A baba értelmi fejlődése

Régebben úgy tartották, a baba szinte teljesen ösztönlény, és valójában amíg nem beszélt, addig öntudatlan lénynek gondolták. Egyszer egy idős nénivel beszélgettem és ő mondta, hogy a 2 éves gyerek még „nem tudja mit csinál”. Manapság már tudjuk, hogy az értelmi fejlődés nagyon hamar elkezdődik és az anyák többsége megtapasztalja, mennyi mindent tud egy alig néhány hónapos baba.

A baba értelmi fejlődéseAz értelem fejlődésének első fontos állomása az első mosoly megjelenése 3-6 hetes kor között valamikor. A baba kifigyeli a mosolyt, kipróbálja új tudományát, és ha pozitív reakciót kap (visszamosolyognak rá), akkor szorgalmasan gyakorolja új tudományát, mint a kapcsolatteremtés új, izgalmas eszközét.

A második élethónapban (4-8 hetes kor között) felismeri azt is, hogy a hangjának változtatásával is tudja befolyásolni környezetét: másként sír, ha éhes, ha unatkozik, ha álmos stb. Ha a megfelelő reakciót kapja, azaz az történik, ami miatt sírt, akkor a kifejezési skálája tovább differenciálódik, egyre pontosabban közli velünk, mit szeretne és egyre ritkábban sír (ilyenkor az anya már gyakran a csecsemő mimikájából felismeri, mi a probléma és még azelőtt cselekszik, mielőtt a baba sírni kezdene). Azok a babák, akik viszont szünet nélkül és szinte mindig egyformán sírnak, általában félreértés áldozatai: a szülők mindegyik féle sírásra ugyanúgy reagálnak (pl. mindig felveszik, ringatják), vagy nem elégítik ki a kéréseit megfelelő módon (altatni akarják, ha éhes, megetetik, ha álmos).

Hogyan fejlődik a baba értelme, érzelmei és mozgása 0-tól 4 éves korig? Megtudhatod innen >>

3-4 hónapos kor között a kicsi elkezd ismerkedni a tárgyakkal. Már eddig is szívesen nézelődött, lenyűgözték a mozgó dolgok, a kontrasztos képek, figurák, de a harmadik élethónapban már szeretné meg is érinteni ezeket. Általában 3 hónapos korban már próbál a baba a tárgyak után nyúlni. Ösztönözzük hát sikerélményekkel: lógassunk fel számára elérhető távolságba tárgyakat, amiket hintáztathat, zörgethet – nagyon fogja élvezni.

5-6 hónapos kor között különleges felfedezést tesz: észreveszi a kezét és felismeri, hogy az az ő része. Először csak nézegeti, aztán elkezd vele játszani is. Sőt, hamarosan a lábával is. Ebben a korban jellemző, hogy a kicsi állandóan leveszi a zokniját (azt hiszi, az a lába része), rágja a lábujjait. Ez a testkép-felismerési folyamat nagyon fontos szakasza és szükséges a következő fontos fejlődési időszakba való átlépéshez.

Abban a pillanatban ugyanis, hogy a baba megismeri saját testrészeit, elkezd úgy igazán játszani: ami érdekli, azt szeretné, elérni, megszerezni.

7-8 hónapos kortól kezdve egyre fontosabb számára, hogy egyik helyről a másikra jusson el, csak azért, hogy megszerezzen tárgyakat. A kúszásból hamar megtanul felülni, és innentől kezdve új dimenzióban látja a világot. Ehhez az új látásmódhoz hozzá kell edződnie az idegrendszerének is, ezért átmenetileg nyűgösebb lehet.

A kúszás, majd a mászás révén új élményekre tesz szert, és gyakorlatilag nincs kedve leállni, ezért az etetés és a pihenés nagy nehézségekbe ütközhet: egész egyszerűen nem tud megülni egy pillanatra, amíg megeteted, és ellazulni annyira, hogy el tudjon aludni. Az etetést érdemes úgy szervezni, hogy kedvére mozoghasson közben, ehessen egyedül is, így érdekesebb lesz az ő számára is, és többet eszik majd. Az elalváshoz ráhangolódásra és nyugodt körülményekre van szüksége, valamint egy olyan rutinra, ami nemcsak szokásokból áll (tehát nem elég ugyanúgy csinálni a dolgokat minden nap), hanem segít neki kikapcsolni, ellazulni.

8 hónapos kortól olyan rohamos ütemben fejlődik, hogy szinte alig tudod vele tartani az iramot. Mindent kipróbál, mindent megszerez és ha nem sikerül valami, akkor hangosan reklamál, segítséget kér. 10-12 hónaposan már megjelennek az első szavak is. Kezdetben főneveket mond csak, olyanokat, amik fontosak neki: anya, apa, cica (a kisebbik fiam első szava a kacsa volt :))

Miután 1 éves korában járni kezd, az érdeklődése is bővülni kezd: szívesen nézeget könyveket, szeret építőkockából építeni, mondókákat, meséket hallgatni, képeket nézegetni.

2 éves koráig látványosan fejlődnek szellemi képességei. Egyre több szót mond, és a bonyolultabb összefüggéseket, feladatokat is megérti. Már megkérhetjük kisebb, 1 tagú feladatokra (pl. tedd a kisautókat a dobozba), 2 éves kor táján pedig már a 2 tagból álló feladatokat is képes megjegyezni és megcsinálni (pl. menj a fürdőszobába és moss kezet).

Egyre inkább érti a logikai összefüggéseket is, pl. a ha…akkor mondatokat (pl. „ha nem eszed meg az ebédet, nem játszhatsz a kisautóval”). Lehetnek olyan időszakok, amikor folyton kérdez „mi ez? mi az?”

3 éves kor körül ezt felváltja a „miért?” korszak. Ebben a korban nagyon érdeklik a világ történései, néha egészen mély értelmű kérdéseket kell neki elmagyarázni (pl. miért állnak autók a ház előtt? hova mennek az emberek a villamossal? hova folyik le a víz a fürdőkádból?)

A baba mozgásfejlődése, beszédfejlődése 0-4 éves korig játékos fejlesztő gyakorlatokkal Megnézheted itt >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

19 Comments

  • Orsolya Ágnes

    2011. május 15. vasárnap

    Kedves Ági!
    Kislányom 7 és fél hónapos, és egy kicsit aggódom miatta.Talán rémeket is látok.Még nem kúszik egyik irányba sem, nem áll négykézlábra, nem könyököl fel oldalt fekve, de ülésbe húzza már magát.6 hónapos koráig mindent időben csinált.A tárgyakat gurulva közelíti meg.Az értelmi és szociális fejlődése viszont tökéletes.Próbálom minél többet hasaltatni, és gyógytornászhoz is elvittem.
    Az lenne a kérdésem, hogy ha egy baba késik egy-két hónapot bizonyos mozgásokkal ( itt a kúszásra, mászásra gondolok), az ugye nem jelenti azt, hogy értelmileg is lemarad?
    Próbálok neki segíteni, de neki magának kellene rájönnie, és élveznie ezeket a mozgásokat.Ehelyett én kúsztatom, ő meg sír.Nagyon el vagyok keseredve! Ugye nem lesz baj a szellemi fejlődésével?
    Köszönöm: Orsi

    • Vida Agi

      2011. május 18. szerda

      Kúszni 9 hónaposan, mászni 10 hónaposan kell, tehát nincs semmi probléma vele. 7 és fél hónaposan pont azt kell tudnia, amit most csinál, nem kell siettetni.

  • Lola

    2010. december 30. csütörtök

    Szia Ági!

    Kisfiam 8 hónapos múlt, 10 kg, szépen fejlődik. Ami mostanában kicsit aggaszt, az az hogy sokszor úgy érzem, untatom. Ha mesélni akarok neki, vagy képeket nézegetnénk mesekönyvből, pár mp után kimászik az ölemből, ha mondókázok neki pl. a pelenkázón, akkor max kapok egy kényszeredett vigyort, de nem is figyel rám, inkább nézeget ki az ablakon vagy elkezd babrálni vmi közelében lévő tárgyat, popsikrémet, stb..A hallása rendben van, de akkor mi lehet a gond? Mostanában a testi kontaktust sem nagyon igényli, ha meg akarom puszilgatni, ölelgetni elhúzza magát. 🙁 Valamit elrontottam?
    Köszi előre is a választ!
    Üdv., Lola

    • Vida Agi

      2011. január 04. kedd

      Nem te untatod, hanem most a mozgás a legfontosabb a számára és egyre önállóbb szeretne lenni, nem akar egyhelyben ülni 🙂 Nem rontottál el semmit, ez egy ilyen időszak, hagyni kell önállóan jönni-menni, játszani, felfedezni a világot.

  • Judit

    2010. november 17. szerda

    Szia!
    Az én kisfiam január 6.-án lesz 2 éves, mondd már szavakat, de nem mindent érteni. Apa, anya, mama, dédi, papa, cica, stb. mennek, de nem kellen-e már rendesen beszélnie? Amit mondunk, mindent megért, csukjad be az ajtót, stb. Normális ez?
    Hogyan taníthatom szavakra, beszédre, hogy jól fejlődjön? Köszönöm: üdv: Judit

    • Vida Agi

      2010. november 20. szombat

      Ez teljesen normális, a fiúk, főként, ha első gyerekek, később kezdenek el csak összefüggően beszélni. Ha már több szót mond és mindent megért, akkor nem kell aggódni. Beszélgessetek sokat vele, olvassatok meséket, énekeljetek, mondókázzatok sokat.

  • Dodesz

    2010. június 02. szerda

    Kedves Ágnes!!

    Azzal a kérdéssel fordulnék Hozzád, hogy kisfiam május 29-én töltötte be a 8.hónapját. Azonban még csak forgunk oda-vissza és most kezdtük el a kúszást, egyenlőre úgy tűnik hogy hátrafelé:)).Szeretném megkérdezni, hogy mozgásfejlődésileg nincsen elmaradva??? A kisfiam a forgást is kicsit később kezdte, és sokáig csak hasról hátra?? Rendben van ez így, vagy aggódnom kellene és orvoshoz vinnem????

    Köszönöm segítségét előre is : egy aggódó Anyuka

    Válasz: A mozgásfejlődése teljesen a korának megfelelő, nem kell aggódnod.

  • Revilo

    2010. március 13. szombat

    Kedves Ági!
    Lehet e kapcsolat a gyermek értelmi fejlődése és a közt hogy jobb,ill. bal kezes.Észrevettem hogy a 13 hó-os fiam egyre többet használja a bal kezét.Ezzel nyul a kanál után,ha mászik a jobb kezébe tartja a kockát a ballal meg mászik a másik kocka után.Ha sétálok vele,a bal kezét fogva sokkal ügyesebben sétál.Ez még ilyenkor változik?Nem szeretném ha bal kezes lenne,amugy meg senki nem bal kezes a családban.

    Válasz: Ez még nagyon sokat változhat, változtatni direkt nem lehet és nem is szabad rajta, de az, hogy most a balt használja többet, nem jelenti azt, hogy balkezes lesz, ez legkésőbb 8 éves korig dől el, addig még változhat.

  • Szilvi

    2010. január 25. hétfő

    Kedves Ági!

    Érdekelne a meglátásod a következőben:
    kisfiam január 20-án lett 3 hónapos, már fogja a tárgyakat, gőgicsél, mosolyog, úgy gondolom, szépen fejlődik.
    Egy fura dolgot csinál, illetve nem csinál:
    amikor nem lát és szólítgatom, akár én, aki a legtöbbet vagyok vele, akár az édesapja, úgy tesz, mintha meg sem hallaná. Természetesen hallástesztet csináltunk nála (lábas zörgetés), az újszülöttkori hallástesztje is negatív volt, most mégis úgy tesz, mintha nem hallaná, ha szólongatjuk. Csak akkor figyel ránk, ha bekerülünk a perifériás látószögébe.
    Vajon mi lehet ennek az oka?
    Biztos vagyok benne, hogy hall, mert ez szerintem összefüggésben van a „beszédkészségével” is és szerintem nem tudna ilyen tudatosan és változatos hangon gőgicsélni, ha probléma lenne a hallásával. De ez mégis rejtély.
    Olyan gyanúm van, hogy esetleg nem tudja megkülönböztetni, hogy térben honnan jön a hang???
    Mit gondolsz?

    Előre is köszönöm a válaszod!
    Üdvözlettel:
    Szilvi

    Válasz: Nincs semmi baja a kisfiadnak, de ezt csak 6 hónaposan kellene tudnia, hogy ha szólítják, odafordul, ezért nem tudja még. Ebben a korban néha már odafordulhat a hirtelen zajok felé, de a saját nevének említésére még nem jellemző, hogy odafordulna.

  • Ivett

    2009. augusztus 03. hétfő

    Kedves Ági!

    Beszédfejlődéssel kapcsolatban kérdeznék.
    Kisfiam 7 hónapos és nem igazán gőgicsél. Vagyis ad ki hangokat, sikongat igen változatos hangerővel, intonációval, magánhangzókat hosszan, röviden ejt (eeee, ü-ü-ü, őőőőőőőő, ááááá, stb…)
    Olyan 2,5-3 hónaposan volt egőőő, egűűű, de mostanában az egyetlen hangkapcsolat amit rá lehet fogni hogy használ, az a heeee, hőőőő, stb…
    Ezen kívül berreg, fújdogálja a nyálát (bvvvvvv hanggal kísérve). Láthatólag élvezi a sikongatást, hangadást is, jól hall bár azt nem tudom milyen tisztán.
    Más korbeli gyerekek mind ilyeneket mondanak: baaaa, ede-ede-ede, dadada, paaa…

    A kérdésem, baj-e, hogy ő még nem mond ilyesmit??? Hova kell ilyesmivel fordulni ilyen életkorban?

    Köszi, előre is.

    Válasz: Ez egyáltalán nem gond, a nagyobbik fiam 9 hónaposan kezdte el a dádádádá-t mondani, de ennek semmi jelentősége, ebben a korban csak játszik a hangjával a gyerek. A fiúk jóval később kezdenek beszélni, mint a lányok és ez már itt kijöhet.

  • Klári

    2009. május 20. szerda

    Kedves Ágnes!

    Nagyon tetszett a cikked és örülök, hogy ilyen szerteágazó témákról olvashatok a kismamablog-ban.
    Egy kérdésem lenne, mégpegig az, hogy milyen tapasztalatod, meglátásod van a képességfejlesztéssel foglalkozó játszóházakról?
    Érdemes, jót tesz a kicsinek vagy irányítja a fejlődését és így nem a saját üteme
    ami szerint halad.

    Várom válaszod!
    Előre is köszönöm.
    Klári

    Válasz: Abszolút jókat tudok mondani róluk, a Gekkot ajánlom mindenkinek.

  • nagy

    2009. május 19. kedd

    Sziasztok!

    Igazából van ám abban is valami hogy a mostani túró rudi és többi étel nem olyan ám már mint régen. Régen minőségibb dolgok voltak piacon. Így talán a gyerekeknek igaz hamarabb adták, de kevesebb volt benne az olyan anyag amivel ma teli van a kaja.
    Talán az a legjobb ha nagyjából betartjuk amit a védőnő, gyerekorvos mond, pláne 6 hónapos koráig, aztán szépen lassan lehet mindent. Aztán mikor egyre nagyobb lesz egyre bátrabbak lehetünk. Persze fontos mindig résen lenni és figyelni a gyereket, mert lehet pont három évesen jön ki rajta a mogyoró allergia pl.! tehát bátrabban akkor már, de lassan, fokozatosan.

  • warwi

    2009. május 19. kedd

    sziasztok, szerintem nem kellene ennyire „lehurrogni” azt aki nem bio ételeket ad a babának és mást is ad neki..úristen mi lehet vajon egy kifliben???? tiszta méreg!!!! 2 kis gyerekem van, az elsőnél mereven tartottam magam a „szabályokhoz”, csóró gyerek sírva nézte ahogy eszünk de ő megkapta a bébi kaját. a második most 10 hónapos, megeszi a kiflit, vajas kenyeret, túró rudit…persze ha húsz évesen allergiás lesz tuti emiatt.. valamilyen szinten igaza van a mostani nagymamáknak akik azt mondják 30 évvel ezelőtt már 4-6 hónaposan ettük a levesből a zöldséget és a kiflit is..felnőttünk. szerintem nem lettünk korcsok, betegesebbek a mostani gyerekeknél (sőt). nem azt mondom hogy egyen pacalt fél évesen, de megőrülök ettől a bio kölesgolyós, 3 éves korig babatejes felfogástól. majd az iskolában nem fog répát rágcsálni amikor a másik meg kekszet és csokit is eszik…mi sem haltunk bele és úgy érzem egészséges is vagyok és a fogaim sincsenek elszuvasodva 32 évesen.

  • kata

    2009. május 17. vasárnap

    Még valami. „mást nem hajlandó megenni”. Azért azon gondolkodjunk el, hogy egy pici gyermek azt hajlandó csinálni, amit lát, amit a szülei mutatnak neki. Nehogy már ő legyen a hibás azért mert mondjuk édességet eszik. Ha nem mutatom meg neki és nincs otthon, akkor fogalma sincs hogy mi az a túrórudi. Ha azt látja, hogy Apa meg Anya a husihoz zöld köretet eszik, akkor nem fogja kívánni és követleni a sós sültkrumplit.
    Befejezem, mert nem szeretnék bántani senkit, csak számomra igazán fontos a gyermekem testi, lelki egyensúlya.

  • kata

    2009. május 17. vasárnap

    Sziasztok!

    Teljes mértékben egyetertek Evaval.
    Mónika! Tényleg minden anyuka azt csinál amit szeretne, de azt tudni kell, hogy a problémák nem egyből jelentkeznek, hanem később, akár 10,20 éves korban vagy felnőttként. Allergiát okozhat, szénanáthát, emésztési gondokat az, ha kisgyermekként nem figyelünk oda az étkezésre. Szerintem ez a lehető legfontosabb dolog, amivel ebben a korban az egészsége és jövője érdekében megtudunk tenni. Gondolj csak bele, mi van egy túrórudiban, vagy egy fehérlisztes kifliben? Csupa mesterséges anyag, szinezék, semmi vitamin. Csak azért egye a gyerek mert finom? Inkább adok neki feldarabolt gyümölcsöt, főtt zöldséget, kölest, bulátát, teljeskiörlésű termékeket, és sima kefirt vagy joghurtot. Most kortól függetlenül irtam példákat.
    Én se szeretnék durva lenni, de az egészség az egyik legfontosabb dolog az életben véleményem szerint.

  • Eva (Gestenye)

    2009. május 16. szombat

    Sziasztok!

    Kedves Monika!
    Bocs, hogy en valaszolok. Szerintem NINCS ,,egy kicsit ,,túllihegve” ez a ne adj ezt, ne adj azt című dolog,,. Eppen ez a baj es ez lesz a baj ezzel a generacioval, amit mi nevelunk, hogy sokan azt gondoljak, hogy egy 6 hos baba, mar szep nagy baba es mar ehet mindent. Pedig, ha jol megnezed – szerencses esetben – minden szakorvos azt mondja, hogy 6 hoig csak anyatejet egyen egy bebi. Es ez igy is van rendben – mar ha van anyatej. ha nincs akkor is minimum 4 hoig, csak tapszer. Es ez eppen azert van igy, hogy a baba gyomra es mas szervei is fel tudjon keszulni mas taplalek befogadasara. Aztan jonnek a levek, amit ugy-e 3-4 napig nem kavarunk semmivel, csak ugyanazt es azt is csak fokozatosan.
    Veled ellentetben nekem az a meglatasom, hogy a mai gyerekek emesztesi es etkezesi allergias problemai eppen erre vezethetok vissza, a nem kello idoben, mennyisegben es sorrendben bevezetett taplalekokhoz. Es nem utolso sorban a finom sos es fuszeres kajak kesobb okozott maj – epe problemakat es veseko kialakulasat.
    De tudod, hogy van …. Mindenki a magaet ugy neveli, ahogy neki tetszik!!! Csak azert erdemes elgondolkodni, mert szerintem kesobb mar kar banni, hogy esetleg lustasagbol, vagy egyebb okok miatt nem foztel meg 2krumplit 2sargarepaval,… stb.
    Bocs, ha durva voltam, inkabb eszhezteritendo akartam lenni. Udv.

  • szasz erika

    2009. május 15. péntek

    szerintem nagyon hasznos dolgokat tanulhatnak es tudhatnak meg ezekbol a sorokbol az anyukakl ,foleg akik az elso gyerekuket nevelik.koszonom az e-mailt.

  • Monika

    2009. május 15. péntek

    Szia!
    nem tudom ki olvassa ezt a levelet, mert itt a jobb felső oldalon a hozzászólásokra kattintva tavaly szeptemberi beszélgetés olvasható.
    A fentieket olvasva egy kicsit megijedtem ,mert 6 hónapos kora óta rágcsálja a kisebbik (10 hónapos) fiam előszeretettel a kiflit, kenyeret, és én már a mi főztünkből adok neki, mert mást nem hajlandó megenni, és kb. 1 hete a túrórudit is adogatom Neki.
    Az nagyobbik fiammal (most 9 éves)is ezt a példát követettem, ő szerencsére makk egészséges.
    Nincs egy kicsit ,,túllihegve” ez a ne adj ezt, ne adj azt című dolog????

    Sziasztok:Monika

  • Szilvia

    2009. május 15. péntek

    Kedves Agnes!

    Az en kerdesem az lenne, hogy mi a helyzet a koraszulottekkel?
    Kisfiam 5 hettel a vartnal korabban erkezett, es ez fizikailag eszre is veheto rajta. De mi a helyzet a szellemi fejlodes es a tobbi teren?
    Valaszod elore is koszonom!
    Szilvia

    Válasz: Koraszülötteknél mindenben vissza kell számolni annyit, amennyivel korábban jött, tehát a szellemi fejlődésnél is. Ezt a lemaradást kb.2 éves korra be szokták hozni.