Miért nehéz a kötődésre nevelés?

Az anyaság ösztönös, csak hallgass a belső hangra és megmondja, mit kell tenned – tanácsolják egymásnak sokan. De van, aki egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel a tanáccsal. Nem hallja az ösztön hangját, nem érzi a rózsaszín ködöt szoptatás közben csak a nyilalló fájdalmat, és lelkiismeretfurdalást, ha folyton ölben van a babája, mert másként sír, bűntudatot, ha enged neki és együtt alszik vele. Hogy lehet, hogy valakinek nem természetes és ösztönös ez az anyaság-dolog, hanem inkább szüntelen aggódás és görcs forrása? Miért?

1. Ha nem megy a szoptatás
gyermek dicséret, carol dweck, dicséret kutatás, önbizalom fejlesztéseSokan mondják azt, hogy a szoptatás szimplán akaraterő kérdése. Csak szoptass és minden megoldódik. Ez így is van. Kivéve, ha fizikai akadályai vannak ennek (dolgoztam együtt olyan 6 gyermekes anyukával, akinek nem voltak tejmirigyei, ez már az első gyermek születésekor kiderült, de azért minden egyes szülésnél a kórházban el kellett kezdenie szoptatni, hiába mondta, hogy nincs tejmirigye). Vagy ha pszichés okok állnak a zavartalan szoptatás útjába.

Van, aki akarja, csinálja, szoptat, tanácsadóhoz fordul, próbálkozik, de valahogy nem sikerül egymásra hangolódni. Valahogy nem sikerül megbarátkozni a fájdalommal, valahogy az egész szoptatás intimitás és örömforrás helyett aggodalom és feszültségek forrása.

Miért lehet ez? Gyakran félelem áll a háttérben: félelem attól, hogy neked kell a saját testedből táplálnod a gyermekedet és nem vagy erre képes. Ennek a félelemnek sokféle forrása lehet:

– A megfelelési kényszer: szeretnél jó lenni, teljesíteni, megmutatni a férjednek, az anyukádnak, az anyósodnak, hogy milyen jó anya vagy. Él benned egy anyakép a “tökéletes anyáról” és fel akarsz nőni hozzá, aztán amikor a szoptatás fáj, kényelmetlen, kevesebb a tejed, a babád sír, úgy érzed, ez a megfelelés nem sikerül.

– A saját testeddel, a nőiességeddel nem vagy kibékülve. Az is lehet, hogy már a szülés előtt sem voltál igazán és az is lehet, hogy éppen a nehéz szülés, a feldolgozatlan szülésélmény az, ami megingatott a saját alkalmasságodban a női szerepre.

– Egyszerűen kényelmetlenül érzed magad ebben a helyzetben, nem tudsz ellazulni, zavar az állandó készenlét, ami a szoptatással jár, feszélyez a szoptatás helyzete, félsz a felelősségtől, hogy rajtad múlik, eleget eszik, eleget hízik-e a babád és ezt a frusztrációt nem tudod elviselni.

– A gyermeked érkezésével járó változásokat stresszként éled meg és ezért nem tudsz a szoptatáshoz szükséges ellazult állapotba kerülni.

– Irreális elvárások: ha sok szépen hallottál, olvastál róla, milyen fantasztikus élmény a szoptatás, mennyire felemelő, akkor az első hetek nehézségei bizony nagy csalódást okozhatnak. Ekkor fog kiderülni, hogy ez fáj, nehezen megy, hogy bár a baba ösztönösen szopizni szeretne, neki is gyakorolnia kell a tökéletes technikát, és az is sokként érhet, ha a szoptatás gyakorlatilag egész nap tart.

Bármelyiket is érzed, tudnod kell: ez nem a te hibád! Nem vagy kevesebb attól, ha nem megy tökéletesen a szoptatás. Nem vagy rosszabb anya, ha fizikailag mindent megpróbáltál, de lelkileg nem bírod a terhet. Viszont az okok felismerésével, az érzelmeid feltárásával, megfogalmazásával, kimondásával közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy feldolgozd azokat az érzelmeket, amik lelki síkon tartanak távol a szoptatás élményétől.

2. Ütközések

A mai szülők generációját még nem kötődésre nevelték. A szüleink tekintélyelvű, szigorú, büntetéssel, rászólással, a gyermek állandó túlszabályozásával nevelő stílusát lestük el gyermekkorunkban. Ez volt a mintánk arra, hogyan kell gyereket nevelni. 3 óránként egyen, 2 órát aludjon, este 8-kor ágyban a helye, “öltöztesd fel rendesen, mert megfázik”, “nem baj, ha sír, erősödik a tüdeje” és a többi. Ezek a minták belénk ívódtak, nehéz őket felülírni. Mélyen hiszünk benne, hogy ez az igazság, hiszen a szüleink is így neveltek bennünket.

Mélyen a zsigereinkben érezzük, mennyivel jobb, természetesebb összebújni, megérteni, segíteni a babának.
De a racionális agyunk felülírja azt.

A gondot ebben nem az okozza, amit teszünk, hanem az, ami a háttérben van, az amit ez a fajta nevelés bennünk okozott. Az, akit tekintélyelvűen neveltek, alapvetően bizalmatlan a világgal szemben. Úgy érzi, minden az ő hátán van, neki kell kiállni magáért, senkiben sem bízhat igazán, még magában sem mer nagyon. És éppen ezért nem meri közelengedni magához a gyermekét sem. Ezért esik rosszul az intimitás, ami a baba, a kisgyermek és a szülei között van: a szoptatás, az együttalvás, a hordozás. Ezeket túl soknak érezheted, úgy gondolhatod, nem helyes ebből a túl sok, hogy van “egy határ”, amit nem szabad átlépni. És ez a fajta félelem az intimitástól gátlásokat okoz – ezért nem tudod elfogadni azt a folyamatos intim kapcsolatot, amit a csecsemő igényelne testközelség formájában.

3. Nem akarom elkényeztetni

“Igenis tanulja meg mi az élet”
“Tapasztalja meg, hogy nem csak a szórakozás létezik, kötelességek is vannak.”
“Tanuljon meg alkalmazkodni.”
“Nekem is jár, hogy nyugodtan aludjak.”

– gyakran hangoztatják szülők ezeket a mondatokat, amiket ők is a saját szüleiktől hallottak. Csakhogy a csecsemő igényeire való reagálás nem azt jelenti, hogy elkényezteted. Tévedés, hogy a kötődve nevelt gyermek neveltlen lesz, tiszteletlen, rosszul fog viselkedni, önállótlan lesz. Épp ellenkezőleg. Ha a gyermek azt tapasztalja meg, hogy bízhat a világban, számíthat a szüleire, akkor mer majd kezdeményezni, önálló lenni, számítani magára. És lassan, fokozatosan maga fog leválni, elindulni a saját útján, tudva azt, hogy bármikor visszajöhet.

A babák, a kisgyermekek minta alapján tanulnak. Ha helyes példát kap arra, hogyan kell viselkedni, akkor idővel leutánozza és jól fog viselkedni. Ha viszont folyton csak rászólnak a szülei, de közben ők maguk ellentmondásosan viselkednek, akkor a gyerek legfeljebb csak látszólag fogad majd szót, amikor nem látják, rosszalkodni fog majd.

4. A ló másik oldala

Sokan félreértik a kötődésre nevelést és nem engedik elszakadni maguktól a gyereket. Ő már menne, de anya óvó szárnyai fogva tartják. Folyton a nyomában van. Ellenőrzi, mit csinál. Állandó készültségben él, ugrásra készen, hogy a gyerek minden vágyát teljesítse. Ez rendben is van – csecsemőkorban. De a gyermek hamar felcseperedik, önállósodni kezd. Néha szüksége van anyára, de már nem a nap 24 órájában. Saját akarata van és a saját életét akarja élni. Néha hibáznia kell, hogy megtapasztalja, hol vannak a saját képességeinek a határai. El kell esnie, hogy megtapasztalja, milyen, amikor fáj, és legközelebb óvatosabb legyen.

A kötődésre nevelés nem csak abból áll, hogy állandóan készenlétben állok, szoptatok, hordozom a babát és együtt alszom vele. Nem ezektől fog a baba kötődni hozzád, viszont ezek jó és szükséges eszközök, amik a segítségedre lehetnek. A baba valójában magától, ösztönösen kötődik, nekünk az a feladatunk, hogy megóvjuk ezt a kapcsolatot. Hogy merjen hozzánk fordulni, bízni bennünk kisgyermekként, kamaszként, felnőttként is. Ez a kapcsolat olyan, mint egy gyurma, amit folyamatosan közösen formázunk. A csírái nem a cselekedetben vannak, hanem a megállásban és az odafordulásban. Abban, hogy mersz megállni, megnézni, mit csinál a gyermeked, vajon azt miért csinálja, mire van most szüksége. Abban, hogy ha szól, akkor válaszolsz neki. A viselkedéseddel, az odafordulásoddal.

És aztán úgy folytatódik, hogy mered azt tenni, amiben mindannyian a legjobban érzitek magatokat akkor is, ha ez nem az elvárt vagy a megszokott út.

Megszabadulnál ezektől az érzésektől? Az ellentmondástól? A megfelelési kényszertől? Itt tudok segíteni neked >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon válaszolok, a blogon a hozzászólások között nem. Ha a kérdésed hosszabb vagy privátban szeretnél kérdezni, kéthetente az online fogadóórán tudsz kérdezni.

34 Comments

  • Éva

    2014. február 04. kedd

    Kedves Ági! Bízva abban, hogy válaszolsz, muszáj ide írnom, ami a lelkemet nyomja. Remélem, kapok rá valamelyest megnyugtató választ. 2 éves a kisfiam, és kötődően nevelem. Maximálisan ezt érzem helyesnek, az igény szerinti szoptatást és altatást, az együttalvást, a sok testközelséget, röviden azt, hogy Ő a fontos, és nem valami “szabály”. Engem nem így neveltek, és sajnos nagyon sok negatív következménye van, ezért fogadtam meg, hogy én így fogom csinálni. Nem fogok boldogtalan gyereket nevelni. A nagyon-nagyon nehéz ebben, hogy ezt a férjem nem képes elfogadni. A válás szélére jutottunk. Képtelen megérteni, hogy a fiunknak ez a jó. Ő állandóan a saját igényeit hangoztatja, hogy miért nem alhat szombaton 10-ig, miért engedek meg neki mindent, neki nincs más élete rajtunk kívül, stb. És mindez az én hibám, mondja, mert így nevelem a gyerekünket. Én egy kicsit sem vagyok hajlandó engedni ebből, mert tudom, hogy akkor sérülne a kisfiam. Próbálok néha igazítani kicsit az esti alváson, délutáni felkelésen, hogy a férjem többet tudjon pihenni… Például péntek este később fekszünk le, hogy szombat reggel tovább aludjon. De sírni soha nem fogom hagyni. Soha nem fogok vele kiabálni, mert “azt úgy kell, hogy megértse, amit akarsz”, stb. És nem tiltom el mindentől ami nem játék, például a házimunkától, mert a férjem szerint az nem 2 évesnek való. Elkeseredett vagyok. Úgy érzem, ha a gyerekemet jól nevelem, óriási erőfeszítéssel, az nem jó a férjemnek. Mit lehet tenni???? Tudom, hogy így állandó feszültség az életünk, ő állandóan vesztesnek érzi magát, én pedig egyedül a ebben a “nagy csatában”.

  • Bea

    2014. január 23. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kislányom most 11 hónapos, nagyon kötődik hozzám is és az apjához is.
    A férjem egy küllföldi állás miatt 1 hónapig távol lesz, akkor tölti majd a lányunk az 1 évet.
    A kérdésem az lenne, hogy mennyire fogja ez megviselni a picit? Mit tegyünk, hogy ne legyen neki olyan rossz ez az időszak? Skype-oljunk gyakran, esetleg már most készítsük fel erre, beszéljünk róla neki?

    Ezt követően mi is költözünk apa után. Az országváltás megvisel egy ilyen korú kisgyermeket?

    Köszönettel,
    Bea

    • Vida Ágnes

      2014. január 29. szerda

      Hiányozni fog neki, de ebben a korban még jobban kötődik hozzád, mint apához. Különösebben nem kell felkészíteni rá, inkább csak emlegetni neki. A költözést jól szokták viselni, csak arra kell ügyelni, hogy a napirendje és a biztonságérzete megmaradjon.

      • Bea

        2014. február 04. kedd

        Nagyon szépen köszönöm a válaszod!

        Üdvözlettel,
        Bea

  • Dönci

    2013. december 17. kedd

    Most látom, hogy kicsit melléütöttem a nagyobbik kisfiam nam a korát! Szóval, 2,5 éves a nagy, és 15 hónapos a kicsi. Elnézést!

  • Dönci

    2013. december 17. kedd

    Kedves Ági!

    Elöször is szívböl gratulálok a blogodhoz! Amikor rágódom valamin, vagy épp egy kis iránymutatásra van szükségem, felkeresem a blogodat, általában már a nyitóoldalon lévö témák között megtalálom azt, amire szükségem van. Köszönöm.

    Ami pillanatnyilag nagyon foglalkoztat, az a példamutatás a gyereknek. Gondolok itt pontosan az indulatok kezelésére. Te is kiszoktad hangsúlyozni, hogy amikor hisztizik a gyerek, ordibál, minden esetben higgadt kell maradni, ha nehezen megy, inkább elszámolni tízig, és csak utána reagálni. Nekem ezzel komoly nehézségeim vannak. A két kisfiam (21 és 15 hónaposak) és a férjem a legfontosabbak az életben. Arra törekszem, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyerekeim legyenek, kellö önbizalommal, mivel nekem ezzel mindig problémáim voltak, és megnehezítette az életemet minden területen. Igyekszem türelmes lenni, higgadt lenni, halk szóval, szeretetteljes megnyilvánulásokkal megoldani a nehéz helyzeteket, de egyre gyakrabban elszakad a cérna, elkiabálom magam, erösen megragadom a karját, és már a fenekére is rácsaptam. Sajnos, én is eléggé tekintélyelvü nevelésben részesültem. Teljesen normálisnak számított a fenékrecsapás, kiabálás a cél elérése érdekében. Én viszont tudatosan nem így akarom csinálni. De lehet kimerültebb is vagyok mostmár, és egyre inkább érzem, hogy nehezen tudok uralkodni magamon.
    A kérdésem, hogy összezavarja -e a gyereket, és hagy -e nyomot a kis lelkében, ha néha indulatosabbak vagyunk vele, és nem mindig egyformán higgadtan kezeljük le a dolgait. Illetve, hogy mennyire alakítja ez rossz irányba a személyiségét?

    Válaszodat elöre is köszönöm. Békés, boldog Ünnepeket kívánok!

    Üdvözlettel,
    Dönci

    • Vida Ágnes

      2014. január 14. kedd

      Nem az a gond, hogy az alkalmankénti másoknak nem ártó indulat bántaná a kicsit, emiatt nem kell aggódnod. Nem gond, ha néha dühös vagy és a kicsi is látja. Fontos viszont, hogy mindig mondd el neki, miért viselkedsz így, pl. “most nagyon dühös anya, mert…” A kicsi számára az az ijesztő, amikor anya kiabál, csapkod és nem mondja meg, miért.

      • Dönci

        2014. január 19. vasárnap

        Köszönöm a válaszodat!

  • Enikő

    2013. november 23. szombat

    Kedves Ági!
    Fantasztikus cikk,mint mindegyik!:-)
    Szeretném kérni a tanácsod! Kisfiam 6 hónapos,több,mint 8 kg. Szeretem hordozni,szeretném is még sokáig,de úgy tudom,nem egészséges már ekkora súllyal előlre kötni. Csípőn nem kényelmes,hátul nem látom,nem tudom megölelni,stb. A kötődő nevelés folytatása érdekében milyen hordozási módot javasolsz?
    Köszönettel:
    Enikő

    • Vida Agi

      2013. december 09. hétfő

      Szerintem még, ameddig nem tud magától ülni, nyugodtan kösd inkább előre, aztán lassan tanuld meg hátra kötni, lassan eljön az idő, hogy ő is élvezni fogja.

  • berkriszt

    2013. november 17. vasárnap

    Kedves Ági!
    Kisfiam most 15 hónapos szerencsére minden tökéletes közöttünk, még a mai napig szopizik ha van kedve, együtt alszunk, de már magától elkezdett leválni, ha lehet így mondani, sokat játszunk, és nagyon vidám baba. Már nagyon sok szót mond és egyfolytában dumál, szóval boldog baba és a hentestől a gyógyszertáros néniig mindenkivel haverkodik. Viszont van egy két ember akiket ha meglát ordít. Pl háziorvos, de egy közeli ismerős is. Sajnos a lábával gondok voltak, ezért gyógytornász járt hozzánk, ami eléggé megviselte őt. Mi lehet az oka ennek, mert mindenkivel nagyon barátságos a játszótéren is barátkozik mindenkivel, mégis ezt a pár embert ha meglátja vígasztalhatatlanul krokodil könnyeket hullajtva elkezd sírni. Mit tehetnék hogy ne féljen tőlük? Mi okozhatja ezt?

    • Vida Ágnes

      2014. január 08. szerda

      A kicsik gyakran félnek az orvostól, mert gyakran fájdalmas élmények kötődnek hozzá és gyakran a hasonló helyzetektől, emberektől is megijednek. Segíthet, ha olvasol neki doktor nénis meséket, vagy mesélsz te neki ilyeneket, hogy megértse, mi zajlik az orvosnál.

  • Kiss Karolina

    2013. november 12. kedd

    Kedves Ági, a véleményedre lenne szükségem. Röviden 2 hónapos a kisfiam, lassan 7 kg. Sehol nem alszik el ami vízszintes se hason se háton (se kiságy, se mózes, se babakocsi, és közöttünk sem a nagyágyban), csak ha cipeljük, ringatjuk, táncolunk vele. Ez csak azért gond, mert egyre nehezebb és a nap végére már attól tartok,le ne ejtsem, és ezután még jön az éjszaka. Nem vagyok híve annak, hogy hagyjuk sírni a babát, majd elalszik, sőt ezekből a tanácsokból is elegem van. Az egyik kisgyerekes pár ajánlott egy módszert, ami szimpatikus, de abban kérném a véleményed, hogy ettől a baba nem érzi-e úgy, hogy nem kap segítséget? A módszer az, hogy amikor fáradt, beteszem a kiságyba, és ott ülök mellette amíg el nem alszik, simogatom, énekelek neki, próbálok cumit adni neki (azt sem nagyon szereti). Ő eközben sírdogál, és legszívesebben kivenném. Ma próbáltam először több mint 2 órát ültem a kiságya mellett, néha elszundított, de nagyon éberen, majd fel is riadt. Ezután jött az etetés (tápszeres), ekkor kivettem a kiságyból, majd evett kb. 40 ml-t, próbáltunk büfizni, és azonnal bealudt a vállamon. Utána visszacsempésztem a kiságyba. A kérdésem, hogy szerined folytassam ezt a módszert következetesen?

    • orsi

      2013. december 08. vasárnap

      szia! tudom, hogy nem engem kérdeztél, csak gondoltam, leírom a tapasztalataimat. mi hordozunk. vettem egy hordozókendőt, és én abba kötöm bele nappal, ha álmos, vagy ha dolgom van. az én fiam császáros, nyűgös baba. a hordozókendő istenkirály, kb két perc és alszik benne. ha már nehéznek gondolod, a hátadra is tudod kötni, bár ezt még két hónaposan nem nagyon szabad…ha tartja magát, esetleg csípőn, de nem vagyok hordozási tanácsadó, szerintem érdemes lenne megkeresni egyet. a facebookon több ilyen csoport is van. ajánlom figyelmedbe! könyvek is vannak jók, az éjszakai gondoskodás, okosan nevelni tudni kell stb. így nehezebb, hogy nem szoptatsz, de szerintem nem lehetetlen. esetleg elalváshoz megpróbálhatnád a szopit…én álomba szoktam szoptatni a picit. attól még, hogy nem jön tejcsi, megnyugtathatja szerintem. az én fiam is lassan 7 kg, bár már fél éves, minden baba más. ő pl csak hordozva alszik nappal, nem lehet letenni, és én sem akartam sírni hagyni. nála nem jöttek be az altatási trükkök, semmi, többet is kipróbáltam. mindig következetesen, ugyanúgy, egy hétig, aztán nem jött be, csak a hordozás, szoptatás. én biztos vagyok benne, hogy testközelséget igényel a babád. érdemes még az lll.hu-t is felkeresni, ez a la leche liga magyarország honlapja. a szoptatás biztos, hogy nem fog menni nálatok? szerintem hordozz, isteni! én imádom! nappal néha vele alszom, legalább én is pihenek. 🙂 üdv! Orsi

  • Anikó

    2013. november 12. kedd

    Jaj de jó, hogy megírtad ezt a cikket, Ági!
    Annyira jó lenne, ha rájönne a világ, hogy a szüleink idejében virágzó, tekintélyelvű módszer mennyi kárt okozott! És ha a szakemberek is felvennék a lépést a változó világgal, és nem ragadnának le még mindig ott, hogy két évesen már minek szopizik a gyerek, tessék valami középkori módszerrel jól leszoktatni róla. Nem számít, hogy mit szeretne.
    Ha a politikában lehet demokrácia, a család életében miért nem? Miért kell leszoktatni, átszoktatni, szűk keretek közé szorítani, büntetni, fegyelmezni, jobban tudni helyette, hogy mi a jó neki, melege van, még éhes, tessékennialigettélmég. Miért nem lehet úgy alakítani a család életét, hogy figyelembe vesszük mindenki igényét? a gyerekét is, nem csak a szülőkét (pláne nem a védőnőét, az orvosét, a munkáltatóét, a régebbi szakirodalomét, a Náncsi néniét stb.)
    Hányszor hallom apámtól, hogy az én helyemben ő már rég odaütött volna. Még szerencs, hogy nincs az én helyemben, meg hogy engem ezzel nem lehet elbizonytalanítani. De sajnos sokmindenkit igen… 🙁

  • Hetti

    2013. november 10. vasárnap

    Kedves Ági,

    Az első kisbabámat szinte egész nap ölben tartottam, ameddig el nem kezdett önállóan mozogni, de utána is figyelmemnek és időmnek szinte 100%át rá tudtam szentelni. Nemrég megszületett a második kisbabám 15 hónappal az első után és hiába próbálom neki is ugyanazt megadni, de nem tudom, mert ott az első szülött is és megoszlik a figyelmem. Eléggé lelkiismeret furdalásom van emiatt, hogy a kisebbiknek soha nem fogok tudni annyit megadni, mint az első babámnak. Természetesen nagyon figyelek rá, ott vagyok a közelében állandóan, de az nem ugyanolyan, mint amit az első babám megtapasztalhatott, mert már ketten vannak és nem egyedül…
    Kevésbé lesz meg a kicsiben az az ősbizalom a világgal szemben? Vagy azáltal, hogy minőségileg ugyanazt biztositom, mint amit a nagynak biztositottam, csak a mennyiség kevesebb, azáltal ugyanúgy épül majd a kis lelke? (mennyiség alatt a rövidebb hordozókendőzést, rövidebb reggeli összebújásokat értem…)

    Köszönöm,
    Hetti

    • Vida Agi

      2013. november 16. szombat

      Ne legyen lelkiismeretfurdalásod! A 2. gyerekekre értelemszerűen nem jut 100% figyelem, de ettől még ugyanúgy lehet kötődve nevelni, ha törekszel rá, hogy jól csináld, akkor neki is jó lesz 🙂

  • Hirvi

    2013. november 06. szerda

    Én azt gondolom, hogy annyiféle anya van, ahányféle gyerek. Vannak mindenféle szervezetek, akik népszerűsítik a szoptatást, a kötődve nevelést, stb. Ez persze jó, hogy ismeretanyagokat adnak, hogy tájékoztatnak arról, hogy lehet másként is. A tapasztalatom viszont az, hogy sok olyan anyuka van, akinek pikkpakkra megy a szoptatás, nagyon tudja a gyerekét hordozni, legalábbis ezt próbálja mutatni magáról, hogy ő amolyan szuperanyuka, és akarva akaratlan kelti a bűntudatot másokban, akik papírpelenkát adnak a gyerekre és babakocsiban tologatják. Mi meg többiek, akiknek nem megy minden simán, és vannak nehézségeink, esetleg nem tudunk/akarunk követni bizonyos nevelési divatokat, mi meg benyaljuk ezt a képet, és mi érezzük magunkat “lúzernek”, mert mi nem úgy csináljuk, hanem máshogy. Azt gondolom, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy bírja/tudja/érzi. ne úgy, ahogy a szüleink tanították, (én pl. nem bírom hallgatni, ha ordít a gyerek éjszaka. De mikor én voltam pici még simán kint hagytak a teraszon, “hadd üvöltsek”) de ne is úgy, ahogy a szomszéd, a barátnő, az internetes oldal, az akármi ajánlja, hanem úgy ahogy az ember jónak érzi, bízni egy kicsit az anyai ösztönökben. Az én gyerekem pl. nem is alszik társaságban, ő csak egyedül a kiságyában. addig voltak alvásgondok vele, amíg mindenféle jó tanácsnak engedve próbáltunk vele együtt aludni, meg így ringatni, úgy hordozni. Nem használt. Az apja egyszer ideges lett, hogy mit szenvedünk ennyit, fogta, lerakta a kiságyába, becsukta rá az ajtót, a gyerek fél percen belül aludt, és azóta mindig, ha lerakjuk majd ajtó becsuk, nyugalom, béke, simán alszik. Kötődés hívő anyukák (én is ebben hiszek, ne tessék félreérteni) meg néznek rám, hogy hát milyen borzasztó, külön alszik a gyerek! Igen, mert ő ilyen, neki így jó. Azt gondolom, hogy gyereke válogatja, hogy mi kell neki, és nem a divat vagy a nagyszülők ismeretanyaga.
    Örülök ennek az írásnak, pláne az elejének. Én sem tudok igény szerint szoptatni, és nem is akarok, igazából. Én nem vagyok a nyílt utcán előkapom a mellemet típus, nekem ez nem menne. Sokáig azt gondoltam, hogy ezért én vagyok a rossz, mert jöttek a ligák, meg az alapítványok, meg a védőnő, meg a szomszéd, meg az X, hogy aha! igény szerint KELL szoptatni, mert az a tuti, és máglyán égjen el, aki nem ezt csinálja, mert itt a sok tanulmány, ebben mind azt írják, hogy… Aztán rájöttem, hogy a legjobb, ha úgy csinálom, ahogy nekem és a gyerekemnek tényleg jó. És ezt én tudom a legjobban, nem a liga, a védőnő vagy az anyám, hanem én. 🙂

    • Zzzzs

      2013. december 20. péntek

      Hirvi, ezek szerint te igenis igény szerint szoptatsz, hiszen úgy csinálod, hogy te és a babád igénylitek! Az igény szerinti szoptatás nem egyenlő azzal, hogy úton útfélen, non-stop cici legyen a gyerek szájában…a te babád nyilván jobban igényli a rendszert, rendszerességet.
      Amúgy teljesen egyetértek veled, meg a cikkel is.
      Én hordozok, igény szerint szoptatok, de pl az együttalvás egyikünknek se jó, kezdetektől saját szoba, saját ágy a babának, és a pelenkamosásra se vinne rá a lélek. Amúgy úgy látom, a gyerek akkor lesz kiegyensúlyozott, ha a szülő, akármilyen elvek szerint nevel, azokat komolyan gondolja, hisz benne, és nincs benne feszültség, hogy igazából nem így csinálná, de xy ezt mondja…a picik nagyon megérzik a szülő ilyen belső feszültségeit…

  • Eszter

    2013. november 05. kedd

    Kedves Ági!

    Mintha rólam és a most 3 hónapos kisfiamról szólna ez a cikk…
    Császárral szültem 2 nap vajúdás után,megszenvedtünk a szopizással is,kb 2 hete sikerült a szinte 100%-os tápszerezésből,cumisüvegezésből kizàrólagos szopizást varázsolni. Megtapasztaltam a depressziót, a hasfájós,sokat síró,láthatóan elégedetlen baba ezt biztos meg is érezte. 2 hónap után ért véget a hasfájás,közben volt egy megfázása is,így kb most került terítékre a rendszer kialakításának kérdése. Próbáltam úgy csinálni ahogy szoktad tanácsolni,alvás,szopi,böfi,játék,alvás. De mondhatom,esélytelen. A kizárólagos szoptatást úgy sikerült összehozni hogy egy hétig nonstop szoptattam. Már előtte is szeretett komfortszopizni de ekkor még jobban rákapott. Eddig sem szerette a kiságyat,de kb egy hónapja már egy szemhúnyásnyit sem akart benne lenni,bevettem magunk közé,mert csak cicin és csak cicivel tud (el)aludni. Próbáltam harcolni,nevelni de csak mindketten kikészültünk.
    Így egy hete vettem egy karikás kendőt és magamra kötöttem. Azóta szinte alig sír. Sokat akar cicin lenni de azt már elértem hogy napközben nem lóghat rajta,max ha már nagyon álmos és a kendőben nem alszik el. Szóval gyakorlatilag nonstop rajtam,velem van. Igaz mióta kendőzünk,több ideig bírja ha leteszem nézelődni amíg pl pisilek. Illetve az eddigi szinte 5 percnél nem több nappali alvás is 2×1.5 óra lett( kendőben/cicin)
    A kendő sokat segített abban hogy ne csak feküdjünk egész nap..
    Node…fürdés után felborulnak a dolgok. Onnantól nem engedi el a cicim. Ha el is alszik akkor sem. Ha már kiesik a cici a szájából (és nem ébred fel rá) és kiosonnék pisilni,enni..felébred azonnal!
    Úgy érzem ő nagyon is igényli a kötődő nevelést,nem bánom én sem,főleg mert az első 6-8 hét egy horror volt és végre egymásra találtunk. De ez talán már sok..vagy nem? Nem látom a rendszert,nem tudom mikor hogy mozduljunk ki,hogy hívjak vendéget vagy én hogy mehetek el a dolgaimat intézni ha ő ennyire zsebibaba akar lenni? Boldogan alszom vele de az mégis fárasztó hogy nem alszik nèlkülem…
    Mit tegyek szerinted? Úgy szeretném ha végre kialakulna az életünk,neki is jó lenne… Hogy neveljem kötődően,kielégítve a közelség-ciciigényét,hogy közben mégis lehessen egy élhető,szabadabb életünk?
    Segítségedet előre is nagyon-nagyon köszönöm!!!!
    Szép napot!
    Eszter

    • Vida Agi

      2013. november 06. szerda

      Még csak 3 hónapos, nem várhatod el, hogy hipphopp önálló legyen. Most boldog a cicivel, a kendőben, összebújva. Ahogy elkezd többet mozogni, felfedezni a világot, elkezd majd csökkenni az állandó bújásigény is.

  • Andrea

    2013. november 05. kedd

    erdeklodnek hogy a kicsi fiam 11 honapos es 14kg-81cm vedono szerint nagyon kover es hogy valami baja lesz.szeretnem tudni te mit gondolsz.tapszeres baba.eeszik gyumit meg fozeleket

    • Vida Agi

      2013. november 06. szerda

      Kicsit valóban az életkori átlag felett van, de nem csak súlyban, hanem magasságban is, tehát nincs miért aggódnod.

    • Gönczöl Bea

      2013. november 06. szerda

      Úristen, pár napja én is ezért fordultam Ágihoz a facebookon, a kislánymnak ugyanezek az adatai:D 😀 😀 (két hét múlva egy éves 81 cm 14,1 kg) Ő anyatejes, a védőnő azt mondta most már szoktassam le a cicizésről…Nem fogom 😀 😀

  • Ildikó

    2013. november 05. kedd

    Kedves Ági!

    Jó volt ezt a cikket (is) olvasni, mert erőt ad. Én magam hajlamos vagyok egyszerre a saját fejem után menni és a saját magam felállította gátaknak megfelelően élni, de a Te írásaid mindig megnyugtatnak, és megerősítenek abban, hogy az a legjobb, ahogy csinálom, mert bár néhány dologhoz tartom magam konokul, igyekszem a leginkább kisbabám igényeinek megfelelően tenni a dolgokat. És ez eddig bevált, mert a gyermek tudja, hogy neki mire van szüksége.

  • Kata

    2013. november 05. kedd

    Kedves Ági!
    Nem kérdezni szeretnék, csak megköszönni ezt a cikket. Nem tudom hányan vagyunk, de nálam éppen a leírtak történtek meg, nem részletezem, te már mindent leírtál. Ez a téma valahogy tabu, én is hosszas keresgélés és elrejtett sorok között találtam valami támpontot, mert ugye az ember tudja, hogy vele valami nincs rendben, de nincs segítség. Én az első babámmal kb. fél évig depressziós voltam, szorongtam és csúnya így leírni az idő távlatából, de nem éreztem semmit csak feladatokat, amiket el kell végezni, mint valami robot. Aki nem érzett hasonlót, az azt gondolja, hogy nincsenek érzései az ilyen anyának, miért kellett szülnie, mit sír élete legboldogabb periódusában? Én sem gondoltam, hogy velem megtörténik, úgy vágytam már babára…Mostanra ez megváltozott, szó szerint a hajamnál fogva kellett kihúzni saját magam ebből és minden nap kérdezgetni, hogy “na, érzed már”? Hónapokig minden nap “nem” volt a válasz…és akkor lett először igen, amikor a játszótéren lecsúszott a lába a mászókán és csak valami szerencse folytán sikerült elkapnom. Na onnantól vagyok belé szerelmes 🙂 És már van kistesója is, akivel már nem volt ilyen gondom, sőt. Csak azért írom le, mert nagyon nagy szükség lenne az olyan cikkekre mint ez. Én anno azon is elgondolkoztam, hogy csinálok egy “klubot” a hasonló bajokkal tépelődő anyukáknak, hogy tudják, nincsenek egyedül, van segítség és túl lehet rajta jutni. Nagyok köszönöm az írásod!

    • Babo

      2013. november 05. kedd

      Kedves ÁGi! A cikk szuper, mintha rólam szólna, az első fél évemről… és Kata! Ugyanazt érzem, amit Te, csak nekem az érzés kb 9 hónapos korában jött, amikor végre az én kisfiam kimutatta, hogy nem olyan vagyok már neki, mint mindenki más… kapaszkodik rám és bújik hozzám..és ennél fantasztikusabb érzés nincs a világon, hogy én jelentem Neki a biztonságot, a megnyugvást 🙂 köszi Nektek! 🙂

    • Lina

      2013. november 05. kedd

      Kedves Ági!
      Köszönöm én is ezt a cikket!Szeretem a tabu döntögető írásokat. Nekem a szoptatással voltak hasonló problémáim, persze mire rájöttem addigra már nem volt tejem. Ráadásul a próbálkozós megszólalásokkal ösztönzés, bátorítás helyett inkább stresszelik az embert. Most pedig küzdök a szoptatás utáni mell fájdalommal, mondjuk erről is szívesen olvasnék egy cikket tőled. 🙂

  • Csilla

    2013. november 05. kedd

    kedves Ági!

    A 9 hónapos kislányom, aki 32. hétre született eddig csak cicin volt hajlandó elaludni, napközben és este is. Ez odáig fajult, hogy csak cicvel a szájában aludt el, ezért elhatároztuk, hogy megtanítjuk egyedül elaludni. A suttogó ,módszerrel próbálkozunk, illetve éjjel apu megy be hozzá. Nálam ordít, sírva alszik el, nála 2 perc alatt megnyugszik. 3. napja csináljuk.
    A kérdésem: nem “haragszik”-e emiatt majd rám a babám, nem szeretném ha ez bizalmatlanságot szülne, vagy valami eltörne köztünk. Ugyanakkor ez a helyzet már tarthatatlan volt.
    Köszönöm válaszodat.

    • Kata

      2013. november 05. kedd

      Sziasztok! Én is a kötődő nevelés híve vagyok, lassan 1 éve a lányom, de még nem aludt külön, velünk alszik, csak cicin alszik el napközben is, szinte semmi mást nem eszik tejcsin kívül,éjjelente többször is szopizik még…Bennem pedig összeütköznek a “régi” nevelési elvek, és az, hogy milyen jó a babámmal aludni…Persze én is vágyom már arra, hogy végigaludjak egy éjszakát, olykor kimozdulnék itthonról a babus nélkül is…Egyelőre a napközbeni ciciről szoktatnám le…De egyáltalán le kell szoktatni? Nem szokik le magától? Ráadásul szüksége is van rá, nem csupán lelki értelemben, hanem a táplálkozás miatt is. Igazából nem is tudom, mit akarok kérdezni…Hogy szoktassam le? Akkor vajon többet eszik másfélét…? Az éjjeli ébredés meddig “normális”? Miért van az, hogy egyes anyatejes babák már pár hetes koruktól átalusszák az éjjeleket? Ők nem éhesek?
      Kicsit kusza lett, bocsánat!üdv,kata

      • Vida Agi

        2013. november 06. szerda

        Nincs miért aggódnod, majd elkezd többet és mást is enni. Miért alszanak egyes anyatejes babák jól? Ki tudja… Más az emésztésük, nyugodtabb a természetük (az emberek kb. 20%-a veleszületetten hiperérzékeny, ők jobban felébrednek a fájdalomra, zajokra stb.) Ne szoktasd le. Talán most hihetetlennek tűnik, de egy nap rád néz majd, amikor szoptatni akarod és nem kéri többet. Én sem hittem, amíg a fiam egyik napról a másikra el nem hagyta így a szopit.

    • Angela

      2013. november 07. csütörtök

      Kedves Csilla!

      En 2 eves koraig szoptattam a kisfiamat, igenye szerint (3-9 honapos korig 60percenkent). Addig mindig szigoruan csak cicin volt hajlando elaludni. Miutan elfogyott a tejem, utana elalvas elott kicsit “dedelgette”, simogatta a cicit, majd kis idovel attert mas elalvas segito eszkozre (2-3db cumi a kezeben).
      Szoval szerintem ne aggodj, az ido ugyis megoldja a “problemat”.

  • Kiss Kálmánné

    2013. november 05. kedd

    Nem teljesen értem. Ha van elvárás és rend, akkor nincs kötődés??,Igen lefektettem a gyereket 8 kor, nem is volt ellene szavuk, igaz előtte volt mese meg ének. Nekünk is járt a pihenés 8-ra jöttek a barátok, a gyerek meg a megnyitott ajtó mellett is aludt.Nem gondolja a sok válás az elkényeztetett, önmegvalósító, önző kapcsolatok miatt van?? Nem képes tenni másért mert minden neki jár, így nevelték, ordíthatott az üzletben, lesza kit zavar, Én vagyok a fontos!!! Tanult több diplomás ikreim vannak, az egyik most várja a babát. Beleszólni nem fogok, csak ha kérdez arra mondom meg szerintem hogy jobb, ahogy nekem is a dédi mondta. Már kérdez, mert készül a babára ahogy én is tettem. Nem tud szoptatni?? Nem baj lehet fejni!!! Kénytelen voltam, mert a szondáztatott gyerek nem szopik, a cumi is nehéz, de hamar megtanulja a kanalat.
    Volt olyan rokonom akinek nem volt cumisüvege mert szoptatott meg pohárból itatta a teát. A szegény gyerek biológus doktor, és már neki is van három, akiket pólyában vitt kirándulni. Másik véglet az enyém, amikor már csak szobatisztán mentünk. nem korlátoztam a gyereket, hadd próbáljon ki mindent kivéve ami veszélyes, No azt bevéstük!! Volt cica meg kutya. stb üdvozklettel Kiss Anna

    • Vida Agi

      2013. november 06. szerda

      De, akkor is van kötődés, ha van elvárás és rend. Viszont nem csak úgy lehet elvárás és rend, hogy a gyereket hagyják üvölteni. És nem a kötődésre nevelés miatt van sok válás. A kötődésre nevelt gyerek nem lesz elkényeztetett és nem fog üvölteni a boltban, ez tévedés. A hagyományos módon nevelt gyerek beletörik a nevelésbe és ezért nem üvölt a boltban, a kötődésre nevelt gyerek természetszerűleg elfogadja, hogy ha mások sem üvöltenek a boltban, akkor neki sem lehet. A különbség abban lesz, hogyan élik meg az életet, az első csoport bizalmatlanul, önbizalomhiánnyal, félve másoktól, állandó megfelelési kényszerben, a második csoport bízva, kapcsolatokat építve, pozitívan.