5 mód, ahogyan ne kezdd el a hozzátáplálást

A hozzátáplálás megkezdése: a világ legtermészetesebb dolga, hogy idővel az anyatejtől (tápszertől) eltérő ételeket is kóstolgatja a baba, mégis sok anyuka számára rengeteg fejtöréssel jár ez az időszak. Félnek, hogy elrontanak valamit, hibát követnek el, hogy valamilyen visszavonhatatlan kárt okoznak. Szerencsére a hozzátáplálás egyáltalán nem olyan ijesztő, mint amilyennek elsőre tűnik, csupán néhány apróságra kell ügyelni.

1. Gyorsan

Az új ételek bevezetésére kétféleképpen reagálhat a baba:
– elfogadja és szívesen eszi,
elutasítja, csak 1-2 falatot eszik.

Mindkét verzió teljesen normális. Sehol sincs előírva, hogy kötelező 2 hetente kiváltani egy szoptatást kanalas etetéssel, vagy hogy az első 3 próbanap után már egy egész adagot meg kéne enni az új ízekből. A legtöbb baba (főként az anyatejes babák) akár 1 éves korukig is kóstolgatnak, nincs rá szükség, hogy túlságosan gyorsan add neki az új ételeket.

6 hónapos kor után, ha az anyatej kevésnek tűnik, akkor nagy lehet a nyomás, hogy gyorsan szoktasd rá a babát a kanalas ételekre, azonban ha a tej valóban kevés, akkor a baba ösztönösen többet fogad el majd a főzelékből, emiatt nem kell aggódnod (ilyen esetben nincs szükség tápszeres pótlásra sem).

Az elutasítás oka gyakran az, hogy a baba még nem érett a hozzátáplálásra, főként, ha az etetést 6 hónapos kor alatt kezdted. Ilyenkor a nyelvével látványosan kitolja a baba az ételeket, a kanalat mintha szopizni szeretné, ezért nem tudja megenni, amit adsz neki. Ilyenkor, ha a kicsi még nincs 6 hónapos, hagyd abba a hozzátáplálást néhány hétre és utána kezdd megint újra, ha a baba már az érettség jeleit mutatja (érdeklődik az ételek iránt, mindent a szájába vesz, növekedési ugráson esik át, amit a gyakrabb szoptatás már nem elégít ki)

Lehetnek olyan helyzetek, amikor tényleg sürgős lenne, hogy a baba elfogadja a kanalas ételeket, mert pl. az anyának vissza kell mennie dolgozni. Ilyenkor (a tévhittel ellentétben) nincs szükség teljes elválasztásra, elég, ha a munkaidő idejében esedékes etetéseket váltjátok ki valami mással. Anyatejes baba esetén ez lehet lefejt tej, vagy a korának megfelelő főzelékek. Ha egy etetésről van szó, akkor olyankor a baba kaphat lefejt tejet is (ha még nem fogadja el a főzeléket), ha kettőről, akkor etetés előtt kaphat tejet és utána a főzeléket, vagy az egyik etetésnél tejet, a másiknál a főzeléket.

A szoktatást ezekhez érdemes ugyanúgy a délelőtti órákban kezdeni, mint a „rendes” hozzátáplálásnál, és amikor a baba már elfogad egy teljes adagot, akkor lehet kiváltani azt az étkezést, amikor az anya nem lesz ott. Egy-egy étkezés teljes kiváltására ideális esetben érdemes 2 hetet szánni, tehát ha két étkezést kell kiváltani napközben, akkor arra jó esetben 4 hétre lesz szükség. Ha azonban ennyi idő nem áll rendelkezésre, megpróbálhatod 1-1 hetes részletekben is kiváltani az étkezéseket. Mivel, amikor te nem leszel ott, a babát akkor is más fogja etetni, érdemes munkába állás előtt, ezt is „gyakorolni”, így a kicsi számára sem lesz ismeretlen a helyzet.

2. Rendszertelenül

Az új ízek bevezetésére mindig szánj 3 napot és ezt mindig tartsd is be, függetlenül attól, mennyi idős a baba és mennyiféle ételt eszik már. A szervezetének szüksége van ennyi időre, hogy megszokja az újféle ételt, és kiderüljön, hogy van-e valamilyen egyéni érzékenysége.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a baba számára mindez nagyon új. Neki fontos, hogy most az elején, amikor tanulja hogyan kell enni, megtanulja azt is, hogy ehhez milyen szokások tartoznak: hogyan szoktunk enni, mikor szoktunk enni, hogyan készíti elő anya az ételt, utána mit csinálunk stb.
Ameddig nem szokja meg a baba a kanalat és az etetést magát, addig nem szabad variálni a helyzettel (néha itt, néha ott kóstolgatunk, néha a székben, néha ölben stb.) és az időponttal (melyik napszakban mikor van az etetés). Ha már a baba szépen eszik kanállal, akkor természetesen lehetsz már rugalmasabb.

3. Kényszer alatt

Csak azért ne kezdd el a hozzátáplálást, mert

– Kevésnek érzed az az anyatejet és nem akarsz tápszert adni pótlásnak (ha a baba még nem múlt el 6 hónapos): a túl korai hozzátáplálás hosszútávon nagyobb károkat okozhat (ha még nincsenek jelen a baba szervezetében a megfelelő emésztőenzimek, az allergének egy az egyben a véráramba kerülnek az ételtől, ami talán akkor és ott nem okoz allergiás tüneteket, de a később kialakuló asztma vagy ételallergia hátterében állhatnak), mint az, ha a korának megfelelő tápszerrel egészíted ki a baba étrendjét (ha a gyakrabb szoptatás nem oldotta meg a problémát),

– Nem hízik megfelelően a baba: a hízás miatt megkezdett hozzátáplálás általában a visszájára sül el. Mivel még nem tudja a baba megfelelően megemészteni az új ételeket, ezért ugyan sokat eszik belőle, mégsem hízik nagyobb tempóban, mint korábban, mert a többsége annak, amit megevett, emésztetlenül távozik a szervezetéből. A hízás mértéke is relatív: ha egy anyatejes baba a korának megfelelő tápanyagmennyiséget fogyasztja (5 kilós súly felett 120 gramm/testúlykilogramm/nap), naponta legalább 5-6 alkalommal pisil vagy kakil, havonta legalább 400 grammot hízik (6 hónapos kor alatt), evés után jóllakottnak és elégedettnek tűnik, igény szerint táplálják, akkor nincs szüksége kiegészítő táplálásra csak azért, hogy jobban hízzon.

4. Szépen

A babának nem kell még „szépen” ennie. Igen, az elején maszatos lesz, ledobálja az ételt, visszaköpi, játszik vele. Az állandó tisztítgatással, rászólással csak a kedvét veszed el a dologtól, szorongás alakul ki benne, ezért nem mer majd önállóan sem enni, mert azt látja, hogy attól „anya olyan feszült lesz”.

5. Kényelmesen

Sokan praktikus okokból vezéreltetve gyorsan belapátolják a kicsibe az ételt, nem különösebben foglalkozva vele, hogy ő maga milyen tempóban enne. Kényelmi szempontokból inkább bébiételt adnak még akkor is, amikor már régen meg tudná enni a kicsi a darabos, felnőtt ételeket is, és akkor is etetik még, amikor már maga is tudna enni, mert az úgy kényelmesebb, gyorsabb, tisztább.

Az önálló evés elsajátítása sok maszattal jár, lassabban eszik így a baba, és talán látszólag kevesebbet is, de érdemes mégis fokozatosan hagyni, hogy maga próbálkozzon, mert másként később is bátortalan, félénk lesz az evés terén.

+1 Figyelj a testhelyzetre!

Sok baba nem szereti, ha döntve félig fekvő testhelyzetben kell ennie, így nehezebb rágni és nyelni, sokkal nagyobb a félrenyelés veszélye is, ezért lehetőség szerint kerüld ezt a helyzetet.
Gondot okozhat az is, ha ölben a kezeit lefogva vagy korlátozva eteted a babát, ez passzivitásra készteti és előfordulhat, hogy később a etetőszékben ülve is azt várja majd, hogy te fogod etetni, kialakul benne az evéshez kapcsolódóan a tanult tehetetlenség állapota.
De az is okozhat problémát, ha nem jó az etetőszék magassága és túl magasan van a babához képest a tálca, ezért nem látja megfelelően az ennivalót.
Figyeld meg a gyermekedet evés közben! Ha mocorog, fészkelődik, nem kellemes számára a testhelyzet, akkor mindenképpen változtatni kell azon, ahol és ahogyan eszik!

Napirend, Szervezés és Időmenedzsment kismamáknak Ismered azt a néhány alapszabályt, amelynek révén a napirend számodra és a baba számára is tökéletesen átlátható és követhető lesz? Katt ide a válaszért! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

174 Comments

Comment navigation

  • Nagy Zsuzsanna

    2013. január 20. vasárnap

    Kedves Agi,

    A kislányom 5 hónapos, és még mindig csak 5.500 gram. Hozzátáplálom 2 hete, rizses almás, rizses murkos, rizses sütõtökös, céklás pépesített étellel, de semmi változást nem tapasztalok. Nem gyarapodik a kislányom. Születési súlya 3550 gramm volt és 57 cm. 2 hónapos koráig szépen fejlödött, 4 hónapos korában már rámszolt a védönö, hogy kell pótolni, mert kevés a súlya, akkor 5000 grammos volt. Nem tudom, hogy mi az oka, hogy nem fogadja el a tejport (NAN), szabályszerüen kihányja. A pépes ételt naponta 2 szer kapja, 2 hete. (200 grammnyit) Van mikor stagnál a súlya, van mikor csak 60 grammot nõ 5 nap alatt. Nehogy kórház legyen a vége, segíts kérlek. A székete sokszor murok színü, mikor azt kap enni. Lehet, hogy megemésztetlenül távozik a pépes étel???

    • Vida Agi

      2013. február 03. vasárnap

      Nem kell ebben a korban már hetente mérni a babát. Ha naponta 5-6x pisil vagy kakil, jókedvű, kiegyensúlyozott, evés után nem tűnik már éhesnek, annyit és akkor eszik, amikor ő kéri, akkor nem kell aggódni a hízása miatt. Ha havonta legalább 400 grammot hízik, az bőven elég, de 5 hónaposan már lehet, hogy 1-2 hétig nem hízik, aztán újraindul a hízás, mert már többet mozog. A hozzátáplálás ezen most még nem javít, csak ront, mert ezeket az ételeket még nem tudja teljesen megemészteni, ezért több jön ki, mint amennyit rendesen fel tud dolgozni a szervezete, ezért inkább kapjon több anyatejet vagy tápszert, esetleg tejpépet (ha tápszeres és azt már nem szívesen fogadja el), hogy hízzon.

      • Nagy Zsuzsanna

        2013. február 07. csütörtök

        Kedves Ági, köszönöm a hasznos tanácsaidat, tájékozódom továbbra a Nagy Babaszkácskönyvből. Persze miután betöltöttük a 6. hónapot.

      • Nagy Zsuzsanna

        2013. február 07. csütörtök

        Kedves Ági, köszönöm a hasznos tanácsaidat. Masradok tisztelttel,Zsuzsa.

      • Nagy Zsuzsanna

        2013. február 07. csütörtök

        Kedves Ági, köszönöm a hasznos tanácsaidat. Maradok tisztelettel,Zsuzsa.

  • Zsuzsa

    2013. január 16. szerda

    Kedves Ági,
    sajnos nálunk sem megy a hozzátáplálás, pedig nagyon sok cikkedet elolvastam már, és próbálom is őket betartani.
    Kisfiam 7 és fél hónapos, anyatejes baba ( de csak cumisüvegből ) 6 hónaposan kezdtem a hozzátáplálást, de azóta sem megy. Próbáltam már almát, őszibarackot, krumlit, sütőtököt, spenótot, répát. Saját készítéssel is és üvegeset is, de egyáltalán nem érdekli. 2-3 kanálhegynyi után eltolja a kezével és nyüszög. 2-3 szem kölesgolyót néha elrágcsál, de ahhoz sincs mindig kedve. Ha elterelem a figyelmét, és énekelgetek neki, vagy a kezébe adok valamit, akkor be tudok csempészni néhány kanállal a szájába, de ehhez nem szeretném hozzászoktatni. Gyakran ültetem az asztalhoz, hogy lásson minket evés közben, olyankor ő jót játszik, de mikor enni kéne, az már nem megy. A védőnőm azt javasolta, hogy adjak neki párizsit, vagy kenőmájas kenyérfalatkákat, de ezt én nem szeretném!!!! Maradnék az egészségesebb ételeknél.
    Egyébként az anyatejből eleget eszik ( 700-900 ml/nap ), bár a súlya az elmúlt hónapban nem gyarapodott (9 kg). Tudom, ez nem kevés, mert rengeteget mozog, kúszik, feláll. De aggódom, hogy megkap-e mindent a tejből?
    Tudom, hogy türelmesnek kell lennem, de ez olyan nehéz!!!! És meddig?
    Mi a javaslatod, mivel szerettethetném meg kisfiammal a tejen kívüli evést?
    Válaszodat előre is köszönöm.
    Zsu

    • Vida Agi

      2013. február 03. vasárnap

      Még csak 7 és fél hónapos, normális, ha elsősorban csak az anyatejet kéri, légy türelmes vele. Igazából 1 éves koráig elsősorban anyatejre van szüksége, emellett csak kiegészítő táplálás minden más, nem kell sürgetni, nem kell elhagyni etetéseket sem, ha ő nem kéri. Itt írtam erről a problémáról és, hogy mit lehet tenni: http://www.kismamablog.hu/hozzataplalas/hozzataplalnek-de-nem-megy

  • Ági

    2012. december 31. hétfő

    Kedves Ági!

    A hozzátáplálás lassan nálunk is aktuális lesz, ezért olvasgatom a blogodban az ezzel kapcsolatos cikkeket. Amikor a kisfiam még a hasamban volt, elhatároztam, hogy sokmindent elolvasok a neten, de elsősorban a te véleményedre és tanácsaidra fogok adni. Viszont most felhívták a figyelmemet a blw-re, az igény szerinti hozzátáplálásra. Nálad ezzel még nem találkoztam (bár valószínűleg van olyan bejegyzés, amit nem olvastam még.) Szimpatikus nagyon a dolog. Neked erről mi a véleményed? Szerinted nem gond, ha a hozzátáplálást nem hat hónaposan kezdem, hanem akkor, amikor a gyerek már önállóan tud ülni? (Ez a kérdés is homályos kicsit a számomra, mert vannak olyan anyukák, akik azt mondják, addig nem is ültetik a babát, míg maguktól nem ülnek fel. De ez káros neki hat hónaposan?) Nagyon tetszik nekem a blw-ben az a dolog, hogy a gyerek kezdettől önállóan eszik, olyat, amit meg tud fogni. Viszont ez ijesztő is egy kicsit, hogy kapásból szilárd ételt adunk a kezébe. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz te ehhez.
    Előre is köszönöm, ha válaszolsz. 🙂
    Ági

    • Ági

      2013. január 10. csütörtök

      Szia!
      Hát gyakorlatilag válaszoltál is nekem az etetőszékes cikkel. Ha jól értelmezem, ha a te tanácsaid szerint haladok, akkor oda lyukadok ki, ahová szerettem volna, ráadásul tök hasonlóak a módszerek, és nincs flancos neve. 🙂 Köszönöm a cikket!

  • timea

    2012. december 20. csütörtök

    Kedves Agi,
    Kisfiam 8 honapos, 8 kg es 72 cm. Ketszer adok neki szilard enivalot es a tobi alkalom szpizas. Ejel meg mindig 1-2 alkalomal fell ebred eni. Az otodik fogacskank bujik kifele.
    Sajnos szekrekedese van, 5-6 naponta van es van amikor mar csak kupal. Nem akar semi folyadekot ini, se viz, sem tea, semi.
    Regeben itta de ujaban nem akarja, es mostanaban a gyumolcsoket sem keri, 2-3 kanalnyi es kesz.
    Mit tegyek ?
    Elore is koszonom,
    Tiszteletel.

    • Vida Agi

      2013. február 03. vasárnap

      A szopi mellett nem kell innia a babának, általában 1-2 kortynál többet nem fogadnak el, ez normális. A fogzás gyakran okoz átmeneti étvágytalanságot, ilyenkor az anyatejes babák inkább csak szopiznak és nem kérik a kanalasat, mert csípi az ínyét a pép, ez normális. Semmi nem történik, ha 1 éves koráig a fő tápláléka a szopi és mellette csak kóstolgat, néha többet, néha kevesebbet, ez nem okoz semmilyen hátrányt a fejlődésében.

  • Zoé

    2012. december 02. vasárnap

    Kedves Ági!

    Fél éve szinte minden szoptatás alatt -már amikor gyermekem elalszik közben- a telefonomon keresztül a blogot olvasom. Rengeteget segített, sok megnyugvást találtam benne.
    Harmadik csemetémmel vagyok GYES-en, késői baba, nem tervezett, de annál nagyobb szeretettel várt csöppség. Születése óta szopik, bár az előírt adagot soha nem ette meg, mindig jóval alul teljesítette. 500-600 gr-nál többet nem nagyon szopott napi szinten. Így is sokat bukott. 3000gr-mal született , most lassan 7 hónaposan 7500gr, tehát elégnek bizonyul ez a bevitel. 4 hónaposan kint voltak az alsó egyesei, most bújik felül. Az egyik már kint van, a másik most bújik. Három foggal a szokásos fogzási problémákon kívül más gond nem volt. Valamivel kevesebbet evett, szopása nyugtalanabbá vált, de szopott. Lassan egy hónapja, hat hónaposan kezdtem a hozzátáplálást almás bébiétellel. Soha nem evett meg fél üveggel többet, de azt gondolom, ránk nem nagyon vonatkozik a 200gr körüli bevitel, mert ha arra várok, soha nem tudom kiváltani a szopikat. Most viszont már egy hete horror amit művel. Semmit nem akar enni, sem inni. Szopni nem hajlandó, gyümölcsből néha elfogad 50gr körül naponta. Cumisüveget eltolja, a száját összeszorítja. Ivópohár szintén nem kell. Volt olyan nap, mikor 24 óra alatt egy deci körül szopott, azt is 10-20gr-onként. Másnap pedig 240. Majd jött egy 400-as nap, utána szintén semmi. Egy hete megy így. Ráadásul a tejem is el fog így apadni. Rengeteg volt, állandóan szivárgott,most pedig egyre lazábbak a melleim, mivel nem szívja, csak cumizza. Folyamatos a gyomorgörcsöm, mikor szárad ki. A gyerekorvos nem lát rajta betegségre utaló jelet, Ő is tanácstalan. Meddig mehet ez így ilyen minimális folyadék bevitellel? Mit teszek, ha elapad a tejem, mire esetleg hajlandó lenne enni? Fejni sajnos nincs időm, és nem is nagyon tudom. Lehetséges, hogy a fogzástól nem eszik ennyire? Eddig egy orvos sem tudott érdemben nyilatkozni. Az egyik azt mondja, hogy a fogzás ilyent nem okoz, a másik nem túl meggyőzően azt válaszolja:okozhat. Fél éve olvaslak, ennyi idő után azt gondolom, a fasorban sincsenek a Te tapasztalatod mellett. Várom válaszod, mit gondolsz erről az egészről.
    Köszönettel!

    • Vida Agi

      2012. december 13. csütörtök

      A fogzás okozhat átmeneti étvágytalanságot, ez normális. Ha azt látod, hogy nappal nyálzik és mindent a szájába töm, akkor biztosan fogzik. Homeopátiával tudsz segíteni rajta, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz.

  • melcsi

    2012. december 01. szombat

    Szia Agi!
    A segitsegedet szeretnem kerni!
    Kislanyom 10 honapos, vidam, nyugodt kiegyensulyozott baba, orom ranezni!:-)7 honapos koraig az anyatejen kivul semmi mast nem fogadott el, csak szopizott, viszonyleg kis mennyisegeket, 3 orankent max 120-140 ml-ket. Aztan kezdte elfogani a gyumit, fozeleket, es vegul teljes adagokat megevett belole, de a hozzataplalas megkezdesevel szinte teljesen elapadt a tejem, 30 ml volt max etetesenkent, igy attertunk a lactogene AR tapszerre, es abbahagytam a szoptatast.
    Most igy nez ki a napi evese:
    Reggel: 150 ml tapszer
    Tizorai: 2 dl gyumi vmileyen gabonaval, babakeksszel, stb..
    Ebed: 2 dl fozelek husival
    Uzsi: 120 ml tapszer
    Vacsora: 1 dl fozelek, aztan 60 ml tapszer

    A gondom az, hogy nincs meg a napi fel liter tapszer, probaltam ebed elott is adni, aztan fel adag fozeleket, de ha mar tappal jol lakott, nem kell neki mas, es forditva sem mukodik, ha elobb adom az 1 dl fozeleket, utana nem fogadja el a tapot. Az lenne a kerdesem, hogy mennyire „szentiras” ez a napi fel literes nennyiseg?az en gyerekem latvanyosan jobban szert kanalazni, es amig tapibol kinkeservvel megeszik 120 ml koruli mennyisegeket, addig a fozelekbol, gyumibol, van hogy 2 dl-nel meg sem allna…
    Koszi elore is a valaszt!:-)

    • melcsi

      2012. december 01. szombat

      Ja,amugy 2500 grammal szuletett, most 10 honaposan 7600 g, szoval nem az a nagydarab…:-)

    • Vida Agi

      2012. december 13. csütörtök

      Nem kell ezt a mennyiséget ennyire komolyan venni. Reggelire és vacsorára (vagy uzsonnára, ahogy kijön) még kapjon tápszert, a többi étkezésnél egye a többit és kapjon tejtermékeket is, ez teljesen elég, nem kell a fél liter tápszer belediktálni, ha nem kéri.

  • Ildi

    2012. november 28. szerda

    Kedves Ági!
    A tanácsodat szeretném kérni. Kisfiam 6 hetes, 2600 grammal született, most 3850 gramm. Eddig csak anyatejet kapott. A súlya ment is szépen fel, nem volt gondja az evéssel. 1-2 napja azonban nem minden evésnél, de előfordul, hogy ideges lesz, hogy nem jön, aminek az esetek felében van is alapja. Van, hogy nincs abban a mellemben több, van, hogy ő nem akarja szívni. Ilyenkor sír és dühös. Nem tudom, hogy mennyire tartós ez az állapot. A tejszaporító teát iszom minden nap. Kérdéseim:
    1. Növekedhet-e még a tejem mennyisége?
    2. Ha nem növekszik, akkor a hozzápótlást csak a tápszer jelenti, vagy adhatok neki főzeléket már?
    Nagyon köszönöm előre is.
    Ildi

    • Vida Agi

      2012. november 30. péntek

      1. Igen, a tejmennyiséget bármikor lehet növelni. Szoptass pár napig gyakrabban akár óránként is, és megnő a tejmennyiség.
      2. TILOS ilyen kis korban főzeléket adni. Ha elapad a tej, akkor tápszerrel lehet pótolni, de semmiképpen sem főzelékkel, mert ezt még nem tudja megemészteni a baba, és súlyos ételallergiát okozhat.

  • ÀGI

    2012. november 13. kedd

    Kedves Àgi!

    A kislànyunk egészen pontosan 5 hónapos. Születése utàn màr 30 perccel tökéletesen szopizott. Eddig úgy tűnt, hogy a 6 hónapot sikerül végig vinni igény szerinti, kizàròlagos tàplàlàssal, de kb. 1 hònapja fel-felkel éjszaka. 6 hetes koràtól àtaludta az éjszakàt: 21h-5/6/7h-ig! A felébredédes időszakot is szakaszokra lehet bontani: először csak 1x ébredtünk:21h-2/3h, 3h30-7h30. Majd bejött egy hamarabbi időpont is: 21h-23h/éjfél. Tehát, gyakorlatilag 3 órànként ébredünk, mint 6 hetes koràig!
    Sokan riogatnak, hogy kevés a tejem, s el kellene kezdenem a hozzàtàplàlàst. Én viszont ezt nem akarom elhamarkodni!
    Napközben, ha programot szervezünk, van, hogy akàr 4-5 órát is bìr manòka 2 szoptatàs között. Persze, van, hogy 2 òra alatt megéhezik, de az igény szerinti szoptatàsnak ez a lényege! Mi, felnőttek sem pontosan meghatározott időre éhezünk meg, s eszünk, vagy iszunk!

    Sokat olvasom a blogot. A fogzàsra és a nagy mozgàsokra gyanakszunk. 2 héttel ezelőtt fordult meg hàtròl hasra, kapott egy tornàztatòs jàtszòszőnyeget is, amin rengeteget forog, mozog, egyre tökélyre fejlesztve a mozgàsàt. Van, hogy úgy elfàrad, hogy majdnem ott alszik el, amit persze nem engedek, beviszem a kisàgyàba.
    A kis ìnye is viszket, sokat masszìrozza az ajkaivel, a ràgòkàit harapdàlja…
    Kicsit hangosan is gondolkodtam, ne haragudj, csak nyugtatni szeretném magamat, hogy végig tudjuk csinàlni a 6 hònapot…

    Semmilyen terhesvitamint nem szedek, tejserkentőt sem alkalmazok… Kezdjem el?

    Nagyon köszönöm a véleményedet!

    ÀGI

    • Vida Agi

      2012. december 13. csütörtök

      Nem szükséges semmilyen tejserkentő. Ha úgy látod, éjjel éhes vagy kevés a tej, akkor próbálj meg az esti órákban gyakrabban szoptatni, akár óránként is, de nappal is szoptathatsz pár napig kicsit gyakrabban függetlenül attól, hogy a kicsi magától kéri-e a cicit vagy sem, ugyanis ebben a korban már annyira érdekli a kicsiket a világ, hogy néha elfelejtenek enni kérni.

      • ÀGI

        2012. december 17. hétfő

        Kedves Àgi!

        Nagyon köszönöm a vàlaszodat! 🙂
        A 6 hónap tökéletesen, kizàròlagos szoptatàssal sikerült, màr egy héttel tùl is léptük, még nem kezdtük meg a hozzàtàplàlàst.
        A Sinlac por lényegét nem értem: tejterméket nem szabad adni még a babànak, a laktòzérzékenység kialakulásànak elkerülése érdekében. Nos, akkor miért van szükség mégis tejtermék-pòtlòra? A mi gyerekkorunkban ilyen nem volt…
        Nem szeretném csak azért adni, mert a doktornő felìrta, vagy mert ez most „divat”… Csak, ha valòban jó és szükséges…

        Itt ragadnàm meg az alkalmat, hogy Boldog Karàcsonyt kìvànjak és nagyon sikeres ùj évet is, sok-sok további elégedett kismamàval! 🙂

        Üdvözlettel,

        ÀGNES

  • Zsófi

    2012. október 05. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam most 20 hetes,eddig kizárólag anyatejet kapott, jól fejlődött tőle.Most azonban az utolsó 4 hétben csupán 10 dekát hízott (3780gr volt a születési súlya és 50 cm a hossza, most 5900gr és 63 cm).A napi adagokat nem mérem, de tény, hogy sűrűn szopik éjszaka is, és én is úgy érzem, hogy kevesebb a tej.Az orvosunk és a védőnőnk a hozzátáplálás elkezdését javasolta, tejpép ill. ebben a korban adható pürék formájában.Nem tudom valóban ez-e a megoldés vagy adjak neki inkább tápszert?A szoptatást nagyon szeretném folytatni, de ez egyértelműen kevés.Mit tanácsolsz?

    • Vida Agi

      2012. október 17. szerda

      Tápszert ne adj neki, felesleges. A babák hízása lelassul már ebben a korban, szoptasd nappal gyakrabban néhány napig 2 mellből, ezzel több lesz a tejed és mivel már elmúlt 5 hónapos, elkezdheted lassan a hozzátáplálást is, ha az anyatejtől már nem lakik jól.

      • Erika

        2012. november 13. kedd

        Kedves Ági!
        Kisfiam 4 és fél hónapos korababa.
        31 hétre született 1500g,most 5 kg.
        újszülött kora óta tápszeres nem volt tejem.Már elkezdtem neki a gyümölcsöket adni 2 etetés között,kapott már almát sütőtököt jól fogatta,már 2 hete hogy bevezettem neki az étrendjébe 1 szer kínálom neki egy nap ,ma kezdtem el adni a sárgarépát burgonyával.Kérdésem az lenne mikortól lehet kihagyni egy etetést és helyette főzeléket adni?
        Nem mintha sürgetni szeretném de szeretek odafigyelni a kisfiam étrendváltozására mivel korababa előfordulhat hogy másképp reagál mint a vele egykorú csecsemő,igazság szerint még csak 2 és fél hónapos lenne.Válaszát előre is köszönöm

        • Vida Agi

          2012. november 23. péntek

          6 hónapos kor előtt egyáltalán nem kéne hozzátáplálni, mert még nem tudja megemészteni rendesen, viszont túlterheled vele az emésztőrendszerét. Ha nem elég neki a tápszer, akkor kapjon többet vagy sűrűbbet. Teljes étkezéseket elhagyni is csak 6 hónapos kor után lehet, nagyjából 2 hetente egyet, vagy ahogyan a baba igényli.

    • Éva

      2012. október 30. kedd

      Kedves Ági!

      Eléggé elkeseredve írok Neked! Kislányom a napokban lesz 7 hónapos. Még mindig szopizik és szerintem elég is neki (megszoktam mérni, ugyanannyit eszik, 4 óránál hamarabb nem éhes). 3.89kg-val született, most 7.80kg. Utoljára csak 20 dkg-ot hízott, ezért a dokinő és a védőnő szerint is nem elég már a szopizás, és már egy hónap alatt egy szopizást ki kellett volna váltanom. 6 hónapos korától elkezdtem vele a kóstolgatást. Délelőtt két evés között gyümölcsöt eszünk, de 10 grammnál több nem kell neki, de szerintem nem is éhes. Ebédnél próbálom a répa és a krumpli főzeléket, de nem megy. Ha 1-2 kanálnál többet megeszik a végén kiöklöndözi az egészet. Dokinő azt mondja, hogy pedig erőltetnem kellene. Én már sajnálom, hogy megutáltatom vele az evést és én pont a saját anyja miatt hány állandóan.Tegnap 3 gramm répa-krumpli+egy kis anyatejet etettem vele..az is kijött. 🙁
      Mit tegyek? Válaszodat előre is köszönöm!
      Éva

      • Vida Agi

        2012. november 13. kedd

        Nem kell aggódnod. Ha még csak kóstolgat 1-2 kanállal az bőven elég, nem kell étkezést kiváltani, erőltetni meg aztán végképp nem. Ráértek. Ebben a korban még akkor is lassabban híznak a babák, ha már kétpofára eszik a főzeléket, hiszen sokkal többet mozognak.

  • Andi

    2012. szeptember 12. szerda

    szia ági!
    már kisfiamnál nagyon sokat segítettél alvás téren, az álomba ringató praktikákkal:) most pedig kislányom miatt fordulok hozzád. anyatejes baba es igeny szerint szopizik.21 hetes most, de nagyon lassan novekszik, 2900gmal szuletett, kb 10 hetes koráig szépen novekedett (angliában élunk es itt egy gorben jelolgeti be a vedono, a novekedes utemet)10tol a 12edik hetig semmit nem hizott. tehat igy az eggyel lentebbi gorbere kerult, ez utan ezt a gorbet kovette szepen, de a 19edik heten megint lejjebb kerult. most 21 hetesen 5600g. ez jó? nem keveske?hozzateszem en sem vok nagy darab. mindig 54 kg vok es 168 cm. a vedononk azt mondja, nincs baja, mert vidam baba, es alkatilag kicsi.viszont ugy erzem, kevesebb a tejcim is 🙁 azt mondta a vedono, megprobalhatok napi egy ketszer szopi utan tapszert, ha nagyon akarom, de szerinte nem szukseges es ne kezdjem meg el hozzataplalni. na en megprobaltam de a kis cicifuggo csak nyalogatja a tapszer, es nez ram, hogy mi bajom, o cicit ker, szal ugyanugy szopizik, igeny szerint.anyosom minden nap felhiv, hogy mit adtam a babanak enni(fozelek, tea)mert szerinte mar kene. na most en nemhogy fozit, meg teat sem adok neki.tehat tenyleg csak kizarolag anyatejci es azt igeny szerint. viszont csak 5 -1o percekig eszik (miota megszuletett) nem lehet, hogy csak a vizes tejcit szivja le, es a zsirosabbol mar nem eszik es ezert nem hizik? el kene mar kezdenem a hozzataplalast? nagyon megremiszt hogy egyre csak lejjebb kerul a hizasi gorbejen;(
    koszi a valaszt elore is:
    Andi

    • Vida Agi

      2012. szeptember 14. péntek

      Nem kell aggódnod, semmi gond a súlyával. Mivel az elején az átlag felett fejlődött, természetes, hogy most már lassabban hízik. Nem kell hetente mérni, elég ha havonta megméred, és ha legalább 400 grammot hízott, akkor nincs ok az aggodalomra. Ha igény szerint szopik, naponta legalább 5-6 alkalommal pisil vagy kakil és elégedett, kiegyensúlyozott, akkor eleget eszik. Ráadásul már majdnem megduplázta a súlyát, ezért is lassulhatott le a hízása.

  • Emese

    2012. szeptember 11. kedd

    Kedves Ági!

    Nagyon szeretem böngészni az oldaladat, de most először ijedtem meg kicsit az olvasottakon. Kisfiam 3 hónapos. Nagyon szenvedünk a székletürítéssel. Anyatejes baba. Tudom, hogy nekik ritkábban van székletük. Eddig 7 nap volt a legtöbb, s csak kúppal tudtuk megoldani a problémát. 5 nap körül már rettenetesen nyugtalan, nem eszik ilyenkor jól. Azóta voltunk e miatt kórházban is. Laevolac szirupot javasolt az orvosa. De az sem hat már. Szóval kúpozgatunk, de ez is szörnyű élmény mindkettőnknek, plusz félek, hogy hozzá fog szokni. A védőnőm azt javasolta kezdjem el adni neki a barackot, hátha az segít. 1 hete adogatom neki 10óraiként, utána cici. (Eddig nincs hatása a székletére.)De az itt olvasottak után jelentősen kétségbe vagyok esve. Elszúrtam? Mert azt mondod, nem neki való még a hozzátáplálás. Hagyjam abba a barackot? Mit tegyek? Nem szeretnék ártani neki. Válaszodat előre is köszönöm. Emese

    • Vida Agi

      2012. szeptember 14. péntek

      Mivel még csak 3 hónapos, mindenképpen hagyjátok abba a barackot. Ha a székletével probléma van, akkor egyél te több gyümölcsöt és rostosat és segíts neki kúppal vagy szélcsővel, ha nem tud kakilni. Nem kell aggódnod, nem fog hozzászokni, amikor megkezdődik a hozzátáplálás, magától rendeződik majd a dolog.

  • Marcsi

    2012. szeptember 09. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kisfiam hat és fél hónapos, anyatejes baba. Öt és fél hónapos korában megpróbálkoztunk a gyümölccsel, de nem nagyon kellett neki, egy-két kanállal fogadott csak el. Kb. ezzel egyidőben szorulásos lett, addig rendesen volt széklete, de újabban volt, hogy csak 6 napra sikerült. AZ orvosunk szerint az anyatej volt neki kevés (a hatodik hónapban 500 g-ot hízott, fél éves korára kb megháromszorozta a legkisebb súlyát), és javasolta, hogy sürgősen kezdjük el a főzelékeket. Eleinte szopizás után adtam neki, de úgy több nap után is csak pár kanállal fogadott el, így most szopizás előtt kap főzeléket délben, így talán 60 grammot is megeszik belőle.

    1. kérdésem, hogy sokat ártok-e ezzel a tejmennyiségemnek, úgy érzem még jó lenne, ha sokáig kaphatna anyatejet.

    Más jel is utal arra, hogy talán nem elég már neki a tej, gyakran kér enni, és éjszaka újra fölébred, többször is. Gondoltam rá, hogy estefelé egy kis Sinlac tápszert adjak neki, hogy az éjszaka nyugodtabb lehessen. Ettől gondolom újra csökkenne a tejem.

    2. Hogy oldjam meg úgy a helyzetet, hogy a lehető legtöbbet szopizzon is, éjszakára jól is lakjon, és a korának megfelelő mennyiségű főzeléket is elfogyassza?

    3. A nap valamelyik szakában lassan gyümölccsel is újra meg kéne kínálnom?

    4. Kisfiam tejfehérje allergiás, ezért a gluténmentes diétám mellett ezt a diétát is tartom. Ellentmondásos infókat hallottam arról, hogy kecsketejet, kecskesajtot fogyaszthatok-e. Elnézést, ha a kérdés nem idevaló.

    Köszönettel:
    Marcsi

    • Vida Agi

      2012. szeptember 23. vasárnap

      1. Természetes, hogy a tejmennyiség csökken, amikor a babát etetni kezded mással is, de ennyitől még nem fogy el a tej, ameddig szoptatsz, addig lesz tejed.

      Az éjjeli felébredés azért is lehet, mert az ő súlya nő és ezzel nő a tápanyagigénye is, ami ebben a korban természetes. El lehet kezdeni este egy kis vacsorát adni neki, ha úgy érzed, kevés a tej, ha emellett este szoptatsz is, nem lesz kevesebb a tejed.

      2. Nincs olyan, hogy „korának megfelelő mennyiségű főzelék”. Ebben a korban a szoptatás mellett néhány kanál főzeléket kell kóstolgatnia, nem kell még étkezéseket kiváltani. Ha majd megjön a kedve és magától többet fogad el, akkor pedig természetesen csökken a tejmennyiség is, de nem fog elmenni rögtön a tejed, a szoptatás még jó ideig megmaradhat.

      3. Igen.

      4. A kecsketejben is van tejfehérje, tehát természetesen ezzel is óvatosnak kell lenni.

  • petra

    2012. augusztus 31. péntek

    Kedves Ági!

    Először is gratulálni szeretnék ehhez a színvonalas, nagyon sok segítséget nyújtó oldalhoz! Eddig is sok választ, erőt kaptam az írásaidból, de most egy egyedi, és nagyon sürgős tanácsra, véleményedre lenne szükségem.
    Kisfiam most töltötte be a 4. hónapot, szép nagy baba, 68 cm és 7300 gr. Eddig kizárólag anyatejet evett. 6x eszik egy nap és egy ideje az esti etetéskor már nem elég neki a tej, így volt némi lefejt fagyasztott tejem és azzal pótoltam ki eddig.
    A védőnőm azt javasolta, hogy kezdjük el a hozzátáplálást, hogy ne tápszerrel kelljen kipótolni mostantól. ugyanakkor több kérdés is felmerült bennem:
    1. Te a fenti cikkeidben mind azt javasolod, hogy 6 hónap előtt ne nagyon kezdjük, mert nem készült még fel a kicsi emésztőrendszere, allergizálhat stb. Ez nagyon elgondolkodtatott. Eddig mindig azt hangoztatták, hogy csak tápszert ne adjunk a babának, ha lehet, inkább minél előbb a lehetséges püréket.
    2. Ha elkezdeném a hozzátáplálást, akkor azt amúgy is csak délelőtt tudnám próbálgatni és egy délelőtti etetést váltana ki, de nekem délelőtt még van elég tejem, pont hogy estére lenne szüksége plusz ételre.
    3. Ha kiváltok így szépen sorban 1-1 étkezést, akkor csökkenni fog a tejem, nem??
    4. A kisfiamnak kb. 3-4 hete alul már kibújt két kis foga! Jelen pillanatban a felsők jönnek és ezzel eléggé szenved: hasmenése van néha, néha zöldes a kakija és nagyon nyugtalan, ingerült, nehezen alszik, sír elalvás előtt. Ez az állapota nem befolyásolja a hozzátáplálás megkezdését? És fordítva, a hozzátáplálás nem befolyásolja a fogzást?

    Az esti kevés tej mellett egyébként még azért lenne fontos a hozzátáplálás esetleges megkezdése, mivel szeretnék elmenni iskolába, ami havi – egymás utáni – két napot jelentene, amikor 2 vagy 3 etetés kiesne (lefejt tejet szerintem max. 1x tudna kapni) és ezt is meg kellene valahogy oldani. Te mit javasolnál erre??(szeptember végén lenne az első alkalom).
    Nagyon szépen megköszönném gyors válaszodat! Nagyon tanácstalan vagyok! Sokat segítene!
    Üdvözlettel: Petra

    • Vida Agi

      2012. szeptember 16. vasárnap

      Köszönöm 🙂

      1. 4 hónaposan a kicsi emésztőrendszere még biztosan nem érett meg. Az érettségnek egyértelmű jelei vannak, amiket a Nagy Babaszakácskönyvben (www.kismamablog.hu/konyvek) pontosan leírtam. Maga az érettség 17-24 hetes kor között valamikor jön el, de addig is érdemes a pótlást, ha szükséges tápszer formájában adni.

      2. Délelőtt lehet próbálgatni, de ha nem okoz semmilyen gondot, akkor el lehet kezdeni a vacsorát kiváltani vele.

      3. Igen.

      4. A kettő nem befolyásolja egymást, de nyilván megnehezíti a helyzetet, hogy a fogzás is okozhat nyugtalanságot és az első falatok is, és a kettőt nehéz szétválasztani egymástól, melyik miért lehet.

      Mivel havi alkalmakról van szó, igazából csak az első 1-2 lesz nehéz, ilyenkor lefejt tejjel és tápszerrel etessétek, amikor te nem vagy vele. Közben elkezditek majd úgyis a kanalazást és a 3.-4. alkalomnál már kanalas étkezésekkel is ki lehet váltani ezeket az alkalmakat.

  • Mariann

    2012. augusztus 29. szerda

    Kedves Ági!
    Kislányom 6 hónapos+1 hetes. Anyatejes baba, naponta délelőtt adok neki gyümölcsöt (őszibarack, alma) ebédre burgonyát répával, vagy sütőtökkel, jelenleg elkezdem a céklát adni mivel születése óta vashiányos. 08.02-án voltunk neonatológusnál (szokásos ellenőrzés) és megfelelő volt a Hgb-ja (12-es). A napokban látom, hogy újra olyan sápadt a bőre. Lehetséges, hogy visszaesett? Én szedek vastablettát, hogy a szopival neki is menjen.
    A másik kérdésem, hogy mostanában nagyon sír és nehezen pukizik a széklete is egy darabban jött ki. Lehet az almától vagy a Sinlac-tól lehet-e székrekedése? 3 napig adtam neki Sinlac pépet a gyümölcshöz.De volt, hogy utána kiböfizett belőle és délután-este nagyon sír, ordít, ha alszik is sírva ébred. Felemeli a csípőjét, tekereg. 3,5 hónapos koráig hasfájós volt. 5 és fél hónaposan kezdtem el adni neki a gyümölcsöt.
    Köszönettel.

    • Vida Agi

      2012. szeptember 16. vasárnap

      Ezt látatlanban nem lehet megmondani, csak az orvos tudja megmondani, de önmagában a sápadtság semmit nem jelent. A vashiányhoz fáradékonyság, aluszékonyság is szokott társulni.

      Az alma kezdetben okozhat székrekedést és a Sinlac is. Mivel még csak 6 hónapos, ne adj neki ennyifélét, se nagy adagokat, egyszerre csak néhány kanállal adj mindenből, a túl nagy adagok ugyanis hasfájást okozhatnak még.

  • EDIT

    2012. augusztus 24. péntek

    Kedves Ágnes!
    szeretnék öntől mihamarabbi segítséget kérni…(nagyon félek nem e okoztam e valami bajt
    kisfiam 5 hónapos múlt 17 én,és kb 1 hete már hozzá táplálom tejpépél ..igazából most vagy 1 hete kapja reggel és estére a 4 honaposoknak való pépet..De ma nagyon nyűgös volt és sokat sírt szegénykém.Fogalmam sincs mit tegyek..Szopik még,de a doktornőnk azt mondta kapjon délbe főzeléket este pedig pépet..A széklete ma elégé kemény volt(a pocakja is igen kemény..Fogzunk..Amikor eszik akkor olyan mintha éhes lenne..kérem adjon nekem tanácsot,hogy maradjunk csak a szoptatásnál??én úgy érzem már nincs sok tejem…Olyan üresek a melleim.Ui éjszaka 2-3 szor felébred….Jó éjt..ÉS előre köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. szeptember 16. vasárnap

      A tejpép okozhat székrekedést, és hiába van ráírva, hogy 4 hónapos kortól, attól még a hozzátáplálással érdemes kivárni a 6 hónapos kort, akkor is kis lépésenként egyszerre csak 1-2 kanállal adva bevezetni az új ételeket, nem pedig rögtön teljes adagokat adni, mert az bizony komoly hasfájást okozhat. A Nagy Babaszakácskönyvben megtalálod pontosan hogyan kezdd el: http://www.kismamablog.hu/konyvek

  • Zsuzsi

    2012. augusztus 09. csütörtök

    Kedves Ági!

    Két egymással összefüggő, de elég különböző kérdésem van. Olyan településen élek, ahol 10ezer feletti lakosságszámra 1 (idős és finoman fogalmazva nem kompetens) gyerekorvos van, valamint pillanatnyilag a három helyett 2 védőnő. Kislányom most másfél éves, 16 hónapos koráig szoptattam, és azóta sem mertem neki tehéntejet adni, mert mindenkitől mást hallottam, pl. azt, hogy naponta fél literrel meg kell innia ennyi idősen. Most voltunk mérésen, nem sokat hízott a kislányom (amúgy is szed már folsavat és vasat, mert előtte sem hízott sokat), viszont tökéletesen fejlődik, ügyes, okos, gyönyörű. Szóval most lélekszakadva felszólítottak, hogy adjak neki tápszert, és te jó ég, mióta nem szoptatom, és akkor mennyit szopizott, és Úristen, tehéntejet három éves koráig ne, mert kék szemű és világos bőrű, biztos allergiás lesz. Szóval megvettem a tápszert, most meg többen azt mondják, hogy egy éves kor felett már minek tápszer, úgyis eszik már mindent, és valóban. Tehát egyrészt tanácstalan vagyok ebben a dologban, másrészt pedig arra lennék kíváncsi, nincs-e valami előírás, hogy x lélekszám felett kötelező két gyerekorvos, és ha igen, kihez lehet ezzel fordulni? Előre is nagyon szépen köszönöm!

    • Vida Agi

      2012. augusztus 12. vasárnap

      Ha a szülők nem allergiásak és a tejtermékeket már bevezetted problémamentesen, akkor 16 hónaposan már elkezdhetsz neki tejet adni. Hozzáteszem, ha egyébként naponta eszik tejterméket, és változatosan étkezik, akkor nem kell mindenáron a tejet erőltetni, joghurttal, tejtermékekkel és kalcium tartalmú zöldségekkel is be lehet juttatni a szervezetébe a szükséges kalciumot.
      Sajnos Magyarországon kevés a gyermekorvos és nagyon kevesen választják ezt a pályát, ezért egyre kevesebben lesznek, olyan esetben, amikor egy településnek nincs gyermekorvosa, a háziorvos látja el a gyermekorvosi teendőket is.

      • Zsuzsi

        2012. augusztus 12. vasárnap

        Nagyon szépen köszönöm!

    • Goda Veronika

      2012. augusztus 21. kedd

      Kedves Ági!

      A tanácsodat szeretném kérni, mert nagyon elbizonytalanodtam. A kisfiam 8-án múlt 4 hónapos, 7 kiló, az elmúlt 5 hétben 400 grammot hízott. 4 kilóval született, első 2 hónapban 1,5 kg-t is hízott havonta. Eddig csak anyatejet kapott. Kb. 1 hónapja, mióta újra megjött a menstruációm, nagyon lecsökkent a tejem, ill. pajzsmirigy problémával is küszködök. Férjem testvérétől kapott anyatejet pótlásnak, van olyan h. 250et is kell pótolnom, addig sírt amíg nem adtunk neki pótlást, volt h. egyszerre 125öt is megevett. Anyósom tanácsára elkezdtem őszibarackot adni neki.Még csak 2 napja 4-5 kanállal. Úgy látom enne többet is nagyon ízlett neki. Ráadásul ha eszünk az asztalnál és ő látja, érdeklődve figyel. Mit javasolsz, mit tegyek? Írassak neki tápszert, vagy hozzátápláljam inkább?Ha igen, milyen ütemben? A védőnő azt mondta h. szoptassam, de én látom h. nem elég neki a tej, mert megnyugszik ha kap pluszban.

      Előre is köszönöm: Vera

      • Vida Agi

        2012. augusztus 24. péntek

        A hozzátáplálást nem javaslom, mert még nem tudja rendesen megemészteni az ételeket, és ezzel túlterheled csak az emésztőrendszerét. Helyette inkább szoptasd gyakrabban, hogy több tejed legyen, és ha tudsz szerezni anyatejet pótlásnak, akkor kapja azt, ha nem, akkor pótolj tápszerrel.

  • Bernadett

    2012. augusztus 08. szerda

    A kislányom Flóra vasárnap lett öt hónapos, a súlya 7200 gramm volt múlt hét kedden.El kezdett fogzani, éjszaka nyűgös,de nappal vidám sokat mozog. Mostanában azt vettem észre ,hogy kevesebbet eszik és akkor is válogat ki fújja ami nem tetszik neki. Bébiételt kap , gyümölcsöket, zöldség püréket, bébiitalt is probáltam. Még is másfél hét alatt hízott 20 dkg -ot,ez nem kevés? Régebben sokkal jobb étvággyal volt ,nem tudom mi lehet vele. A fogzás miatt ,vagy esetleg ez a mostani nagyon meleg befolyásolhatja a kicsink étvágyát? Első gyerekünk és a párommal nagyon féltjük ,hogy nem eszik eleget. Remélem tudnak valami tanácsot adni.

    • Vida Agi

      2012. augusztus 10. péntek

      A fogzás okozhat átmeneti étvágytalanságot, de a nagy meleg is. Nem kell hetente mérni a gyarapodását, mert ebben a korban már sokat ingadozhat a gyarapodás menete, egyik héten több, a másikon kevesebb lehet, csak a havi gyarapodást mérjétek, ha megvan havonta legalább 400 gramm, akkor nincs gond.

  • Vera

    2012. augusztus 07. kedd

    Kedves Ági!

    Nagyon tetszik a blogod és a facebookos bejegyzések is. Sok-sok kérdésemre kaptam meg a választ, amit így utólag is köszönök!

    Kisfiam 5,5 hónapos, így elkezdtem tanulmányozni az üzletek bébiétel polcait, amik roskadoznak a színes üvegcséktől és dobozkáktól. Akkora a választék az ilyen-olyan bébiételekből, babakekszekből, nasikból, desszertekből, tejpépekből, hogy rájöttem: semmit se tudok ezekről a készítményekről. A kérdésem, hogy melyik készítmény hasznos és melyik pusztán a gyártók túlkapása?
    Én valójában a stracciatella, vanília és egyéb ízű tejpépeket nem tudom hova sorolni. Mint minden anyuka, így én is a legjobbat szeretném a gyerkőcömnek, ezért is döntöttem úgy, hogy amíg lehet bio ételeket adok neki. Szóval ezek a tejpépek valahogy nem illenek az elképzeléseimbe, persze ha kell, akkor engedek.

    A másik dolog ezzel kapcsolatban: Meglepődve tapasztaltam, hogy a 4 hónapos kortól adható bébiételek nem kis százalékában olyan hozzávalók is szerepelnek, amiket elvileg csak később javasolnak a különböző hozzátáplálási táblázatok (pl: körte, brokkoli, szilva, trópusi gyümölcsök stb.). Így sokkal több idő kiválasztani a megfelelő bébiételt, hisz mindig jó alaposan meg kell nézni, mi is van benne. Miért nincsenek összhangban legalább bébiétel tekintetében az ajánlások és a termékek?

    Szia és további jó munkát Neked és a Csapatodnak!!!

    Vera

    • Vida Agi

      2012. augusztus 10. péntek

      Kedves Vera, jó a meglátásod, sajnos, amit az üzletek polcain találsz, az nem mindig van összhangban az ajánlásokkal. A 4 hónapos kort például úgy határozták meg, hogy korábban ezekre az üvegekre 2 hónapos kor volt ráírva, majd szakmai nyomásra 6 hónapra akarták változtatni, de persze a gyártói lobbi is dolgozott, így kompromisszumként 4 hónapos kor került rá az üvegekre. A nasikra és hasonlókra nincs szüksége a babának. Én azon az állásponton vagyok, hogy lehetőség szerint magunk főzzünk a babának és szezonális vagy frissen lefagyasztott alapanyagokból, hiszen az a cél, hogy a baba a mi ételeinket egye, amikor már képes arra. A bébiétel praktikus, ha valahova el kell menni, de tejpépekre semmi szükség. Ami praktikus és egészséges az a gabonapehely, amit gyümölccsel összekeverve gyorsan készíthető tápláló uzsonna a babának, illetve a babakekszek vásárlása megfontolandó, mert a bolti kekszekben sok nem babának való alapanyag lehet, és a glutén bevezetésénél jól jöhet.

      • Vera

        2012. augusztus 10. péntek

        Kedves Ági,
        nagyon köszönöm a gyors válaszodat. Sajnos a fogadóórára még nem sikerült eljutnom mindig közbejött vmi.
        Örülök, hogy megerősítést kaptam a tejpépet illetően. A gabonapelyhet meg tudja enni egy 6 hónapos baba? Azért az meglehetősen darabos a pépesített gyümikhez képest. Vagy csak akkor kezdjem el adni neki, ha már kibújt pár fogacskája? Láttam instant pelyheket is kifejezetten babáknak, amik teljesen feloldódnak. Lehet ezekkel kéne majd próbálkoznom elsőkörben? Vagy egyszerűen együtt turmixoljam a gyümit és a gabonapelyhet?

    • Fényes Tünde

      2012. augusztus 31. péntek

      Tisztelt Doktornő!

      6 hónapos a kisfiam és még szopizik és még amig van anyatej szeretném is, ha elsősorban azt kapná. Viszont tudom, hogy lassan eljön az ideje a hozzátáplálásnak, igazábol a gyermekorvosunk tanácsára már elkezdtük a gyümölcsös-babapiskótát és kóstoltattam már tejpépet is. ( izlett)És most tanácsolták a főzeléket(burgonya, répa) adását is. Nincs benne békességem, szerintem ez nagyon hirtelen váltás az anyatej után. Nem tudom melyikkel kezdjük el. A gyümölcsöt azt hiszem abbahagyom mert arról azt olvastam, hogy nem szerencsés azzal kezdeni, hiszen még a babák emésztőrendszere nem fejlett és mivel eddig anyatejet kapott, az most mint egy hidegzuhany lenne a számára mert savas.
      Sok cikket olvastam ebben a témában és nagyon megoszlanak a vélemények, hogy mivel is érdemes kezdeni. Most egy kicsit megijedtem ettől, mert jót szeretnék a pici babámnak és azt nem szeretném, hogy a végén már annyi izt megismer, hogy pont az anyatejet ne fogadja el.
      Az biztos , hogy az Ő igényei t szeretném szem előtt tartani, viszont nem tudom, hogy most mi a legokosabb, ill, hogy mindenképpen most kell-e elkezdeni a hozzátáplálást vagy ez még ráér 1-2 hónappal később is.
      Szeretném a tanácsát kérni!

      Köszönettel,

      Fényes Tünde

      • Vida Agi

        2012. szeptember 16. vasárnap

        Nem kell ettől megijedned, nem a sokféle íz miatt fogja a kicsi elhagyni a szopizást, hanem azért, mert már szüksége van azokra a tápanyagokra, amiket a többi ételből kaphat csak meg. Fontos, hogy a hozzátáplálást akkor kezdjük meg, amikor már megérett rá a baba szervezete (kb. 6 hónapos korban), azonban ekkor már mindenképpen el kell kezdeni, ugyanis a magzati vasraktárak ekkorra kiürülnek, az anyatej pedig nem tartalmaz elég vasat. Tehát kezdjétek el, először a korának megfelelő gyümölcsökből kaphat 1-1 kanállal, annyit amennyit elfogad, majd következhetnek a zöldségek, mint répa és burgonya. Ha szoptatás után kóstoltatod vele az új ízeket, akkor nem kell attól tartanod, hogy idő előtt elmaradna a szoptatás.

  • Tünde anyus

    2012. augusztus 01. szerda

    Kedves Ági,

    A hozzátáplálással kapcsolatban lenne kérdésem.

    Kislányom 6 hónapos múlt anyatejes kiegyensúlyozott baba napirendünk van. Kb 4-5. hónap között kezdte annak a jelét mutatni, hogy már érdekelni más is a cicin kívül, ezért megvártam az 5. hónapot, mert nem akartam túl korán elkezdeni a hozzátáplálást és 5. hónap 1 hetesen megkínáltam egy kis almalével, amit nagyon jól fogadott! Másnap már pépesen adtam az almát és ez így ment 1 hétig. Olyannyira élvezte, hogy már kivette a kezemből a kanalat és ő tette be a szájába. Aztán jött a többi gyümölcs és a zöldségek, de csak az alapok! Viszont kb 3-4 hét után kb 6 hónapos korában elkezdett nem enni kanálból. Olyannyira, hogy kilöki a szájából a kanalat is kinyomja az ételt. Az adagjait szépen lassan növeltem és amihez nem volt kedve nem erőltettem. Gondoltam kihagyok pár napot és újra kezdem a kedvenc almával, de nem igazán jutottam előrébb.
    A kanalazást mindig délelőtt és kaja időben kínáltam és utána jött még a cici. Azért így, hogy ne az legyen, hogy már nem éhes, mert jól lakott a cicitől és nincs kedve már próbálkozni. Mikor elkezdte a sztájkot, megpróbáltam cici, kanál, cici sorrendet, de ez meg sokkal időigényesebb.

    Azt nem értem, hogy ha már egyszer érett volt az új ízekre és szívesen evett kanálból, akkor most miért változott ez meg? Amíg kilöki a kanalat ne is próbálkozzak? Erőltetni nem akarom, mert attól félek, nehogy rossz élmény és nyűg legyen neki az evés és emiatt neki egy rossz szokásként alakuljon ez ki. Persze tudom, hogy a babák mindig tudják mi kell nekik, ezért most azon gondolkodom, hogy várok pár hétig és újra megpróbálom. Viszont az nem gond, hogy ekkor meg úgymond vissza fejlődünk?

    Ja igen! Viszont gyümölcsöt most úgy adok neki, (a sztárjk után kezdtem el így) hogy leturmixolom és gyümölcsléként cumisüvegből adom neki, amit szívesen meg is iszik! Lehet, hogy azt gondolja, hogy ha ezt így is lehet, úgymond „könnyebben enni”, akkor minek fárasszam magam a kanállal? 🙂

    Köszönöm a tanácsod!

    • Vida Agi

      2012. augusztus 05. vasárnap

      Valószínűleg a fogzás a gond, ilyenkor ugyanis a gyümölcsök csípik az érzékeny ínyét. Próbáld meg egyelőre csak szoptatni és két szoptatás között félidőben (addigra már elég éhes) megpróbálni a kanalazást, de csak annyit amennyit elfogad, ha csak 2-3 kanállal, akkor az is jó. És igen, a cumisüveg is megzavarhatja, mindenképpen a kanalazást javasolnám, még akkor is, ha így kevesebbet eszik a gyümölcsökből, most még inkább az anyatejre van szüksége, nem kell nagy adag gyümölcsöket ennie.

  • B. Anikó

    2012. július 31. kedd

    Kedves Ági!
    A kisfiam 5 és fél hónapos. 2 hónaposan kezdett szopizni, addig cumisüvegből lefejt anyatejet kapott.Igény szerint szopcsizunk,más folyadékot nem kapott. Sajnos az utóbbi időben nem igazán hízott. 6 hét alatt 300gr-ot / 4 cm-t nőtt/, majd 1 hét múlva visszahívott az orvosunk, s ez idő alatt nem hízott, csak nőtt 2 cm-t. A gyerek nem volt nyűgös, de az orvos javaslatára tápszert kezdtünk adni neki /2 félét is/, de nem fogadta el.Cumisüvegből nem akar, nem tud inni, így a kanállal is adható Synemil pépet próbáltuk adni neki. De minden próbálkozás sírásba fulladt, ő csak szopizni akar.Amit én nem bánok, bár az esti szopizás 2 2,5 óra , ami nagyon fárasztó.
    A tápszeres pótlás helyett elkezdtük a hozzátáplálást, de nem igazán akar enni, általában 2-3 kanállal fogad csak el, elvétve sikerül többet adni neki. Alma, őszibarack, sütőtök, itt járunk, tízórai és délutáni szopcsi előtt próbálkoztam. / utána egyáltalán nem akar kóstolgatni/
    Sajnos a vérképe rossz lett, vasat és folsavat kell szednie / a vastól szorulása van, így azt hiszem fontos lenne a gyümölcs.Én, ha nincs az orvosi vélemény még húztam volna az időt a hozzátáplálás elkezdésében, így néha úgy érzem a gyerek érzi az én bizonytalankodásomat.
    Most minden nap mérjük, de nincs hízás,nagyon félek hogy ebből probléma lesz. Kérlek adj tanácsot hogyan tovább? Probléma a gyarapodás leállása, s az hogy nem akar cumisüvegből inni? ( Először itatópohárral probálkoztunk, de egy hét alatt nem sikerült inni belőle, így váltottam a cumira:-(
    Válaszodat előre is köszönöm, Anikó

    • Vida Agi

      2012. augusztus 05. vasárnap

      Nem kell erőltetni sem a cumisüveget, sem a tápszert. Szoptasd igény szerint és napi 1-2 alkalommal szopi előtt vagy két szopi között félidőben kóstolgassatok gyümölcsöt (amennyit elfogad, nem baj, ha csak 2-3 kanállal eszik). Hidd el, hogy ha éhes lenne, akkor enne. Segíthet, ha gyakrabban próbálod szoptatni, mint eddig és két mellből 1-1 szoptatásnál, így ha éhes, akkor biztosan jóllakik majd és a tejmennyiség is nő. Ha egyébként jókedvű a baba, evés után nem tűnik éhesnek és naponta legalább 5-6 pisis vagy kakis pelusa van, akkor nem kell aggódnod, egyszerűen csak lelassult a hízása (ebben a korban egyébként is lassabb lehet már a hízás)

      • B. Anikó

        2012. augusztus 08. szerda

        Köszönöm szépen a válaszod. B. Anikó

  • Marcsi

    2012. július 16. hétfő

    Kedves Ágnes!

    Segítségedet szeretném kerni.
    Kisfiam 4220g és 62 cm császárra született,aki 3 hónapos lesz és meg szopizik szerencsére :). Viszont egy olyan problémával küszködök, hogy érzésem szerint nem eszik eleget, pedig mindenki szerint jól fejlődik (a legutóbbi merésnél 6250g volt ez 4 héttel ezelőtti mérés). Ezt arra alapozom, hogy szopizás után leraknám „játszani” nézelődni.El is van úgy kb. 10-15 percig, majd elkezd nyöszörögni,aztán fokozatosan sírni.
    2-2,5 óránként szopizik.
    Ez mindig a délelőtti órákban kezdődik és tart az esti órákig.(viszont az éjszakát átalussza).
    Miért van az, hogy napközben nincs el sokáig egyedül es nem alszik kb 20-30 percnél többet ha a szoptatások után leteszem, vagy ha elmegyünk sétálni?
    Tálán nem elég laktató a tejem,? mert én úgy veszem eszre hogy reggel kiszívja mind két mellemből és utána hiába minden erőmmel nem tudok neki elegendőt termelni.Ez kezdettől fogva így megy és
    már a kimerülés szélén vagyok és nem tudok tőle semmit csinálni

    Varom mielőbbi válaszodat és segítségedet előre is köszönöm.

    üdvözlettel Marcsi

    • Vida Agi

      2012. július 23. hétfő

      Nem azért sír, mert éhes, hanem mert unatkozik. Bevált módszer, hogy a lakás minden helyiségében legyen neki egy játszósarka és mindegyiknél legyen el 10-10 percet, ha megunja vidd át máshova. Házimunkánál hordozóban vidd magaddal, beszélgess vele, adj játékokat, tárgyakat a kezébe. Max. 10 percet szoktak ebben a korban kibírni egy helyben, utána elunják. Váltogasd a 10 perc önálló játékot és a 10 perc közös játékot, vond be őt is a „házimunkába”, mutasd meg neki mit főzöl, mit csinálsz éppen, mesélj róla.

      Alvás: A megoldás a napirendben keresendő. Az újszülöttek többsége az első pár hétben csak eszik és alszik, de 3-6 hetes korban a többség elkezd kevesebbet aludni, és ilyenkor a szülők nem tudják, mitévők legyenek. Az ébrenléti idő egyre hosszabb lesz – ez természetes. 1 hónaposan 1-1,5 órát van fent két alvás között a baba ébren és mivel 3 óránként eszik, két evés között általában 1-1,5 órát alszik. Ha csak fél órát alszik az azért van, mert nem magától aludt el, hanem elaltattátok, illetve gyakori hiba, hogy evés után elalszik a baba azonnal, lefektetik, aztán 20-30 perc múlva a saját emésztése ébreszti fel. A szopizás ugyanis kiváltja a kicsiből az emésztési ingert is.

      Ebben a korban a babák alvás után kb. 1,5-2 órát tudnak egyhuzamban ébren lenni, utána már nagyon fáradtak. Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos (kb. 1,5-2 óra ébrenlét után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog.
      Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.

  • Anna

    2012. július 11. szerda

    Kedves Ági!
    A kisfiam 15-én lesz 4 hónapos, 2 hónapos korától sajnos már nem tudtam szoptatni, csak HA-s tápszert kap. A gyerekorvos és a védőnő azt mondta, kezdjem el a hozzátáplálást almával, később barackkal és akár 6 hónapos koráig csak ezekkel próbálkozzunk. A kérdésem az lenne, hogy nem kellene-e még legalább 1-1,5 hónapot várni a hozzátáplálással, mert a férjem nagyon allergiás a pollenekre, állatszőrre, penészre, az én családomban (édesanyám, nagymamám) asztmásak vannak. Nem szeretném, ha a kisfiamnak a korai hozzátáplálás miatt allergia alakulna ki. A védőnő azt mondta, azért kell a tápszeres babáknál korában elkezdeni, mert a tápszer nagyon felfújja a babákat… kisfiam 2 hete, a legutóbbi mérés szerint 5900 gr és 61 cm volt.
    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2012. július 21. szombat

      Mindenképpen várjatok még, mert a túl korai hozzátáplálás növeli az allergia kialakulásának esélyét. 6 hónapos kor előtt ne kezdjétek el a hozzátáplálást.

  • Cseh Katalin

    2012. július 10. kedd

    Kedves Ági!

    Kisfiam 5 hónapos anyatejes baba. Napközben két óránként eszik szépen fejlődik(8 kg)Az a gondom vele mostanában, hogy csak otthon akar szopizni, máshol elutasítja, csak sír. Maradjak vele minél többet otthon vagy próbálkozzak még máshol is?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Kati

    • Vida Agi

      2012. július 21. szombat

      Máshol is keressetek nyugodt helyet, esetleg vigyél egy takarót vagy hordozókendőt, tetrapelust magaddal, amivel el tudod takarni a baba elől a külvilágot, így nyugodtabban szopizhat.

  • Kern Henrietta

    2012. június 17. vasárnap

    Kedves Ági!
    Kisfiam 5,5 hónapos, tápszeres, kb. 3 hete ebédre már főzeléket eszik. Eddig nem volt vele semmi gond,mindent megevett, amit kapott, pár napja azonban 4-5 kanál után elkezd sírni és nem akarja tovább elfogadni az ételt. Ma már tápszert adtam neki ebédre is a sikertelen főzi után. Délután gyümölcsöt szokott kapni, akkor viszont nem sír, azt simán megeszi kanállal. Nem tudom mi lehet a gond. 🙁
    Válaszodat köszi előre is!

    • Vida Agi

      2012. július 02. hétfő

      Ezt a kezdődő fogzás okozza. Ne foglalkozz vele: kapjon amennyit elfogad és utána pótol anyatejjel vagy tápszerrel a maradékot.

  • Molnárné Ilona

    2012. június 16. szombat

    Kedves Ági!
    Kislányom 4,5 hónapos tápszeres és orvosi javaslatra elkezdtük a hozzátáplálást.A problémám az hogy kanállal nem hajlandó enni öklendezik tőle , megpróbáltam cumisüvegből adni neki a főzeléket és úgy meg egyből megeszi, a gyümölcs egyáltalán nem kell neki.Tanácstalan vagyok mert az első gyerekkel nem volt ilyen problémám.Mit tegyek ilyen esetben?

    Válaszodat előre is köszönöm

    • Vida Agi

      2012. július 02. hétfő

      Ez annak a jele, hogy még nem érett a hozzátáplálásra, ezért nem tudja elfogadni a kanalat, kitolja a nyelvével. Orvosilag semmi nem indokolja, hogy az éretlen emésztőrendszerét olyan táplálékkal terheld, amit még nem tud megemészteni, várj 1-2 hetet legalább, addig kapjon csak tápszert, aztán próbáld újra a kanalazást.

  • Évi

    2012. június 13. szerda

    Szia Ági!
    Köszönöm a múltkori válaszodat,sikerült megnyugtatnod.Viszont lenne most egy másik problémám a:Fiam 7 hónapos múlt(4150g-mal született,most 8400g).6 hónapos kora körül kezdtük el a hozzátáplálást(addig csak szopizott).Szép folyamatosan,ahogy az le van írva.Mostanra mindent megeszik,amit ehet,teljes adagokat is ,viszont elég keveset szopizik(már nincs is annyi tejem sajnos)Kérdésem: 1.:mennyit kell még ilyenkor szopiznia és mennyi idős koráig?Úgy vettem észre,hogy a szilárdat szívesebben eszi meg,minthogy cicizzen 🙁
    Próbálok napirendet kialakítani,de nem sok sikerrel :(Sosem sír,ha éhes és nem tudom mikor enne szívesen.
    Reggel 7-kor kel,8-kor cicit kap,kb.120ml
    10-körül kis gyümölcs+keksz vagy buláta(kb.100ml)
    délben megint cici kb.120ml+120ml főzelék
    fél 4-körül:főzelék kb.150ml
    fél 7-körül:főzelék kb.200ml
    fél 9-körül cici:kb.120ml
    éjjel 1X szopi,kevés
    2.:Elég ez neki?
    3.:Egyen többször keveset vagy inkább hagyjak ki egy etetést?Járok dolgozni egy héten 2x délután(fél kettőtől 8-ig),ezért nem a deles etetést váltottam ki.
    4.:Vagy adjam inkább előbb a szilárdat,aztán próbáljak mindig szoptatni is?
    Az alvással is hadilábon állunk,fél óránál nem nagyon alszik többet:délelőtt 9-körül,aztán délután már változó,hogy mikor lesz fáradt,2xfél óra,vagy max.1óra(mindig van két óra legalább a két alvás közt)
    Elég nyűgös ilyenkor,van amikor nehéz elaltatni,és már van hogy éjjel is felébred.8-körül fürdés,aztán fél 9-körül szopi,majd alvás…
    5.:Így nem is tudom,hogy alvás előtt,vagy után lenne e jobb,ha enne?
    Nincs még foga.Sokat kúszik-mászik,nemrég ült fel.
    Adtam már neki cammomilla 15 (3×3 golyót) a foga miatt,de még nem bújt ki.6.:Meddig lehet szedni folyamatosan és mennyi időt kell kihagyni?
    Amúgy mosolygós,barátságos baba,van hogy elég sokat eljátszik egyedül.
    Köszönöm válaszod!:Évi

    • Vida Agi

      2012. június 23. szombat

      1. Igény szerint kell szopiznia (akkor amikor kéri és annyit, amennyit elfogad) és legalább 1 éves koráig.
      2. Ezek a mennyiségek megfelelőek.
      3. inkább többször egyen, legyen meg mindenképpen a napi 5 étkezés.
      4. Ha még sokáig szeretnél szoptatni, akkor mindenképpen etetés előtt szoptass és utána egyen, így a tejed is megmarad.
      5. Normális, ha ebben a korban néha 2x, néha 3x alszik, ez egy átmeneti időszak, nem muszáj minden napnak ugyanolyannak lennie. Törekedj arra, hogy akkor fektesd le, amikor már tényleg nagyon fáradt, ebben a korban már akár 3-4 órát is ébren tudnak lenni a babák egyhuzamban.
      Mindegy, hogy alvás előtt vagy után eszik, akkor egyen, amikor megéhezik, és legyen benne rendszer, hogy mikor mi van. Pl. reggel reggeli, aztán játék, alvás és utána tízórai, aztán játék, ebéd és alvás, ébredés után uzsonna, játék, vacsora, alvás.
      6. Folyamatosan lehet szedni, amíg a fog át nem törik.

  • Katalin

    2012. június 11. hétfő

    Soha nem tudok be jellenkezni a fogado orara!!!

  • Katalin

    2012. június 11. hétfő

    Kedves Agi!
    Az en problemam az lenne,hogy a kislanyom 11-hetes anyatejes baba problemem volt vagy 4 napig mindha nem lett volna eleg neki a tej ezert probalatam tapszerel szopi utan mindketen sirtunk nem akkarta a cumis uveget valami 10-probalkozzas utan elevete de minden etetesnel ugyan az a siras nem kellett neki a cumis uveg szopizas kozben huzzigaja a cicit miert?Minndent megteszek,hogy tobb tejem legyen most csak cicit adok neki de 3 orankent szoptatok de szerintem nem tudd anyi tej gyulni eszaka egyszer vagy kegyszer kell enni de visszont reggel 1,5-felorankent megin szopik nem ertem az egeszet ,hogy mt is csinajak mar ,hogy jo legyen!Kerlek valaszoj minnel hamarabb mert mar nagyon elvagyok keseredve!Koszonom!Szep napot!

    • Vida Agi

      2012. június 12. kedd

      Nem kell erőltetned a cumisüveget, ettől csak cumizavaros lesz, és nem tud majd szopizni. Valószínűleg most egy növekedési ugráson megy át, de az is lehet, hogy a nagy meleg miatt szeretett volna gyakrabban szopizni, ezért szoptasd meg gyakrabban, amikor csak úgy látod rajta, hogy kéri, akár 1-2 óránként is napközben, ettől a tejmennyiség is megnő és a baba is jóllakik. Ha úgy érzed az egyik mellen nem lakott jól, tedd át a másikra, ezenkívül igyál sokat, ez is segít majd a tejszaporításban.

  • BeátaImola

    2012. június 07. csütörtök

    Kedves Ági!
    A segítségedet szeretném kérni a hozzátáplálással kapcsolatban. Sok mindent olvastam, sok anyukával beszéltem és mást mond mindenki, de még az orvos és a védőnő is, teljes a káosz a fejemben. Ártani semmiképp nem szeretnék a babámnak.
    Kezdetben volt tejem rendesen, de a sok idegeskedés miatt egyre kevesebb lett annak ellenére, hogy többet szoptattam mindkét mellből. Kapott a kicsi kiegészítést tápszerből 2 hónapos korától, de akkor még csak napi 100 g-ot kellett pótolni. Mérem mindig, hogy mennyit pótoljak. 3 hónaposan már csak 4-szer akart enni. 4 hónaposan kapott először almalevet, aztán almát, megpróbáltuk a tejpépet is, minden ízlett neki, imád kanalazni. A doktornő azt mondta, hogy 5-6 hónapos koráig ne adjak neki hozzátáplálást, mert árthat.Most csak tejet kap és tápszer megint, most már a napi adag felét pótolni kell:( 4 és fél hónaposan kijött az első fogacskája is. Rendszeresen olvasom a blogodat, elolvastam a nagy babaszakácskönyvet is, viszont ott azt találtam, hogy glutént ne adjunk 6 hónapos kor előtt. A védőnő pedig azt mondta, hogy almába reszelve adjak kekszet, mert az új ajánlás szerint 6 hós kor előtt adni kell egy keveset, hogy a lisztérzékenység elkerülhető legyen. Hogy csináljam akkor, hogy ne ártsak a babának?
    Válaszodat nagyon köszöni egy bizonytalan anyuka.

    • Vida Agi

      2012. június 12. kedd

      A gluténnal kapcsolatos legújabb ajánlás szerint elsőként glutént 5-7 hónapos kor között kell elkezdeni adni, de legkésőbb még 7 hónapos kor előtt, ezzel csökkenthető a későbbi gluténallergia kockázata.

  • Brigitta

    2012. május 23. szerda

    Kedves Ági!

    gyermekem 18 hetes.eddig csak szopott. de elkezdtük 1 hete az almapépet napi 1-1 kanállal. nem fogadja el a mellem már 2 napja. befeszíti magát és sír. ha viszont lefejem akkor utána mindent elfogyasztja egy hang nélkül. mi lehet a gond. kérem segítsen. köszönöm

    • Vida Agi

      2012. június 02. szombat

      Ezt okozhatja az, ha neked most fog megjönni és ezért más a tej íze, de ha kap cumit, cumisüveget is, akkor cumizavar is lehet. Szoptasd félálomban, amikor már nagyon álmos, vagy félhomályos szobában, fekve és akkor nyugodtabban tud majd szopizni.

  • Anita

    2012. május 22. kedd

    Kedves Ági!

    Ikreim vannak 7,5 hónaposak.Teljes a zűrzavar az életünkben, sok lenne mindent leírni ezért inkább kérdéseket teszek fel és ott leírom rövid mi a bajunk:

    1. Meddig normális, hogy éjszaka esznek? 3-4szer kelnek éjszaka/fő, ebből kb. 2-szer biztos rendesen esznek mert hallom, hogy nyelnek. (éjjel csak cici van). Már nagyon fáradt vagyok!
    2. Felkeltsem őket, hogy rend legyen az életünkben?
    6-7 fele kelnek akkor is ciciznek sokszor visszaalszanak és akkor csak 8-9 fele kelnek. De ha nem alszanak vissza akkor még ki kell egészítenem az anyatejet tápszerrel mert éhesek. Megesznek még kb. 180-200 ml tápszert/fő. De akkor kimarad a tízórai!
    3. Kiváltsam az ebédet is? Ha minden oké, mikorra váltsuk ki a tízórait/ebédet/uzsit? És a reggelit/vacsit?
    Szerintem már nem elég nekik csak a cici/tápszer megesznek kb. 200-250 ml-t/fő, de 3 óra múlva ordítanak annyira éhesek!
    4. Délután ha megéheznek „idő előtt” mit adjak nekik?
    Ha kimarad a tízórai akkor van, hogy becsúszik még egy étkezés délután mert a vacsora-fürdés-lefekvés ideje fix (a nagy miatt muszáj, hogy ebben rend legyen 3 éves). Fél 8 fürdés-8 cici+tápszer és fél 9-9 alvás. De akkor meg már annyira éhesek lennének fürdésre, hogy nem bírunk velük. Mit csináljak?
    5.
    Az ebédet kiválthatom egy „huszárvágással”?
    Uzsira kapnak most főzeléket/gyümölcsös húst!SAjnos válogatósak (illetve igazán csak az egyik)gyümölcs kell szinte mindenhez, hogy megegyék, de ha belejönnek akkor 200-220 gr/fő-lemegy. Fokozatosan adjam ebédre és cicit vagy adhatom egyszerre, hiszen nem újat kapnak csak máskor?
    6.
    Mi a jó bébiétel aránya?
    Anyukám csinál nekünk turmixokat mert nekem erre nincs időm, főként bébiételt adok nekik. De nem tudtam neki megmondani, hogyan kellene. 200 gr-os adagba, mennyi legyen a hús, a folyadék(víz vagy főzőlé), a zöldség , és mennyi legyen a sűrítő anyag (krumpli/rizs)?

    Mint látod amilyen a hozzászólásom olyan az életünk teljes káosz!

    Előre is köszönöm a válaszokat!
    És mindenki nevében: Köszönöm, hogy Vagy nekünk!! 🙂

    Anita

    • Vida Agi

      2012. június 02. szombat

      1. a legtöbb baba éjszaka legalább 1x eszik akár másfél éves korig is, de ikreknél, akik többnyire korábban születnek és kisebb súllyal, 7,5 hónaposan még normális, ha éjjel 3 óránként megéheznek.

      2. ne keltsd fel őket, nem ettől lesz rend az életükben. A jó napirend nem arról szól, hogy minden ugyanakkor történik, hanem, hogy ugyanabban a sorrendben. Ha reggel 7-kor kelnek, akkor is ugyanolyan sorrendben lesz utána a reggeli, a játék, a séta, az alvás stb, mintha fél8-kor.

      3. Akkor lehet kiváltani egy étkezést, ha már nem csak kóstolgatnak, hanem megesznek egy teljes adag ételt. Elsőként a tízórait lehet kiváltani, aztán az ebédet, az uzsonnát, a reggelit és a vacsorát – nagyjából 2-2 hetenként lehet kiváltani egy étkezést, de ez a babától is függ, hogy ő szeretné-e. Vannak, akik hiába esznek egy teljes adag főzeléket, utána még követelik az anyatejet.

      4. Ha délután megéheznek, akkor kaphatnak uzsonnát, például gyümölcsöt.

      5. Próbáld ki, mit szólnak hozzá. Van olyan baba, aki simán veszi ezt az „akadályt”, van, aki meg követeli utána a cicit, vagy nem fogadja el az ebédet.

      6. Érzésre 🙂 Húsból kb. 5 gramm (1-2 kiskanálnyi) elég egy adag főzelékhez, a zöldség-krumpli arány kb. 2/3 és 1/3, főzőlé csak egy kicsi kell, ha olyan a zöldség, ami kicsit szárazabb, a legtöbb főzelékbe ezt nem is kell beletenni.

  • Adrienn

    2012. május 09. szerda

    Kedves Ági!

    A hozzátáplálással kapcsolatosan lenne néhány kérdésem, mert úgy érzem összezavarodtam a sok különböző megközelítés olvasása után.

    Elkezdtük a kóstolgatást – a tízórai és az ebéd között, kb egy órával a szoptatás után kóstolgatunk 1 hónapja. Eddig már kóstolt: alma, répa, cékla, sütőtök, 7-gabonás pehely; Mindenből lecsúszik 5-10 kanálka, nem elutasító, inkább kiváncsi, de nincs türelme többet enni. Ülni még nem tud. (2800 grammal született, 7 hónaposan 7400 gr, csak anyatejes) 5+1 étkezés van: reggel 7-kor, ébredés után, 11 körül, 15 körül, 18,30, 21 óra – alvás előtt; éjjel kel újra 5,5 hós kora óta 3-4 körül.

    Május 6-án volt 7 hónapos, és nem cél, hogy minél gyorsabban kiváltsak egy-egy étkezést, inkább szilárd+szoptatás kombinációt tartom egészségesnek.
    Mikor jön el az, hogy valamelyik étkezésnél már először kinálja az ember az ételt és utána a szoptatás?
    Milyen sorrendben célszerű az étkezéseket kiváltani – először a normál étel, majd anyatej? Többféle megoldást olvastam – tízórai – uzsi – ebéd; ebéd-uzsi-tízórai; tízórai – ebéd – uzsi; uzsi-ebéd-tízórai …melyiket mikor érdemes alkalmazni?
    Hogyan érdemes új étkezéseket bevezetni? Amikor már nagyobb adagot elfogyaszt az adott étkezésre, akkor érdemes kóstoltatni új ízeket pár kanállal egy másik étkezésre is? Gondolok itt arra, hogy általában a tízórait javasolják először kiváltani, de 7-8 hónapos kortól meg már kapjon húst – szóval kb azt mondja ez az elmélet, hogy délelőtt adjak neki almát főtt csirkével…

    Sok mindenben használom a Te praktikus tanácsaidat, bízom benne, hogy most is segíteni tudsz.
    Köszönöm előre is.

    Adrienn

    • Vida Agi

      2012. május 20. vasárnap

      Ha már megeszik szopi után nagyjából egy adagot (legalább 150 grammot) a pépből, akkor lehet megcserélni a kettőt és előbb adni a pépet.
      Az elmélet jó, tényleg a tízórait célszerű kiváltani és abba belekeverni, vagy utána adni a húsos ízeket. Az új ízeket lehet egy másik alkalommal, pl. a déli szopi előtt vagy után kóstolgatni.

  • Nóra

    2012. május 09. szerda

    Kedves Ági!

    Pár napja írtam mélyen fekvő placentával kapcsolatban, most felmerültek bennem újabb kérdések…
    Azt szeretném tudni, hogy ha esetleg nem megy feljebb a placenta, akkor a vérzés is végig megmarad?
    Illetve van úgy, hogy egyáltalán nem vérzek, aztán következő nap megint erős a vérzés, aztán enyhül. Egy másik orvos szerint az erősebb vérzést a placenta mozgása okozza, ahogy megy felfelé… Lehetséges ez?

    Köszönöm szépen!

    • Vida Agi

      2012. május 09. szerda

      A mélyen fekvő placenta okozhat vérzéseket, akár huzamosabb ideig is. Mivel még a terhesség első felében vagy, ezért jó eséllyel feljebb húzódhat a lepény (a méh növekedésével), ha azonban mégsem és a vérzés is fennáll, akkor állandó kórházi kezelésre is szükség lehet.

  • Nóra

    2012. május 07. hétfő

    Kedves Ági!

    Az én kérdésem mélyen tapadó méhlepényhez kapcsolódik.
    16 hete terhes leszek holnap, nem volt problémamentes a terhességem eddig, volt folyásom illetve barnázásom a 10. hétig, most pedig az a problémám, hogy péntek éjjel elkezdett ömleni belőlem a vér.
    Az orvos az ultrahangon megállapította, hogy a vérzés azért van, mert a méhszájamra ráfeküdt a placenta, ami mellesleg 5 nappal azelőtt még a baba fejecskéjénél volt jó helyen. Azt mondta az orvos, hogy ne aggódjak, idővel vissza fog kúszni a placenta, kaptam injekciót illetve 4 féle gyógyszert (Utrogestan, Ataline, Buscopan, Chlorpheniramine 4 mg) Nem utalt kórházba, viszont szigorúan feküdnöm kell itthon és 2 hét múlva kell visszamennem kontrollra.
    A helyzet az, hogy Ázsiában vagyok, és nagyon kétségbe vagyok esve, fekszem, de a vérzésem még nem állt el, hol gyengébb, hol erősebb, de messze nem olyan durva, mint péntek éjjel volt. A kérdésem az lenne, hogy mit tegyek, illetve tényleg van- e esély arra, hogy a vérzés elmúlik..? Az oldalt fekvés valóban hatékonyabb?

    Előre is köszönöm választ!

    Üdvözlettel: Nóra

    • Vida Agi

      2012. május 07. hétfő

      A méh növekedésével tényleg feljebb kúszik a placenta, ha mégsem, akkor csak császármetszéssel tudod megszülni a babát. Addig is feküdj sokat, végülis mindegy, hogy háton vagy oldaltfekvésben, a lényeg, hogy függőlegesben (ülés vagy állás) a magzat nyomja a méhlepényt, fekvésben viszont nem.

      • Nóra

        2012. május 08. kedd

        Értem, köszönöm a gyors választ!
        Ha esetleg nem megy feljebb a placenta, akkor a vérzés is megmarad?
        Egy másik orvos szerint az erősebb vérzést a placenta mozgása okozza, ahogy megy felfelé… Lehetséges ez?

        Köszönöm szépen!

    • Timeja

      2012. május 08. kedd

      Kedves Ági!
      a kisfiam 9 hónapos, kizárólag anyatejet kapott 6 hónapos koráig, aztán kezdtük a kóstolgatást. A fő tápláléka még mindig az anyatej, sok mindent kap már, de csak ebédkor eszik meg egy adag főzeléket,husival. Most 7500gr, 3100 grammal született. 8 hónapos kora óta viszont csak 300grammot hízott. Nem gond ez?
      Egyébként izeg-mozog, soha nem áll meg. Már 7 foga van.Kaki naponta vagy kétnaponta van.
      Eddig nem aggódtam a hízás miatt, de most hogy olvasgattam a hozzászólásokat elbizonytalanodtam: az én babám nem eszik annyit 🙁
      most már komolyabban rá kellene állnom a reggeli, vacsi kiváltására? mit tegyek?
      Válaszodat előre is köszönöm!

      • Vida Agi

        2012. május 20. vasárnap

        Nem kell aggódnod, ha kiegyensúlyozott, elégedett a baba, és szívesen, jól szopizik, akkor nem kell erőltetni a szilárd ételeket, hadd szokja meg őket a saját tempójában.

  • Varga Erika

    2012. május 05. szombat

    Kedves Ági!

    Szeretném megkérdezni, hogy az Encepur junior kullancs elleni oltásnak mi a kivezetője. A kisfiam kb. 3 hete kapta meg a 2. oltást, rá 1 hétre magas láza lett, ami azóta is tart (2 hete). Nem tudom, hogy ezt okozhatja-e az oltás, vagy nem, de talán a kivezetéssel talán nem ártanánk.
    Köszönöm

    • Vida Agi

      2012. május 06. vasárnap

      Úgy tudom ennek nincs kimondottan kivezetője. Az oltástól viszont legyengülhet az immunrendszer és utána könnyebb bármit elkapni.

  • Manyi

    2012. május 05. szombat

    Kedves Ági!

    Kisfiam 6 hónapos, anyatejes baba.
    4. napja próbálkozunk a hozzátáplálással.
    Ha az elfogyasztott reszelt alma emésztetlenül távozik a szervezetéből, az annak a jele, hogy még nem érett meg a hozzátáplálásra vagy az első napokban ez még normális? Az ételeink iránt érdeklődik, de a saját almáját fintorogva, nehezen eszi.
    Folytassam a hozzátáplálást vagy várjak még?
    Sajnos másfél hónap múlva vissza kell mennem dolgozni, addigra a déli szopit szeretném kiváltani (a többire hazajövök).

    Köszönettel:
    Manyi

    • Vida Agi

      2012. május 05. szombat

      Az normális, hogy a rostosabb ételektől a széklet is rostosabb lesz, ez nem azt jelenti, hogy nem tudja megemészteni. Az is normális, ha egyelőre még nem lelkesedik az új ízekért, segíthet, ha az almát kicsit megpárolod vagy ha anyatejjel ízesíted.

  • Anna

    2012. április 27. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 6 hónapos +1 hetes, kizárólag anyatejes. Első gyermekem, így elég határozatlanul kezdek bele a hozzátáplálásba.Kb 2 hete elkezdtem neki adni almát, illetve kekszet (glutén bevezetése miatt). Eddig délelőtt kapott almát szopizás előtt (nyersen reszelve, kb fél almát, de nem nagyon szereti), és délután 1 babakekszet anyatejben szintén szopizás előtt. Ezek után alig szopizik. Ráadásul az étkezések közötti idő is kitolódik, és előfordul, hogy este fürdés után már nem is etetem, mert még nem éhes. Így aztán általában kétszer kelünk éjjel. A könyved alapján a cél az lenne, hogy először a déli étkezést váltsuk ki. Mivel most naponta 2-szer eszik mást szoptatás előtt, ezen két alkalommal kevesebbet is szopik, viszont ez egyik sem délben van.
    Azt szeretném kérdezni, hogy hányszor kellene ennie egy nap, és hogyan nézzen ki a napirend- mikor együnk gyümölcsöt és mennyit, mikor egyen kekszet és mennyit, és mikor próbálkozhatunk a főzelékkel. Az gond, hogy nem alakult ki pontosan, a napirendünk, hanem mindig a reggeli első étkezés idejétől függően alakul a nap? (általában onnatól számítva 3-4 óránként eszik, és ahogy fentebb írtam valamikor ezek még tovább tolódnak, így lefekvés előtt van hogy nem is szoptatom)

    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2012. május 05. szombat

      Ebben a korban 6-7 étkezésre van igénye a babának naponta. Kekszet naponta 1x a gyümölccsel együtt lehet adni, tízóraira vagy délután (ezt ti döntitek el, melyik a jobb), főzeléket pedig ebédre, de ez most még átmeneti időszak, ezért lehet azt csinálni, hogy délelőtt és délután kap mást és délben csak szopizik. 6-7 hónaposan még normális, ha éjjel kétszer eszik, most ráadásul meleg van, ezért szomjas is lehet éjszaka.
      A jó napirend nem az, amiben ugyanakkor van mindig minden, hanem, amiben a dolgok sorrendje megegyezik minden nap. Az nem gond, ha nem kel mindennap ugyanabban az időpontban a baba, a felnőttek sem mindig pont ugyanakkor ébrednek reggel.

  • Kata

    2012. április 26. csütörtök

    Szia Ági!

    A lányom a jövő héten lesz 7 hónapos. A cumisüveget sosem fogadta el, csak szopizott 55 és fél hós koráig. Kb. 2 hónapja kóstolgatás szintjén eszik, amit éppen lehet a korában és eddig nem volt gond vele, imádta. Aztán egyik napról a másikra elutasította a kanalat és csak szopizni akart. Hamar kiderült, hogy a fogzás van a háttérben, egyszerre kijött a felső két foga. De ennek már lassan 3 hete és nem nagyon javul a helyzet. Megkóstolja a dolgokat, de egy-két kanál után nem kell neki és fintorog. A doki azt mondta 1 hónappal ezelőtt, hogy meg kellene nyomni kicsit a súlyát, mert nem hízott semmit, de így nem tudom hogyan. Úgy érzem a tejem kezd elapadni és ha ez tényleg bekövetkezik, akkor meg leszek lőve. Se cici, se üveg, se kanál… Mit tegyek?

    • Vida Agi

      2012. május 05. szombat

      Nem kell aggódnod, ez természetes. Ha annyit és akkor szopizhat, amikor csak akar, akkor nem fog elapadni a tejed, emellett pedig kóstolgasson, amennyit szeretne és elfogad, nem kell siettetni (fogzáskor az ételek csípik az ínyt, ezért nem akar enni, ez majd javulni fog, ha kintlesz már 6 foga) A baba súlyát egyébként sem a gyümölcspépek és a zöldségek „nyomják meg”, hanem majd a sűrűbb főzelékek majd, de ebben a korban a sok mozgás miatt egyébként is lassabban hízik a baba.

  • Évi

    2012. április 23. hétfő

    Szia Ági!
    Bocsánat a levelemért!
    Az a nagy problémám lenne,hogy nagy fiam talán nem gyarapszik kellő képen. 4150g-mal,56cm-rel született.Anyatejes baba.Az első hónapokban jól gyarapodott,sokat szopizott.Viszont a 4.(7380g)5.(7780g)hónapos mérésnél éppen hogy elérte a havi 400g-ot,kevesebbet szopizik,pedig van elég tejem.Most 8000g,és csak 220g-ot hízott.Egy hét múlva lesz 6 hónapos.Egy hete kezdtük az almát(párolva),délelőtt,két etetés között.Továbbra is szopizik.Soha nem sír,ha éhes, adok neki 3-4 óránként és így is van,hogy csak 150ml eszik.Egy nap 6x szopizik.Napi 800-900ml csak.Amúgy nyugodt ,jókedvű,mosolygós baba.Elkezdtem vasat is szedni…
    Szoptassam gyakrabban?Vagy adjak neki mást?
    Köszönöm válaszod!Szép napot!

    • Vida Agi

      2012. május 05. szombat

      Semmi baja nincs a babádnak, csak éppen már most akkora, mint 1 éves korában kéne lennie, ezért normális, hogy nem gyarapszik már olyan tempóban, mint az elején. Mivel egyébként gyakran és a megfelelő mennyiséget szopik, jókedvű, ezért nincs miért aggódni.

  • Kata

    2012. április 13. péntek

    Kislányom jövő héten lesz 5 hónapos, de múlt hét óta adok neki naponta egyszer, két szopi között reszelt, pépesített almát, és ma kapott bele pici banánt is. Az első „próbálkozásra” azért került sor, mert majdnem lerángatta a tányéromat az asztalról, annyira érdekelte az evés. Azóta is lelkesen tátog az ételek után, kinézi a szánkból bármit is eszünk, ha elé tartjuk nyitja a száját, kóstolni akar.
    Ezzel nem okozhatunk kárt a kis gyomrában, szervezetében? Aggódom hogy ne okozzak vele bajt, de annyira szívesen/lelkesen eszi az almát.
    6 hónapos koráig a valódi hozzátáplálást nem szeretnénk elkezdeni, csak az alma, néha kicsi banán nasit, ezt így lehet?

    Köszönöm előre is a válaszodat: Kata

    • Vida Agi

      2012. április 15. vasárnap

      A baba szervezetében azok az enzimek, amik képesek megemészteni más ételeket 17-24 hetes kor között jelennek meg. A hozzátáplálásra való érettség fő jele, hogy a kicsit érdekelni kezdik az ételek és szívesen eszik, nem tolja ki a nyelvével az ételt. Ő láthatóan megérett már a hozzátáplálásra, ezért nyugodtan kóstolgathatja a korának megfelelő ételeket (a banánt viszont még nem kaphatja ebben a korban, mert allergiát okozhat)

  • B. Noémi

    2012. április 09. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam 7,5 hónapos, másfél hónapja hozzátáplálunk. A napirendünk kiválóan működik, de most egy kis változtatásra szorul és ebben kérném a tanácsodat. A délelőttünk rendben van, 12-től 13-ig alszik, utána 13:30-kor ebéd. Ezt fél órával korábbra hoznám, mert a 10 órás tízórai után addigra megéhezik, de ezzel nem lesz probléma. Utána viszont 16-tól 18-ig van egy hosszabb alvása, majd 18-kor uzsi. Nos, ezt szeretném előre hozni 17 órára, az egy normálisabb uzsonna idő lenne, viszont akkor ugye alszik. Hová tegyem az uzsonnát? Vagy maradjon hatkor? Nem sok 5 óra szünet a két evés között? Vagy aludjon kevesebbet és keltsem fel korábban? Akkor az esténk is megborulna.
    Eléggé tanácstalan vagyok, nagyon bízom a válaszodban!

    Köszönöm!!

    • Vida Agi

      2012. április 15. vasárnap

      Ha akkor éppen alszik és ilyen szépen beállt napirendje van, szükségtelen változtatni a napirenden, semmi nem történik, ha este 6-kor uzsonnázik, ha 5-kor lenne éhes, akkor felébredne emiatt.

  • Pál Irén

    2012. április 02. hétfő

    Köszönöm Ági a választ!

    Mindent megteszek, hogy elég legyen a tejem, de sajna kevés a babámnak. Kb.4 liter vizet iszom, napközben , főleg délután 2 óránként van cicin, éjszaka óránként, de nem elég neki. védőnőm tanácsára( gyerekorvos nem kifogásolta) délután kap fél üveg főzeléket és vacsira vagy szintén fél üveg főzelék vagy tejpépet. így javultak az éjszakáink, 4-5 fele kel fel először, napközben is megszüntek a nyafogások. Olvasom, hogy nem javasolod ennyi idősen a hozzátáplálást, ártok a babámnak? Mit tegyek akkor, hisz nem fogadja el a cumisüveget, pedig van lefagyasztva anyatej. jövőhéten lesz( 11-én ) 5 hós és múlt kedden keztük el.

    Ebéd után ( főzelék plusz cici) mindig lefejem géppel a mellemet és minimálist tudok, azt mindig belekeverem a vacsiba.

    köszönöm

    • Vida Agi

      2012. április 14. szombat

      Ha szépen elfogadja az ételeket, akkor nem ártasz neki.

      • ircsó

        2012. május 08. kedd

        köszönöm szépen a választ.

  • Imola

    2012. március 30. péntek

    Jelenleg 5 hónapos a babám. Gondolkodom, hogy mikor menjek vissza dolgozni. Kollégáim 6-9 hónapos babák mellől visszamennek munkába. Anyukám imádja az unkáját és kifogástalanul, nagy türelemmel gondját is viseli. Ugye jobb a nagyi bármilyen bölcsinél? Ha megtehetem, hogy otthon maradjak, akkor a legideálisabb ha ovis korig otthon marad az anya a gyerekkel? Bölcsi kell, vagy kihagyható? Köszönettel.

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      Ez nagyban függ a gyermektől is. Ilyen kis korban mindenképpen jobb a nagyi, mint a bölcsi, később, 1,5-2 éves kor után már a bölcsi is nagyon jó tud lenni, ilyenkor már szeretik a gyerekek a társaságot is, ha a gyermek visszahúzódóbb, vagy ha nagy a család és van társasága, akkor ideális esetben az óvodáig otthon lehet a kicsi.

      • Imola

        2012. április 01. vasárnap

        Kedves Ági!
        Köszönöm a választ! Hasznosak a könyveid, csak a Te a véleményedre adok!

  • Nagy Nikolett

    2012. március 29. csütörtök

    Kedves Ági! A babám jövő héten 4hónapos, császárral szültem, nem indult be a tejem nagyon sokat küszködtem mindent kipróbáltam végül be indult de már ithol, adíg tápszert kapott a kórházban és ithol is 2 hónapig küzdöttünk de végül elapadt szegény gyermekem csak tápszert kap de szépen fejlődik és csodálatos kistündér, a védőnő azt javasolta kezdjem el a hozzátáplálást. Az lenne a kérdésem mivel kezjem és hogyan?

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      4 hónaposan az emésztőrendszer még nem érett a hozzátáplálásra, mert azok az emésztőenzimek, amik az anyatejtől/tápszertől eltérő ételt képesek megemészteni csak 17-24 hetes kor között jelennek meg a szervezetben, addig csak becsapod az ételekkel a szervezetét, mert megeszi és nem szívódnak fel belőle rendesen a tápanyagok. Várjatok nyugodtan 5-6 hónapos koráig és amikor már láthatóan érdeklik az ételek, ő maga nyúl a kanál felé, érdeklődik irántuk, akkor kezdjétek el. A kezdő ételeket és minden mást megtalálsz a Nagy Babaszakácskönyvben: http://www.kismamablog.hu/konyvek

      • Nagy Nikolett

        2012. március 31. szombat

        Köszönöm szépen a választ, meg van a Babastart cd is, az a bibliám. 🙂

  • Dávid anya

    2012. március 28. szerda

    Kedves Ági.
    Nem kaptam választ kérdésemre amit 26.-án raktam fel.Csak mert látom hogy a másik kérdezőére válaszolt amit ugyanakkor tettek fel.
    Előre is köszönöm.

  • fekete bernadett

    2012. március 28. szerda

    Szia . Érdeklődnék, hogyan lehet a vizeletemben keton ha a vércukrom normális. Mi baj lehet és mik a következmények? Milyen gyógymodot ismersz? Válaszod köszönöm! Bernadett

    • Vida Agi

      2012. március 28. szerda

      A keton a vizeletben alacsony vércukorszint, illetve vércukorszint ingadozás miatt lehet, amit a rendszertelen étkezés okozhat. Próbálj meg naponta többször keveset enni, így nem lesznek nagy ingadozások.

  • ircsi

    2012. március 26. hétfő

    Kedves Ági!

    Kérlek segíts, mert lassan a végkimerülés kerülget. Két kislányom van, egy 4 éves és egy 4 és fél hónapos. Első gyermekemet 2 éves korig szoptattam, rengeteg tejem volt. 2. kislányomnál is elején sok tejem volt, de lassan úgy érzem, hogy kevés. Melleim is lazák, szinte alig van súlyuk, illetve utobbi hetekben rémesek az éjszakáink. 9kor alszik el , de két óra múlva felkel és ez megy egész éjszaka. Cumisüveget nem fogadja el, pedig van lefagyasztva anyatej. Csak a cici kell neki. Mit csináljak, mit javasolsz?
    Nagyonn fáradt vagyok.

    köszönöm: Pál Irén

    • Vida Agi

      2012. március 26. hétfő

      Igyál naponta legalább 2 liter vizet és szoptass néhány napig gyakrabban, akár 2 óránként napközben. Ha az éhség a gond, ez segíteni fog. Ha viszont nem az, akkor lehet a kezdődő fogzás is a dolog hátterében.

      • Pál Irén

        2012. április 02. hétfő

        Kedves Ági!

        köszönöm a választ. Mindent megteszek, hogy elég legyen a tejem, de sajna kevés neki. Naponta kb 4 liter vizet iszom( már lassan vízköves leszek:-) napközben , főleg délután másfél , 2 óránként cicin volt, éjjel óránként. védőnőm és a gyerekorvos tanácsára délben és vacsorára kap főzeléket illetve tejpépet, gyönyörűen megeszi. éjszakáink tökéletesek, 4 fele kel fel először. olvasom, hogy ezt te nem tanácsolod, akkor mit tegyek? nem fogadja el a cumisüveget. április 11-én lesz 5 hónapos, múlt kedden kezdük a hozzátáplálást. ártok vele?

        köszönöm.

  • Dávidanya

    2012. március 26. hétfő

    Kedves Ági!
    Az én kisfiam 8 hónapos lesz.Sajnos nem nagyon akar tápszert enni.Eddig a fogzásnak tudtam be hogy nem akar cumis üvegből enni de ez már 2 hete megy.(az alsó 2 fogacskája kint van)Reggel fogadja csak el a tápot ekkor is csak 100-150 ml-et eszik.” héttel ezelőttig az reggeli 210 ml az uzsonna 250 ml volt.A többi kanalas étel.9-kor gyümi, ebéd főzelék hússal vagy anélkül uzsonna és vacsora tejpép.A kérdésem az lenne hogy nem kevés ez a tápszer neki.Súlyra szépen gyarapszik és vidám baba.Sokat mozog.Sok félét eszik már.
    A másik kérdésem hogy imádja a banánt.Viszont sok féle véleményt olvastam róla hogy nem egészséges minden nap adni a babának.Persze van ahol azt írják hogy lehet adni.Most akkor adhatom minden nap neki vagy nem???
    Válaszod előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      Nem gond, ha nem fogadja már el a tápot. Reggel még igya meg, és elég a vacsorára a tejpép, plusz mivel már 8 hónapos, elkezdhet tejtermékeket is enni.
      Nyugodtan adhatsz minden nap banánt ebben a korban, ha nem fogja a hasát.

  • Tündi

    2012. március 16. péntek

    Kedves Ági!

    Mindenhol mást olvasok arról, hogy meddig tárolható az anyatej. Rengeteg van a fagyasztóban, de lehet már fel sem tudom használni. Meddig tárolható az anyatej?
    Köszönöm.
    Tündi

    • Vida Agi

      2012. március 16. péntek

      Ebben tényleg megoszlanak a vélemények. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy a megfelelő minőség a fagyasztóban való tárolással kb. 3 hónapig marad meg, de kb. fél év után is fogyasztható még a fagyasztott anyatej (tehát pl. főzéshez fel lehet használni, de a tápértéke már nem ugyanaz, mint a max. 3 hónapig tárolt anyatejnek)

  • Klára

    2012. március 16. péntek

    Kedves Ági!

    Babám jövő héten lesz 6 hónapos, lassan szeretnénk elkezdeni a hozzátáplálást (eddig csak anyatejes volt). A gondom az, hogy nagyon hasfájós, éjszaka sokszor pukira kel (most Espumisant kap ez ellen, valamennyire javult a helyzet). A doktornő azt mondta, hogy azért van, mert túl mohón eszik (igazából nem tudom eldönteni, hogy tényleg ez a baj, nincs viszonyítási alapom, első baba, mindig is így evett). A kérdésem az, hogy -sok helyen olvastam, hogy az alma hasfájást, székrekedést okoz- szerinted azért almával „kell” kezdeni? Nagyon félek tőle, mert így is még 3* kelünk általában este. (Nem magamat féltem, én hozzáedződtem a dologhoz, csak ő is jobb kedvű mikor kialussza magát)..

    Válaszod előre is nagyon köszönöm,
    Klára

    • Vida Agi

      2012. március 16. péntek

      Az alma hasmenést és székrekedést is okozhat, attól függően, hogy milyen formában adod. A tapasztalat az, hogy hasfájásra hajlamos babáknak általában jobb a párolt alma. Ha az első alkalom után problémát okozna, akkor répával lehet folytatni a hozzátáplálást.

Comment navigation