Baba receptek hete: A baba reggelije

Az étkezések közül utolsóként a reggelit szoktuk kiváltani. Persze lehetnek egyéni eltérések, de a legtöbb baba eleve ragaszkodik a reggeli szopihoz-tápszerhez. Éppen ezért reggelire sokféle finomságot adhatunk a kicsinek, hiszen mire ez bevezetésre kerül már legalább 9-10 hónapos és sokféle ételt ehet.

Mégis előfordulhat, hogy hamarabb bevezetésre kerül a reggeli, ezért már a kisebbeknek is ajánlok finomságokat.

6-8 hónapos kor közötti reggelik

Ez a gabonapépek, gabonakásák időszaka. A legpraktikusabb a Milupa 7 gabonás pehely, amit akár tápszerrel, anyatejjel vagy bármilyen a korának megfelelő gyümölcspürével (alma, őszibarack, banán tb.) vagy gyümölcslével (almalé, baracklé, répalé tb.) keverve pillanatok alatt finom reggelit varázsolhatunk a kicsinek.

Lehet kapni almapépet is (Humana, DM és Müller saját márkából is), ami tulajdonképpen gabonapép szárított almával, ezt csak vízzel kell elkeverni és így máris laktató reggeli lesz belőle.

Ha a kicsi inkább még cumisüvegezne reggel, akkor adhatunk neki turmixot is, pl. banánturmixot anyatejjel vagy tápszerrel elkészítve, amit fruktózzal édesíthetünk (ezt eltenni nem lehet, mert megerjed benne a gyümölcs, ezért egyszerre csak annyit csináljunk, amennyit biztosan megiszik a baba)

Reggelik 8 hónapos kortól

Innentől kezdve egyszerűbb dolgunk van, hiszen már kaphat a kicsi tejtermékeket és kenyérféléket is (ha nem allergiás).

Kenyér, kifli, zsemle Kezdődhet a vajaskenyér-korszak (fel lehet kicsire kockázni, így egyedül tudja felcsipegetni)!

A kenyérre kerülhet még:

  • a vaj mellé reszelt sajt
  • tejfeles túró
  • sült husi darabok
  • paradicsomkockák
  • padlizsánkrém
  • sajtkrém, kockasajt szétkenve (de azért nézzük meg, hogy jó minőségűt vegyünk)
  • saját befőzésű tartósítószermentes lekvár (korának megfelelő gyümölcsből pl. meggy, sárgabarack)
  • zöldpaprika

Emellett jó minőségű csirkemellsonkát is kaphat már a baba a kenyér mellé.

12 hónapos kortól tojásból is készíthetünk reggelit:

  • bundás kenyeret (konyhai papírtörlőn vagy egy szelet száraz kenyéren jól csepegtesd le róla az olajat)
  • tojásrántottát
  • sajtos tojásrántottát
  • tükörtojást
  • keménytojást

9 hónapos kortól a tojás sárgáját már adhatod a babának ezekből az ételekből, a fehérjét azonban 1 éves korig kerülni kell, mert allergizál.

Omlett paradicsommal, sonkával (családi adag)

Két szem paradicsomot felkockázol, kevés olajon megfuttatsz, 4 szelet csirkemell sonkát felkockázol és melléteszed pirulni, amikor megpirult ráütsz 6 tojást és jól megsütöd. Kevés sóval lehet ízesíteni. Finom családi reggeli és a baba is eheti.

Palacsinta Jó hír, hogy 12 hónapos kortól kezdve palacsintát is süthetünk reggelire, persze a babának ne kakaóval, hanem gyümölcsös túróval vagy tartósítószermentes sárgabaracklekvárral töltsük.

Innivalók, turmixok

Turmix Viszont már akkor is adhatunk neki finom turmixokat, amikor még nem ihat tejet. A tápszeres babáknak az ízesített tápszerek (banános, epres, vaníliák) kiválthatják ezt a funkciót, de gyümölcsturmixot készíthetünk a már megszokott tápszerből is: banánt (7 hós kortól), epret vagy málnát (1 éves kor után), őszibarackot vagy sárgabarackot (7 hónapos kortól) tehetünk bele.

8 hónapos kor után a joghurtba tehetjük a gyümölcsöket és kevés fruktózzal édesíthetjük a turmixot.

Kefír Sok baba szívesen megissza reggelire a kaukázusi kefírt és a joghurtot is, ezeket is már 8 hónapos kortól adhatjuk.

Joghurtital készíthető natúr joghurtból is, amit gyümölccsel turmixolhatunk össze.

Babamüzlik, gabonakarikák

Nagy a csábítás, hogy a reggelit a különféle Corn Flakes-ekkel oldjuk meg, pláne 1 éves kor után. Ez nem gond, mert manapság már a gyerekek számára készített gabonapelyhek többsége teljes kiőrlésű gabonából készül, tehát nagy rosttartalmú és egyre több termék nem tartalmaz tartósítószert, mesterséges színezéket és adalékot, amire azonban ügyeljünk:

  • ne kakaóval ízesítettet vegyünk,
  • a cukrozott helyett natúr változatot válasszunk (a kicsi még nem tud rendesen fogat mosni és a fogkezdemények már az íny alatt is megromolhatnak)
  • 1 éves kor alatt tápszerrel, anyatejjel, efelett tejjel vagy joghurttal leöntve adhatjuk (de sok baba inkább magában szereti enni)

Tilalmi lista
(Hibák, amit sokan elkövetnek a reggeli kapcsán)

1. Tejet ne! Tejet, tejes turmixot csak 1 éves kor után adjunk a babának (ha nem allergiás).

2. Kakaót se! Helytelen az a gyakorlat, hogy a kicsinek már egészen kis korban kakaót adnak reggelire, mert ezzel rászoktatják a koffeinre (mielőtt még valaki megkérdezné: igen, a Nesquikben is van!) Persze nem muszáj a gyerekeket megfosztani az öröm forrástól, de kakaót inkább csak 2 éves kora után kapjon és akkor is csak mértékkel (és persze lehetőleg ne cumisüvegből!)

3. Felvágottak Praktikus megoldásnak tűnik a gyereknek megkenni egy májkrémes kenyeret, vagy szalámit tenni a reggeli szendvicsre, ezzel azonban az a baj, hogy ezek a felvágottak a lehető legrosszabb alapanyagokból készülnek (javarészt szalonnabőrt és maradék húsokat tartalmaznak), tele vannak mesterséges ízesítőkkel és adalékokkal, ezért a kicsinél allergiát okozhatnak, valamint az erős ízek rossz táplálkozási szokásokra nevelik, egyre inkább igényelni fogja az erős fűszereket, erős ízeket, ez pedig hosszú távon emésztési gondokat okozhat.

4. Méz A méz nagyon egészséges, de 1 éves korig semmilyen formában ne adjuk a botulizmus veszélye miatt (ez egy olyan halálos kimenetelű fertőzés, amit az ezzel megfertőzött méz terjeszt és sosem lehet tudni, hogy fertőzött-e a méz vagy sem!!! A bolti és a termelői méz egyaránt tartalmazhatja!)

A Nagy Babaszakácskönyvet letöltötted már? Ha nem, akkor katt ide!


94 hozzászólás

  1. Katalin szerint:

    Kedves Ági!

    Kisfiam ma 10hónapos.Mivel 3 hónapos kora óta bukik AR-es tápszert kap amit nagyon szeret,napi 3x240ml-t iszik.Azt mondták van rá esély hogy kinövi a bukást és talán így van mert volt itthon még bontatlan csomag “normális” tápszer és tegnap 2x illetve éjjel abból kapott,szerencsére elfogadta és nem is bukta ki.
    Így még ebben a 2 hónapban míg 1 éves nem lesz feltudják írni receptre a bukós tápit,azt kiíratom és megveszem de utána mit adhatok neki?
    1 éves kor után is kell a tápszer?
    Azért kérdezem mert mikor voltunk 4-5 hónapos korában gasztroenterológián a bukás miatt,azt mondta a dr nő,hogyha 1 évesen kinövi,utána ne 1,5%-os tejet adjak neki és még felezni se kell,hisz akkor olyan mintha vizet adnék neki,semmi tápértéke nincs,hanem egyből a 3,6%-os legzsírosabb tejet felezés nélkül mert,hogy az hasonlít összetevőiben legjobban az anyatejhez.Neked erről mi a véleményed?
    Ha rendes tejet fogok neki adni függetlenül,hogy hány %-os azt forralva kell adni?

    Várom válaszod!
    Köszönettel: Katalin

    Válasz: 1 éves kor után, ha nem allergiás a baba és senki a családban, akkor tejet lehet adni, lehetőség szerint házi tejet, vagy legalább 2,8 vagy afeletti %-os boltit. A bolti tejet nem kell forralni, a házit feltétlenül.

  2. Katalin szerint:

    Kedves Ági!

    Kisfiam 9 hónapos 75cm és 9500gramm.3300grammal született.Egy pár hete stagnál a súlya de 1 hónapja kezdett ülni,mászni,állni és a tárgyakba kapaszkodva menni,illetve 3hete beteg a család és ő is mindig vissza kapja bár a gyógyszerek szedése alatt is van,volt étvágya.
    A kérdésem az lenne,hogy még mindig semmit nem iszik ez nem gond e?Én már a víztől a rostosig mindent kipróbáltam,de semmi.
    Foga még egy sincs így mindent turmixolnom kell mert öklendezik tőle és csak a 6 hónapos kortól való bébi ételt eszi meg, a 8 hónaposat a darabossága miatt,nem.Megnéztem a 8 és a 6 hónapos ételek közötti tápérték különbségeket és meglepve tapasztaltam,hogy a 6 hónaposba több van mindenből.Ez nem baj hogy csak ezt eszi?
    Az étkezése úgy néz ki hogy 3x eszik reggel,éjjel és este tápszert 200ml,ebédre húsis bébi étel 200ml és uzsira vagy tejpép vagy puding,gyümölcs ez is 200ml.Ez 1000mlre jön ki egy nap.
    Ez az ő súlyához és korához nem kevés?
    Náluk még úgy kell számolni hogy súlyx150ml?Mert akkor igencsak el vagyunk maradva!

    Köszönettel:Katalin

    ui:már egyszer ezt kérdeztem de nem kaptam választ viszont az utánam kérdezők igen!

  3. Duli Boglárka szerint:

    Kedves Ági!

    Kislányom két hét múlva lesz egy éves. Nincs még egy foga sem, így elég lassan haladunk a darabos ételek bevezetésével. (A darabos főzeléket egyáltalán nem hajlandó megrágni, csak nyel és ettől persze öklendezik.) Ehhez jön még az ekcémája, ami miatt a bőrgyógyász azt javasolta, hogy két éves koráig ne nagyon kapjon tejtermékeket.

    A kérdésem az lenne, hogy a reggeli tápszert hogyan és mivel tudom lassan kiváltani? Most megeszik 200 ml tápit reggel, utána már nem igazán kell neki semmi. Próbáltam neki kenyeret adni, mikor én leülök reggelizni, de láthatóan nem kell neki a tápszer után, nem éhes. Adjam esetleg a tápi előtt? A kenyeret, a főtt zöldségeket elég ügyesen elmajszolja egyébként. Továbbá mit adhatok neki reggelire, ha a tejtermékeket nem lehet?
    A vacsorával ugyanilyen gondban vagyok. Most Sinlacot és tejpépet keverek neki, majd kap még kb. 100 ml tápszert. De egy éves korától elvileg el lehet (kell?) hagyni a tápszert. Akkor mit adjak helyette? Főleg, ha tehéntejet nem kaphat?
    Hogyan, milyen ütemben lehet teljesen elhagyni a tápszert?
    Illetve az eddigi forralt vizet már el lehet hagyni? Úgy értem, egy éves korától kaphat simán csapvizet? Vagy ezt is fokozatosan kell kiváltani?
    Válaszod előre is köszönöm.
    Üdv: Duli Boglárka

    • Vida Agi szerint:

      Ha nem kaphat tejterméket, akkor 2 éves koráig tápszert (1 éves kor után babatejet), vagy laktózmentes termékeket kaphat.
      Az ételeket add a tápszer előtt, így többet fog enni.

      Nem kell siettetni a tápszer elhagyását. Vacsorára ugyanazt kaphatja, mint reggelire.

      A forralt vizet már fél éves kor után el lehet hagyni, helyette babavizet, ásványvizet, majd 1 éves kortól csapvizet lehet adni, nem kell fokozatosan kiváltani.

  4. Szabó Szilvia szerint:

    Üdvözlöm!
    Kislányom 9,5 hónapos 8,5 kiló.7 hónaptól mászik,ül,8 hónapos kora óta áll,tipeg.nagyon mozgékony baba.Viszont az eddig jó evő babámból rossz evő lett.nem tudom túl aggódom e vagy elég neki az az ételmennyiség amit eszik.tápszert csak egyszer kap azt is este mikor elaludt mert máskor nem hajlandó meginni.6x eszik egy nap és néha úgy érzem nem igényelne ennyit főként a tízórait.így eszik
    reggel: fél 8-8 körül 160 gr rizspép,ha kevesebbet eszik belőle egy negyed szelet kenyeret is eszik,vajjal,túróval.
    tízórai fél10kor most már pl csak egy fél banánt eszik meg,eddig sokkal többet evett.azért eszik ilyen hamar mert 10kor megy aludni
    ebéd:egy bébiétel üvegnyi általában saját készítésű.
    uzsonna: 160 gr rizspép gyümölccsel
    vacsora 1 bébitél vagy fél és egy fél szelet kenyér(úgy látom vacsorára szívesen enne hideget)
    este 160 mili tápszer.
    nem tudom jó e ez így vagy variáljam át az étrendjét.
    előre is köszönöm.
    Szabó Szilvia

  5. Katalin szerint:

    Kedves Ági!

    Kisfiam 9 hónapos 75cm és 9500gramm.3300grammal született.Egy pár hete stagnál a súlya de 1 hónapja kezdett ülni,mászni,állni és a tárgyakba kapaszkodva menni,illetve 3hete beteg a család és ő is mindig vissza kapja bár a gyógyszerek szedése alatt is van,volt étvágya.
    A kérdésem az lenne,hogy még mindig semmit nem iszik ez nem gond e?Én már a víztől a rostosig mindent kipróbáltam,de semmi.
    Foga még egy sincs így mindent turmixolnom kell mert öklendezik tőle és csak a 6 hónapos kortól való bébi ételt eszi meg, a 8 hónaposat a darabossága miatt,nem.Megnéztem a 8 és a 6 hónapos ételek közötti tápérték különbségeket és meglepve tapasztaltam,hogy a 6 hónaposba több van mindenből.Ez nem baj hogy csak ezt eszi?
    Az étkezése úgy néz ki hogy 3x eszik reggel,éjjel és este tápszert 200ml,ebédre húsis bébi étel 200ml és uzsira vagy tejpép vagy puding,gyümölcs ez is 200ml.Ez 1000mlre jön ki egy nap.
    Ez az ő súlyához és korához nem kevés?
    Náluk még úgy kell számolni hogy súlyx150ml?Mert akkor igencsak el vagyunk maradva!

    Köszönettel:Katalin

    • Vida Agi szerint:

      Ha még szopik az ételek mellett, akkor nem gond, ha csak minimális mértékben iszik. Kínáld meg minden evés után, idővel egyre többet fogad majd el.

      Nem gond, ha még nem fogadja el a darabos ételeket, légy türelemmel, ekkora súlynál már csak 110 gramm/testsúlykilorammal kell számolni, de ez sem teljesen pontos, hiszen ez a számítás csak anyatejre/tápszerre érvényes, hiszen a “rendes” ételeknek más a tápanyagtartalma, tehát ez a fajta számítás legfeljebb irányadónak jó. Az 1000 gramm ehhez a súlyhoz teljesen megfelelő, de megbízhatsz a gyerekben is: ha éhes, szólni fog.

  6. Enikő szerint:

    Kedves Ágnes!

    Gyakorta olvasom az Ön által írottakat, eddig nagy általánosságban meg is találtam kérdéseimre a választ, de most egy kissé elbizonytalanodtam.”Problémám” a következő:kislányom 11 hónapos múlt, 3550gr-mal született, 9 hónaposan volt 8600 gr most kb.10 kg.Lehet, hogy én aggódom túl a dolgokat, de én állandóan azon “görcsölök”, hogy a gyerekem eleget eszik-e, nem éhes, szomjas-e?Étkezése a következőképpen alakul:
    éjszaka viszonylag sokszor kel, de csak egy kis cicizést kér és alszik tovább, 7 óra körül cici, 9 órakor reggeli, ami mindig tartalmaz gyümölcsöt(pl.:1 alma+fél banán+1 körte reszelve 2db babakeksszel és még pár falatka vajas kenyér magában vagy sonkával)10:30-kor elalszik(1,5-2 órát) 1 és fél 2 között ebéd(300-400gr általában főzelék husival)4 óra körül cicizik és alszik kb. másfél órát,6 órakor főzelék vagy tejpép 8 órakor fürdés és vacsorára tápszer,ami általában 150-180 ml. 6 hónapos korában enyhe ekcéma jelentkezett ezért 1 éves koráig le lett tiltva a tejes dolgokról,stb. ezért kicsit meg vagyunk lőve.Kérdésem, hogy Ön szerint megfelelő-e a táplálása, illetve lehet-e éhes éjszaka és azért ébred olyan sokszor(4-5 alkalommal is).Megvettem már az álomba ringató praktikákat is, de sajnos nálunk nem használ…..
    Válaszát előre is megköszönöm!
    Üdvözlettel
    Enikő

    • Vida Agi szerint:

      Tökéletes a súlya és az étvágya is, nem emiatt ébred éjszaka.
      Tehát megnéztétek, fogzik-e a kicsi, adtatok neki rá megfelelő homeopátiás alkati szert, és miután ezzel kizártátok, hogy nem a fogzástól ébred, 1-2 héten át folyamatosan és következetesen minden alvásnál kis dédelgetés után letettétek, ha sírt kivettétek, megnyugtattátok majd visszatettétek és ez 2 héten belül következetesen alkalmazva nem hozott semmilyen eredményt?

  7. Kitti szerint:

    Kedves Ági!

    A kislányom 8 hónapos múlt.Tejfölt sajtot már kapot, de natúr joghurtot banánnal most próbáltam meg neki adni.Imádja! Csak az a baj, hogy a kakija nagyon színtelen lett tőle (krém színű)és híg.
    ez alergia?
    vagy csak nem tudja még megemészteni?
    Mit tegyek? adhatok még neki?
    Köszönettel
    Kitti

  8. nagy réka szerint:

    kedves Ágnes!

    megszeretné kérdezni hogy eleget eszik e a 9 hónapos lányom 74cm és 8020 dkg.sajnos már alig akar tápszert enni.álltalában 5 óra körül eszik 120 ml tápszert,8:30 80pépet+tea vagy 80táp.tiz óraira joghurt vagy pép,vagy vajas kenyér.12 óra főzelék hússal kb 150ml.4 óra gyümölcs keksszel vagy joghurt.6 óra ha kéri akkor szoktam adni neki még főzeléket,ha nem akkor 7 kor tápszer változó vagy 120 ml vagy 150ml.ha hatkor eszik akkor 9 kor kapja az esti tápszert.emelett napi 200 ml teát vagy gyümölcslevetiszik.szerintem nem eszik eleget,más ismerős gyerekhez képest.köszönöm válaszát. NAGY RÉKA

  9. Némethné Tóth Renáta szerint:

    Kedves Ági!
    Kisfiam 11 hónapos 74 cm és 8200g.Van,hogy 2 napig nem kakil eléggé szorulásos/én is az voltan kis koromba/pedig sok rostos levet iszik,kap joghurtot is és próbálom az étrendjét is változatossá tenni,mégis van hogy annyira kemény a kakija,hogy nem tudja kinyomni.Ilyenkor glicerines kúpot adok neki.Tudom sűrűn nem szabad.Eddig 2-3 alkalommal volt szükség rá.Mit tegyek,hogy szegényem ne szenvedjen a szorulással?Válaszod előre is köszönöm.Üdv:Reni

    • Vida Agi szerint:

      Kapjon minél több rostos ételt (rostos gyümölcsök, gabonapehely, teljes kiőrlésű gabona stb.) és kerüljétek a cukros ételeket, fehér lisztes ételeket. Segíthet a rostos sárgabarack és őszibaracklé és a szilvalé is. Ha nem javul ettől a helyzet, akkor konzultálj orvossal.

  10. Adri szerint:

    Kedves Ági!

    Kisfiam 7,5 hónapos . Kérdésem az lenne, hogy mikortól lehet darabos ételt adni neki és mivel kezdjük? Hála égnek az étvágyával nincs gond! Bármit megeszik.

    Előre is köszönöm a válaszod!

    Üdvözlette:Adri

    • Vida Agi szerint:

      8-9 hónapos kor környékén már érdemes elkezdeni, de ha már sokfélét és szívesen eszik a baba, valamint már vannak fogai, akkor korábban is el lehet kezdeni. Először csak a főzelékeket próbáld meg kevésbé krémesre turmixolni, utána meg lehet próbálni kölesgolyót adni neki, majd következhet a kiflicsücsök, és a felkockázott gyümölcsdarabok.

  11. Vargáné Illés Renáta szerint:

    Kedves Ági!
    Kislányom 9hónapos,jelenleg 7300g.(3150g-al született)első 3 hónapban tudtam szoptatni,akkor is csak tápszeres kiegészítéssel.az orvosunk nem elégedett a súlyával, már elküldött vérvételre is, szerinte már fél kg-val le van maradva.a véreredménye nem volt rossz, picit vérszegény, most kap vascseppeket, hátha attól megjön az étvágy.nem ízlik neki igazán semmi, próbáltam főzni, vettem már bébiételeket(orvosunk szigorúan tiltja)van 2 féle íz, abból megeszik ebédre 1egész üveggel, a többiből sajna csak felét, 3/4ét eszi. gyümölcs sincs, ami ízlene, inkább csak kóstolgatja, mint enné. babapuding sem kell. a napi étkezésünk: 8kor 150ml tápszer, 11kor 120ml táp, 14kor főzelék+csipketea(gyümölcsleveket sem issza), 18kor 70ml tejpép+kb.80ml táp,21kor 150-170táp. meg két étkezés között gyümölccsel kínálom(nekem így mondta az orvos+védőnő)és napi 1x kap a kezébe babakekszet, vagy kenyérhéjat. Eleget eszik? normális a súlya? az éjszakákat végigalussza, már 7hónapos kora óta mászik, 8hónapos kora óta feláll, ágy mellett kapaszkodva lépeget. védőnő+orvos szerint még ne adjak tejterméket,tojást. sajnos a tápot szívesebben eszi, mint az ételeket.Tudna tanácsot adni, hogy hogyan szerettessem meg vele az ételeket?a napi étkezésünk jó?válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi szerint:

      A leírásod alapján egyáltalán nem úgy tűnik, hogy túl keveset enne a kislányod és a súlya sem kevés. Egyen továbbra is annyit, amennyit elfogad, nem kell erőltetni mindenáron a teljes adagokat, viszont kapjon sokfélét és változatosan, így idővel biztosan megjön a kedve a nagyobb adagokhoz is.

    • Mészáros Mónika szerint:

      Kedves Renáta!

      Csak azért írok Önnek,hogy megnyugtassam kisbabája eleget eszik és a súlya sem rossz bármit is mondjon az orvosa vagy védőnője.
      Az én kislányom 9 hónapos (3050 grammal született),jelenleg 7350 gramm 70 cm.Amikor elkezdtük a hozzátáplálást (5 és fél hó)folyton azon aggódtam, hogy keveset eszik,mert védőnő azt ültette a fülembe, hogy annyi főzeléket kell(ene) ennie, mint amennyi tápszert megiszik reggel v. este.Akkor ő 150 ml tápszert evett, s így az 1/3-ad vagy fél üveg bébiételt kevésnek tartottam.
      Leírom a mi étkezéseinket (9.hónap):
      6-kor 180 ml tápszer,aztán alszik még kb. 8.30-ig
      10-kor gyümölcs:van, hogy megeszik 1 db banánt , de van olyan is, hogy csak fél üveg gyümölcsöt kér+tea (1 dl)
      13-körül ebéd-most már egy üveg bébiétel, de előfordul, hogy csak 3/4-ét kéri csak,ekkor adok még neki Danonínót (ezt szívesen eszi)+tea (1dl)
      16-körül:joghurt-gyümölccsel vagy Danonínó (2 pohárka) vagy túró+tea
      18-körül tejpép+tea
      20-kor 180 ml tápszer
      Mindezeket csak azért írtam le, hogy ne aggódjon.Szerintem ha a gyermeke nem sírdogál,derűs,éjszaka is alszik, semmi gond nincs vele!Ja és az én babám még nem is mászik(az öné viszont igen)!!mégsem aggódom már, mert nyugodt és kiegyensúlyozott, semmi jelét nem mutatja, hogy éhes lenne.A gyerekek okosak, akkor esznek,mikor éhesek és annyit amennyi nekik jól esik.Cseppet sem érdekli őket, hogy mit írnak a tanulmányok, mit mondanak az orvosok vagy a többi okos:)))És ez így is van rendjén:))))Tisztelettel:Mónika

      • Vargáné Illés Renáta szerint:

        Kedves Mónika!
        Kedves Mónika!
        Nagyon köszönöm a levelét. Igazán megnyugtatott, hogy másnak sem eszik úgy a gyereke, mint “kéne”. van a környezetemben még rossz evő baba, de inkább olyanok vannak, akikkel nincs gond. a hasonló korúak, mint az enyém inkább 9-10 kg körül vannak. Szerintem sem lehet nagy gond, mert nem sírós, kiegyensúlyozott, érdeklődő, értelmes kislány, sőt átalussza az éjszakákat.azóta már van pozitív változás:L megissza a gyümölcsleveket, meg fél banánt megeszik már. a főétkezés sem olyan rossz már, már megeszik egy üveg bébikaját. lehet a vascseppek most érték el céljukat :D
        még egyszer köszönöm levelét, szívesen veszem, ha máskor is ír a tapasztalairól

  12. Rita szerint:

    Kedves Ágnes!

    Kisfiam 11 hónapos. Hossza 74cm 8060 a súlya, bár hónapról-hónapra hízogat, tehát még soha nem vesztett a súlyából.
    Így eszünk: Reggeli 6.30-7.00 Tápszer ( 4 hós kora óta tápszeres) Tízórai: 9.30 gyümölcs Ebéd 12.30-13.00 főzelék hússal sajttal uzsonna 16.00 natúr joghurt gyümölccsel,keksszel,babapuding,túrókrém, néha tejpép,de nem igazán szereti Vacsora 19.00 tápszer
    Kérdésem, hogy a súlya ok-e, és hogy jól eszünk-e így. Arra gondoltam hogy a reggeli tápszer után egyen-e még valami szilárdat is, kenyret, sajtot, sonkát? Illetve hogy az esti tápszer előtt valamikor legyen-e szilárda vacsora is? Szintén kenyérre sajtra gondolok…
    A tápszerből reggel és este max 2 dl iszik meg, de este sokszor 1 dl, 1,5 dl után ellöki, inkább aludna annyira fáradt. Pedig 2 x alszik naponta, mindig fix időpontban délelőtt 10.00-től egy-másfél órát és délután fél 3-tól is minimum 1-et, mégis este 7-kor hulla fáradt, legkésőbb fél nyolckor már alszik. Az éjszakát végigalussza, mint az elején írtam, 6.30 körül ébred.