A kúszás-mászás játékos “tanítása”

Hogyan tanítsam meg mászni a babámat? Gyakoroljam vele a kúszást? A kérdés jó szándékkal merül fel, az anyuka nem szeretné, ha a baba lemaradna valamiben és aggódik, mert más hasonló korú gyerekek már kúsznak, az ő babája pedig még nem. Szeretne valamit tenni, szeretne segíteni. Hogyan segíts JÓL a babádnak a mozgásfejlődésben? Mit játssz vele, hogy megtanuljon kúszni-mászni? Játékos ötletek következnek.

Ahhoz, hogy segíteni tudj a babádnak a mozgásfejlődésben elsőként meg kell értened, hogy ez egy folyamat, amelynek minden eleme egymásra épül, nem lehet siettetni, erőltetni:

1. először a baba sokat van hason, erősödik a nyakizma, a háta,
2. kinyomja magát először az alkarra támaszkodva, aztán már a kezére, ezzel erősödik a karizom,
3. át-át fordul először az egyik, aztán a másik irányba
4. körbe-körbe kúszik a hasán forogva,
5. a kezével húzza magát, a lábmunka még csak minimális,
6. egyre hatékonyabban kúszik (erre többféle koreográfia lehet, pl. hernyó, kommandós kúszás – mindegyik megfelelő),
7. néha négykézlábra áll és előre-hátra hintázik, “kiskutyázik”,
8. mászni kezd.

Ezen a videón jól látszik, különféle korokban hányféle fázisa lehet a kúszásnak és a mászásnak:

A folyamat egyes része minden babánál más időt vesznek igénybe, van, aki egy délelőtt alatt rájön a hatékony kúszás titkára, más babáknak ez hetekig tart – emiatt felesleges aggódni. Felmerül a kérdés, meddig érdemes várni, mikor kell orvoshoz fordulni, egyáltalán: mi okozhatja, ha a kicsi lemaradt, lassabban fejlődik a mozgásban, erről itt írtam.

Hogyan segíts neki?

1. Legyen sokat hason!

Ez a mozgásfejlődés alapja. Születésétől fogva legyen minél többet hason! Ha nem szeret így aludni, ébrenléti állapotban akkor is tedd hasra naponta legalább 5 alkalommal 5-5 percre!

De az én babám nem szeret hason lenni… Jogosan 🙂 Hason ugyanis semmit nem lát a világból, anya ölében ücsörögve vagy a hordozóból figyelgetve annál inkább 🙂 Kényelmetlen is a földön feküdni vagy a kiságyban. A padló túl kemény és merev, a kiságy túl puha és a baba nem érzi igazán biztonságban magát, ezért is tiltakozhat a szokatlan testhelyzet ellen. Azt se feledd el, hogy neki nagy erőfeszítés ilyen testhelyzetben megemelni a nagy buksiját, különösen, hogy még gyenge a nyakizma, mert nem gyakorolt eleget. Sajnos azonban, ha mindig hanyatt fekszik, azzal nem fejlődnek azok az izomcsoportok, amikre a kúszáshoz majd szüksége lesz.

Mit tehetsz, hogy a babád megbarátkozzon a hason fekvéssel?

1. gyakorlat: Ülj le, támaszd meg a hátadat egy nagy párnával és dőlj a falnak félig fekvő, de nem teljesen vízszintes helyzetbe. Tedd a babát a mellkasodra hason és beszélgess vele! Az illatod, a szívdobogásod megnyugtatja őt, emeli a fejét, mosolyog rád. Ilyenkor nagyon dicsérd meg! Minden nap legalább 3×5-5 percig játsszátok ezt a babával és egyre ügyesebb lesz majd.

2. gyakorlat Ha a mellkasodon már ügyesen emeli a fejét, fektesd le a földre játszószőnyegre és feküdj mellé úgy, hogy lássa az arcodat! Beszélgess vele, mosolyogj rá, ha emeli a fejét, dicsérd meg! Naponta többször gyakoroljátok ezt alkalmanként legalább 5-5 percig vagy egészen addig, amíg meg nem unja! Ha nem tetszik neki sír, fordítsd át hanyattfekvésbe és nyugtasd meg! Ha rendszeresen gyakoroljátok, idővel egyre hosszabb ideig bírja majd.

Emellett színes figurákkal bábozhatsz is neki, kis történeteket elmesélve, ezt a baba nagyon élvezi, szórakoztatja, ugyanakkor eközben emelnie is kell a fejét, hogy lássa, mi történik.

2. Ha már a babád jól elvan hason, kezdj el játszani vele!

3. gyakorlat Fektesd hason a földre, feküdj le mellé és mutass neki érdekes játékokat, amiknek utánanyúlhat!

A legjobbak erre a célra:
– azok a játékszerek, amik mozognak, például egy szép színes labda, ami gurul, egy kisautó,
– a gombnyomogatós játékok, amik zenélnek, csilingelnek, villognak.

4. gyakorlat Ha már ügyesen nézelődik a karjára támaszkodva, tegyél köré körben színes játékokat egymástól kb. 30 centi távolságra, a babától karnyújtásnyi távolságra úgy, hogy pont elérje őket! Ez arra ösztönzi majd, hogy a hasán körbe forogva kússzon egyik játéktól a másikig!

Jó mozgásfejlesztő hatású lehet a babaúszás is, ami fejleszti a mozgáskoordinációt, olyan izomcsoportokat is megmozgat, amiket a “szárazföldön” egyébként még nem használna a baba, sokkal szabadabb mozgást tesz lehetővé abban a korban is, amikor a baba egyébként még nem tud szabadon mozogni. A legjobb felkeresni egy olyan uszodát, oktatót, aki szakszerűen foglalkozik ezzel, de ha erre felétek nincs lehetőség akár házilag is megszerettethetitek a babával a vizet és élvezhetitek a pancsolás áldásos mozgásfejlesztő hatásait.

3. Nagyon jó fejlesztő hatással bírnak a különféle ritmikus ölbéli játékok is.
Néhány mozgásfejlesztő mondókát itt gyűjtöttem össze.

4. Tornásszatok a babával!

A kúszás megkezdéséhez feltétlenül szükséges a keresztirányú mozgások fejlődése is, hiszen ezek teszik majd lehetővé az összehangolt mozgást. Ennek a tornának nem az a célja, hogy megtanítsa a kicsinek az adott mozgást, hanem az, hogy fejlessze azokat a készségeket, amiknek a révén a baba elkezdi majd a kúszást.

Néhány gyakorlat, amit napi szinten végezhettek akár már 2 hónapos kortól is:

1. Vedd a babát az öledbe, fogd meg a a két kezét és köröztesd a karjait egymással párhuzamosan majd pedig egymással felváltva malomkerék-szerűen!

2. Vedd a babát az öledbe, nyisd szét a két karját és mondd: “Ki szeret engem, ki szeret?”, aztán zárd össze maga előtt a karjait és mondd: “Apa szeret, Anya szeret!”

3. Fektesd le hanyatt a babát, fogd meg a kezeit, tárd szét a karját majd zárd meg maga előtt őket!

4. Hanyattfekvésben fogd meg a két kezét, emeld fel és tedd le őket a baba oldala mellett, aztán felváltva malomkerék-szerűen.

5. Hanyattfekvésben emeld a két karját maga elé párhuzamos tartásba és vissza!

6. Hanyattfekvésben az ellentétes kézfejét és lábfejét érints össze majd vissza egymással felváltva!

7. Hanyattfekvésben biciklizz a lábaival előre-hátra!

Tornászás közben mindig beszélgess vele, találj ki kicsi versikéket, mondókákat a gyakorlatokhoz! Ezeket a gyakorlatokat minden nap végezhetitek legalább egy, de ha nagyon szereti és élvezi, akkor több alkalommal is. Jó játékot 🙂

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

24 Comments

  • Szarka Erika

    Reply Reply 2017. szeptember 03. vasárnap

    Azzal az aggodalmammal fordulok Önhöz hogy kislányom Nóra 6 hónaposan,most 3 hete felállt,azóta nagyon sokat akar állni megtámasztva a lakás bármely részében. Mozgása nagyon ügyesen halad,forgások szépen megvoltak,elkezdett kúszni,ezt rövid idő után követte a mászás,ülés,állás. Mászni talán kevesebbet akar mint ülni és állni,de nem igazán tudom meghatározni mi a kevés vagy elegendő,hisz kimászik a konyhába,fürdőszobába,vagy tárgyakért,de nagy élvezetét leli benne ha állhat.Aggódom hogy értelmi és érzelmi világa így megfelelően fog e fejlődni?Ön szerint szükséges valamilyen tornára,masszázsra (Dévény) elmennünk?Az orvosunk felvetette hogy feszes izomzat lehet a háttérben hisz azok a babák szoktak ilyen rohamosan fejlődni.
    Tud esetleg valamilyen tanácsot adni mivel tudom ösztökélni jobban a mászásra?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. szeptember 10. vasárnap

      Természetes, hogy most az állás izgalmasabb számára, mint a többi. Hamarosan rá fog jönni, hogy mászással messzebbre tud eljutni és többet fog majd mászni is. A fejlődés tempóját főként öröklött tényezők határozzák meg, a lassabban fejlődő babák azok, akiknek segítségre van szükségük, a gyorsan fejlődőek, ha egyébként a mozgásfejlődés minden szakaszán átmennek és nem erőlteti senki a fejlődést (pl. nem te állítod, ületeted fel, hanem magától csinálja), nem szorulnak segítségre. Nincs okod az aggodalomra 🙂

  • Bodor Blanka

    Reply Reply 2017. augusztus 01. kedd

    Kedves Ágnes! 

    Olyan problémám lenne,hogy gyermekem ( pénteken lesz 10 hetes ) pár hetes korában szépen emelte a fejét viszont mára ha hasra teszem nem igazán emeli sőt forgatni se nagyon akarja csak az egyik oldalra fordítja a kis fejét és sír karját is csak minimálisan mozgatja viszont a lábacskáit huzza fel fele viszont,ha nem a kis ágyban van hanem rajtam hason akkor emeli a kis fejét rövid ideig,de szerintem szépem . Mit lehetne tenni,hogy a kis ágyban is emelgesse ? Földre nem igazán mertem letenni a lakásban mindenhol parketta vagy kő van és attól félek ez kemény lenne neki. Válaszát előre is köszönöm! 

    Üdvözlettel: Bodor Blanka 

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. augusztus 03. csütörtök

      Ha a hasadon fekve emeli a fejét, akkor nincs semmi gond, hiszen képes emelni a fejét, csak a kiságyban nincs semmi, amit érdemes lenne ilyen módon megnéznie. Földre tenni még nem kell, ez ráér később, de ha van egy játszószőnyegetek, arra már le lehet tenni, jobb, ha a kiságy csak alvásra van.

  • Viktória

    Reply Reply 2017. július 08. szombat

    Szia Ági!
    Az 1 éves kisfiam nem meri használni a kezét, ezërt nem mászik és nem is kúszik, de Dévény-tornára járunk, mit tehetek én hogy merje használni a kezét? Köszönöm..:-)

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. július 09. vasárnap

      Nem arról van szó, hogy “nem meri” használni a kezét, hanem arról, hogy nem tudja, mert nincs meg a megfelelő mozgáskoordináció, nem elég fejlettek a megfelelő izomcsoportok ahhoz, hogy használja. Tehát olyan játékokkal tudsz neki segíteni, amihez a kezét kell használnia, pl. gurítsatok egymásnak labdát, ösztönözd, hogy gurítsa vissza! Tanítsd meg eldobni a labdát (elsőre inkább le fogja ejteni, de dicsérd meg, ha együttműködik)! Játsszatok utánzós játékokat, pl. utánozzatok állatokat, állathangokat és bíztasd, hogy ő is utánozza le! Pl. az elefánt ormányához fel kell emelni a kart, az elefánt legyez a füleivel, ehhez legyezzetek a karotokkal stb.

  • Viktória

    Reply Reply 2017. július 03. hétfő

    Szia Ági!
    Van egy 1 éves kisfiam aki még nem mászik de még csak nem is kúszik. Járunk dévény-tornára ésss itthon is sokat tornázunk. Imád hason lenni, és gurulva közlekedik a játékaiért vagy oda forog. Próbálom játékosan megmutatni Neki hogyan kellene elindulni de nem érdekli! Kérlek írj valamit erre mert nagyon kétségbe vagyok esve, köszönöm!!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. július 07. péntek

      A “gurulós” babák hajlamosak csak később kezdeni a mászást, mert gurulással is el tudnak jutni oda, ahova szeretnének. Ha jártok Dévény-tornára, idővel fog majd kúszni-mászni és járni is, erőltetni ezt nem lehet. Ami jótékony hatású lehet, az a babaúszás, mert a vízben sokkal szabadabban tud mozogni és olyan izomcsoportok is dolgoznak, amik a “szárazföldön” nem.

  • dzsenifer

    Reply Reply 2017. január 20. péntek

    Kedves Àgi!
    Kisfiam 8hos. Lesz 30an.
    A kúszàs màr nagyon megy neki,de ülni meg nem tud,megul 5-10percig ha akar.jobban szeret hason lenni!a kisagyban mar fel tud alni fehuzza magàt! Nem vagyunk elkesve hogy meg 8 hónaposan nem tud ulni?
    Ellore is koszonom a valaszod

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. január 20. péntek

      Egyáltalán nem vagytok elkésve, az ülés a mászásból alalkul ki és hivatalosan 10 hónapos kor körül kell elkezdeni.

  • Filep Eniko

    Reply Reply 2017. január 19. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kezdek komolyan aggódni kislányom miatt, már 10 hónapos de még nem mászik, nem áll fel, sőt, csak egypár másodpercet hajlandó állni, ha fogom. A kúszás csak hátrafele meg körkörösen megy, ez is nagyon idegesíti, mérgelődik, hogy nem éri el a játékait, és ekkor a férjem, édesanyám felveszik, vagy ültetik, így már jobban szereti. A kérdésem az, hogy ajánlod-e, hogy orvoshoz vigyem vagy még várjunk? Válaszodat előre köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. január 20. péntek

      Nem kell felállítgatni, majd ez magától is kialakul. Ha kúszik és szeret hason lenni, legyen sokat hason és elindul majd a kúszásból a mászás is. Nem szabad sokat ültetni, mert ez is késleteti a mozgásfejlődést, jobb ha sokat kúszik még akkor is, ha ez kevésbé hatékony még és ezért nem tetszik annyira neki.

  • Lilian

    Reply Reply 2016. december 21. szerda

    Kisfiam 35. hétre született, most tölti be a 9. hónapot. 9,5 kg és 74 cm. Tud forogni, de csak akkor teszi, ha épp kedve van hozzá, helyváltoztatásra nem használja e mozgásformát, kúszni, mászni még nem kezdett (háton vagy hason azonban ha kedve van, “pörög”). Gyakran elunja magát. Emiatt gyakran mérges, van, hogy kifeszíti az egész testét, és hátradönti a fejét (hiszti?), de inkább azt várja, hogy mi, a szülei változtassunk a helyzeten. Nagyon okos, érdeklődő, kommunikatív baba, de mozgásban elmarad az értelmi fejlődéséhez képest.
    Nem sokáig kötik le a játékok, inkább azt szereti, ha szórakoztatjuk. Tornázunk, mesélünk, együtt játszunk – labdával, csörgővel, zenélő- és egyéb játékokkal. Jártunk Dévényes gyógytornásznál is, azt mondta, várjunk még, nem szükséges a kezelés, de tornázzunk, játsszunk vele, amennyit csak lehet.
    Tudna tanácsot adni abban, hogy mit tudok csinálni, mivel tudnám, milyen játékkal vagy játékokkal segíteni, ösztökélni, kell-e aggódnom miatta, vagy azzal segítem, ha kivárok?Hogy viselkedjek helyesen az úgynevezett hisztijeinél?

    Válaszát, segítségét előre is köszönöm!Lilian

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. december 26. hétfő

      Ez nem hizti, hanem elégedetlenség amiatt, hogy szeretné csinálni, de még nem tudja. Egyáltalán nincs lemaradva a mozgása, hiszen korababa, a korrigált életkora szerint még nem kell tudnia kúszni, de a valós életkora szerint is időben van még (9-10 hónapos kor között kezdődik a kúszás, 10-11 hónapos korban a mászás). Ha “hisztizik” (ez nem valódi hiszti, csak a frusztrációját fejezi ki ilyen módon), nyugtasd meg, de ne segíts neki a helyváltoztatásban, hogy ne szokjon hozzá.

  • Angi

    Reply Reply 2016. november 19. szombat

    Kedves Agi!

    Van egy 10 es fel honapos babam aki nem kuszik se nem maszik. A kezeit leteszi a padlora es hintazik. Nem all fel egyedul. Ez jelenthet problemat, szoval kimaradhat a maszas hogyha eddig nem indult be? A hasan csak korbe forog
    A valaszat elore is koszonom!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. november 26. szombat

      Egy kicsi valóban le van maradva a korához képest, de ez nem azt jelenti, hogy nem fog mászni, hanem azt, hogy még nem indult el nála valami miatt. Érdemes lenne mihamarabb szakemberhez, korai fejlesztőhöz vagy Dévényes szakemberhez fordulnotok vele, mert általában pár alkalom tornával orvosolhatóak azok a problémák, amik a lemaradást okozzák.

  • Agi

    Reply Reply 2016. október 29. szombat

    Kedves Ági,

    A kislányom 8 hónapos lesz és egy hónapja kúszik. Egész gyorsan el tud érni a lakás egyik pontjából a másikba. Általában a bal karjat húzza be a mellkasa alá de már láttam hogy a másik karjára nehezedve is próbálkozott. Normális ez hogy még nem kúszik váltott kézzel? A lábmunkája az megfelelő. Próbál néha térdkezlab állni de ilyenkor a térdei szet csúsznak vagy oldalra eldől.
    Van olyan feladat amivel ráérezhet a váltott karral való kúszásra vagy ez majd kialakul magától?
    Válaszod előre is nagyon köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. október 30. vasárnap

      Ez gyakorlás kérdése, többféle koreográfia lehet a kúszásban, aztán egyre hatékonyabbá válik, idővel belejön majd.

  • Szabóné Niki

    Reply Reply 2016. szeptember 05. hétfő

    Kedves Ági!

    Az én babám ebben a hónapban lesz 6 hónapos. Ha leteszem, egyből hasra fordul. Egy ideje elkezdett kúszni körbe, és hátrafelé. Valószínűleg tetszik neki,mert háton nagyon keveset van, csak egy idő után nyöszörög és sírni kezd. Gondolom azért, mert elfárad. Olyankor már a fejét is leteszi pár pillanatra, de ha visszafordítom, akkor vissza is fordul egyből, és ugyanúgy sírdogál. Vissza is tud fordulni hasról hátra, csak azt nem csinálja. Még ennyire elfáradna? A másik kérdésem pedig az lenne, hogy ücsörögni is szeret(ne), de nem sokáig szoktam neki hagyni. Nem ül még megtámasztva sem, csak az ölemben szoktam úgy fogni kis ideig, pl, ha a szabadban vagyunk, hogy kicsit nézelődjön. Fel is húzza magát, és a babakocsiban is fel akar ülni. Ezzel ártok neki, hogy az ölemben fogom így? Elnézést, hogy hosszú lett a kérdésem. Köszöm előre is a választ!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. október 14. péntek

      Nem kell aggódnod, sok baba kezdetben inkább csak az egyik oldalra szeret fordulni, ahogy gyakorolgatja ez még fog változni.

      Nem gond, ha néha az öledben ülteted, csak ne órákig üljön így és ha azt látod, hogy más fárad, görbül a háta, lebillen a feje, akkor fektesd le!

  • Lexa

    Reply Reply 2016. szeptember 04. vasárnap

    Szia Ági! Kèrdèsem lenne. Bocsi h ide írok de nem engedte máshova a kommentet. Szóval. Kisfiam 18 hetes. Forog mindkét irányba. Kúszik. Születése óta egyszer kelt éjjel enni. Eleinte 3 körül majd egyre egyre később. Na ez egy ideje megváltozott. Egyre korábban ès korábban kel. Most kb fél 1kor. Hogy segíthetek neki hogy újra a ” régi” legyen? Valami módszer? Anyatejes baba. Köszönöm

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. október 14. péntek

      A régi már sohasem lesz. Ahogy a baba növekszik, a tápanyagigénye is egyre nő, ezért éhezhet meg egyre korábban. Ez nem jelent problémát, szimplán csak éhes, etesd meg, és visszaalszik. Esetleg segíthet, ha estefelé gyakrabban szopizhat, így jobban jóllakik az esti zsírosabb tejjel.

  • Agi S

    Reply Reply 2016. augusztus 16. kedd

    Kedves Agi,

    A kislányom 5.5 honapos nagyon érdeklődő, mosolygós, kiegyensulyozott. 4 honaposan parszor hasrol hatra fordult a jobb karjára tamaszkodva de a balra meg egyszer sem . Hatrol hasra bal oldal fele a heten fordult at de jobb oldal fele meg nem. Aggódom hogy nem jelent e az problémát hogy hasrol hatra eddig csak párszor fordult, illetve baj e az ha csak az egyik irányba indítja a fordulasokat. Ha segítek a mozgás elindításában akkor o könnyeden befejezi azt. Hason fekve alkarjan támaszkodik, párszor mar a tenyéren is sikerult. Szívesen van hason, mindkét kézzel jatszik, tengelye körül körbe fordul, lábaival rugdos, fejet stabilan tartja es fordítja mindkét irányba. Legyek turelemmel vagy keressek fel egy szakembert?
    Válaszod előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. szeptember 28. szerda

      Mivel átfordulni csak 6 hónapos koraban kell elkezdeni, ezért semmi nem történik, ha ő ezt már tudja (ezzel a koránál előrébb jár) és csak az egyik irányba végzi (a legtöbb baba egy darabig csak egy irányba csinálja jó 4-5 hétig, utána kezdi a másik oldalra is)

Leave A Response

* Denotes Required Field