Reggeli-Ebéd-Vacsora

A babák hozzátáplálásával kapcsolatban gyakran hallom azt a kérdést, hogy ez vagy az az étel vajon adható-e reggelire vagy vacsorára. Nézzük tehát, mi mikor adható!

Az új étel Azok az új ételek, amiket korábban még nem kapott a kicsi, és most elsőként próbáljátok ki, a délelőtti (tízórai vagy két szoptatás közötti) időpontban kerüljenek kipróbálásra, így nem ébresztik fel éjszaka már a babát, ha esetleg pocakfájást okoznának. Az első 3 napban, amíg kapja a kicsi, addig csak a délelőtt kapja, ha nem okoz gondot, akkor lehet egy későbbi étkezéskor bevezetni. Természetesen, amíg csak 1-1 kanállal kap az új ételből a baba, addig utána egy másik ételből, amit már megehet, egy teljes adagot kapjon (ha egyébként is étkezési időben kapta az új falatokat)

Reggeli-Ebéd-Vacsora Főzelék Bármelyik étkezésre adható, de mivel ez a legtáplálóbb étele a babának, ezért általában ebédre és vacsorára szoktuk adni.

Tejpép, gabonapép Ezeket reggelire, tízóraira, uzsonnára és vacsorára adható laktató ételek.

Gyümölcsök Elsősorban tízóraira és uzsonnára, valamint főétkezések után desszertként lehet adni őket.

Joghurtok, tejtermékek magukban vagy gyümölccsel, turmixok Reggelire vagy tízóraira, uzsonnára lehet adni őket.

Tápszer A megszokott főzelékkel még nem kiváltott etetési időpontokban lehet adni, valamint 1 éves kor előtt reggelire vacsorára, de tejpéppel és (8 hónapos kor után) tejtermékekkel ezt a két étkezést is ki lehet váltani.

Kekszek, babapiskóta, kölesgolyó Tízóraira, uzsonnára lehet adni.

Kenyér, kifli, felvágottak stb. Reggelire és vacsorára adható.

Minden étel természetesen akkor adható, ha a baba már betöltötte a táblázatban meghatározott kort. Semmi nem történik, ha ebédre gyümölcsöt vagy kenyeret eszik a baba, de az étkezési szokásait te alakítod ki, ezért nem mindegy, mihez szoktatod hozzá már ilyen kicsi korában. Különösen a dackorszakban nehéz a változatos és egészséges táplálkozás betartása.

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

106 Comments

Comment navigation

  • edina

    2010. október 11. hétfő

    Szia Ági!
    Az előzőből kimaradt kérdés. 8 és fél hónapos babámna csirkehúsos paradicsomos szószt készítenék. Durumtészta adható mellé?
    Kszönöm válaszod

    Edina

    Válasz: Igen.

  • edina

    2010. október 02. szombat

    Kedves Ági!

    Kisfiam már 8 hónapos elmúlt , hozzátáplálása szépen alakul. Napirendjével és elsősorban az étkezésével kapcsolatosan kérem a véleményedet.
    – éjjel 1x szopizik
    – reggeli kb 7 óra szopi
    – tízórai kb fél 10 gyümölcs gabonapehellyel (nem eszik sokat max 100 ml)
    – alvás kb. fél 11 től fél 12-ig
    – ebéd húsos főzelék, ébredés után azonnal kéri , akkor is, ha csak 11-ig alszik (van hogy 250ml fölött eszik)
    – alvás fél 3-tól fél 4-ig
    – uzsonna szopi, ehhez nagyon ragaszkodik, még mindig nem sikerült kiváltani, csak néha fogad el gyümit.
    – vacsora 18 után tejbedara, vagy főzelék, bár ez utóbbi nehéz a gyomrának.
    – 19.30 szopi
    – 20 alvás

    Előfordult márnéhányszor, hogy ebéd és du-i alvás utánig nem bírta kivárni az uzsonnát, és 3 órán belül evett.Nem túl gyakori így az evése?
    Ha látom rajta hogy éhes du-i alvás előtt, inkább megszoptatom, viszont ébredés után így nem kell neki az uzsonna. Ébredés után az is gyakori, hogy hallani sem akar szilárdról. A szopi viszont annyira nem elég már neki, hogy este 6-kor alig tudunk a sétáról hazaérni, olyan éhes.Tehát így is úgy is du. csak szopizik.

    4 óránként eteni egyszerűen képtelenség.Reggel ébredés után nem szopizik eleget, mivel minden más érdekli csak az evés nem (sötét szoba ellenére sem, vagy mivel az éjszakai tejci benne van) így de.-i alvás előtt kell neki a gyümölcs, viszont nem eszik annyit, hogy 4 órát kibírjon vele.
    Mit változtassunk, vagy jó ez így?
    Köszönöm válaszodat!

    Edina

    Válasz: Tökéletes a napirendje, semmin nem kell változtatnotok.

  • Edit

    2010. szeptember 30. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kislányom 7 és fél hónapos, szilárd ételt eszik és tápszert is kap. Kérdésem az lenne, hogy mikortól lehet neki adni sovány joghurtot vagy krémtúrót? Azt tudom, hogy tejet csak egyéves korától kaphat vagy még később.
    Köszönöm válaszát!

    Válasz: tejtermékeket (joghurt, túró, kefír, sajt) 8 hónapos kortól kaphat.

  • Rita

    2010. szeptember 27. hétfő

    Kedves Ági köszönöm a válaszod, de nem nagyon értem. Segítenél?
    Leírom az étrendet:Nem tudom ebbe hogy tudnám belevarázsolni a fürdés előtti főzeléket:)
    Természetesen +/- fél óra
    3.30 szopi
    7.00 szopi
    10.00 gyümölcs babakeksszel, joghurttal, túróval, gabonával 180 ml körül
    13.00 főzelék hússal 150 ml körül
    16.00 kb. ua mint a tízórai
    18.00, 18.30 fürdés
    19.00 szopi
    20.00 körül szunya.

    17 és 18 között kellene főzeléket adni? Akkor nem lesz túletetve? Sokszor azért nem tudom lerakni, mert az uzsonna túl sok volt neki és túlzottan tele van, még bukik is néha szopi után.

    Köszi a segítséget:)

    Válasz: Ebbe a napirendbe egyelőre nem kell vacsorát beletenni, később a lefekvés előtt kb. 1 órával (tehát amikor az uzsonnal után már eltelt 3 óra) lehet majd vacsorát is adni. Ezután jöjjön a fürdés, és lefekvés előtt a szopi, ameddig még kéri.

  • milananyu

    2010. szeptember 27. hétfő

    Tomianyu, van a Sinlac pép, amiben semmi glutén ill tejszármazék nincs hanem szentjánosmag kenyés ill rizs alapú, ill csakis Hipoallergén tejpépet egyetek, van a Milupának is pl, feliratva olcsóbb.A Sinlac is allergénmentes amúgy.Lehet ezekbe gyümit keverni vagy magába is fogyasztható, nekem is 8 hós a kisebbik fiam, mi 4 hós korától eszünk mást, s én is inkább übvegeset adok neki, abból a hipp bio kat legtöbször.

  • tomianyu

    2010. szeptember 27. hétfő

    8 hónapos kisfiam van. 2 hónapja kezdtük a hozzátáplálást. Nagyon óvatos vagyok, mert volt allergiás a családban. Úgy tudom ilyen esetben nagyobb az esélye, hogy örökli a baba az allergiát?! Kérdésem, hogy a tejpépeket adhatom-e neki? Igen sok fórumon (internet, Babavilág TV) utánnanéztem és a glutén és egyéb allergén (tejfehérje, tejcukor) tartalmú ételeket nem ajánlják még ilyen pici babának. A legtöbb pép, illetve bébiétel tartalmaz/hatja a fenti anyagokat. Próbálok minden veszélyforrást kizárni és a teljes allergénmentes üveges bébiételeket részesítem előnyben még az otthon főzéssel szemben is. Az ember annyi rosszat hall a piaic zöldségek, gyümölcsök minőségéről is. Lehet, hogy a túl aggódós anyukák táborát erősítem, de szeretném, ha gyermekemből egy egészséges felnőtt lenne!

    Válasz: Allergia szempontból a legjobb, ha te magad főzöl a babának mégpedig idényzöldségekből és gyümölcsökből. A nem idényzöldségekkel az a gond, hogy vegyileg érlelik őket, ezért érdemes azokat a zöldségeket adni, amiknek egyébként is szezonja van, vagy pedig mélyhűtött hozzávalókat használni. Ősszel/Télen is számos gyümölcs van: alma, sütőtök, gesztenye, cékla, körte, szőlő, birsalma/körte, szilva, banán, narancs, mandarin stb. amiket kaphat a baba.
    Ha a szülők valamelyike allergiás, akkor örökölheti a baba legnagyobb valószínűséggel a hajlamot, ha a nagyszülők valamelyike, akkor erre már csak 25% az esély, ha távolabbi rokon, akkor még kevesebb.
    8 hónaposan már elvileg lehet tejpépet kapni, de ha allergiára hajlamos lehet a kicsi, akkor 1 éves korig ne kapjon semmilyen tejterméket, és tejpépet sem.
    A gluténnal más a helyzet, a legújabb ajánlások szerint nem növeli az allergia kialakulásának esélyét, ha glutén tartalmú ételeket kap a baba, de ezeket fokozatosan kell bevezetni és figyelni a tüneteket (hasfájás, kiütések, bőrelváltozások stb.)

  • Gyöngyi

    2010. szeptember 26. vasárnap

    Kedves Ági!
    7hós kisfiam étkezésével kapcsolatban szeretném a segítségedet kérni, immár sokadszor:). Anyatejes baba, az ebédet váltottuk ki,nagyon szívesen fogad b.mit, amit főzök neki.Bébiételt+tejpépet nem adok neki, nem is szeretnék! A napi étkezések így néznek ki:
    05.30-06.00 szopi
    08.30 szopi
    11.30 szopi
    13.30-14.00 főzi(húsos is)
    17.00 szopi
    19.00 gyümi gabonával vagy rizzsel
    20.00 szopi 2 ciciből
    Az este 7órás gyümi kb. 4 hete megy a védőnő javaslatára, mert elkezdett hajnalban felébredni(3-3.30 körül). Más vele korú babák már csak 5x esznek, ill. nem ébrednek ilyen korán. Az éjeket amúgy születése óta végigalussza. Sajna a d.utáni alvás miatt az esti lefekvési időpontot tolni nem tudom. A szopi lenne sok? Mit csináljak? Esetleg 5-kor adjam a gyümit? Vagy d.e. váltsak ki szopit? Szeretném őt sokáig szoptatni, de lehet, hogy már nem elég neki a tejem?
    Válaszodat hálásan köszönöm!
    UI: 2 alsó foga szinte észrevétlenül kibújt!

    Válasz: Tökéletes, ahogy eteted. A babák emésztése nagyon gyors és nem egyforma. Mindegy, melyik baba a környezetedben, mikor ébred, hogy alszik, teljesen normális, ha 7 hónaposan éjjel 3 felé megéhezik a kicsi, mert éhes (gyakorlatilag mindegy, mit kap este, ilyenkorra már megéhezik). Ilyenkor meg kell etetni, majd ha már nem lesz éhes, akkor nem fog felkelni hajnalban.

  • Sophie

    2010. szeptember 22. szerda

    Kedves Agi,

    Kislanyom mar 11 honapos, de meg mindig nem nagyon eszik „rendes” eteleket.

    5 honapos kora korul a gyerekorvos tanacsara elkezdtem a hozzataplalast, akkor szivesen eszegette az uj dolgokat, de a szopik megmaradtak. Sosem evett tul sokat semmibol, par kanal utan mindig elvesztette a turelmet (vagy az erdeklodeset?). Most, hogy mar lassan egy eves lesz, ideje lenne, hogy mar ne a szopi legyen a fo taplaleka, nem?

    Minden nap megprobaljuk delben es este a fozeleket, de van, h egy kanallal sem eszik meg belole. Nehany gyumolcsot elfogad, de eleg rapszodikus az egesz evese… Rizs es kolespelyhet vettem neki, amiket vizzel keverek el, de a kolespelyhet egyszer ette meg, azota akarhanyszor kinalom, siman, gyumolccsel, nem fogadja el.

    Most egy hetig beteg volt, lazas, nathas, es semmit nem fogadott el, csak a szopit. Kezdjem el elorol a hozzataplalast? Valamint, ha kap fozeleket, akkor mar egyatalan ne legyen utana szopi?

    Altalaban az apjaval van reggel 9-tol du 1-ig, amig en dolgozom, aztan valtunk, es en vagyok vele delutan. A betegseg elott reggel egyszer kapott tejet, aztan delelott valamikor a fozeleket. Amikor en hazaertem akkor mindig egybol szopi volt, nem is hagyott altalaban semmit csinalni, amig ezen tul nem estunk. Delutan viszont sokszor szopizott, az uzsonna utan, a vacsora utan, es meg elalvas elott is. Ez igy nem tul jo, gondolom.. Most ez teljesen szetesett a betegseg miatt, megint csak szopik vannak, de talan most ujra kezdhetnenk valami rendszer kialakitasat, nem?

    Elore is koszonom a valaszodat!
    Udv
    s

    Válasz: Ha már meggyógyult és újra elfogadja a kanalas ételt, újra lehet adni neki. Először az ebéd után már ne kapjon szopit, ha ez már működik 3-4 napja, utána a tízórai után is el lehet hagyni a szopit és így tovább fokozatosan kiváltani a szopikat kanalas étkezéssel.

  • Rita

    2010. szeptember 22. szerda

    Kedves Ági!

    8 hónapos a kislányom. 5 hónapos koráig végigaludta az éjszakákat, azóta nem. először a fogzásra gyanakodtunk, de egy foga sincs még kint és nincs egyéb erre utaló tünete sem. Rájöttem, hogy csak enni kel fel éjszaka, mert éhes. 5 hósan kezdtük a hozzátáplálást úgy hogy 7 hónapos koráig eljutottunk addig, hogy csak reggel, este (+éjszaka kétszer), meg napközben egyszer szopizott (de nagyon elkalandozott a szopizás közben, mart, karmolt…és alig evett…), 2 hete a napközbeni szopikat teljesen
    elhagytuk. Észrevettem, hogy este a lefekvés előtt is alig tud már enni a cicimből, és ma reggel is alig volt valami benne.
    Arra kérek tanácsot, hogy szerinted teljesen el kellene hagynom a szopikat és reggel, meg este is megetetni? De mivel? Nem korai még a tej elhagyása ilyen korban, mivel pótoljam a reggelit meg a vacsorát? Egyébként jókedvű aranyos kisbaba, biztos elég neki a kanalas kajcsi napközben, tehát arra semmiképpen nem térnék vissza, mert szerintem azt már nem igényli. a reggeli meg esti szoptatást szerettem volna még egy darabig megtartani, de ha nem elég neki, akkor nem erőltetem. Mivel pótoljam? Tejpéppel? Sinlaccal?…?

    Előre is köszönöm a segítségedet:)

    Válasz: Még korai a tej elhagyása ebben a korban. Reggel és este szopizzon még, az a tej, ami van, elég neki. Ha kevésnek érzed, akkor este bevezetheted fürdés előtt a vacsorát, kaphat ilyenkor is főzeléket, reggel pedig gabonapépet, Sinlacot.

  • Csilla

    2010. szeptember 20. hétfő

    kedves Ági!

    5hós picimnél 3napja kezdtük a hozzátáplálát almával.kérdésem az lenne h érdemes megvárni mig idővel kiváltjuk a 10órait,vagy ebédre adhatok már neki zöldségeket is kostolni(ha nincs épp új étel bevezetés 10óraira)?igy is-ugy is hallottam már h lehet csinálni,te mit javasolnál?előre is öszönöm a válaszodat!
    szép napot, Csillu

    Válasz: Tulajdonképpen mindegy. Ha már szépen megeszik egy teljes adag almát (kb. 200 gramm, egy 2 decis pohárnyi adag), akkor lehet ebédkor zöldséget kóstoltatni, de addig nem.

  • hkriszti

    2010. szeptember 17. péntek

    Szia!

    A kislányom múlt héten töltötte be a 7.hónapot.Anyatejes baba,de a szopin kívül egyszerűen nem kell neki semmi.Sosem cumizott,nem is próbálta,hiába adtuk a szájába,kiköpte,öklendezett tőle.Cumisüveggel dettó ezt csinálja.Mivel nagyon úgy érzem,hogy alig van tejem,próbálkoztam tápszert adni,de a végletekig tiltakozik,nem hajlandó elfogadni.Ugyanez van,ha itatópohárból kínálom meg vízzel,vagy gyümilével.Meg se próbálja,nem kér.A hozzátápit elkezdtem 4hósan,alma-banán-krumpli-répa…semmi.Először csak sírt tőlük.Később kilökte a nyelvével,most meg ott tartunk,hogy ki se nyitja a száját,összeszorítja,elfordul,sír. Néha egy-két kanállal sikerül neki adnom (mostmár husit is turmixolok az ételébe),de ennél többet nem tudok…ezt is úgy,hogy közben énekelek,játszok,stb.De ezután őrületes hiszti jön,és egyszerűen nem eszik.Már van két foga alul,és lehet,hogy a felsők is elindultak,elég nyügi mostanában.Nade nemhogy kiváltani nem tudom a szopikat,még a kóstolásig se nagyon jutunk el.A méretei: 70,5cm 7450g.
    Mi a fenét tudok tenni?!Már megőrülök…úgy érzem,egész nap szinte semmit se eszik/iszik…Sokszor szopizik pár percet (de alig jön belőle). Nagyon aggódok.Doki szerint csak próbálkozzak és próbálkozzak.De hát ha fejre állok,se kér! 🙁


    Válasz:
    Próbáld meg, hogy először nem akarod még kiváltani a szopikat, hanem csak szoptatsz a megszokott időpontokban és két szopi között próbálsz naponta kétszer kevés kanalas ételt adni, de csak annyit, amennyit elfogad. Nem kell itatópoharazni, neki még elég az anyatej, és az a néhány kanál gyümölcs, amit megeszik. Ha türelmesen csinálod így, idővel az egyik étkezésnél elkezd majd teljes adagokat enni, ilyenkor kezdheted el majd kiváltani az ebédet.

  • Csúri Gabi

    2010. szeptember 14. kedd

    Szia Ági!
    Köszönöm szépen a válaszod! Mindjárt ki is próbáltuk: nagyon profin felcsipegeti a kis darabokat és a szájába teszi, kicsit majszolja, de nem igazán rágja a falatot. 5-ből 4-et félrenyel vagy nagy darabban igyekszik lenyelni és sírni kezd, majd öklendezik… úgy megsajnáltam! Látszik rajta, hogy mennyire igyekszik. Hát próbálkozunk szorgalmasan. Remélem nem megy el a kedve a félrenyelések miatt.
    Üdv: Gabi

  • Fulop Timea

    2010. szeptember 11. szombat

    Kedves Agi!

    Koszonom eddigi gyors valaszaidat!
    Kisfiam lassan 4 honapos! Sajnos tapszerkiegeszitesre is szuksege van, mert nem eleg neki a tejem! Szepen fejlodik mar tobb mint 6 kg! Tobben tanacsoljak, hogy mar nyugodtan adhatnek neki almat es olyan babyetelt ami mar 4 honapos kortol adhato! Es igy megkezdhetnenk a hozzataplalast! Szerintem ez meg korai, hiszem mindenhol azt lehet olvasni, hogy varjuk meg a 6 honapos kort! Szerinted mikor probalkozhatok eloszor uj etellel?
    Timi
    Koszonom a valaszod!!!

    Válasz: Felesleges erőltetni, csak túlterheled vele az emésztőrendszerét, várjátok meg a 6 hónapot.

  • Csúri Gabi

    2010. szeptember 07. kedd

    Szia Ági!
    Ismét hozzád fordulnék, hátha van valami jó tipped a problémánk megoldására:
    Kisfiam 10 hónapos, minden étkezést kiváltottunk, nem ragaszkodik a cumizáshoz, anyatej pedig sajnos nincs, darabos ételeket még nem fogadja el. Két héttel ezelőttig öröm volt etetni, úgy falta a mindenféle ételt a kiskanálból. Azóta próbálja elkapni a kanalat ahogy a szája felé közeledik és ahelyett, hogy megfogná, lecsapja az etetőszék tálcájára, ahol két kézzel veti bele magát a szétmaszatolásba. Egyáltalán nem próbálja a megszerzett kanalat a szájába vinni. Ha neki is adok kanalat, akkor azt rágcsálja evés helyett, és ugyanúgy kapkod. Ha adok neki a tálcára kis gyümölcsdarabokat, próbálja felszedni és megenni, de még nagyon ügyetlen, elveszti a türelmét, és akkor megint megint kezdődik a kanálkicsapkodás a kezemből, ha én próbálom etetni. Szerencsére nem vesztem el a türelmem, nagyon szeretnék segíteni neki. Gondolom nagyon szeretne egyedül enni, ezért van ez az egész. Hogyan tudnám oldani ezt a feszültséget benne az evések alatt?
    Köszönöm a segítséged! Gabi

    Válasz: A kisebbik fiam szó szerint ugyanezt csinálta 🙂 Próbáld meg, hogy két kanál van kéznél, az egyikkel ő maszatol, a másikkal te etetsz. Ebből a nyúlkálásból egyébként hamar önálló evés lesz és mivel már ilyen ügyes és érdeklődő, ezért nyugodtan adhatsz neki minél több iolyan ételt, amit maga csipegethet fel.

  • Edit

    2010. szeptember 06. hétfő

    Kedves Ági!
    Kislányom 7 hónapos, 1 hónapja elkezdtem a hozzátáplálást és mellette tápszert is kap. Nem tudom, hogy jól csinálom-e az etetést, elég-e neki!
    Reggel 7 óra körül 220ml tápszer
    Tízórai 10 óra körül 150 ml tejpép vagy ue. gyümölcs gabonával
    Ebéd 13-14 óra körül 200g főzelék vagy húsi
    Uzsonna 17 óra körül gyümölcs vagy tejpép
    Vacsora 19-20 óra körül 220ml tápszer.
    A kérdésem az lenne, hogy elég-e a napi 5-szöri étkezés, mert az elfogyasztott mennyiség nagyon változó.
    Köszönöm!

    Válasz:Teljesen elég neki ez a mennyiség és az időbeosztás is jó, nem kell aggódnid.

  • Éva

    2010. szeptember 02. csütörtök

    Kedves Ági

    Kislányom 7 hónapos, de gyümölcspépen vagy tejpépen kívül semmi mást nem hajlandó elfogadni. Napközben 5 alkalommal étkezik, 3 alkalommal adok neki szilárd kaját (próbálom variálni, amint lehet…alma, barack, szilva, ill. tejpép, babakeksz), ezt követi a szopi, valamint reggeli és vacsi csak szopi. Minden nap előkészítem neki a zöldséget is, husit is, a száját összeszorítja, ha sikerül is egy kanállal bejuttatni, fintorog, és a következőre már visít, hogy köszöni, nem kéri. Odáig jutottunk, hogy minden étkezés ellenkezéssel kezdődik, még akkor is ha gyümölcsöt kap, vagy tejpépet, aztán az első kanál után rájön, hogy hoppá ezt szereti.
    Próbálkozzak továbbra is a zöldségekkel, vagy egy időre hagyjam abba? Nem szeretném elvenni a kedvét az étkezéstől, de a csupa gyümölcs nem megoldás. (Már lassan 2 hónapja próbálkozunk sikertelenül)
    Köszi,
    Éva.

    Válasz:A legtöbb baba inkább az édes ízeket kedveli. Próbáld meg a zöldségeket először gyümölcsökkel párosítani úgy, hogy negyedrészt burgonyát teszel bele, a többi pedig a gyümölcs. A gyümölcspépbe egyetlen kocka főtt húst elég beleturmixolni, nem kell ennél több.

  • Kriszta

    2010. szeptember 02. csütörtök

    Kedves Ági!

    Már korábban írtam Neked, hogy küszködünk a tápszer evéssel.(2010.július 30)Javasoltad, hogy próbáljuk ki az ízesítetteket, de sajnos ezt sem fogadja el a kisfiam. Mostmár elmúlt 8 hós, ezért lehet neki savanyított tejtermékeket adni, de sajnos ezek sem nagyon ízlenek! 🙁
    A gyermekorvosunk mondta,hogy kb. fél liternyit meg kellene ennie ezekből, ha nem eszik tápszert, de nem tudom sehogysem „belegyömöszölni”!
    Így néz ki egy napi menü:
    07.00: joghur 100g
    09.30: krémtúró 100g
    12.00: húsos főzelék 220g
    14.30: gyümölcs kb. 90g
    17.00: főzelék 190g
    20.30: Jó éjt papi kb. 150g

    Segíts kérlek, hogy miben kellene változtatnom! Vagy jól van így?
    Mit csináljak, ha nem eszik a tejes doglokat? Szívesen enné a babakekszet, a kiflit, de nem merek adni, inkább a tejes kajcsit erőltetem…..
    Sem nőni, sem hízni nem nagyon akar, bár ebben lehet benne van az is, hogy egy hónapon belül kijött két foga, megtanult kúszni és mászni, feláll és mostmár lépeget is az ágy mellett. (8,5 hós 69 cm és kb. 8kg)
    Előre is köszönöm a segítséged!
    Üdv: Kriszta

    Válasz: Teljesen jól van ez így, ha nem szereti a tejterméket nem kell mindenáron erőltetni. A benne levő kalciumot lehet mással is pótolni (brokkoli, karfiol, kelkáposzta, spenót stb. itt meg tudod nézni, melyik zöldség tartalmaz kalciumot: http://www.kismamablog.hu/nem-kategorizalt/1-eves-baba-etrendje) Ebben a korban a baba hízása nen egyenletes, akár hetekre le is áll, mert lemozogja, amit megeszik.

  • Eszter

    2010. augusztus 31. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányom 10 és fél hónapos.
    Az lenne a kérdésem mikortól adhatok neki virslit,vagy felvágottat?
    Ha felvágottat,milyet?

    Köszönettel: R.E.

    Válasz: A másik helyen, ahol kérdezted, válaszoltam.

  • Rácz Eszter

    2010. augusztus 30. hétfő

    Kedves Ágnes!

    Kislányom 10 és fél hónapos.
    Az lenne a kérdésem hogy mikortól ehet virslit,vagy valamilyen felvágottat?
    És ha felvágottat ehet,milyet?

    Válaszát előre is köszönöm.

    R.E.

    Válasz: Felvágottat és virslit 2 éves kortól lehet adni, mert tele van sóval, ízfokozóval, adalékanyaggal. Jó minőségű csirkemellsonkát már adhatsz neki.

  • Tímea

    2010. augusztus 26. csütörtök

    Kedves Ági!

    Elnézést azt elfelejtettem írni hogy a szilárd étkezések után általában megszoptatom. Nem szeretném őt elválasztani. A szoptatást mindig örömmel fogadja, akármennyit evett előtte.
    Üdvözlettel:
    Tímea

  • Tímea

    2010. augusztus 26. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kislányom majdnem 9 hónapos. Szoptatom, de már 3x eszik szilárdat egy nap. Segítségedet kérném az étkezések időpontjának kialakításában. 7 és 8 között kel fel. Ekkor megszoptatom. A gondom igazából a szilárd étkezések időpontjának kialakításával van. Reggelente még csak két órát képes ébren lenni, utána elálmosodik. Ilyenkor 40 perc és 2 óra közötti időt alszik. Mindig változik, még nem jöttem rá, hogy mitől függ. Azt írod hogy a napjainknak legyen egy ritmusa események egymásutánisága, ez amíg csak szopott, illetve amíg nem volt ilyen sokáig ébren délután szépen meg is volt. Szerinted a tízórait mikor kéne adnom neki? A gondom az, hogy ha alvás után adom, akkor lehet hogy ez például már fél 12-re esik, ilyenkor már ebédelnie kéne, de az is lehet hogy ha 7-kor kelt, akkor 10-kor ébred. Ha alvás előtt adom akkor nem igazán fogadja el, vagy csak minimálisat eszik, hiszen alig két órája evett és már álmos is. A délelőtti alvás után 3 néha 3 és fél órát van ébren, utána szintén változó ideig alszik. A gondom itt szintén az, hogy a második alvás előtt vagy utána adjak neki enni, és hogy ez ebéd vagy uzsonna legyen (tehát a sorrend gyümölcs-főzelék-tejpép vagy főzelék-gyümölcs-tejpép legyen). Félek ha evés nélkül altatom el másodjára, esetleg éhes lesz, hiszen az evés óta már eltelt 3 esetleg 3 és fél óra. Mindig nehéz elaltatni, nem híve a nappali alvásnak, szokott nyüglődni, ilyenkor nem tudom eldönteni hogy éhes-e vagy csak szokás szerint tiltakozik. A gondom az is hogy ha a második alvás előtt megetetem, és mondjuk 40 perc után felébred még korai a következő étkezéshez hiszen alig 40 perc telt el, de így már borul a rendszer ami alvás-étkezés-játék egymásutániságán alapul. Ha megszoptatom ébredés után akkor lehet nem lesz éhes az uzsonnához. Az uzsonna ideje is elég későre csúszik, sokszor fél 6, 6, néha fél 7-re is. Ez már inkább vacsorának számít. Így aztán hol így, hol úgy csinálom, ami nem túl jó, kéne egy rendszer. Este 8 fél 9 felé fürdés és elalvás előtt még szopi van. Így van meg az öt étkezés. Éjjel már nem ébred enni.
    Segítségedet kérném, milyen rendszert alakítsak ki egy ilyen változó ideig alvó változóan kelő babánál.
    Előre is köszönöm.
    Tímea

    Válasz: Nem kell ezt ennyire szigorúan venni. Egyrészt: ha alszik, akkor lehet fél12-kor a tízórai, ha így jön ki, de az se gond, ha nincs tízórai, csak ebéd van. Elárulom: amikor már kétszer alszik a baba nem lehet a sorrendet tartani, úgyhogy nem is kell innentől kezdve, és az sem gond, ha 2-3 óra telik csak el két étkezés között, mert így jön ki a napirend.

  • niki

    2010. augusztus 25. szerda

    sziasztok
    nekem a kis lányom 6 és fél honapos és nem fogadja el a pulyka hust se üvegesbe se ha le turmixolova {de az a turmix már szinte leves szerü }szoktam még bele rakni egy kis tápszert milupát sürités képen és még ugyse nagyon megy le neki se melegen se hidegen kérem válaszoljatok köszönöm niki

    Válasz: Akkor még ne adj neki pulykahúst, hanem kapjon pl. csirkét.

  • Edina

    2010. augusztus 21. szombat

    Kedves Ági!
    Köszönöm előző gyors válaszaidat.
    A hozzátáplálás elkezdését követően napirendünk az előzőekhez képest kicsit megváltozott.
    Véleményedet kérném, jó-e ahogy csináljuk, esetleg mit változtassunk. Átlagos napunk így néz ki:

    6-6.30 reggeli-szopi
    8.30 tízórai (bár kicsit korainak találom, de nem tudom későbbre tolni, mert nagyon álmos)-gyümölcs (80-100 ml) újabban nem nagyon szereti a gyümölcsöket, nem is eszik belőle sokat
    9-10 alvás
    11 után ebéd főzelék (van, hogy 250ml felett)Jöhet minden amit ehet: alma-buri, répa-buri, sütőtök-buri, husit is kap heti2x…)kostoltunk paradicsomos-burit, spenótot)Ebéd után egy kis gyümölcsöt szoktam azért becsempészni
    13.30 után alvás
    3-3.30 ébredés után uzsonna szopi
    18.00 vacsi szopi
    19.30 vacsi2. szopi

    Próbáltam a tízórait délelőtti alvás után tenni, de 11, fél 12 körül követeli a főzeléket. Nem eszik belőle sokat, meg szerintem nem is lakna jól a gyümölccsel, du-i alvás utánig nem húzná ki vele.
    Gondjaink az uzsonnával vannak. A délelőtti és a déli szopit nagyon szépen elhagyta, szinte egyik napról a másikra ette meg ezt a hatalmas mennyiséget főzelékből.
    Délutáni alvás után viszont nem hajlandó mást csak cicizni, viszont annyira teleszopizza magát, hogy nem kell neki semmi a cicizés után (bár nem próbáltam, a főzeléket biztosan elfogadná :-).
    Tejpépeknek, darapépeknek nem vagyok híve, kicsit „műanyagnak” találom őket. Mit tudok neki adni, ami tápláló, és finom is egyben, valamint esetleg egy kis gyümölcsöt is tudok belecsempészni.
    Babaszakácskönyvet letöltöttem, több receptet már ki is próbáltam.
    Válaszodat köszönöm
    H. Edina
    Egy kis tapasztalatot megosztanék a blog olvasóival. Hozzátáplálás megkezdésekor az elsőként fogyasztott ételek többsége fogja székletet. Gondolok itt a burgonyára, répára, s.tökre, almára.
    Saját magam munkáját akartam könnyíteni amikor beruháztam egy extra szuper turmixgépre, használtam is szorgalmasan. Előtte kicsi műanyag szűrőn pépeltem le a zöldségféléket. Tapasztalatom szerint a szűrőn áttört zöldség nem okoz székrekedést, ellentétben a turmixolással. A turmixgép szinte nyálkásra, habosra pépesíti a burgonyát, persze finom krémes, inkább habos, de a babám 3 napig alig tudta a kakiját kinyomni. Úgyhogy visszatértem anyáink jól bevált módszeréhez, és a kakiproblémáink megoldódtak.

    Válasz: Nem kell mindenáron erőltetni a délutáni szopi után az evést, ha nem kéri. Amit tehetsz, hogy rá 1-2 órával megkínálod gyümölccsel, de valószínűleg idővel szépen elhagyja magától majd ezt a szopit is, nem kell semmit se siettetni.
    Nagyon tápláló a rizs, lehet zöldségekkel, gyümölcsökkel is adni, valamint jók a különféle gabonapelyhek is gyümölccsel, gyümölcslével és táplálóak is egyben (pl. tönkölybúzapehely, kölespehely stb.)

  • Geiger Diána

    2010. augusztus 20. péntek

    Kedves Ági!

    Nagyon köszönöm múltkori gyors válaszodat! Minden szépen bevállt!!
    A következőket szeretném megtudni 9 hónapos kisfiam étkezésével kapcsolatban. Bence baba minden félét megeszik, amivel kínálom (korának megfelelően természetesen),mellete szopizik is.
    1. Megkínáltam kenyérhéjjal, édesen elmajszolgatta, majd olvastam (már nem is tudom, hogy hol….) hogy 1 éves kor alatt ne adjunk neki kenyérhéjat. A családban nincsen liszt érzékeny.(édesapa tejérzékeny és pollenallergiás sajnos)Most akkor adjam vagy ne adjam?
    2. Adhatok-e neki tönkölybúza pelyhet?(most volt akciós a tescoban bio zabpehely tönkölybúzával keverve)
    3. Adhatok-e neki hidegen sajtolt mák, dió, szőlőmagolajat?
    4. Nagyon tetszenek a halas receptek amiket írtál, de nem tudom eldönteni, hogy adhatok-e kisfiamnak halat, mivel édesapa tejérzékeny és pollenallergiás (ez hajlamosíthatja-e a babát is allergiára? )
    5. Bulátát kaphat-e? A kölest imádja!!
    6. Apa tejérzékenysége miatt tej termékekkel nem kínálom, van-e valami helyette, illetve szükséges-e.
    (hálistenek anyatej van bőven)

    Nagyon köszönöm válaszod:
    Dia

    Válasz:
    1. Efelől megoszlanak a vélemények: van, aki szerint mindenképpen várjunk 1 éves korig, mások szerint ha nincs allergia 9 hónapos kortól már lehet adni, én ezt az utóbbit támogatom inkább.

    2. Igen, lehet már adni.

    3. Nem, mert a mák és a dió is allergén, ezért csak 1 éves kor után adható, de szőlőmagolajat adhatsz.

    4. Igen, ha valamelyik szülő allergiás, akkor már a baba is hajlamos lehet.

    5. Igen, bulátát már kaphat.

    6. Nem kell helyette semmit adni, ha van anyatej.

  • dóra

    2010. augusztus 19. csütörtök

    Még egy dolgot elfelejtettem! Csak gyümölcsöket és főzelékeket kap, nem sűrítem emiatt semmilyen gabonával, és nem is szeretném ha nem gond,még rizst sem kapott, a főzeléket krumplival sűrítem, 9 hós és 9 kg, baj , vagy szüksége lenne rá hogy táplálóbb legyen, vagy elegendő így is az életkorának, mellette igény szerint szopik.
    Köszönettel Dóra

  • dóra

    2010. augusztus 19. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kislányom 9 hónapos múlt, én lisztérzékeny és több dologra is allergiás vagyok. A hozzátáplálás megkezdésekor ekcémás lett a kislányunk az első falatok után, ezért kicsit vártunk, így elcsúsztunk a hozzátáplálással.Jó súlyban van,szopik,emellett 3x kap szilárdat, de keveset eszik, inkább csak kóstolgat. A kérdésem hogy elég a 3 alkalom, és meddig maradhat, mert a tejjel és a gluténnal szeretnék várni legalább 1 éves korig,és így nehezebb kitalálni a reggelit, és ha elég a szopi még maradhat? Ha 1 éves korig várhatok minden tejtermékkel ( a joghurt, sajt, túróval is) ?Vagy szükség van rá már most?
    Köszönöm a válaszod!

    Válasz: Ha szopik, akkor nincs szükség tejtermékekre, várhatsz nyugodtan még vele. A 3 alkalom szopizás mellett tökéletesen elég 9 hónaposan.

  • Edit

    2010. augusztus 18. szerda

    Kedves Ági!
    Kislányom 6 hónapos múlott, szépen eszik gyümölcsöket, főzelékeket és anyatejet reggelire és vacsorára.Az a bajom, hogy az anyatejem már nem elég, de a tápszert nem akarja elfogadni. Kipróbáltam Milupa Som-ot, Beba HA-t, Humana-t. Hogyan tudnám megoldani, hogy elfogadja a tápszert.
    Köszönöm válaszát!

    Válasz: Ha mást is eszik és anyatejet is kap, akkor nem kell tápszer, ez teljesen felesleges pénzkidobás. Ha kevés az anyatej és már kap gyümölcsöket, főzeléket is, akkor azokból kell többet adni.

  • Nana

    2010. augusztus 17. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányom 6 és fél hónapos. 4 hónapos koráig csak anyatejet kapott, utána orvosi javaslatra tápszerrel és HAs tejpéppel pótoltam és gyümölcsöt is kezdtem neki adni. A tápszer pótlás délután és kora este történt max.130-170ml. Az éjszakát egy hónapos kora óta átalussza! A tejpépet időközben megutálta, még gyümölcsel sem megy! Egy hete kezdtem el kiváltani az ebédjét főzelékre.

    A napi étkezése a következőképpen alakul:
    reggeli: csak szopi
    tíz órai: gyümölcs (kb.80-90g)+ szopi
    ebéd: főzelék (80-100g)+ szopi
    uzsonna: gyümölcs (kb.80-90g)+szopi (ha korán ébred akkor tápszer is)
    vacsora1: tápszer 130-170ml
    vacsora2: szopi (ezen alszik el)

    A kérdésem az volna, hogy ha ebéd után 13 óra felé elalszik és 3-4 óra felé felébred akkor, ki kellene bírnia csak gyümölcsel és szopival vacsoráig (7ig) vagy adjak még neki tápszert is? Próbáltam már, hogy nem adtam neki, nem is reklamált, de ha megkínálom, akkor meg megissza, igaz nem sokat 100-130ml!

    Mennyi a teljes adag főzelék amit nagyjából meg kellene egyen egy ebédre?

    Köszönöm segítséged! Üdv: Niki

  • Andrea

    2010. augusztus 15. vasárnap

    Szia Ági!

    Több kérdésem is lenne:

    1. kérdésem: Az első egy technikai kérdés, az oldaladdal kapcsolatban. Megvásároltam egyik cd-et, amihez kaptam a zárt oldalhoz egy elérhetőséget egy jelszót is, regisztráció után, viszont nem nagyon tudom/értem, hogy mi a különbség a pillanatnyilag használt oldalt és aközött? Csak feltételezem, hogy az, hogy esetleg azt nem látják a nem regisztrált tagok, de ebben nem vagyok biztos. Megköszönném, ha megírnád, melyiket miért érdemes használni, vagy mi a különbség.

    2. kérdésem: Lányom holnap lesz hat hónapos. Napirendünk időszakonként változik, de azt írtad egy korábbi írásodban, hogy ez természetes. Ami most érdekelne, hogy pár napja a lányomat, ha leteszem a járókába önállóan játszani, akkor nincs el magában. Ha kimegyünk a látóteréból, akkor ugyan könnyeket nem ejt, de hangosan kifejezi nem tetszését, ha nem reagálunk, vagy tovább várnánk, akkor gondolom sírna is. Ezt nem várjuk meg. Két héttel ezelőtt egyik napról a másikra nagyot változott, mert amikor letettem a járókába, nagy összpontosítással kereste és fogta a játékait, megkereste a bevarrt címkét a macin, csendben magyarázott, és nagyon jól elfoglalta magát. Egy hétig lent voltunk a nagyszülőknél, mindig volt valaki, aki foglalkozzon vele, de mindig figyelmeztetem a szüleimet, hogy hagyják kibontakozni, nem kell mindig szórakoztatni, játszon egyedül is, mert ha ketten maradunk, nem tudok állandóan mellette lenni – sajnos – vannak ugye egy anyának más kötelességei is. Hétfőn, egy hete oltást kapott, utána kezdődött ez el.
    Nem tudom, hogy esetleg ”elrontottuk-e” a nagyszülőknél, hogy szinte mindig volt valaki a közelében, hisz felügyelet nélkül ott nem hagytuk – nincs járóka és kiságy sem, vagy az oltás volt ekkora trauma?
    Szeparációs szorongás biztosan nem lehet, de azt biztos, hogy esténként sem alszik el „csak úgy”, hanem kicsit ott kell maradnunk mellette, fogni a kis kezét, kicsit simogatni a kis buciját, és akkor szépen elalszik pár perc múlva. Korábban ha álmos volt, csak megpusziltuk, letettük és már aludt is egy kis helyezkedés után. Szóval nem akarom én a válaszlehetőségeket megadni, de gondolom neked is kell valamit tudni a körülményekről ahhoz, hogy meg tudd mondani, mi lehet a háttérben. Mondom, nekem olyan benyomásom van, mintha most jobban keresné a társaságunkat, nem nagyon van el egyedül, és nem is alszik el este egyedül, kicsit hasonlít a szeparációs szorongásra.

    3. A másik kérdésem a hozzátáplálással kapcsolatos. Lányom betöltött hat hónapos lesz holnaptól. A gyümölcsökkel nagyon jól boldogultunk, de a főzelékek…Én úgy érzékelem, máris megunta az izüket. Volt burgonya, sárgarépa, cékla, frissen elkészítve, és ezek variálva. De a patisszon nem jött be, semmi íze nem volt. Sűtötök még nincsen a piacon. A babaszakácskönyved alapján tudakolóztunk, de nem nagyon tudom merre tovább, mert ha semmibe nem teszünk fűszert…

    A védőnő szerint tegyek egy csipet sót a főzelékekbe, de mikor kérdeztem, hogy mekkora adgba…??? A másik, hogy tudom nem tesz jót a veséjüknek.

    3.a.Mi a véleményed? Adhatok hozzá sót, vagy sem?

    Ha egy új főzelékfélét adok (20-40g), akkor ugye azt ki kell egészítenem egy olyannal, amit már kipróbáltunk és ami ízlik neki(110-130g), de korától fogva a fentieken már mind végigmentünk és már nem esik neki jól, unja, nem eszi meg.

    3.b. Ebben az esetben adjak tápszert – sajnos nem volt elég tejem sosem – kiegészítésként??

    3.c. Egyáltalán mikor váltható ki egy étkezés? Amikor már egyélféből megeszik egy egész adagot, vagy akkor amikor már többféléből? Mert én megmondom őszintén úgy csináltam, hogy már akkor kiváltottam neki egy étkezést, azaz ebédet, amikor megette a sárgarépa/krumpliból az esetenként 300 ml-t. De most eltelt az ízével.

    3.d. Valamint a táblázatos ajánlásokban a betöltött 6 és 7 hónaptól számít, vagy már a két hónap átmenetében is lehet próbálgatni az adott ételeket?

    Szóval tanácstalan vagyok. A védőnőmmel nem szeretem ezt megbeszélni, mert nem értek egyet mindennel, amit javasol. Amikor kérdeztem, hogy most már elkezdhetek-e majd szárnyas húst adni a főzelékfélék mellé, akkor azt mondta, nem majd később, előbb sajt, túró, stb. Én viszont nem a tehéntej alapú sajttal és tűróval kezdenék, főleg nem úgy, hogy a férjemnek és nekem is van egy kis tejallergiám (hasmenéses tünetek tejtermék fogyasztása esetén). Mi a véleményed? Előbb a husika, és aztán a tejtermékek, nem igaz?

    3.e. Használhatok-e pl. már zöldpetrezselymet a burgonyapürébe, vagy véleményed szerinte sem szabad még. Sok barátnőm azt mondja, hogy ők a leveskében főtt zöldségeket paszírozták le a gyereküknek, bár gondolom ők sem azonnal azzal kezdtek. Én gondoltam, beszerzek adalékanyag mentes fűszerkeveréket, és azzal, nagyon enyhén fűszerezve főzök neki húslevest, amibe sok-sok zöldségfélét teszek alkalmasint, és abból készítem majd neki az ételeit. Vagy esetleg fagyasztok le húslét ezekkel a fűszerekkel és azt adom majd a pároláskor a zöldségfélékhez. Mi a véleményed?

    Nos, egyszerre nagyon sokat kérdeztem, be is számoztam őket segítségképpen, bocsánat. 🙂

    Más témával kapcsolatban is kérdeznék, de várok még…:) Ezek most a legfontosabbak. Előre is köszönöm a segítségedet!!! És akár a többiekét is, ha nekik van ötletük.

    Üdv: Andrea

    U.i.: Bocsánat, ha túl részletes voltam, de igyekeztem minden fontos részletet megadni ahhoz, hogy kellőképpen pontos választ tudj adni Te is.

    Válasz: 1. A zárt oldalt csak a vásárlóink látják. Ott csak kérdezni lehet és az anyagokat letölteni, ha pl. menet közben elvesznének. Az ottani kérdésekre hamarabb válaszolok.

    2. Egy kicsit „elromlott” a nagyszülőknél, ha következetesen ragaszkodsz hozzá, hogy evés után játsszon el egy kicsit és nem mész oda, akármilyen elégedetlen is, legalább vársz 10-15 percet, akkor újra visszaszokik majd.

    3.a ne adj még hozzá sót

    3b add a korának megfelelő dolgokat, és kombináld őket. pl. a répa-krumplit almával, a burgonyát almával, őszibarackkal stb.

    3c akkor váltható ki, ha már megeszik egy adagot és utána nem kéri már a szopit. 2 hetente 1 étkezést érdemes kiváltani, ennél gyorsabban nem érdemes haladni, lassabban lehet.

    3d a betöltött hónap számít.
    Tejtermék 8 hónapos kortól adható, allergiára hajlamos gyereknek 1 éves kortól. Laktózmenteset is csak 8 hónapos kortól adhatsz.
    Csirkemellet, pulykamellet már kaphat a főzelékbe turmixolva 1 adag főzelékhez kb. 2 kockányit lehet tenni.

    3e Nem, petrezselyem csak 7 hós kortól adható.

    A húslevest megcsinálhatod a korának megfelelő zöldségekkel turmixolva le lehet fagyasztani.

  • Nemes Bea

    2010. augusztus 13. péntek

    Kedves Ági!
    Egyéves kisfiam etetésével kapcsolatban szeretném a tanácsodat kérni. Hathónapos koráig csak szopizott, onnantól kezdve fokozatosan váltottuk ki az egyes étkezéseket, ma már csak este és éjjel szopizik. Eddig jó étvággyal evett szinte mindent, egy-két kivételtől eltekintve. Ez azonban pár hete megváltozott, a régi kedvenc főzelékekből, gyümölcsrizsből alig-alig eszik valamit, három-négy kanál és már löki el a kanalat magától. Ilyenkor próbálok neki mást adni, azzal is általában 3-4 kanál után végez, majd általában a mi ebédünkből, vacsoránkból eszik még valamenyit. Tekintettel kisfiunk korára mind a gyerekorvos, mind a védőnő ajánlja, hogy térjünk át a darabos ételek adására. Ezzel is próbálkozunk több kevesebb sikerrel, az azonban általában igaz, hogy a darabos ételből sokkal kevesebbet eszik, mint főzelékből. Két kérdésem lenne: ha egy ebéd alkalmával nem eszi az egyik ételt, nem eszi a másikat sem, akkor hányféle variációt próbálgassak? Mert azt azért nem szeretném, ha minden nap csak az ő kedvéért 3-4 féle ételt kellene főznöm, hátha egyszercsak megeszi az egyiket, a többi meg megy a kukába. A másik kérdés a darabos étel bevezetése lenne, itt már annyi mindent olvastam, hallottam, hogy a sok tanácstól zsong a fejem. Hogyan lehet finoman, óvatosan átszoktatni a darabos ételekre, illetve mi lenne a jó arány ebben az életkorban a darabos/pépes ételek között?

    Válaszod előre is köszönöm, Bea

    Válasz: Az teljesen jó, ha eszik egy kis pépeset, utána pedig a ti ételetekből kap darabosat. Nem is kell többfélét próbálgatni, ebből tökéletesen ki fog alakulni az, hogy végül már csak darabosat eszik.
    A darabos ételekre úgy lehet rászokni, hogy a főzeléket nem pépesíted teljesen, hanem fele-fele arányban tumixolsz, illetve töröd össze villával a hozzávalókat és a kettőt összekevered. Ha ezt így megeszi, utána már csak 3/4-1/4 arányban legyen a pépes és a darabos étel, míg a végén már csak villával törd össze. Emellett el lehet kezdeni pl. kölesgolyót adni uzsonnára, tízóraira, amit saját kézzel tud enni, és ha nem rágja meg, akkor is szétolvad a szájában. Emellett puha gyümölcsöket kis darabokra vágva is lehet adni (sárgadinnye, barack, szőlő lehúzott héjjal, banán stb.)

  • Geiger Diána

    2010. augusztus 06. péntek

    Kedves Ági!

    Nagyon köszönöm gyors válaszod!
    Kipróbáljuk!!!

    Dia

  • Geiger Diána

    2010. augusztus 05. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kisfiam 9 hónapos, 8 hónapos koráig csak anyatejet kapott. (jelenleg kb 12 kg) Aztán elkezdtük a kostólgatást. Mindenfélét szívesen elfogad a déli szopi után ha kínálom.
    (barack, alma, répa, burgonya, körte, meggy, pipi husi, csirke máj)Eddig mindíg csak ekkor kapott ilyen táplálékot.
    Az utóbbi pár napban az esti étkezéskor csak kb. 5-10 percig szopizott, majd felült az ölembe és játszani akart, de az éjszakát átaludta ugyanúgy mint korábban, amikor 1 órát szopizott. (ezekszerint korábban is csak ennyi ideig szopizott, csak nyugi cicire vágyott!!??)
    Ma este az 5-10 perces szopi után megkínáltuk zabpehellyel és barackkal. Ette jó étvággyal, majd utána a cicin elaludt szokás szerint. (ez nekünk is jó volt, mert hosszú hónapok óta először együtt vacsoráztunk!!!)
    Lehetséges, hogy már egyébbre is vágyik vacsorára, mint anyatej?
    Ameddig csak lehetséges szeretném szoptatni, nem akarom elválasztani.
    Mit tanácsolsz, illetve jó-e ez így?
    Továbbá szeretném megkérdezni, hogy napközben kínáljam-e gyümölccsel vagy egyébb mással az anyatejen kívül?
    Várom válaszod!
    Előre is köszönettel:
    Dia

    Válasz: Igen, ez annak a jele, hogy már mást is vacsorázna. Azt javaslom, szopizás előtt add neki a vacsorát, utána fürdés és utána következzen a szopizás, így a szopizás is megmarad és csak akkor hagyja el, ha majd ő akarja. Napközben nyugodtan kínáld meg más ételekkel is, vagy szopizás után vagy két szopi között, így a szopik is megmaradnak még.

  • csupakabra

    2010. augusztus 05. csütörtök

    Kedves Ági!
    A kisfiam 9 és fél hónapos, már eszik főzeléket,de szopizik is mellette.Eddig minden rendben volt, szeretett új ízeket kipróbálni, gyümit, zöldséget egyaránt. Néhány hete azonban,amióta a felső fogacskái jönnek, elkezdett sírni,ha az etetőszékbe ültettem, kihajolt,játszott és csak úgy „engedte” a szájába ügyeskedni a falatot,ha valami mással lekötöttem a figyelmét.Ez sajnos azóta is tart…Néha már szaladgálok utána a szobában a kanállal.Az az érdekes,hogy édesanyám meg tudta etetni az etetőszékben, csak nekem nem sikerül…Ha az ölemben etetem,akkor is elfordítja a fejét,vagy sír.Most körülbelül mászkálás közben eszünk.Van valami jótanácsod,hogyan vehetném rá,hogy megszeresse az étkezést?
    Vagy néhány hét múlva könnyebb lesz?
    Köszi a választ előre is!
    Eszti

    Válasz: Nem az a gond, hogy nem szereti az étkezést (hiszen az anyukádnál eszik), hanem az, hogy rájött, hogy veled meg lehet csinálni azt, hogy szaladgál, mert megengeded. Próbáld meg tízórainál, uzsonnánál, amikor darabosabb, kézzel ehető ételt kap, leültetni kisasztalhoz kisszékre, elé tenni az ennivalót és hagyni, hogy maga egye meg, ez le fogja kötni annyira, hogy ne akarjon szaladgálni. Ebédnél is legyenek olyan ételek, amiket kézzel eszik. És legyél szigorú abban, hogy egy darabig ülni kell és enni.
    Mivel most jönnek a felső fogai, lehet, hogy azért sem eszik szívesen, már érzékeny az ínye, ez később elmúlik majd, ahogy áttörtek a fogacskák.

  • Reka

    2010. augusztus 05. csütörtök

    Szia !
    Kisfiam most tölti a 7 hónapot, így most már megkezdtük a hozzátáplálást. Anyatejes baba, soha nem evett tápszert. Igény szerint szoptattam, igaz néha ez óránkénti szoptatást is jelentett, szinte soha nem bírt ki pl. 3 órát szopi nélkül. 5,5 hónapos korában kezdtük meg a kóstolgatást, először gyümölcslével, majd gyümölcspéppel egy nap egyszer. 3 hét után vezettem be a második étkezést, a zöldségfőzeléket, amibe most már husi is kerül. Megjegyezném, hogy azért kezdtük meg hamarabb a hozzátáplálást mert már bármennyit szopiztunk nem lakott jól, mindenféle tejserkentőt bevettem de nem javult a helyzet, megállt a hízása is, megsűrűsödtek az éjszakai felkelések is. Tudom, hogy ez lehet a fogzás is de nekem az volt az érzésem, hogy éhes.
    Leírnám egy napunkat, mert meg szeretnék bizonyosodni a te segítségeddel, hogy jó uton haladunk:
    1.Reggel 6,30 kor kelés szopi és visszaalszik
    2.8-kor ismét szopi
    3.10-kor gyümölcs és milupa 7 gabona kb. 130 g nem mindig igényli a szopit utánna, egy fél óra szundi
    4.13-kor most kezdtem egy hete híg zöldségleveskét adni, amiből elég keveset eszik mert még mindig a fő a szopi, vagyis alig 60-70 grammot, utánna szopi és két óra alvás.
    5. 16 órakor főzelék hússal, ebből megeszik kb. 150 grammot és ritkán szopizik utánna. Ez után 18 óra körül szundikál még egy fél órát.
    6. 19 órakor megprobáltam adni rizspépet, vagyis a Nestletől a rizs és szentjanoskenyér keveréket, amit nagyon szeret, igaz még nem mertem sokat adni belőle, kb. 100 ml-t, majd lassacskán növelem az adagját. Erre azért volt szükség, mert 21 órakor szopizik és elalszik egésszen reggelig. Amig 19 órakor és 21 órakor is csak szopi volt, éjszaka rendszeresen felkelt, azóta nyugodtan átalussza az éjszakát.
    Mi a véleményed? Nem igazán tudom, hogy hová iktassak be egy tápszert, vagy van-e szükség egyáltalán rá? Úgy gondolom, több tejre volna szüksége. 6 hónapos korában probáltam egy milupa banán izzesítésű rizspépet ami tápszerrel volt, és kipirosodott a szájja körül nagyon. Utánna kiprobáltam a kezére cseppentve, és hatalmas vörös folt jelent meg a helyén. Ezért félek ezektől a tápszeres pépektől. Tudnál valami tanácsot adni, mit javítsak az étrendjén, vagy van-e szükség javításra?

    Előre is köszönöm,
    Réka

    Válasz: Az étrendje tökéletes, tápszerre nincs szükség, hiszen szopik és mellette még hozzá is táplálod.

  • H

    2010. augusztus 02. hétfő

    Szia Ági!

    Az evéssel és a napirenddel kapcsolatban lenne egy kérdésem.

    6,5 hónapos kisbabám napjai nagyjából így néznek ki:

    – 8-9 között ébred, ettől függően 9 körül reggeli – még csak szopi

    – délelőtt játszótér, majd dél körül elalszik kb 1,5 órára, így a következő evés 13-14 óra közé esik – gyümi, zöldség + szopi

    – 5-6 körül alszik még fél órát, 6 körül szopizik

    – 8-kor fürcsi, ezután szopi, néha még 10 után is szopi ha nem alszik még.

    A napi második evése szerintem egy kicsit későn van, ez abból is látszik, hogy ilyenkor megeszik 180-200g zöldséget-gyümölcsöt és még szopizik is bőven. Nekünk eddig nagyon bevált az evés-játék-alvás menetrend, viszont így kitolódik a 2. evés. Érdemes lenne szerinted ebédelni majd utána aludni, vagy szerinted jó így?

    Egyébként jó kedélyű baba, sok nyűgösködéssel újabban – fog, mozgás, meleg…

    AZ is kérdésem lenne még, hogy most ebédre kap szopin kívül mást, szerinted melyik legyen a következő amikor mást is kap és mit érdemes adni?

    Köszönöm,
    H

    Válasz: Teljesen jól csináltad eddig. A következő a tízórai legyen.

  • ifjúanyu

    2010. augusztus 02. hétfő

    Szia!

    A tanácsodat szeretném kérni kisfiam etetésével kapcsolatban. Ő most múlt 1 éves, korábban anyatejes volt, mostanra a kistestvér várás miatt (decemberben születik) mostmár az evések nagy részét elválasztottuk az evése jelenleg így néz ki:
    reggeli: 200 ml tápszer
    tízóórai: 100 ml gyümölcs, esetleg joghurt, kenyércsücsök, 100 ml tápszer
    ebéd: 200 ml főzelék
    uzsonna: 200 ml tápszer
    vacsora: 200 ml főzelék
    elalvás előtt: még néha szopizik, ez általában attól függ, mennyire fáradt. Ha nem szopizik akkor az ujját szopizva lazul el az elalváshoz.

    Az egyik kérdésem az lenne, hogy a védőnőnk azt mondja az esti utolsó szopink helyett mindenképpen adjak inkább tápszert. Szerinted helyes ez? Azt mondja, hogy arra kell törekednem, hogy csak estére és reggelire maradjon tápszer, azt viszont nem értem, ha már egyszer egy evést nagyjából sikerült elválasztanom, és a kisfiam hajlandó az ujját szopizva elaludni, ellazulni, miért kellene mégiscsak újra visszaállítanom cumisüveges étkezésre. Ez az esti étkezés szinte az elválasztás kezdetétől így alakult, mert estére sosem volt elég a tejem és kiegészítettük főzelékkel, hogy ne keljen fel éjjel. Egyébként kisfiam viszonylag jó alvó, éjjel inkább a szúnyogokra, vagy kakilásra szokott felébredni, azt is viszonylag ritkán.
    Az altatását most szoktatjuk át az önálló elalvásra, az ujjszopizás vagy szopizás után nem hagyom, hogy teljesen elaludjon, hanem a felvesz-letesz módszerrel tanul elaludni már kb. 1 hete.
    Nappal a karomban alszik el az ujját szopizva kb. 2-3 hónapja, amióta az ebédet elválasztottuk. Már csak 1x alszik naponta.
    Egy másik kérdésem, hogy ezt az esti szopit hogyan hagyjam el? Egyszerűen felejtsem ki, vagy hallgassak a védőnőre?

    A másik kérdésem az lenne, hogy milyen sorrendben folytassam a tápszeres étkezések elválasztását? Szerinted jó így az étkezése? Egyébként kisfiam elég önálló az evés terén, a gyümölcsöket egyedül eszi a tízórainál, az ebédnél és a vacsoránál is sokat „besegít” a kezével a főzelék elfogyasztásában és néha a kanállal is próbálkozik. A főzeléket még inkább turmixolva szereti, de a kisebb „ottmaradt” darabokat is megeszegeti.

    Várom válaszod
    köszönettel
    ifjúanyu

    Válasz: Nyugodtan szopizzon elalvás előtt, nem kell elválasztani. De ha mégis el szeretnéd hagyni, akkor nem kell helyette tápszer, hiszen előtte vacsorázik főzeléket.

  • Betti

    2010. augusztus 02. hétfő

    Kedves Ági!
    10 hónapos kislányom kb.4 hete nem fogadja el a főzelékeket. Egyértelműen íz gondja van, mert amint beveszi az első (esetleg második) kanálnyi adagot, azonnal elutasítja a többit, pedig amikor látja, hogy enni készülődünk örömmel nyitja a száját. Tízóraira gyümölcsöt, uzsira pépet eszük, amikkel nincs semmi gond. Reggeli és vacsi táp, de tekintettel jelen helyzetünkre, az ebéd is az. Ez nekem nem tetszik, mert korábban -amikor még csak két étkezést váltottunk ki- uzsira kapta a főzelékeket és úgy tűnt, nincs vele gondja. A harmadik étkezés kiváltása (ebéd) viszont sehogy nem megy, de már uzsira sem fogadja el a főzeléket. Természetesen már túl vagyunk mindenen: kanálváltás, etetőszék váltás, etetés ölben, számtalan íz próba, gyümivel dúsított főzelék (néha megeszi). Aggaszt, hogy 10 hósan nem jut hozzá azokhoz a tápanyagokhoz, vitaminokhoz, melyek a zöldésgben+húsban vannak. Aggaszt, hogy még mindig a tápszer van többségben az étrendjében, pedig már javában túl kéne lennünk számtalan bevezetett ízen. Megjegyzem, tipikus PARAANYA vagyok, uh nagyon idegesít ez a szitu. Mit javasolsz, mit tegyek? Próbálgatni minden nap és várni türelmesen a csodát, vagy erőltetni egy kicsit az evést (ez nem lenne túl szimpi nekem)?
    Előre is köszönöm válaszodat, üdvözlettel, Betti

    Válasz: Próbáld meg azokat az ízeket adni neki, amiket megeszik, pl. gyümölcsök, ezekben is megvan minden vitamin, és ha ezeket már szépen eszi, fokozatosan megint bevezetni a zöldségeket, először csak a gyümölccsel keverve, aztán már szólóban is.

  • Kriszta

    2010. július 30. péntek

    Szia Ági!
    Az én kisfiam 7,5 hónapos. Kb. 1,5 hónapja küszködünk az étkezéssel. Helyesebben a tápszerrel. Eddig még álmában megette, de kb. 3 hete már egyáltalán nem hajlandó rá. A tejpépektől pedig hányingert kap, egyáltalán nem tudja enni. Egyébként a főzelékelet, a húst, a gyümölcsöket nagyon szereti. Nagy gond, ha nem eszik már tápszert? A védőnőnk azt mondta, hogy 1 éves koráig nagyon fontos lenne, hogy egye. Kiválthatjuk valamivel? Köszi: Kriszta

    Válasz: 1 éves korig valóban fontos, különösen, ha a tejpépet sem fogadja el, tejterméket pedig még nem ehet, mert nincs 8 hónapos. Próbáljátok meg a kettes, ízesített tápszereket (banános, vaníliás, epres ízek vannak), ezt talán jobban elfogadja majd.

  • barbara

    2010. július 29. csütörtök

    Kedves Ági!
    Köszi szépen a válaszod!
    Szép napot
    Barbi

  • Ági

    2010. július 28. szerda

    Szia!
    Szeretnék kérdezni és segítséget kérni.
    Gábor kisfiam 22 hónapos, és mostanában gondunk van az étkezésekkel.
    Kezdödött 1 hónappal ezelőtt azzal hogy teljesen elutasította a főtt ételt, még a bébiételt is olyanokat nem evett meg ami eddig nagy kedvenc volt, se péksüti szóval semmi pékáru és semmi tejtermék a túrórudin és a kinder tejszeleten kívül (pedig régen 2 doboz joghurtott vagy pudingot is megevett), na és a kakaó mert azt nem lehet megunni (a mai napig tápszerből készítjük neki)
    Arra gondoltam hogy talán már az etetőszék fusztrálja így az asztalhoz ültettem minden étkezésnél együtt eszünk, vagyis én ettem ő nézte mert hiába kínáltam nem kellett neki.
    Gondoltam talán már ő maga szeretne kanállal enni ezért készítettem neki is oda kanalat, de nem jött be.
    Most már eljutottunk addig hogy a péksüteményeket megeszi, a pizzát, és a sült krumplit csirkefalatkákkal.
    Próbálok rafinált lenni és például a csirkefalatkára rákenni a főzeléket, de egyből észre veszi és kiköpi, utánna csak úgy harap a husiba hogy előtte meggyőződik arról hogy nincs rajta semmi.
    Egyébként nem beteg szóval semmi tünete nincs, igaz hogy egyszerre jön neki fent a 2 örlőfoga valamint fent és lent a 2-2 szemfoga, minden nap adunk neki bérest, és multivitamint, valamint most kezdtünk el egy homeobogyót amitől szemlátomást megjött az étvágya.
    Szóval abban kérném a tanácsodat hogy hogyan szoktassam vissza a főttételre, és a kanálra, (tettünk a fürőkádba is neki kanalat és nagyon ügyesen kanalazza a tiszta vizet, valamint a homokot a lapáttal a szájába)
    Válaszodat előre is köszönöm.
    Ági

    Válasz:Ezt az átmeneti étvágytalanságot a fogzás és a kánikula is okozhatja, nyugodtan adhatod neki tovább a golyókat, amíg ki nem bújnak a fogai. Nem kell mindenáron erőltetni a főzeléket, más formában is lehet zöldséget adni (rántott zöldség, párolt zöldség, zöldségfelfújt, rakott zöldségek, zöldséges rízs vagy tészta zöldségszósszal, ezeket is megpróbálhatod.

  • szilardinho

    2010. július 26. hétfő

    Szia.
    Koszi a gyors valaszodat.
    Idokozben en ugy sejtem hogy a tapszer lehet e gond. Ami Milupa tejpepben van es nemcsak. Ezt a kovetekzo tesztekbol vontam le 🙂 a milupa tejpep = piros pottyok , Rizspor Nestle tejporral keverve = piros pottyok , ugyancsak rizspor gyumolcspeppel kevereve = semmi gond.
    Na most akkor az a kerdesem hogy ezeket a Nestle porokat amit ugyebar a dobozon azt irja hogy tejporral kell elkeverni adhatom siman gyumolcspurevel ? Vagy keverjem csak vizzel ? Esetleg probaljunk uj tejport ? (most a Nestle 1 – es tol voltak ezek a gondok) Amugy a leanyunk anyatejes es eddig egyaltalan nem kapott tejport. Viszont sajnos annyi tej nincs hogy azzal keverjuk el a dolgokat. Esetleg hagyjuk el ezeket a Nestle gabonakat?
    Amugy az egesz napunk a kovetkezo keppen all:
    Reggel szopi
    Uzsonna gyumolcs barack vagy alma + szopi
    Delben fozelek (husleves; burgonya sargarepa pepesitve)egy heten 2 – szer csirkemellel + szopi ha meg ker
    uzsonna gyumolcs ogyanaz mint a tizorai + szopi
    Este pedig vacsira szopi + most akartuk bevezetni a Milupa jo ejt stb. de nem jartunk sikerrel a fent emlitett okok miatt.
    Ejszaka meg szopizunk 2-3 szor (emiatt is akartunk volna meg valamit adni vacsira)
    Valaszodat, velemenyedet, otletedet elore is koszonom.

    Válasz: A tejpépet vízzel kell keverni, gyümölccsel ne, mert a tejes és a gyümölcsös dolog együtt hasmenést okozhat. Ami még meg lehet próbálni: estére is főzeléket adni, az is laktató, vagy gyümölcspéppel kevert Milupa 7 gabonás pelyhet adni neki, az is laktató.

  • erika

    2010. július 25. vasárnap

    SZIA AGI
    AZ EN KISAFIAM 6 HONAPOS DE MOST MAR SEMIFELE TEJET NEM AKKAR INNI LEGFEJEB 30-50g .ESTE TEJPEPET ESZIK KIS KANALAL KB 160-180G EJSZAKA SEMMIT ES REGGEL HATKOR KELL.EDDIG REGGEK HATKOR ITTUNK TEJET DE MOST NEM KELL. MIVEL LEHETNE HELYETESITENI A REGGELI ETTETESNEL A TEJET .KULOMBEN REGGEL 10 SZOKTUK A GYUMOLCSOT KEKSZEL VAGY BABA PISKOTAVAL ENNI EZENKIVUL MINDENT MEG ESZUNK VALTOZATOS AZ ETREND.ELORE IS KOSZONOM ERIKA

    Válasz: Ha már nem szopizik és tápszert kap, akkor próbálj meg valamilyen ízesített tápszert adni reggel (pl. banános, epres, vaníliás, többfélét lehet kapni, ezek többnyire 2-es tápszerek, de 1-esből is létezik banános)

  • szilardinho

    2010. július 24. szombat

    szia.
    az en leanyom majdnem 7 honapos.
    kiprobaltuk a Milupa 7 gabonas es a jo ejszakat tejpepet.
    de mind a kettotol a szaj korul piros kis pattanasok jelentek meg. Amelyek kb egy fel ora mulva etetes utan teljesen eltuntek…
    Mi lehet ennek az oka?

    Válasz: Ez valamilyen irritáló összetevőtől lehetett. Egyelőre ne add neki ezeket a pépeket. Meg kell nézni azt is, mivel keverted a pépet, lehet, hogy nem a pép, hanem amivel keverted, az volt a bűnös (pl. gyümölcslé, tápszer)
    1-2 hónap múlva újra lehet próbálkozni vele.

  • Revilo

    2010. július 22. csütörtök

    Az én fiam 17 hónapos,de már az összes tápszert kipróbáltuk,és egyiket sem itta max 50 gr-ot,igy már 11 hó kora óta tejet ill. kakaót iszik reggelire,ebből 160-at megiszik végre,aztán később reggelizik kenyeret.Vacsira meg pont forditva,kenyér stb-aztán elalvás előtt a megszokott tejcike.

  • Börcsök Csilla

    2010. július 21. szerda

    Üdv!
    6 hónapos fiammal nem rég kezdtünk enni(próbálgatni).Jól indult a dolog.Már szivesen elfogadta a gyümölcspépeket ,egyesek izlettek elsőre,mások nem.Gond nélkül kóstolgatott.
    Pár napja viszont megtorpant.Sem enni,sem inni,még szopizni sem.(1 hete átesett egy vírusfertőzésen.Étvágytalanság,miegyéb.Jelenleg gyógyul,erősödni kellene ehelyett teljes tiltakozás.)Kedvtelen,sirdogálós és minél jobban erőltetném ,annál inkább tiltakozik.Nem szeretném megutáltatni az evést.Kérem ,segítsenek,hogy túljussunk ezen és újra legyen kedve táplálkozni!
    Minden ötletet szivesen fogadok és köszönöm!

    Válasz:Ennek a vírusfertőzés az oka. Nem szabad erőltetni semmit. Minden nap kínáld meg egy alkalommal, egyen, amennyit elfogad, idővel visszajön majd a kedve.

  • barbara

    2010. július 19. hétfő

    Szia Ági!
    Nem ide tartozik, de nem írnál valamit a cumiról való leszokással kapcsolatban? Az én lányom kicsi korától használja, igaz , szigorúan csak alváshoz, de szeptemberben oviba megy, jó lenne, ha addigra nem függne ettől.Vagy lehet, hogy ez( ovi, 3 év, stb.) nem is vízválasztó?
    Köszi szépen!
    Barbara

    Válasz: Egyáltalán nem vízválasztó. Mivel a gyerekeknek 6 éves korig van szopási ösztöne, ezért nem gond, ha tovább is cumiznak, ha csak alváshoz használják. 5-6 éves korban maguktól elhagyják, nem kell erőltetni, kárt nem okoz, de a lelkét megnyugtatja a kicsinek, segít neki az elalvásban, akkor pedig miért ne?

  • teachanki

    2010. július 17. szombat

    Ágica,

    az én 18 hós fiam sem akar reggelezni, csak a junior italt issza. Én úgy oldottam meg, hogy az italba mindig beleturmixolok egy banánt és egy kis sinlac-ot, így tartalmasabb, felér egy reggelivel. 🙂

  • milananyu

    2010. július 16. péntek

    Ágica mi majdnem 3,5 éves korig ittuk a junior italt::)Aztán egyik napról amásikra nem kérte…de én még mindig adnám neki, mivel tejet egy kortyot nem iszik, csak joghurtot eszik.Sztem nem baj a gyereked issza.

  • BTM

    2010. július 16. péntek

    Szia!Na,igen az én problémám is ez,mint Ágicának.17hónapos lányom orvosi javaslatra direktbe még nem kaphat tejet-de főzelék ill.más ételben nem okozott gondot-ezért tejalapú italt iszik reggel és este.Szintén vacsorázik úgy 6óra körül,a fürdés 1/2 8-8magasságában van,utánna pedig 1,5-2deci tejitalt még bevág.A reggeli nálunk akkor problémás ha hajnalban 4-5körül kéri a tejet,aztán még visszaalszik reggelig.A reggelihez mióta nagyon „elirigyelte” a tejeskávémat macikávét kap csészében és roppant büszkén kortyolja!A felvágottat és a vajat nem akarja megenni,kőrözött,ízesítettvajkrém,májkrém,rántotta jöhet.Még kérdezném,hogy 17hónaposan a máj(ha májkrémként kapja)még mindig csak heti 1 alkalommal mehet?Köszönöm:Márti

    Válasz:Nem gond, ha reggel és este issza, akkor sem, ha mást ilyenkor már nem fogad el.
    Hetente többször is kaphat májat már.

  • Ágica

    2010. július 16. péntek

    Szia!
    Az én kislányom 20 hónapos és nagyon hozzászokott a reggeli és esti tejcihez (ami junior ital). Vacsorázni ugyan szokott, de ugyanúgy megissza a 2,5 dl tejitalt. Reggelizni viszont amiatt nem szokott, mert eltelíti a szintén 2,5 dl innivaló. Próbálkoztunk már, hogy kevesebbet adunk, de akkor nagyon sírt. Kéne egy jó ötlet, hogy hogyan vezessük be a reggelit. Köszönöm. Ági

    Válasz:Nem kell mindenáron erőltetni, ha szereti, akkor hadd igyon csak tejet reggel-este.

Comment navigation