Baba receptek: Vasárnapi ebéd a babának

A babakonyha nagy problémája, hogy amikor a családnak is főzni kell, akkor irtó macerás a babának is külön pacsmagolni… Ha már unod a szokásos „vedd ki a húsleveszöldséget a babának” típusú ajánlatokat, akkor most itt van néhány ötletes étel a babapocakba 🙂

Baba receptek: Vasárnapi ebéd a babánakSajtos-túrós burgonya (a családnak köret, a babának főétel 8 hónapos kortól)

Hozzávalók: Fejenként 3 szem burgonya, 20 dkg tehéntúró (ínyencek juhtúróval vagy kecsketúróval is készíthetik), 8 dkg teavaj, fél pohár tejfel, 10 dkg trappista sajt, ízlés szerint só, kapor, esetleg szerecsendió (9 hónapos kortól 3 tojás sárgája is hozzáadható)

A burgonyákat meg kell mosni, félbevágni, majd héjában megsütni a sütőben (sütőpapíron vagy kikent tepsiben). A burgonyák héját óvatosan lehúzzuk, mindegyikbe óvatosan kis mélyedést vágunk, az így kikapart burgonyát pedig összekeverjük a sajttal, túróval, vajjal és a fűszerekkel, majd pedig visszatöltjük a pépet a krumplikba és sütőben aranysárgára pirítjuk a tetejét.

Húsos „mindentbele” rizs (6 hónapos kortól)

Hozzávalók: 24 dkg rizs, 2 evőkanál étolaj, 3 dl húsleves, 1 csomó petrezselyemzöldje (ha már kapott a baba). 25 dkg darált csirkemell (vagy ha már kapott sertés, pulyka vagy marhahúst a baba, akkor az)

A rizst olajon aranysárgára pirítjuk, majd a petrezselyemzölddel megszórjuk és a leves levével felöntve felforraljuk. Ha felforrt sütőbe kell tenni és fedő alatt puhára párolni. A darálthúst eközben kevés olajon néhány kanál húsleves hozzáadásával megpároljuk, majd a rizshez keverjük és még együtt is pároljuk egy kicsit a sütőben.

Paradicsomos húsgombóc (7 hónapos kortól)

Hozzávalók: 1 kiló burgonya, 6 szem paradicsom, 1 zellerlevél, kevés olaj, fél kiló darált hús, 10 dkg rizs

A rizst megpároljuk, majd a darált hússal sóval, borssal ízesítve összedolgozzuk (ízesíthetjük hagymával, fokhagymával fűszerekkel teljesen a felnőttek ízléséhez szabva is, 1 tojással összedolgozva a gombócokat, ebben az esetben a babának tegyünk külön a megpárolt rizsből és darált húsból egy keveset, amit hozzákeverhetünk a szószhoz.
A paradicsomokat apróra vágjuk, megpároljuk 2 evőkanál vizen, közben hozzáadjuk a zellerlevelet, majd rúdmixerrel összetörjük a pépet.
Sós vízben főtt burgonyával tálaljuk.

Marhahús meggyszósszal (7 hónapos kortól)

Elkészítjük a marhahúslevest (vagy külön megfőzhetjük a húst sós vízben).
Fél kilogramm meggyből tejfellel-liszttel habart meggymártást készítünk és sós vízben főtt burgonyával tálaljuk a felnőtteknek.
A babának félreteszünk a meggyből még mielőtt a mártást elkészítenénk és a burgonyával pápesítjük rúdmixerrel. Mivel a marhahúst nehéz megrágni, ezért érdemes azt is hozzáturmixolni a péphez.

Még több baba recept ötlet az ingyenes Nagy Babaszakácskönyvben! Töltsd le most >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

8 Comments

  • bereczki eva

    2011. február 17. csütörtök

    KEDVES AGI ! en vigyazok egy kislanyra 8 honapot betoltote . a kerdesem az volna hogy jo ha a baba teljesen so mentesen eszik .ugyanis az anyuka nem engedi hogy egy csep sot tegyek a fozelekebe ezek utan a babanak nem izlik nem fogadja el egyszeruen kikopi es a so hejet narancs let teszunk majdnem minden kanal etelre csak igy eszi meg pl a zoldseg meg husal keszitett fozeleket .en megmondom oszinten ijent meg soha nem latam vagy hallotam es eleg furcsanak tunik . igazabol nem tudom ha igy jo etetni a babat . Ez ugyben kernek tanacsot .koszonom szepen EVA

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      Semmi baja nem lesz tőle a babának, ha nem kap sót, sőt kifejezetten ajánlják, hogy ne sózzuk a babák ételét 1 éves korig, hogy a természetes ízeket szokják meg.

  • Orsi

    2010. március 16. kedd

    Szia Agi!
    Latom itt, hogy tojassargat 9 honapos kortol lehet adni a babanak. Nekem van egy baba szakacskonyvem es abban 8 honapot irnak. Kisfiam most volt 8 honapos es mar egyszer kapott a fozelekhez sargajat. Mit gondolsz hiba volt vagy sem?
    Szeretnem meg a tanacsodat kerni hal ugyben. Mikortol es milyen halat lehet adni a babanak? Itt nalunk (New York) eleg nepszeru a tonhal, lazac. Az otthoniakkal meg csak talalkozni sem lehet.
    A masik dolog pedig a dinnye. Sargadinnye, gorogdinnye stb. Ezeket mikor kezdhetem el?
    Valaszodat elore is koszonom!
    Orsi

    Válasz:Egyszeri alkalom nem baj, de ne add neki még heti 1 alkalomnál többször. Dinnyét már nyugodtan adhatsz mindkét fajtát, nagyon egészséges. Halat 8 hónapos kortól lehet adni, tengeri és édesvízi halakat is, de csak max. heti 2x a higanytartalom miatt.

  • jucipanna

    2009. szeptember 10. csütörtök

    Szia Ági,
    a padlizsánnal kapcsolatos a kérdésem. Elég keveset találtam a neten arról, hogy mikortól lehet adni. (van, ahol 8 van ahol 12 hónapos kortól ajánlják) A kisfiam, Milán már elmúlt 10 hónapos, nagyon szereti, de én félek egy kicsit tőle. Általában úgy szoktam táplálni, hogy megnézem, milyen zöldségeket, gyümölcsöket tartalmaznak a korosztályának szánt bébiételek, és azt készítem el számára. De padlizsános bébiételt nem találtam. Nem káros, ha sokat eszik belőle? Felfújó hatása van-e? Most van a szezonja, és szívesen fogyasztja. Adjam?
    Köszi a választ,
    Juci

    Válasz: 10 hónaposan nyugodtan eheti a padlizsánt, ha szereti. A padlizsán tökféle, tehát 8 hónapos kortól adható.

  • kata

    2009. július 24. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 10 hónapos múlt, és még pürésen adok neki enni. Igaz hogy ha felkockázom a sárgabarackot, vagy bulátát adok neki szépen megeszi, elrágja v lenyeli, de azt nem tudom, hogy mondjuk 250 g ebédet eszik (pl. kelkáposzta, hús,rizs) azt akkor hogy adjam neki ne pürésítve? (lehet még példa répa, brokkoli, zöldbab stb). Ugyanez a kérdés gyümölcsben? Ott 200 g-ot eszik. Adjam kis kockában az őszibarit vagy a szilvát és mellé a kölest v hajdninát? Válaszod előre is köszönöm! Kata

    Válasz: Ha már eszik darabosan is, akkor az ételek állagát egyre inkább a daraboshoz lehet közelíteni. Először csak turmix helyett villával törd össze neki. Ha így már eszik, akkor lehet egyre darabosabban adni, úgy, mint a felnőtteknek. A gyümölcsöt még jó darabig kockázni kell neki, de igen, ebben a korban már kockázhatod neki a gyümölcsöt is.

  • Timi

    2009. június 10. szerda

    Sziasztok!!! Én csak arra vagyok kíváncsi,hogy a nyolc és fél hónapos kisfiamnak adhatok-e tehén tejet??? Annyi anyukával beszélte már és különböztek a válaszok…., de végül is én négy hónapos koromig voltam anyatejes utána „feles tejen” nevelkedtem és nincs semmi bajom! De még sem merek még adni neki! Adhatok vagy nem???

    Válasz: A későbbi allergiás megbetegedések elkerülése miatt érdemes még várni a tehéntejjel. Régebbi generációban nem voltak még annyira fejlett tápszerek, nem is volt annyi információ az anyukák kezében, hogy hogyan is a legjobb, és a tejben se volt annyi mű dolog. Most viszont nagyon sok kimondottan babáknak való ennivaló, tápszer, bébiétel van, ami nem terheli meg úgy az emésztőrendszerüket, mint a tehéntej.

  • ircsó

    2009. május 25. hétfő

    köszi szépen a választ.

    további szép napot

    légy szi írd meg nekem, hova írjak , h. egy új témával foglalkozz! köszi

  • ircsó

    2009. május 23. szombat

    Szia Ági!

    Szerinted hiba, hogy 14 hós kislányomnak még a neki való főzeléket készítem ( zöldség( cékla, sütőtök, spenót stb.) , krupli kis alma stb) és néha-néha a mi főzelékünkből is kap. Viszont még pépes formában, mert ha darabos zöldség van benne, bokákol, viszont más darabos ételt( pl. hús rizzsel) szépen megrágva megeszi. Tejet még nem kap, hisz szopikázik, viszont tejterméket minden formában és a tejből készült ételeket is. ezt jól teszem?

    köszi

    Még egy kérdés. hova kell írnom, ha szeretném, h. egy témáról írj, megoszt velünk tapasztalataidat ? köszi

    Válasz: Szerintem csak az zavarja, hogy a főzelék állagát már megszokta és nem tetszik neki, ha más, ez nem gond, ha egyébként szépen megeszi már más ételekből a darabosat is.
    A tejjel kapcsolatban jól csinálod a dolgokat.