A baba első lépései

Mikor fog már végre járni? Már 14 hónapos, de még mindig csak mászik, meddig lehet várni? Ezeket a kérdéseket sok kismama felteszi, különösen, ha az ismerős gyerekek már mind kézenfogva sétálgatnak, az ő csemetéjük pedig még nem tud.

A baba első lépéseiA járástanulás az a dolog, amit nem szabad siettetni. Idővel minden baba megtanul járni, ez a mozgásfejlődés természetes része. Azzal, hogy siettetjük, tulajdonképpen még hátráltatjuk is a babát.

A folyamat a maga természetes menetében úgy néz ki, hogy a baba megtanul mászni, majd először térden állva egyensúlyoz, majd kapaszkodva feláll: erre nagyjából 10. hónapos korig kerül sor. 10-12 hónapos kor között kapaszkodva, először oldalazva, majd már csak fél kézzel kapaszkodva rendes haladási irányban sétálgat a baba. Ha erre már képes, akkor szívesen tologat maga előtt bútorokat, tárgyakat, ezekbe kapaszkodva sétálgat. Erre átlagosan 1 éves korban képesek a picik.
12-13 hónaposan már magától, kapaszkodás nélkül is fel tud állni a baba és állva képes egyensúlyozni, ezt követi az önálló kapaszkodás nélküli járás.

Ha kézenfogva vezetgeted, azzal nem tanítod meg hamarabb járni, viszont az önálló egyensúlyozás képességét csak később sajátítja el. Ha pedig fél kezét fogva sétálgatsz vele, akkor az egyensúlya az egyik oldalra tolódik, ami szintén akadálya lehet a későbbi önálló járásnak.

Az első kapaszkodó nélkül megtett lépésekre 13-16 hónapos kor között kerül sor, de 18 hónapos korig lehet várni, ezután van szükség szakember segítségére.

És, ha szeretnéd tudni, milyen lesz az, amikor csemetéd végre elindul, íme (egy kis csavarral a végén :o))

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Comments are closed.