Csukott füllel

Ki ne kapott volna kéretlen tanácsokat babasétáltatás közben vagy éppen rokonlátogatáskor?
“Miért nem öltözteti melegebben azt a kis csöppséget, megfagy szegény?!”
“Miért nem szól rá a gyerekeire, hogy ne szaladgáljanak?” – ilyen és ehhez hasonló okoskodó tanácsok tömege gyakran bizonytalanítja el az anyukákat már a várandósság ideje alatt is. Különösen nehéz elengedni őket a füled mellett, ha az orvos vagy a védőnő teszi a megjegyzést.

Mielőtt belemélyednénk abba, mit tegyél, amikor kéretlen véleményeket kapsz másoktól gyereknevelési ügyekben, nézzük meg

Miért mondanak mások véleményt olyan dologról, amihez semmi közük?

Leginkább azért, mert szeretnék fontosnak és okosnak érezni magukat. Tehát a vélemény nem rólad, vagy a kicsiről szól, hanem leginkább arról, aki mondja. Különösen igaz ez, ha az utcán egy járókelő vagy bárhol máshol egy idegen mond véleményt, vagy ad kéretlen tanácsot. Szeretné megmutatni ő milyen okos, mennyit tud és ezt segítségnek álcázva teszi meg.

A családtagoknál kicsit árnyaltabb lehet a helyzet. Például a szüleid úgy gondolhatják, szülőként az ő feladatuk megtanítani téged a babaápolás és a gyermeknevelés fortélyaira, a férjed szüleiben (főként az anyósodban) lehet egy kis féltékenység is feléd, ezért próbálhat beleszólni az unokája nevelésébe. Nehogy azt gondold, hogy az én szüleim nem próbálkoztak ilyenekkel 🙂 Apukámnak például fixa ideája, hogy nem törlöm meg rendesen a gyerekeket fürdés után és emiatt gombás (!) lesz a lába 🙂
Azért ne felejtsük el, hogy családtagoknál is dominál “az én ezt nagyon jól tudom már, felneveltem 2 gyereket” – típusú gondolkodás. Tehát megint csak oda lyukadtunk ki, hogy a saját kompetenciájukat szeretnék bizonyítani a “jótanácsokkal”, amellett, hogy ők érzelmileg is érintettek a dologban.

De mi a helyzet a szakemberekkel, akiknek az objektív tanácsadás a feladatuk? Hogyan lehet, hogy néha elképesztő történeteket írnak le a kismamák arról, milyen megjegyzéseket kaptak a kórházban, a védőnőtől vagy a gyermekorvostól? Hol van a határvonal a segítségnyújtás és a “beszólás” között?

Nehéz eldönteni, mit kezdjünk a láthatóan indulatos és nem szakszerű tanáccsal, ha azt egy szakember adja. Ha például azt mondja az orvos, hogy “Sajnos a baba keveset hízott a múlt hónapban, felírok tápszert, amivel pótolni kellene-.” – akkor azzal lehet egyetérteni vagy inkább szoptatáspárti lépéseket tenni, de amikor az hangzik el, hogy “Maga éheztetni akarja ezt a gyereket?!” akkor nyilván egy anya sem tudna objektíven, hideg fejjel gondolkodni.

Nyilván az orvosok és a védőnők is nagyon leterheltek, ezért nincs idejük hosszasan kikérdezni az anyukát arról, hogyan eszik a baba, hányszor és mennyit és nincs idő ismertetni a lehetséges opciókat sem egy adott helyzetben, így bizony néha a gyorsabb és biztosabb megoldást javasolják (tápszert a gyakrabb szoptatás és tejszaporítás helyett) Tisztelet azoknak az orvosoknak és védőnőknek, akik valóban körbejárják a kismamákkal a lehetséges megoldásokat, és akkor is segítőkészek, ha más véleményen van vagy a nehezebb utat választja az anyuka.

Ugyanez vonatkozik az alvásra is. Az “és átalussza már az éjszakát?” típusú kérdések csak felzaklatják az anyukáknak azt a 40%-át, akinek nem alussza át a babája az éjszakát. Az erre vonatkozó tanácsok és ötletek mind-mind saját tapasztalatból, saját gyereknél bevált vagy másoktól hallott, szájhagyomány útján terjedő tippek szoktak lenni. Legyen szelektív hallásod ezekre: némelyik tipp jó lehet neked is, de nem kell mindent kipróbálni, hátha valamelyik beválik, ezzel csak összezavarod a gyereket (valamint a legtöbb ilyen módszer csak 3-4 nap után fejti ki a hatását, a legritkább esetben szokott bekövetkezni elsőre a “csoda”). Különösen szemtelen tanácsadókkal szemben be lehet vetni a “Akkor légyszíves aludj nálunk pár napig és kelj fel hozzá éjjel.”-típusú választ is 🙂 (hozzáteszem, amennyiben a baba a szeparációs szorongás miatt ébred, ez megoldást jelenthet)

Mit lehet tenni?

  • Engedd el a füled mellett: “Persze igen, köszönöm a tanácsot, nagyon hasznos.”
  • Válaszolj tudományosan: “Ez 30 éve még biztosan így volt, de a legfrissebb kutatások szerint a babáknak nincs szükségük vastagabb ruhára, mint a felnőtteknek.” (ennek megvan az a veszélye, hogy szellemi párbajjá alakul a beszélgetés, te mondod a tudományos érveket, a másik pedig bizonygatni kezdi, hogy ő milyen okos – ilyenkor magadban mosolyogj és gondolj arra, hogy “Ági előre megmondta” :))
  • Amennyiben szakembernél történik olyasmi, ami nem egyértelmű a számodra, vagy amivel nem értesz egyet, kérdezni kell. Nem szabad megrökönyödve kijönni a rendelőből, ha még bizonytalanság van benned valamivel kapcsolatban. Nem szabad azt érezned, hogy a szakember feletted áll a hierarchiában és a fejed felett dönthet. Kérdezz addig, ameddig meg nem bizonyosodsz róla, hogy valóban szükségetek van az adott tanácsra, megoldásra és valóban ez a legjobb megoldás a számotokra!

Miért fáj a kéretlen tanács?

Mert az ilyen megjegyzések az anyai önbizalmadat rombolják. Egyébként is bizonytalan vagy sok kérdésben, szeretnél megfelelni a szerepedben és ha biztatás helyett övön aluli kritikákat kapsz, az újra meg újra megerősíthet abban a tévhitedben, hogy nem vagy jó anya. Pedig a babáknak nem tökéletes anyukákra van szükségük, hanem mosolygós anyukákra 🙂 Nem kell tehát mindent magadra venni, amit mások mondanak rólad, ilyenkor mindig jusson eszedbe az ún. tükör törvénye: amit másokra mondunk, azt gondoljuk magunkról is. Az a néni az utcán, akinek véleménye van, valószínűleg pont olyan bizonytalan kismama volt 30 évvel ezelőtt, mint most te – és talán 30 év múlva te fogsz aggódni mások gyerekének nem megfelelő öltözete miatt…

Addig pedig fogadd meg a címben szereplő tanácsot és legyen szelektív hallásod az okoskodásra és a “mindenbe beleszólokra”, az anyai alkalmasságod mértékét pedig mérd a kisbabád mosolyán 😉

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

28 Comments

  • mara

    2011. december 22. csütörtök

    Milyen érdekes, hogy a viccek anyós-vej párosról szólnak, holott a való életben inkább az anyós-meny probléma a több..
    Bízzon mindenki a saját ösztöneiben!

  • Lépold Liána

    2011. november 19. szombat

    Kedves Ági!
    Nekem is nagyon tetszett ez a rész, természetesen nálunk is ilyesmi a helyzet. Anyósom mindig megjegyzést tesz. Pl:hideg a gyerek keze, töröljem már meg a száját mert folyik a nyála, miért szoptatok még stb…Kisfiam 14 hónapos és szopizik még, de anyósom mindig közli, hogy az Ő kisfia 8 hónapos koráig szopott és 1 éves kor után, már amúgy is felesleges, mert nincs az anyatejben semmi hasznos. 🙁
    Mindig meghallgatom, aztán szép csendben elvonulok. Néha megmondom neki a magamét, de meggyőzni úgysem fogom tudni. Szerencsére a férjem mindenben támogat. 🙂
    L.

  • Berni

    2011. szeptember 25. vasárnap

    jó volt olvasni,hogy többen is járunk ebben a a cipőben.nekem van egy 14 hónapos kisfiam.én is csak 5 és fél hónaposan kezdtem a hozzátáplálást,de az anyósom már amikor 4 hónapos volt a fiam azzal nyaggatott,hogy kezdjem már el.meghallgattam Őt aztán úgy csináltam ahogy én jónak láttam.szerintem elég volt neki addig az anyatej.
    Most meg az az állandó téma,hogy 1x vékonyan öltöztetem a gyereket utána meg vastagon.:-)

  • Timi

    2011. augusztus 28. vasárnap

    Kedves Ági!
    Köszönöm, hogy elküldted ezt nekem. Az én történetem nagyon durva ezzel kapcsolatban, de megosztom, hogy mindenki okuljon.
    Kisfiam nem akart szopizni, cicivel a szájával ordibált, így pár hét után, mikor már nagyon fogyott döntöttem és tápszeres lett. Az anyósom kb. 2 hónapos korától folyamatosan nyomott, hogy miért nem adok neki inkább tejet, mert ő is ezt tette a fiával. Ez legalább egy évig így ment, és később nem csak a tej kérdésbe szólt bele, hanem mindenbe, ami a babával kapcsolatos. Mivel elég sokat voltunk nála, így ez mindennapossá vált, teljesen elvette az önbizalmamat. Az anyósomon azt éreztem, hogy néha ki akarja sajátítani a fiamat. Azért kellett sokat ott lennünk, mert egyrészt a férjem nagyon anyás, másrészt az ott levő kertet csinálta, amiből a jövedelmünk származott. A férjem két tűz között volt, de mára már az anyját védi teljesen. A dolog odáig fajult, hogy ez az egész napi szinten hatalmas feszültségeket teremtett bennem, ami időről időre robbanáshoz, azaz veszekedésekhez vezetett. A kisfiam most 14 hónapos és a férjem egy hete jelentette be, hogy elválik, és persze a gyereket szeretné megtartani, mert én számtalanszor bebizonyítottam, hogy nem vagyok jó anya. Nos, valószínűleg ezt nem fogja tudni elérni…

  • Ellus

    2011. augusztus 15. hétfő

    jó volt olvasni ezeket a bátoritó szavakat.köszönöm.

  • Judit

    2011. július 05. kedd

    “Különösen nehéz elengedni őket a füled mellett, ha az orvos vagy a védőnő teszi a megjegyzést.”

    Majdnem a falat kapartam, amikor a védőnő szinte leszidott minket, mert rögtön 4 hónap után nem voltam még hajlandó elkezdeni a hozzátáplálást.
    6 hónapos koráig csak szoptattam, teljesen jól nőtt, még jobban is hízott, mint a gyarapodási görbe. De ő csak mondta, hogy de így-meg-úgy, mert meg kell ismernie az új ízeket. Ja persze.

    Ez mondjuk a kisebbik gond volt, hisz a védőnő max csúnyán néz… De mikor párom elmondta anyjának, hogy “már lehet etetni a picit” akkor ő be is vásárolt bébikajákból (konkrétan áfonyalekvár…) és utána teljesen megsértődött hogy nem akartam odaadni a picinek, és folyton azt hallgathattam páromtól is, hogy ha már megvette, meg kell vele etetni, hogy ne menjen kárba. És azóta is harcolunk, mert én saját magam akarok főzni, de ő csak veszi és veszi a bébikaját, pedig már 13 hónapos… De lenyelem, mert mi mást tehetnék.

    • Daranyi Ivett

      2012. február 14. kedd

      SZia!ne add neki,en tojnek ra,vehetne tonna szamra,fognam ,kiboritanam a mosogatoba,es adnam a sajat foztomet neki.:)

  • Monika

    2011. június 12. vasárnap

    Szia Agi! 6 es fel honapos a kisfiam es epp az elobb volt egy szovaltasunk a csaladban a furdetesrol, espedig arrol, hogy most mar nem kellene minden nap furdetni a babat, eleg minden masodik nap… Mi mindennap furdetjuk es a hajat is megmossuk. lehet esetleg valami baja a borenek vagy a fejborenek?

    • Vida Agi

      2011. június 14. kedd

      Dehogyis, nyugodtan fürdessétek tetszés szerint minden nap. Egyébként is kell fürdetni minden nap, hiszen hamarosan kúszik-mászik és akkor tényleg koszos lesz már.

  • Verus

    2011. június 03. péntek

    Az bunkóság, ha kinyomtatom és kiteszem a konyhai üzenőfalra? Hátha elolvassa valaki, aki hozzánk jön. De komolyan kérdezem.

    Nagyon tetszett és azért is jobban érzem magam tőle, mert egy kicsit engem is igazol.

    • Vida Agi

      2011. június 03. péntek

      Nyugodtan 🙂

  • a.

    2011. május 29. vasárnap

    Hát igen, a hajam égnek áll, mikor megkapom anyósomtól, hogy neki soha semmi gondja nem volt a gyerekekel. Gyerek egész délelőtt a járókában volt, ő meg szép nyugodtan csinálta a házimunkát. Hát igen, én idejekorán leálltam a járókával, úgy utálta a kisfiam. De anyósom szerint hagyni kellett volna sírni, amig abba nem hagyja. Bár nem egészen értem, hogy mit keresne egy olyan gyerek a járókában, aki már stabilan jár és kimászik/kiesik belőle.
    Az ő gyerekei persze átaludták az éjszakát is, eleinte átsírtak 2-3 éjszakát, aztán soha többet nem sírtak.
    Aztán persze milyen érdekes, a gyerekei valahogy felnőttként nem nagyon akarnak vele találkozni, utálják hallgatni, hogy milyen nyavajái vannak, és egyik sem akarja ápolni öregségében.

  • Zsuzsi

    2011. május 24. kedd

    Kedves Ági és többi hozzászóló!

    Jó volt olvasni a cikket,tényleg megerősítést ad és ha megint kapom a családból a kritikát újra fogom olvasni,sőt lehet kinyomtatom és olvastatom azzal aki kritizál. 2 éves gyönyörű,egészséges,jókedvű kisfiam a család szerint nem jól eszik,nem jól és nem jókor alszik én pedig mindent rosszul csinálok.Köszönöm a biztató cikket!!!!!!! 🙂
    Mosolygós napot!!!!! 🙂

  • DORCA

    2011. május 23. hétfő

    Nem akarj tökéletes lenni, éppen elég, ha elég jó vagy….

  • Pesti Kata

    2011. május 23. hétfő

    A kéretlen tanácsok mellett azért bátran biztatnék mindenkit, hogy kérjen információt, kérje ki mások tapasztalatát és aztán döntsön saját maga. 🙂 Rengeteg fiatal anyuka például nem tudja és nem is tudja, hogy nem tudja, hogy gyermeke és önmaga egészségét milyen módon tudja megőrizni és azt hiszi, hogy normális, hogy bölcsis/ovis korban mindent összeszednek a gyerekek. Az egészség nem luxus! 🙂

  • nagylászló71

    2011. május 23. hétfő

    háde mikor látom, hogy hülye anyuka átszellemülten sétál, mit sétál, lebeg a boldogságtól, a kiskölyök meg izzadtan vinnyog a mózesban, mert hülye anyuka nappal szemben altatja éppen, mélyen összecsukott árnyékvetővel, akkor se szóljak? jó, akkor se szólok. sőt, múltkor láttam egy apukát, bölcsi helyett a napon parkoló autóban hagyta a gyermekét, de én neki sem szóltam, elvégre felnőtt és nagy és okos és harminc éve még szólongattak az emberek, hogy hé barom, napon aszalod a gyerkőcöt, nem kéne abbahagyni már?, no de manapság már nem szólunk bele mások dolgába, csak élünk, éldegélünk úgy egymás mellett, ugyebár.

    • Blackfire

      2011. június 01. szerda

      Szerintem olvasd el mégegyszer, miről is szól a cikk. Szépen kiforgattad a mondanivalót.

    • Rita

      2011. szeptember 17. szombat

      Kedves László,
      Nagyon jól látja a helyzetet. Pontosan értelmezte Ági cikkét.
      Nem kell beleszólni más dolgába!
      Igazán nagy jellemre vall, ha képes visszavonulni, és akkor segíteni, amikor mások jelzést adnak az igényre.
      Örömmel olvasom, hogy Ön a legnagyobb erőfeszítéssel megteszi ezt a mások számára fontos lépést.
      Szeretettel,
      Rita

      • nagylászló71

        2011. szeptember 21. szerda

        szarkasztikus irónia ON kapcsolóval újraolvasva próbáltad már?

  • Csilla

    2011. május 23. hétfő

    Jo volt olvasni a fentieket!!!Erot ad es onbizalmat!

  • Kingule

    2011. május 23. hétfő

    A plakátolást én is támogatom 🙂

  • Mannalány

    2011. május 23. hétfő

    Ez szívemhez szólt, terjeszteni fogom:-)

  • Nagy Klára

    2011. május 23. hétfő

    Soha ennyi “butaságot” nem hallottam, mint a szülésem előtt és után a családtagoktól.
    Kedvenc mondásom: Azért fáj a pici hasa, mert “erős” a tejed…

    de mi is az, hogy erős? 😀

    MINT AZ ŐSKŐKORSZAKBAN, nem a 21. században. Hehe

    • Mandulínó

      2011. június 15. szerda

      Az én kedvencem, hogy béleljem ki a melltartóm textilpelussal, mert melegben kell lennie a mellemnek, különben MEGFÁZIK A TEJEM és attól fáj a baba hasa… Ja és ne idegeskedjek, mert akkor meg ideges lesz a tejem… Agyrém!

      • Nagy Klára

        2011. június 19. vasárnap

        Ja, ne idegeskedj….ez jó!
        Nekem is mindig azt mondta a háziorvos.

        A családon kívül még a háziorvos is tud “jókat” mondani.
        Pl: a hasfájás (3 hónapos korig) természetes, majd elmúlik.
        Hát itt tart az orvostudomány a 21. században 🙁

      • Rita

        2011. szeptember 17. szombat

        Imádom a megjegyzésekben olvasott tanácsokat, Eddig ezek vezetnek az olvasott listában. Megfzik a tej? Szinte látom, ahogy tüsszög a tejcsi. Most már tudom miért kell mellterató betétet hordanunk! A tüsszögő tejet tartjuk vissza. :-)))))))

  • Nagy Eszter

    2011. május 22. vasárnap

    Akkor is nehéz, ha az ember mindezt tudja. Érdemes lenne ezt a gondolatmenetet plakátolni valahova. 🙂

  • Piros

    2011. május 21. szombat

    Kedves Ági!
    Nagyon köszönöm a cikket! Van egy jófej 9 éves kislányunk, és 2 hónapja született a kisfiunk, és sajnos bármennyire jól sikerült is az első gyerkőc, akkor is folyamatosan tudják lerombolni a hangulatomat a látogató idősebb nőrokonok, kritizálva gyakorlatilag mindent, amit a kicsi körül teszek.
    Aláirom, hogy könnyű belémkötni, mert nagyon nem vagyok “normális” anyuka, nekem az a legfontosabb, hogy nyugalom legyen itthon, hogy mind a négyen (apu, a két gyerkőc és én) minél fesztelenebbül és mosolygósabban éljük a napjainkat, de ez sokszor a régi szokások és szabályok teljes semmibevételével jár.. És ez az idősebb korosztályoknak iszonyúan szúrja a szemét! Lehet, hogy csak azért mert Ők anno nem merték ezt megtenni, vagy talán ma sem mernék.. Nem tudom, de őszintén 🙂 nem is érdekel 🙂 én csak azt szerettem volna, ha a végeredmény boldoggá teszi Őket. De most azt látom, hogy igazából ezeket a látogatásokat szinte csak arra használják, hogy újra kritizálhassanak valakit.
    Ez a mondatod “a babáknak nem tökéletes anyukákra van szükségük, hanem mosolygós anyukákra” a könnyekig meghatott, és nagyon nagyon köszönöm.
    Szép napot 🙂
    Piros