25
jan

Éhségsztrájk?

Vida Agi

A hozzátáplálás és a szoptatás során is előfordulhatnak olyan esetek, amikor habár van mit enni, a baba átmenetileg mégsem eszik vagy nem eszik eleget. Ez nagyon ijesztő állapot, de szerencsére mindig meg lehet találni a háttérben húzódó okokat. Ilyen eseteket gyűjtöttem össze most.

1. Van tej, de nem szopik eleget a baba

Amikor van tej, jól szopik a baba, majd hirtelen egyik napról a másikra elkezdi ritkábban kérni a cicit, kevesebbet eszik egy-egy alkalommal, rángatózik és sír szopizás közben, vagy nagyon hamar végez az evéssel, annak többféle ok lehet a hátterében.

1) Ha ritkábban szopizik, annak vagy az az oka, hogy nem igényli már olyan gyakran a szopit (pl. áttér a 3 óránkénti evésről a 4 óránkénti evésre), vagy -ez 4-6 hónapos kor között fordulhat elő- már annyira érdekli a külvilág, hogy nincs türelme a szopizáshoz.

2) Rángatja a cicit, sír szoptatás közben: egészen kis korban (2 hónapos kor előtt) ennek a hasfájás az oka, de az is állhat a háttérben, hogy túl sok a tej, ezért mindig kicsúszik a szájából a cici, ha ezt tapasztalod, evés előtt fejj ki kézzel néhány cseppet és töröld le száraz pelussal a bimbót, hogy ne csússzon. Ha hasfájós a baba, evés előtt adj neki Gripe Watert.

3) Hamar végez az evéssel: ez általában 5-6 hónapos kortól kezd gyakorivá válni. Egyrészt már hatékonyabban szopizik a baba, ezért 10 perc is elég neki, másrészt annyira érdekelheti a világ, hogy szopi helyett inkább nézelődik. Segíthet, ha fekve félhomályban szoptatod.

A szopási sztrájk hátterében számos más dolog is állhat, például torokfájás, fülfájás, vagy fogzás.
2. Hirtelen kevesebbet eszik

Ha már kanalazgat a baba és hirtelen elutasítja az ételt, annak gyakran a fogzás az oka. Ez általában átmeneti, legfeljebb egy hétig tartó időszak, amikor csak kevesebb szilárd ételt fogad el, esetleg csak az anyatejet/tápszert fogadja csak el a baba.

Ha elkezd türelmetlenkedni evés közben, nem fogadja el a kanalas ételeket, gyakran az áll a háttérben, hogy a kicsi nem szereti az etetőszéket, nem bír nyugton maradni benne. Ilyenkor segíthet, ha olyan ételeket kap túlnyomórészt, amiket maga csipegethet fel kézzel, mert ez leköti a figyelmét, valamint ha nincs lekötve, hanem kisszékről kisasztalnál eszik.

Átmeneti étvágytalanságot okozhat a fülfájás, torokfájás, megfázás is. Gyakran betegségek után is átmenetileg elmehet a kicsi étvágya, mert a fájós torokkal megevett falatok kellemetlen élményt okoztak a kicsinek. Ilyenkor türelmesnek kell lenni és elfogadni, hogy néhány napig csak folyékony vagy nagyon pépes ételt fogad el a kicsi, majd a tünetek múltán vissza lehet térni fokozatosan a darabosabb ételekre.

Gondot okoz a hozzátáplálás? Sok kérdésed van? Válaszok az ingyenes Nagy Babaszakácskönyvben >>

Nyomtasd, emilezd, oszd meg!
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • Book.mark.hu
  • email
  • Furl
  • Internetmedia
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Live
  • MisterWong
  • MySpace
  • Netvibes
  • Ping.fm
  • Print
  • Propeller
  • Reddit
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • Tumblr
  • TwitThis

13 Responses “Éhségsztrájk?”

  1. Revilo

    Szia Ági!

    Kisfiam 13 hó. lesz,és egy étkezéssel kapcsolatos kérdésem volna hozzád.A felnőtt kosztot eszi már,nem is hajlandó megenni a bébiételt.A darabos ételt is szépen eszi pedig még mindig csak 4 foga van.Mindent egyedül eszik szinte,muszáj volt önállóvá engednem étkezés közben mert ha a kenyeret akartam a szájába rakni összeszoritotta a száját,nem fogadta el.De ha elé tettem,megmarkolta és megette.Nincs is ezzel bajom,de most már odáig fejlesztette ezt hogy szinte semmit nem fogad el a kezemből.Vannak olyan ételek amiket azért illene kanállal enni,pl. tojásrántotta vagy a joghurt,főzelék stb.-de ezt sem engedi,egyedül meg nem tud enni kanállal.Igy ezek az ételek többnyire a földön landolnak.Nem tudom már eldönteni hogy ez a kiváncsiság része e még vagy már nem éhes,unatkozik és játszik az étellel.Ugyanis amit elé rakok azt is beteszi a szájába,aztán megforgatja,megnyalja,kiköpi,de már veszi is fel,és ujra beveszi,stb.-és ezt eljátsza vagy 5x mire végre lenyeli a legkisebb falatot is.Minden etetés már minimum 3negyed óra,mert megkell várnom mire elmajszolja a kaját.Nem értem ha tud rágni akkor minek kell ez a majszolás,miért nem eszi meg a kenyeret és ennyi?Vagy nem éhes ilyenkor?Mert sztem aki éhes az nem igy eszik.Rossz szokás lenne ez amit csinál vagy csak tanul enni?Hónapok óta ez megy.Mikor elkezdi már nyomkodni a kezébe a kaját meg ledobja természetesen elveszem,és befejezte az evést.De sokszor nem tudom most hol a határ.Normális hogy igy eszik?Hogy tudok ezen változtatni vagy hagyjam??Köszönöm a választ.

    Válasz: Teljesen normális, ha a gyerek játszik az étellel, ebből tanul meg enni. Ha nem játszik, hanem csak gyorsan belelapátolják az ételt, hogy hamar meglegyen, akkor soha nem tanulja meg. Inkább most maszatoljon és malackodjon egy kicsit, mint hogy 3 évesen is még etetni kelljen, nem? ;)

  2. Anita

    Kedves Ági!

    A kislányom 3,5 hós. Eddig csak anyatejet kapott. 2 hónapos volt, amikor elöször megjött a menstruációm. Azóta folyamatosan egyre kevesebbet szopizik. 2 héttel ezelőtt újból megjött, akkor enni sem nagyon akart. Azóta ott tartunk, hogy alig szopizik, ha lefejem még üvegből sem szopizik egyszerre 50 ml-nél többet (kb. 5-6 alkalommal eszik egy nap). Pedig 6 hetesen egy-egy alkalommal 100 ml körül szopizott. Lehet, hogy megváltozott a tejcsi íze amióta menstruálok és már nem ízlik neki? Mit tegyek? Adjunk neki tápszert is a tejcsi mellé? Rá lehet valahogyan venni, hogy többet egyen? Sűrűbben sem akar enni, van, hogy 4-5 órán át sem eszik.
    Várom a mielőbbi választ! Köszönettel:
    Anita

    Válasz: Az nem jó, ha ennyire nem eszik, ennek valami állhat a hátterében, de ez biztosan nem az, hogy nem jó az anyatej. Inkább arra gyanakszom, hogy esetleg szájpenésze van, vagy fáj a füle, esetleg a torka, ezért nehezebben nyel.
    Mindenképpen szoptasd gyakrabban, kínáld meg 3 óránként, hogy ne apadjon el a tejed és ő is egyen, de ha ez nem megy és nem fogadja el a szopit, akkor forduljatok orvoshoz.

  3. Böbke

    Szia Ági!
    Annával szinte szóról szóra a szopási sztrájkot érjük meg, 10 hetes a kislány. Már kb. 3 hete kezdte, eleinte csak 1-2x egy héten, ma viszont már két egymás utáni szoptatás is csinálta. Nagyon éhesnek tűnik, majdnem éhen akar halni, majd amikor végre cicihez jut, pár perc után csúszkál ki a szájából és egy idő után hiába próbálom visszaadni, ordít és nem “harap rá”. Egyáltalán nem volt még hasfájása. Arra gondoltam, hogy esetleg túl fáradt, hogy egyen?Ma mindkét cirkusz után jó nagyot aludt. Vagy lehet, hogy cumizavarról van szó? Néha cumit kap – időhúzásra a szopik között és elaltatáskor esténként. Válaszod előre köszönöm.

    Válasz: A gond az, hogy nem lenne szabad fáradtnak lennie, amikor evési idő van. Ebben a korban a baba számára ideális napirend ugyanis az lenne, hogy mindig alvás után eszik, amikor felébred. Lehet, hogy ő ilyenkor nem is éhes, hanem álmos és csak azért kéri a cicit. Csináld úgy, hogy reggel minután felébredt eszik, utána fentvan 1,5 órát (nagyjából ennyit tudnak nyűgösség nélkül fentlenni ebben a korban), majd amikor álmosodik, akkor lefekteted aludni és legközelebb akkor eszik, amikor felébredt. És így tovább egész nap. Ez meg fogja oldani a gondot és nem lesz szükség időhúzásra a szopik között.

  4. loréna

    Szia Ági!
    Én is az étkezéssel kapcsolatban vagyok megakadva.
    Kislányom 10 hónapos lesz 2.-án. Alsó két foga nőtt még ki,felül pedig most már pici híja hogy kibújik.6hósan kezdtem a hozzátáplálást,mindent jó étvággyal evett eddig,még a darabost is,de abból lassabban és kevesebbet.
    2hete kezdődött nála,hogy a főzelékektől és az édes tejpép és tejbe gríztől ökrendezik.De ha kiflit vagy kenyeret kap utána,attól nem.(Bevallom,hogy a házi kolbászt szeretné kenyérrel)
    Ez az öklendezés fogzástól lehet?
    Vacsorára mit lehetne adni egy 10hós picinek kenyérrel?
    Tejtermékeket még a napokba kezdtük (túró,joghurt),mert nekem laktóz intoleranciám van.Szopik reggel és este.Tízóraira gabona pelyhet kap,ebédre főzeléket kapna,uzsira gyümölcsöt és vacsorára is főzeléket,de ekkor már nem kéri a főzeléket hanem csak kenyeret és azt amit mi eszünk (de azt nem kap).
    Válaszodat köszönöm!

    Válasz: Kenyérre sok mindent kenhetsz saját készítésű túrókrémet, tejfelt, vajkrémet, de lehet neki ebben a korban vajas kenyeret, reszelt sajtot is adni, illetve főtt húsokat, csirkemellsonkát a kenyérhez. 9 hónapos kortól tojást is lehet adni, tehát kaphat rántottát vagy főtt tojást is vacsorára. Nyáron jó megoldás a padlizsánkrém, illetve én csináltam nekik paradicsomkrémet (kevés paradicsom apróra szelve, oregánó, fokhagyma, kicsi só olivaolajban összepárolva, kenyérre kenve) is, nagyon szerették :)

  5. Noémi

    Kedves Ági!
    Elolvastam az összes ide vonatkozó irodalmat de nem tudom már mitévő legyek. A fiam 28 hónapos és nem rág. Nem arról van szó,hoyg csak egy két dolgot nem rág meg (mint az egyik cikkben írt kisfiú) hanem soha nem is rágta az ételt.
    Mindig kiteszem elé, falatokra vágva, úgy hogy egyedül egyen, úgy is hogy én etessem, de nem hajlandó a rágás mozdulatára. Beszélni se beszél. lehet összefüggés a kettő között? Hova forduljak ezekkel? A gyerekorvos és a védőnő szerint 3 éves korig ráér…szerintem meg ez nem normális dolog,hogy meg se próbálkozik rágni (túrórudit, kekszet ilyesmit se, pedig arra gondoltam, hogy esetleg édes íz miatt jobban enné).

    Válasz: Szerintem ezekkel a tünetekkel fel kéne keresned egy neurológust, lehet, hogy valamilyen mozgásfejlődési vagy idegrendszeri probléma áll a háttérben, de (ne ijedj meg) akár enyhe autizmus jele is lehet.

  6. Lycoris

    Sziasztok!
    Nálunk a fogzással és a pépes kajáról a darabosra való átállással függött össze a nem evés. Szépen ette a főzelékeket, a gyümölcsös pépeket, aztán egyszer csak, kb. 10 hónapos korától, nem kellett, a mások által is leírt, ordít, csapkod, elfordítja a fejét, összezárja a száját tünetegyüttes következett. Ettől persze bennem (illetve férjemmel mindkettőnkben) is többnyire szépen lassan felment a pumpa, egy idő után szinte minden evés stresszes volt, vajon enni fog, vagy sem. És nem is azért, mert sovány lenne, sőt, elég távol áll az éhhaláltól, hanem inkább attól, hogy akkor persze éjjel pótolt, volt hogy többször is… A jót feladni pedig nehéz, nagyon rosszul esett a stabilan átaludt éjszakák után a 2-3 óra körüli kelés, a jobb esetben csak egy órás műsor. Aztán egyre több szilárd ételt adtam, csipegetett, mostanra nagyon ügyesen eszik kézzel, sőt, villával (most egy éves). Megvannak már a mennyiségek is, ami az elején nem ment a szilárd kajával, egy főzelékes étkezés maradt naponta. Így szerencsére az éjjeli szopik is elmaradtak, sőt, mostanában sokszor a hajnali is kimarad. És ami a legfontosabb, egy jó kis cirkuszos evés után elfogadtam azt, hogy nem kell aggódni, éhenhalni nem fog, legfeljebb kel éjjel, ha éhes, felkészülök rá minden este. Ezzel elmúlt a stressz, ami mindenkinek sokkal jobb, vidáman eszik együtt a kis család :-)
    Hátha valakinek tudtam ezzel segíteni. Ágitól kaptam én is a jótanácsot, hogy térjünk át a szilárd kajára. És tényleg :-)
    Üdv,
    Lycoris

  7. Anita

    Kedves Ági! Kisfiam 4,5 hónapos tápszeres baba és az evéssel vagyis a büfizéssel lenne gondunk. Naponta 5 -ször eszik 160-200ml tápszert. Van ugy hogy elkezdjük az evést,eszik pár kortyot és elforditja a fejét mint akinek nem kell mitől van ez? Várok pár percet büfiztetem,hol jön hol nem aztán ujra evés, jó párszor eljátszuk ezt. Sokszor nagyokat büfizik,valamikor az evés után egy órával is büfizik. Ma például felébredt az alvásából mert büfizett. Lehet hogy emiatt, néha éjszaka is megébred a benne maradt büfitől. Nagyon köszönöm Anita

    Válasz: Lehet, hogy túl mohón eszik és ezért túl sok levegőt nyel. Talán valamilyen másfajta cumisüveg vagy kicsit sűrűbb tápszer segíthetne.

  8. Andi

    Kedves Ági!

    Szeretném a segítséged kérni! A kislányom 3 kilóval született, 14 hetes korára megkétszerezte a súlyát. 100-140 ml tejet szopizott, gyakran kétóránként, éjjel is. A múlt héten borzalmasan sírt, nem tudtuk megvigasztalni. A gyermekorvos elküldött a kórházba, hogy nézzék meg a pocakját UH-gal. Mindent rendben találtak, viszont a folyamatos emésztés, az evés/sírás közbeni levegőnyelés (a hosszú büfiztetés ellenére) miatt nagyon görcsölt a hasa. A kórházban mondták, hogy szigorúan csak 3 óránként etessek. Úgy nézett ki, hogy ez nálunk nagyon jól működik, éjszaka sem kelt gyakran, aludt 5 órát is, amit még sosem. Viszont a mennyiségekkel probléma van. Hiába kap csak háromóránként, van, hogy csak 40-50 ml-t szopizik. Amikor befejezi, mindig megnézem, hogy marad e tejem és igen, van benne.
    Mi lehet az oka az étvágytalanságnak? Meddig maradhat ez így?
    /Amire még én gondoltam, az a fogzás, folyik a nyála sokszor, de ezt egyik orvos sem erősítette meg./
    Mit lehet ilyenkor tenni?
    Nagyon köszönöm!
    Andi

    Válasz: Ez nem étvágytalanság. A baba nem minden napszakban eszik egyformán, estefelé általában kevesebbet, mert ilyenkor zsírosabb a tej, ilyenkor normális a 40-50 ml is. Néha napközben van ez a mélypont, és este eszik többet a baba, ez is előfordulhat. Lehet, hogy túlságosan leköti a figyelmét a külvilág, ezért végez hamar a szopival. Próbáld meg félhomályban, fekve szoptatni, így általában hosszabban szopiznak a babák.

  9. Revilo

    Szia Adrienn!
    Hát nem mondom hogy örülök,hogy nem csak mi vagyunk így….
    Nálunk minimális javulás már van, 10. nap után elkezdett enni kicsit,most fél adag főzit megeszik már,meg csipeget azért,kicsi kenyér már mehet,ilyenek.
    Olvastam itt,hogy vannak gyerekek akik nem érnek rá enni,és azt sem élvezik,hogy berakják őket az etetőszékbe,és enni kell.Jobb szeretik ha ők is részesei lehetnek,és ezt kipróbálva,a kezébe adtam az irányitást,vagyis a kiflit,szalámit,túrórudit stb-igaz nyakig maszatos,de legalább tetszett neki és evett vmit,egy darabig,aztán mikor csak nyomkodta,játszott vele,elvettem.
    Éhen már nem fog halni címszóval,ennél maradtunk,fokozatosan szoktatom az önálló evésre,mert való igaz,felkel,és játszani akar,kicsit hagyom is,de aztán enni kell,és menni a tesóért az oviba,és ekkor pipul be,hisztizik,csapkodja magát,és az etetőszékbe is alig bírom betenni,szétrakja a lábait.De mit tehetek,sok idő kimarad,így is 7 kor eszik reggelit,keveset,11-kor adom a főzit ezért ebédre,mert ha gyümit is adok akkor nem tudom mikor enne…
    Még mindig csak 8 kg,és ezt nagyon kevesellem,bár kinézetre nem látszik nagyon,csak nem olyan kis husis mint volt.
    Adom neki a homeopátiás Chamomillát,meg a China rubra 15 ch napi 3×3-at,ezt javasolta Ági itt,és tegnap végre aludt egyhuzamban 6 órát!!!Éjjel 11-kor evett még,és aztán reggel fél 7-kor.Talán jobb lesz bízom benne,nagyon rág,nyálzik,de az éjjeli 1 evés elég kell legyen,bírja ki reggelig,nemsokára 1 éves lesz!!!
    Nagyon bennem van hogy ő kicsi súlllyal született,2310gr-al a 37. hétre,és 2 ó-ként etetnem kellett,és azóta is ez bennem van,hogy kicsi,ennie kell….
    Az evést is lehet néha erőltetem,mert elfordítja a fejét,én meg nyuzom,játszok neki,na még egy kanállal,dehát enni kell vmit!!
    Meg látom azt is hogy éhes,enne ő,de ami nem annyira ízlik azt nem kéri,vagy keveset,és igy nagyon leszűkűlt a repertoár amit eszik.
    Nem ér rá enni,kiakar szállni,de kisasztalhoz nem akarom ültetni,korai neki még,nem áll egyedül még,csak kapaszkodva.Hát nem tudom,várom a tanácsokat!!!
    És a kritikát is….abból is tanul az ember.

  10. Adrienn

    Szia Revilo!
    Az én kislányom most töltötte be 9 hónapot és szóról szóra úgy viselkedik mint a kisfiad. Torokfájás társult a három napos lázához (roseola) és fogzik is a dokinénink szerint már másfél hónapja, mert nagyon duzzadt az ínye, de semmi fogunk még nincsen. Annyi a különbség, hogy mi már két hete nem eszünk nagyon semmit sem. A hideg joghurt a menő nálunk is, a gyümölcs és eszik egy kevés tápszert is, de csak szobahőmérsékleten és általában kétszer éjszaka, mert pótolja a napközbeni kimaradást. Ha főzeléket akarok adni neki ő is csapkod, összeszorítja a száját és elcsapja a fejét. Ismerős ugye??? Nagyon jó volna ha írna valaki valami okosságot mert én már mindent kipróbáltam, ami eszembe jutott. Nagyon szenvedek attól, hogy nem eszik a picúr és nem tudom mit rontottam el vagy hogyan hozzam egyenesbe a dolgot.:(

  11. Tami

    Nálunk már kb. 2 hete megy ez a nem evés, de a mai nap felül múlta az eddigieket. Csak tápszer, gyümölcs, tejpép és üveges gyümölcsrizs volt a menü, minden mást kiköpött a lányom (16 hónapos), azt is, amit eddig szeretett és mindig megevett. Lehet, hogy torokfájás, lehet, hogy fogzás az oka, de én már kikészülök attól, hogy mindennap azt találgatom, ma vajon mit fog vagy nem fog megenni. Remélem hamar elmúlik ez az állapot :) .

  12. Revilo

    A kisfiam 11 hó-os,és 1 hetevolt herpeszes torokgyulladása,plussz fogzik is,tehát kijutott szegénynek.Most már jobban van,de enni még mindig alig eszik meg vmit,darabosat meg abszolút nem.Ma visszavittem hogy a drnő megnézze a torkát,javult ugyan de 1-2 hólyagocska még van rajta,de ez miatt ehetne már…
    Ha közelitek felé csapkod,kanalat is,c.üveget meg egyenesen utálja,mx 50 gr tápszert eszik meg.Hideg joghurt ami még szóba jöhet,meg gyümölcs de ezek azért nemigen táplálóak.Aggódom,mert már több mint 1 hete ez megy,mindent elutasit,eddig megette a kenyeret is,most meg köpköd ki mindent.A drnő szerint adjak neki Vitacolan szirupot hátha jobb étvágya lesz….
    Éjjel viszont legalább 2x felkel enni,amit egy ekkora babának már nem kéne sztem,de mivel ilyen keveset eszik nappal,ezért felkel éjjel.Félek hogy erre is rászokik,amugy meg éjjel is csak 50-60 gr-okat eszik meg,akkor sztem nem is iagzán éhes…
    Tanácstalan vagyok már….:(

    Válasz: Legyél türelmes, rossz élményei voltak a nyeléssel, azért nincs kedve most sokat enni, magától rendeződni fog a dolog pár hét alatt.

  13. Georgina

    SZIASZTOK!
    ANNYIT KIEGÉSZÍTÉSÜL,HOGY NÁLUNK A NEM EVÉS OKA SZÁJPENÉSZ VOLT.

Na, mit szólsz hozzá?