Nem ciki a császár és a tápszer

A szupermami egész nap szoptat, együtt alszik a gyerekeivel, természetes úton szül, maga főzi a bébiételt a biopiacon beszerzett zöldségből, babaúszásra, babaangolra és zenebölcsire hordja a babáját, mosható pelenkát vesz és hordozókendőt. 2 éves koron túl is szoptat, éjszaka is, mégis kipihent, karcsú és frissen sminkelt, szóval igazi 100%-os szuperanya. Szerencsére csak a mesében létezik 🙂

Nem ciki a császár és a tápszerMi nők hajlamosak vagyunk rá, hogy mindig mindenben a tökéletességre törekedjünk. Szeretnénk megfelelni egy ideálisnak tartott képnek, szeretnénk minél közelebb kerülni egy ideálnak és fájó pont, ha egy-egy téren nem tudunk maximumot teljesíteni. Szerencsére az anyaságot nem kilóra mérik.

Régebben jó volt, mert az ideálisnak tartott kép az az volt, ahogyan anyáink és nagyanyáink tették anyai teendőiket, a hagyományokat kellett csak betartani és minden jó volt. Mi viszont már nem kaptunk ilyen egyértelmű, másolható mintákat, kapunk viszont egy csomó információt a különféle magazinokból, az internetről és ezekből próbáljuk kiszűrni, milyennek is kéne lennünk.

“Milyen anya legyek?” – ez a kérdés merül fel mindannyiunkban és jó minták híján általában az innen-onnan szedett információk alapján festjük fel az ideálisnak tartott képet. Az ideális pedig az, ami tökéletes. Kiszűrjük a sorok közül, vajon a szerző szerint ki a jó anya és mi olyanok szeretnénk lenni. Például, ha a szoptatásról olvasol és arról, hogy el kell kerülni mindenáron, hogy a baba tápszert kapjon, akkor máris megállapítod, hogy az a jó anya, aki mindent megtesz a tápszer ellen, tehát neked is mindent meg kell tenned és akkor jó anya leszel.

Ez a gondolkodásmód pedig egy csapda. Azért csapda, mert a szerzőnek esze ágában sem volt azt írni, hogy aki tápszert ad az rossz anya lenne, csupán azt szeretné elérni, hogy felismerd, milyen jó a szoptatás és hogy te is képes vagy rá.

A császár esetében hasonló a helyzet. Nem azért íródnak cikkek a természetes szülés szépségeiről és a császármetszés elkerüléséről, mert rossz anya lenne az, aki így szül, az anyák közül sokan mégis azt mondják magukban “még szülni sem voltam képes rendesen”. Ez a mondat semmi másról nem szól, mint az önbizalomhiányról. A gyermekeddel való kapcsolatod, az ő élete, személyisége, a családotok boldogsága nem változik amiatt, mert nem természetes úton született meg a baba.

Elárulok egy nagy titkot: csak attól leszel szuperanya, hogy nem szeretnél tökéletes lenni. Sőt: valójában mindig, minden gyermeknevelési kérdésre, problémára az a megoldás, hogy válasszátok azt a megoldást, ami nektek jó. Ha a szoptatás elviselhetetlen kínokkal jár a számodra, akkor nem kell erőltetni, ha leszakad a hátad a hordozókendőben, akkor nem kell használni, ha képtelen vagy a bébipapival pepecselni, akkor adj nyugodtan üvegeset! A babádnak elsősorban egy kiegyensúlyozott, boldog mamira van szüksége, nem egy tuningolt idegroncsra 😉

Mitől és hogyan lettél anya? Töltsd le a Békében magaddal anyáknak szóló Önismereti Tanfolyam első fejezetét ingyen MOST >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

40 Comments

  • b.nora

    2010. szeptember 04. szombat

    Kedves Csaszaros Anyukak!
    GYonyoru, nyogodt terhessegem volt, ami alatt eljartam kismamaklubba, szulesfelkeszitore, szuszogos tanfolyamra.Aztan a szules lepenylevalassal kezdodott.Nemi sikertelen alkudozas utan termeszetesen csaszar lett a vege.Aztan a felismeres, hogy hiaba szopna jol a kislanyom, a mellbimboim csak azert sem akarnak kibujni.A korhaz utan az itthon toltott elso idokben babauzletbol ki, gyogyszertarba be, kerestem a mellbimbokiemelo kutyut. Sajnos itt ahol elek, azt sem tudtak mi az.Mindenaron bimbovedot akartak adni.Ezalatt masok ugyeltek a picire, ahelyett, hogy vele lettem volna.Interneten rendeltem meg vegul a cuccot, mire megerkezett egy csepp tejem nem volt.A tejserkento teatol hanyingerem volt, a pirulatol egesz nap aludtam volna. Aztan egy nap ugy dontottem, ebbol eleg! Eltettem minden szerkentyut es csodaszert a fiok legmelyere, lelkiismeretfurdalas nelkul adtam a kislanyomnak a tapszert.
    Ma mar egy boldog, kiegyensulyozott anyuka vagyok es ez a 9 hos kisbabamon is meglatszik.
    Valoszinu, hogy a kovetkezo babaval is megprobalok mindent, hogy szoptathassam, de csak az esszeruseg hatarain belul.A szules modjarol nem tudok, mit mondani egyelore.Ha az orvosok ajanljak, akkor megprobalok termeszetes uton szulni, ha nem, akkor sem esem ketsegbe.Fontos, hogy mindketten jol legyunk!

  • andilevai

    2010. április 29. csütörtök

    Én is császáros voltam.Rengeteget szenvedtem azért az első két héten hogy legyen tejem.Minden ún.csodaszert kipróbáltam amit kicsiny országunkban kapni lehetett.Fejtem magam 3 óránként, a gyerkőcöt is ha kellett ha nem cicire tettem.Már kezdtem teljesen bedilizni amikor 2 hét után csak fejésenkén olyan 20ml-ket tudtam kifejni.Teljesen úgy éreztem magam hogy nem tudok mindent megadni a kisfiamnak.Kudarcként éltem meg az egészet.A 3.-héttől tápszereseklettünk-túltettem magam az egészen.azóta egy három hónapos gyönyörű kiegyensúlyozott kisfiúnak vagyok az édesanyja.

  • Kinga

    2009. augusztus 12. szerda

    Kedves Ági!

    Segítségedet szeretném kérni!

    Kisfiam 3 hónapos, 6 hetes kora óta csak félálomban tudom megszoptatni, ugy telnek mindennapjaink,hogy lesben várom mikor kezd ébredezni,mert csak ugy tudom cicire rakni, ha ez valamiért nem sikerül, jön a cumisüveg. Sajnos a hűtőben tárolt tejcit már feléltük, mára már nem tudok annyit fejni amennyi elég neki egy evésre max:40-50 ml, igy két napja előkerült a tápszer, mert sajnos mostmár félálomba sem mindig tudom megszoptatni, éjszaka viszonylag szépen szopizik 2 óránként, nappal 2-3 óránként.
    Attól félek lassan egyeltalán nem tudom majd cicire rakni, azt pedig végképp nem tudom,hogy ébren miért nem veszi el a cicimet. Éhesnek biztos hogy éhes mert ha előkerül az üveg kicuppantja belőle simán amennyi neki éppen kell és utána boldog elégedett és nyugott.
    Van-e valami ötleted,hogy lehetne megszerettetni Vele a cicit,?

    Előre is köszönöm Kinga

    Válasz: Az a gond, hogy ha egyszer cumisüveget adsz neki, akkor idővel teljesen átszokik, mert abból könnyebben jön a tej. Visszaszoktatni csak úgy lehet, ha teljesen elhagyjátok a cumisüveget, pótlást pedig kiskanállal vagy csőrös pohárból adtok, illetve lehet használni a Szoptanít nevű készüléket is (patikában kapható). Ha nagyon nem megy, érdemes szoptatási tanácsadó segítségét kérni, az lll.hu-n megtalálod a telefonszámaikat.

  • Kriszta

    2009. július 16. csütörtök

    Kedves Ági!

    A hozzászólásokat olvasva az az ötletem támadt, hogy írhatnál egy cikket arról, hogy hogyan segíthetnek magukon a császáros anyukák, hogy legyen elegendő tejük, és tudjanak szoptatni.
    Én is császárral szültem, de a feldolgozása nem okozott különösebb traumát. Hiába tágultam megfelelően, kicsi vagyok, és a négy kilónál nehezebb, csupán 52 cm-es kisfiam egyszerűen nem fért be a szülőcsatornába :-). A szoptatás azonban eleinte nagyon nehezen ment, és ezért – így utólag visszagondolva a “bababarátnak” kikiálltott kórház sokban felelős. Nekem végül sikerült, és a 14 hónapos kisfiam még mindig szopizik, de rengeteg császáros anyukának nem sikerül szoptatnia. Mindenütt azt olvasom, hogy a szülés utáni első napok nagyon jelentősek a szoptatás szempontjából. Ehhez képest, a posztoperatív osztályra mindig teletömve hozták a kisfiamat “szopizni”, aluszkált édesen, és nagy adag tápszert büfizett. Hiába vertem ki a balhét, azt mondták, császárosként nincs elég tejem, és azt kérdezték, azt akarom-e, hogy éhezzen a gyerekem. Első gyerekes anyukaként, ha nem is hittem el, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy mi van, ha igazuk van, és én gondolom rosszul. A szülészetre lekerülve sem lett jobb a helyzet, bár elméletileg baba-mama szobában voltunk, délelőtt mindig valamilyen okból (vizsgálat, mérés, fürdetés) elvitték a babákat, és teletömve hozták vissza. Mivel igény szerint szerettem volna szoptatni, és fel sem merült bennem, hogy nem sikerülhet, nem vittem magammal fejőgépet a kórházba. Mire hazamentünk, teljesen bekeményedett a mellem, alig jött belőle valami.Ráadásul a kisfiam elfeketedve ordított, nem akarta kiszívni, mert megszokta, hogy nem kell megdolgoznia a kajáért :-). Végül a védőnőm kimaszírozta és lefejte a mellem, amit a fejőgép meg sem mozdított, és utána rendszeres fejéssel közel két hónap alatt sikerült helyrehoznom azt, ami az első napokban elromlott. Ehhez persze kellett a férjem és a családom segítsége, mert gyakorlatilag egész nap vagy szoptattam vagy fejtem. Nem mindenkinek van erre lehetősége. A mai eszemmel már fejőgéppel, szopiteával felfegyverkezve mennék be a kórházba.

    Válasz: Jó ötlet, köszi, majd írok róla! (én eleve szopiteával és fejőgéppel felszerelkezve mentem elsőre is, mert más anyukák tanácsolták, amin változtattam a 2. szülésnél, hogy akkor már gépi fejőt vittem, mert a kézivel órákig tartott a fejés)

  • kata

    2009. július 16. csütörtök

    Úgy gondolom hogy az ember legelőször önmagával legyen tisztában, saját magának feleljen meg, legyen kibékülbe önmagával és akkor a baba körül is rendbe mennek a dolgok. Ha az ember másnak, főleg társadalmi elvárásoknak akar megfelelni, az rég rossz. Milyen alapon mondja meg más ill. a társadalom hogy milyen legyek, mit csináljak? Nekem ez nagyon fura. Én császárral szültem, tejem se sokáig volt, de szerencsére nem az a típus vagyok aki e miatt ne tartaná magát jó anyának, vagy ne tudná ezeket feldolgozni, meg rágódni is kár rajta, hiszen az élet megy tovább, és a babának a legjobbat kell megadni. És szerintem a legjobb, ha rengeteg szeretet kap és boldog, kiegyensúlyozott szülőket.

  • Viki

    2009. július 16. csütörtök

    Mióta megjelent ez a cikk, azóta igen sokat gondolkodom ezen a témán. Nem biztos hogy sikerül megfogalmazni amit érzek, de ha megpróbálom, talán én is picit megnyugszom. Azt hiszem, és ezt sok hozzászóló irás is mutatja, hogy itt nem arról van szó, hogy császár, tápszer vs. szülés, anyatej. Sokkal inkább a megfelelni akarás, lelkiismeret kérdésköre. Én világéletemben maximalista voltam, mindenkinek bizonyitani akartam, úgy a sportban, az egyetemen, munkában és amit lehetett el is értem. Bizonyitottam, hogy amit elvárnak tőlem,amire és amiért neveltek, azt véghez is tudom vinni (országos bajnok, summacumlaude orvosi, tudományos cikk stb). Ehhez, valahogy az évek során hozzákapcsolódott a magamnak megfelelni akarás, az, hogy csak akkor tudtam nyugodt, elégedett lenni, ha amit kitűztem azt véghezvittem. És persze mindig mit tűz ki célul az ember? Azt amit hall, amit sulykolnak belé, hogy az a jó, hogy azt úgy kell csinálni. A gyereknevelést is a legtökéletesebben. (!!!) Csakhogy nem tudhatjuk mi a tökéletes, a gyereknevelés az, aminek nem tudhatod az eredményét, csak sok-sok év és a gyerek felnőtté válása után. De ez picit más téma. Szóval, féltem attól, hogy nem esek teherbe, féltem attól, hogy nem marad meg a picur, egyszeren nem tudtam volna elviselni a tudatot, hogy ne hüvelyi úton szüljem meg. Nagyon közel álltam a császárhoz (téraránytalanság), igen nehéz szülésem és felépülésem volt. Arról nem beszélve, hogy a picur mennyire elfáradt az út során (kulcscsonttörés, cephalhematoma, fertőzés, sárgaság), én teljesen szétrepedtem, a csontjaim hónapokig fájtak, a lábam zsibbadt, teljesen legyengültem. Kb. két hónapba telt, mire kb. normálisan tudtam járni és birtam anélkül 10 percig állni, hogy ne érezzem azt, hogy a testsúlyom alatt újra szétreped a gátam, vagy egyáltalán ülni tudjak, a lépcsőről ne is beszéljek. És plusz még a két hó múlva a zsirszövetből a bőrön keresztül távozni próbáló, de begyulladó, gennyedző varratok… A picit elláttam, azonkivül engem láttak el. Nem tudom… Nem tudom, hogy kell-e ennyire ragaszkodni az elveinkhez. Valószinüleg rettenetesen szenvedne a lelkem a császár tudatától, sokkal-sokkal jobban, mint amennyit fizikailag szenvedtem. (hozzáteszem: nem tudom, milyen egy császáros felépülés) Valószinüleg nem tudnám elviselni a tudatot, hogy nem tudtam megszülni a lányomat. Igy, bár nekem “sikerült” (már a szóhasználat is: csak az siker, ami megfelel a társ-i normának), megértek mindenkit akinek “nem”. És ez egy ördögi kör, ami nem ér véget a szülésnél, folytatódik: hogy etetem, sikerül-e napirendet tartanom, jól alszik-e, minden jó-e, apával is megmarad a viszony és én is szép vagyok üde és friss. Sajnos olyan vagyok aki ezt mind egyszerre teljesiteni akarja. Egyenlőre talán sikerül is, de kérdezem én: meddig lehet birni? Vagy egy anya mindent bir? A legnagyobb baj az, hogy nem tudok lejjebb adni, nem tudok “lusta” lenni. Mert ha lazább vagyok, már nem felelek meg sem magamnak, sem a társadalomnak. És azt, azt hiszem, nagyon nehezen viselném.

  • Monika

    2009. július 08. szerda

    Valóban nem ciki, mégis azt gondolják az emberek, hogy ez a “normálistól” eltérő és bele sem gondolnak abba, mi állhat a háttérben. Én egész terhességem során “normál” szülésre készültem teljes szívvel és lélekkel. Meg akartam tapasztalni a határaimat… aztán túlhordás, nagyon lassú tágulás, szívhangromlás és császár ízibe. Tudom pontosan, hogy minden úgy történt, ahogy történnie kellett, senki nem tett rosszalló megjegyzést a császár miatt, önmagam számára mégis nehezen emészthető, hogy kimaradt a szülés élménye. Valami luk tátong bennem. Nemcsak a környezet elvárása, de saját magunk hozzáállása is “cikivé” teheti azt, amit egyáltalán nem kellene szégyellni.
    A szoptatásban tökéletesen biztos voltam, hogy nem lesz akadálya (leszámítva a mellgyulladást) nem is lett. Tudom, sok minden fejben dől el, de alkati adottságokkal is számolni kell. Az anyaság erőteljes szimbólumai a hüvelyi szülés és a szoptatás, de elég jó anyák nem ettől leszünk 🙂

  • Gleda

    2009. július 05. vasárnap

    Már meg sem tudnám mondani, hogy hányan kérdezték meg a szülésem után, hogy természetes úton vagy császármetszéssel szültem-e, és szoptatok vagy nem – 20 után, már nem számoltam. Utáltam ezeket és a hasonló kérdéseket, amik most azzal folytatódnak, hogy mászik-e, pötyög-e, tipeg-e ….. és társai, azt meg gondolom el sem kell mesélnem senkinek, hogy milyen arckifejezések párosultak a válaszokhoz!!! Szerencsére én gyorsan túltettem magam a dolgon, egyszerűen nem érdekeltek/ érdekelnek ezek a kérdések. Császárral szültem, mert faros volt a fiam és nem volt helye megfordulni, ettől lennék rossz anya vagy esetleg attól, hogy éjjel a kékfényből kivéve a “bababarát kórházban”nem hozta be hozzám a babámat szoptatni a fiatal nővérke, inkább tápszerezte. Próbálkoztam utána mindennel, már a védőnő és a gyerekorvos is azt mondta, hogy ne kínozzam magam, nem lesz több tejem, ha belezöldülök akkor sem! 4 hónapig szoptattam kiegészítve tápszerrel. Ettől lennék rossz anya?! Az, hogy ki milyen anya nem ezektől a dolgoktól függ véleményem szerint.
    Az bosszant, hogy szinte meg sem születnek ezek a pici babák, de már egyfajta “besorolás” alapján kezelik őket egyesek, ami az idő és a gyerek korának előrehaladtával más irányt is vehet és kiegészülhet komolyabb “rangsorolással”, belenevelődik a gyermekbe!

  • Dorika

    2009. július 05. vasárnap

    Vegre!!!Annyira jo erzes volt olvasni a cikket!Vegre olyanoktol is olvashatok akik megertik azt amin en is keresztul mentem.Termeszetes uton szultem de oriasi kinok (ter-arany elteres volt) kozott es felora valasztott el a csaszartol…Szoptatni pedig 3.5 honapig tudtam, es kesz ennyi volt.
    De barkivel barhol talalkoztam az elso kerdese mindig az volt: ugye szoptatod meg?Es amikor bevallottam, hogy sajnos mar nem, szinte kerdore vontak.Nem tudtak, hogy mennyit kinlodtam, hogy a homeopatiatol a szuper tejgyarto tablettaig mindent kiprobaltam, hogy 4-5 liter folyadekot megittam es kinoztam a cicijeimet..de nem lett tobb.Aztan jott az ordogi kor, tapszer potlaskent es mivel azt gyorsabban-munka nelkul-tudta inni a kisfiam szepen elapadt a tejem.Most mar fel eves es ha ranezek egy gyonyoru, boldog baba mosolyog vissza ram.Azt gondolom ez szamit igazan.
    Amikor pedig egy ferfi ismerosom a szemembe vagta, hogy rossz anya vagyok mert nem szoptatom es mukajat adok neki eloszor sirtam es teljesen kiborultam.De eszembe jutott, hogy neki nincs gyermeke,nincs semmije es nem is erti mirol szol az elet.Miert vadaskodik?Es igeni jo anyuka vagyok,mert nem csak az szamit, hogy mit eszik a babank hanem hogy hogyan neveljuk, mennyi figyelmet, szeretetet kap…
    Nem itelkezem masok felett es nem hiszek a szupermamikban sem.Senki sem tokeletes, mert ha azok lennenk akkor a tokeletesseg ellenere hianyozna belolunk valami…Szep napot mindenkinek!

  • szemijoe

    2009. július 05. vasárnap

    Kedves Ági.
    Már korábban írtam neked és Te azt válaszoltad hogy ha nem elég a tejem akkor másból megkapja a szükséges pluszt. De nem az a norma hogy fél éves kora után is kell neki napi fél liter anyatej? De mi van ha esetleg nem iszik annyi anyatejet naponta?Mi a véleményed a tápszeres kiegészítésről? Szopcsi utána egy kis pótlás?
    Üdv: Sz

    Válasz: Fél éves kor után más ételt is evő anyatejes babánál nem kell tápszeres kiegészítés. Teljesen felesleges. Hiszen egyrészt kapja az anyatejet. Másrészt eszik mást is, akkor meg minek a tápszer? 8 hónaposan már kaphat tejtermékeket, ezekben megvan a szükséges kalcium, addig pedig ott az anyatej.
    Nincs olyan norma, hogy fél liter anyatej kéne fél éves kor után. Szopizzon, amennyit kéri és egye az életkorának megfelelő többi ételt, a szükséges kalciumot a tejtermékekből tudja fedezni (egyébként még számos zöldségben is van kalcium pl. lehet halat, brokkolit, karfiolt, kelkáposztát, spenótot, salátaféléket, szezámmagot adni a kicsinek.)

  • Klarissz

    2009. július 04. szombat

    Két gyermekem van: első természetes szüléssel, hosszú szoptatással, második vákummal (végülis természetes szülés, de azért mégsem), mindössze három hónap kizárólagos szoptatással. Volt részem mindkettőben, és visszagondolva, a másodikkal azért húztuk eddig is, mert a lelkiismeretem azt mondta szoptatnom kell, hiszen van tejem. Igen, de par napos korától minden etetés sírás kíséretében telt, idővel én is sírtam minden etetéskor. Ha hamarabb állok át vele a tápszerre, nyugodtabb hónapok lettek volna az elsők is. És mindezt úgy, hogy tudtam, hogy úgymond már bizonyítottam, hogy tudok, akarok szoptatni. No, itt jön a képbe a média, a baártnő, az ismerős, a védőnő, stb.
    Másik nagy igazság szerintem, hogy a legtöbb nehéz helyzetben amint elfogadjuk, hogy ez van, hirtelen elindul a változás. gondolok itt a plusz kilókra, a nyugodt éjszakákra, az etetés körüli zűrökre. Amint nem görcsölünk rajta, hanem elfogadjuk, hogy igen,. van plusz kiló, igen, fel kell kelni éjszaka, igen, küzdelmes az első kanál étel, egyből megoldodik minden:)

  • ZZita

    2009. július 04. szombat

    Ági!

    IMÁDLAK!Végre valaki aki megírta azt amit én azóta érzek, mióta teherbe estem 🙂 És az elvárásoknak vaóban nem felelek meg 100%-osan, de azt mindig is tudtam, mi a jó nekünk, és ez a leggfontosabb. Az ember érzi h mi a jó neki és a gyerkőcnek… a többi ember meg nem érdekes… 🙂 Egyszerűen nem kell ezzel foglalkozni h ki mit mond. Ha pedig egy kérdésre több válasz és megoldás van, én azt választom ami nekem a legszimpibb. Emellett általában ki szoktam tartani. Én pl nem fogom babaúszásra sem babaangolra vinni a gyereket, de menni fog az apjával horgászni, és fürödni. Meg fog tanulni úszni, és ha eljön a nyelvtanulás ideje mindent meg fogok tenni azért, hogy azt érdekesnek és élvezetesnek találja… De nekem az a véleményem, hogy ő egy gyerek nem pedig egy mérce ami azt méri, hogy mennyire trendi és szipet anyukája van.

  • Melinda

    2009. július 03. péntek

    Sziasztok!
    Nagyon jó a cikk!!!Én is természetes úton szültem és 14 hónapos koráig szoptattam a lányomat.Ő választotta el saját magát, elkezdte kinevetni és gyúrmázni a cicit:-)
    Sok anyuka sajnos a tapasztalatlan hü..e védőnő miatt hagyja abba szoptatást, vagy éppen a jóságos nagymama beszéli rá a lányát, hogy á nekem se vóót tejem!!(Legalább is én ezt tapasztaltam a környezetemben)Na és ha nem hozza a normákat a gyerek!?Mi sem vagyunk egyformák!Az én lányom 15 hónapos és 8690 g.Na és???Jókat alszik és jókat is aludt pici kora óta. Az első két hetet mi is megszenvedtük amíg rendesen beindult a tejem ,meg begyógyult a mellem,de megérte.
    Tartsatok ki csajok!!!Csak a gyereket figyeljétek!Ha alszik jókat akkor elég a tej!,ha pedig nem elég akkor tessék fejni-fejni, tejet inni fél litert egy nap, + sok folyadékot és csak fejni,fejni!Ez a tuti módszer!!!

  • Viki

    2009. július 03. péntek

    Sziasztok!

    Én természetes úton szültem, gyakorlatilag szétszakadtam, egy órát varrtak a szülés után, és azt viseltem talán a legrosszabbul, ot már minden kis bökés is a világ fájdalma volt, nyilván az ember addigra elveszti az összes tűrőképességét, de az tuti, hogy már másnap ültem a fenekemen, tudtam zuhanyozni, meg mindrent, harmadnap szaladtam a folyóson is, szóval a császár az biztos sokkal kellemetlenebb lehet, ott egy picivel lassabb a gyógyulás. A gond az volt, hogy nem annyira készítettek fel engem arra, hogyha megszülök és nincs esetleg tejem akkor mit tegyek az ügy érdekében. Első napunk otthon úgy zajlott hogy a szomszéd anyukától kértünk hogy fejjen le a gyermekünknek tejet, mert nem tudtuk hogy mit adunk neki, és tök éhes volt. Hozzáteszem hogy még a magzatszurok jött a piciből, és nem volt tejem és így engedtek haza a korházból, azzal a zárójelentéssel, hogy anyuka már otthonába el tudja látni csecsemőjét. Ami nem volt igaz, mert gyakorlatilag éhen halt volna, ha nincs tápszer, és a szomszéd ” csárda” . Egyszóval, aki azt mondja hogy ezzel a tejdologgal meg kell bírkózni, csak az mondhatja akinek minden rendesen működött. A gyermekem első naptól tápszeres baba, köszi jól van, most múltunk 9 hónaposak, makk egészséges, kicsit bukós baba volt és ezért volt hogy az orrát szívtuk, és szívjuk, mert ott megülnek állítólag a bacik ez miatt a kaja visszajövetel miatt, de ez legyen a legkevesbb, hozzáteszem, hogy ez nem az miatt van hogy tápszeres, ha anyatejes lenne akkor is ez lett volna, ez alkati adottság sajnos. 11 kg fölött van valamennyivel, reggel este tápszert eszik most is, és napi háromszor egyéb ételeket, általában kétszer gyümit és egyszer főzcsit husival, vagy egyéb főttételt, persze bébikosztban. Mindent megeszeik, nem válogatós és majd látjuk valamikor vagy nem, hogy a tápszer mekkora gondot okozott. Viszont csak annyi, hogy a tápszerben sokkal több vitamin van mint az anyatejben, mert az anyatej, az az anya aktuális állapotától függ, hozzáteszem, hogy a szomszédunk laktózérzékeny, és egyéb ételallergiás, azaz alig eszik valamit, a tejét bevizsgálattták és egy kalap …-t se ér, a mi gyerekünknek jó volt 4 naposan, de egyébként az övék nem fejlődött tőle rendesen. Szoptatott 10 hónapig, a baba most másfél éves és pont akkora minden paramétere mint a mi gyerekünknek 9 és fél hónaposan. Ja és nem a miénk nagy. Na most ezek után mindenki döntse el, hogy mit dobott neki a gép. Senki ne izguljon semmin, mert annál rosszabb és akkor tuti nem lesz teje, aztán agonizálhat még azon is hogy rossz anya feleslegesen. Ja és nekem saját vállalkozásom van, azaz egy perc nyugtom sincs, ami azt jelenti, hogy a baba két hetes kora óta dolgozom, mert nekem viszont ezt dobta a gép, akkor miért is nincs teje az embernek?? csak a stressztől, semmi mástól. Ja és az sem igaz, hoyg egy terhes nőnek dplájára nőnek a mellei,mert az enyém meg sem mozdult, de egyáltalán. A röhej az volt, hogy uyge vegyél szoptatós melltartót, de pár számmal nagyobbat. Hát én vettem, még jó hoyg csak egyet, mert se nem szoptattam, se nemnőtt meg a mellem, szóval ez is csak egy változata annak amit írtatok, és azt hiszem mindnekinél másképp zajlanak a dolgok. Én egyet tudok, hogy aki most terhes a környezetembe és első babás, azt megpróbálom ellátni praktikus tanáccsal, mert nálam ez nagyon hiányzott és ha én bizonyos dolgokat tudtam volna, másképp történtek volan bizonyos dolgok. Na mindnekinek nagyon jó babzását kívánok.

  • ildikó

    2009. július 03. péntek

    Sziasztok,
    Én természetes úton szültem, én főzőm az ételeket, angolul tanítom a kislányomat, 22 hónapos és még mindig szopizik (már csak este, fürdés után), jártunk uszodába is, és nem tartom magam szuperanyának. A szoptatással nagyon megszenvedtem, mert majdnem 2 hónapos volt a babám, amikor beindult rendesen a tejem. Közben elkezdtem adni a tápszert is pótlásként az első 2 hónapban, de nem tudtam ebbe belenyugodni. Felhívtam egy szoptatási tanácsadót, aki segített, igaz mondta, hogy nehéz lesz, de kitartónak kell lenni és ami a legfontosabb nem szabad idegeskedni. Most már tudom, hogy megérte. Nem ítélem el azokat az anyákat, akik tápszert adnak a babájuknak, mert nincs tejük, de azok után amiket én megcsináltam, hogy beinduljon a tejem, tudom, hogy kitartással és erős akarattal sok minden lehetséges. :):):)

  • veroni

    2009. július 03. péntek

    Sziasztok Tenyleg nagyon jó ez a cikk.Elöször úgy volt hogy természetes úton fog megszületni a fiam de sajnos nem igy történt.Nem hibaztattam magamat miatta öneki igy kellett megszületnie,de hianyzik a mai napig az az érzés mikor elöször felsir.A szoptatásról is azt hittem hogy könnyü dolog de nem igy történt,csak bimbóvédövel tudtam szoptatni,és elejétöl kezdve hozzatápláltam mivel kevés volt neki a tejem.Ezmiatt nem kell lelkiismeretfurdalasnak lenni.Éhenhalni mégsem hagyhatod.Szóval én is úgy terveztem hogy majd sokáig szoptatok,de minden ember mas.Nem igy sikerült.Fel a fejjel kismamák nem az újságoknak kell megfelelni hanem a babádnak.Mig terhes voltam énis mindet lestem a neten mit hogyan kell de az szerint nem nevelhetsz gyereket.Rá fogsz jönni magadtol mindenre.na puszi mindenkinek.Ja és még annyi két éves lessz a kisfiam és boldog kiegyensújzott kiskrapek.

  • Szabo Reka

    2009. július 03. péntek

    Az en velemenyem rendkivul egyszeru. Mindenki ugy eteti a gyermeket, ahogyan azt a legjobban jonak latja. Az biztos, hogy rengeteg erv szol a szoptatas mellett, en is minden erommel azon voltam es vagyok, hogy szoptassam minel tovabb Adam 10 honapos kisfiamat, de aki valamilyen oknal fogva kenytelen vagy csak egyszeruen ugy dont, hogy nem szeretne elni ezzel a szandekaval, azt sem kell rogton elitelni. Van akinek komoly nehezsegeibe kerul, van akinek vissza kell mennie dolgozni, van akinek esetleg egeszsegugyi problemai vannak es azt nem kivanja nyilvanossagra hozni, szoval szamtalan hatterben meghuzodo oka lehet. Azt az esetet, ha valoban ugy van, hogy az anya egyszeruen nem veszi a faradtsagot, hogy ilymodon etesse gyermeket, pedig lenne modja ra, egy icipicit en is elitelem, de ezt soha nem tudhatjuk biztosan, hogy igy van-e. Mindenkepp en abbol indulok ki, hogy mindenkinek ez a maga dolga. Mint ahogy en sem szivesen hallgatok meg litargiakat viszonylag idegenektol, hogy mit hogyan kellene csinalnom helyesen, ugy en sem adok tanacsot es szolok bele ilyesmibe. Azt allithatom ellenben, hogy lehet kuzdeni erte, hogy legyen tej es nagyon erdemes.

  • Sapimano

    2009. július 02. csütörtök

    Én akkor érzem magam szuperanyának, amikor a kisfiam boldogan nevet mosolyog rám, és a világra! 😀

  • Zsu

    2009. július 02. csütörtök

    Nem tudom elolvas-e vki még ennyi hozzászólást, de belőlem is kikívánkozik néhány mondat. Még terhesen megkaptaqm a védőnőtől a LLL füzetek egyikét, amiből azt tudtam csak kiolvasni, hogy csak nem tud szoptatni, aki béna és egyáltalán nem akar. Az általam kiválasztott szoptatási tanácsadok pesdig vagy elérhetetlenek voltak, vagy pedig az idegeimre mentek a sok – szerintem felesleges – kérdéssel, mivel bármelyik elvükre tudok ellenpéldát. 9 hós és még mindig nagyban szopi a napi menü, de ezt nem a segítségüknek köszönhetem az biztos.
    A császárt pedig valóban nem szülésnek éltem meg, bár az előtte lévő 13 óra vajúdásra még jól emlékszem. Úgy érzem kimaradtam valamiből amitől talán gyorsabban igazi anyává tudtam válni. Egyébként az utána lévő kb 6 hét volt borzasztó, nagyon nehezen kaptam lábra. Lehet hogy nem szültem, de komoly műtétem volt az biztos.
    Röviden ennyi, babóm hív.

  • Szabina

    2009. július 02. csütörtök

    Kedves Ági és Sorstársak!

    Én is köszönöm a cikket, és a hozzászlásokat is. Nekem átlagos szülésem volt, beindult a tejem is időben, és a kicsi rendesen szopott, de 2 hónapos volt, amikor egy vírus átvonult a családon, és még a “csodatévő” anyatej sem tudta megvédeni a babánkat. Ettől kezdve küzdelem az etetés, amihez még egyéb tényezők is hozzájárultak. Sokáig bimbóvédővel szoptattam, mert már sírtam a fájdalomtól, de mindent megpróbáltam, mégis gyarapodási gondjaink voltak. A lelkiismeretfurdalás és a tanácstalanság kísérte mindennapjainkat. Aztán 4 hónaposan elkezdtünk hozzáetetni. Azóta is szoptatok, bár hosszú ideje napi küzdelmet jelent, hogy feladjam-e, mert a gyarapodással így is gondjaink vannak, holott a gyerek makk egészséges, és minden szempontból jól fejlődik, csak rendkívül aktív. Ez gondolom sokaknak ismerős.
    Ezt csak azért írtam le, mert ez képviseli a hátterét az első gyermekes anyaként átélt lelki fejlődésemnek. Megtanultam ugyanis, hogy ne gondolkodjak sablonokban, hogy minden kicsi más, és minden édesanya is. Azelőtt mindent elolvastam, ami a terhességről, szoptatásról, altatásról, gyereknevelésről szólt, de egy nap mindent félretettem, és bölcs édesanyákra hallgattam, akik azt vallották, hogy a legfontosabb a kapcsolat, a kicsi megismerése, az odafigyelés az igényeire, a ritmusára.
    A én babám nem a természetes szüléstől, az anyatejtől vagy a hordozkendőtől (amit nagyon szeret) boldog és egészséges, hanem a szeretetteljes figyelemtől, a nyugodt légkörtől, mert én is megnyugodtam.
    Nem ítélkezem sem mások, sem magam fölött. Ez nem az én dolgom. Inkább a szívemre hallgatok, és megértést gyakorlok.
    Köszönöm még egyszer Mindannyiótoknak.

  • Szandi

    2009. július 02. csütörtök

    Szia Ági! Sok mindennel egyet értek amit a cikkben írtál, azzal viszont nem, hogy nem más az, amikor hüvelyi úton vagy császárral születik a baba. Több barátnőmmel is beszélgettem, sőt a szülés után a kórteremben egy császáros hölggyel feküdtem együtt aki nagyon sajnálta hogy nem tudott természetes úton szülni. Szerintem sajnos ez egy belső elégedetlenség lehet azoknál akik nem akartak volna császárral szülni mégis így sikerült – ezt nem csak úgy “csinálja” az ember, egyszerűen egy belső érzés, amit bűntudat és a nem megfelelőség érzése kelt az anyában. Van aki ezt egy élet alatt sem heveri ki, mint ahogy az is maradandó nyomot hagyhat, ha a szülés nem megfelelő lelki körülmények között zajlott. (Ajánlom figyelmedbe Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában). Ebben a könyvben nagyon sok minden benne van arról is, hogy a nők hogyan élik meg lelkileg az elszúrt szüléseket.

  • Szédeli-Futó Tímea

    2009. július 02. csütörtök

    Én csak azokat az anyákat ítélem el, akik ok nélkül szülnek császárral, mert félnek a fájdalomtól, vagy féltik az alakjukat.
    A császár életmentő beavatkozás, ez esetben természetesen kell, és szükséges, és erről senki nem tehet.
    De az, hogy én félek a fájdalomtól, ezért császárral szülök, ezt nem tartom elfogadhatónak.
    Ugyanígy vélekedek a szoptatásról is. Az, hogy hobbiból nem szoptatunk, mert féltjük a mellünk, vagy ez úgysem fog menni, felháborító. A tápszer természetesen kell, ha nincs tej, de tegyünk meg mindent azért , hogy tudjunk szoptatni.
    Sajna manapság egyre több a “10 hetes terhes vagyok és császárral fogok szülni..” kezdetü mondat, aminél azt sem értem, hogy az orvosok ezt hogy tehetik meg? -persze, pézért bármit, tudom….
    Na meg azt, hogy “árt a babámnak , ha nem szoptatom? mert félek, hogy lógni fog a mellem….” mutatja,hogy mennyire nincsenek tisztában a dolgokkal. Hisz a mell már terhesség alatt duplájára nől, aminek valamikor valahova vissza kell húzódnia, és ez független attól, hogy szoptat vagy nem.
    Szóval én nem engednék ennyi ok nélküli császárt, és jobban felvilágosítanám az anyákat, hogy kell szoptatni, mi előnye van, és hogy hogyan küzdjék le a problémákat.

  • Kertiné Karola

    2009. július 02. csütörtök

    Szia Ági!

    Jó lenne ha végre el tudnák az emberek fogadni, hogy nem vagyunk egyformák és nem frusztrálnák egymást fölöslegesen!Nem kell tökéletesnek lenni, elég jónak is!Minden babának a saját anyukája a legjobb és őt fogja szeretni a világon a legjobban!

    KOVÁCS FERENCNÉ-nek:Végre egy szupernagyi!!!!!!!!!!!!!!!

  • szemijoe

    2009. július 02. csütörtök

    Kedves Ági.
    Nagyon örülök ennek a cikknek. Nekem az a problémám, hogy bár a babám aki most 6 és fél hónapos még szopcsizik egyre kevesebb tejem termelődik. Mindíg voltak vele gondjaim, de a védőnő mindíg lebeszélt a tápszer bevezetéséről. Volt hogy sírva szoptattam, volt hogy már remegtem amikor eljött a szoptatás ideje, és volt hogy a manó üvöltött amikor enni kellett.
    Ezt most már meguntam, hogy rettegés legyen minden etetés. Szeretnék még szoptatni,de a hiányzó mennyiséget pótolni. A kérdésem az lenne hogy ezt hogyan tegyem. Ha tudnál erre valami jó tanácsot adni azt megköszönném
    Üdvözlettel.

    Válasz: Mivel már 6 és fél hónapos, ezért megkezdhetitek a hozzátáplálást és máris elszállnak a szoptatással kapcsolatos aggodalmaid, mert ha nem elég neki a tej, akkor a többi étellel jól tud majd lakni.

  • Erika

    2009. július 02. csütörtök

    Minden mertekben eggyetertek!
    Persze,hogy minden anyuka a legjobb szeretne lenni es a leg bolcsebb modon szeretne nevelni csemetejet.De mivel minden gyermek mas es masak az igenyeik is nem az lessz a jo ha ellesuk mas anyukak hogyan etetik vagy mikor es mit vesznek meg a gyereknek .Azt minden anyuka tudja mikor mi a jo a sajat csemetejenek.
    Koszonom.

  • Icus

    2009. július 02. csütörtök

    Végre egy értelmes megközelítés. Teljesen lelkibeteg voltam, amiért nem tudtam szoptatni és persze ezt éreztették a kórházban és a környezetemben is. Azt hittem csak én vagyok ilyen “selejtes”, mert ugye a média nem a valóságot sugallja sajnos. Jó lenne, ha a leendő kismamák nem azt az információt kapnák mindenhonnan, amit én anno, hanem a realitást és sok sok kismama tapasztalatát. Sajnos mindenki szeme elé egy hamis képből álló tökéletes szülést és az az utáni állapotot vetítik, persze ez az esetek nagy százalékában nem így működik, így hát nyitva a kapu a depi felé és az ember száguld bele ezerrel.
    Köszönöm, hogy megírtad ezt a cikket. 🙂

  • Glo

    2009. július 02. csütörtök

    Annyira szívemből szóltál. Ilyen témájú cikkeknek kellene a magazinokban is megjeleni. Én is császárral szültem és még a kórházban a cukrosvizes cumitól cumizavaros lett a lányom, aki később sem fogadta el a mellem. Csak az 5 napra lett tejem, addigra a kicsi már hozzászokott a cumihoz. Mellgyulladások, magas lázak után nem fejtem tovább és áttértünk a tápszerre. 1 hónapig nyugtattam magam, hogy ettől még nem leszek rossz anya, hisz kevés volt az anyatejem, inkább kiszárodjon a kicsi?
    Gyűlöltem, amikor megkérdezték, hogy van-e tejem és el kellett mesélnem a történetem, hogy miért nincs. És akik ilyenen nem mentek át, azok nem tudják, hogy mit érez egy anya, amikor a cicéjéhez teszi a kisbabáját és az űvöltve tiltakozik.
    Azóta minden ismerősömnek javaslom, hogy császár után ne adjon cumit a gyereknek. Én akkor ezt nem tudtam. Első babánál a csecsemősök félretájékoztattak, hogy olyan nincs, hogy egy gyerek hozzászokik a cumihoz. Sajnos van. Az ilyen esetekről is kellene szólni a magazinoknak.

  • kata

    2009. július 02. csütörtök

    Hála az Égnek hogy leíródott ez a megközelítés. Csak terjeszteni kéne a médiában is, mert ott még mindig az anyatejes anyuka a jó anyuka.
    KöszönjükÁgi!

  • bettibea

    2009. július 02. csütörtök

    Sziasztok!
    Teljesen egyetértek! Kissé le kell rombolni ezt a szupermami sztereotípiát…köszi Ági, hogy megtetted!:-)

  • Judit

    2009. július 02. csütörtök

    Egyetértek az előttem szólókkal!!!! Főleg Kovács Ferencné írása tetszik! Bár többen gondolkodnának így!

  • zsebidendron

    2009. július 02. csütörtök

    Sziasztok!

    Nagyon örülök én is ennek a cikknek, mert én is császárral szültem, és emiatt rendkívüli lelkiismeretfurdalásom volt. Jöttek az ismerősök, szuper mamik és kérdezték miért? Mit mond ilyenkor az ember?! Mert szükség volt rá! Az én kislányomra rá volt tekeredve a köldökzsinór. A nyakára és a vállára is.
    A másik dolog a szoptatás. A kórházban is nagyon nehézkesen ment a dolog, de ott sok segítséget kaptam, de csak akkor tudtam szoptatni, amikor valaki segített. Féltem az otthontól.
    Miután hazaértünk kisebb népvándorlás kezdődött nálunk, amit kimerült, gyakorlatlan kismama révén nem tudtam megakadályozni. Na ebben leszek legközelebb okosabb!!
    Mindenki megmondta, hogy hogy kellene, tanácsokat adott, ki kellett próbálnom az összes praktikát! Nagyon stresszes időszak volt. Szoptatás, fejés, bőgés. Ebből álltak a napjaim. Végül 4 hónapos volt a kislányom, amikor elfogyott a tej a ciciből és a hűtőből is. Ekkor is jöttek az észrevételek. Nahát, az én gyerekem most 2 éves mégis szopik. Csak kitartás és akarat! Ekkor jött a következő összeomlás.
    Most fél éves a kislányom és tápszert kap 4 hónapos kora óta. Már bevezettünk egy jópár zöldséget, gyümölcsöt és imád enni.
    Ma már tudom, hogy az a rengeteg idegeskedés, aggódás, lelkiismeretfurdalás teljesen hiábavaló volt.
    Akkor boldog a baba, ha boldog a mama!
    Köszönöm a cikket!

  • Tóth Erzsébet

    2009. július 02. csütörtök

    Jó végre ilyet olvasni, mert szinte mindannyian beleesünk ebbe a csapdába. Én legalábbis igen. Van két felnőtt fiam és most egy 5 hónapos pici lányom. Minden más volt huszonévesen. Annyira igyekeztem mindent tökéletesen csinálni, hogy végül nem találtam semmi szépséget az anyaságban amitől méginkább selejtesnek éreztem magam. Sok év távlatából már látom, mit hol rontottam el. Most viszont határtalanul élvezem a babázást, nem az órarendhez hanem az ő igényeihez tartom magam, és csodák csodájára még működik is a dolog!
    Köszönet a levélért és további jó ötleteket kívánok, amit kamatoztathat sok aggódó édesanya!
    Tóth Erzsébet

  • Timi

    2009. július 02. csütörtök

    Hát igen, egy anyának mindig nagyon fájó pont az, hogy vajon elég jó szülő-e…
    Én is császárral szültem mindkét gyermekemet és bizony tejem sem volt csak néhány hónapig – időnként ez is lelkiismere furdalást okozott, meg az is, hogyha nem engedtem meg mindent nekik, vagy ha tőlük vettem el időd arra, hogy pihenjek egy kicsit vagy esetleg a néhány perces zuhany helyett nagy ritkán habfürdőben áztassam magam amíg jólesik miközben ők apával játszanak… Ez a hozzáállás nyílegyenes út az idegbaj felé!
    Aztán szemléletet váltottam. Van két gondolat, ami szinte mindig kihúz a bajból:
    1. – ha repültél már, akkor lehet, hogy emlékszel rá: felszállás előtt a légikísérő elmondja, hogy mi a teendő abban az esetben, ha valami gond lenne útközben. Megmutatja azt is, hogy hogyan kell felvenni az oxigénmaszkot és külön figyelmezteti a kisgyerekkel utazókat, hogy NE a gyerekre adják fel előbb a maszkot, hanem saját magukra. Hogy miért? Mert amíg a gyerekkel birkózol (egészen valószínű, hogy tiltakozik), addig te elszédülsz az oxigénhiánytól és már nem lesz aki megmentsen titeket, míg az alatt a néhány másodperc alatt, amíg magadat biztonságba helyezed, neki tuti nem lesz semmi baja, viszont neked már lesz elég erőd hozzá, hogy ráerőszakold az ő fejére is az oxigénmaszkot. Szóval most bármennyire tiltakozol és kiborulsz, a helyzet az, hogy TE vagy az első és csak utána a gyerek (és nem csak a repülőn)! – (persze egészséges határokon belül)
    2. A másodikra akkor szoktam gondolni, amikor éktelen nagy hiszti tör ki, ha megtiltok valamit és véletlenül átvillan az agyamon, hogy talán mégiscsak meg kellene engedni, mert attól biztosan jobb anya lennék. Hát nem, mert “ha jó szülő vagy, akkor megadsz mindent a gyerekednek, a KORLÁTOKAT is!!!”

    Nekem ez a két gondolat nagyon sokszor nagyon sokat segít. Próbáljátok ki!

  • Ájvi

    2009. július 02. csütörtök

    nagyon-nagyon köszönöm… be kell vallanom, hogy egy kicsit el is pityeredtem… 🙂
    minden benne volt ebben a cikkben, amivel küzdöttem: császár, szoptatás, tápszer, mosható pelenka, hordozókendő… 🙂 igyekszem túllépni a dolgokon és nem kudarcként megélni, de sokszor még mindig nagyon nehéz, különösen a halmozott problémáknál (császár/szoptatás-se megszülni, se táplálni nem vagyok képes…)
    nagyon kellenek az ilyen írások, kedves szavak, hogy túl tudjak lépni és örülni annak, ami van: egy egészséges, gyönyörű kisfiú.
    Én is köszönöm a szép gondolatokat! 🙂

  • hugomum

    2009. július 02. csütörtök

    most látom csak, bocsánat a helyesírási hibákért, de egy egyéves mellett megtörténik az ilyesmi:)
    és még annyi, hogy minden anyukának,el kellene már végre hinnie önmagáról, hogy Ő a lehető legjobb anyuka, és ezzel a gondolattal sokkal könnyebb minden nehézségen túllendülni, és a harmónia is hamarabb érkezik. Elogadás. Szerintem ez a kulcsszó:)

  • hugomum

    2009. július 02. csütörtök

    szerintem alapvetően az emberek nem találják önmagukat, és valami ideához akarnak igazodni. az anyákkal is ez a helyzet.régebben tökmindegy volt pl mennyit nyom az anya szülés utáni egy két hónapban, de ez a tökéletes nő nyomás sokmindenben keseríti meg a nők életét…
    Sokaknak egyébként az az ideál, hogy különszoba , éjszakaátalvás, alvástréning, meghatározott időre etetés, csak semmi szeretgetés, felkapatás. sajnos ez is egy trend.
    én azt vallom, hogy ha egy anya valóban a belső hangjára, ösztöneire hallgat, nem holmi nevelési könyvekre, baj nem lehet. és akkor tökmindegy, hogy császárral szült, vagy természetes úton, jó, vagy rosszalvó babát kapott e a sorstól. a lényeg, hgy az anya fogadja el a helyzetet, bármi is jön, és a körülményekhez képest tegyen érte. igenis próbáljon meg szopattni, hiszen az anyatejnél csodálatosabb italt még nem találtak ki, de ha többszöri próbálkozásra sem megy, akkor fogadja el azt is.
    Én egy ösztöneimre hallgató anyuka vagyok, aki lássuk csak:
    1 éves gyermek anyukája vagyok,természetes úton szültem, mert rettegtem a császártól, és 9 hónap alatt sikeresen beprogramoztam, de ha nem így lett volna, nem éreztem volna magamat kevesebbnek) igényszerint szoptatok, együtt alszom vele, volt hordozókendőnk is, de ordított benne, úgyhogy hallgatva belső hangomra, na meg az ordítását, lemondtunk róla egy időre, minden igényére válaszoltam, sosem hagytam sírni,bioalapanyagokból főzük, mert magunknak is így teszek, hiszen nekünk ez a fontos(egyébként azt eszi, amit mi), de ha úton vagyunk üvegesből kap, hiszen nem tudok autóban, repülőn főzni. most egy év után, még a két háromszori ébredések ellenére is kipihent vagyok(megszoktam), sminkelem magam, hiszen azelőtt is fontos volt, hogy jól nézzek ki, és elég karcsú lettem(néha túlságosan is), hiszen a szoptatásnak ez is előnye(persze nem mindenki fogy tőle), és boldogabb vagyok anyaként, mint valaha.és egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit mond. én tudom jól csinálom, mert mindenki boldog, és igen szuperanya vagyok. a fiamnak mindenképpen. és ez a legfontosabb:)

  • neva

    2009. július 02. csütörtök

    Kedves Ági!
    Annyira jólesett olvasni ezt a cikket… A 10 hónapos fiam császárral született, a lent tapadó lepény miatt, mint utóbb kiderült, szerencsére. Már előre tudtam, hogy császár lesz, és azon tépelődtem, hogy ellentmondjak-e az orvosnak, aki túl kockázatosnak tartotta a természetes szülést. Aztán kiderült, hogy igaza volt. Mikor elkezdődtek az összehúzódások (nem fájások, csak 3-5 percenkénti keményedések), még lett volna 3 hét a kiírt időpontig, aztán a kórházban leállt minden, az orvos mégis műtött, nekem meg lelkiismeret-furdalásom volt, hogy talán be sem kellett volna menni… Mikor felvágott, és hallottam, amit románul mondott segédjének, ha nem a műtőasztalon lettem volna elzsibbadva, biztos hanyatt esek: minden csupa vérrög, a lepény elkezdett leválni, és ha így maradtunk volna, a picúr biztos nem éli túl… Azóta csak örülni tudok, hogy a doki erőltette a császárt!
    A szoptatás is sajna eléggé kudarcosra sikerült, a műtét miatt csak harmadnapra lett tejem, addig is erőltették, hogy a pici fiam vegye szájába a cicit, amiből nem jött semmi, ezért ő megtanulta, hogy az nem jó, és később üvöltve reagált minden szoptatási kísérletre… A nővérkék pedig a válluk vonogatták, mikor tanácsot kértem, az egyik még rám is förmedt, hogy kap tápszert, és kész, miat akarok, meddig üvöltsön… mitagadás, alig vártam, hogy hazakerüljünk, ahol lassanként, előbb lefejt tejjel, hogy ne legyen olyan éhes, aztán ciciből, és megtanult szopni a fiam! Sajnos örömünk nem tartott soká, mert véresre szopta a mellem, és míg gyógyítgattam, lefejt tejet kapott 2 napig, ami után szintén nem volt hajlandó szopni… nem bírtam tovább, már az idegösszeomlás határán voltam, ha jött a szoptatás ideje, a fájdalomtól és a kudarctól. Megadtam magam. Még három hónapig fejtem magam, és csak anyatejet kapott a fiam, mert volt bőven, de sajnos ezután egy csomó miatt, ami nem múlt el sehogy a mellemből, az orvos megállította a tejtermelést… Ez sem sikerült…
    És tényleg az jön mindenhonnan, hogy a jó anya szoptat, természetesen szül, stb… Ezért annyira hasznos és vigasztaló a cikked az olyanoknak, mint én, akiknek nem sikerült, és néha még lenézést is kapunk azok részéről, akiknek igen… Köszönöm Neked!

  • Ancsa

    2009. július 02. csütörtök

    végre! de örülöke ennek a bejegyzésnek. már kezdett őrült formákat ölteni a szuperanyaügy és átterjedni rám olyan formában hogy csak azt láttam miben nem vagyok olyan amilyen “kéne”.
    a fentiekkel teljesen egyetértek, örülök hogy nyilvánosságra kerültek ezek a gondolatok

  • jidy

    2009. július 02. csütörtök

    Nagyon jók ezek a cikkek!Jó lenne sűrűbben kapni őket.Sok hasznos tanácsot kapok belőlük.Köszönöm.

  • Kovács Ferencné

    2009. július 02. csütörtök

    Végre!!!!! Végre!!!!
    Egy normális hozzászólás a témához.
    Nekem az elvem:Ha a mami kiegyensúlyozott és boldog a baba is az lesz.
    Nem a babakocsi márkája a fontos,hanem ha beleteszed a gyermeked mosolyogj rá.nem attól leszel jó anya ha mindent megengedsz a gyereknek.igen is vannak bizonyos szabályok amiket be kell tartatni.tiszteletben tartjuk a másik tulajdonát.A gyereket nagyon fogékonyak,a rosszat is megszokják és a jót is.Nekünk a feladatunk a helyes irányba terelni őket.
    Én most nagymamaként szólok a témához,a gyerekeim ebben a szellemben nőttek fel és boldogan látom,hogy az unokámat is így próbálja a lányom nevelni.
    Köszönet a hasznos tanácsokért: Kovács Ferencné