

    Sziasztok.
    Én is tanácsot szeretnék kérni.Második gyerekem után 5hétre megjött bő vérzésem volt,azótta,11-12 naponta van pecsételő jellegű vérzésem(most 10hetes a babás,szoptatok).Első babámnál is 5hétre megjött bő vérzés volt ott is,de utánna beállt normálisra,de neki nem volt elég a tejecske,pótolgatni kellett.Term. szülésvolt mind A kettő.Még annyi,hogy a 2baba között 19 hónap van.Miért vannak ezek a pecsételős vérzések?terhességem előtt mindíg renszeresen volt meg.Előre is köszönöm.

    • Gabi

      2011. március 01. kedd

      Ez a nagyon gyakori vérezgetés még ha természetes is, semmiképp nem lehet kellemes. Érdemes lenne nőgyógyászhoz menni, hogy kiderüljön, mi okozza.

    • etaate

      2011. március 17. csütörtök

      A nőgyógyászom azt mondta még belefér.Csak azt akarom mondani,hogy mivel ilyen gyakran volt meg elapadt a tejem,nem nagyon gyarapodott a picikém.Muszáj volt tápihoz nyúlni.A kitartó szopiztatás,bő folyadékbevitel (rengeteg szoptatós tea,és alk. mentes sör)meghozta az eredményét.Max napi 1x kell pótolni vagy 30-40ml,szerintem ez semmiség.A menzim azótta nem volt meg.Köszönöm,h. írhattam.

  • Ivett

    2011. február 19. szombat

    Jótanács minden szoptatós anyukának!A fiam 4éves ő 16hónapig szopott magától szokott le a ciciről,vele tejadó voltam napi 300ml tejet vittek el másik babának.6hónapos volt mikor megjött a menszeszem,nagyon megijedtem éreztem a cicin ,hogy nagyon löttyet lett de nemadtam fel csak szoptattam reggeltől estig és 2nap alatt visszaállt a tej.Most 4hónapos mult a kislányom ő császárral lett.2nap a kórházba kikértem ,hogy velemlegyen egész nap és szopjon amikor akar ,nempedig 3óránként.Másnap éreztem is, hogy dagad a cicim.Most veleis tejadó vagyok mióta megszületett 500-800ml tejet visznek naponta,és még ő is bőven jóllakik.Vele 3hónaposan jött meg a menszeszem és megint feleannyi tejemlett mint menszi elött.Tudom nagyon nehéz de minnél többet szopik a kicsi annát több tej lessz.Aki csak megteheti feküdjön,szoptasson egyen igyon,nekemis itthonvan a 4éves gyerek,főzök mosok takaritok de menszesznél próbálok pihenni,és sokat szoptatni.Mindenki bízzon magába igenis van tejem,ha nincs visszafog állni utolsó szoptatástól számitva 40 napig van tejtermelés.Remélem sokmindenkinek tudtam segíteni.

  • Livi

    2011. február 18. péntek

    Kedves Ági!

    Császáros, szoptatni az elejétől nem tudó anyuka vagyok. (baba 3,5 hónapos) Nálunk mikor normális az első menses? És: Alapban dundi típus vagyok, de a terhesség alatt egyetlen kiló sem jött fel rám, DE: a szülés óta egyszerűen csak eszem és esze, és persze hízok. Ez meddig normális?
    Köszönöm!!!

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      A szoptatás abbahagyása után még legalább fél év eltelhet menses nélkül. Az állandó evést a hormonváltozás is okozhatja, szülés után egyébként is hajlamosítanak a hormonok enyhébb depresszióra, amit evéssel jól lehet ellensúlyozni, de ez azért nem túl egészséges egy ponton túl. Általában fél éves kor körül már javulni szokott a helyzet, de ha mégsem, vagy ha úgy érzed, rosszabbodik, érdemes orvosi segítséget kérni.

  • glatzné légrádi krisztina

    2011. február 14. hétfő

    jonapot kivánok kriszti vagyok van egy 6 honapos kisfiam még szopizik rendesen szinte csak ezt eszi néha dok nek bébi ételt na de nem eza kérdésem voltka sok vetéléseim is mire végre ö megszületet három is volt másfél év alaltt na akérdésem szoptatás alalt lehetek e terhes nem védekezünk ismeröseim már teherbe etek igy valaki azt mondja nem vakai igen nem menstruálok még császáral szültem utána megvolt egy kicsit aztán semmi nagyon köszönöm a válszt mindenkienk üdvözlet

    • Gabi

      2011. február 15. kedd

      Amíg nem áll be a menzesze, kisebb az esély a terhességre, de így is lehetséges, mivel nem védekeznek, akár az első peteéréskor is megfoganhat a baba.

      • glatzné légrádi krisztina

        2011. február 17. csütörtök

        Köszönöm szépen a választ na következö kérdésem lenn még utoljára tegnap elött megjött a mensi kiváncsi lennék rá hogy ez hány napig fog tartani ugyugy 6 napig vagy tovább csináltam terheségi tesztet is tegnap elöt mert ujaban sokat szédülök meg néha elkap a hányinger de negativ lett a teszt lehet ez emiat volt hogy megjöt a mensi de nem regeli vizeletböl let csinálva de a fimata sem reggelivizeletel csináltam és kimutata na lényeg csak azt szeretném tudni hány napig fog tartani a mensi köszönöm széppen üdvözlet mindekinek

  • Gergelyné Győrki Edina

    2011. február 12. szombat

    Szia Ági!

    Tegnap megjött (4 és fél hónapos a kislányom), és nagyon kétségbe estem, mivel az előző lányomnál csak a szopi befejezése után 2 hónappal jött meg.
    Mindig ide jövök, ha gondba vagyok, így tettem hát most is.
    Nagyon köszönöm, hogy erőt és megnyugtatást adtál nekem is pusztán azzal, hogy a cikket és a hsz-ekhez adott válaszaidat elolvastam!
    Könnyebb lesz így ez a pár nap!!!
    KÖSZI!!!

  • V. Erika

    2011. február 05. szombat

    Sziasztok! Igazából az lenne a kérdésem, hogy 8 hónapig szopott a kisfiam , most 11 hónapos, de még nem menstruálok. Császármetszéssel szültem, a szülés előtt rendszeres és pontos volt a menstruációm tabletta nélkül. Ez még természetes vagy forduljak orvoshoz?

    • Vida Agi

      2011. február 12. szombat

      Ez még természetes, a szoptatás abbahagyása után még akár fél-1 évig is kimaradhat a menses.

    • margit

      2011. február 15. kedd

      szia nekem 17hon után jött meg elöször!és még szopizik 20hon és szeretnék terhes lenni

      • Gabi

        2011. február 18. péntek

        Ha még nem állt be rendesen a ciklusod, valószínűleg nehezebben fog összejönni a terhesség, de érdemes próbálkozni.

  • Era

    2011. január 20. csütörtök

    Mindenkinek

    Ket gyermekem van, mindkettonel megjott a mensesem a szules utani hatodik heten. Az elso babamat 27 honapig! szoptattam, o nem akarta abba hagyni, szamomra volt mar „terhes” a szopizas…
    A masodik babammal az elso gyerkoc szoptatasa idejen lettem allapotos, ot jelenleg is szoptatom.
    Nalam tehat a menstruacio semmi valtozast nem okoz szoptatas alatt. Neha persze velem is elofordul, hogy kevesebb a tejci. Ilyenkor tobbet teszem mellre a kicsit plusz megprobalok tobb feherjedus etelt enni es megtobb, foleg meleg „lottyot” inni. Eddig ez bevalt. Remelem tudtam valakinek hasznosat mondani.
    Udv: Erika

  • meli

    2011. január 19. szerda

    Kedves Ági,

    6 hetes múlt a kislányom, eddig ömlött belőlem a tej, most meg 2 napja alig van valami. Nagyon nehezen lakik jól, szinte állandóan szoptatom. Közben megjött a mensesem, de igazából szerintem a szervezetem nem tudja mit akar, mert csak pecsételek. A tej apadása a menstruáció miatt van, vagy a menses van a tej apadása miatt? Ha vége lesz a menses napjainak visszatér még az a sok tej, vagy most mi lesz???
    Lehet, hogy azért van az egész, mert a kislányom kezd éjszaka 4 órákat aludni? Keljek fel 2 óránként és fejjek?
    Előre is köszönöm a segítséged, sokszor segített már a higgadt, jó válaszod!
    Meli

    • Eniko

      2011. február 03. csütörtök

      szia,
      nekem 7 honapos a kisfiam, nem eszik mast – csak szopizik.( probalkozok mindennel , de neki csak en kellek, eszik majd, ha megehezik.) szerintem a szoptatasban vannak idoszqakok mikor sok a tejci es vannak idoszakok mikor szinte alig van. ki kell alakuljon egy osszhang a babad es koszted, szerintem a legjobb amit tehetsz, ha igenye szerinte szoptatod, eszel es iszol minel tobb feherjet tartalmazo finomsagot es ami a legfontosabb – bizz a babadban es onmagadban. elmenydus babazast. eniko.

  • Pintér Melinda

    2011. január 11. kedd

    köszönök minden információt, nagyon szeretek itt olvasgatni. Sok tapasztalatot szerzek sok anyukától és külön köszönet:Vida Ágnesnek.

  • ZSOÉ

    2010. december 09. csütörtök

    Udvozlom!

    Masodik gyermekem 2 honapos. Szopizik, neha ugy tunik keves a tejcsi, de akkor surubben szopik, hogy helyrealljon.
    6 hetes volt mikor eloszor megjott. Minden normalis volt, eltartott 5-6 napig. Most ra 2 hetre ismet megjott. Ez normalis?? Az orvosommal bar felirattam a gyogyszert, de meg nem kezdtem el szedni. Nem vedekezunk, es az lenne a kerdesem, hogy elofordulhat e a terhesseg gyanuja? Illetve mennyi az eselye, hogy teherbe eshetek?

    Koszonom segitsegedet!

    • Vida Agi

      2010. december 18. szombat

      Mivel 2 hónapja szültél és szoptatsz, kicsi az esélye a terhességnek, a gyakoribb vérzést okozhatja a terhességből visszamaradt ciszta például. Ha nem múlik el a vérzés, vagy rendszeresen gyakrabban jelentkezik, menj el orvoshoz.

  • Anna

    2010. december 05. vasárnap

    ÜDVÖZLÖM NEKEM 4HÓNAPOS A KISFIAM MÉG CSAK ANYATEJES ÉS MEGJÖTT A VÉRZÉSEM.AZ NEM PROBLÉMA MERTMOST SOKAL ERÖSEBB MINT SZÜLÉS ELÖTT.CSÁSZÁROZTAK ELÖRE IS KÖSZÖNÖM VÁLASZÁT

    • Gabi

      2010. december 06. hétfő

      Gyakran szülés után megváltozik a menzesz erőssége. Ez természetes.

  • Ági

    2010. november 17. szerda

    Kedves Ági!

    Szülés után a 3. hónaptól rendszeresen menstruálok, a koslányom 13 hónapos, de még nem sikrült összehozni a kistesót. Ez a szoptatás miatt van? reggel, este és éjjel 3-szor szopik.

    Köszönöm válaszod: Ági

    • Vida Agi

      2010. november 20. szombat

      Van, aki nem tud teherbeesni, amíg szoptat, tehát igen, lehet, hogy a szoptatás miatt nem tudsz teherbeesni.

  • viktória

    2010. november 17. szerda

    Szia!
    Segítségedet szeretném kérni!Szeptemberben született a kislányom,császármetszéssel.rendszeresen szopizik.A nőgyógyász felírta nekem az azalia nevű fogamzásgátlót.Két hete szedem,és megjött a menstruációm,ami 6 napja,nagyon erős,szinte egyre erössebb,szóltam az orvosnak,ő azt mondta,h szedjek,akkor napi 2 db gyógyszert.ez természetes?
    előre is köszönőm a segitséged.
    Üdvözlettel: Viktória

    • Vida Agi

      2010. november 20. szombat

      Igen, ilyen eset előfordulhat.

  • Eszter

    2010. november 12. péntek

    @: Kedves Ági!
    Kislányom 2010. augusztus végén lett 2 éves. 2010. július közepén hagytuk abba a szopizást. A menzeszem már a születése után 4 hónappal jelentkezett, és a szoptatás alatt végig – akárcsak a terhesség előtt – szabályos, 29 napos ciklusaim voltak, kicsit talán erősebb vérzéssel, mint szülés előtt. A szoptatás befejezése után kb. 10 nappal, 29. napra megjött. A következő két hetes késéssel jött. Utána két ciklus szépen, pontosan jött. Most, a ciklus 13. – 14. napján pecsételő vérzésem van (nem csak barnás) kis alhasi fájdalommal esténként. Szeretnénk második babát, e hónap elejétől nem is védekezünk már. Kicsit aggódom, hogy ez a köztivérzés, és az előtte jelentkező rendszertelenség lehet hormonzavar jele. Előfordulhat, hogy a hosszú ideig tartó szoptatás abbahagyása után a már „visszaállt” ciklus újra felborul??? Előre is köszönöm a választ és gratulálok a munkájához!!!
    Üdvözlettel
    F. Eszter

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      A köztivérzés miatt érdemes lenne orvost felkeresned, mert azt többek között ciszta is okozhatja.

  • Ambrus Henriett

    2010. november 10. szerda

    Szia!

    Most 6 hónapos a kislányom, már nem szoptatok.
    2 hónappal ezelőtt megjött a mensesem, utána rendesen 28 napra megint.
    Az lehet, hogy ebben a hónapban késik vagy nem jön meg? Még lehet rendszertelen?

    Köszönöm válaszod.
    Heni

    • Gabi

      2010. november 11. csütörtök

      Igen, lehet még rendszertelen, de utalhat újabb terhességre is, ha most késik.

  • Juli

    2010. november 08. hétfő

    Szia Ági!

    Abban kérném tanácsodat, hogy most 8 hónapos a kisfiam. 6,5 hónapos kora óta már csak reggel és este szopizik. Meg is jött újra a menstruációm. Az első 2 nap nagyon erős, szinte fél óránként cserélek betétet vagy super méretű tampont. Utána rendeződnek a dolgok és 6 nap múlva véget ér. 5,5 hét múlva jött meg újra. Ugyanolyan intenzitással. Most viszont eltelt 2 hét és már megint megjött, de csak 2 napig tartott és egy közepes vérzésnek nevezném csak. Természetes ez az összevisszaság egyelőre, és ez a nagyon erős kezdet? Terhességem előtt, nagyon pontosan 29 napra jött meg mindig és közel nem volt ilyen erősségű.
    Köszönöm segítségedet.
    Szia: Juli

  • Kata

    2010. október 15. péntek

    Szia

    3hónapos a kisfiam még szopizik és éjszaka is egyszer fent van.A kérdésem az hogy mennyi az esélye hogy teherbe estem 6hetes kora óta szedek fogamzásgátlót(azaliát) 8hetes volt a baba mikor először megjött enyhe pecsételő vérzés formájába de azóta semmi.Aggódnom kellene?

    Válasz: A szoptatás mellett is alkalmazható fogamzásgátlók szedése során gyakran egyáltalán nem jelentkezik vérzés. Ha pontosan és rendszeresen szeded a tablettát, minimális a teherbeesés esélye.

  • cirmy

    2010. szeptember 30. csütörtök

    Nekem 5 héttel a szülés után már meg is jött,és azóta is rendszeresen 5 hetente megjön. Az elsőnél teljesen elapadt a tejem, de aztán visszaállt! Most fél éves a babám, még mindig szopik, de az éjszakát nem alussza át! Ugyanúgy 3 óránként ébred, hogy éhes, majd evés után elalszik a mellen! Mit lehetne tenni, hogy most már átaludja az éjszakát?

    Válasz: Semmit. Ha pont 3 óránként ébred, akkor éhes és meg kell etetni. ha már nem lesz éhes, nem fog felkelni, de addig nem szabad erőltetni mindenáron a dolgot, mert ezzel csak összezavarod. Ha gyakrabban ébred, mint 3 óra, akkor annak ebben a korban a fogzás a fő oka. Ezesetben ezen kell segíteni.

  • Edomanci

    2010. szeptember 25. szombat

    Kedves magyar Tracy Hogg!

    A bajban mindig hozzád fordulok…
    Talán nem kellene aggódnom, a fentiek alapján, de mégis izgulok…Talán nem kéne kudarcként megélnem, de mégis így érzek.
    Szóval, az történt,hogy néhány hete a most 3 és fél hónapos kisbabám 5, 6 percnél tovább sohasem szopizott nyugodtan a mellemen. Azt hittem nem a tej apadása az oka a sírásának, hiszen hétről hétre csak hízott és hízott. Most már 7 kg. Gondoltam vagy a hasa, vagy az ínye, vagy az hogy egy idő után nem jön olyan erővel a tej, ahogy kellene. A mérlegben nem bízom, mindig valami őrültséget mutat…Tegnap megjött a menzeszem és azóta valóban gyötrelmesen lecsökkent a tej mennyisége…A frigóból táplálom hozzá, miután a kb (lefejtem, így láttam a reggeli félmelles hozamot) 60-80 ml után még mindig jelzi, hogy éhes maradt. Nem értem, hogy csökkenhetett így le a tej mennyisége, mikor a múlt héten a mérleg szerint még 200-akat, meg 150-eket evett…Az éjszakákat is átaludta, még akkor is, amikor a menzesz előtt néhány nappal a karomban merült álomba, sírás közben megnyugtatva. Akkor még nem is sejettem, hogy apad a tej.
    Lehet, hogy a néhány hetes nyöszörgés és apadozás eredményezte a menzeszt? Vagy az, hogy a testem ennyit bírt erővel? Olyan ízületi és csontfájdalmaim vannak, a szerves Ca pótlás ellenére, hogy az már szinte kibírhatatlan…Talán így jelezte a testem, hogy neki elege van?
    Most éjjel nappal fejek, szedem az utrica urens 9ch-t, iszom a maláta sört és a laktoherb-et…Lesz nekem még rendes hozamom vajon? Próbálkozom, aztán, ha minden kötél szakad kikérem a tápszert a dokitól, mert a frigó 4 literes mennyisége, meg az utánfejés csak ideig óráig elegendő…
    Kérlek, írd meg nekem a tanácsodat!

    Előre is hálás köszönettel,
    Edó+Leó

    Válasz: Az első menses első napjaiban lecsökkenhet a tejmennyiség, de ez utána mindig visszaáll és a többi mensesnél már legfeljebb csak az első napon lesz kicsit kevesebb a tej, szóval nincs miért aggódnod.

  • Kati

    2010. szeptember 22. szerda

    Szia!

    a tanácsod szeretném kérni.jelenleg 7,5 hónapos a gyermekem és szeretnénk kistestvért.Még szoptatok 2x naponta reggel ill.este, a menstruációm nem tért vissza.Szükség van a menstruáció visszaállására egy egészséges következő terhességhez vagy a szoptatás alatti teherbe esésnek nincsenek „káros következményei”?

    Válasz: Ha még nincs menzeszed, az azt feltételezi, hogy peteérésed sincs. Így nem tudsz teherbe esni sem. De mivel nem lehet tudni, hogy mikor jelentkezik az első peteérés, lehet nyugodtan próbálkozni. Ha sikerül a teherbeesés, akkor már csak esetleg az lehet gond a későbbiekben, hogy a szoptatás méhösszehúzódásokat válthat ki.

  • Erika

    2010. szeptember 16. csütörtök

    Kedves Ági!

    A kisfiam elmúlt 7 hónapos, és egyszer már megjött a menzeszem, pár nappal azelőtt, hogy betöltötte a 6. hónapot. Még mindig szoptatok, nappal 4-5x, éjjel min. 1x. Ma van a 44. nap a ciklusomban. Az első menstruáció teljesen normális volt, olyan, mint a terhességem előtt. A terhesség előtt nagyon kicsit rendszertelenek voltak a ciklusaim (28-40 naposak). Most fájdogál a hasam, de még nem jött meg, csak barnás folyásom van. Óvszerrel védekezünk, egyszer nem használtuk, de akkor is csak épp a legelején, talán fél percig, aztán igen. Ez volt kb. egy hete. Szerinted az, hogy még nem jött meg, miért van? Valószínű, hogy csak a szoptatás miatt nem jött még meg? Úgy értem, hogy talán az zavarta meg a ciklusomat. ?

    Válasz: A szoptatás alatt gyakori, hogy egyáltalán nem jön meg, vagy pedig csak össze-vissza jön meg a menses, nem áll be a ciklus, de ennek ellenére, ha már nem csak szopik a baba és két szoptatás között 6 óránál hosszabb idő is eltelik, akkor már van esély a terhességre. Megszakításos együttlétnél nagyjából 5% a teherbeesés esélye, de mivel te szoptatsz is még, ezért nálad ennél jóval kisebb az esély.

  • Tóka Viktória

    2010. szeptember 14. kedd

    Sziasztok!
    Kisfiam decemberben tölti be a 3. életévét. Négy hete hagytuk abba a szopizást.
    Ez idő alatt egyszer sem betegedtem meg. Igaz cerazettát szedtem. Az orvos tanácsára még mindíg szedem, amíg meg nem betegszem. Kíváncsian várom mikor fogok megbetegedni. Elvileg 4-6 hét.

  • Hajni

    2010. augusztus 30. hétfő

    Szia!
    Kisfiam 15 hónapos, 3 hónapja nem szopizik. Ahogy abbahagytam a szoptatást, szinte azonnal megjött a menstruációm, de elég rendszertelenül. Volt, hogy 31, és volt, hogy 17 napos volt a ciklus. a vérzés mennyisége rendben van. Normális ez a jelenség szoptatás után? Köszönöm a választ.

    Válasz: Normális lehet, de ha 6 hónap elteltével is ilyen rendszertelen, érdemes megkeresni a nőgyógyászt.

  • Kata

    2010. augusztus 25. szerda

    Szia Ági!

    Tavaly novemberben szültem, az első menstruációm februárban jelentkezett. A dologhoz hozzátartozik, hogy kénytelen voltam egy elszakadt óvszer miatt esemény utáni tablettát bevenni, rá pár napjára jelentkezett is a menstruációm. Márciusban és áprilisban is volt menzeszem, ám azóta semmi. Okozhatja a ciklus kimaradást az esemény utáni gyógyszer bevétele?
    Körülbelül 2 hónapja már nem is szoptatom a babámat, a menstruációm azóta sem jelentkezett. Jelenleg még szedem a Cerazette fogamzásgátlót, a nőgyógyász tanácsára mindaddig ezt szedjem, amíg nem menstruálok. Szoptatás abbahagyása után mennyi a normális idő, amíg az első menzesz megjelenik? 6 hetet mondott az orvosom, de ez már rég lejárt. Van valami tanácsod, hogy mit kellene tennem?

    Köszönöm segítségedet!

    Üdv,
    Kata

    Válasz: Az esemény utáni tabletta befolyásolhatja a ciklust. Viszont a Cerazette tabletta szedése során gyakran egyáltalán nem jelentkezik vérzés. Szoptatás befejeztével általában más fogamzásgátlót szoktak felírni. Én elmennék újra az orvoshoz, attól függetlenül, hogy még nem jelentkezett vérzés, és íratnék másik gyógyszert, ebből új levéllel már nem kezdenék el.

  • Edina

    2010. augusztus 22. vasárnap

    Üdvözlöm!
    1 éve született meg a harmadik gyermekem. A két nagynál 11 hónapos korukba jött először meg a menzeszem. Most viszont még semmi jele nincs. Ez normális? Terhes biztos nem vagyok. Köszönöm válaszát!

    Válasz: Normális lehet, főleg, ha még tart a szoptatás.

  • B

    2010. augusztus 19. csütörtök

    Sziasztok!

    3 hónapos lesz a kislányom 27.én igény szerint szopizik!ma reggelre elkezdtem vérezni,minden görcs nélkül!nem mehet el a tejem attól ha megjön a menstruációm??normális ha ilyen hamar visszajön??

    Válaszodat előre is köszönöm

    Válasz: Csökkenhet a tej mennyisége, de nem apad el tőle a tej. Az normális, ha a baba 3 hónapos korában már visszatér a ciklusod.

  • Ri

    2010. augusztus 18. szerda

    Kedves Ági!
    11 hetes a kisfiam, és csak 4 hetes koráig tudtam szoptatni. A szülés utáni vérzésem pontosan 5 hétig tartott. A gondom az, hogy még mindig nem jött meg a mensesem. Folyamatosan fáj, görcsöl a hasam, de semmi. Óvszerrel védekeztünk, és nem történt baleset. Normális ez, hogy még minidg nem jött meg, hisz már hetek óta nem szoptatok? Valami bajom lehet vagy terhes vagyok?

    Válasz: A szoptatás után fél-1 év is eltelhet, mire helyreáll a ciklus, légy türelemmel.

  • Micheller Jánosné

    2010. augusztus 11. szerda

    Üdvözlöm..
    Kislányom miatt jelentkezem és kérném a tanácsát, mivel Ő a férjével elköltözött az országból és nincs még eg.biztositása és nincs internetjük sem ezért én kérnék választ a problémájára.
    7 hónapos mult az unokám és még főleg szopizik és a menzesze megjött kb. 2 hete és azóta is megvan, szeretnék megkérdezni, hogy mennyi ideig normális ez a folyamat, hány napig tarthat a menzesze ami még normális. Válaszát köszönöm egy aggódó anya és nagyi

    Válasz: A 2 hetes menses semmiképp nem normális, ciszta okozhatja pl. hogy tovább tart, a terhességből gyakran marad vissza ilyen, ki kéne vizsgáltatni magát.

  • anna

    2010. augusztus 04. szerda

    Szia!A kislányom most lett 11 hónapos még nappal 4-szer,éjszaka pedig 2-3szór szopizik.KB 1-2 hete rózsaszínes folyásom van,napokban meg rendes pirosas színű,de nem a meg szokott menstruációs mennyiség.mert elvileg míg szoptatok nem jöhetne meg,vagy ez már az???Amúgy azália fogamzásgátlót szedek.

    Válasz: A szoptatás alatt is megjöhet, a nők többségének meg is jön. A folyás viszont lehet a fogamzásgátlótól is, ezért ha nem jön meg rendesen, konzultálj az orvosoddal.

  • Kis Tunde

    2010. augusztus 03. kedd

    Kedves Ági!
    Nagyon nagy szükségem volna a segítségedre.
    Szoptató anyuka vagyok 9 hónapos a kislányom.Apás szülés volt ahol a férjem kicsit sokott kapott.Nem nagyon éltünk ezután házas életet.7 hónap alatt 3-szor szeretkeztünk.Az utóbbi 2 hónapban viszont rendszeresen élünk nemi életet, de akárhányszor együtt vagyunk utána rá 2 napra pecsételő barnás folyásom van néha enyhe kis vérrel. 5 napig tart mint egy menstruáció. Nagyon aggaszt ez a dolog. Ez mar a harmadik esett másfél hónapon belül.
    Kérlek segíts! Neked mi a véleményed erről?

    Válasz: Lehetséges, hogy minden esetben sérül a hüvely vagy a gátvarrás környéke, de az is lehet hogy csak véletlen egybeesés és más miatt vérzel (pl. ciszta), mindenképpen fordulj orvoshoz.

  • anna

    2010. július 18. vasárnap

    tanacsot szeretnek krni honapos a fiam meg szoptizik de a mestruaciom meg nem jot meg gyogyszeres videkezest hasznaluk.lehetek terhes

    Válasz: A szoptatás mellett szedhető fogamzásgátlók (ha gyógyszerszünet nélkül kell szedni) mellett egyáltalán nem jelentkezik menstruáció szerű vérzés. Ezek a tabletták pontos szedés mellett viszonylag nagy védettséget nyújtanak a terhesség ellen, de 100%-osan semmilyen módszer nem véd. Így elvileg van 1-2% esély a terhességre.

  • Zsófi86

    2010. július 15. csütörtök

    Szia!

    9 hónapos a kislányom és még szopizik, ebben a nagy melegben nagyon sokat van rajta a cicin, de tegnap délben cicin altattam el és nem is volt semmi probléma, de a következő alvásnál 4 órakor már nem volt hajlandó cicizni. Azóta sem cicizik és szenved, mert csak úgy tud elaludni.
    6 hetes kora óta állandóan menzeszelek kb. 5, 10 naponta meg van, de az utóbbi 3 alkalommal nagyon fájt is a hasam, de eddig soha nem volt ezzel probléma, mert meg se érezte a gyerek. Lehetséges, hogy most azért nem hajlandó cicizni, mert meg fog jönni? Közben azért enyhe kis görcsöket észlelek 1 órája.
    Nagyon meg vagyok ijedve, mert a cici volt neki eddig a nyugtatója és most meg sír ha a cicizési pozícióba tartom.
    Közben lefejtem a tejem és pohárból meg megissza. Szóval fogalmam sincs mi történt tegnap.

    Előre is köszönöm a válaszod

    Válasz: Lehet, hogy ezért van, mert ilyenkor megváltozik a tej íze. De mivel pohárból megissza, ezért lehet, hogy fogzik és ezért nem esik jól az ínyének a szopizás, ez pár napon belül elmúlik majd.

  • Csilla

    2010. július 13. kedd

    Kedves Ági!Kislányom 5 hónapos,2 hetes korától nem szopizik,fejem neki!3 hónapos volt mikor megjött a menstruációm,először normális mennyiségben,másodszor rengeteg volt,és most meg sem jött!Lehet ez terhesség vagy még nem állt be rendesen?

    Válasz:
    Nehéz lenne ennyi alapján eldönteni, mindkét verzió lehetséges.

  • Mariann

    2010. július 12. hétfő

    Sziasztok a következő kérdésem lenne.
    4,5 hónapos a kislányom szopizik és elejétől fogva pótlásra van szükségünk. Mivel hatalmas súllyal született és sajna az Én tejem sehogy sem elég. 6. Héten megjött azóta nem. Szedek mini gyógyszert, lehetek így terhes? A másik lányomnál is kevés volt a tej és ott rendszeres volt szoptatás alatt is. Köszi

    Válasz: Vannak olyan szoptatás alatt szedhető tabletták, amelyek mellett egyáltalán nem jelentkezik menzesz. Ha rendszeresen szeded a gyógyszert, akkor minimális a terhesség esélye.

  • Kriszti

    2010. július 10. szombat

    Szia!

    Nekem 2 hónapos a kisfiam,és 2 napja megjött a vérzésem. Szerencsére a szopizással nincs gond ( 100-150 grammot eszik),de engem a vér mennyisége és állaga aggaszt. Nagyon sok és élénk piros (nem az a „megszokott” menstruációs vér).A Szüléskor a szülőszobán 2 óra helyett 6 és fél órát kellett lennem mert nagyon véreztem.A kérdésem lehet-e köze a mostani vérzésemnek ahhoz vagy ez normálisnak számít? Esteleg forduljak orvoshoz? Előre is köszönöm.

    Válasz: Valószínűleg nincs semmi komoly gond és nem kell aggódnod, de ha 5-6 napig ilyen erős marad a vérzés és nem csillapodik, akkor menj el orvoshoz, lehet, hogy ciszta okozza, terhesség után gyakran marad fent egy ciszta a méhben.

  • Meva

    2010. július 09. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom 4,5 hós szopizik, és most jött meg először. Pár napja éreztem, h erősebb a folyásom, ami végül menses lett.Viszont ezzel egy időben észrevettem, hogy a kislányom pelusán halvány baracksárga színű volt van, 3 napja napi 1-3 peluson. Széthúztam a punciját, ott a csücsökben olyan mintha a popsikrém gyűlt volna össze és az lenne ilyen színű. Védőnő azt mondta ha nem rendszeres nincs jelentősége, ha rendszeres lehet folyás is a kicsinél, akkor orvoshoz kell vinni. Lehetséges az hogy az menstruációm, hormonjaim miatt, mivel szopizik jelentkezik ilyen? Mitől lehet? Vigyem orvoshoz?

    Válasz: Igen, előfordulhat, hogy ilyenkor plusz hormonokat kap, kislányoknál ez előfordul (még fiúknál is lehet az anyai hormonok miatt pl. mellnagyobbodás, ami később visszahúzódik). Ha a mensesed elmúlta után néhány nappal sem szűnik, akkor fordulj orvoshoz.

  • H.Eca

    2010. június 28. hétfő

    Hello!

    20 hónapos a kislányom, még szopizik. Cerazettet szedek. Kb 14 hónapos kora óta van vérzésem. Eleinte 6-8 hetente, aztán volt 1 kis időszak hogy „nagyjából rendesen” újabban viszont 14- 16 naponta jelentkezik!!! Most már harmadik alkalommal. Kb 1,5 hónapja voltam nőgyógyásznál, megvizsgált, csináltunk rákszűrést, mindent rendben talált, a citológiám jó lett. A legutóbbi vérzésemnél felhívtam az orvosom, de csak asszisztensét értem el. Ő azt mondta: Ne aggódjak, lehet ennyire rendszertelem, amég szoptatok.
    Most újra a 16. napon kezdődött.
    Valóban bír normális lenni az is ha ennyire gyakran jön meg? Nagyon kényelmetlen hogy gyakorlatilag minden második héten menstruálok!
    Előre is köszönöm a választ!
    Üdv.

    Válasz: A szoptatástól lehet rendszertelen a mensesed, de a Cerazette-től is. Lehetséges, hogy ha másként védekeznétek (szoptatás alatt jó megoldás pl. a hüvelykúp), akkor megszűnne a gyakori vérzés. Terhesség után gyakran marad vissza ciszta, ez is okozhatja, de ez a vizsgálatok során kiderült volna.

  • palhir

    2010. június 20. vasárnap

    kb. 7 hetes volt a babám, amikor először megjött a menstruációm, és azóta is nagyjából pontosan megjön. A szoptatásomat egyáltalán nem zavarta, a lányom 4,5 hónapos, és csak szopizik. Hozzátenném, hogy 1,5 hónapos kora óta átalussza az éjszakát. A kérdésem az lenne, hogy szeretnénk kistestvért, és mikortól lehet, illetve honnan tudom, hogy fogamzóképes vagyok-e újra? (Egy orvos azt mondta még mikor 4 hetes volt a lányom, hogy a vérzés nem jelenti feltétlen, hogy van peteérésem.)

    Válasz: Ha van rendszeres vérzés, akkor azért jó eséllyel peteérés is van. Szerintem érdemes próbálkozni.

  • Lakatos Beatrix

    2010. június 19. szombat

    Hello! 6honapos a kis fiam,szülés után 6.hétre megjött a mensesem de már 2hónapja nincs kicsit aggódom ez miatt ha valaki tud tanácsot adni elfogadom: előre is köszönöm!

    Válasz: Ha még szoptatsz, akkor lehetséges, hogy amiatt ilyen rendszertelen a ciklusod. De a terhességet sem lehet 100%-osan kizárni. Én csinálnék egy tesztet.

  • Ilona

    2010. június 17. csütörtök

    Szervusztok!

    9 hónapos kisfiú anyukája vagyok. A mai napon megjött a mensim,legalábbis remélem, hogy az, mert ez némi fájdalommal és viszketéssel is jár. Picit mintha be is lennék dagadva „odalent”. Kissé aggódom, mert ilyen még nem volt. Lehet hogy a szülés utáni első menstuáció nálam így jelentkezik vagy kezdjek el aggódni, hogy az egy héttel ezelőtti strandolás szúrt így ki velem?

    Válasz: A viszketés és a dagadás semmiképpen nem lehet a mensi jele, inkább fertőzés. Ha elmúlt és még tartanak a tünetek, menj el orvoshoz.

  • Kati

    2010. június 12. szombat

    sziasztok

    két gyermekes anyuka vagyok. Az első babát 15 hónapig szoptattam, 3 hónapos volt amikor megjött a vérzésem először. Most a 2. baba 5 hónapos, ő is szopizik, és még nem jött meg.???????????????????,
    A 7-8 hétben nem védekeztünk, azóta igen.Ha terhes lennék, már lennének jelei (émelygés, pocakom növekedne, és már mozogna is), tehát valószínű terhes nem vagyok. Mit tegyek? Mindkét gyermekem császáros volt. Ez számít?

    Válasz: A szoptatás alatt a legtöbb anyának nem jön meg legalább 6 hónapos korig és csak akkor szokott megjönni, amikor a baba már mást is eszik. Sok anyának a szoptatás teljes időtartama alatt nem jön meg, tehát akár egészen 2 éves korig. Ez teljesen normális, mint ahogy az is, hogy az egyik gyerek után korábban jön meg, mint a másiknál.

  • Kálló Erika

    2010. június 11. péntek

    Olyan problémám volna de lehet hogy nem is probléma hogy 2 honapja szűltem már tul vagyok a gyerekágyas időszakon,ami 3 és fél hétig tartott.A mult honapban már megvolt 4 napig.Most ismét gőrcsőlgetek és vérzés is van inkább ilyen barnásos jellegű de nem sok.Szeretném megkérdezni hogy ez most mitől van és hogy baj-e??

    Válasz: A szoptatás alatt még lehet, hogy kevesebb vagy más a vérzés, mint a megszokott. Arra kell odafigyelni, ha nem a megszokott időben jelentkezik és erős,vagy gyakrabban jelentkezik és néha barnás néha piros,valamint ha nagyon elhúzódik (10-14 napig tart) a vérzés, mert a terhességből néha ciszta marad vissza és ez okozhat ilyet.

  • szilvi

    2010. május 27. csütörtök

    Sziasztok!
    Kérdésem a következő lenne:Két hónapos a lányom,második baba négy hétig véreztem szülés után de azóta semmi.Mindenki a szopizásról ír,de nekem nem volt tejem és nem tudtam szoptatni csak pár napot,szóval akkor miért nem jött még meg?Lehetek terhes?Megszakítással védekeztünk a párommal.

    Válasz: A szülés után, még ha nem is szoptatsz, akkor is 4-6 hónap, amíg helyreállnak a hormonok. Addig lehetséges, hogy a menses nem jön meg, de ettől még lehetsz terhes.

  • Vera

    2010. május 17. hétfő

    Szia!
    Normális, ha szülés után 3,5 héttel megjön a menses?:(
    Az első gyereknél 2.5 hó után jött meg rendszertelenül, lecsökkent a tejem, hiába volt gyakori mellretétel,fejés,teák..muszály volt tápszert is adni.Most meg már mos megjött.Mit tehetnék plusszban, hogy elkerüljem.Allergiás család vagyunk, emiatt még fontosabb lenne a csak szopi.
    köszi
    Vera

    Válasz: Nem szokott még ilyen hamar megjönni, ez inkább az lehet, hogy visszatért a gyerekágyi vérzés.

  • Kiss Erika

    2010. április 18. vasárnap

    Üdvözlöm.
    2009.08.24.-én szültem,novemberben jött meg a mensesem először,ezután még decemberben és januárban megjött.Aztán február március kimaradt,csináltam terhességi tesztet is de nem vagyok terhes.Márciusban elmentem nőgyógyászhoz aki nem talált semmit,terhességet sem.De még mindig nem jött meg és lassan már május lesz,tehát január óta semmi.Nem védekezek sehogyan sem ,de én ugy gondolom hogy ha nincs vérzés nem eshetek teherbe.De lehet hogy rosszul gondolom.
    A kislányomat szoptatom még mindig,lehet,hogy ez is közrejátszik.A terhességemet is végig kisérte a hányinger,ami azóta is sajnos minden nap van,de most derült ki hogy epekövem van lehet hogy az azért van.
    Elnézését kérem amiért ennyit irtam,de ideges vagyok egy kicsit még az epekövem miatt is,ha mütétre kerül a sor,mi lesz a kislányommal mert még sokszor szopizik.Gondolom nincs olyan kórház ahol fizetni kell egy egyágyas kórteremért és bevinném magammal.Fejni sajnos nem tudok.
    Köszönöm amiért időt szán rám és válaszol.

    Válasz: Ha nincs vérzés, akkor is teherbe eshetsz még szoptatás mellett is, ha a baba már elmúlt fél éves, tehát ha nem szeretnél másikat, akkor védekezni kell. A kórházban rá kell kérdezni, mert sajnos a műtét során gyógyszereket is kapsz, amivel 24 óráig nem lehet szoptatni, mert átmennek a tejbe, de általában megoldható a szoptatás.

  • Linduci

    2010. április 15. csütörtök

    Szia!

    A problémám a következő:kislányom 6 és fél hónapos volt(jan. 29.),mikor először megjött,de az nagyon erős volt és majdnem 2 hétig tartott. Legközelebb március 8-án jött meg normál módon 4-5 napra. Pont azokban a napokban fejeztük be véglegesen a szopizást,mert már kevés volt a tejem. Azóta viszont semmi. Ha normál ciklus szerint számolom,akkor már másfél hete késik. Tesztet csináltam,negatív lett. Megszakítással védekeztünk. Mi lehet az oka a problémámnak? Felhívtam a nőgyógyászomat,de nem mondtam neki semmit,csak egy időpontot kértem,s csak egy hét múlva mehetek. Terhességre utaló tünetem nincs,a kislányommal ennyi idősen már sokat hánytam.

    Válasz: Aggódnod nem kell, a szoptatás alatt és még a befejezése utáni fél évben is előfordulhat, hogy nem pontos a ciklus, de a teherbeesés sem kizárt, ha nem védekezel.