Az első lépésekről

A baba első lépései nem mindig olyan szabályszerűen történnek, mint gondolnánk, ezért nem tudok eleget írni róla, és gyakran kérdezitek is, ezért ismét írok néhány gondolatot ezzel kapcsolatban. A fejlődés menete általában a következő:

1. A kicsi megtanul felállni (előfordulhat, hogy ez a kúszás után következik és csak utána tanul meg mászni, ez nem probléma, ha magától tanulja meg, hogyan kell felkapaszkodni, nem te húzod fel állásba)

2. A kicsi megtanul leülni. Ne gondold azt, hogy ha már fel tud állni, akkor le is tud ülni :) Először inkább csak elvágódik hanyatt, mert nem tudja, hogyan kell leguggolni állásból, ráadásul ehhez combizmokra is szükség van, amik éppen az álldogálás révén fejlődnek.

3. A kicsi kapaszkodva lépeget. Először csak a bútorok mentén kapaszkodik, többnyire oldalazva, majd egyre bátrabban lépeget egyik kapaszkodótól a másikig. Ennek végkifejlete, hogy valamit tol maga előtt és úgy sétálgat, innen már csak egy ugrás, hogy magától járjon, azonban egyvalami még hiányzik:

4. A kicsi kapaszkodó nélkül fel tud állni és képes kapaszkodás nélkül egyensúlyozni és egyhelyben állni. Ez az egyensúlyi helyzet kell ahhoz, hogy később ebből el is tudjon indulni. Gyakran erre úgy jön rá, hogy valamilyen nagyobb tárggyal együtt megpróbál felállni, azt hiszi kapaszkodik (a tárgyba), pedig azt ő maga tartja.

5. A kicsi megteszi az első önálló, kapaszkodás nélküli lépéseket, többnyire két pont között 3-4 lépés erejéig. Ez már önmagában örömre adhat okot, azonban ilyenkor még sokat esik, kell néhány hét, amíg begyakorolja a lépéseket.
Gyakran az első lépéseket lábujjhegyen teszi meg, és még néhány hétig így jár, ez azonban magától elmúlik, ahogy megtanulja, hogyan egyensúlyozzon a talpával.

A járástanulás időszaka lelkileg is megviseli a babát, mert az idegrendszer ilyenkor rohamos fejlődésnek indul, hirtelen sok inger éri, amit fel kell dolgozni, a járás összetett folyamat, egyensúlyozni kell, sokat esik, megterheli a szervezetet, ugyanakkor azzal is jár, hogy rohamosan kezd a kicsit elszakadni tőled, hiszen most már mindenhova eljuthat. Ez növeli benne a dacosságot, önállóbb és akaratosabb lesz, ugyanakkor gyakran szalad oda hozzád egy kis babusgatásért, esetleg szopizni.

Találtam erről egy aranyos videót is, ahol jól látszik, milyen szorgalmasan és kitartóan próbálkozik a baba az első lépésekkel:

Ha bizonytalan vagy benne, hogy jó helyen tart-e a mozgásfejlődésben, ha nem tudod, hol kellene tartani és mivel segítheted a fejlődését, tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>


Mielõtt kérdeznél: a kérdésekre általában 1 héten belül válaszolunk, addig légy türelemmel. Köszönjük!
(Ha most írsz elõször ide, akkor a hozzászólásod nem jelenik meg azonnal, hanem csak akkor, amikor válaszolunk rá.)

9 hozzászólás

  1. Netti szerint:

    Szervusz!
    Kislányom most 9,5hónapos.nagyon ugyesen mászik, és feláll egyedul, fôleg a kiságyban, majd leul, ujra felul és feláll. Viszont nagyon aggódom, mivel lábujjhegyen jár, ha vezetem. korai még a vezetgetés?de ugy érzem ô szeretne már lépkedni, csak nagyon lábujjhegyen.ha megáll akkor a talpára lép szépen. Kérném a tanácsodat. és még a cipô segít ebben ?vagy inkább mezítláb???
    Aggódom a lábujjhegyen menésén, mivel a fiamnál ezt nem tapasztaltam.
    Kôszônôm és minden jót kívánok.

    Válasz: Ne vezetgesd egyáltalán, ettől a rossz egyensúlyt tanulja meg. A legtöbb baba lábujjhegyen kezd járni, ha mezítláb jár kezdetben, az a jó, idővel ez elmúlik majd.

  2. A.Krisztina. szerint:

    Szia Ági!
    14 hónapos a kislányom(koraszülött baba),múlt héten kezdte el,hogy magától tesz 3-4 lépést,sőt van amikor többet.Engem csak az zavar hogy rengeteget esik és azóta sem változott az egyensúlyérzéke(1 hét alatt),öt nem zavarja a popsira esés.Nem baj ,hogy sokat esik? Mennyi időnek kell kb eltelnie,hogy stabilabban járjon?Vagy csak én aggódom túl a dolgot,az is lehet.Köszönöm előre is válaszod.

    Válasz: Teljesen normális, ha még sokat esik, ahogy egyre többet gyakorolja, egyre kevesebbet fog esni, 1-2 hónap és el is felejtitek ezt a sokat esős időszakot :)

  3. zsuzsi99 szerint:

    Sziasztok!kislányom 5 hónapos,már majdnem 9kiló!Boldog,kiegyensúlyozott baba.5óránként szopiztatom,de néha olyan,mintha bírná még tovább!Hány óránként kell etetni egy ekkora babát?A napirendünk:6.30kor kel,szopi,utána alszik 8.30-ig.10körül kap egy kis gyümit,alszik,11.30kor szopi!16.30kor megint szopi,utána max 1óra alvás.20kor fürcsi,21kor vacsi aztán alvás.Ez így jó,vagy kevesebbszer szopiztassam??Válaszát előre is köszönöm!!

    Válasz: 5 hónaposan általában már 4 óránként esznek a babák, naponta általában 5 alkalommal, az ő napirendje tökéletes így.

  4. Vikica szerint:

    Szia Ági! 14 hónapos múlt a lányom, még nem tud egyedül járni. A fent leírt állomások már mindegyikén átment, 8 hósan állt fel, leülni egyből tudott. Kapaszkodva nagyon keveset lépegetett, inkább leült és továbbmászott a következő felállási pontig. Kapott járássegítő kisautót is, de nem nagyon érdekelte. Azt hiszem félt tőle, veszélyesnek érezte. Egy éves körül volt, mikor először sikerült tolnia néhány lépést egyedül. Ekkortájt kezdte próbálgatni a kapaszkodás nélküli felállást is, de csak a kanapén és a franciaágyon mintha tudta volna, hogy ott nem fáj az esés. De csak 1-2 mp-ig állt. Pont 14 hós volt mikor hosszabb ideig állt és állva mutogatott hogy mit szeretne. Rá két napra 2 kezében 2 tobozzal lépett kb. 3-4-et. aztán esett. Azóta nem próbálkozik semmivel. Azt hiszem érzi hogy a vége esés lenne, így inkább még vár vele. Hozzátartozik a történethez, hogy kb. 11 hónaps kora óta térden állva jár. Mivel mászásnál nem tudott jól cipekedni, kitalálta hogy felegyenesedik. Azóta itthon ezt kombinálja a mászással. Kb. 2 hete veszem rajta észre, hogy bátrabban lépeget kapaszkodva is, konyhaszekrény mellett, vagy ha ülve játszok vele, engem körbejár. Hagyom hadd fejlődjön a maga ütemében. A gond a szabadban van. Imád kint lenni, tereken, parkban, játszótéren és akkor ki kell szállni a babakocsiból. Párat lép pad mellett kapaszkodva, tudja tolni a babakocsiját, így halad. De kézen fogva is szoktam menni vele, amióta engedi. (kb. 1 hónapja, addig olyan volt mint rongyláb, nem akart így lépegetni) Elhatároztam pedig hogy nem leszek vezetgetős, de már annyira türelmetlen vagyok, az összes nála kisebb gyerek ott futkoz körülötte, rám meg minden anyuka olyan lesajnálóan néz, hogy itt ez a nagy gyerek, nagy pufi arccal és nem tud járni. Anyukám is nyaggat, hogy mi már 10 hósan egyedül mentünk be a bölcsi ajtaján. Szóval elkezdtem vele járkálni, igyekeztem minél kevesebbet, de állandóan nyújtja a kezét. Most elértem azt, hogy már csak az egyik kezem kell neki és bár így lassabban tud menni, mert nehezebben egyensúlyoz, de elfogadja így. Szóval az a kérdésem hogy ez is vezetgetésnek számít? Mit csináljak vele a szabadban, nem hagyhatom a kavicsban mászni, mert szopja az ujját, meg hát egyébként sem kéne az utca porán mászni vagy kitérdelni az összes gatyót. (jó időban de-du 2-2 órát kint kell lennem vele). Azok alapján amit írtam kb mikorra várható hogy kicsit bátrabban próbálkozzon, menjen? Ha jól tudom 18 hós kor után kell szakorvoshoz fordulni ha még nem jár? Nagyon várom válaszaid, előre köszi: egy türelmetlen anyuka.

    Válasz: Tényleg nem kell türelmetlennek lenned, már mindent tud, ami a járáshoz kell, próbálkozgat is, 1-2 hét és megindul magától. Ha viszont vezetgeted, akkor nem mer majd maga elindulni, ezzel pont hogy lassítod a folyamatot.

  5. Móni szerint:

    Szia Ági,

    Kislányom 14-én lesz 11 hónapos, kb 10kg. Négykézláb mászni nem hajlandó. Kutya pózban ringatja magát, majd hasra vágódik és kúszik. Így nagyon gyorsan és ügyesen elér mindenhová, de mászni nem hajlandó. Egyedül felülni még nem tud, de ülésből térdelésbe húzza magát. Felállni sem tud még. Úgy veszem észre kicsit lusta, és mindent egy kicsit később csinál, a hasra fordulás is elég későn, 8hónapos korában ment csak neki. A kérdésem, hogy izguljak-e? El van-e maradva szerinted a fejlődésben?

    Köszönettel
    Móni

  6. Ildi szerint:

    Hello Ági!

    Kisfiam egy éves, már teljesen egyedül tud menni. Eddig itthon mindig csak zokni volt a lábán, csak kintre húztunk cipőt – a védőnő is ezt tanácsolta. Az egy éves orvosi vizsgálaton viszont azt mondta a doktornő, hogy adjunk rá itthon magas szárú, betétes cipőt. Vettünk is neki, rá is adtam, de nem tud benne menni! Két lépés után rögtön elesik, és inkább négykézláb mászik. Megsajnáltam, levettem róla a cipőt. Több cikket elolvastam, mindenhol azt tanácsolják, hogy ne adjunk otthonra cipőt a gyerkőcre. Viszont a bababoltban azt mondták, hogy ez a cipő kifejezetten járástanuláshoz lett kifejlesztve, és kell hogy valami tartsa a gyerek lábát. Neked mi a véleményed? Kell otthonra cipő, vagy sem?

    Válasz: Erről valóban megoszlanak a vélemények. Egyes szakemberek szerint a lábboltozat és a talp izmainak kialakulásához kell a mezítláb járás, cipőben nem érzi annyira a talajt a kicsi, ezért nehezebben jár, nem fejlődnek az izmok. Más szakemberek szerint pedig kell a cipő, mert az otthoni padló nem egyenetlen, ezért nem tesz jót a lábnak az egyenesen való járás.
    Én az előbbieknek hiszek, és a saját gyermekeimre nem adtam itthon cipőt, csak akkor kaptak, amikor már maguk tudtak járni és kimentünk a lakásból, de pl. a kertben a füvön hagytam őket mezítláb szaladgálni, mert az nagyon egészséges.

  7. Gabi szerint:

    Kedves Ági!

    Nekem az lenne a kérdésem, hogy mi az a kor a babáknál, amikor már tudnia kell állni, felülni, mászni.
    Kisfiam 7 hónapos múlt, forog mindkét irányba, döntött helyzetből felül, megül, hason kinyomja magát, fejét szépen tartja. Tudom ez minden jó. De viszont a kúszás jelét nem is mutatja ha valamit nem ér el hason ott hagyja, keres mást magának. Kiságyba se próbál felállni, feltérdelni. ÉN csak lustának mondanám.
    köszönöm válaszod

    Válasz: Semmi baja a kisfiadnak. 7 hónaposan forogni kell tudni. Kúszni 8-10 hónapos kor között valamikor (addig csak legfeljebb körbe-körbe szoktak, de nem szabályosan, vagy gurulni), mászni 10 hónaposan, felállni 11 hónaposan, járni 13 hónaposan. Ülni megtámasztva 5 hónaposan, 6-7 hónaposan ha felülteted a kezével meg tudja tartani magát, de magától felülni csak akkor tud, amikor már mászni is (tehát 10 hónapos kor körül)

  8. Melinda szerint:

    Szia Ági!

    Nagyon kétségbe vagyok esve,mert van egy 10és fél hónapos kislányom,aki még nem tud felülni,felállni,viszont ha az egyik kezét fogjuk,napról-napra ügyesebben megy.Van még rajta kívűl egy nagyobb gyermekem is,ő viszont ilyenkor már mindent tudott,amit a kicsi még nem.Tudom,hogy nincs 2 egyforma gyerek,de nem valami fejlődési probléma az,hogy még nem tud felülni és felállni?Az,hogy kb.3 hete nem kap Vigantol olajat,az nem játszik szerepet a fejlődésében?Várom válaszodat!

    Üdv.:Melinda

    Válasz: Ne jártassátok a kezénél fogva, mert az csak megzavarja őt, nem akar majd ülni és magától állni, pláne nem mászni, ha sétáltatjátok, ez késlelteti a mozgásfejlődését. A Vigantolt 1 éves korig télen-nyáron kell adni, mert az egészséges csontfejlődéshez szükséges. 1-3 éves kor között csak télen kell adni. A mozgásfejlődést 3 hét kihagyása nem befolyásolja.
    A felülést és felállást már kéne tudnia, konzultáljatok orvossal ezügyben.

  9. kata szerint:

    Szia Ági!
    Mi most múltunk 14 hónaposak, és kb. 1.5 hete kezdett el járni a kisfiunk, de csak pár lépést talpon, önmagától. Ezt naponta gyakorolja, de sose ülésből áll fel, hanem már áll vhol és onnan indul el egyedül tovább. Ahogy az átlagot nézem, mi kicsit levagyunk maradva, de elvileg 17-18 hónapos koring nincs gond. Azt kérdezném hogy ugye nem vagyunk lekésve illetve hogy innen még mennyi idő mire csak járni fog és már nem mászni? Válaszodat előre is köszönöm!
    Kata

    Válasz: Egyáltalán nem vagytok még elkésve. Innentől általában még van 3-4 átmeneti hét, amikor a kétfélét kombinálja egymással, aztán már a mászást egyre inkább hanyagolja majd.

Szólj hozzá!