Tápláló gyümölcskrémek

A sima gyümölcspépek nem túlságosan táplálóak, ezért sok anyuka aggódik, hogy ha csak gyümölcspépet vagy gyümölcsöt ad a babának, akkor nem fog eléggé jóllakni, erre jelenthetnek megoldást a finom gyümölcskrémek, amiket egy kis fantáziával bármilyen gyümölcsből elkészíthetünk.

bébipapik
Én most dinnyéből csináltam meg: kb. 1 kiló görögdinnyét felkockáztam, rúdmixerrel összeturmixoltam, majd feltettem a gázra puhulni a saját levében, amikor már nagy levet eresztett, kevés cukorral (kb. 2 evőkanál) összekevertem, és 5 kanál búzadarával krémesre főztem.

Ugyanez készülhet őszibarackból, sárgabarackból, szilvából vagy sárgadinnyéből is (meg még egy csomó gyümölcsből ízlés szerint). Ha nem annyira lédús a gyümölcs, kevéske vizet tehetünk hozzá. Búzadara helyett kukoricakeményítőt is tehetünk hozzá, amitől nem lesz annyira sűrű a maassza.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

14 Comments

  • Eszter

    2011. május 13. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam egy hét múlva lesz 7 hónapos. Kb. 1,5 hónapja kezdtük a hozzátáplálást, mert már nagyon éhes volt 🙂
    Jelenleg a napirendünk: hajnali 3kor anyatej (tulajdonképpen ez maradt az „éjszakai” evésből), 7kor anyatej, 11-12kor főzelék (most kezdjük hússal), 15-16kor gyümölcs, 18-19 felé már éhes, így akkor van a vacsora, ami anyatej. Ezután kb. fél 8kor van fürdés és utána már szinte öltözködés közben elalszik.
    Most szeretném bevezetni a 10órai gyümölcsöt, bár ő eddig nem igényelte, nem is gondoltam egész adagot, csak hogy ne 11kor kelljen ebédelni. Meglátjuk, mert ilyenkor alvásidő is van.
    Kérdésem: jó ez így? ha pl. rizspelyhet tennék az uzsonnába, tovább tudnám húzni a vacsoraidőt?

    • Vida Agi

      2011. május 22. vasárnap

      Szerintem ez így ebben a korban teljesen jó, nem kell változtatni rajta egyelőre.

  • Adrienn

    2010. május 20. csütörtök

    Szia!

    8hónapos mult a kisfiam,eddig vacsira tejpépet kapott,de halottam már róla,h ilyen korban már vacsira is fözeléket kellene kapnia!Váltsak át már nála is fözelékre?Vagy még elég a napi egyszeri fözelék?
    Köszi!
    Üdv:Adrienn

    Válasz: Nem kötelező vacsorára is főzeléket adni, de lehet, ha ebédre már szépen megeszi.

  • ircsó

    2009. december 06. vasárnap

    Szia Ági!

    20 hós kislányom nem igen eszi a darabos gyümölcsöt (nyáron is csak a málnát), viszont az üvegeset elfogadja.( sajnos nem minden nap). Ezzel is viszek be a szervezetébe vitamint vagy megsem közelítem a friss, darabos gyümölcsben lévő vitaminnal szemben?

    Még egy fontos kérdésem van, ne haragudj, hogy nem a témához kapcsolódik, de nem találtam ilyen topikot.

    20 hós kicsi lányom 11 kg és 80 cm( még szopik) . Pici korában nagyon szépen hízott, sőőőőt, kis hurkás, duci volt. Hozzátáplálás után visszasett a hízás mértéke, de tudom, hogy ez rendjén van. Viszont most is jó evő( sőőőt, szerintem sokat eszik-hál istennek), és napi 2-3 kakija van.( nem hasmenés, de nem is kemény) Normális, hogy ilyen gyors az anyagcseréje? utóbbi időben 2-3 hónap alatt csak 20 dkg-mot gyarapodik. Kell emiatt aggódnom? Eddig nem foglalkoztam a témával, csak pár napja elgondolkodtam, hogy lassan 2 éves babinak normális a 3 széklet( volt olyan nap, mikor 5 kakink volt).

    köszi

    Válasz: Ezzel is viszel be a szervezetébe vitamint, de valamivel kevesebbet, mert az üveges ételek hőkezeltek. Igen, normális, hogy ilyen gyors az anyagcseréje (a két és fél éves fiam is 3x kakil). A hízás nem számít ebben a korban már nem híznak olyan egyenletesen: pár hónapig semmi, aztán hirtelen fél kiló.

  • Iza

    2009. szeptember 24. csütörtök

    Kisfiam 14 honapos es nem fogadja el a gyümölcsöt. Már mindent probáltam segitsetek létszives ha van valakinek valami jo ötlete

    Válasz: Párosítsd a gyümölcsöt olyan étellel, amit szeret, pl. gabonapehellyel, burgonyával (pl. krumpli-alma püré, de először több krumpli legyen benne, aztán egyre több alma és egyre kevesebb krumpli), keksszel, babapiskótával is turmixolhatod), készíthetsz tejturmixokat is pl. eperből, málnából, banánból, ezt is szokták szeretni.

  • ZZita

    2009. augusztus 22. szombat

    Kedves Ági!

    A kisfiam 7 hónapos. Éjszaka mostanság egyre többször felkel enni, és úgy vettem észre, hogy éjjel többet cicizik. Napközben mintha nem lenne türelme enni, ezért sokszor 2 óránként is eszik. Eddig csak kétszer kepott enni gyümölcsöt vagy főzeléket. Kicsit meglepődtem, mikor azt olvastam, hogy 5 -6 hónapos gyerek már 5x eszik szilárd ételt.
    Két kérdésem lenne:
    1 Hányszor kell ennie szilrád ételt egy ilyen korú gyereknek – mikor vezessem be a reggelit uzsit és a tízórati?
    2 Mennyi húst adhatok neki? Erről teljesen eltérő menyniségeket olvastam.
    Köszi
    Zita

    Válasz: 7 hónaposan 1x kellene ennie szilárd ételt, általában 1 étkezést sikerül ilyenkor kiváltani (persze az se gond, ha még egyet se, és az sem, ha jóétkű a baba és már 2 étkezést kiváltottatok, ez attól is függ, mikor kezdődött a hozzátáplálás.
    Naponta 1x kapjon kevés húst a főzelékébe, gyümölcspürébe keverve, mert 6 hós korra kimerülnek a szervezet vasraktárai és kell a hús a szervezetnek.

  • Kriszta

    2009. március 20. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 5 és fél hónapos, sajnos kevés volt már a tejcsi, így el kellett kezdenem a hozzátáplálást alig 5 hónaposan. Mostanra így eszünk: 6-7 reggeli anyatej (+ tápszer ha kell), 10 körül tízórai gyümölcs, 14 óra körül főzelék, 17 óra uzsi gyümölcs, 19,30-20,00 vacsi anyatej (+ tápszer ha kell)és éjjel 23,00 körül tápszer. Jó ez így?
    2 kérdésem van:
    1. Sajnos az éjszakai evést nem tudjuk elhagyni mert éhes. Nem lehetne a gyümölcsét felturbózni napközben, főleg a du-it rizspéppel, vagy kölessel? Talán akkor jobban lakna és nem kéne éjjel etetni? Vagy a főzelékadagot növeljem? Most 180-190g-ot eszik.
    2. Mennyit kéne ennie naponta? A gyerekorvosunk szerint 1000 g-nál nem többet, de ő sokkal többet enne, ha hagynám? Most 6880g és 68 cm-tehát nem duci, nagyon karcsú baba.
    Előre is köszönöm a segítséget, mert annyi sok jó ill. rossz tanácsot kapok és nem vagyok biztos a dolgomban…

    Válasz: 1. Ebben a korban előfordulhat már, hogy a tej kevés neki. Az étrendje jól van így, 5 hónaposan még nem várhatod el, hogy 5-6 óránál többet kibírjon éjjel evés nélkül.
    2. Ha többet enne, akkor hadd egyen többet. Az orvos mellett sem áll ott senki, amikor ebédel és szól rá, hogy „ezt a falatot már nem szabad megenni”. Mindenkinek más igényei vannak a mértéket illetően, a babának is lehetnek olyan időszakai, amikor több táplálékra van igénye és olyanok, amikor kevesebbre. Ha ő enne, akkor hadd egyen, ő még képes szabályozni a mennyiséget, nem eszi túl magát.

  • Etelka

    2009. március 10. kedd

    Szia Ági!
    Több kérdédem is lenne. Kislányom 7 hónapos, naponta 5x eszik, ebből egyszer főzeléket , tízórarira pedig gyümölcsöt (ez után még szopik). Egyébként a szopi tápszerkiegészítéssel megy (nem cumisüveg, hanem SNS) . MIvel egyre kevesebb a tejcsi sajnos, a gyümölcshöz pár napja rizspelyhet keverek. Kérdésem: mennyi gyümölcsöt adhatok neki maximum (ha van maximum) ?
    Másik kérdésem az lenne, hogy 7 hósan melyik itatópoharat javasolnád? A puha vagy a kemény csőrűt? Mi a puhát próbáltuk, de abból sok jön egyszerre, félre is ment. Vagy csak gyakorlat kérdése?
    És a harmadik kérdés: Kincső naponta úgy eszik ötször, hogy reggeli kb 6-fél 7, tízórai 10-11, az ebéd kb 2-kor van , „uzsi” pedig 6-7 körül. Ezután viszont rögtön elalszik, és a „vacsora” hajnal 2 körülre esik, addig alszik. Szerinted ébresszük-e fel este 10-11 körül enni, hogy hozzászokjon ahhoz a ritmushoz, hogy tényleg éjjel aludjon? Vagy majd kialakul?
    Kérlek, válaszodat az e-mail címemre is küldd már el, ha lehetséges!
    Előre is köszönöm: Etelka

    Válasz: Nincs maximum, egyen, amennyi jólesik neki, ameddig kéri.
    Szerintem puhacsőrűvel kezdjétek, abból könnyebb inni, de szelepeset, mert abból nem jön sok egyszerre.
    Ez a napirend így jól van, nem kell felébreszteni.

  • Vida Agi

    2008. november 20. csütörtök

    Kirus, ennyi idősen még ne adj kukoricadarát, búzadarát ezeket, csak 8 hónapos kortól, viszont a Milupa 7 gabonás pelyhet már adhatod, azzal tudod keverni a gyümölcsöket. A rizspelyhet is adhatod már. Szerintem egyelőre jó ez így, majd ha elkezded bevezetni a harmadik alkalmat, akkor lehet este főzeléket adni.

  • Kirus

    2008. november 20. csütörtök

    7hónapos kisfiamnak is felturbózhatom a gyümölcsöket rizspehellyel, kukoricadarával, vagy a búzadarával? Vagy még korai? Egyenlőre ebédre kap főzeléket, vacsorára pedig pépet. Megpróbálkozzam az esti főzelékkel? Még szopik egyébként.
    Köszi a segítséget!

  • Vida Agi

    2008. november 11. kedd

    Igen, adhatsz kukoricadarát is gyümölccsel, ez elég magában tízóraira, uzsonnára is.

  • Tünde

    2008. november 10. hétfő

    Bővebben kérdeznék:én tízóraira gyümölcsöt adok, uzsira rizspehellyel ugyanazt a a gyümölcsöt.Milyen variációkat tudnék még adni? Most olvastam a kukoricadarát, ahhoz is mehet a nyers gyümölcs? Délelőtt elég magában? Ebédre főzeléket készítek dupla adagot és ugyanazt adom vacsira is.

  • Tünde

    2008. november 10. hétfő

    Én uzsira adom rizspehellyel a nyers turmixolt gyümölcsöt.ez így jó?

    Válasz: Igen.

  • Kriszti

    2008. augusztus 29. péntek

    Tényleg jó ötlet, én kukoricadarát szoktam hozzátenni, mivel még csak most lesz 1 éves a kisfiam. Abban ugye nincs glutén.