A 4 hetes baba

4 hetes korára a csecsemő magatehetetlen újszülöttből érdeklődő kis emberpalántává fejlődik. A születési súlyához képest 800grammot-1 kilót hízik az első hónapban, hetente kb. 200-250 grammot szed magára.

A csecsemő általában már átáll a 3 óránkénti evésre, de előfordulhat, hogy késő délután, illetve estefelé még gyakrabban követeli a az adagját. Megérkezik az első növekedési ugrás is, ilyenkor a baba gyakrabban kér enni néhány napig. Ha ilyenkor igény szerint szoptatjuk, egy szoptatáson belül akár többször is váltogatva a melleket, a tej mennyisége megnő és néhány nap múlva magától helyreáll a napirend.

A legtöbb baba első mosolyát 4-6 hetes kora között ereszti el, ezzel általában osztatlan sikert aratva :) A mosoly nem más, mint a baba első szociális, társasági megnyilvánulása, annak a jele, hogy a kicsi már reagál a külvilágra, az őt körülvevő emberekre és utánozza őket.

Ha eddig nem tette, akkor most már biztosan elkezdi ritkítani napközbeni alvásait. Egyre rövidebb ideig alszik napközben, gyakran két etetés között csak 30-60 percet, miközben egyre többet van ébren, nézelődik, „játszik”. Amikor ébren van tegyük a hátára, hogy kedvére nézelődhessen, mutogassunk neki érdekes játékokat, beszéljünk hozzá, énekeljünk neki.

Már tökéletesen lát, ezért egyre szívesebben nézelődik. A pasztell színű néznivalók helyett jobb, ha élénk színű játékokat teszünk köré, ezeket elmélyülten szemléli (a fiam a reklámújságok piros és fekete kontrasztos feliratait szerette, akár 20-30 percet is elnézte őket).

Így néz ki egy 4 hetes mosolygó baba:


11 hozzászólás

  1. Katamilán szerint:

    Milán 4 hetes lesz holnap és jó evő, jó alvó baba. 3 néha 4 óránként eszik, egy ciciből, közben büfiztetek is, de egy mellből etetem alkalmanként, ami elég neki. kb 90-150 ml szopizk ki.
    A problémám az, hogy délután valamivel gyorsabban megéhezik, 2 -2 és fél óránként, de ilyenkor aztán nagyon küzd pukival-kakival-büfivel is etetés után kb. fél-1 órával.2 hetes kora óta miden etetésnél kap espumisan cseppet, gyerekorvos javaslatára/ akkor úgy tünt fáj a hasa…
    Nem tudom, ez a késő délutáni hasfájás, székelés hogyan tehetném könnyebbé…ő a 3. gyerekünk, de az első kettőnél ilyet nem tapasztaltunk:(

  2. Judó szerint:

    Szia Ági,

    A mi babánk ezen a héten szerdán (03.02.) volt 4 hetes. Méretei a következők voltak: súly: 344 g, hossz:52,5 cm, fejkörfogat: 38,4 (születési méretei: súly: 3130 g, hossz: 51 cm, fejkörfogat: 34 cm. Kutacsa hátul kissé elődomborodó (így született. Anyukám elmondása szerint a bátyámnnak is ilyen volt a koponyája.). Mivel a baba farfekvéses volt és én beteg lettem (37,9 volt a lázam), a 38. héten császármetszéssel született a baba. Terhességem 5. hetétől Clexane-t kaptam, mivel Leiden mutációm van.
    A gyerekorvos nagynak találta a kutacsát (4X4 ujjnyinak) nagynak tartja a fejnövekedést, ha ülő helyzetbe felhúzta, fejét a gerincével nem tudta egy vonalba tartani, ezért elküldött bennünket ultrahangra. Az ultrahangon azt mondták, hogy nincs jelentős eltérés és a kutacs méretbeli eltérése nem jelentős (ők 3 X 4 cm-esnek mérték). Viszont van egy cystája. Az ultrahang során azt is elmondták, hogy valószínűleg a súlyfejlődés elmaradása miatt van az enyhe eltérés. Eddig kizárólag anyatejet kapott, de most úgy tűnik, hogy kevés volt számára a tej, így mostmár tápszeres kiegészítést is kap. Kérdésem az lenne, hogy a cysta felszívódik-e? Illetve kell-e nagyfejűségtől tartani a babánál? Valamint a zajokra, hírtelen idegen hngokra nem rezzen össze a gyerek. Nagyon nyugodt. A kórházi benntfekvés alatt végeztek nála műszeres hallásvizsgálatot, amely során mindent rendben találtak. Kell-e aggódnom a hallása miatt?

    Válaszodat várva!

    Üdvözlettel:
    Egy aggódó anyuka

    • Vida Agi szerint:

      A ciszták általában maguktól felszívódnak, ez valószínűleg még a magzati korból maradt, nem kell aggódni miatta. A hallása miatt nem kell aggódnod, ebben a korban még nem feltétlenül ijednek meg a babák az erősebb zajoktól. A nagyfejűség már magzati korban kiderült volna, ez genetikai rendellenesség.

  3. noemi szerint:

    Szia!

    4hetes a babánk, a méretei a következőek: súly 3666g, hossz 52 cm, fejméret 38 cm,(születési méretek 2780g,48cm,35cm) a fejméret miatt az orvos eléggé megrémisztett, mondván ha így nő a feje, akkor lehet, hogy problémák vannak és kivizsgálás szükséges, megnézte UH-al, mindent rendben talált, kutacsát rendben találta, születés után lehetőségünk volt a kórházban koponya Uh-ra, ahol minden rendben volt.Az orvos szerint várjunk a köv.vizsgálatig és ha kell tovább lépünk…Kérdésem, ha vízfejűségről lenne szó, akkor már lennének egyéb jelek is mint a fejméret gyorsabb növekedése????Mit gondolsz, a méretei alapján, tényleg lehet komoly probléma?
    Válaszodat nagyon köszönöm!!!!

    • Vida Agi szerint:

      A vízfejűség jellemzője a túl nagy kutacs, emellett hányás jelentkezik, a baba nehezen táplálható, sokat sír éles hangon, tehát vannak egyéb tünetek is, amik nálatok nem állnak fent, ezért nincs ok az aggodalomra.

  4. Perédi-Tordai Renáta szerint:

    Szia Ági!

    a mi kislányunk most 4hetes és sajnos nem anyatejes baba.A második héten elment a tejem mert már a kezdetektől problémáink voltak.A kislányunk tervezett császármetszéssel a kiírt időpont előtt 12nappal született meg.Nekem csak a 4.nap indult meg a tejen plusz a kislányom nem tudott rendesen szopizni,mert lapos mellbimbóm van,amin bimbó kiemelővel tudtunk segíteni de így sem volt az igazi a szoptatás,és már a kórházban kapot pótlás képp tápszert.Én serényen pumpáltam a meglévő anyatejet még pumpát is béreltem a kórháztól de sajnos nem tudtam a kislány igényeit kielégiteni és így teljesen tápszeres baba lett.:(
    Ausztriában szültem és itt nem gyógyszertári tápszert ír fel az orvos az újszülöttnek ha nem bemész a dm-be vagy valami élelmiszerboltba és megveszed azt a kezdőtápszert amit te jónak gondolsz.mi az aptamil Ha Pre tápszerrel kezdtünk de szorulása és szélgörcsei voltak a babának tőle 2és 1/5 hetesen tőle igy javasolták hogy térjek át egy speciális fajtára ami pontosan szorulásra szélgörcsre és felfújódásra van a neve aptamil comformil.Ez úgy ahogy bevált most a széklete zöld krémes naponta 1× nagy mennyiség.Nem tudom hogy ez normális?
    A “problémám” az lenne hogy még sajnos nem sikerült a nap menetét beállítani.Sajnos össze-vissza eszik a baba félóra óránként 20-30-60ml és nem nagyon akar utána böfizni majd csak kb 40-50perccel később.az éjszakák is változóak van hogy csak 2× 130ml eszik de volt már olyan is hogy 2óránként 100 ml.Ma pl délelőtt 7:30-kor evet 100ml és utána óránként 30ml egészen 12:30-ig közte nem aludt pedig nagyon fáradt álmos volt.Most éppen alszik 30perce de nyugtalan és nyöszörög fel-fel riad de még vissza alszik.Sajnos napközben elaludni is csak kézben hajlandó,mert ha leteszem azonnal felébred és sírni kezd.
    A kérdés hogyan tudnánk egy jó napirendet beállítani?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Üdv Renáta

    • Vida Agi szerint:

      A széklete normális, tápszeres babánál nagyjából így kell kinéznie.
      4 hetesen még nincs igazán napirendje a babának, neked kell elkezdeni kialakítani azt, de valódi rendszer többnyire csak 6-8 hetes kor között szokott kialakulni, amikor már ő is érettebb kicsit. A megoldás a napirendben keresendő. Az újszülöttek többsége az első pár hétben csak eszik és alszik, de 3-6 hetes korban a többség elkezd kevesebbet aludni, és ilyenkor a szülők nem tudják, mitévők legyenek. Az ébrenléti idő egyre hosszabb lesz – ez természetes. 1 hónaposan 1-1,5 órát van fent két alvás között a baba ébren és mivel 3 óránként eszik, két evés között általában 1-1,5 órát alszik. Ha csak fél órát alszik az azért van, mert nem magától aludt el, hanem elaltattátok, illetve gyakori hiba, hogy evés után elalszik a baba azonnal, lefektetik, aztán 20-30 perc múlva a saját emésztése ébreszti fel. A szopizás ugyanis kiváltja a kicsiből az emésztési ingert is.

      Ebben a korban a babák alvás után kb. 1 órát tudnak egyhuzamban ébren lenni, utána már nagyon fáradtak. Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos (kb. 1-1,5 óra ébrenlét után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog.
      Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.

  5. Betti szerint:

    Sziasztok!
    A mi picúr lányunk is 4 hetes, azonban ha nem alszik akkor max 30 percet bír beszélgetni, mutogatni, mocorogni, utána folyamatosan elkezd sírni…csak akkor nyugszik meg ha kézbe vesszük és babusgatjuk. Ez nem baj?

    Válasz: Bajnak nem baj, 4 hetesen még minden normális. De ha úgy látjátok, már álmos, akkor inkább fektessétek le. Ebben a korban 40-50 perc után már elálmosodnak a babák.

  6. Angi szerint:

    A mi 4 hetes kislányunk is már nagyon éberen figyel. A fényeket szereti, sokszor a lámpák felé akar fordulni. Tetszenek neki a nagy szekrények is, ami kontrasztos a falhoz képest, nézeget az irányukba. A hangunkra is reagál és valóban egyre többet nézelődik, igyekszünk színes dolgokat a látóterébe helyezni, hogy azokkal kösse le a figyelmét. Ő is elég hamar elkezdett mosolyogni, sokszor evés után jóllakottan a vállunkon.
    A zenét is szeretni, ha megszólal, fülel és fordítja a fejét a hangszóró felé, ahonnan a hang jön. Már kezd néhány hangot is kiadni, “beszélgetni”.
    Egyre többet próbálkozunk kis tornával, masszázzsal is, ami sokszor tetszik neki, figyel és hagyja magát.

  7. Bálint Szandra szerint:

    Az én kislányom már két hetes múlott mikor először mosolygot. Azóta elvétve napjában többször. Viszont már mozgolodik is, keresztbe fordul az ágyában, emelgeti a fejét, és egyre többet nézelődik. Felfigyel hangokra. Már négy hetes és olyan, mint egy igazi ” kisember” , minden tettével együtt, sőt néha fura hangokat ad ki, ha beszélünk hozzá.