Bölcsőde? Magánbölcsőde? Hova tegyem a picit?

Bölcsődét igen nehéz manapság találni. Kevés a férőhely a nagyvárosokban, miközben vidéken sorra bezárnak az intézmények. Bölcsőde Budapesten akad bőven, csak éppen nem elég a gyereksereglet számára. De érdemes-e egyáltalán állami bölcsibe iratni a picit és mit tegyünk, ha sehova sem vették fel?

Bölcsőde? Magánbölcsőde? Hova tegyem a picit?A picik gyorsan megnőnek 🙂 Alighogy elhagyjátok a kórházat a hetek-hónapok múlni kezdenek és egyszercsak arra eszmélsz, hogy vissza kell menned dolgozni, mert vége a GYED-nek, a GYES-ből meg próbáljon megélni az, aki kitalálta. Vagy éppen a gyerkőcnek társaságra van szüksége, gyerekekre és ezt az igényét nem tudod kellőképpen kielégíteni. Kétéves kor után ez már valós probléma lehet: egyszerűen a közeli játszótér már nem elég, rohamosan okosodik a poronty és új kalandokra vágyik. Kellene egy hely, ahol aranyos óvónénik és dadusok foglalkoznak vele, talál magának barátokat és jó játékok vannak. Lehetőleg mindez legyen állami, mert az olcsóbb. Sajnos ezekbe szinte lehetetlen bekerülni. Budapesten és vonzáskörzetében dugig vannak a bölcsődék és nagy szerencse kell ahhoz is, hogy 3 éves csemeténk el tudja kezdeni az óvodát.
Magánbölcsőde A legtöbben ilyenkor kezdenek el magánbölcsődét keresni. Magánbölcsőde Magyarországon nem igazán létezik. Vannak gyermekmegőrzők, ahol huzamosabb ideig tudnak ellátást biztosítani a gyerekeknek, léteznek olyan játszóházak, ahol fél- és egésznapos csoportokat szerveznek, de ezek nem a klasszikus bölcsik. Nagy az átjárás is, sok gyerek csak heti 2-3 napot van bent, egyes szülők meg kifejezetten csak párórás gyermekmegőrzőként veszik igénybe a szolgáltatásokat, így kevésbé kiegyensúlyozott környezetet biztosít a kicsiknek. Az étkezés mindenhol máshogyan megoldott, saját konyha általában nincs. Tisztelet a kivételnek persze, hiszen akadnak nagyon jó kezdeményezések is ebben a kategóriában, ám ha 1 évre vagy többre szeretnénk megoldást találni, vagy még nincs másfél-2 éves a gyermekünk, akkor érdemes felkészültebb helyet keresni.
Bölcsődékről további információk
Játszóházakról, gyermekmegőrzőkről

Magánóvoda van jócskán a kínálatban, és ezek közül akad olyan, ahol a kiscsoportokba, vagy a vegyescsoportba már másfél-2 éves gyerekeket is felvesznek. Ez egy potenciális lehetőség, azonban azzal számolnunk kell, hogyha csak délelőttre keresünk neki elfoglaltságot, akkor a legtöbb magánoviban a teljes napi árat vagy megközelítőleg annyit kell kifizetni. A beszoktatás itt valamivel egyszerűbb, általában hagynak rá időt, de ez az óvoda programjától is függhet.

Az óvoda és a bölcsőde között hatalmas különbség van. Az oviban foglalkozások vannak, kirándulásokat, programokat szerveznek, főként, ha magánoviról van szó, ezeknél általában minden napra jut valamilyen program az úszástól kezdve a múzeumlátogatáson át az angolóráig (és akkor még a lovaglást meg az egyéb nyalánkságokat nem is említettem). 3 éves kor alatt egy gyereknek ilyen sok kötött programra semmi szüksége, nekik még fontosabb a szabad játék, vagy legfeljebb néhány kiscsoportban végzett kreatív foglalkozás.
Az alvás is sarkalatos pont lehet, ha magánovit választunk, egy 2-3 év közötti gyerek akár 3 órát is szívesen alhat délutánonként, az oviban azonban erre nincs mód, maximum 2 órát szoktak hagyni a délutáni alvásra (hiszen az 5-6 éves nagyok már csak 1 órát alszanak vagy annyit sem).
Óvoda, magánóvoda linkek

Állami bölcsőde Általában hatalmas létszámokkal működnek, legalább 10-15 gyerek van egy csoportban, de a 30 fős csoport sem ritka. Ember legyen a talpán az a kétéves, aki itt ripsz-ropsz feltalálja magát. És ember legyen a talpán az a dadus, aki kiigazodik a sok pici gyerek között. Az állami bölcsik nagy hátránya, hogy télen sok gyerek van összezárva egy nagy fűtött teremben (amit jó alaposan befűtenek, nehogy megfázzanak a kicsik), ez pedig jó táptalaj a különféle fertőzések számára. Ne lepődj meg tehát, ha csemetéd többet lesz otthon lázasan, taknyosan, mint a bölcsiben. A beszoktatásnak meghatározott rendje van, ha a gyerek üvölt, akkor sem lehetsz vele ott a megszabott időnél többet, pedig a jól sikerült beszoktatás az alapja annak, hogy jól érezze magát gyermeked később és szeresse a bölcsit, valamint a Te lelked is megnyugodjon, hogy jó neki odabent.
Érdekes riport a bölcsikről
Bölcsődék linkjei

„Rendes” óvoda 3 éves kor alatt szóba sem jöhet, és kitétel a szobatisztaság is.

Családi napközi Sokan még nem hallottak erről a lehetőségről, pedig igen kézenfekvő megoldás, a viág nyugatabbik felén pedig elfogadott és közkedvelt módja a gyerekfelügyeletnek. A családi napköziben családias körülmények között, kis létszámú csoportokban játszhatnak a gyerekek. A hangulat olyasmi, mintha csak a szomszédba ment volna át a gyerkőc játszani. Az árak alacsonyabbak, mint egy magánóvodában, igaz itt nincsen anyanyelvi angoltanár, van viszont sok játék, és odafigyelnek a gyerekek egyéni igényeire is. Ha speciális étrendre szorul a pici, ha csak cumisüvegből hajlandó inni vagy bármilyen más szokása van, itt számon tartják, nem tiltják. A délutáni alvásnál figyelembe veszik az egyéni szokásokat (pl.ha csak kiságyban alszik a gyerek, akkor biztosítanak számára) és van rá bőven idő, így a hosszan alvó gyerekeket sem ébresztik fel. A beszoktatásra sincsen rend, ha akarsz akár egy hétig bejárhatsz a kicsivel délelőttönként játszani, amíg meg nem szokja a helyet és el nem fogadja, hogy bent kell maradnia. A betegségektől is kevésbé kell tartani, hiszen a kis gyereklétszám miatt itt kevesebb a járvány.
Részletes információk a családi napközikről
Családi napközi linkek

Amikor helyet választunk a kicsinek, mindenképpen fontos végiggondolni az alábbi kérdéseket:

  • Mennyi időre szeretnénk elhelyezni a gyereket? Olyan helyet keresünk, ahová tartósan, akár 1-2-3 évig is járhat, amit akkor is folytathat, ha netán a következő évben sem veszik fel óvodába vagy csak alkalmilag szeretnénk elhelyezni valahová?
  • Nem gond-e, ha még nem szobatiszta a kicsi? Pelenkázzák-e őket és figyelik-e egyenként napközben többször is, hogy kell-e pelenkát cserélni? Ha időközben kezd bilire szokni a kicsi, támogatják-e a szobatisztaságra szoktatást, ha szól a gyerek, hogy wc-re kell mennie, mennek-e vele, segítenek-e neki?
  • Figyelembe veszik-e az egyéni szokásokat? Nem tiltják-e a cumit, cumisüveget, ha arra van szüksége a gyerekünknek, lehet-e otthonról hozott kabalát bevinni, azzal aludni?
  • Odafigyelnek-e arra, hogy rendesen eszik-e a gyerek? Vannak olyan gyerekek, akik látszólag jól érzik magukat a bölcsiben, de az evést teljesen negligálják, ezzel tüntetnek az új rendszer ellen. A jobb helyeken odafigyelnek rá, hogy a gyerek minden étkezésnél egyen, segítenek neki, ha még nem elég önálló, de elfogadják a kicsi ízlését is, nem etetik meg vele, amit nem szeret és nem tukmálják rá az utolsó falatot is a tálból.
  • Mivel tölti a gyerekek a napot? A bölcsődékben nincsenek kötelező foglalkozások, azonban lehetnek olyan programok, amik színesebbé teszik a gyerekek napjait, fejlesztik őket. Például a torna, a rajzolás, gyurmázás, gyöngyfűzés, mondókázás és egyéb kreatív foglalkozások már másfél-két éves korban érdekesek lehetnek. Az igazán jó helyeken ezek nem kötelezőek, aki nem akar, nem vesz részt benne, de idővel minden gyerek megkedveli őket.
  • Mennyit vannak a szabadban? Ezzel általában nincs gond, ha jó az idő, délelőtt és délután is 1-1 órát kiviszik a kicsiket. Sok helyen azonban a téli-őszi időszakban elhanyagolják a kinti játékot, pedig ilyenkor is szükség van szabad levegőre. Jó, ha van egy terasz a bölcsiben, ahova nagy hidegben vagy esőben is ki tudnak menni a gyerekek a szabadba.
  • Milyenek az alvási szokások? Mi az eljárás, ha egy gyerek 3-4 órát akar aludni és mit csinálnak a nem alvókkal? Hol alszanak a gyerekek? Kiságyban? Matracon? Kempingágyon? Kell-e saját ágyneműt vinni? Figyelembe veszik-e az egyéni alvási szokásokat (csak cumival, meseolvasásra stb.)?
  • És még kérdések százait lehetne feltenni… Ha jól sikerült választanunk, és nincsenek kételyek bennünk atekintetben, hogy jó lesz-e a picinek a bölcsiben, akkor neki is és nekünk is sok örömet okozhatnak a közösségben töltött évek.

    About The Author

    Vida Ágnes

    Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

    88 Comments

    • Zsuzsi

      2014. május 21. szerda

      Kedves Ági!
      A következő lenne a kérdésem: Luca kislányom most 19 hónapos, és októberre mire két éves lesz várjuk a kistestvérét. Nálunk nincs állami bölcsi, van viszont egy CsaNa, amiről jókat hallottam, voltam is megnézni, vannak fenntartásaim, de alapjában véve szimpatikus volt az egész, meg hát nagyon válogatni sem tudok.
      Luca elég akaratos kislány, pedig sok kisgyerekessel járunk össze, van akivel napi szinten kétszer is találkozik, mégis azt gondolja ő az egyetlen királylány, és mindenkinek hozzá kell alkalmazkodnia. Szerintem jót tenne neki, ha elkezdene járni a CsaNába, csak délelőttre és heti 3 napra (ez a legkevesebb amire lehet). Így mire megszületne a kistestvére már jócskán megszokná, nem akkor akarom elkezdeni hordani, ne kapcsolja össze a két dolgot. Viszont ezt rajtam kívül senki nem tartja jó ötletnek. Leginkább a férjem az akit nem tudok meggyőzni, azt mondja úgyis itthon vagyok és ráérek. De nem érti, hogy a gyerektársaságot nem tudom pótolni még akkor sem, ha kihordom a játszótérre (amit egyébként nem szívesen, mert nem olyan gyerekek járnak oda a faluból akikkel szeretném, hogy együtt játsszon), októbertől már amúgy is rossz idő lesz, kettőjükkel meg nem lesz könnyű kimozdulni. Anyukám a másik, aki gondozónő volt 30 évvel ezelőtt és azt mondja, a bölcsi egy szükséges rossz. Rossznak érzem magam, mert azt hiszik, hogy szabadulni akarok a gyerekemtől, holott ez nem igaz! Az ő érdekeit nézem, és azt gondolom jobb lenne neki. Van ötleted mivel győzzem meg főleg a férjemet, anyukám úgyis megszokja akármi lesz:) Nagyon szeretem a kislányom, és azt szeretném, ha nem az oviban érnék a „pofonok” amiket a szocializálódás jelent. Vagy rosszul gondolom? Elég akkor megkapnia őket? Egyébként van egy bátyja, de ő már 15 éves, így nincsenek olyan konfliktusaik mint a korabeliekkel. Köszönöm előre is a válaszodat!

      Zsuzsi

      • Vida Ágnes

        2014. május 22. csütörtök

        Jól gondolod! Egy családias CsaNa, ahol kevés gyerek van, kiváló hely arra, hogy megbarátkozzon a kicsi a közösséggel, és gyerekek között legyen.

    • Adrienn

      2014. április 29. kedd

      Kedves Ági!
      Kisfiam lassan 19 hónapos és másfél hónapja jár heti 3napon egy magán intézménybe, ahol összesen 16 gyerek van. Eddig a második hét volt egyedül olyan, hogy amint beléptünk az ajtón rohant a bölcsisnénihez és már ő öltöztette le és integetett nekem, hogy pá-pá. A következő héten amint bekanyarodtam az utcába már elkezdett sírni, hogy NE-NE…Ez azóta is tart. A gondozók szerint napközben jól elvan, jól kijön a társakkal, alszik nagyot és szépen eszik(ott tanult meg önállóan enni-inni ésigazán jól aludni is, így már itthon is 2-2,5 órát alszik napközben.) Viszont a reggeli elválás még mindig probléma, sír ahogy bemegyunk, de elmegy a gondozónőkkelis játszani, közben persze mondja reggel, hogy „A jön”.
      Én állandó lelkiismeretfurdalást érzek, amire még ráerősít a férjem nemtetszése a bölcsi iránt. Szerinte tönkretesszük a gyereket azzal, hogy akarata ellenére visszük és határidőt szabott, hogy ha júniusig nem szereti meg az odautat, akkor nem akarja hogy tovább járjon, mert anno ő sem szeretett 6évesen iskolába menni.
      Most egy hétig beteg volt és napközben sokszor emlegette a társait meg a gondozóit, akik közelebb állnak hozzá, illetve mondta is, hogy „me ooo”(vagyis menjünk oviba), de persze ha elindulunk, akkor elkezd pityeregni…
      Tanácstalan vagyok, mert én hiszem azt, hogy nem tesz rosszat neki, ráadásul az életben nem mindig minden az akartunk szerint történik…Gonosz lennék?Szívtetelen?
      Szeretnénk második és többedik gyerekeket majd és azt gondolom, az sokkal nagyobb törés, ha a nagyobbikat akkor „távolítjuk el”, amikor jön a kisebb nem beszélve arról, hogy addig az időig szeretnék visszamenni kicsit dolgozni, mást csinálni, mert tudom, hogy ha úgy vállalnám be a következő gyereket, hogy végig itthon voltam, az a gyerekeimen csattanna majd, mert szükségem van arra, hogy kiszakadjak kis időre…
      NEm tudom hogyan legyek bölcs ebben a helyzetben…
      Tanácsodat és meglátásodat előre is köszönöm!

      • Vida Ágnes

        2014. május 22. csütörtök

        Ez a „nene” ebben az esetben nem a bölcsi ellen szól, hiszen ott jól érzi magát és nem tapasztaltatok más szorongásos tünetet sem rajta. Egyszerűen csak ebben a korban nehezen alkalmazkodnak a kicsik, nehezen csöppennek egyik helyről a másikra (pl. a nyaralás is megviselheti őket) és ő ezt így dolgozza fel. Ha szeret járni, jól érzi ott magát, hadd menjen.

    • Ildi

      2014. március 29. szombat

      Kedves Ági!
      A fiam februárban töltötte a 2. életévét, de már most azzal szembesültem, hogy be kellene íratni az óvodába. Nagyon ügyes, talpraesett kis fickó, de manapság meg azt hallom mindenkitől, hogy hagyni kell a gyereket gyereknek lenni és nem szabad elsietni semmit sem. Most tanácstalan vagyok, hogy menjen jövő februártól oviba, amikor a hármat betölti, vagy várjuk a szeptembert mert akkor már 3,5 lesz. A bölcsibe már túl nagy lesz? Az oviba vannak foglalkozások a bölcsibe meg „csak” játszanak, ami nem biztos hogy rossz. A másik nagy kérdés, hogy mi a jobb a vegyes korcsoportú ovi vagy pedig az életkor szerinti? Nem tudom hogy a kicsik „felkapaszkodnak a nagyokhoz” vagy inkább a nagyok esnek vissza a kisebbek szintjére. Segítenél nekem a döntéshez? Köszönöm Ildi

      • Vida Ágnes

        2014. május 22. csütörtök

        Ha szereti a társaságot, szívesen megy, otthon unatkozik már, akkor hadd menjen már 3 évesen oviba. A vegyes csoportot én szerettem, a kicsiket felhúzták a nagyok, a nagyok meg megtanultak gondoskodni a kicsikről, ami jót tett nekik.

    • Kati

      2014. január 26. vasárnap

      Kedves Ági!
      Sajnos már kb. egy éve problémánk van a kislányom óvodai (nem) alvásával kapcsolatban. Az óvó néni napi rendszerességgel szidja és bünteti meg őt, amiért képtelen a délutáni alvásidőben „nyugton” és csöndben feküdni. Az már kiderült, hogy 5,5 éves lányom nem hangoskodik, de állítólag a lábát emelgeti, forgolódik, nem fogad szót, hogy hagyja abba, szerintem egész egyszerűen szenved a néma két órás semmittevéstől. Kértem, hogy adjanak neki könyvet, amit nézegethet vagy hadd színezzen csendben, amivel senkit nem zavarna. Sajnos mindegyik ötletemre az volt a válasz, hogy nem kivitelezhető, mert akkor minden gyerek ezt akarná, és senki nem aludna illetve helyhiány volt még az indok. Én ezzel messzemenőkig nem értek egyet, mivel nyilván egy 3 éves és egy közel 6 éves gyereknek teljesen más az alvás-pihenés igénye, és abban is biztos vagyok, hogy a nagycsoportos gyerekek közül többnek van ilyen problémája az oviban. Eléggé tehetetlennek érzem magam főleg úgy, hogy emiatt a kislányom mindennapos szidásnak és büntetésnek van kitéve. Mit tehetek ilyen helyzetben? Mi az a megoldás, amivel a többi gyerek is zavartalanul pihenhet úgy, hogy közben az én lányom sem szenved egész alvás alatt? Üdv. Kati

      • Vida Ágnes

        2014. január 29. szerda

        Vannak helyzetek, amikor nem a gyereket, hanem a felnőtteket kéne egy kicsit megnevelni 🙂 Nálunk az oviban ezt úgy oldották meg, hogy a nem alvó gyerekek (általában az 5-6 évesek), kaptak egy könyvet, amit nézegettek, utána meg rajzolhattak. Szerintem beszélj a többi szülővel, akinek hasonló korú gyereke van, biztos más gyerekek sem alszanak már és közösen reklamáljatok miatta, hátha ez hatásosabb lesz.

    • Tünde

      2013. október 31. csütörtök

      Kedves Ági!
      Kisfiamat 2 évesen magánóvodába írattuk. Tekintve hogy bölcsödébe sajnos már nem volt felvétel, és csak fél napra kellett, így olyat kerestünk, ahol nem kell a teljes árat kifizetni. Erzsébet környékén jó szívvel ajánloma kék pingvin miniovit, nagyon aranyos az ovonő, és nagyon igényes a hely is. Abeszoktatás is egész gyorsan ment, 2 hét után már sírás nélkül váltunk el 🙂

      • Mónika

        2014. január 01. szerda

        Kedves Ági,

        külföldön élek, ahol a szülési / anyasági szabadság meglehetősen rövid (5 hónap). Mivel a nagyszülők otthon élnek, valószínűleg 8-9 hónaposan bölcsibe kell adni a kisfiam. Mivel a bölcsi viszonylag rugalmas a felvétel időpontját illetően (1-2 hónapot lehet csúszni vagy korábban vinni) szeretném megkérdezni a véleményed arról, hogy ilyen korai életkorban hány hónaposan jobb beadni a babát (kicsit korábban, de még a szeparációs szorongás előtt, vagy inkább később)?
        Válaszod előre is köszönöm.

        • Vida Ágnes

          2014. január 21. kedd

          Ne aggódj emiatt! Az elmúlt években számos kutatás igazolta, hogy nem okoz nagy gondot a kicsinek, ha anya visszamegy dolgozni. Arra viszont ügyelni kell, hogy jobb, ha a beszoktatás minél közelebb van az 1 éves életkorhoz és semmikppen nincs fél éves kor előtt. Tehát ha van rá mód, akkor próbáld minél tovább húzni a beszoktatást, hogy az 1 éves korhoz közelebb legyen.

    • V.Anna

      2013. június 29. szombat

      Kedves Ági!
      22 hónapos kislányommal hétfőn kezdjük a bölcsis beszoktatást, mivel szeptemberben vissza kell mennem dolgozni. A kérdésem az lenne, hogy mivel csak fél állásban fogok dolgozni, azt szeretném, ha csak heti 3 napot töltene el a bölcsiben. Szerinted ezzel több rosszat teszek neki, mint jót?jobb lenne ha akkor is menne,ha én otthon vagyok?szeretnék minden szabad percemet vele tölteni, ezért gondoltam erre. Lehetséges, hogy ha így lesz majd később emiatt az oviban sem akar minden nap menni.
      Előre is köszönöm a válaszodat!

      • Vida Agi

        2013. július 21. vasárnap

        Egyáltalán nem gond, ha heti 3 napot van csak bölcsiben. Még az a legjobb, ha veled van a legtöbbet, elég annyit bölcsiben lennie, amennyit feltétlenül muszáj.

    • Evi

      2013. április 10. szerda

      Kedves Agi!

      Kulfoldon elo anyuka vagyok es a kisfiam 22 honaposan kezdi a bolcsit. Heti 4 nap fog menni de csak 3 ora hosszara.
      Szuletese ota jarunk jatszohazakba, minden heten tobb nap megyunk, nagyon baratsagos es szereti a gyerekeket, mar hozza szokott a gyerektarsasaghoz es igenyli is. A szomszednal is eltolt 1-2 orat nelkulem egy par evvel idosebb jatszotarsaval. Sot, ha elkoszonok tole, nem is erdekli, csak megy maga utan es nem is hianyol. Orul ha ujra meglat, es van amikor meg o koszon el tolem, vagy lok el hogyo meg maradna.

      En ugy ereztem eddig, hogy hasznos lesz szamara a heti 4x 3 ora bolcsi, de kezdek elbizonytalanodni es felni, hogy jot fog e tenni a kis lelkenek, nem okozok e kart neki. Nem szeretnem ha estenkent sirna, felkelne. Nem okozok vele torest? Hog tudom ravenni hogy jateknak fogja fel?
      Irassam e be kevesebb napra vagy eloszor probaljuk ki a heti 4 napot? Eleg lesz neki heti 3 egesz nap velem itthon? (Van egy 4 honapos hugicaja is, ezert is dontottem a bolcsi mellett.)

      Koszonettel, Evi Londonbol

      • Vida Agi

        2013. április 29. hétfő

        Ha már beszokott, a kicsi, akkor neki igazából mindegy, hogy heti 3 vagy 4 napot megy-e, különösen, ha csak délelőttönként jár. Ebben a korban a gyerekek már ennyit jól szoktak viselni. A leírásod alapján jelenleg is szívesen van el másokkal, így feltehetőleg a délelőtti bölcsi se fog gondot okozni nála.

    • Mariann1165

      2013. április 09. kedd

      Ha aktuális valakinek…
      A III. kerületben a Csillaghegyi Szamóca Gyermekház nekünk nagyon bevált!
      Itt lehet érdeklődni:
      http://www.szamoca-gyermekcentrum.hu

    • Kismókus

      2012. szeptember 11. kedd

      kedves Ági!

      Már eddig is sokat segítettél, most ismét kérdeznék tőled, ezúttal bölcsődével kapcsolatban.

      2,5 éves kisfiamat második hete szoktatja be az apukája állami bölcsibe.
      úgy ítéltük meg, szüksége van társaságra, szocializálódásra mielőtt az oviba megy.
      apukája azt tapasztalta, hogy nem igazán foglalkoztatják a gyerekeket, inkább csak elvégzik a gondozók ami feltétlen szükséges.
      ezért elkezdtünk családi napközit nézni, amit, ha az állami nem válik be, 3 napra adnánk be a gyerkőcöt, a többit itthon lenne vagy apukával, nagyikkal.
      nehezíti a helyzetet hogy hamarosan, 1-2 hét kistestvére születik.
      így nagyon gyorsan döntenünk kell hogy marad az állami bizonytalan, átvisszük családi napközibe de akkor megint új helyet kell megszoknia, plusz érkezik a tesó.

      szerinted mi a helyes megoldás ebben a helyzetben, ha van olyan egyáltalán? természetesen a legjobbat szeretnénk a gyerkőcnek, de kicsit későn kezdtünk el más irányban keresgélni, annyira bíztunk az államiban. még nem is lenne gond, ha nem borulna fel itthon is teljesen az élete.

      mielőbbi tanácsaidat szívesen venném, ami segíthet a döntésünkben!

      köszönöm,
      Kismókus

      • Vida Agi

        2012. szeptember 14. péntek

        Elég nagy változás egy kisgyereknek önmagában is a beszoktatás, és a testvér születése, egy másik közösség megint csak felboríthatja az életét. De ha úgy ítélitek meg, hogy az állami bölcsiben nem jó neki, nem érzi ott jól magát, akkor jobbat tesztek azzal, ha családi napközibe viszitek. Ebben a korban egyébként is jobb még, ha csak rövidebb időt tölt a kisgyermek közösségben és inkább kis létszámú, családias közegben.

    • Balogh Gabriella

      2012. szeptember 10. hétfő

      Kedves Ági!

      Kisfiam júliusban töltötte be a 3 évet.Még nem voltunk távol egymástól,néha,amikor boltba mentem.Közösségeb abszolút nem jártunk.Most elkezdtük az ovit.Az első 3 napban néhány órát maradtunk.Párszor elmentem,hogy ne lásson,de max.45 percet sikerült sírás nélkül eltöltsön.Nagyon nehezen engedem el(még cicizik)és ezt szerintem érzi is.
      Ma reggelre náthás lett,így nem is maradtunk csak egy órát.Végig ott voltam ma vele,szinte alig mozdult el mellőlem.Azt mondogatta,hogy én az ő anyukája vagyok és menjünk haza,mert nem szereti az ovit.
      Tudom,hogy az én hibám,hogy nem kezdtünk el hamarabb gyakorolni az ovira..
      Tudnál esetleg valamit ajánlani,hogy könnyebb legyen?Ha ott hagyom,úgy hogy nem akar maradni,akkor nem fogom elveszíteni a bizalmát?
      Köszönöm válaszod!
      Gabi

      • Vida Agi

        2012. szeptember 23. vasárnap

        Ha te feszült vagy azt ő is érzi, ezért nehezebben mehet a beszoktatás.
        A lényeg a fokozatosság. Ha van rá mód, akkor akár pár hétig is járjatok együtt, szokja a helyzetet, a gyerekeket, a szabályokat, a szokásokat. Az első 3-4 napban egyáltalán ne hagyd ott, csak amikor már megszokta a helyet és megfeledkezett arról, hogy őrizni kell téged. Teljesen ne hagyd ott úgy, hogy még nem szokta meg, mert ezzel felesleges szorongást okozol benne.

    • Kismókus

      2012. április 27. péntek

      Kedves Ági!

      Kisfiam 2 éves múlt, szeptemberben érkezik a kistesó. Mi már korábban beirattuk bölcsibe szeptembertől, akkor lesz 2,5 éves viszont így egyszerre kell megszoknia a bölcsit és itthon az új helyzetet.
      Egyébként sokat jártunk vele közösségbe, babaúszás, babaklub, játszóház, ringató stb. és úgy tűnik hogy élvezte. Azt gondolom 2,5 évesen már érett a közösségre.
      Kérdésem: ha kicsivel korábban beszoktatjuk (pl augusztusban) nem gond -e ha egyszerre megy bölcsibe a tesó érkezésével? lehet hogy egyszerre csak fél napokat lenne ott, aztán majd meglátjuk.

      Köszi a választ.

      • Vida Agi

        2012. május 05. szombat

        Ha korábban beszokik a bölcsibe, akkor már természetes lesz neki a bölcsi, mire jön a testvér, tehát ha augusztusban beszokik, akkor szeptemberben már ez nem fog problémát okozni, viszont arra számítani kell, hogy a testvér érkezése miatt még így is nyűgösebb lehet, de ez természetes.

        • Kismókus

          2012. május 07. hétfő

          köszönöm!

    • Melinda

      2012. január 27. péntek

      Kedves Ági!
      A következőben szeretném a tanácsodat kérni:
      Férjemmel és kisfiammal külföldön élünk. A kisfiam már itt is született, jelenleg 22 hónapos. Egyelőre én vagyok vele itthon, és igazából nem is nagyon szeretnénk még bölcsibe vinni, mivel várhatóan kb. 3 hónap múlva megszületik a kistesója, én utána is itthon leszek. A bölcsin csak a nyelv és a társaság miatt gondolkodunk. Az itt élő magyar ismerősöktől elég sok rossz tapasztalatot hallottam azokból a családokból, ahol a kisgyerek későn (3-4 éves korban) került bölcsibe, oviba. Attól tartok én is, ha várunk még három kb. éves koráig, akkor még nehezebb lesz neki megszokni a társaságot is és a nyelvet is, mivel a nyelvet az utcán, játszótéren kívül nem hallja, így tanulni sem tudja. Amennyiben még idén menne bölcsibe, akkor is csak pár nap délelőttre gondoltam, és nyári beszoktatással, talán a betegségek miatt az lenne a legideálisabb. Viszont, ha erre nem lesz lehetőségünk, akkor csak jövőre menne, de azt gondolom, hogy három éves korában már mindenképp szüksége lenne rá. Mi a véleményed erről? Kezdjük el már idén nyáron, vagy semmivel sem lesz neki nehezebb jövőre?
      Válaszodat előre is köszönöm!
      Üdvözlettel,
      Melinda

      • Vida Agi

        2012. január 28. szombat

        Én hasznosnak tartom azt, amikor a kicsi nem azonnal teljes időre kerül bölcsibe, hanem fokozatosan, 1-1 délelőttre, rövidebb szakaszokra marad ott, ennyit már az életkora is megenged és neki is szüksége van már a társaságra, tehát nyugodtan mehet már, ez a nyelv miatt is jót fog tenni neki.

        • Melinda

          2012. január 30. hétfő

          Kedves Ági!
          Nagyon szépen köszönöm a válaszodat! Sokat segítettél vele!
          Minden jót!
          Melinda

          • Melinda

            2012. október 18. csütörtök

            Kedves Ági,

            ismét a segítségedet szeretném kérni. Kisfiam szeptemberben múlt két és fél éves, áprilisban megszületett a kistesója és szeptemberben kezdtük a bölcsit heti két délelőttel. A beszoktatás két hétig tartott, a negyedik napon kellett otthagynom fél órára, nagyon sírt szegény, de egy idő után megendedte, hogy felvegye az őt beszoktató bölcsis néni, amire akkor azt mondta a bölcsis néni, hogy ez jó, mert elfogadta őt. Másnap szintén fél órára maradt, ismét nagyon nehéz volt neki, már nem visítva sírt és nem rángatta végig az ajtót, de akkor is nagyon sírt. Következő héten már sokkal jobb volt a helyzet, kicsit sírt ugyan, de már nem végig, és úgy tűnt, hogy fokozatosan kezd alkalmazdodni az új helyzethet. A második hét végén, pénteken már egy teljes délelőttöt maradt ott, ahogy terveztük. A harmadik héttől pedig elkezdtük a két délelőttöket, de elég hamar kiderült, hogy mégsem működik. Gyerek társaságban mindig is nagyon félénk volt, így érthető módon a bölcsiben is nagyon félt a gyerekektől, inkább egyedül akart maradni, illetve az őt beszoktató hölgy társaságában. Ha oda mentek hozzá a gyerekek, akkor riadtan mondta, hogy menjenek el, vagy ő ment máshova. A 3. és 4. hét után megbeszéltük a bölcsis nénivel, hogy gyors volt ez a beszoktatás, és menjünk inkább többször, de csak két órára. Ezt két hete kezdtük, tegnap volt az első nap, hogy ismét ott maradt egész délelőtt. Ez volt az első délelőtt, ami igazán jól sikerült, jól érezte magát, már nyitott a többi gondozó felé is (eddig csak az őt beszoktatóval csinált mindent, csak ő tudta megnyugtatni, mindenhova ment utána).
            Ezek után a mai éjszakánk volt a legrosszabb, éjfél körül felébredt és fél órán keresztül vígasztalhatatlanul sírt, mint aki magán kívül van. Nem tudta eldönteni, hogy felvegyük, vagy ne. Egyszer azt mondta, hogy vegyem fel, de amikor felvettem, akkor vissza akart menni az ágyába. Végül mégis a kezemben tartottam, és próbáltam kizökkenteni mesével, játékkal, villanykapcsolással… nagy nehezen sikerült. Hozzá kell tennem, hogy amikor áprilisban a testvére megszületett, nappal sokszor volt sírás, ritkán a fent említett rohamszerű, de éjjel tudott aludni. Ez kb. a kistesó 3 hónapos korában rendeződött, után már jobbak voltak a nappalaink.
            Amióta elkezdte a bölcsit, azóta viszont nem alszik jól éjjel, kétszer-háromszor sírva kel (nem mindig rohamszerű a sírása), ilyenkor kéri, hogy vegyük fel, de utána elég nehezen alszik vissza, nappal is nagyon sokszor igényli, hogy vegyük fel. Igyekszünk minél többet felvenni, de a kistesó miatt nem mindig tudjuk azonnal, vagy egyszerűen elfáradunk a súlyától. Ilyenkor próbáljuk az ölünkbe venni, olvasni neki, beszélgetni vele, de csak felvéve szeret lenni.
            A korábbi levelemben már írtam, hogy külföldön élünk, itt nincs sok barátunk, nem járunk gyerek társaságba azt leszámítva, hogy 20 hónapos korától két éves koráig jártunk egy játszóházba együtt, de ott sem érezte igazán jól magát. Volt, amikor jól eljátszott, de általában hamar haza akart jönni. Utólag azt gondolom, hogy lehet felesleges volt már akkor erőltetni.
            A bölcsit most a nyelv és a társaság miatt kezdtük el. A nyelvvel nincs semmi probléma, amióta jár bölcsiben, nagyon nyitott a nyelvre és már sok mindent meg is ért, amit a bölcsiben mondanak neki, már ő is tud néhány szót.
            Igazából a sírás rohamok miatt aggódunk nagyon. Ilyenkor nincs magánál, reszket, rángatja a kezét és bármit csinálunk nem tudjuk megvígasztalni.
            Forduljunk vele orvoshoz? Lehet, hogy ez valamilyen betegség? Vagy kijöhet rajta így a bölcsöde miatti stressz? Nagyon-nagyon aggódunk miatta.
            Válaszodat előre is köszönjük!
            Elnézést a hosszú levélért, de gondoltam, hogy a válaszhoz fontosak lehetnek a részletek.

            Üdvözlettel,
            Melinda

            • Melinda

              2012. október 18. csütörtök

              Még egy kérdés lemaradt. Szerinted hagyjuk abba a bölcsit, vagy folytassuk?
              Válaszodat előre is köszönöm!
              Üdvözlettel,
              Melinda

              • Vida Agi

                2012. október 26. péntek

                Ha van rá mód, akkor hagyjátok abba a bölcsit egy időre és amikor majd egy kicsit nagyobb lesz, akkor próbálkozzatok újra.

            • Vida Agi

              2012. október 26. péntek

              A bölcsődei beszoktatás még a bátrabb, barátkozóbb gyerekekben is szorongást okoz, normális, hogy benne is, aki eleve visszahúzódóbb. Ha türelmesek vagytok és ilyen kis lépésenként haladtok, mint most, idővel meg fogja szeretni ő is és elmúlnak az ébredések és egyéb szorongásos tünetek is.

              • Melinda

                2012. október 29. hétfő

                Köszönöm szépen Ági!!

    • Judit

      2012. január 22. vasárnap

      Kedves Ági!
      Kislányomat egy év múlva bölcsibe kell adnom (tanulok és akkor kell töltenem a gyakorlatomat, szóval vissza kell mennem dolgozni, hogy be tudjam fejezni a tanulást), akkor lesz a lányom két éves. Még mindig cicivel alszik el napközbe is és este is. Megtanítsam az egyedül elalvásra, és ha igen hogyan kezdjek hozzá? Nekem tökéletes hogy így alszik el, csak nem akarom, hogy a bölcsibe ne aludjon, vagy sírjon amiatt, hogy fáradt és nem tud elaludni. Vannak ezzel kapcsolatos tapasztalataid? Megírnád, hogy mit gondolsz erről? Azért kérdezem most egy évvel azelőtt, hogy aktuális lenne, hogyha változtatnom kell az elalvásán akkor legyen időm rá.
      Köszönöm
      Judit

      • Vida Agi

        2012. január 28. szombat

        Csak a bölcsi miatt nem kell leszoktatni a cicin alvásról. A babák pontosan tudják, hogy a bölcsiben nincs anya, nincs cici, ezért ott szépen elalszanak a többiekkel maguktól. Ráadásul addig még egy év van, addig bőven le is szokhat róla magától is.

    • Kovács Zsuzsanna

      2011. december 23. péntek

      A kérdésem a következő lenne: Gyeden vagyok és mellett nappali tagozatos egyetemista vagyok. Jogosult vagyok-e a bölcsire, illetve ha igen , akkor le kell-e mondanom a gyedről.
      Köszönöm,
      Zsuzsi

      • Vida Agi

        2012. január 08. vasárnap

        GYED alatt nem mehet a gyermeked bölcsődébe csak akkor, ha helyette GYES-t igényelsz. A bölcsődére minden gyermek jogosult a saját körzetében, azt, hogy be is juttok-e a helyi bölcsőde vezetői döntik el.

    • marmeti

      2011. november 20. vasárnap

      Sziasztok!
      2009 dec. 31 én sületett kislányomról kiderült, hogy enyhén visszamaradott és speciális bölcsi járassam. Szeptemberben el is kezdte, de a gyedet nem mondtam le mert nem tudom, le kell- e? Nem dolgozom vele lennék legszívesebben, de azt mondták kell neki a fejlesztés. Jár nekem a gyed, vagy minnél előbb mondjam le?
      Előre is köszönöm a választ!

      • Vida Agi

        2011. november 27. vasárnap

        Ha bölcsődébe megy a kicsi, akkor nem jár tovább a GYED, de mivel speciális esetről van szó, ezért mindenképpen érdeklődj a TB-nél, hogy mit kell most tenned.

      • Éva

        2011. december 02. péntek

        Kedves Ági!

        Kisfiam most 32 hónapos. Nem vették fel bölcsődébe szeptemberben. 2009 Márciusában született, áprilistól elvileg kezdhetné az óvodát. Sajnos már előre felkészítettek hogy valszeg helyhiány miatt majd csak jövő szeptembertől kezdheti. (persze ha nem lesz nagy a túljelentkezés)
        Januártól szeretnénk valamilyen elfoglaltságot(mi csanára gondoltunk), mert nagyon kevés vagyok Neki. Hiába bábozunk, rajzolunk, színezünk, főzünk, mesét olvasunk, kézműveskedünk….. stb. Egész nap a játszótéren lenne, ami decemberben sajnos nem megoldható. Nagyon igényli a gyerektársaságot.

        Mit javasolsz? Keressek csanát januártól annak tudatában hogy lehet hogy áprilistól felveszik az oviba? Vagy bírjam ki ezt a négy hónapot, és ha elutasítják az oviból még mindig marad a csana?
        Nem tudom mennyire viselné meg a két helyre való beszoktatás.

        Köszönöm a válaszod!

        Éva

        • Vida Agi

          2011. december 10. szombat

          Ha a gyerek egy helyre már beszokott, akkor a másik helyre már nem kell beszoktatni, tehát ha van rá mód és igényli, akkor nyugodtan mehet a Csanába.

      • Bartók Ágota

        2011. december 12. hétfő

        Gyed, Gyes vagy Gyet folyósítása alatt járhat-e bölcsődébe a gyermek?

        Gyed folyósítás alatt az a gyermek akire tekintettel folyósítják az ellátást nem járhat napközbeni ellátást biztosító intézménybe, így bölcsődébe sem, mert megszűnik a Gyed jogosultság.

        A Gyes és Gyet jogosultságot nem érinti a gyermek napközbeni ellátása, nyugodtan járhat bölcsődébe, sőt időben nincs korlátozva a gyermek hány órát tölthet az intézményben. Kivétel a Gyesben részesülő nagyszülő, a jogosultság egyik feltétele, hogy a gyermek a 3. életévének betöltéséig nem lehet igénybe venni a gyermek napközbeni ellátását.

        .

        A bölcsődék szabályzatban határozzák meg a bölcsődei felvétel szabályait, részletes tájékoztatást a beiratkozás helyén, a fenntartó önkormányzatnál, illetőleg a bölcsőde vezetőjétől kérhető.

        Családi napközibe minden megkötöttség nélkül járhat!

    • Beata

      2011. november 19. szombat

      Angliaban elek 4 honapos kislanyommal es ferjemmel. Kisbabankat 6 honapos koratol bolcsodebe kell adnunk, mivel nekem vissza kell ternem a munkahelyre heti 4 napban az elso 6 honapban, majd 5 napban utana.
      Tele vagyok ketellyel, aggodalommal, buntudattal, es rengeteg kerdes merul fel bennem, hogy hogyan is fog ez tortenni, milyen hatasai / kovetkezmenyei lesznek ennek a lepesnek.
      Kerdeseim:
      – lelkileg / fejlodesben hogyan fogja befolyasolni kislanyunkat a korai elvalasztas es a bolcsode? Nagyon baratsagos kislany, nem idegenkedik uj emberektol, de aggodom hogyan fogja viselni az elvalasztast.
      – anyatejes baba, probalkozunk az uveggel, kifejt tejjel, de sajnos nem sok sikerrel eddig. Tolem absozlute nem fogadja el, apukajatol jobban, de nem sikerul a cumi szopasa. Mar kiprobaltunk tobb fele fajta cumit, de eddig egyik sem jott be. Hogy gondolod, mi az ami segitene, a kitarto probalkozason kivul? Aggodom, mivel a bolcsodeben muszaj lesz a cumibol valo etkezes
      – sokat olvasok a szilard etkezes bevezetesrol, eltero velemenyek vannak, de legtobb forum a 6 honapos korban valo elkezdest ajanlja. Nekunk ez egybe fog esni a bolcsode kezdesevel, es aggodom a tul sok valtozas mennyire viseli meg majd a kicsit. El lehetne kezdeni elobb a szilard etkezest, kb hany honapos / hetes korban ajanlott es milyen jelekre figyeljek ami esetleg megmutatna,hogy itt az ido?

      Valaszodat elore is nagyon koszonom!

      • Vida Agi

        2011. november 27. vasárnap

        Először is:
        nem kell teljesen elválasztani ahhoz, hogy bölcsibe add: amikor otthon vagyok, akkor kaphat még cicit de mivel addig még van 2 hónap, ezért még korai lenne rászoktatni a cumisüvegre, és mivel 6 hónapos kortól megy bölcsibe, ezért a cumisüveges időszak átmeneti lesz, igazából ott idővel kaphat már kanalas ételt is. A szervezet nagyjából 17-24 hetes kor körül érik meg a hozzátáplálásra, ha úgy látod rajta, hogy már érdeklődik a kanál és az ételek iránt (nézi, amikor esztek, a szájához emeli a játékait, kóstolgatja őket, utánozza a rágást a szájával stb.), akkor 5 hónapos kor körül már elkezdhettek kóstolgatni és 6 hónapos korra már kiváltható legalább 1 étkezés. A cumisüveggel is még várhattok, ráér az utolsó 2 hétben próbálkozni vele, addig sokat fog még változni ő is.
        Ilyen kis korban maga a bölcsőde nem viseli meg, fontos, hogy állandó emberek legyenek körülötte, akikhez kötődhet, hogy jusson rá figyelem ott, hogy megnyugtatást kapjon és figyelmet, amikor sír. Ha emellett otthon még kedvére szopizhat, szeretitek, akkor nem fogja megviselni az a néhány óra, amit tőletek távolt tölt naponta.

    • Anita

      2011. november 17. csütörtök

      Sziasztok!

      Mindig olvasom a blogot és sok jó tanácsot kapok.Ezúton is nagyon köszönöm!

      Kérdésem az lenne,hogy ha én úgy döntök,nem adom sehová a kisfiam
      (csak majd óvodába3évesen),nehezebb lesz neki megszokni?
      Nincs munkám,ahová visszavárnak és anyagi helyzetünk egyelőre lehetővé teszi,hogy akár 3éves koráig itthon maradjon velem..Szívesen is vagyok vele,ő is eléggé ragaszkodik még ahhoz,hogy egy családtag mindig legyen mellette(Apa/Nagyi/Anya).
      Viszont már sokszor látom rajta(16hónapos),hogy néha kevesek vagyunk neki és nem tudja magát lefoglalni játékkal,cipel minket magával egyik szobából a másikba,hamar megunja,ha kitalálok valami játékot,a játszótéren egyedül nem nagyon játszik-mennem kell vele szinte mindig..,de ha gyereket vagy babát lát,simogatja,odaadja a játékokat nekik.Meg nézi sokszor,mit csinálnak a többiek,de együtt még nem tud velük mit kezdeni..

      Vagy alternatíva lehet,ha az oviig minél többet járok vele pl.játszóházba,ringatóba,Gekkóba,stb.?
      (eddig egyikben sem volt még)
      A Nagyi szerint jót tenne neki,ha kicsit járna bölcsibe vagy napközibe,mielőtt beiratjuk majd oviba..

      Én már nem tudom,mi lenne jobb neki.

      Előre is köszi a tanácsot:Anita

      • Vida Agi

        2011. november 20. vasárnap

        Egy 16 hónapost nehéz lekötni, már nyit a világ felé, érdeklik az emberek, a gyerekek, de ez nem azt jelenti, hogy a bölcsiben lenne jó neki. Menjetek minden héten néhányszor gyerekek közé, vigyázzon rá néha más is (nagymama, apa, nagynéni stb.), hogy szokja azt is, hogy néha nem anyával van, ez elég ahhoz, hogy kellőképpen nyitott és rugalmas legyen majd az óvodába való beszoktatáshoz.

    • Ancilla

      2011. szeptember 15. csütörtök

      Sziasztok,

      Az lenne a kérésem, hogy ha lehet ilyet itt kérni illetve hirdetni, hogy én külföldre megyek a már most 8 hónapos csodaszép kisfiammal és az apuka úgy döntött nem kíván többet velünk élni ezért keresek valakit aki hosszútávra kijönne velünk. Angol nyelv szükséges-

    • Dorka

      2011. augusztus 23. kedd

      Sziasztok,

      bölcsi után óvoda.

      augusztus 31-én szerdán bölcsi, utána gyors váltással szeptember elsején csütörtökön óvoda. lányom 20 hónapos kora óta bölcsődés, két évet töltött el itt. az első nyári szünet utáni újra menetel katasztrofális volt, rosszabb, mint az eredeti beszoktatás. idén minden zökkenőmentesen ment. két és fél hetet járunk így bölcsibe, aztán jön az ovi. teljesen új környezet, egyedül egy ismerős kislánnyal lesz egy csoportban. ettől függetlenül jól gondolom, hogy nem bohóckodunk a beszoktatással, hanem rögtön az első nap otthagyom és csak négykor megyek érte? elbizonytalanított az a hozzáállás, hogy mindenkire „tukmálja” az óvoda a beszoktatást.
      a leendő csoportban 27 fő lesz két óvónőre, jelenleg 14 gyerek van fél év óta egyetlen gondozónőre – elvileg az arány egy az egyben ugyanaz.
      lányom három éves és 8 hónapos.

      Köszönettel,
      Dorka

      • Vida Agi

        2011. augusztus 29. hétfő

        Ha van lehetősége előtte megnézni a helyet, 1-2 órát ott tölteni, megismerkedni az óvónénikkel, akkor lehet, hogy ottmarad már egész napra. De a biztonság kedvéért én még ottmaradnék vele 1-2 órára az elején és ha jól érzi magát, akkor maradhat egész napra.

      • Mackófül

        2011. szeptember 17. szombat

        Amennyiben senki sem bánja, szeretném ajánlani októberben nyíló családi napközinket a 16. kerületben, Rákosszentmihályon. Nálunk a beszoktatás nincs időkorláthoz kötve és a családi napköziben kis csoport lészám van. A légkör olyan mintha a második otthona lenne a kicsiknek és bizton állíthatom, hogy sokkal rugalmasabbak vagyunk mindenben mint egy bölcsöde, vagy egy óvoda.
        Minden információval a mackofulcsana@gmail.com címen állunk rendelkezésetekre

    • Edo

      2011. június 24. péntek

      Kedves Ági!

      Nagyon jó az összefoglaló, köszönöm!

      Tanácsodat kérném én is bölcsiügyben.
      A kerületi bölcsibe helyhiány miatt nem vették fel a fiamat (okt végén lesz 2). Mivel ez várható volt, időben végignéztem a szóbajöhető magánintézményeket is és találtam egy minden szempontból megfelelő családi napközit, ahova be is fért (max 10 gyerek 2 gondozóra).
      Közben átjelentettem a szomszéd kerületbe a fiamat, ott fogok dolgozni is, hátha ott bejuthat egy állami bölcsibe. (ott havonta bírálják el a felvételi kérelmeket).

      Mivel szívem szerint otthon maradnék vele, ezért egy csana gondoskodása jóval megnyugtatóbb számomra, nem beszélve, h kevesebbet lenne beteg.

      Ha jól tudom, oviba csak betöltött 3. év után mehet, év közben nem, így addig csanába kellene járnia. (az anyagi része remélhetőleg menni fog…)
      – Kérdés, h 2 évig járjon-e csanába vagy 1 év csana, 1 év állami bölcsi, utána ovi.
      Vagy nagyon megterhelné esetleg a több helyre való beszokás?

      (soknak tartom az állami bölcsiben az 1 főre jutó babákat. és férőhelyet is úgy növelnek, h ezt a számot növelik, és gondozót viszont nem vesznek fel. :()

      Válaszodat várja, üdv:
      Edo

      • Vida Agi

        2011. június 26. vasárnap

        Általában, ha már egy helyre beszokott a kicsi, utána a többit gyorsan elfogadja majd, ott már nincs beszoktatási macera, mert már átesett a kicsi az „anya elmegy” élményen. Viszont a csana mindenképpen jobb a gyereknek, mint az állami bölcsi, úgyhogy szerintem, ha van rá mód, akkor végig oda járjon, mert ez a korának sokkal megfelelőbb környezet. 3-4 éves korig a kicsiknek a családias környezet a legjobb, ehhez leginkább a csana hasonlít.

    • Ildó

      2011. június 16. csütörtök

      Sziasztok!

      Tavaly márciusban nyitottunk Agárdon egy magánbölcsődét! ( nem családi napközi, nem gyermekmegörző )
      Akinek szüksége van rá, írjon az alábbi e-mail címre vagy keresse fel a honlapunkat!

      kudor.ildiko@sarkany-var.hu
      http://www.sarkany-var.hu

      Szép napot mindenkinek!!!
      Ildikó

    • Éva

      2011. március 21. hétfő

      Azt szeretném kérdezni, hogy ha lejár a Gyed, tehát csak gyes jár és bölcsibe megy a gyermek, van e olyan rendelet, vagy egyéb ami előírja, hogy csak az járhat bölcsibe akinek a szüleinek van munkája? Ha csak keres az anyuka(munkahelyet), azt mondták, hogy egy két hónapot elnéznek, hogy nincs munkája. De mi van ha anyuka nem talál munkát? Akkor az esetleges keserves beszoktatás után közölhetik, hogy maradjon otthon a gyermek? Köszönöm.

      • Vida Agi

        2011. március 29. kedd

        A bölcsődék és óvodák felvételi rendjét mindig az adott település önkormányzata szabályozza. Elvileg nem csak a dolgozó anyák gyerekeit kéne felvenni, de gyakorlatilag a kevés férőhely miatt csak őket veszik fel és sok helyen kérnek munkáltatói igazolást is.

      • Emese

        2011. május 19. csütörtök

        Júliusben lesz egy éves a kislányom, s kaptam egy olyan állásajánlatot, amit nem szabadna elutasítanom, viszont rengeteg félelmem van.
        Egy 1 éves picinek még az anyukája mellett a helye, viszont sajnos az anyagiakat is nézni kell. Egy évesen már beíratható a bölcsibe a gyerek?Nagyon barátkozó, és szereti a társaságot, de nem ártok neki ezzel?
        Az én településemen korlátozottak a lehetőségek, összesen egy bölcsöde van, és nincs alternatíva.Mit javasoltok?Nyugodt szívvel beírathatom őt?Előre is köszi

        • Vida Agi

          2011. május 27. péntek

          Magyarországon fél éves kortól veszik fel a gyerekeket a bölcsibe. Ha jó a gondozónő és a kicsi el tudja őt fogadni, valamint ha a bölcsi hagy időt a beszoktatásra, nem akarják 2 nap alatt megoldani a dolgot, akkor gond nélkül be tud szokni a bölcsődébe a kicsi.

        • X-Men

          2011. november 12. szombat

          Szia, ha körülnéztek Európában, sok helyen 1 éves korban, vagy korábban már szokás, hogy megy a baba a bölcsibe, mégis tök vidáman elvannak. Másrészt, minél később megy, annál öntudatosabb, és így annál nehezebb a szeparáció is… (Egy kispapa)

    • Zsuzsi

      2011. február 24. csütörtök

      Én csak olvasgattam, hogy az óvodákról, magánóvodákról, bölcsődékről is volt itt szó.
      Csak a figyelmetekbe szeretném ajánlani egy általam jól ismert magán ovit, ahol sok lehetősége van a szülőknek. Akár 2-3 napra is beirathatja a gyermeket, vagy csak délelőttre, és baby hotel is működik 0-24 óráig. Ez azért jó, mert csak néhány órára is járhat a gyermek, mikor a szülőnek épp szüksége van rá s ugyanolyan ellátásban részesül, mint más ovis, persze az életkorának megfelelően.
      Nem reklámozni szeretném ezt az ovit, csak szeretném, ha tudnák a szülők, van sok lehetőség ami közül választhatnak.
      Az ovi: Tündérkert Egyesületi Óvoda és Baby Hotel, weblapja: http://www.tunderkertovoda.sokoldal.hu
      Akit érdekel kukkantson be hozzájuk!
      zsuzsi

      • Petra

        2011. április 19. kedd

        Én Őket ajánlom Zuglóban!
        http://www.bolcsiovicsana.hu

        Kevesek,aranyosak!

        De működnek a XV. és az V.kerületben is
        hhtp://www.picurkacsana.hu
        XV.kerület
        hhtp://www.pompomovi.hu V.kerület

        Lányom a XIV.kerületibe jár .
        Petra

        • Horváth Renáta

          2013. július 09. kedd

          Picurka Bölcsi-ovi, Bp. V. kerület.

          Nekem tetszik ez a családi napközi!
          Köszönöm hogy felhívtad figyelmünket!

          • Petra

            2013. október 09. szerda

            Most a Fiam járt ide!
            Tényleg jó Hely!
            🙂

            • Petra

              2013. október 09. szerda

              Érdemes Őket választani!

          • Petra

            2014. február 23. vasárnap

            Ez is jó hely ! Ajánlom!

    • Ilona

      2011. január 23. vasárnap

      Kedves Ági!

      A kisfiam októberben volt 2 éves. Novembertől jár állami bölcsődébe. A beszoktatás nagyon jól sikerült Vele, elég hamar otthon érezte magát, néhány nap után már alig, vagy egyáltalán nem sírt, amikor reggel bementünk. Úgy gondolom, hogy szívesen jár oda.
      Viszont Ő nap közben 20 hónapos kora óta egyáltalán nem alszik, ami problémát jelent a bölcsődében: a gondozónők határozott kérése, hogy amennyiben nem fog aludni ott sem, akkor ebéd után hozzam haza. Egyelőre próbálgatják az elaltatását – kevés sikerrel – miközben nekem kint kell ülnöm az előtérben arra várva, hogy mikor hozzák ki (eddig minden alkalommal ki is hoztak maximum 1 óra után). Mivel dolgozom, így egyre kevésbé tudom az előtéri várakozást megoldani. Van valami javaslatod, hogy hogyan lehetne ezt a helyzetet megoldani?
      A másik probléma, hogy a kisfiam nem akar önállóan enni – még etetni kell. Viszont a gondozónők túlterheltek, így nem tudják vállalni, hogy segítsenek Neki. Véleményed szerint jogos elvárás, hogy egy ilyen korú gyermek önállóan (lehetőleg kanállal) egyen? Amennyiben igen, és a kisfiam egyelőre semmilyen módon nem érdeklődik az önálló evés iránt, adj légy szíves tanácsot, hogy hogyan lehetne erre rászoktatni.

      Előre is nagyon köszönöm.

      • Vida Agi

        2011. január 29. szombat

        Ezt a bölcsődének kell megoldania. Segíthet, ha kap valamilyen állatkát, amit otthonról hozhat be, vagy kedvenc kispárnát, amivel aludhat. Mesélhetsz neki róla, hogy ez az állatka fog vele aludni a bölcsiben és majd vigyáz rá addig stb. De azt ne fogadd el, hogy haza akarják küldeni, a bölcsődének a feladata, hogy megoldja az ilyen problémákat.

        Önálló evés: 2 éves kor alatt nagyon eltérő, mennyire tudnak a gyerekek önállóan enni. Mivel a bölcsi 6 hónapos kortól fogadhat gyerekeket, ezért ezt is nekik kell megoldaniuk. Próbálkozhattok otthon vele, adhatsz neki kanalat, de azt pl. még nem lehet elvárni, hogy a levest megegye teljesen egyedül, a sűrűbb főzelékeket már igen.

        Nekem úgy tűnik, hogy a gondozók a túlterheltség miatt áthárítják rád a felelősséget olyan dolgokban, amit nekik kéne kezelniük.

      • X-Men

        2011. november 12. szombat

        Szia, egy kis színes: próbálkozzatok joghurtot adni neki dobozból, kanállal, nekünk nagyon bejött. Eleinte lehet fogni együtt a kanalat, nálunk ez 1 éves kortól elkezdődött és amint belejön, szép lassan hagyni neki egyedül… Persze, maszatolás lesz, de móka is.

    • Tintina

      2010. november 14. vasárnap

      Kedves Ági!

      Kislányom 26 hónapos, vissza kell mennem dolgozni és már egy hete szokunk a bölcsibe. A délelőttöket közösen ott töltöttük és már kétszer ott is ebédelt (nem evett és megetetni se hagyta magát). A bölcsiben töltött hét alatt öt percre hagytam még magára, ezalatt sírva ordítva keresett és kapaszkodott a küszöbbe. Megnyugtatni, felvenni nem hagyta magát. Amikor ott vagyok vele próbálok a háttérbe maradni, kislányom eljátszogat, ismerkedik a gyerekekkel, de időnként hangosan fájdalmasan felkiáltva keres.
      A gondozónénink közeledne felé, de kislányom elhúzódik és a kérésemre sem akar kapcsolatot teremteni a gondozónénivel, csak fájdalmasan sír és hajtogatja hogy nem.
      Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz a beszoktatás, mert kislányommal sokat jártunk közösségbe, játszótérre, játszóházakba, szereti a gyerekeket és könnyen ismerkedett felnőtekkel is. A bölcsi kezdése óta az utcán is fél még az ismerős felnőttektől is.
      Bár érdekes, hogy az egyik, szintén a mi csoportunkba gyermekét beszoktatós apukával rögtön összebarátkozott és hívja magával játszani, beszélget vele. Kérem, hogy a gondozónénnikkel tegye ugyanezt, akkor sír és hisztizik.
      A beszoktatás folyamatát (2. hét egyre több időt eljövök és már ott is alszik) folytatjuk, de elgondolkoztam, hogyha nem haladunk jobban, kérjünk-e másik gondozónénit (amit ugye nem igazán lehet), vagy keressek magánbölcsödét (ami nagyon kevés van a városunkban, kevés férőhellyel)???
      Nekem eddig semmi aggályom sem volt a bölcsödével vagy a gondozónénikkel szemben, de tény az, hogy azt hittem, hogy kicsit ölelgetik a gyerekeket, bár ahogy elnéztem a gyerekeknek sincs rá igényük.
      Továbbá azt is szeretném megkérdezni, lehet hogy még gyermekem nem érett a bölcsödére??? A csoportunkban van egy-két gyermek, aki két és fél hónapja jár már bölcsibe fél napokat bömbölnek és hívják az anyukájuk és megnyugtatni nem lehet őket. Miközben anyukájuk, azt hiszi, hogy gyermekükkel majdnem minden rendben van. Én nem szeretném hagyni, hogy gyermekem napokat sírva ordítson!!!!!!!!

      Előre is köszönöm feltett kérdéseimre a válaszát.

      • Vida Agi

        2010. november 20. szombat

        Minden gyereknél más, mikor érik meg a bölcsődére, a rendszeres közösségre. Különösen a lányok élik ezt meg nehezen, ők többet sírnak. Sok múlik azon, a gondozónők, hogyan állnak a gyerekekhez, ha külön foglalkoznak kicsit a sírós gyerekekkel, beszélgetnek velük, megnyugtatják őket, akkor gyorsabban beszoknak a gyerekek. Ebben a korban a kicsik még nem a gyerekekhez kötődnek, hanem a gondozónénihez, neki kell olyan személyiségnek lennie, hogy a kicsik szeressék. Nem csak a gyermek érettségén, hanem a csoport légkörén is múlik, hogy érzi magát. Egy kiegyensúlyozott óvónő mellett egy harmonikus csoportba minden gyerek gond nélkül beszokik.

      • X-Men

        2011. november 12. szombat

        Szia, 26 hónaposan nem éretlen a bölcsire, hidd el. Mi is úgy próbáltuk, ahogy Te, félnapokat is eltöltöttünk vele a bölcsiben. Minél többet voltunk vele ott, annál jobban csimpaszkodott belénk. Gyakorlatilag kisebb megszakításokkal egész délelőtt rosszul érezte magát, az elmenetelt mutogatta, hogy menjünk az autóhoz (Büm-Büm). Szerintem sokkal jobb neki néhány ilyen közös nap után, ha max. pár perces együttlét után a szülő egy-másfél órára elmegy, de megpróbálja elmagyarázni neki, hogy visszajön. A gyerek nyilván sír, de mivel visszajössz, előbb-utóbb megérti, hogy elmész-visszajössz. És ebben a tudatban megnyugszik. Érzelmi szempontból is jobb neki egy-másfél órát sírni (feltételezve, h. végig sírja), mint egész délelőtt rosszul érezni magát, és sírdogálni… Persze ehhez az kell, hogy legyen lehetőség X ideig csak 1-2 órára otthagyni adott esetben. A haladás sebességéről: sok múlik azon, mennyit volt idegenekkel, más gyerekekkel, amíg otthon volt, és milyen a szülő elszántsága, milyen energiát közvetít a gyerek felé, nyugodt-e, amikor otthagyja, vagy sír stb. Sajnos, van olyan gyerek, aki még hetek után is sokat, igen. Amelyik szülőt érdekli, úgyis odafigyel, kikérdezi a nevelőket, megnézi a jegyzeteket, váratlanul feltűnik, megnézi, mi a helyzet… stb. Meg kell tenni, amit lehet, és azért oda kell figyelni. A bizalom szép dolog, de az ellenőrzés még szebb, ha az ember gyrekéről van szó. (Egy kispapa)

    • Éva

      2010. október 22. péntek

      Kedves Ági!
      Fiam 28 hónapos. Szeptember 20-án kezdte a bölcsit (céges). Egy hét után lebetegedett, egy hétig itthon volt, majd járt három napot, azóta itthon van (náthából torok- és középfülgyulladása lett, most antibiotikumot szed). Van egy 7 hónapos kistestvére, akivel itthon vagyok. Mikor jelentkeztünk, a kicsi még csak távlati tervként szerepelt, aztán felhívott a vezetőnő, hogy mikor akarunk kezdeni és úgy gondoltuk, kipróbáljuk, ha tetszik neki, járjon. Eleinte tetszett neki a dolog (én bevallom nehezebben viseltem, hogy „el kell válnom” tőle, és a játékokkal sem vagyok elégedett, figyelembe véve,hogy alapítványi bölcsi), és kérdeztem, megyünk holnap bölcsibe, és ő mindig igennel válaszolt. 1 hét kihagyás után mikor mentünk, kérdezte, hogy el fogok-e menni. Mondtam, hogy igen. El is köszönt szépen tőlem. Kedden már ott aludt. Szerdán reggel sírva közölte a bejáratnál, hogy nem akar menni, és kérdezte, hogy én hova megyek. A gondozónő mondta, hogy többször sírdogált a nap folyamán. Mivel nem dolgozom, nehéz volt neki mit kitalálni, hogy hova megyek, mert ő is akart jönni (vásárolni, postára…stb.)Csütörtökön reggel közölte, hogy ő nem megy. Akkor betegedett le megint, azóta itthon van. Mikor kérdezem, hogy megyünk-e bölcsibe, határozottan közli, hogy nem. Úgy vettük észre a férjemmel, hogy most nyilvánulnak meg nála a testvérféltékenység jelei: a mi ágyunkba alszik; mindig azokat a dolgokat szeretné enni, amit az öccse; utóbbi pár napban rákapott a cicimre, pedig eddig nem érdekelte…stb.
      Mostanság, ha valamelyik mama megjelenik, rögtön azt kérdezi, hová megyek.
      A betegséget szépen hazahozta az egész családnak. Egymás között adogatjuk.
      Nem tudom, mit csináljak. Érdemes-e folytatni a dolgot vagy ráérünk oviba menni?
      A doktornéni szerint, ha tehetem, tartsam még otthon.
      Válaszodat előre is köszönöm!

      Válasz: Nekem úgy tűnik, ő még nem igazán érett meg a bölcsire, kezdetben élvezte, mert újdonság volt, de összességében szorongást váltott ki nála (bújósabb lett stb.) Ha lehet, akkor még ne menjen, vagy esetleg meg lehet próbálni, hogy csak heti 3-4 napot megy, vagy csak délelőtt jár.

    • Marianna

      2010. október 13. szerda

      Kedves Ági,
      Köszönöm a választ, sajnos már próbáltuk, de igazából nem ragaszkodik semmihez. Az én párnámat szereti, és van egykis takarója is. De a bölcsiben eldobta, ezzel közölte, hogy nem akar ott aludni. Úgy látom, ennél komplexebb a dolog, valószínűleg szakember személyes segítségét fogom kérni. A gondozó nénik mindent megtesznek pedig az ő érdekében: izzadós baba, és nem öltöztetik be úgy, mint a többieket, nem takarják be, mert nem szereti, leveheti a zokniját is alváshoz stb. Azért vagyok elkeseredve, mert gyorsan beszokott, de három hete tart ez az alvásmizéria, és addig csak itthonról tudom elvégezni a munkám. Az bánt igazán, hogy már mindent megpróbáltam. Itthon van, hogy köztünk alszik el, van, hogy a kiságyában, van, hogy kéri a cicit, van, hogy nem. Mindig úgy, ahogy ő kéri, érzi, hogy hogy tud elaludni. De van egy állandó rituálénk is előtte. kb. 10 perc az egész „altatás”.Itthon… de ott….
      Most abban maradtunk, hog várunk két hetet, aztán újra megpróbáljuk. Én még arra gondolok, hogy a harmadik ottalvós napon történt vele valami, mert csak fél órát aludt, de vagy nem látták a nénik, vagy nem mondják meg…
      Köszönöm azért.

      Válasz: Valami tényleg történhetett vele. Érdemes lenne szakember segítségét kérni, vagy másik bölcsibe vinni (tudom, ez nehéz)

    • Marianna

      2010. október 06. szerda

      Sziasztok!
      Nekem is segítségre lenne szükségem. A kislányom 16 hónapos, nagyon kötődik hozzám. Kb. három hete elkezdtük a bölcsit, ahol egyre kevesebbet sír (azt is inkább akkor, ha beszoktatós új, idegen anyukák jelennek meg.) Már eszik is szépen. Viszont egyáltalán nem tud elaludni. Csak első két ottalvásnál aludt el, mikor kint altatták, de már bent vannak. Nem is fekszik csendben, hanem sír. Ha hazahozom (1kor), cicin alszik el a mi ágyunkon. De volt ott olyan anyuka, akinél ugyanez van, és mégis ott alszik már a baba. A gondozónő szerint többet kellene nagyszülőkre stb bízni, mert nagyon anyás. Miben tudnék segíteni a babának, hogy el tudjon aludni?
      Köszönöm!

      Válasz: Például kaphat egy alvósállatkát vagy kispárnát, amit otthon is használtok elalváshoz és amit a bölcsibe is magával vihet.

    • Dorka

      2010. szeptember 07. kedd

      Sziasztok!

      Most nyitottunk egy családi napközit a XVII. kerület egyik csendes, kertvárosi utcájában, ha valakit érdekelne, esetleg pont ilyen helyet keres a porontyának (akár heti pár napra is), akkor írjon a borostyannapkozi@gmail.com e-mail címre! Honlapunk sajnos még nincs, de egyeztetés után nagyon szívesen megmutatom személyesen a házat, ahová várjuk a gyerkőcöket!

      Írjatok nyugodtan!
      Dorka

    • Sztó

      2010. augusztus 29. vasárnap

      Kedves Ági!

      15 hónapos a kislányom, és mivel egyedül nevelem, kénytelen vagyok dolgozni mellette. A beosztásom nem szokványos, minden második héten kell dolgoznom, egyébként szabad vagyok. A kislányom nagyon kiegyensúlyozott, nyitott, mosolygós kisbaba, 14-16 szót már most értelemszerűen használ, imádja a gyerekeket, töltött már több napot is nagymamánál, vigyáztak rá testvéremék is félnapokat, nincs gond az elválásnál, sosem sír, és nagyon boldog, ha érte megyek. Ha én is a közelében vagyok, általában rajtam csüng, de ha nem vagyok ott, akkor sincs gond. Két kérdésem lenne: csupán 1 hetem lesz a beszoktatásra, mert a következő héten már dolgozom, korán kezdek, ezért anyukám fogja vinni a bölcsibe, de mindig én megyek érte. Elég ez az 1 hét? A másik kérdésem, hogy azokon a heteken, amikor nem dolgozom, vigyem vagy ne vigyem bölcsibe? Mi a jobb, a rendszeres bölcsi, vagy legalább olyankor egész nap anyával lenni? Szívem szerint az utóbbit választanám, de nem vagyok benne biztos, hogy Neki is az a legjobb, ha minden második héten „újrakezdjük” a bölcsit.
      Elnézést a hosszú levélért, várom válaszát!
      Nagyon köszönöm! Üdv: egy édesanya

      Válasz: Az 1 hét elég a beszoktatásra. A kicsinek nem igazán jó, ha néha megy, néha nem megy, de meg tudja szokni, ez nagyban függ a természetétől is, ki kell próbálni, hogyan reagál.

    • József

      2010. augusztus 12. csütörtök

      Sziasztok!

      Kislányunk 2 éves és 3 hónapos. Szeretnénk állami bölcsődébe elhelyezni, viszont ahol mi lakunk már nincs férőhely. De nem ez a legnagyobb probléma. Munkahelyünk 40 km-re van a lakóhelyünktől és a törvények alapján nem helyezhetjük el a kerületi bölcsődében,ahol dolgozunk.
      Választanunk kell: eladjuk a házat, vagy valamelyikünk állását adja fel emiatt. A magánbölcsőde sajnos nem megoldható.
      Esetleg ha tudtok egy megoldást szívesen fogadom.
      A beilleszkedéssel nem hiszem, hogy gond lenne, kislányunk szobatiszta és szereti a gyerekeket.
      Köszönöm a választ.

      Válasz: A törvények alapján mindkét körzetbe fel lehet venni a kicsit bölcsődébe, erről helyi rendelet dönt. Az elsődleges szempont mindig a lakóhely, a másodlagos szempont a munkahely szerinti körzet. Ha elutasítottak, adj be fellebbezést. Itt találsz egyébként bővebb infót erről: http://www.jogiforum.hu/forum/16/12514#axzz0weacbcS9

    • Mariann

      2010. július 23. péntek

      Köszönöm a választ!
      Hol találhatnám meg ezt szabályban vagy rendeletben?
      Azóta a bölcsődétől azt a visszajelzést kaptam, hogy nem járhat csak a szülési szabadság 6 hetébem. (Tudtommal a szülési szabadság 24 hetes) Így most kissé elbizonytalanodtam.

      Más kérdés, hogy mehet-e már óvodába a kisfiam? (Bár én jobban híve vagyoka bölcsődének.) 2008. május 27-én született és teljesen szobatiszta. Van pótbeiratás?

      Válasz:Ezt sajnos nem tudom megmondani, a bölcsődében feltehetőleg direkt ferdítettek, nem szeretik felvenni azokat a gyerekeket, akiknek otthon van az anyukájuk. 2008-as gyermeket még nem lehet óvodába iratni. GYED alatt egyébként nem veszik fel bölcsődébe a gyermeket, azonban ez az őutána kapott GYED-re vonatkozik, a másik gyerek után járó GYED-re nem, ha egyszer már felvették, nem rúghatják ki azért, mert testvére született!

    • Mariann

      2010. július 20. kedd

      Szervusztok!
      Van egy 2 éves kisfiam, aki már járt bölcsődébe. Mivel anyukám tanítónő, nyáron nem hordom, hanem ő vigyáz rá.
      Szeptemberre várom a következő gyermekemet és gyed-re megyek a szülés után. A nagyobbik járhat tovább a bölcsibe, ha már gyed-en leszek?

      Válasz: Igen, persze, járhat bölcsibe.

    • Rencsy

      2010. június 20. vasárnap

      Nagyon szépen köszönöm a válaszokat!

    • Rencsy

      2010. június 18. péntek

      Nagyon szépn köszönöm a gyors választ! Megfogadom a tanácsot és reménykedem!!! Mit gondol a szopizást próbáljam abbahagyatni Vele, vagy az nem baj, ha megmarad? Köszönöm!

      Válasz: Egyáltalán nem baj, ha még szopizik, amikor bölcsibe megy, azt gyorsan elfogadják, hogy a bölcsiben nincs szopi, és megnyugtatja majd, ha otthon meg van és maga választhatja el magát, ha eljön az ideje.

    • Rencsy

      2010. június 18. péntek

      Üdv! Nekem júliusban lesz 2 éves a kifiam és még mindíg szopizik! Naponta 10-15 alkalommal, mint csecsemő korában. Sajnos anyagi okok miatt nagyon valószinű, hogy október-november tájában bölcsibe kell adnom! Mondanom sem kell, hogy ha csak rá gondolok arra, hogy nélkülem lesz, idegen emberekkel, összeszorul a szivem! Természetesen nem arról van szó, hogy nem bízom a gondozónők szakmai tapasztalatában és személyes problémám sincs velük, egyszerűen csak nem bírom feldolgozni, hogy külön kell válnunk. Én úgy készültem, mikor már a pocakomban lakott, hogy 3 évig biztosan eggyütt leszünk! Csak sajnos a hitelünket úgy megemelték, hogy ha nem sikerül eladni októberig a lakásunkat, nincs mese dolgoznom kell menni. Még hozzátenném, hogy Máté nagyon-nagyon anyás és sajnos sokszor előfordul, hogy ha idegen helyre megyünk, sír, mert azt hisz orvoshoz viszem./pici kora óta retteg az orvosától,sajnos nemtud másik gyermekorvos fogadni minket/. Kérem adjon tanácsot, mert nemtudom mit tehetnék? Köszönöm!

      Válasz: Aggodalomra semmi ok. Októberig még sok idő van, addigra ő is sokat változik majd, mivel most jó idő van, menjetek sokat el otthonról a szabadba, játszótérre, gyerekek közé, kirándulni, strandra, hogy szokja a gyerekeket, az új helyeket a társaságot, így könnyebben beszokik majd a bölcsibe is.

      • X-Men

        2011. november 12. szombat

        Szia, remélhetőleg sokat fejlődött a kisfiad. Az anyásság valószínűleg erősen összefüggött azzal, hogy még 2 évesen is napi x-szer szopizott, de már rég nem az evés kedvéért, ezt azt hiszem sejted. Az elválasztást ott kell elkezdeni szvsz, hogy 1 éves kor után lefelé kell szoktatni a ciciről, sokat vinni idegenek közé, gyerekek közé, hogy önállósodjon, fejlődni tudjon. A „majomszeretet” a túlféltés sajnos ekkor már káros a fejlődése szempontjából, gátolja azt. Bátorság, sokkal okosabbak és rátermettebbek a gyerekek, mint gondolnánk. Az elengedést, önállóságra nevelést szvsz 1 éves kor körül el kell kezdeni, mindenkinek ez az érdeke. (Egy kispapa)

    • Szilvi

      2010. február 11. csütörtök

      Kedves Ági!

      2 éves kisfiam 4 hete kezdte a bölcsit, nagyon jól. Eddig még egyszer sem sírt, jól érzi magát, eszik, boldogan, nevetve fogad délután. Amivel gondom van, az az alvás.
      Ő 15 hónapos koráig rossz alvó volt nappal, utána elkényeztetett, mert 2-3 órákat is aludt. 🙂 A bölcsi szoktatás 2. hetében már másfél órát is aludt a gondozónő altatásával. Azóta azonban már 2x is előfordult, hogy egyáltalán nem tudták őt elaltatni. Nekem ez nagyon furcsa, hiszen ez eddig soha nem fordult elő vele. És úgy tudom, hogy egy ennyi idős gyerek idegrendszerének szüksége van a nappali alvásra. Mikortól kezdjek el aggódni, ha többször is előfordul majd? Védőnőnk javaslatára elkezdtem neki adni a Chamomilla c9-et, napi 2×3-at. Ezzel segítek majd neki?
      Erre a problémára, és arra is ajánlotta, hogy azóta esténként van, hogy vígasztalhatatlan sírásba kezd. Szte ez a bölcsi miatt van, mert valamikor ki kell jönnie rajta a feszültségnek. Ha már jobban megszokta az új helyzetet, vajon ezek a dolgok helyrejönnek?
      És az állandó orrfolyásra, köhögésre (amit már kezeltünk orrspray-vel, Sinupret cseppekkel) tudsz ajánlani valamilyen homeós bogyót, vagy el kell fogadnom, hogy 1 hét bölcsi – 1 hét itthon?
      Válaszodat előre is köszönöm (és bocsánat a hosszú irományért)!

      Válasz: Aggódnod nem kell, ezek tényleg csak a bölcsőde-kezdet miatt vannak és szépen rendeződnek majd néhány hét után. Nem kell elfogadnod, hogy folyton beteg. Keress fel egy homeopátiás gyermekorvost, aki megmondja, milyen alkati szert szedjen fertőzések ellen, ezenkívül a drLenkei vitaminokat (pl. Alap vitamin vagy 10 kg-ként 500mg C-vitamin) lehet adni, illetve ajánlom még ezt az oldalt is: http://www.immuninfo.hu

    • judit

      2010. január 10. vasárnap

      beszzeretnem adni bolcsibe aprilisba 2 es feleves lesz de felek hogy az o koraban nincsen felkeszulve ra? felek hogy kicsi meg, nem tudom hogy tud e majd orulni sam? koszonom a valaszt judit

      Válasz: 2,5 évesen már nem szokott gond lenni a bölcsivel, ne aggódj, a fiaim is akkor kezdték és egyikkel sem volt semmi probléma.

    • Csaba

      2009. november 19. csütörtök

      Sziasztok!

      Egyszerűen hihetettlen, hogy már akkor bölcsit kell keresni, amikor még csak a megfogantatásnál tart a babaprojekt, különben nem lesz helye a bölcsiben. A bátyámék is így jártak. A születés után költöztek másik városba… Jó hogy nem nevették ki öket a bölcsiben, amikor jelentkeztek. Ők is ilyen családi napközibe szokták vinni a kicsit. Ismerem a helyet. Csak pozitív tapasztalataim vannak a családi napközikről. Egyetlen hátránya hogy nagyon drága. Ha nincs mögötte egy tőke erősebb alapítvány, akkor bizony egy átlag keresetű ember nem engedheti meg magának. Ahová ők viszik, 40ezer egy hónap. Ezért megosztódik a feladat a nagymama és a csana között, az anyagiak miatt. Ha valakinek ez nem gond, meleg szívvel tudom javasolni. Csaba

    • Éva

      2009. szeptember 02. szerda

      Nagyon igazatok van abban, hogy a budapesti bölcsődék zsúfoltak, nem mindig tudják kielégíteni az igényeket. Egy azonban biztos. 25 éve vagyok a gondozónői nehéz, de gyönyörű pályán. Több intézményben is dolgoztam, de a beszoktatás ideje és fokozatossága mindig a gyermek beilleszkedésétől és a Szülő munkábaállásától függ és függöt. Ha muszáj volt dolgoznia Anyukának, hiába kellene a harmadik hét. Nekem volt olyan „gyermekem” akinek a második hónapban is szüksége volt arra, hogy Anyu reggel bejöjjön vele a csoportba. Leültek játszottak együtt egy ideig. Aztán elengedte, és egész nap aktívan tevékenykedett.
      Aki nem tud ilyen-vagy olyan ok miatt gyermekével megmaradni, nyugodtan válasszon állami bölcsődét.
      Állami bölcsődében nincs semmilyen feltétel felvételkor! Két éves gyermeknek nem kell szobatisztának lennie.
      Köszönöm

    • Ancsa

      2009. július 31. péntek

      Szép napot!
      Köszönöm a gyors választ.Igen ez most nálunk a legnagyobb probléma,mert szeretnék vissza menni dolgozni de csak szobatisztán mehet a gyerekem a” bölcsibe”.Szerintem se várható el egy 2-évestől ez!Meg,hogy a 3-évesekkel együtt lesznek.Igen tanulnak egymástól,de akkor ennyi erővel az óvodai nagycsoportos is mehetne az iskolába mert úgy is tanul a nagyoktól nem?Na mindegy de így ez nem segítség mert egy gyereknek a fejlődését nem lehet szerintem siettetni mindenre meg kell érni.Ezt szerettem volna még leírni.Mindenkinek szép hétvégét kívánok,üdv:Ancsa

    • Ancsa

      2009. július 20. hétfő

      Sziasztok!Mi egy kis faluba lakunk,most lesz bölcsink szeptembertől.Nem tudom szabályos e az ha az óvodába lesz a bölcsöde és a minisekkel lesznek a bölcsisek,ja és csak 2-éves kortól és szobatisztán.15-ovis és 5-bölcsis megy egy csoportba,kérdem én tudja valaki ez szabályos így?Előre is köszike a válszt!!!!!

      Válasz: Igen, ez így szabályos, több önkormányzatról hallottam már, ahol így oldották meg. A szobatisztaság viszont nem elvárható 2 éves korban, ez az óvoda saját döntése, amit csak a saját kényelmük miatt hoztak meg valószínűleg.

    • Cseri

      2009. január 28. szerda

      Koszonom szepen a gyors valaszt!! ismertek esetleg ilyen maganitezmenyt?

      Válasz: Játszóházakban létesült bölcsikben és családi napközikben megkérdezheted.

    • Cseri

      2009. január 28. szerda

      szervusztok!
      engem az érdekelne, hogy ha kapom a GYED-et, attol meg magánbölcsibe adhatom-e a gyerekem…? hisz az nem állami! ha nem, akkor van esetleg a fent említett megőrzési lehetőség közül valamelyik, amelyik kompatibilis a GYED-del…?
      köszönöm

      Válasz: Elvileg GYED mellett nem adhatod bölcsibe a gyereket, mert a GYED célja, hogy a kicsi otthoni ellátásához nyújtson anyagi segítséget. Gyakorlatilag azonban vannak olyan magánintézmények, ahol nem jelentik be hivatalosan a gyerekeket, de ezt ott helyben kell megbeszélni.