Hozzátáplálás: Ráér? Siessünk?

Gond-e ha az 1 éves még szívesebben fogadja az anyatejet, minden mást csak kóstolgat? Problémát jelent-e, ha a baba nem szívesen eszi az ajánlások szerint korának megfelelő ételeket? Mikorra kell azt az ételt ennie a babának, mint a felnőtteknek? Mikor kell tudnia darabos ételt ennie? – a kérdések mögött felsejlik a siettetés: jó lenne, ha a kicsi minél hamarabb megenné a rendes ételeket. De hova is sietünk tulajdonképpen?

Mikor kezdjük el a hozzátáplálást?

Van olyan hetvenes évek-beli babaápolási könyvem, ami még 2 hónapos kortól javasolja a kóstolgatást. Kis almapép, háztartási keksz… A nagymamák, nagynénik egy része még most is ezt a gyakorlatot követve kezdi el kérdezgetni 3-4 hónaposan, mikor fog már kóstolgatni a kicsi. Statisztikák szerint az anyák többsége is ekkor kezd el gondolkodni rajta, hogy ideje lenne megkezdeni a kóstolgatást és a legtöbben az ajánlások ellenére 4-5 hónapos kor között meg is kezdik, pedig a baba emésztőrendszere ekkor még nem érett meg az anyatejtől/tápszertől eltérő ételek megemésztésére, éppen ezért emésztési zavarok (gyakrabb széklet, székrekedés, hasfájás, éjszakai alvászavarok) és allergiás tünetek (kiütések, ekcéma, emésztési problémák) jelentkezhetnek és a későbbi táplálékallergiák, valamint az elhízás hátterében is állhat az idő előtti hozzátáplálás.

Az emésztőrendszer 17-24 hetes kor között valamikor érik meg a hozzátáplálás megkezdésére. Azt, hogy ez az idő elérkezett, az jelzi, hogy:

– a baba kóstolgatáskor nem tolja ki a nyelvével a falatot,
– érdeklik az ételek, nézi, figyeli, ahogy esztek, próbálja utánozni a rágást,
– a megevett ételek nem jelennek meg egy az egyben a székletében (ez annak a jele, hogy nem tudja megemészteni még az ételt),
– elérkezik egy növekedési ugrás, a baba többet enne és gyakrabb szoptatással, nagyobb adag tápszerrel sem tudod az étvágyát kielégíteni.

Ne kezdd el a hozzátáplálást csak azért, mert:

– ritkán kakil a baba, mondván, hogy a gyümölcsöktől majd fog (gyakran csak fokozza a székrekedést),
– nem hízik megfelelően a baba (az első ételek nem elég laktatóak, ezektől úgysem fog hízni, helyette szoptasd gyakrabban, vagy az orvossal egyeztetve, adj több tápszert, esetleg másik fajta tápszert vagy a baba korának megfelelő tejpépet),
– kevésnek érzed az anyatejet (ilyenkor szoptass gyakrabban, igyál tejszaporító teát vagy kérj tanácsot szoptatási tanácsadótól, ha pedig ez sem segít, egyeztess a gyerekorvossal és kapjon tápszert a baba).

Az első falatok: hagyd, hogy megismerje!

Vannak babák, akik lelkesen és mohón vetik rá magukat az első falatokra, mások inkább fanyalognak. Ez természetes. Normális, ha akár még hetekig csak 1-1 nyalintást fogad el a kicsi az új ízekből, nem siettek sehová. A babák ösztönei tökéletesen működnek: ha éhes, ha szüksége van a szervezetének rá, akkor elfogadja az ételt.

Sok babának nem ízlik a sok ajánlásban elsőként javasolt almapép, mert az alma kicsit savas. Ilyenkor segíthet, ha először sütőben fólia alatt kicsit megpárolod az almát, megvárod, amíg lehűl és utána pürésíted. Így kicsit édesebb lesz és szívesebben fogadja majd a baba.
Ha az alma nagyon nem ízlik, nyugodtan meg lehet próbálkozni a hozzátáplálási táblázat szerint adható egyéb gyümölcsökkel.
Arra azonban ügyelj, hogy minden új ételt először csak 1 kiskanállal adj, második nap 3-4 kiskanállal, harmadik nap pedig már akár egy teljes adagot is megehet a baba. Így kiderül, ha egy étel hasfájást vagy allergiás tüneteket okoz.

Vannak babák, akik elsőre csak az édes ízeket fogadják el, a zöldségek, főzelékek szóba sem jöhetnek. Ilyenkor elkezdhetsz 1-1 kiskanál zöldséget keverni a gyümölcspürébe, hogy a kicsi szokja az ízét, aztán minden alkalommal 1 kiskanállal növelheted a zöldség arányát a pürében, míg végül meg nem barátkozik velük.

Nem kell félni a darabos ételektől sem, indíthattok rögtön falatkás hozzátáplálással (BLW) is. Ennek nagy előnye, hogy támogatja az önállóságot az evésben és elkerülhető vele egy csomó rossz beidegződés és az ételekkel kapcsolatos szorongás.

Mikor fog már egy teljes adagot megenni? És mikor válthatok ki egy étkezést?

A hozzátáplálás bevezetése egy folyamat, amiben lehetnek megtorpanások. Az egyik ilyen helyzet szokott lenni, amikor a kicsi már eszeget valamennyit, 80-100 grammot, de ott abbahagyja és kéri a cicit/tápszert. Semmi gond! Hidd el, ha többre lesz szüksége, többet fog kérni. Egyszerűen csak ki kell várnod, amíg magától többet eszik, és ha már megeszik egy teljes adagot (kb. 200 gramm) a főzelékből, nem kell utána már mást adni neki.

Új étkezést akkor kezdj el bevezetni, ha az előzőt már teljesen kiváltottad. Általában a tízóraival szokták kezdeni az étkezések bevezetését, mert ha délelőtt kapja az új ételt a baba és valami problémát okoz (hasfájás, székrekedés stb.), akkor az délutánra kiderül és nem az éjszakai alvást zavarja meg. A tízórai után az ebédet, az uzsonnát, majd a reggelit és legvégül a vacsorát szokták kiváltani, de ez egyáltalán nem kőbe vésett törvény, követhetitek a baba ízlését és a ti családotok szokásait ezügyben.

Mikor eheti azt, amit mi is eszünk?

Az a tapasztalat, hogy ha a baba nem csak bébiételt kapott, hanem fokozatosan adtál mellette saját magad által készített ételeket is, akkor 1 éves kor körül már nagyjából azt eheti, amit ti, természetesen kiválogatva belőle a neki való falatokat. Lehetőség szerint kezdettől fogva kapjon házilag készült ételeket is, így nem fordulhat elő, hogy rászokik a bébiételre és a rendes ételeket egyáltalán nem fogadja el.

1 éves korra már a korábban pürével etetett baba is elsősorban darabos ételeket kapjon, tehát nem kell már pépesíteni, legfeljebb villával összetörni az ételeket.
Sok baba azonban jobban szereti ebben a korban a kézzel megfogható darabos ételeket, amikkel 8 hónapos kortól már elkezdheted kínálgatni őt (akkor is, ha pépekkel kezdtetek) úgy, hogy uzsonnára kaphat kölesgolyót, felkarikázott banánt, aztán később párolt almaszeleteket, kiflit, sajtkockákat. Ha időben elkezded, 1 éves korra már ügyesen és szívesen eszi majd ezeket a kicsi, és az étkezések többségében el is felejthetitek a pépeket.

Ha azonban nem vezetted be korábban a darabos ételeket vagy a babád nem fogadja el őket, akkor sincs semmi gond, próbálkozni kell rendszeresen. Ha egyáltalán nem rág meg semmilyen ételt még 15-16 hónapos korra sem, érdemes orvoshoz fordulni, mert többféle (pl. izomfejlődési, neurológiai) probléma is állhat a háttérben, amit jó időben kideríteni és orvosolni.

Az önálló étkezés bevezetésében sokat segít, ha hagyod a babát kísérletezni. Igen, ez egy maszatos művelet, de ha engeded, napról napra ügyesebben fog enni a baba és élvezni fogja az új tudományát.

Te már ennyi idős korodban csirkecombot ettél…

A siettetés, a „csak még egy falatot” erőltetése épp az ellenkező hatást éri el a babánál, mint amit szeretnénk. A kicsi megijed, érzi a feszültséget, ezért félni kezd az evéstől és még kevésbé fogadja majd szívesen a falatokat.

A legtöbbet azzal segíthetsz neki, ha:
– hagyod a maga tempójában enni, nem akarod megtömni, nem akarsz gyorsan túllenni az egészen,
– annyit ehet, amennyit elfogad,
– minden nap legalább egy alkalommal együtt esztek, odaülhet ő is az asztalotokhoz, kaphat kis pépet, kanalat, figyelheti, hogyan esztek ti, ő is próbálkozhat,
– változatos ízeket teszel elé, amiben a kor előrehaladtával egyre több a házilag készült étel és kevesebb az üveges bébiétel.

A hozzátáplálás folyamatában lehetnek átmeneti visszaesések is, például, amikor a baba fogzik (ilyenkor gyakran segít evés előtt a fogzáskönnyítő gél), vagy beteg (megfázás, torokfájás stb. után még 1-2 hétig étvágytalanabb lehet a baba), illetve 1-2 éves kor között vannak időszakok, amikor egyszerűen nincs türelme megülni az evés időtartalmára a kicsinek, ilyenkor segíthet, ha etetőszék helyett kisasztalnál, kisszéken ülve önállóan ehet a kicsi és olyan időszak is lehet, amikor csak állva hajlandó enni. Ha ilyenkor tényleg eszik, hadd tegye, általában átmeneti jelenségről van szó.

Össszefoglalva: minél inkább természetesen kezeled ezt a folyamatot, annál könnyebben fog menni. Nem kell rohanni, nem maradtok le semmiről, ha a maga egészséges tempójában haladva, a saját igényét követve kezdi kapni a baba az ételeket.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

103 Comments

Comment navigation

  • Andrea

    2016. január 03. vasárnap

    Kedves Ági!

    Szeretném megkérdezni, hogy pontosan mit jelent az, ha a szilárd étel emésztetlenül távozik, hogy néz ez ki?
    Az én kisbabám (25 hetes) széklete nem volt még olyan színű, mint a szilárd étel, amit eszik. Eddig kóstolt almát, őszibarackot, meggyet, édesburgonyát, krumplit – ezeket szerette és sütőtököt, amit nem, így ezzel most nem kísérletezünk. Naponta egyszer kap szilárdat, 2 szoptatás között koradélután. Almával kezdtük, több (15) alkalom és egy hónap után kapott fokozatosan mást is. Eleinte csak kóstolgatta az almát, de egy ideje már nagyon lelkesen eszik, nyitja a száját a falatok előtt. Sírdogál, amikor eljön a püré evésének ideje (pedig két szoptatás között van, korábban nem volt így), de a püré evés után megnyugszik, jókedűen játszik tovább. A falatokat nem dolgozza ki a szájából, hanem szépen mozog a szája és lenyeli. Nem köpi vissza, nem bukik tőle. Én úgy gondolom, hogy az emésztéssel sincs gond, mert mindig sötétzöldes vagy barnás színű a széklete, bármit is egyen, de természetesen összeáll, ami gondolom, a rostoktól van. Homogénebb mint az étel, amit adok neki (az almát üvegreszelőn reszelem, a párolt (édes)krumplit pedig villával töröm, így azért darabos, nem teljesen homogén, de szépen eszi a darabosabb részeket is).
    Számomra úgy tűnik, hogy minden rendben, nem fáj a hasa (pedig hasfájós volt, szóval tudom, hogy az milyen és ezért is gondoltam korábban, hogy a hozzátápláláskor esetleg baj lesz az emésztésével, de laikusként ilyet nem tapasztalok), szívesen eszik, ízlenek neki már az újdonságok. Csak mivel mindenhol azt olvasom, hogy a tisztán anyatejes babáknál meg KELL várni a 6 hónapos kort, félek, hogy nehogy rosszat tegyek. De gondolom, nem mindenkinek óramű pontossággal 6 hónapos korra adaptálódik az emésztőtraktusra a szilárd ételek emésztéséhez. Nekem a védőnőm (akiben még sosem csalódtam) javasolta 19 hetes kora tájékán az 1-2 kanál almalé kóstoltatását, ami először nem tetszett neki, ekkor vártunk egy hetet, majd 20 hetes korára már lelkesebb volt, de maradtunk a pár kanalas kóstoltatásnál, tényleg nagyon fokozatosan ment az etetés. 23 hetes korára jött a változás, hogy már kifejezetten várta a püré etetését és nyitotta a száját előre a falatoknál. Azóta kap fokozatosa mást is. Az őszibarack és a meggy (nyáron fagyasztottam neki) azonnal elnyerte az osztatlan tetszését, ahogy a párolt édesburgonya is. Utóbbiból almával már 120g-ot lelkesen megeszik (többet nem merek készíteni). Most 25 hetes.
    Mi a véleménye?
    Én összességében azt látom, hogy minden rendben, csak nem tudom, hogy ha nem emészti meg rendesen, az a székletben hogy néz ki.

    Válaszát előre is hálásan köszönöm!

    • Andrea

      2016. január 03. vasárnap

      Annyit helyesbítenék, hogy éppen most pelenkáztam és most narancssárgás zöldes volt és voltak benne darabkák… (a papija almás édesburgonya volt tegnap és ma is, ennél azért élénkebb színű).

      köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2016. január 10. vasárnap

      Ha nem emészti meg, akkor darabokban viszontlátod a székletében (a répa répának néz ki stb.) Az emésztőrendszer 17-24 hetes kor között valamikor érik meg az anyatejtől eltérő ételeket megemésztésére. Mivel nem tudjuk, pontosan mikor, ezért érdemes megvárni a 24. hetet. Mivel ő nem tolja ki a falatokat, érdeklődik az evés után, nem lettek emésztési zavarai, ezért már érett a hozzátáplálásra, nem kell aggódnod emiatt.

      • Andrea

        2016. január 18. hétfő

        Köszönöm!

        Felmerült azóta még néhány kérdés:
        1. nem gond-e az, hogy minden nap kap édesburgonyát és szinte minden nap répát is (mindkettő „sárga” zöldség, a védőnő mondta is, hogy látja a bőrén -bevallom, én nem-, de hogy ez nem gond). De mivel céklát nem lehet sokat adni az esetleges magas nitráttartalom miatt, más szezonális dolgot nem nagyon tudok adni, maximum a sütőtököt, ami megint csak sárga, meg a krumplit, ami viszont nem olyan értékes, mint az édesburgonya…
        2. olyan szempontból nem gond-e, hogy minden nap kap édesburgonyát, hogy így mindig édeskés a főzeléke, nem lesz így az, hogy csak az édes ízt szereti, eszi meg (hiszen az anyatej is édes…). Eddig úgy vettem észre, hogy nem kifejezetten édesszájú, a savanyú meggyet is szereti pl, de úgy látom, már kevésbé, mint az elején.
        3. mennyire pépesítsem az ételét? Eddig az volt az elvem, hogy almát csak üvegreszelőn, hogy maradjon magasabb a vitamintartalma, zöldségeket is csak villával törtem, hogy ne legyen annyira művien homogén. De tegnapelőtt a férjem jól összeturmixolt neki mindent és utána úgy tűnt, hogy jóval kevesebbet kakil (naponta 3-5ször kakil, amíg csak szopizott, eleinte minden etetésnél kakilt, 4-5 hónapos korától napi 3szor, így most egy picivel több a széklet, mint akkor). Ugyan úgy 3-4szer volt kakis pelenkája a turmixolás után, csak éppen a tartalma volt kevesebb és persze kevésbé darabos is. Lehetséges, hogy jobban pépesítve több fel tud szívódni, hasznosulni, úgyhogy váltsam le az üvegreszelőzést turmixolásra?
        4. Megjelent tavaly a cékla etetése okozta nitrátmérgezéses csecsemő esete kapcsán a Nébihnek egy közleménye, hogy 8-12 hónapos kor alatt a házi készítésű céklapüré ÉS a répapüré is kerülendő. Ahogy én tudom, a répa közepes nitráttartalmú, tehát jóval nagyobb mennyiség okozhat problémát, mint a cékla esetében. Nem találtam a neten olyan esetleírást, hogy kisbabának a répapürétől lett volna methemoglobinémiája, holott gyakorlatilag minden baba ezt kap az elején… Ráadásul én biot (vagy legalábbis annak mondottat) használok. A védőnőm is csak arra hívta fel a figyelmemet, hogy céklából ne kapjon egyszerre sokat. Szerinted kell félni a répától, adjak inkább bébiételt vagy főzhetek neki ezután is itthon?

  • Kovács-L. Anita

    2015. december 09. szerda

    Kedves Ágnes!

    Segítségét szeretném kérni. Kisfiam 4 hónapos, és 3 hónapos koráig nagyobb rész tápszert + (kevés) anyatejet kapott. Mikor 3 hónapos lett, kipróbáltam (előtte minden tejszaporítót) a moremilk-et, amitől végre lett anyatejem. Most ott tartunk, hogy csak szopizni hajlandó, a tápszer nem fogadja el. Cumisüvegből megissza a vizet. Kipróbáltam, hogy anyatejet adok a cumisüvegbe, de úgy sem kell neki. A gyerekorvos felírta a Sinlac-ot, amit nagyon jó ízűen meg is eszik. 2 óránkét szoptatok és néha kevés neki, így délben adok neki egy kis gyümölcspépet, amit szintén nagyon szépen megeszik. Éjszaka is 2 óránként szopizik. Olvasom a cikkben, hogy ez nem jó, hogy 6 hónapos kora előtt gyümölcspépet kap. A másik gondom a székletével van, hogy nem tud rendesen kakilni. Napokig nincsen, akkor tekergeti magát, éjszaka felsír. Ez kb. 2 hónapos kora óta így van. Szélcsővel segítek neki, ha már nagyon szenved. Édeskömény teát és kamillateát is adtam neki, hátha segít, de sajnos nem. Mit javasol erre a 2 problémára?
    Válaszát, előre is köszönöm!!

    Anita

    • Vida Ágnes

      2015. december 15. kedd

      Próbáld ki, hogy egy napig csak anyatejet kap, minden alkalommal két mellből szoptatva és addig, amíg magától el nem engedi. Ha elégedett, kiegyensúlyozott és legalább 5-6 alkalommal van pisi vagy kaki, nincs szüksége másra. Ha úgy látod, így is éhes maradt, kaphat tápszert. A tápszernek nem túl jó az íze, ezért sok anyatejes baba nem kedveli. Viszont léteznek ízesített tápszerek (pl. Humana banános), amit könnyebben elfogadnak, vagy ha már úgyis kiegészítést kap és szépen eszik kanállal, akkor a korának megfelelő tejpépeket is kaphatja.
      A gyümölcspépre még nincs szüksége és ebben a korban még nem is tudja rendesen megemészteni, ez is csak ronthat a székrekedésen.
      Ha nem tud kakilni, de nyom, erőlködik, fektesd hanyatt, húzd fel a két térdét a pocakjához és lassan kifelé köröztesd a combjait, ez segít a kakilásban.

  • Anita

    2015. október 23. péntek

    Kedves Ági!
    Anita vagyok, első Babás anyuka 🙂
    Tegnap töltöttük be a 3 hónapot.
    Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mitévő legyek etetés terén.
    A születési súlya 3730 g és 53 cm.
    2 hónapos koráig szépen nőtt és szépen gyarapodott a súlya, szeptember közepén 4860g és 59 cm volt és most még csak 5200 gramm és 62,5 cm.
    Csak anyatejet eszik, általában vidám, jókedvű,játszik,beszélget velem,bajt nem látok rajta.
    Sokat bukik, pedig büfiztetem. Általában 3 óránként etetem,vagyis mikor éhes,de van,hogy hamarabb is meg etetem ha éhes (vagy annak gondolom)
    Széklete változó, volt már,hogy 5 napig nem volt széklete, de van, hogy2-3 naponta van neki. A pelusai mindig tele vannak vizelettel.
    Van aki azt mondja, hogy hozzá kell tápláljam már mással, mert nem elég a tejem, valaki a tápszert mondja. Tejem van még bőven, mert nem szokta egy evésre az egészet meg enni, ha úgy van, esténként le is kell fejjem.
    Tanácstalan vagyok, félek, hogy nem fog nőni, vagy hogy már nem jó neki a tejem.
    Elnézést, hogy ide írtam Önnek,de ha tudna nekem válaszolni, azt nagyon megköszönném! 🙂
    További szép napot kívánok!

    Üdv:Anita

    • Vida Ágnes

      2015. október 25. vasárnap

      Nincs olyan, hogy nem jó a tejed 🙂 Jól teszed, amit most teszel: ha úgy érzed kevesebb, szoptasd gyakrabban, ettől több tejed lesz és ő is jól fog lakni. A súlya tökéletes a születési súlyához képest, ha a havi 400 gramm minimum hízás megvan és mellette elégedett a baba, nem kell aggódni.

    • Anna

      2015. november 11. szerda

      Kedves Ági!

      Kislányom most 8 hónapos és az utóbbi két hétben minden ételt elutasít és csak szopizni hajlandó.6hónapos korától kezdtem el hozzá táplálni. Eddig 3-4 kanállal vagy 5-6 kanállal is megevett egy-egy ételből. Most meg sír ha etetni akarom és löki el a kanalat. Folyton cicizni akar és meg is szoptatom akárhányszor csak kér. Fogai még nincsenek. Talán nemsokára kibújik a foga és azért lépett fel ez a zavar? Valaki mesélte, hogy kisbabáját 8 hónapos koráig csak szoptatta. Nem akarom ráerőltetni az ételt de azt sem akarom, hogy esetleg hiányos legyen a táplálkozása, de ha most nem akar enni vajon elég neki az
      anyatej? Amúgy a közérzetével nincs gond, nem viselkedik másképp.

      Előre is köszönöm a segítséget!

  • Dóri

    2015. szeptember 23. szerda

    Kedves Ági,

    anyatejes babám most 4,5 hónapos és 8300 gramm. Néhány napja elkezdett éjszaka ismét kétszer kelni, 1-2 óra körül és hajnalban. A hajnali etetések korábban is megvoltak. Az első kelésnél próbálok neki vizet adni, hogy ne szokjon rá arra, hogy kétszer eszik, hiszen 2 hónapos korától kezdve csak egyszer kelt. A vizet megissza, azonban továbbra is sír, ezért megetetem. Hogyan tudnám elérni, hogy ezt a szopizást elhagyja és visszaálljon a régi rend, mert így teljesen felborul a megszokott napirend. Lehet, hogy már nem elég neki a nap közben bevitt táplálék?
    Továbbá 3-4 hete rengeteget bukik, akár teljes etetéseket is. Próbálkoztunk Natrium phosphoricum Schüssler sóval, azonban semmit nem segített, ezért most etetések előtt Nutriton tápszert kap, azonban továbbra is nagyobb mennyiségű tej jön vissza, evés után még 2-3 órával is. Mit gondolsz, 5 hónapos kora után el lehet kezdeni a hozzátáplálást, az segíteni fog vagy várjuk meg a 6 hónapot?

    Köszönöm a válaszod,

    Dóri

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 27. vasárnap

      Ahogy a baba súlya nő, a tápanyagigénye is nő, viszont közben nappal ritkulnak az etetések, ezért kezd el megint éjjel is enni. Ez teljesen normális, nem szabad ilyenkor trükközni, nem megetetni, mert valóban éhes.

      A hozzátáplálást akkor lehet elkezdeni, ha megvan a megfelelő érettsége hozzá, azaz:
      – a baba a nyelvével nem löki ki automatikusan az ételt,
      – rágómozgásokat végez, utánozza, ahogyan esztek
      – mutató- és hüvelykujjával képes felcsippenteni ételt, vagy más tárgyakat.
      – szeretne részt venni az étkezéseken, érdekli, mit csináltok evéskor, érdeklik az ételeitek.

  • Nikolett

    2015. szeptember 22. kedd

    Azt szeretném kérdezni hogy 9 hónapos kislányomnak adhatok e néhányszor rizstejet és zabtejet korának megfelelően eszik már mindent tápszeres baba előre is köszönöm válaszát!

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 27. vasárnap

      Igen, kaphatja mind a kettőt, de nem tápszer helyett.

  • Lilla

    2015. szeptember 21. hétfő

    Kedves Ági! Kislányom 20 hetes, tápszeres baba. Itteni ajánlásra (Angliában élünk) a 17.héten elkezdtem a hozzátáplálását. Örömmel tapasztaltam hogy nem köpi ki, nem nyomkodta ki a nyelvével a szájából. Egy hét alatt eljutottunk oda hogy ebédre simán betolt 2 kis üveg bébiételt, ami 250ml. Mindezt 18 hetesen úgy hogy egy óra múlva ráküldött még 90-100ml tápszert. A blogodon viszont azt olvastam hogy a babák emésztörendszere valamikor a 17-24 hét között érik meg, ettöl viszont kissé megijedtem. A székletében általában viszontláttam a ebédet, de nem egy az egyben hanem csak foltokban. Most nem tudom jót tettem-e azzal hogy ennyire korán kezdtük a hozzátáplálást. Jelenleg „jegeljük” a dolgot és visszatértünk a tápszeres ebédhez úgy hogy azért kóstolgatunk, de nem többet mint 3 kanál/nap. Úgy tervezem hogy megvárom hogy 5 hónapos legyen és akkor újra kezdjük az egész folyamatot szépen lassan. Csak remélni tudom hogy nem terheltem le túlságosan a bélrendszerét és okoztam ezzel problémát. Válaszodat elöre is nagyon köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 29. kedd

      Jobb, ha vártok 5 hónapos korig, és inkább csak kis lépésekben kezdjétek el, az első hónapban még nem kell teljes adagokat ennie, hogy az emésztőrendszer hozzászokjon az újfajta ételekhez.

  • Apuka :-D

    2015. szeptember 15. kedd

    Kedves Ágnes!

    Hat és fél hónapos kislányunk eddig csak anyatejet evett és azt is csak ciciből, ill. 2-3 hónapos koráig alkalmanként cumisüvegből. Mivel gond nélkül vette a váltásokat nem izgultunk és a cumisüveget elhagytuk. Most azonban elkezdtük a hozzátáplálást, szépen lassan nem is volt gond, bár kissé finnyás a kis csaj (csak barackot hajlandó enni egyenlőre). A feleségem viszont lassan vissza kellene hogy menjen dolgozni és ehhez elengedhetetlen hogy a kicsi cumisüvegből is egyen erre azonban nem hajlandó. Most már oda jutottunk, hogy néha már a cumiját sem akarja a szájába venni csak a cicit fogadja el. A barackot is csak nagyon nehezen sokadik próbálkozásra eszegeti. A tervünk az volt, hogy átállítjuk cumisüveggel tápszerre és anyatejre. Van is lefagyasztva egy csomó. Szóval minden elő van készítve csak Ő éppen nem hajlandó cumisüvegből enni. Miért? Mit tegyünk?
    Előre is köszi.

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 27. vasárnap

      Nem csak cumisüvegből lehet egy babát megetetni. Reggel és este továbbra is szopizhat, ez az immunrendszerének is jót tesz majd, napközben pedig lehet neki adni a pótlást csőrös pohárból, pohárból vagy kiskanállal is. Tápszer helyett a tejpépet érdemes kipróbálni, sok baba szívesebben fogadja.

  • Toth Anikó

    2015. szeptember 13. vasárnap

    Előre is köszönöm válaszát.
    Kétségbe vagyok esve, mert az 5 hónapos kisfiam egy ideje nem hajlandó meginni az előírt mennyiségű tejet. Max 500 ml-t iszik, de ma pl csak 200-at tudtam bele diktálni. A napokban kibújt az első fogacskája, talán erre is foghatom az étvágytalanságát. Volt idő, mikor 1000 ml-t simán megivott. Sosem sír éhség miatt. Átalussza az éjszakát (24-ből 15-16-ot alszik). 4 és fél hónapos kora óta naponta kap valami szilárd ételt, előtte csak kóstoltattam néha napján. Szívesen, szinte korlátlan mennyiséget megbírna enni. Tátja a száját, hogy adhatom gyorsabban. Napi 2-3 kakis pellus van. A súlyát 4 hónapos korára megduplázta, múlt hónapban viszont semmit nem hízott. Most 5700 g. Vidám, nagyon aktív, kiegyensúlyozott baba. Hogyan vegyem rá, hogy szívesen megigya a napi min. 500 ml tejet?

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 27. vasárnap

      Nincs miért aggódnod. Jól eszik, emiatt iszik kevesebb tejet, de közben jó a súlya, jókedvű, nem kell erőltetni, hogy több tejet igyon, mint amennyit elfogad. Ha szüksége lenne rá, elfogadná, de valószínűleg nincsen, ezért nem fogadja el.

  • K. Adrienn

    2015. szeptember 10. csütörtök

    Kedves Ági! Kisfiam 11 hetes tápszeres ( Beba sensitiv) székrekedése van és nagyon sokat bukik a gyermekorvos tanácsára elvittem egy szakorvoshoz aki azt tanácsolta, hogy ritkábban etessem (eddig 100 ml evett 3 óránként) 4 óránként 150 ml és délelőtt adjak neki barackot, amitől én nagyon tartok. Félek, hogy túl korai még a hozzátáplálás! A székrekedésre már sok mindent kipróbáltam, kamilla tea, laevolac, lázmérőzés, de tartok hogy ezekhez meg hozzászokik, de enélkül nem tud kakilni! Szeretném a tanácsodat kérni, mit tehetek még!

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 11. péntek

      Még nagyon korai a hozzátáplálás, semmiképpen ne adj neki gyümölcsöt még! Helyette érdemes tápszerváltásban gondolkodni, az általában segíteni szokott az emésztési gondokon. De akkor sincs semmi, ha a tápszer mellett kap kamilla teát vagy mást, ami hat, a hozzátáplálás kezdetén megváltozik a széklet, akkor abba lehet hagyni és nem fog rászokni, hogy csak ezzel tud kakilni.

  • Dóri

    2015. szeptember 09. szerda

    Kedves Ági!
    Kíváncsi lennék a véleményedre, kisfiam 8 hónapos még szopik. 5 hónaposan kezdtem hozzátáplálni ami az elején szépen ment aztán elakadt ekor fobzásra, melegre gondoltunk. Közben szépen hízott nem agódtam. A hajnalai eleg rosszak voltak sokszor ébredt utána nyűgös volt ezért megetettem még reggel álmában ami így nyugodtabb hajnalokhoz is vezetett, nyugodtaban is ébredt, most még szopik éjjel általában 3szor aztán delelőtt kiflimajazoláson kívül nem szeik semmit. Alszik egyet ekkor is szopizás közben alszik el és ébredés után ha próbálom etetni nem nagyon kér, aztán egyóra müúlva szopik. Délután fele eszik nagyon kevés gyümölcsöt esténként próbalok neki valamilyen pépet adni de ezt sem nagyon szereti inkább ekkor js szopik. Nagyjából jgy néz ki a napja. 9kor kel 10 fele szopik és elkor próbálom a gyümölcsöt általában 1-2 kanállal sikerül. Délben elalszik szopizás közben fél 2 kor kel ekkor ebéd hol több hol kevesebb főzelek. 4 kor szopik 5 kor esetleg megeszik valami gyümölcsöt és még alazik egyeövidet ezt követően tejpép próbaként majd kicsi szopizás fürdés kilenckor megint szopik. Tiz óra előtt nem tudom ágyba tenni. És jön az esti 1 és 4 órás szopizás majd. 7 órai. Jó ez így? Hogyan tudnám rászoktatni hogy többet egyen?

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 13. vasárnap

      A korához képest tökéletes amennyit eszik, nem kell erőltetni. Ha többre lesz szüksége, többet elfogad majd.

  • Pinter Kinga

    2015. szeptember 07. hétfő

    Szia! Anyatejes babam most 6 es fel honapos. Az elmult masfel honapban stagnal a sulya, ezert a gyermekorvos aktiv jozzataplalast javasolt. A pepeket viszont csak kostolgatja, nehany kanalnal sosem jutunk tovabb. Mit tegyek?
    Kinga

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 11. péntek

      Semmit. Az első pépektől nem nő jobban a baba súlya, felesleges erőltetni. Fél éves kor után egyébként is stagnál a súly növekedése, ez teljesen természetes jelenség. Kóstolgasson továbbra is a babád a saját tempójában és ha szüksége lesz rá, fog majd többet is enni.

  • SzJGyöngyi

    2015. szeptember 07. hétfő

    Kedves Ágnes!
    Első gyermekes anya vagyok. 2 nap múlva lesz 6 hónapos a kisfiam. Csak anyatejes baba, a nagy meleg óta minden nap kap vizet is, mára összesen 3-4 dl-t is megiszik a szoptatások között,amikre 3-4 óránként kerül sor, naponta 6-szor eszik. 3kg-ról 11 kg-ra hízott 6 hónap alatt, emellett 78 cm körüli a hossza.
    A gyerekorvosunk azt mondta, hogy akkor van itt az ideje a hozzátáplálásnak, ha gyakrabban kér enni és volt 3-4 olyan nap, hogy 2 óránként evett volna (vízzel próbáltam nyújtani a 2 evés közti időt), így 1 hete elkezdtük a kóstoltatást. Hétvégére már egy egész almát (reszelve 40 ml) is megevett 1-1 délelőtt, 2 szopi között, így 4-4,5 óra is eltelt a délelőtti és dél körüli szoptatások között. A védőnő azt mondta, hogy következő lépésben kezdjem el délután adni a krumplit és délelőtt kapjon továbbra is almát vagy őszibarackot. A nagy súlyára, valamint a korára tekintettel a férjemmel úgy döntöttünk, hogy nem kap még krumplit, csak a délelőtti gyümölcs marad egyelőre és alma helyett ma délelőtt őszibarackot adtam neki turmixolva. Nincs gond az új ízekkel, ügyesen eszik kanálról.
    Ön szerint szükséges lenne már a délutáni kóstolás is. Tanácstalan vagyok, mert a környezetemben nem nagyon tudnak segíteni, és – annak ellenére, hogy megbízom egyébként a védőnőnkben – most nem akarok rá hallgatni,eddigi olvasmányaim alapján elégnek tartanám a napi 1 alkalmat egyelőre. Nagyon örülnék egy olyan „szájba rágós” leírásnak, hogy mi a javasolt „eljárás”. Eddig úgy képzeltem, hogy 3-4 nap alatt, napi 1 evés során bevezetek egy új ízt, folyamatosan növelve a mennyiséget, de látom, hogy ez nem így működik. Mennyi idő alatt kb mekkora mennyiség elfogyasztása „optimális” az egyes pépes ételek esetében? Mi az a kombináció amivel már ki lehet váltani egy étkezési (pl lehet csak alma is, vagy jobb, ha keverem más gyümölccsel)? Mi az a kor, amikor már biztosan nem korai kiváltani egy teljes étkezést? Szeretném még legalább 6 hónapig szoptatni a fiam, de érdeklődik az ételeink iránt is. Kérem írjon egy útmutatót, hogy milyen vonalon induljunk el, amit követhetetlen. Köszönöm a segítségét!
    Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikerült!

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 11. péntek

      Ha a pépből már megeszik legalább 150 grammot (kb. egy kávéspohárnyi adag, kb. 20 kiskanál), akkor ki lehet váltani az adott étkezésnél az anyatejet a péppel. Egy adag egyébként kb. 200 gramm, ennyivel lakik jól a baba, de ez természetesen ízléstől, babától függően változhat, jobbétkű babák, akár 300 grammot is megesznek, kevésbé jóétkűek beérik 150 grammal is.

  • Kotogànyné Julcsi

    2015. augusztus 03. hétfő

    Szia.Segítségedet kérném a hozzàtàplàlàssal kapcsolatban.8 hónaposak leszünk,anyatejcsis baba,2 hónapja kezdtük az új ételek izlelgetését.Szépen haladtunk az elején alma,krumpli,s.répa,sütőtök,barack,meggy,banàn,nyàri körte,rizs,zöldborsó,csirkemell.12-13óràs étkezésre kapja az ételeket.( ez a màsodik szopi idő és 4 órànként eszik).Ha gyümölcsöket adok abból megeszik 140-160 g ot is de ha zöldségeket adok akkor eddig megevett 100-120 g-ot is.viszont pàr napja nem akarja meg enni a zöldséges dolgokat.fintorog,öklendezik.tanàcstalan vagyok mit csinàljak!?Keverjem gyümölcsel? De akkor nem értem hogy a védönőm miért mondja hogy ebédre adjak fözeléket uzsira meg gyümölcsöt?vagy attól adhatok neki?érdemes-e kivàltanunk màr egy étkezést vagy vàrjam meg hogy meg egye a 200 g-ot? Nem szoktam az étel utàn ciciztetni,lehet hogy kellen-e még?! Sajnos a védönőm nem igazàn segit,meg untam hogy 5 perc alatt el daràl mindent utànna meg csak értetlenkedik ha nem haladunk úgy ahogy azt ő gondolja.Illetve a gyümölcsöökbe tegyek valami süritő dolgot vagy jó úgy magàban csak a gyümi?! Fogunk még nincs kint,bàr néha néha nagyon szenvedtetti. Egyébként cicizni cicizik ha feladom az étel adàst.

    • Vida Ágnes

      2015. augusztus 07. péntek

      Nem baj, ha kevered a zöldséget és a gyümölcsöt, alma-krumpli, barack-krumpli stb. nincs ezzel semmi gond. Annak sincs jelentősége, hogy ebédre kapjon zöldséget és uzsonnára gyümölcsöt. Étkezést akkor válts ki, ha megeszik legalább 150 grammot és utána már nem kéri a cicizést.
      A gyümölcsöt adhatod magában, nem kell sűríteni.

  • Ági

    2015. július 30. csütörtök

    Kedves Ági!

    A segítséged szeretném kérni hozzátáplálással kapcsolatban. A kisfiam 10 hónapos.3650 gr-al született most kb 8300 gr. Pár hónapja stagnál a súlya, viszont ez idő alatt kezdett el kúszni, mászni és fel is állt. Gondolkozom rajta, hogy az étkezéseken változtatni kellene. –

    Az étkezések eddig így néztek ki:

    7:00 – szopi
    11:00 – főzelék – 220 gr – (hússal és sajttal és/vagy tojással és/vagy májjal)
    15:00 – gyümölcs + keksz/sinlac -220gr-
    18:30 – főzelék (hús nélkül)
    21:30 – szopi (kb 100 gr)

    Mivel párom allergiás ezért 10 hónapos koráig nem adtam neki tejterméket. Sajtot már teszek a főzelékébe. Joghurtot, túrót pár napja kezdtem vele kóstoltatni.
    Az lenne a kérdésem, hogy ez az étrend mennyire jó ahogy csinálom? Illetve napi vagy heti szinten mennyi joghurtot/kefírt ehet a baba? Melyik joghurt a megfelelő számára? A drogériában kapható baba joghurtok, vagy bármelyik „bolti” joghurt?

    Arra gondoltam, hogy délelőtt még ehetne egyszer és az ebédet kitolnám egy órával, az lenne még a kérdésem, hogy ekkor mekkora adagot egyen?

    Elnézést, hogy hosszúra sikeredett a kérdésem.

    Előre is köszönöm szépen a válaszod.

    • Vida Ágnes

      2015. augusztus 07. péntek

      EZ így teljesen jó. Nem kell babajoghurt, a bolti sima ízesítés nélküli joghurtot nyugodtan lehet adni és azt te ízestheted gyümölcsökkel.
      Délelőtt tízóraira elég 100-150 gramm (pl. egy fél alma, egy őszibarack, egy fél banán), ha utána 2-3 órával már az ebéd van.

      • Ági

        2015. augusztus 16. vasárnap

        Köszönöm szépen a választ.

        A segítséged szeretném még kérni a szoptatással kapcsolatban illetve a megfelelő tápszer kiválasztásában amennyiben szükséges.

        Az előző írásomban leírt mennyiségek megváltoztak, így már reggel kb 150 ml tejcsit szopizik, majd délután egyszer 100 mlt, este meg maximum 80 mlt.

        Annyit változtattam a menetrendünkön, hogy bevezettem a tízórait, mivel fél 10 körül már nem alszik, csak utána. Ekkor körülbelül 100-150 gr joghurtot/gyümölcsöt/baba puddingot kap. Majd a délutáni uzsonna sem 220 gr, hanem valamennyivel kevesebb.

        Igazából az lenne a kérdésem, hogy mennyi mennyiségű tej alapú étel elfogyasztása szükséges egy 11-12 hónapos babánál?
        Szeretném még szopiztatni, csak úgy érzem, hogy ez így már kevés neki. A gyermekorvosunk ajánlotta, hogy kínáljam meg reggel/este tápszerrel (Lactogen Harmony)Ilyen korban már elegendő a reggel/esti szopi?

        Még egy kérdés jutott eszembe, amikor gyümölcsöt adok a babának, általában vagy teszek hozzá 1-2 kekszet, vagy babapiskótát vagy Sinlacot. Ezek a „kiegészítők” fontosak a babának, vagy elég lenne csak maga a gyümölcs magában?

        Előre is köszönöm szépen a válaszod! Kicsit hosszúra sikerült.

  • Dóri

    2015. július 22. szerda

    Kedves Ági! Hozzátáplálással kapcsolatban étdeklődnék. Kisfiam 6,5 hónapos 5 hónapos korában kezdtük lassan a hozzátáplálást mert már nagyon érdeklődött a mi ételeink iránt. Egy ideig jól is ment sokszor úgy kellett megállitani hogy. Nehogy egyszerre sok legyen aztán egyszercsak megtorpant. Akkor kezdtük volna az őszibarackot 3 hét után illetve kekszet kapott. Akkor ezzel leálltam, jött a krumpli, répa ezeket is egyszer bagyon jól megette aztán nem. Most keginkább csak szopizna deaz anyatej úgy érzem már nem elég neki mert nagyon sokszor kell éjszaka. Már hat foga van és amit a kezébe adok azt eszi csak meg illetve amit mi eszünk az mindig kell neki de ugye nem mindig kaphat. Eszik almát,barackot, banánt, kezmplit, répát, sütőtököt de csak nagyon keveset. Efyébként jól fejlődik, de a kedve nem jó, nyugodtabbnak is láttam már. Lehet a figzás,vagy éhes?

    • Vida Ágnes

      2015. július 26. vasárnap

      Elég meleg van, ez is okozhat étvágytalanságot, de emellett a fogzás is okozhatja. Ha fogzik, segíthet, ha evés előtt 4-5 perccel bekened az ínyét fogzáskönnyítő géllel, így utána könnyebben tud enni majd.

      • Ági

        2015. augusztus 16. vasárnap

        Köszönöm szépen a választ.

        A segítséged szeretném még kérni a szoptatással kapcsolatban illetve a megfelelő tápszer kiválasztásában amennyiben szükséges.

        Az előző írásomban leírt mennyiségek megváltoztak, így már reggel kb 150 ml tejcsit szopizik, majd délután egyszer 100 mlt, este meg maximum 80 mlt.

        Annyit változtattam a menetrendünkön, hogy bevezettem a tízórait, mivel fél 10 körül már nem alszik, csak utána. Ekkor körülbelül 100-150 gr joghurtot/gyümölcsöt/baba puddingot kap. Majd a délutáni uzsonna sem 220 gr, hanem valamennyivel kevesebb.

        Igazából az lenne a kérdésem, hogy mennyi mennyiségű tej alapú étel elfogyasztása szükséges egy 11-12 hónapos babánál?
        Szeretném még szopiztatni, csak úgy érzem, hogy ez így már kevés neki. A gyermekorvosunk ajánlotta, hogy kínáljam meg reggel/este tápszerrel (Lactogen Harmony)Ilyen korban már elegendő a reggel/esti szopi?

        Még egy kérdés jutott eszembe, amikor gyümölcsöt adok a babának, általában vagy teszek hozzá 1-2 kekszet, vagy babapiskótát vagy Sinlacot. Ezek a „kiegészítők” fontosak a babának, vagy elég lenne csak maga a gyümölcs magában?

        Előre is köszönöm szépen a válaszod! Kicsit hosszúra sikerült.

  • K.Edina

    2015. július 13. hétfő

    Kedves Agnes,a segitseget szeretnem kerni. Kislanyom 9 honapos(6400 gramm) es sajnos 6-8 honapos kora kozott nem hizott,emellett napi 8 szeklete volt. Jelenleg a gyerekorvos tanacsara 3 kulonbozo tapszert adhatok neki,valamit csirket,almat es cukkinit parolva es paszirozva. Ettol hizott most egy honap alatt 400 grammot,valamint a szeklete is lecsokkent 1-2-re. A kedve nagyon jo es mosolygos,es koranak megfeleloen maszik es all. A kerdesem az lenne,hogy mivel tudnam felhizlalni. Valaszat elore is koszonom.

    • Vida Ágnes

      2015. július 26. vasárnap

      Ha eleget eszik, jókedvű, kiegyensúlyozott, napi 5-6 alkalommal pisil vagy kakil, akkor nem kell mást tenned, mint amit eddig tettél. Ő ilyen alkat, most többet mozog, ezért kevesebbe hízik, nem kell „hízlalni”. Egye azt, amit eddig is, vezesd be nála a korának megfelelő ételeket, főzelékeket, burgonyát, rizst, amik kicsit laktatóbbak, de tömni, erőltetni az evést, ha ő nem kéri, nem szabad.

  • Rozalia

    2015. június 24. szerda

    Kedves Agi!
    Van egy 7honapos kislanyom,aki nem hajlando enni. 6hos kora elott egy hettel kezdtuk a ht de azota sem fogad el 3kanal etelnel tobbet. Mar mindent kiprobaltam a BLWt is,de egyszeruen semmi nem izlik neki. Kizarolag anyatejes. Erdeklodik az etel irant ha en eszek,de ha mar megkinalom vele,akkor elforditja a fejet. Egyedul ul mar tobb mint egy honapja es ket fogacskaja is van. A kerdesem az lenne,hogy vajon miert nem akar enni? Meg mindig nem eleg erett hozza? Valaszat elore is koszonom.

    • Vida Ágnes

      2015. június 27. szombat

      Nem kell aggódnod, egyszerűen csak nincs szüksége még többre 2-3 kanálnál. Kínálgasd továbbra is, aztán majd megjön a kedve a nagyobb adagokhoz, amikor szüksége lesz rá a szervezetének.

  • Takács Dóra

    2015. június 09. kedd

    Kedves Ági! Ne haragudj, a kérdésem nem a poszt témájához kapcsolódik, de nagyon sok álmatlan éjszakát okoz a helyzet, ezért szeretnélek róla megkérdezni. Kislányom most 6 és fél hónapos. Az élet úgy hozta, hogy szeptembertől vissza kell mennem az egyetemi tanulmányaimat folytatni (2 év pszichológia mesteri), mert már 1 évet halasztottam. Tanulmányaimat levelezőn folytatom, így kéthetente 2 éjszaka távol maradást jelentene a kislányomtól, mivel sajnos a férjemmel Bécsben élünk, az egyetem pedig Szegeden van. Felvetődött bennem a kérdés, hogy vigyem -e magammal a kislányom, de mindenki azt tanácsolta ilyen hosszú útra (5 óra) ne vigyem, nagyobb szenvedés az neki, nem szólva arról, hogy ott hol alszik, hogy eszik, minden felborulna. Maradjon a megszokott közegében, az neki a biztonság. Én pedig nem akarok önző lenni és azt hajtogatni, hogy neki az a biztonság, ha mellettem lehet, de még a gondolattal is, hogy 2 éjszakára magára hagyom, nehezen birkózom meg. Még szopizik, 2 hete kezdtük a hozzátáplálást. Minden bizonnyal még szeptemberben is szopizni fog. Félek, ez a távollét ilyen pici korban hogyan hatna ki a kapcsolatunkra, a biztos kötődését nem veszélyezteti -e. Ebben a 2 napban az apukájával, ill. a nagymamájával lenne, őket nagyon szereti. Mégis, nagyon sok bennem a félelem ezzel kapcsolatban. Szerinted mi a helyes „megoldás”? Válaszodat előre is köszönöm szépen!

    • Vida Ágnes

      2015. június 14. vasárnap

      A kicsinek valóban az a biztonság, ha melletted van. Akkor még szopizni fog, 2 nap kihagyás nagy kiesés lenne a szoptatásból. Ugyanakkor addigra már kúszni-mászni fog, és nehezebben viseli majd az egyhelyben ülést. Ha van rá mód, inkább olyan megoldást választanék, hogy magammal vinném, de vinnék valakit, aki tud rá vigyázni, amikor te tanulsz, viszont nap többi részében együtt lennétek. Aztán később, amikor már nem annyira szopifüggő, maradhat arra a két napra otthon is.

  • Emma

    2015. május 29. péntek

    Kedves Vida Àgnes!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy vízben főzött rizst és grízt, összeturmixolva, tápszerrel hígítva, kaphat-e egy 6 hós baba? Először a 7 gabonás tejpéppel indítanék, utána viszont én szeretnék készíteni neki valami laktatóbbat, amivel pl. az ebédet kiváltom. (Eddig tápszert és gyümölcspépeket kapott).

    Köszönettel,
    Emma

    • Vida Ágnes

      2015. június 05. péntek

      Nem igazán javasolnám ezt így. Kezdd el bevezetni a gyümölcsöket és, ha úgy érzed, szeretnéd kicsit laktatóbbá tenni őket, azokat lehet keverni rizzsel, krumplival vagy 7 gabonás pehellyel. A grízzel még várj egy kicsit (székrekedést okozhat).

  • Edi

    2015. május 28. csütörtök

    Kedves Ági!

    A kislányom 11 hónapos, és elég rossz evő. Még pépeseket eszik, étkezések között pedig rágcsákat kap (köles golyó, keksz, banán, stb.). A tálból az ételt sokszor nagyon nehezen lehet belékanalazni, az etetőszékben mindig le kell kötni valami játékkal, pakolnivalóval, vagy tévében valamilyen mesével, hogy hajlandó legyen enni. Csak ez már nagyon fárasztó és idegesítő, hónapok óta mindig új dolgokat találni, ami mellett meg tudom etetni. Van, hogy már a reggeli első falatja sem kell neki, csak így. Folyamatosan próbálnám leszoktatni róla, félek, hogy rossz szokásként megmarad nagyobb korára is, de olyankor nagyon hosszúra nyúlik egy étkezés, kitolódik az egész napirend, és végül ugyanott kötök ki, hogy szórakoztatnom kell, hogy egyen. Nem mindig van így, néha mutatja éhség jeleit, és megeszik magától 100-150 grammokat, de ez ritka. El nem tudom képzelni, hogy egyszer velünk együtt eszik majd az asztalnál nyugiban. Amúgy napi 4x eszik kb 200 grammokat, kb 4 óránként, étkezések között kis rágcsálnivalókkal. Esetleg próbáljak meg több időt hagyni két étkezés között? Bár úgy nagyon hosszúra nyúlna a 4 étkezés, valószínűleg éjjel lenne a vacsora. Tanácstalan vagyok. Segítségedet előre is köszönöm.

    Üdv,
    Edi

    • Vida Ágnes

      2015. június 14. vasárnap

      Unatkozik evés közben, mert most állandó ingerkereső „üzemmódban” van és nem tud megülni a popóján fél percre sem 🙂 Ezen segíthet, ha minél többet eszik önállóan. Adj neki minél több olyan ételt, ami nem kanalas, hanem maga eheti meg kézbe fogva. Pl. sajtkocka, kenyérdarabka, husi felkockázva kicsire, párolt zöldség felkockázva, pennetészta zöldséges szósszal stb.

  • Timi

    2015. május 26. kedd

    Szia Ági!
    A tanácsodat illetve tapasztalataidat szeretném kérni. 12 hónapos a kislányom, és egyszerűen nem hajlandó inni. Már 5 hónapos korában úgy döntött, hogy többé nem akar cumisüvegből enni-inni, onnantól kezdve mindent csak kanállal (az elején volt, hogy a híg tápszert is napi 5x-6x kanalazgattam belé). Most már eszik főzeléket, gyümölcsöt, joghurtot, de mindent csak pépesítve, és általában 20-30 ml vízzel vagy tápszerrel felhígítva, hogy jusson folyadékhoz is. Úgy számolom mindent együtt véve kb 450-600 ml folyadékot fogyaszt naponta (tápszer, tejpép, joghurt, gyümik és üveges ételek becsült víztartalma – mindent számba véve). Tudom, hogy ez nagyon kevés, kínálgatom vízzel, teával, gyümilével evés után, evések között többször is. Próbálom cumisüvegből, pohárból, 5-6 féle itatópohárból, szívószállal, svéd-itatópohárból, kanállal, de napi 3-4 korty a max. 1-1 pohár típussal hetekig kísérletezek, odaadom neki, de semmi. Vagy eltolja magától, vagy csak játszik a poharakkal, vagy pl. a vizet szereti kiköpködni. Mindemellett folyton figyelem, nem mutatkoznak-e rajta a kiszáradás jelei, de semmi. Pisis pelusból persze kevesebb van, max 4 db naponta, és éjszaka sem pisil már rég óta (csak reggeli végére), de ezen kívül semmi probléma nem mutatkozik. Nem egy kis vasgyúró alkat, de súlya és mérete rendben van (8800 g/75 cm). Egyelőre nem merem szoktatni a teljesen szilárd, régcsálnivaló ételekhez, pedig kellene. Félek, hogy akkor még ennyi folyadékot sem fogok tudni belécsempészni, mint most a turmixolt pépekkel. Minden ötlet érdekel, remélem nem orvosi eset a miénk.

    Üdv,
    Timi

    • Vida Ágnes

      2015. május 26. kedd

      Nem kell aggódnod. A baba, ha tényleg szomjas, akkor elfogadja az innivalót és iszik. Ebben a korban 1-2 kortynál többet nem szoktak inni az étkezéseik mellett. Nyugodtan megpróbálhatsz neki felnőtt ételeket adni, kevesebb pépet és akkor többet fog inni is utána.

  • Moni

    2015. május 20. szerda

    Kedves Agi! A kislanyom 8 honapos, es sajnos nagyon koran tapszeres baba lett. Aggodtam emiatt, hiszen annyi remtortenetet hallani gyenge immunrendszerrol, stb., hogy kutatni kezdtem. Tobb orvossal is beszeltem, es azt a tanacsot kaptam, hogy tegyek egy keshegynyi spirulina algat minden etkezeskor a tapszerbe vagy kesobb fozelekbe. Igazi taplalek szetintuk, tele vassal es olyan tapanyagokkal, ami csak az anyatejben talalhato meg… Te mit gondolsz errol? Ket orvos szerint ujszulott kortol adhato, de az alganak csak egyfajtaja, ez a spirulina. A gyerekorvosunknak nem mertem mondani, mert pl. szerinte a banan is csak 1 eves kortol adhato , mert ekcemat okozhat… udvozlettel, huseges olvasod 🙂

    • Vida Ágnes

      2015. május 25. hétfő

      Megkérdeztem neked a gyermekorvos szakértőnket és szerinte is nyugodtan lehet adni.

  • Picurka

    2015. május 15. péntek

    Kedves Ági!

    Hozzátáplálással kapcsolatban vagyok tanácstalan, mert úgy érzem elrontottam az önálló evésre szoktatást. Kisfiam 15 hónapos és eddig mindig minden pépesített ételt megevett, nagyon jó étvágyú. 9-10 hónapos kora óta kölesgolyót, kiflit, banánt is elrágcsál, de teljes fogásokat nem eszik meg, igaz én sem adtam eddig, mert elhittem a nagymama tanácsát, hogy 7 foggal meg nem tud rágni. Ha kiteszem a kanálba, hogy fogja meg, akkor elkezd hangosan sírni, követeli, h tegyem én a szájába a kanalat. Sokáig beteg volt, addig pépeset evett, amit én adtam, pedig előtte már használta a kanalat, de most nem akarja. Ne erőltessem, vagy következetesen tegyem elé a kanalat hátha megfogja?
    A másik még fontosabb kérdésem, amire sehol nem találtam választ, hogyha a darabos ebédjét pár falat után kiköpi és láthatólag nem akarja enni, akkor hagyjam abba az etetést és legközelebb a következő etetéskor kapjon enni vagy adjak mást (pépeset), amit szeret? Attól félek, hogy éjjel éhes lesz, ha nem kap eleget és tudom, hogy éhes, mert ha pépeset adnék neki azt biztos megenné (250 ml). Mit tegyek?

    • Vida Ágnes

      2015. május 27. szerda

      Ebben a korban még nem tudnak kanállal enni a babák. Lehet már próbálkozni, de még nem lesz elég hatékony. Éppen ezért többet segít az önálló evésben, ha darabos ételeket kap főként és azt kézzel, villával (azt viszont egész ügyesen tudják már használni), eheti. Amikor már ebben ügyes, akkor a kanálhoz is megjön a kedve és a türelme.

      Ez most egy átmeneti időszak, amikor még eszik darabosat is, meg pépeset is. Ha a darabosból nem kér többet, add neki a pépeset, hogy ne maradjon éhen, aztán majd egyre többet eszik a darabosból és egyre kevesebb pépes kell utána.

  • rittaa..

    2015. május 04. hétfő

    Kedves Ági!

    Az én fiam 2 hónapos most és már adtam neki próbaképpen reszelt almát. Rengeteg nagy mennyiségben, pontosan egy mokkás kanálka legvégére tettem az alma pépet és azt kapta meg. Elfogadta, megette, nem köpte vissza és a széklete is rendben volt, se darabkák, se semmi gond szerencsére. Most, hogy láttam az írásodat elgondolkoztam azon, hogy hogyan tovább. Én személy szerint 3 hónapos koromban már ettem a tesóim tojásrántottájából, párom is 3 hónapos korában már kóstolgatta az ételeket és igazából itt vagyok fenn akadva, hogy nálunk és a családban sem volt senkinél sem baj azzal hogy 4-5 hónapos kor előtt kapott ezt-azt. Teszem hozzá nem nagy mennyiségben kapja a babám az alma reszeléket hanem naponta 1x a mokkás kanál végén lévőt. Inkább csak szeretném hozzászoktatni az ízekhez stb, ezért úgy gondoltam hogy 3 hónapos kora körül több félével próbálkoznék, hogy kóstolgassa végig, ami van. Nem akarom még az egyik étkezést kiváltani vagy ilyesmi. Amúgy tápszert kap és szeret enni eléggé 😀 Már most ügyesen forgatja a fejecskéjét mindkét irányba, felemelni is tudja, erős baba nagyon, sokat vigyorog, mosolyog néha kicsit mintha gyorsabban haladna a többi korabeli babánál.
    Na de a kérdés a következő: ha folytatom ezt, hogy kicsike alma reszeléket kap és 3 hónapos korában már más gyümölcsből, zöldségből is kap kóstolót az baj?

    • Vida Ágnes

      2015. május 10. vasárnap

      Igen, baj. A korai hozzátáplálás növeli a későbbi allergia kockázatát és a táplálékallergiáét is. Ráadásul semmi előnye nincs, ha hamarabb kezded. A baba tápanyagigényét maximálisan kielégíti az anyatej, ha ebből nincs elég, akkor tápszerrel lehet pótolni. Almára, zöldségekre 6 hónapos kor előtt semmi szükség nincs. Azok az emésztőenzimek, amikkel a baba szervezete meg tudja emészteni az anyatejtől eltérő táplálékokat csak 17 hetes kor után jelennek meg a szervezetben, ha korábban kóstolgat, a táplálék túlterheli az emésztőrendszerét, a tápanyagok nem tudnak felszívódni belőle, mert nincs ami megeméssze (ez kb. olyan, mintha műanyagot ennél, azt sem tudod megemészteni), viszont a táplálékban található allergének kellő védekezőrendszer híján azonnal a véráramba kerülnek, megnő az allergének szintje a szervezetben, ezért később hamarabb alakul ki nála allergia. Nagyon ügyes, hogy már ennyi mindent tud, de ráértek még kóstolgatni, hidd el.

  • Loca

    2015. május 02. szombat

    Kedves Ági!

    Lányom egy éves. Hozzátáplálással soha nem volt gondunk, bármit megevett, megeszik. A legrosszabb reakció egy-egy fintor és két másodperc döbbent nézés volt, aztán evett tovább (pl. savanyúbb ételeknél).
    Viszont rágni nem akar. Nyel mindent, sajnos nem egyszer volt már szükség a csecsemő-újraélesztési tanfolyamon tanultak használatára fulladás esetén. Kapott már kiflivéget, nagyot harap, elakad, fuldoklik (nem a köhögős, hanem az a verzió, amikor megáll a levegő áramlása és gúvad a szeme). Ilyenkor kiütögetjük belőle, aztán jó darabig nem merünk semmi ilyet adni.
    Banánra is rábukott, 5 cm eltűnt a szájában, győztük szétfeszíteni és kiszedni, mielőtt leharapja és elakad. Nyers almát is próbáltuk (keményebb) úgy, hogy a héját levágtuk róla, de egyben volt. Abból is nagyot harapott.
    Jelenleg 4 foga van – alsó-felső metszők.

    Mivel tudnám biztonságosan rágásra ösztönözni? Ha harap, akkor nagy darabokat és megakad a torkán.
    A 12 hónaposoknak ajánlott üveges bébiételekkel nincs gond. De puhára párolt répa, sült alma, bármi más a fentiek szerint megy. Hatalmasat harap, elakad, oxigénellátás megáll.

    Előre is köszönöm a segítségedet!

    • Vida Ágnes

      2015. május 10. vasárnap

      Elsőként kölesgolyóval és más puffasztott gabonákkal érdemes próbálkozni, az könnyen szétolvad a szájában. Ha már azzal megbírkózik, utána jöhetnek a puhára főzött zöldségek, puhább gyümölcsök.

  • B.Timi

    2015. április 28. kedd

    Kedves Ági!!!nekem olyan kérdésem lenne feléd hogy van egy 19-hónapos kislányom aki nem hajlando megrágni az ételt.semmit nem rág meg meg az az ösztön sincs meg nála kis kora ota hogy a szájába vegyen bármit is.se a kiflit,kenyér,semmit nem hajlando pedig van 15-fogacskája is.ki fogytam az ötletekból tanácstalan vagyok.szomorú hogy valamit én rontotam el:-(

    • Vida Ágnes

      2015. május 04. hétfő

      Fordulj vele orvoshoz, ha ennyi idősen még nem rág, azt ki kell vizsgálni, milehet az oka.

  • Timea

    2015. április 28. kedd

    Keves Agi!
    Koszi am 9 es fel honapos es 10,8 kg.6 honapig kizarolag szopizott. Akkor megkezdtuk a hozzataplalast. A gyumolcspepet semmi problema nelkul megette: alma, korte, mango, narancs majd banan. Probalkoztam uvegreszelon reszelt almaval. Ettol nyuvadozott es oklendezett. Majd a levest vezettuk be , szerre minden megengedett zoldseget. Megkostolta, 2 kiskanallal esett, majd sirni kezdett, a szajat becsukta es kerte a citit. Jelenlegi program: 7-kor ebred, 9-kor cinci es Kb 2 orai alvas. 12-13 korul ebed, a felsoroltak szerint (2 kanal zoldsegkrem majd cici), 14-15 korul cici es meg kb 2 ora alvas. 17-18 korul ismet cici (mast semmit nem fogad – nagyon ritkan gyumolcspepet). 20-21 korul cici es alvas. Velunk alszik es ejjel meg fel ebred 2-3 – szor enni.
    Csak kimondottan szopizas kozben tud elaludni es most mar semmifele kanallal kinalt etelnek nem nyitja ki szajat.
    Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

    • Vida Ágnes

      2015. május 02. szombat

      Lehetséges, hogy a fogzás miatt csípik az ínyét az ételek. Próbáld meg kínálás előtt fogzáskönnyítő géllel bekenni az ínyét. Hozzáteszem, semmi gond, ha egy anyatejes baba 1 éves korig, legfeljebb csak 1-1 kiskanál pépet fogad el.

      • Timea

        2015. október 16. péntek

        Szia Agi! Koszonom a valaszodat. A kisfiam most 15 honapos es meg mindig semmi valtozas. 9 foga van mar, 11,600 kg-os.
        A problema most az, hogy nem akar abszolut semmi etelt elfogadni a cicin es a kenyerfalatokon, meg a fott sargarepa darabokon kivul,mar tobb mind 3 honapja. Akarmi mast kinalok neki, meg sem akarja kostolni, ha veletlenul kitatja a szajat, oklendezni kezd. Probaltam edes eteleket, savanyu eteleket, joghurtot, zoldseget, gyumolcsot, semmit sem hajlando enni.
        Nem lenne nagy baj, a sulya, ahogy ertettem, jo, csak nagy vashianya van. Az orvosok azt tanacsoltak, hogy menjek el otthonrol par napra es hagyjam valaki masra ot, mert amig lat, nem fog cicin kivul semmit enni, vagy, adjam az anyatejet is cumisuvegbol, meg a pepet is, hogy ne legyen tobbet cicifuggo. Vizet rendszeresen iszik, de semmi gyumolcslevet meg teat nem.
        Nagyon tanacstalan vagyok, nem szeretnem a fiamat kinozni, foleg hogy mostanig mindig mellette voltam, de mar nagyon kellene valami mast is egyen, a vashiany miatt.
        Elore is koszonom a valaszodat!

  • Lilla

    2015. április 21. kedd

    Kedves Ági! 3 éves fiammal kapcsolatosan lenne kérdésem.2 éves kora óta családi napközibe jár, nagyon jó helye van, szeret oda járni,rengeteg új élménnyel lett ott gazdagabb. A probléma napokban kezdődött el nála és szerintem összefüggésben áll a csana vezető „elvárásaival”. Most a fiam lett a „rangidős” és ezzel párhuzamosan folymatos összetűzésbe keverednek egymással: öltözködjön/egyen magától, legyen teljes mértékben önnálló, ne hisztizzen, ne mondjon ellent semmiben. Az önállósággal kapcsolatban: a bölcsiben öltözik, vetkőzik magától, de néha nem első szóra, hanem csak hiszti árán. A napokban szólt a vezető,h nem kell óriásbébit csinálni belőle, következetesség, mert később ebből nagyobb baj lesz. Otthon tény,hogy csak nagyon ritkán öltözik magától, de az én meglátásom szerint nem hisztis, jó gyerek (akarata van, de én ennek örülök) és a környezetemben mindenki (idegenek is) azt mondja,hogy milyen nyugodt, kiegyensúlyozott,boldog gyerek. A napokban viszont megint sírással kezdjük a bölcsibe érkezést és ez engem aggaszt. Mindemellet kezdődik nála a „félek” korszak (alvás előtt, ha egyedül van… )és nem tudom,hogy ez mennyire befolyásolja ezt az egészet.Előre is köszönöm a segítséget és a véleményedet!

  • Bernadett

    2015. április 10. péntek

    Kedves Ági!

    A kislányom Franciaországban született, 2014.12.31én. Sajnos a rendszer nem tette lehetővé, hogy tovább otthon maradjak vele, ezért 3 hónapos korában visszamentem dolgozni, igy most tápszert kap. Amikor anyatejes volt is kb 4 óránként evett nap közben és most is. Nem ismerem az otthoni tápszereket, de itt ebben a korban 150ml-t kellene ennie ha naponta 5-ször eszik, 180-at ha napi 4 szer. Viszont ő ma is 4 óránként kér enni és már a 180 után is kérne még. Amikor adtam neki 210-et azt is megette. Az lenne a kérdésem, hogy esetleg kezdjem meg hamarabb a hozzátáplálást, vagy tartsam be a szigorú 4 hónapos kort. Félek a tápszer kalóriatartalma miatt. Próbálom húzni az etetések közötti időt vízzel, teával, de nem segít.

    A választ előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. április 11. szombat

      Semmiképpen ne kezdd el korábban a hozzátáplálást, az emésztőrendszere még nem érett rá! Ha kicsit többet kér, hadd egyen többet, a babák ösztönösen tudják, mennyire van szükségük, 20-30 gramm eltérés teljesen normális.

  • K Angéla

    2015. április 03. péntek

    Kedves Ági! Nekem az aszalt szilvával vannak aggályaim. Kisfiamnak amióta adok vacsorára saját készítésű pépet az elején mindig tettem bele aszalt szilvát, mivel gondoltam a könnyebb székletre. Most elszerettem volna hagyni belőle, de a kisfiam úgy már nem eszi még, kérdésem, hogy árthatok szerinted vele, ha minden este kap egy fél/egész aszalt szilvát? Csakis bio aszalt szilvát használok.
    Köszönöm szépen előre is a válaszod!
    Üdvözlettel:
    K.Angi

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Mivel a szilva viszonylag hamar adható, ezért nyugodtan adhatsz neki napi fél-1 darabot, ettől nem lesz semmi baja.

  • Vera

    2015. március 17. kedd

    Kedves Ági!
    Szeretem a blogod, és nagyon érdekelne a véleményed az igény szerinti hozzátáplálásról, azaz baby-led weaningről, ugyanis a kisfiam lassan 6 hónapos és kacérkodom a gondolattal, hogy ezzel a módszerrel vezessem be az ételeket.
    Köszi!
    Vera

    • Vida Ágnes

      2015. március 23. hétfő

      Érdemes megpróbálni, ha tetszik neked, nagyon jó módszer!

  • Andiboszi

    2015. március 17. kedd

    Kedves Ágnes

    Érdeklődnek, h kókuszlisztet es mandulalisztet mikortól lehet adni? Mikortól lehet készíteni édességet például ilyen tipusú lisztekbol?
    Koszonom

    • Vida Ágnes

      2015. március 23. hétfő

      Ezeket 1 éves kortól adhatod.

  • stumpf piroska

    2015. március 14. szombat

    az arcát dörzsöli egy nap 1 kétszer fordul elö!?

    • Vida Ágnes

      2015. március 14. szombat

      Általában akkor dörzsölik a babák az arcukat, ha álmosak.

  • Melinda

    2015. március 13. péntek

    Kedves Àgi!

    A következö, az alvással kapcsolatosak a gondjaink. A picim 7 és fél hónapos és Korábban mindig a susogós-hátdörgölös-fenékpaskolós módszerrel altattuk el az oldalán fektetve, amit egy olyan 15 perces fektetési rituálé elözött meg (tisztába tevés, meseolvasás, fehér zaj bekapcsolás, és fektetés). A gond ott kezdödött, amikor két hete én elöször mióta megszületett 5 napra elutaztam (ezt a babának is többször elmondtam elöre), majd amikor visszaértem, arra jöttem, hogy ezt a módszert abszolút nem fogadja már el. A távollétem harmadik napján kezdödött a gond és tetözött akkor, amikor visszaértem. Ahogy letettük az elsö pár nap az ágyba éktelen ordításba kezdett, leizzadt és toporzékolt, sose csinált ilyet. Ezt addig amíg ki nem vettük. Megnyugtatás után próbáltuk visszafektetni, és a régi módszerrel elaltatni, de állandóan a hátára fordulva figyelt minket, így persze nem tudtuk elaltatni, szóval csak sírt és így tovább. Sose fogadott el cumit korábban, most csak a gumi fürdö játékát szopogatva tudott nyugton elaludni, de amint az kiesett a szájából alvás közben, persze sírni kezdett, de itt a visszaaltatáshoz már legalább elfogadta a hátsimogatást, mivel már rendesen álmos volt. Mivel a cumis játék nekem nem tetszik, hisz napközbeni alvásai is lerövidültek a cumi kiesés miatt (ott ugyanis nem tudom már visszaaltatni), így próbáltam másképpen lefektetni. A régi módszeremet még mindig nem hajlandó könnyeden elfogadni, örjöng ha az oldalára akarom fektetni, ellenáll. A vége az lett, hogy ringatni kezdtem, amitöl hamar elalszik. De mivel már 9.5 kg ezért nem valami jó állapot ez, plusz sokszor elnézelödik, és ez is lassítja az elálmosodását. Azt szeretném megkérdezni, hogy mit gondolsz miért van mindez? Kihatott ennyire az alvására hogy elmentem? Szerinted vissza lehet a régi módszerre szoktatni? Ott sokszor még magától is elaludt, na az most szóba se jön.. Hogy altassam szerinted?

    A másik gond, hogy itt, ahol külföldön élünk mindenki a bölcsöhalállal riogatta a szülöket, ha hason akarták altatni a babát. Mi ezért a hátán és az oldalán altattuk. Viszont most már össze vissza forogna a pici éjjel is.. Amikor elkezdett átfordulni, pozícionáló párnát kellett elkezdjünk használni, hogy ne ébresszen minket fel fél óránként, mivel sírt, ahogy a hasára fordult, és felébredt. Viszont most az a helyzet, hogy annyira erös lett, hogy a párnán keresztül is át tud fordulni, és ahogy hasra fordul egyböl elkezd „tornázni”, a hasán fekve a kis karjait és a lábait felemeli a talajról és így „lebeg” illetve kinyomja magát.. Tudnál tanácsot adni erre is, hogy hogyan lehetne arra rávezetni, hogy hason is lehet aludni? Mert nincs hozzászokva a hason alváshoz, és így ahogy hason van rögtön elkezdi ezeket a mozgásokat, amik meg persze kiverik az álmot a szeméböl..
    Köszönjük a segítséget elöre is!

    • Vida Ágnes

      2015. március 14. szombat

      Ha cumizva el tud aludni, akkor azzal kéne próbálkozni, de rendes cumival, kicsit segítve neki, hogy altatáskor ne köpje ki folyton. Idővel megtanulja majd benttartani és nem fog felriadni, amikor kiesik.

      Nem a hason alvás a gond, hanem, hogy most tanulja a nagymozgásokat és ilyenkor minden baba hasra kerülve azonnal „gyakorol”, még álmában. Próbáljátok meg hálózsákban altatni, így nem fog tudni annyira mozgolódni, illetve, ha cumival alszik el, ilyenkor meg tudja majd magát nyugtatni,

  • stumpf piroska

    2015. március 12. csütörtök

    jo napot!
    azt szeretném kérdezni hogy a kislányom elkezdi néha dörzölni magát és utána ott marad egy piros folt ez mitöĺ van?

    • Vida Ágnes

      2015. március 13. péntek

      Kicsit szűkszavúan fogalmaztál 🙂 Hol dörzsöli magát? Milyen gyakran fordul ez elő?

  • Mónika

    2015. március 11. szerda

    Kedves Ági, két kérdésem lenne hozzátáplálással / etettéssel kapcsolatosan.

    Kisfiam most egy éves, 10 kg (4 kg-mal született), naponta négyszer eszik, ebéd-uzsonna kb. 250-300 gr zöldségpüré hússal illetve gyümölcs. Reggelire és vacsorára 200ml + gabona tejpépet kap, mivel nem hajlandó meginni a tápszert (hat hónapig kizárólag szopizott + még van egy elalvás előtti szopi, max 100ml tejjel), csak gabonapehellyel keverve, kanállal. A vizet minden probléma nélkül megissza a poharából.

    Kérdésem, hogy mennyi a minimális tejmennyiség, amit meg kell igyon (esetünkben egyen) – mindenhol 500 ml-t olvasok, viszont a kisember ezt nem mindig fogyasztja el. Joghurtot, ajtot a bölcsiben nem, csak otthon hétvégén kap (hús helyett ebédkor, lévén a gyerekorvosunk szerint jobb nem túl sok fehérjét adni a kisbabáknak).

    A másik kérdésem az önálló evésre vonatkozik: riszszeletet, babakekszet, vajaskenyér kockákat ügyesen elrágcsál, de 1) puha dolgokkal nem boldogul (pl. banánt széttrancsírozza), 2) még mindig a mindent ledobál fázisnál tart, így például a kezébe adott babakanalat megrágcsálja majd ledobja, szemlátomást eszébe sem jut, hogy evésre is lehetne használni. Különösebben nem erőltetem a dolgot, bár örülnék neki, ha lassacskán áttérne az egyedül evésre, annál is inkább, mert sokszor a tálka felénél elunja az evést így vmi kis játékot szoktam a kezébe adni, hogy folytassa (ezután szép nagyra kinyitja a száját pár kanálra), de ezt nem tartom optimális megoldásnak.

    A választ előre is köszönöm.
    Mónika

  • B.anna

    2015. március 05. csütörtök

    szia Ági! 1 eves kislányom hozzataplalasaval kapcsolatban van egy problémám. Az egyik mellem hajlamos begyulladni, sajnos ez az elmúlt évben többször is előfordult (az alsó vagy a külső oldalon piros, érzékeny, plusz láz, de gyakori mellretetel es masszirozas hatására végül mindig elmúlt magátol). Most ott tartunk a hozzataplalassal, hogy csak reggel-délben-este eves után es éjjel kétszer-háromszor szopizik. Igényli, szereti az ételeket, kézzel is ügyesen eszik mar. Ezt mar hetek óta így csináljuk, most megis valamiert begyulladt a mellem, így kénytelen vagyok 3 óránként szopiztatni megint, de persze nem sokat cicizik, nem múlik a gyulladás. Mit javasolsz, hogy csináljam a hozzataplalast, hogy ne legyen túl „gyors” a mellemnek? A másik kérdésem, hogy a mostani gyulladassal mit tegyek? Fejjem ki? Köszi a választ előre is!

    • Vida Ágnes

      2015. március 13. péntek

      Ilyenkor sokat segíthet, ha a gyulladt mellre melegvizes borogatást teszel, aztán kis idő elteltével finoman kifejed, de csak annyit, hogy ne feszüljön nagyon. Nagyon jó az is, ha meleg vízzel zuhanyozol és közben finoman masszírozod a gyulladt részt.

  • Enikő

    2015. március 02. hétfő

    Jó napot Kedves Ági. Mint kezdő kismama sokat olvasom a blogját. Most éppen a hozzátáplálás témakörből cseresznyéztem. Megint összezavarodtam. Védőnő szerint a tápszer helyett inkább tejpépet adjak a 4 hónapos babának az anyatej mellé. Sajnos az anyatej mellé kiegészítő tápszerre van szükségünk, kb 300 ml/nap. Ugy vettem ki az írásaiból hogy nem jó még a babának ilyen korban a tejpép. Na és ilyenkor jön az összezavarodás mert mondanak valamit meg olvasok valamit és az két külön álláspont. Lehet a napi étkezés : anyatej amennyit csak lehet , egyszer tejpép, egyszer főzelék, egyszer gyümölcs, egyszer tápszer?? Teljes a káosz. .-) Ha kb napi 500-600 ml tejem van akkor kell már teáztatni ? Most 6 kg. Ha van ideje és válaszol Köszönöm. Üdv Enikő

    • Vida Ágnes

      2015. március 13. péntek

      A 4 hónapos baba emésztőrendszere még nem érett a hozzátáplálásra, tehát a főzelék, gyümölcs szóba sem jöhet, csak túlterheli az emésztést és a későbbi allergia kialakulásában is nagy szerepe van, ha túl korán kap ilyesmit. Ha nincs elég tejed, tápszerrel lehet pótolni. Tejpépre sincs szükség, sem teára (az anyatej étel és ital egyszerre, mellette nem szomjas a baba, kivéve nyáron, nagy melegben, amikor lehet adni egy kis vizet, de meg is lehet szoptatni).
      5-6 hónapos korban, amikor már egyértelműen látszanak a babán a hozzátáplálásra való érettség jelei, akkor lehet elkezdeni a gyümölcsöket kóstolgatni. A tejpép nagyon praktikus, tápszeres babánál a főzelékek bevezetésekor 1-1 tápszeres étkezést alkalmanként ki lehet váltani vele, de egyáltalán nem szükséges adni, semmi nincs benne, amit az anyatejből vagy más természetes forrásból ne kaphatna meg a baba.

  • 3szter

    2015. március 02. hétfő

    Kedves Ági!
    Kishijan 8 honapos (igeny szerint szoptatott) babammal kapcsolatban lenne egy kedesem.
    6 es fel honaposan kezdtük el a hozzataplalast, egy honapig minden rendben ment (alma, edesburgunya, sütötök, majd banan volt eddig teriteken napi 1x delutan). Majd kb egy hete a fözelek utani szopi-tejet – a következö etkezest este min. 2,5 oraval kesöbb – kihanyta. 4 napig nem is kapott mast csak cicit. Az ötödik napon kapott delutan bananpüret, es megismetlödött a hanyas az utana következö cicizesnel. Ami a legfurabb, mintha kb. egy oriasi bukas lett volna, kicsi lanyom meg sem erezte, jokedvüen jatszadozott tovabb – sem laz, ill. egyeb tünetek nem voltak. Azokon a napokon, amikor csak cicizett nem volt semmi problema. Szerinted mi okozhatja ezt? Fogzas? Meg egy foga sincs kinn.
    Vagy teljesen masrol van szo? Nekem voltak etkezesi problemaim, eppen ezert az etetest apa csinalja egyelöre, hogy en a lehetö legkevesebb rossz hatassal legyek ra.
    Igazabol nem ertem a dolgot, nagyon örülnek, ha tudnal segiteni. Elöre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. március 13. péntek

      Ez nem hányás, hanem, mivel még elsősorban pépes ételeket eszik, a mozgás során egyszerűen kimozogja magából az ételt és bukik. Ahogy egyre több darabos ételt kap majd, ez el fog múlni.

  • andi

    2015. március 01. vasárnap

    Sziasztok.sz én picim 6honapos lesz,kb 1honspja ketdtem el almát,répát,végul burgonyspurét adni neki.szépen eszik,nem tud leállni.viszont észrevettem hogy hasmenést kspott most a purétol,ugyhogy ugy dontottrm,visszatérek az uvegreszelon reszelt almágoz,attol nincs semmi baja.gond ha egy ideig csak adok neki?

    • Vida Ágnes

      2015. március 13. péntek

      Egyáltalán nem baj, még kicsi, nem kell nagy adagokat ennie.

  • Szűcs Orsolya

    2015. február 27. péntek

    Kedves Ági!

    Tavaly november elején egy csoda érkezett az életünkbe, megérkezett hozzánk a kislányunk. Imádjuk, szeretjük, egy nem éppen átaludt éjszaka után a legjobb „ellenanyag” a mosolya. 🙂
    Sajnos feszes izomzattal született, így minden héten két hónapja kénytelen vagyok végignézni, ahogy közel 50 percet fáradásig üvölt Dévény tornán. Közben pedig az én szívem megszakad, mert itthon nem hagyom sírni, csak ha nagyon muszáj, mert éppen olyan percei vannak és nekem ki pl kell mennem a mosdóba (közben pedig magamat okolom, magamban keresem a hibát, hogy mit csinálhattam rosszul a 9 hónap alatt, hogy tornára kell járni a drágánknak). Más problémák is vannak, az nem is a kislányunkhoz, hanem inkább a férjemhez kapcsolódik – mindegy is. A lényeg, hogy tegnapra nagyon elfáradtam. A korábbi években cigiztem, mihelyst a kisasszony gondolata megfogalmazódott bennünk, természetesen abbahagytam, csak alkalmi dohányos lettem. Sajnos tegnap bűnöztem, el lehet ítélni, de nagyon jól esett és meg is nyugodtam. A kérdésem az lenne, hogy mennyire ártok ezzel a kislányomnak, ha az esti szoptatás után (hetente egyet, max kettőt) elszívok egy cigit? 9-kor van az utolsó szoptatás és utána pedig hajnal 3 felé.

    Köszönöm szépen előre is a válaszát!

    Szép napot!

    • Vida Ágnes

      2015. március 14. szombat

      Heti 1-2 szállal nem ártasz neki, főként így, hogy utána órákig nem szoptatsz. Nem kell emiatt rágnod magad 🙂

  • Vida Ágnes

    2015. február 27. péntek

    Megnézem!

    • toth kata

      2015. március 01. vasárnap

      köszönöm szépen a választ!

  • zsuzsika

    2015. február 25. szerda

    Sziasztok.. Lenne pár kérdésem..az Én kis fiam 7hónapos múlott és etetésel kapcsolatban anyit hogy eszik bébi ételeket mellette anya tejet de csak este mert nappal nem elég neki úgyhogy még tápszerel egészitem ki.. Az lenne a kérdésem hogy ez így nem sok és meg terhelő a kis gyomrának.?? Köszönöm előre is..

    • Vida Ágnes

      2015. február 27. péntek

      Ha elfogadja, akkor nem sok. Ha megterhelő lenne, annak lennének tünetei (pocakfájás, emésztési gondok), vagy simán csak nem fogadná el.

  • Kiscsillag

    2015. február 22. vasárnap

    Kedves Ági!
    Olyan problémám lenne, hogy a 14 hónapos kislányom nem akar enni, és alig hízik. Igény szerint szoptattam, de 6 hónapos korától kezdtem hozzátáplálni! Soha nem volt jó evő, de azért napi 3x evett kisebb adagokat. Most már mindent kap amit mi eszünk, de 3-4 falat után már kiköpköd mindent. A gyerekorvos sinlacot írt fel, de azt sem tudom neki adni, mert kanalasat abszolút nem eszik. Egész nap a cicit kérné még mindig. Javasoltak Vitacolan szirupot, de semmi változás. Az orvos szerint ha jó a kedve, van kakis, pisis pelus, akkor ne aggódjak. Írt fel vasat neki. Én azért aggódnék, mert 7700g a súlya. 8 kg volt decemberben, de beteg volt, lefogyott, azóta nem hízik, nem eszik, vagy csak pár falatot 🙁 Kérem javasoljon valamit! Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2015. február 27. péntek

      Ebben a korban már nem híznak olyan gyorsan a babák, hiszen nagyon sokat mozognak. Valóban, ha jó a kedve, igény szerint szopizhat és mellette annyit eszik, amennyit elfogad, akkor nincs semmi gond. Ha nem szereti a kanalasat, hadd egye, amit ti, hiszen az a cél, hogy rendes ételeket egyen és ne babaételt. Próbálkozz minél változatosabb ételekkel, egyetek mindig együtt, főzzetek közösen, a boltban is beszélgess vele az ételekről, amiket vesztek, kérdezd meg, melyiket szereti, engedd választani. És lehetőség szerint két étkezés között ne nassoljon, mert ez is elveszi az étvágyat.

  • Bia

    2015. február 19. csütörtök

    Szia!Nalunk szinte uez a helyzet,mint Nikinel,azzal a kulonbseggel,h full anyatejesek vagyunk.Kislanyom majdnem 11hos es 5,5 hos kora ota probalkozom a hozzataplalassal.Eddig csak a tizorait tzdtam kivaltani gyumivel,azt is kb. 2 hete,meg fozelekbol 100-160ml-t megeszik,de utana ha nem kap tejet,akkor hamar megehezik…ha nem adok neki,nem keri kifejezetten.
    Ejjel 3 oranta kel komfort cicizni nagyreszt,fogzaskor 1-2 oranta.
    Mar 6 foga van es mar megint szenved hetek ota kisebb szunetekkel,de uj fog sehol.Viszont raszolas ellenere is harap szoptatas kozben.
    Mar tanacstalan vagyok,egyreszt azert,mert nem akar enni(mar probaltam mibdent amit korahoz merten kaphat,darabosan,illetve pepesen is),masreszt,hogy egyfolytaban kel ejjel szopizni…

    • Vida Ágnes

      2015. március 14. szombat

      A baba tudja, mikor kell neki több a rendes ételekből, semmi nem történik, ha még egy darabig az anyatej a fő tápláléka és mellette eszik annyit a többiből, amennyit kér. Nem siettek sehová, semmiről nem marad le, ha most még nem eszik giga adag főzelékeket.

  • almasalma

    2015. február 19. csütörtök

    Kedves Agi, elnezest, hogy nem a poszt temajahoz kapcsolodik, remelem, nem haragszol meg. 7 honapos kislanyom a mi agyunkban alszik, de soha nem tudott magatol meg elaludni (arra gondolok, hogy ha faradt, egyre nyugosebb lesz, de nincs olyan, hogy elszunditana a faradtsagtol, kiveve termeszetesen, ha epp szopik vagy hordozom). Kezdettol fogva segitseget igenyelt az esti elalvashoz, ami sosem volt hosszu 3-15 perc kozott mozog altalaban, viszont mindig gyengebb sirassal (regebben) tarsul, illetve hetek ota extrem merteku forgoldodassal, felterdelessel, felalassal. Nagyon gyors a mozgasfejlodese, 3 honaposan mindket iranyba forgott, 4-5 honapos kora kozott megtanul maszni, 6 honapos korara magatol ult, es targyakba kapaszkodva allt. Mostanra butorokba kapaszkodva kezdett lepegetni. Soha semmit nem eroltettunk nala, kicsikent sem tornaztattuk, nem ultetjuk, nem „segitjuk” jarni. Ezt azert irom, mert nem mozgasfejlodesi ugrason megy at, es nem azert terdel az agyban, mert ujdonsag neki.

    A lenyeg: csak ugy lehet eleltatni, ha gyengeden, de hatarozottan atolelem (hason fekszik), es lefogom, mikozben a hatat simogatom. Ezt kovetoen eleg hamar megnyugszik, de gyakran elgondolkozom, nem eroszak-e ez, es nem karos-e neki, hogy korlatozom a szabad mozgasat?
    Delutani alvasnal, ha sirva ebred, nem pihente ki magat, ugyanigy tudom csak visszaaltatni, de olyankor nagyon sir (ennek ellenere alszik meg egy-masfel orat.)

    A masik, hogy ha mar elalszik, ejjelente mindig a nyakat erosen hatraszegve, hogy a feje szinte a hata kozepet eri, alszik. Ez csak valami artalmatlan „hulye alvasos” gyerekpoz, vagy utalhat arra, hogy rovidek a hatizmai?

    Nagyon szepen koszonom!!

    • Vida Ágnes

      2015. március 14. szombat

      Mivel nagyon gyors a mozgásfejlődése, természetes, ha még az ágyban is „gyakorol”. Nem gond, ha így altatod el, amikor majd túlesik ezen az időszakon, könnyebben el fog tudni aludni enélkül is.
      Sok baba alszik ilyen „fordított kifli” pózban, ez nem gond.

  • Zsuzsa

    2015. február 19. csütörtök

    Kedves Ági!
    Nagyon örültem ennek az írásnak, úgy éreztem teljesen rosszul csinálom a hozzátáplálást, de talán mégse. 🙂 Egy kérdésem viszont lenne. 10 hónapos a babám, és éjjel 2x ébred szopizni. Először 1-2 körül, majd 4-5 körül. Utána kb. fél 9-ig alszik. A napirendünk a következő: ébredéskor szopi, 10-körül gyümölcs+ keksz v. baba piskóta, kicsit később szopizás és alvás. Cicin alszik el, kb. 1 órát. Utána ebéd 1-2 körül, husis főzelék, de csak kb. 100g-ot eszik, többet nem, kicsivel utána szopizik, délutàn többször is. 4-körül rövid szindikálás, 6 körül megint husis főzelék, de szintén csak kevés. Este fürdés 8 körül, szopizás, 9 körül alvás, cicivel. Lehet az éjszakai ébredések oka az, hogy keveset eszik? Vagy meg kéne tanítanom egyedül aludni, hogy éjjel is vissza tudja altatni magát? 6 foga kibújt, ügyesen mászik, fölàll, megáll magától pár másodpetcig, bútorok mellett ügyesen, gyorsan lépeget. Este újabban, az utolsó szopizást megszakítja, és nyűgösködik, négykézláb hintáztatja magát, kicsit sétálgatunk vele, majd újra cicit kér és elalszik. Remélem elég infot adtam, és tudsz segíteni, hogy közelebb jussak a megoldáshoz. Köszönöm elôre is: Zsuzsa

    • Vida Ágnes

      2015. március 14. szombat

      Ebben a korban még normális, ha 2x megéhezik éjjel. Ez nem azért van, mert keveset eszik nappal, hanem azért, mert gyors az emésztése. Amikor már több darabos ételt eszik nappal és túlesik az állandóan mocorgós időszakon is, akkor ez a 2 ébredés is megszűnik majd.

  • B Niki

    2015. február 19. csütörtök

    Még annyi hozzá, hogy általában csak egyszer alszik egy nap, 12-től 14 óráig, esetleg kétszer úgy, hogy először másfél órát utána kb 40 percet 5-fél 6-ig max. Este pedig fél 10 körül fekszik evés után.

  • B Niki

    2015. február 19. csütörtök

    Kedves Ági! Holnap lesz 11 hónapos a kislányom, és még mindig felkel éjszaka enni 🙁 A napirendünk: fél 9 körül szopi, fél 11 körül gyümölcs + keksz/zabpehely, 14 körül főzelék, fél 6 körül gyümölcs+ joghurt+ kölesgolyó, fél 8 körül pár perc szopi, fél 10-kor 220-240 ml tápszer, és éjjel 2-4 között még 200 ml tápszert megeszik. Hiába csinálok bármit, anélkül nem alszik. Egyébként önàllóan alszik el napközben + este. Rengeteget mozog, 9 hónapos korától önállóan jár. Váltsam ki a fél 9-es reggelit is esetleg? 4 napja tört át a 8. foga, tehát elvileg fogzás sem okozhatja az éjszakai ébredéseket?!
    Előre is köszönöm a segítséget!

  • egy nagy mama

    2015. február 19. csütörtök

    Szeretném meg kérdezni ,hogy anya tejes baba esetén a tea – víz – hígított gyümölcs lé hozzá táplálásnak minősül -e ???

    • Vida Ágnes

      2015. március 14. szombat

      A víz nem, a higított gyümölcslé igen. Teára nincs szüksége egy anyatejes babának (kivéve hasfájás esetén)

Comment navigation