1 éves baba étrendje

Az egy éves babák többsége ideális esetben még naponta 1-2 alkalommal szopizik vagy tápszert kap. Ezen a téren azonban hatalmas eltérések lehetnek.

1 éves baba étrendjeAz is lehet, hogy már egyáltalán nem szopik és a tápszert is elutasítja, ebben az esetben tejjel, tejtermékekkel, illetve magas kalciumtartalmú zöldségek fogyasztásával biztosíthatjuk a szervezet kalciumigényét.

A kalcium mellett az egyéb tápanyagok, vitaminok bevitele is fontos, ezeket legkönnyebben zöldségekkel pótolhatjuk. A hónapok óta fogyasztott főzelékek mellé most már becsempészhetünk az étrendbe másféle elkészítési módokat is, hiszen a pici 1 évesen már ügyesen rág és szívesen fogadja az önállóan ehető, kézzel megfogható rágcsálnivalókat is.

Rakott zöldségek Adhatunk neki rakott zöldségeket (brokkoli, karfiol, kelbimbó, kelkáposzta, tök stb.): ezek elkészítése rendkívül egyszerű, a vízben puhára párolt zöldségeket kikent kőedénybe, üvegedénybe vagy tepsibe lerakjuk, szósszal nyakonöntjük és tejfellel megkenve, sajttal megszórva 20 percig sütjük az előmelegített sütőben (amíg a tejfel meg nem sül, a sajt le nem pirul). A szósz többféleképpen készülhet:

  • Húsból: egy fej vöröshagymát megpirítunk kevés olajon, hozzáteszünk fél kiló darálthúst, kevés sóval, borssal, bazsalikommal ízesítjük, esetleg tejfellel összekeverjük, így adjuk a zöldséghez.
  • Sajtból: egy fél liter tejet 2-3 evőkanál liszttel csomómentesen elkeverünk, sóval borssal ízesítünk, amikor már jó meleg hozzáadunk 20 deka reszelt trappistát és ízlés szerint 2 gerezd összetört fokhagymát, addig főzzük, amíg a sajt szét nem olvadt benne.
  • Tejszínből: 3 deci tejszínt kevés sóval, borssal, oregánóval ízesítünk és 1 evőkanál liszttel sűrítünk
  • A variációk száma gyakorlatilag végtelen, csak arra kell ügyelnünk, hogy ne legyen túlságosan fűszeres a szósz.

Felfújtak Ha a kicsi nem szívesen eszik zöldségeket, akkor kicsit ügyeskednünk kell, hogy bele tudjuk őket csempészni az étrendjébe. A felfújtak jó megoldást jelenthetnek. Az alaprecept igen egyszerű: az alaposan megfőtt zöldséget (spenót, brokkoli, sóska, répa, tök, spárga stb.) összeturmixoljuk, 3 egész tojással (nagyjából fél kiló zöldség esetén) és 1 evőkanál liszttel keverjük, ízlés szerint fűszerekkel, fokhagymával ízesítjük. Kikent üvegtálban, jénaiban vagy akár muffinformában 20-30 percig sütjük. A kicsi kockákra vágott darabokat vacsorára, uzsonnára vagy az ebéd mellé köretként tálaljuk.

Levesek A legtöbb gyerek szereti a leveseket, azonban a kicsik felettébb ügyesen tudják kiválogatni a zöldségeket a léből. Ilyenkor jó megoldást jelenthetnek a krémlevesek, amikbe beleturmixoljuk a zöldségeket. Levesgolyóval vagy galuskával a válogatósabbak is szívesen megeszik. A legkönnyebb módon úgy tudunk krémlevest készíteni, hogy a zöldséget puhára főzzük (fokhagyma, hagyma, brokkoli, póréhagyma, vegyes zöldségleves, spárga, zeller stb.), jól összeturmixoljuk, főzhetünk bele kevés krumplit, így rögtön sűrű lesz vagy kevés tejszínnel a turmixolás után tovább forralhatjuk. Ha tejszínt teszünk bele, akkor érdemes kicsit utánfűszerezni.

Tészták Zöldségekből szuper szószokat is készíthetünk tésztafélékhez, ezeket szívesen eszik a gyerekek.

Melyik zöldség milyen vitaminokat tartalmaz?

Brokkoli
béta-karotin, B-, C-, E-vitamin, folsav, kálium, kén, kalcium, foszfor.

Karfiol
B2-, C-, K-vitamin, folsav, kalcium, vas, fehérjék.

Kelbimbó
béta-karotin, B6-, C-, E-, K-vitamin, magas fehérjetartalom, cukor, klór, jód, kén, kálium.

Kelkáposzta
A-, B6-, C-vitamin, kalcium, kén, jód, klór, kálium.

Spenót
A-, B-, C-vitamin, kalcium, vas, kálium, nátrium, foszfor.

Sóska
béta-karotin, C-vitamin, kalcium. A spenóthoz hasonló biológiai értékekkel rendelkezik, azonban

Gumós édeskömény (pl. teának)
A-, C-vitamin, kalcium, magnézium, nátrium, cukor.

Spárga
A-, B1-, C-vitamin, kalcium, foszfor, vas, kálium.

Kukorica
béta-karotin, B-, C-vitamin, cukor, pektin, foszfor, magas szénhidráttartalom.

Borsó
B1-, B2-, C-vitamin, béta-karotin, foszfor, kalcium, cukor, fehérje, magas szénhidráttartalom.

Zöldbab
C-, K-vitamin, béta-karotin, kalcium, cukor.

Cikória
béta-karotin, C-vitamin, foszfor, kalcium, magnézium, vas, kolin, inulin, arginin.

Endivia
A, B1-vitamin, kalcium, vas, kálium, nátrium, magnézium.

Kerti zsázsa
béta-karotin, B-, C-, K-vitamin, kalcium, magnézium, kálium.

További részletek az ingyenesen letölthető Nagy Babaszakácskönyvben!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

94 Comments

  • Reni

    2017. augusztus 19. szombat

    Kedves Ági!

    Ma már számos tanulmány(Kína tanulmány) bizonyítja, hogy a tej és tejtermékek fogyasztása nincs semmilyen pozitív hatással, pláne gyerekeknél. Én senkinek sem ajánlanám, hogy fogyasszon, főleg azért sem, mert teljesen eltér az összetétele az anyatejtől és tele van genny maradvánnyal, vérrel és egyéb gyógyszer, hormonmaradványokkal. Tehát sajnos az a tény, amit belénk ültettek, hogy a tej élet, erő, egészség, ma már bizonyítottan nem állja meg a helyét!

    Üdvözlettel

    • Vida Ágnes

      2017. augusztus 20. vasárnap

      Olvastam a Kína tanulmányt, azonban a hozzátáplálási táblázat összeállításánál a Magyar Védőnők Egyesületének hivatalos ajánlását vettem figyelembe, amely szerint 1 éves kortól lehet tejet adni.

  • F. Kitti

    2017. június 22. csütörtök

    1éves 1hetes a kisfiam. Nagyon nehezen akar enni. Kezdek aggodni. Szopizik még van 8foga es most jön még 2. Az utóbbi 1honapba jobban igenyli es kéri is a cicit. Eddig csak reggel este kapott. Már napközben is kéri 6-7szer is kap kb. Sir is érte. Sok folyadékot iszik mellé viz. Tea. Gyümilé. Ezek mellé szeretném etetni mindennel. De nem fogad el semmit. Pl leves vagy husi vagy főzelék. Semmi. Néha eszi a milánóit összetöröm a tésztát azt eszi meg alma banán ilyesmit de nem szeretne zöldséget enni. Se főtt ételt. Szereti a kekszet a rágcsálnivalót. Viszont a pogácsát imádja azt eszi mindig. Meg a sima kenyeret is szereti (viszont én nem szeretnék neki adni) de ha látja mindog kér nyujtja a kezét. Joghurtot is JoghurtotMindog mindent kinálok neki és etetném de nem kér főtt ételt.tudom mit adjak neki már reljesen kétségbe vagyok esve. 75cm és 10kg

    • Vida Ágnes

      2017. június 27. kedd

      Mivel most nagy meleg van, a babák étvágya (ahogyan a felnőtteké is) megváltozik. Ha nem kéri most a főtt ételt, adj inkább több levest, gyümölcsöt, joghurtot. A rágcsálnivalókból inkább kevesebbet, ha szereti akkor is inkább kölesgolyót, bulátát, puffasztott amarantot kapjon, illetve készíthetsz a zöldségekből felfújtakat, amik felkockázva sütire hasonlítanak, mégis egészségesebbek.

  • Blanka

    2016. május 26. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kislanyom 1 éves 2 hónapos 11 kilós és 80 cm. Még szopizik 2szer naponta, reggel és este. Reggelire a szopi után kb. 1 órával mindig csak joghurtot hajlando megenni, keverhetek bele bármit, megeszi csak joghurt legyen. Képes egy nagy pohárral megenni egyszerre (400 g, bekeverve altalában gabonapelyhekkel). 1kor elalszik, rendszerint 2-3 órát, aztán jönne az ebéd. kb 5 kanál leves naaagy nehezen lecsúszik aztán olyan szájzár, hogy feszítővassal se lehetne kinyitni. 5-6 óra körül elfogad kb. 200 g gyümölcsöt, akármit, de ha nagyon bejön neki képes 400 g is megenni. Este 10 körül álmosodik el. 9kor még kap vagy tejpépet vagy tejbegrízt (ez a 2 amit ebben az órában elfogad), lefekvés előtt szopi és reggelig alszik.
    Ami nagyon aggaszt, hogy nem ebédel, létezik, hogy nincs rá szüksége ebben a korában? A másik dolog meg, próbálom variálni a reggeli joghurt mániát, mindig más összetételű pelyhet veszek neki, hogy legyen minnél táplálóbb és a lehető leg változatosabb, de nagyon aggaszt megis az, hogy nincs megfelelően táplálva.
    Miért vannak ezek a dolgok ennyire berögzülve, nem értem. Sokszor próbaltam már persze mással kezdeni, de azokból nem evett mennyiséget, vagy meg se kóstolta vagy szétdobálta, így aztán jött a kedvenc. Mit tudnék kezdeni vele?

    • Vida Ágnes

      2016. május 29. vasárnap

      Nem kell ezek miatt aggódnod. Ebben a korban sok kisgyerek szívesebben eszi a tejtermékeket, valószínűleg azért, mert a csontok, az izmok fejlődéséhez sok-sok fehérjére van szükségük és ők ezt ösztönösen tudják. Mivel ő még anyatejes is, ha igazán éhes lenne délben, többet enne, emiatt nem kell aggódnod. Összességében eleget és változatosan eszik, ha nagyon aggaszt az ebéd, uzsonnára adhatod oda azt, amit ebédre adnál, vagy az esti tejpépet lecserélheted főzelékre, levesre. Ezen sokat fog majd változtatni, amikor maga eszik darabosat, ezt egyébként ebben a korban már érdemes lenne megpróbálnotok.

  • Kata

    2016. január 13. szerda

    Itt folytatom mert véletlen feltöltötte. Szóval mindenbe beleharap. A zöldséget imádja. Jobban mint a húsfélét. Előbb megeszi a kalifornia paprikát mint a szalámit. Így oda kell figyelnem mit rakok a szeme elé. Ha 1-1 falat van a szájába az nem baj. De ha már olyan főzeléket adok neki ami enyhén darabos, nincs pürésítve, azonnal kiköpi. Csak a teljesen pürésítetteket eszi meg. Azon kívül meg nem zavarja ha 1-1 darab van a szájába. Egy borsófőzeléket amit villával török össze nem eszi meg, de mondjuk egy uborkát 3 falatra megeszik. Hogy tudom átszoktatni arra hogy elfogadja kanállal a több darabos ételt?? Normális hogy még eszik éjjel?? Plussz a kenyereket kiköpi. Próbáltam vajjal, tojáskrémmel, bekapja és már köpi is ki. Anyukámék szerint már szinte azt és olyan formába kellene ennie , mint mi…. válaszod köszönöm!!

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      Sok baba csinálja így, nincs ezzel semmi gond. Ha olyen szépen eszik minden darabosat, hagyd el a főzelékeket és kapjon darabost ételt, amit villával, kanállal vagy kézzel meg tud enni.

  • Kata

    2016. január 13. szerda

    Szia,
    Nekem 1 éves a kisfiam. Korához képest nagy baba, születéskor is az volt. Tápszeres 10 hetes kora óta. Most 11 kg és 78 cm. Nálunk szerintem nem az igazi az evés. Reggel 8körül tejpép féle, délelőtt gyümi vagy puding, délbe főzelék hússal, délután valami pépes nasi, 6 fele főzelék hússal, lefekvés előtt tápszer. És éjjel még felkel tápszerezni. A gondom a következő. Mindenbe beeeszik.

  • Mariann

    2015. augusztus 11. kedd

    Kedves Ági. A kislányom egy éves múlt két hete. A kórházból 2750gr súllyal jöttünk haza. Nagyon jól gyarapodott. Viszont most a hízás csökkent. Az étrendje: 7-8 körül reggeli 200 ml tápszer 12-ebéd 200-220 főzelék hússal. 15-kor 200ml tápszer. 18-kor 180 főzelék. Vacsora 21-kor 200-220 ml tápszer. Közben eszeget gyümölcsöt, sajtos perecet, babapiskótát. Viszont egész nap úton van. Még fogja a kezemet úgy sétál. De szinte csak akkor pihen meg ha alszik. Egy pár napja állunk át az esti főzeléket tápszer helyett. Azóta 9120 grammról lement 8950-re. Kevés a főzelék, vagy mit adjak még. A tejes dolgoktól megy a hasa. Így azt nem adhatok. Most 7 foga van. Felül a négy metszőfog. Alul pedig 3 metszőfog. Úgy látom a lenti metszőfog helyett most a szemfoga jön. Mit tegyek még vagy másképpen, hogy gyarapodott?

    • Vida Ágnes

      2015. augusztus 16. vasárnap

      1 évesen egy kislánynak 8 kilósnak kell lennie, tehát nincs semmi baj a súlyával és ebben a korban a sok mozgás miatt normális egy minimális fogyás is, emiatt nem kell aggódnod. Tökéletes, amit eszik és elég is, ha többre lenne szüksége, magától jelezné.

  • zita

    2015. július 28. kedd

    Kedves Ági!
    Kétpetéjű 10 hónapos fiú ikreim vannak. Mindig jó evők voltak, 6 hetes koruktól tápszeresek.Mára reggel, este tápszer van, délelőtt gyümölcs valamilyen gabonával (zabpehely, köles) vagy keksszel, ebéd és uzsonna főzelék különböző feltéttel. A bajom a mennyiségekkel van. Az orvosunk azt mondta nagyon nagy mennyiségeket eszünk. Megijedtem és mérem minden alkalommal. Az egyik gyermek 77cm és 9700g, a másik 74,5cm és 8800 g. Inkább hosszú, abszolút nem hurkás gyerekek. A nagyobbik adagjai: reggeli 260ml, tízórai 240g, ebéd 280g, uzsi 230g, este 260 ml, a kisebbé: r.240ml,t.210g,e. 260g,u.210g, este250ml. A mennyiségek nem igazán változnak,mert mérem. Meghagyni nem szoktak belőle, sőt az evés végén amikor már látja,hogy mindjárt elfogy kiabál,sír,sokszor nagyon keservesen, de ha elterelem a figyelmét vagy cumit adok megnyugszik és már semmi baj.Szerintem is nagy mennyiségek, de már nem tudom mit tegyek. Bármit megesznek, bár mindig is változatosan főztem nekik. Többet nem merek adni nekik, mert félek többet ártok. Mikor a foguk jön, akkor is megeszi. Változni fog ez? Mindig ilyenek lesznek? Minden evés rettegés számomra!

    • Vida Ágnes

      2015. július 29. szerda

      Nincs ezzel semmi gond, nagy babák, de nem csak súlyra, hosszra is, egyébként a fiúk eleve nagyobb súlyúak 1 évesen, mint a lányok, 9-10 kilósak átlagosan, ennél ők sem lesznek nagyobbak. Nyugodtan adj nekik, ha még sírnak, nem kell elterelni a figyelmüket róla.

      • zita

        2015. július 31. péntek

        Köszönöm szépen a megnyugtató választ!

  • Kleri

    2015. július 10. péntek

    Kedves Agi!

    Kislanyom 1 eves mult, lassan 13 honapos. A jelek szerint 6-8 hetes varandos vagyok (pontosan nem tudom, mivel meg nem jartam UH-on). Nagyon orulunk az uj bogyonak, de mar most szembesulok azzal a problemaval, amirol sok tobbgyermekes Anyuka ir. Ugy erzem nem adok eleget mindkettonek magambol. Ugyanis Kislanyom 1 eves korabban meg napi 3x szopizott (reggel, delben es este), 1 eves kora utan napi 2x adok neki (reggel es este), nehany napja pedig este sem ker. Pontosabban, ahelyett hogy enne, ahogy eddig tette, csak a mellbimbomra harap ra ovatosan. Nem engedem neki, erre szegenyem sirni kezd, probalom tobbszor, valltogatom a mellen, hatha abbahagyja, de tovabbra is csak harapdalni akarja. Parszor megprobalom, nem akarom eroltetni, igy leteszem aludni. Kicsit nehezebben megy, forgolodik, sir, de vegul elaltatja magat. Ugyes gyermek, reggelig alszik, amikor felkel szopizik, majd reggelizik velunk. Delben fozelek, tizoraira gyumi, puffasztott rizs, vacsorara zabkasa, kifli, pogi. Inni nagyreszt vizet kap, kis teaval, almalevel. Szerencsere jo evo gyerek, szereti amit keszitek neki.

    Mindig ugy terveztem, hogy magatol fog leszokni a szopirol, nem akartam elvalasztani, csak most attol tartok, hogy ez tul gyors tempo mely a kistestver jovetelenek kovetkezmenye. Azt olvastam, hogy ilyenkor a tej ize megvaltozik es ezert szokik le sok baba.

    Az lenne a kerdesem, hogy potoljam-e az esti szoptatast tejitallal, tapszerrel, teaval? Attol felek, hogy igy nem vesz magahoz elegendo kalciumot. A csaladban a ferjem laktozerzekeny en pedig ekcemas vagyok, tejet nem ihatok, igy eddig ovatos voltam a tejtermekek bevezetesevel es ugy terveztem legalabb 2 eves korig szoptatom. Sajtot es turot evett eddig, mast meg nem adtam neki. Tapszert 1 eves korig 2x kapott, mikor muszaj volt, de rosszul reagalt ra, kipattogott a tarkojanal a bore.

    Mivel ilyen gyors tempoban szokik le, igy nem tudom mivel potoljam a kisesett kalciumot. Illetve eddig is problemai voltak a glutennel, pontosabban a dobozos gabona pepekkel (attol is kipattogott a bore) igy mar en keszitek neki zabpepet, attol rendben volt. Most, hogy mar nem lesz anyatejes felek a szervezetenek tul sok lesz, amivel egyedul meg kell birkoznia, gluten, laktoz, stb. Mivel tudom segiteni a folyamatot? Potolni ugy a kalciumot, hogy a bore ne pattogjon ki?

    Mivel anyatejes volt, ami pluszban vedi, igy mertem kiflit es egyeb gluten es laktoz tartalmu eteleket adni neki, mint kifli, kenyer, sajt es turo, de most, hogy elhagyja nem tudom, hogy mivel segitsem a vedelmet.

    Elore is koszonom segitseged!
    Natalia

    • Vida Ágnes

      2015. július 11. szombat

      Ez normális jelenség, hiszen a várandósság alatt érzékenyebb a mellbimbó. Tudom fura, hogy elválasztódik lassan, de nem kell aggódnod, ez természetes folyamat. Az esti szoptatást nem kell pótolni tejitallal, sem mással, egyen rendes vacsorát, aztán dédelgetés, esetleg mese és lefekvés. A kalciumot számos zöldségféléből is tudod pótolni (pl. spenót, sóska, hüvelyesek), ezeket beillesztheted az étrendjébe.

  • Kata

    2015. június 01. hétfő

    Szia Ági!

    13 hónapos a kisfiam, külföldön élek nincs védőnőm (6 hetes kora után csak a kötelező oltásoknál látták a picit), így nagyjából magamtól alakítottam ki a kis életünket. Már lassan fél éve eszünk hasonló időpontokban, csak a szopik átváltottak rendes ételekre, de az időpontok nem változtak. Megkérdezném szerinted jó-e így (beleolvastam pár fórumba és elbizonytalanodtam, h többször kéne etetnem).
    7-8 körül tápszer kb 2,5 dl
    10kor reggeli (kenyér, sajt, gyümi, joghurt..stb)
    déltől 2ig alszik
    majd 2-3 között ebédelünk (legtöbbször, a mi ebédünkből csenek ki neki alkatrészeket)
    utána lent vagyok vele
    majd kb 6-7 körül eszik tejpépet, saját zabkását.
    este 8-9 ismét tépszer és végigalussza az éjszakát.
    Mindent megevett eddig, amit adtam neki, inni csak vizet szokott, de azt gyakran.
    2-3 hónapja önállóan eszik leginkább kanállal, ő akarta, nem erőltettem semmit, tetszik neki:)
    Átlag 300 grammokat lapátol be, gyerkőc 11-12 kg körül mozog. Jókedvű, rohangál egész nap.
    Válaszodat előre is köszönöm,

    Kata

    • Vida Ágnes

      2015. június 14. vasárnap

      Tökéletes ez így, nincs miért aggódnod! Nagyon ügyes a babád 🙂

  • Zsuzsa

    2015. április 21. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányom most töltötte az egy évet. Nagyon jó evő, szerencsére mindent megeszik és nem volt gond a hozzátáplálással. Nagyon szereti a pékárukat különböző felvágottakkal és szépen eszi őket egyedül. Mostanában eltanácstalanodtam a vacsival kapcsolatban, hogy mit is adjak neki. Főzeléket kellene adnom, vagy pékárut felvágottal? Úgy érzem, ha akkor is hideg élelmet kap, akkor kevés a vitamin, amit egy nap megeszik. Eddig nagyon ritkán volt beteg, ami szerintem a vitamindús táplálkozásnak köszönhető. Próbáltam minél változatosabban főzni neki (nem vagyok a kész bébiételek híve). Leírnám a napi étkezési rendjét:
    reggeli 7-kor 240 ml tápszer
    tízórai fél 11-kor pékáru felvágottal
    ebéd 12:00-kor főzelék husival kb 180 gramm
    uzsi 15:00-kor grízpép, zabpép, rizspép, joghurt vagy turó gyümivel
    vacsi 17:30-korfőzelék husi nélkül 180 gramm
    utóvacsi: 19:30 fürdés után tápszer 240 ml

    Ha megváltoztatom és este főzi helyett hideg élelmet kap, úgy nem lesz kevés a bevitt zöldség-gyümölcs mennyisége?

    • Vida Ágnes

      2015. április 22. szerda

      Lehet főzeléket is adni és lehet adni kenyeret felvágottal vagy sajttal, illetve 1 éves kor után tojást is. Ha a vitamin miatt aggódsz, adhatsz mellé paradicsomot, paprikát, uborkát, esetleg utána kis gyümölcsöt vagy megkenheted a kenyeret zöldségkrémmel is (pl. padlizsánkrém, cukkinikrém, brokkolikrém, esetleg körözött kis paprikadarabkákkal)

  • Laura

    2015. április 09. csütörtök

    15 honapos a kislanyom yoghurtot pudinfeleket imadja de sajnos a tejet nem akarja meginni. Mit tegyek? Reggel este kap 2dl tapszert.
    Koszonom.

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Nem kell erőltetni a tejet, ha nem szereti, a tejtermék minden nap elég, de azt változatosan (túró, sajt, joghurt stb.)

  • vivien

    2015. március 16. hétfő

    Az én kis fiam 1 éves lesz 19 -én és ő már mindent meg eszik nincs vele semmi probléma eszi a tejtermékeket a zöldségeket a főzelék féléket tömören meg fogalmazva mindent eszik már azt amit mi eszünk ha naponta 10 szer akkor ő is 10 szer eszik velünk nálunk vannak olyan napok van mikor egész nap egy két falatot eszik mert inkább a cici kell neki de nem streszelünk rajta ha éhes jön és szól mondja hogy (hámá)hámá) és akkor kap ételt én azt tudom ajánlani hogy nem k3ll streszelni azon ha nem eszik mikor ti észtek ha éhes akkor eszik persze többször kínálgatni kell !!!Üdv vivien mindenkinek további szép napot !!! :*

  • Eszter

    2014. január 29. szerda

    Kedves Ági,
    Kislányom 11,5 hónapos és úgy érzem rengeteget eszik. 4 Kg-val született, most kb. 10 Kg. Napi 7-szer, reggel 6-kor kel, iszik 150 ml tápszert, (többet nem tud), aztán 8 körül gyümi,joghurt,turó, 10 körül megint vmi hasonló tejbegriz vagy rizses gyümi, ebéd dél körül főzelék husival, 3 körül uzsira megint vmi könnyebb vajas kifli sajttal tejföllel, 5-6 körül vacsira főzelék, elalvás 6-7 óra körül kb 100 ml tápszer. Rengeteget mosogatok 🙂 Ja és nem kis mennyiség és elég táplálót is főzök. Ez igy rendben van hogy csak ilyen sokat evő baba? A másik kérdésem hogy csak két foga van ritkán adok darabosat mert egyszerűen nem nyamnyog rajta hanem nyeli le egyből. Már egy párszor fuldoklott is tőle ezért kap csak ritkán és a kiflit is csak pici darabokban merem adni. Mikor fog rágicsálni hisz az ínyével sikerülne neki? Előre is köszönöm a válaszod 🙂 üdv

    • Vida Ágnes

      2014. február 14. péntek

      Örülj neki, hogy ilyen jó evő! 🙂 A babák ösztönei ezen a téren még jól működnek, annyit esznek, amennyire szükségük van.

      A darabos ételekhez hozzá kell szokni. Először csak kis darabokat adj neki mindenből felkockázva, amit kézzel fel tud csipegetni. Ha minden nap 1-2x kap ilyeneket, akkor idővel rájön, hogyan kell hatéknyan megrágni és a nagyobbakkal is boldogul majd.

  • Edit

    2014. január 15. szerda

    Kedves Agi!
    Egy het mulva egy eves lesz a kislanyom , kezdettol fogva igeny szerint szopizott es ez mind a mai napig igy van. Hat honapos kora korul kezdtem kinalni kanallal de elutasitotta minden alkalommal.. kb 8-9 honapos koraban kezdett erdeklodni es hajlando volt kostolni… manapsag sem mondhatom el hogy eszik..neha elfogad egy ket kanallal neha nem…darabos etelt is probaltam ..igy eszik neha banant es kenyeret de ez is minimalis..
    igy egy eves korara tudok vmit tenni hogy jobban beinduljon az eveszet vagy amig boseges az anyatej folytathatjuk igy? Ranezesre es sulyra is atlagos 9 – 10 kg kozott van..

    • Vida Ágnes

      2014. január 29. szerda

      Nem kell emiatt aggódni, az anyatejes babáknál ez előfordul, ha már szüksége lenne a többi ételre és kevés lenne a tej, akkor többet enne azokból. Kínálgasd minden nap, egyetek gyakran együtt, de nem gond, ha még csak kisebb adagokat eszik.

  • Molnár Magda

    2013. december 12. csütörtök

    Kedves Ági!
    Mikortól adhatok tehéntejet a kisfiamnak, ha allergiára hajlamos(anyukám, apukám, nagytatám, én is allergiásak,szénanáthásak vagyunk).
    Mely ételeket kéne később bevezetnem, és mennyivel később?
    Előre is köszönöm a választ!

    • Vida Ágnes

      2014. január 11. szombat

      Ebben az esetben érdemes a tejjel legalább 3 éves korig várni és a tejtermékekkel is legalább 1 éves korig. Valamint óvatosan vezesd majd be a tojásfehérjét is (1 éves kor után).

  • N.Melinda

    2013. október 31. csütörtök

    Sziasztok! Az én esetem az, hogy az 1 éves kisfiam már több hete csak a joghurtot fogadja el pék áruval. Reggeli, tízórai,ebéd,uzsonna – csak a joghurt. A vacsi 19,00 körül tápszer, majd alvás reggel 6ig. Tizenegy hónapos korág tudtam szoptatni és hozzátáplálni. Nem volt semmi gond az evéssel. Az almás-cékla pép volt a kedvence a brokkoli és sok már párolt/főtt étellel egyformán. Ez a joghurt „mizéria” már nagyon aggaszt. Már az a cselt is kipróbáltam, hogy a főtt ételt a joghurtos pohárba teszem és úgy kanalazom neki. Az első kanálig nincs gond , de ezután már szorosan becsukja a száját, elfodul és csak ha újból joghurtot lát a kanalán akkor nagyra nyitott szájjal kéri. Mit tanácsoltok, mit tegyek? Nem nőhet fel a kis gyerkőc joghurtokon…
    Köszönöm a rám/ránk szánt időtöket. Mosolygós napot, jó munkát.

    • Vida Agi

      2013. december 31. kedd

      Valószínűleg fogzik és az ínyének jobban esik a hűvös joghurt, mint a főzelék. Megpróbálhatsz kézzel fogható darabos ételeket adni neki, amiket kedvére ehet maga, mert ezek jobban masszírozzák az ínyt.

  • Ivett

    2013. október 30. szerda

    Az én lányom 15 hónapos múlt, és elég jó evő, de sajnos ki kell hagynunk az étrendjéből a tejet és a tojást is. Ezért kissé unalmasak már a főzelékek, ezért szeretnék néhány tippet kérni, hogyan tudnám elkészíteni neki több módon a zöldségeket. Egyébként azt is megeszi amit mi, persze amit szabad neki adnom. Csak jó lenne egy kis változatosság. Előre is köszönöm a válaszod.

    • Vida Agi

      2013. december 09. hétfő

      A zöldségeket turmixolva összekeverheted kis liszttel és vízzel (vagy gabonatejjel) és megsütheted a sütőben, mint egy sütit. De jók a rántott zöldségek is, illetve a különféle rakott zöldségek husival.

  • Roxi

    2013. július 14. vasárnap

    A kislányom 14 hónapos és nem jó evő,nem akarja megenni a főzelékeket a kanalazással is gondunk van már a hozzátáplálás óta.Csak az üveges gyümölcsöt tudom megetetni vele kanállal,(ezt is nagyon nehezen tanultuk meg) a főzelékeket hígítva cumisüvegbe töltöm és úgy itattam vele,eddig ez bevált,de most már így sem hajlandó megenni. Aggódom amiatt hogy nem jut elég tápanyaghoz,mert a darabos ételeket sem kedveli.Reggel és este még tápszert vagy tejpépet kap.Lehetséges,hogy a fogzás zavarja 8db foga van,de mindig folyik a nyála és az ujját rágcsálja(a szilárd ételt meg kiköpi).Súlya:10kg. Eddig is problémás volt az etetése,de most egyszerűen katasztrófális. Előre is köszönöm válaszod.

    • Vida Agi

      2013. július 21. vasárnap

      A súlya megfelelő, egyszerűen csak az a baj, hogy a cumisüveget szokta meg és most nem akar kanállal enni. Szerintem térj át teljesen a kanálra és adj neki darabos ételeket kézzel, a cumisüveget hagyd el teljesen, inni adj neki pohárból. Semmi baja nem történik, ha az elején emiatt kevesebbet eszik, néhány alkalom után megszokja, hogy mostantól nincs cumisüveges etetés. Sokat segíthet, ha nem te eteted, hanem minden alkalommal együtt ültök le enni (azaz te is eszel, ő is eszik)

  • Sándor

    2013. június 24. hétfő

    Sziasztok, nekünk egy 13 hónapos kisbabánk van, aki már egyéves korra előtt az anyukája nem akart szopiztatni, mert rágta a mellét (igaz fogyókúrázót). Kárpátalján voltunk az édesanyáméknál ahol mindent evet, amit mi naponta 4×5, mióta visszajöttünk Pécsre alig eszik valamit, ha szólok, már hülyének néznek, miért szólok bele. Mai nap is június 24. arra jöttem haza a kicsi a kocsiban alszik, megkérdeztem a feleségem ebédelt nem 12 órakor nem ebédelt semmit 10 óraira egy 5dk joghurtot kapott és egy kindertejszeletet.
    Kérdezném normális, hogy a gyereket nem etetjük, ha sír rögtön kocsiba dugjuk, had aludjon, mert az a baja álmos, ha megint elkezd sírni vizet adunk neki, mert szomjas.
    Számomra ez érthetetlen hogyan lehet ilyen egy anya/nagymama, hogy ők jobban tudják.

    • Vida Agi

      2013. július 21. vasárnap

      Egy 1 éves baba tápanyagigénye még elég kicsi a felnőttéhez mérten, 100-200 grammos adagokat esznek átlagosan egy-egy étkezésre a szilárd ételekből, ha pl. délelőtt megevett egy tejszeletet (1 évesen még nem kéne ilyeneket kapnia, tele van ízfokozóval, cukorral) és egy pohár joghurtot, akkor az nagyjából elég is ebédig. Ebben a korban még nagyjából 4 óránként esznek a babák, de az alvás miatt ez kicsit változhat, így a tízórai kicsit korábban lehet, viszont pont emiatt ilyenkor kicsit kisebb is a tízórai adagja, hiszen, ha 2 órája reggelizett a baba, nem tud 2 óra múlva nagy adag tízórait megenni.

  • Timi

    2012. július 29. vasárnap

    Kedves Ági!

    A kisfiam 14 hónapos, nagyjából mindenfélét eszik, mindenfélét szeret. Reggel és este iszik már csak tápszert. Minden nap van kaki, csak az a gond, hogy mostanában nagyon megszenved vele. Reggeltől kb. 5-6 szor nyomja szegénykém, belevörösödik annyira, de nem sikerül csak estére és nagyon kemény. Mit lehet tenni?

    • Andrea

      2013. május 12. vasárnap

      Kedves Ági!A következő problémával fordulok önhöz!A kisfiam 22hónapos és mindenféle házi ételt elutasit amit főznék neki és csak az üveges kaját hajlandó enni!Kérem adjon tanácsot mivel probálkozzak mert szeptembertől bölcsibe megy és nemszeretném ha emiatt gondok lennének vele!Köszönöm

      • Vida Agi

        2013. május 31. péntek

        Ebben a korban már főként azt kéne ennie, amit ti is esztek, azaz szilárd ételeket. Adj neki olyan ételeket, amiket maga megehet kézzel (nem feltétlenül kanállal), pl. párolt zöldségek, husikockák, sajt, kenyérkockák, tészták, főtt vagy sült burgonya stb. Ha ezekkel megbarátkozik, akkor idővel a főzelékeket is meg fogja tudni enni kanállal.

  • Agi

    2012. július 20. péntek

    Kedves Agi!
    Az en kisfiam 13 honapos es 7600 g 76 cm (3400 g-al szuletett 53 cm). A problema, hogy ezt a sulyat tartja mar 2 honapja, bar meg kell jegyeznem, hogy majdnem masfel honapig a polipjaval volt gond, volt 3 nap, amikor szinte semmit nem evett.
    Az etrendje a kovetkezo: reggel 6-7 korul szopi, 10 korul felvagott, kenyer, vagy gyumolcs, de ebbol keves; kb 1-2-kor ebed fozelek hussal, utana egy kis leves, delutan 4-5 korul joghurt vagy turo kekszel, gyumolccsel, estere valami fozelek, lefekveskor kb 10-kor szopi. ejszaka megebred 2x-3x s csak teaval alszik el. Nem eszik sokat, de tul keveset sem, de aggaszt hogy nem hizik. Egy doki azt mondta, hogy amiatt is lehet a keves hizas, hogy csak egy veseje van.
    Koszonom a valaszod!
    Agi

    • Vida Agi

      2012. július 23. hétfő

      Ebben a korban már nem egyenletes a hízás, gyakran hetekre is megáll, aztán újraindul. Mivel egyébként jól eszik, és mostanában volt beteg is, ezért valószínűleg csak ez okozta a problémát és be fog indulni a hízás idővel.

  • Monika

    2012. július 19. csütörtök

    Kedves Ági, a kisfiam 18 hónapos es 3012 g -vel született.A baj a következő:Reggel mindig csak szopizik,nem akar enni főzeléket . Ebédre meg amennzi tápszert adok neki azt megissza ,főleg még kér is .Ha nem adok neki tobb tápszert elkezd hiztizni.Estére meg szopik de aztan nem akar elaludni .Ott kell ülni mellette amíg elszundikal.2-3 óra múlva felkel es elkez ordítaní.Aztán rájön egy roham ugy hogy egyfojtába reszket de miért? nem tudom megerteni.
    Előre is köszönöm a válaszodat !
    Monika

    • Vida Agi

      2012. július 23. hétfő

      Reggel másfél évesen már ne főzeléket adj neki, szopizzon, ha ezt szereti és aztán kaphat a korának megfelelő darabos ételeket, kenyeret, felvágottat, tojást, sajtot stb. Ebédre azt kapja, amit ti is esztek és egyedül egye meg, ne etesd.
      Este akkor fektesd le, amikor nagyon álmos, ilyenkor szopi után el tud már lazulni annyira, hogy elaludjon.
      Az éjszakai reszketés valószínűleg félálomban történik, ilyenkor a kicsi nincs teljesen ébren, hanem álmában, gyakran nyitott szemmel sír, reszket, ez elég gyakran előfordul ebben a korban, a sok nappali élmény, a kicsiben végbemenő sok változás állhat a hátterében. Este, vacsora után egy csésze Rooibos tea segíthet a nyugodtabb alvásban.

  • Marianna

    2012. június 26. kedd

    Szia Ági!

    A kisfiam egy éves reggelente 6 és 7 óra közt ébred reggelire tejterméket gyümölcsöt vagy pék árút kap nem eszik ezekből túl sokat és 8 és 9 óra között vissza alszik de előtte ennél többet nem hajlandó enni a gond az hogy általában csak ebédidőre ébred fel így a tízórai kimarad a napirendjéből mit tegyek?

    • Vida Agi

      2012. július 02. hétfő

      Semmit. Ha így állt be a napirendetek és ő nem kér enni, akkor nincs semmi gond, ha kimarad a tízórai.

  • erika farrkas

    2012. június 01. péntek

    kedves égi kérem önt adjon tanácsot a fiam 1 hete elutasit minden husfélét akármijen picire levan darálva meg érzi és afözelékel együt kiköpi mit lehet teni

    • Vida Agi

      2012. június 02. szombat

      Próbálj meg először csak nagyon kis mennyiséget keverni a főzelékhez, annyit, amennyit meg sem érez. Aztán napról napra egy picivel növelni a mennyiséget.

  • Dorcsák Krisztina

    2012. január 16. hétfő

    Kedves Ági!

    Kislányom egy éves és két hetes. Nagyon jó erőben van, és igen-igen mozgékony gyermek. Életkorának megfelelően mindent megeszik. A probléma az esti és éjszakai szopizással van. Este fél hétkor van vacsi, amikor is bébiételt eszik (250g-os üveg), játszunk egy kicsit, fürdünk és 8-fél kilenc között térünk nyugovóra. De csak cicivel! Mindig is csak cicin aludt el, és ez a mai napig megmaradt. Éjszaka 2-3 olykor négyszer is felkel. Mindig cicire kell tennem, mert nem tudom másként megnyugtatni. Vízből csak pár kortyot iszik, utána a cici kell neki. Megpróbáltuk azt, hogy ez esti szopi helyett tejitalt adunk neki, de a cumisüveget nem fogadja el. Napközben sem hajlandó belőle inni. Egész csecsemő korától kezdve nem eszik cumisüvegből, csak pár kortyot iszik és utána löki ki a szájából.
    Segítséget szeretnék kérni:
    Miért kel fel olyan sokszor?
    Vacsorára tartalmasabb ételt adjak neki?
    Hogyan szokassam rá arra, hogy este cumisüvegből igya a tejet, és éjszaka se a cici kelljen neki, hanem fogadja el a cumisüveget?
    Valamit elrontottam? Nem jól csinálom?

    • Vida Agi

      2012. január 22. vasárnap

      Ezen a problémán nem segít a cumisüveg. A problémát az okozza, hogy a cicin elalvást szokta meg és amikor felébred, akkor ezt követeli, mert ehhez van szokva.
      Nem a cici miatt kel fel, hanem valami más miatt (pl. fogzik), de amikor ébred, akkor csak cicivel tud visszaaludni, mert ezt szokta meg. Önmagában az nem baj, ha este cicin alszik el, idővel ezt magától is elhagyja majd. Az éjszakai ébredések okát kell megnézni és ezen segíteni, hogy ritkábban ébredjen. Az ébredésnekk ebben a korban 3 oka lehet:

      1. Járás tanulás: A járás tanulás körüli időszakban átmenetileg lehetnek alvászavarok, ezek elmúlnak, amikor a kicsi már stabilan tud önállóan járni.

      2.Fogzik Ilyenkor kezdenek bújni a hátsó fogak, ami komoly fájdalommal jár (nem úgy, mint a metszőfogaknál, itt valóban erős fájdalom lehet). Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.

      3. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak „anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok.

      Az éjszakai ciciről leszoktatásnak több módja is van:

      1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
      2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
      3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. „elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, „elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
      4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.

  • Csilla

    2012. január 02. hétfő

    Kedves Ági!
    Kisfiam múlt héten volt másfél éves.
    Felkelés után és lefekvés előtt (reggelizés előtt és vacsorázás után) még mindig 2x240ml tápszert megiszik az ágyban!
    Kérdésem az lenne, hogy meddig ihatja még a tápszert, vagy mit tudnék helyette adni neki? Minden más étkezés alkalmával azt eszik, amit a család.
    Köszönöm válaszod: Csilla

    • Vida Agi

      2012. január 08. vasárnap

      Másfél évesen már ihat tejet tápszer helyett, erre cserélheted le.

  • Beus

    2011. november 30. szerda

    Kedves Ági!
    Mennyi ideig kell tápszert adni a babának, mert az én kisfiam 1 éves lesz és reggel megiszik 270 ml tápszert, utána felvágott, sajt, kenyér v. kifli, tízórai kiflicsücsök, ebéd amit mi eszünk csak külön elkészítve+ 200 ml tápszer(pedig rendes adagot eszik az ebédből), uzsi gyümölcs, este hasonló mint a reggeli+ 240 ml tápszer, és 11 kg, igaz 4200-al született. De a leginkább az aggaszt, hogy minden éjszaka felkel alig van hogy átalussza az éjszakát.inni-enni nem kínáljuk meg, de van hogy 2-3 órára is felébred. Olyankor át kell hozni a mi szobánkba hogy ne keltse fel a 4 éves nővérét. persze közénk, de ott sem alszik el csak bulizik, beszélget, gagyarászik, forgolódik.Ha elaszik vissza visszük a helyére. Nem tudom mit lehetne tenni, az első gyermekünk ilyenkor már rég végig aludta az éjszakát. Kérlek segíts!

    • Vida Agi

      2011. december 10. szombat

      Ennyi tápszer elég 1 évesen. Minden gyerek átmegy ezen a korszakon, hogy nem tud éjjel visszaaludni. Az oka többrétű, egyrészt ebben a korban törnek át az őrlő- és szemfogak, ami sokkal kellemetlenebb és fájdalmasabb, mint a metszőfogak áttörése (ha nyálzik és a kezét rágja, akkor éjjelre kapjon Nurofent, különösen, ha meg van dagadva az ínye). A másik ok, hogy annyira érdekli a világ, hogy nem tud lazítani, kikapcsolni. Segíthet este elalvás előtt 1 csésze afrikai vörös tea (Rooibos), valamint ha ilyenkor éjjel, amikor megébred, magatok mellé veszitek és úgy alszik vissza, ezzel megtanulja, hogy rajta kívül mindenki más alszik, de nem szokik be az ágyatokba, hiszen az esti elalvás a saját ágyában történik.

      • Beus

        2011. december 12. hétfő

        Kedves Ági!
        Köszönjük szépen a megnyugtató válaszodat…

  • Money

    2011. november 11. péntek

    Szia!
    Olyan kérdésem lenne, hogy most múlt 1éves a fiam és a tápszer helyett szeretném a tejet bevezetni! Ezt hogyan tegyem? Mindíg csak egy keveset és aztán egyre többet adagoljak a tápszerhez? Előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. november 15. kedd

      Először csak külön kóstoltasd meg, mint ahogyan a többi ételt is falatonként adva vezetted be. Ha 3 napon belül nem okoz semmit, akkor teljesen leválthatod a tápszert vele.

  • dredinal

    2011. október 03. hétfő

    Kedves Ági!

    Az én lányom most lett egy éves. Nagy baba a súlya már 11 kiló körül lehet és a hossza úgy 78 cm.(3050 grammal és 51 cm-el született) Este 8tól reggel hétig alszik, majd kap 240 ml tápszert, utána 9 körül próbálok Neki egy kis gyümölcsöt adni,de jobban szereti ha sajtot kap, ebből egy gyufás doboznyi mennyiségűt eszik meg. Séta közben viszont szívesen majszol el egy negyed kiflit, esetleg egy kisebb pogácsát. Délben főzelék husival, általában egy bébiétel el szokott fogyni. Háromkor kap gyümölcsöt túróval: ha bébiételeset kap el szokott fogyni egy üveggel, a saját készítésűt csak tejpéppel eszik meg, majd hatkor annyi főzeléket amemmyit csak bele tudok tuszkolni. Ez kb. 3/4 üveg, végül fürdés után nyolckor 300 ml tápszert kap. A kérdésem az lenne, hogy jó ez így? A napi 6szori 2főzelék-2gyümölcs-2tápszer étkezést csak úgy tudom biztosítani Neki ha 3 óránként etetem, de nem mindig tűnik éhesnek, és az etetőszékben sem ül már szívesen. Játszótéren vagy séta közben pl. sokkal jobban eszik, de ha kap megfelelően érdekes dolgot a kezébe akkor az etetőszékben ülve is eszik, ha nem akkor pedig dobálózik a játékaival. Apró kenyérdarabokat, sajtot szívesen csipeget, hiszen már 4 foga van. Hogy tudnám jobban csinálni? Mit hagyjak ki esetleg? Ha a lányom 11-12 órát alszik, az ébren töltött 12 órát hogy tudnám úgy beosztani, hogy minden számára fontos tápanyagot megkapjon?

    • Vida Agi

      2011. október 07. péntek

      1 évesen már nem kell ennyit etetni a babát, hagyni kell, hogy egyedül egyen és akkor lesz türelme az evéshez. Egyébként a leírtak alapján teljesen eleget eszik, nem kell ennél többet ennie. Mivel 5 étkezés van, és napközben alszik is a baba, ezért ebben a korban már nem azt kell nézni, hogy 4 óránként egyen, mert ezt nem lehet tartani, inkább arra kell ügyelni, hogy úgy egyen, mint a felnőttek: 5x naponta, reggel, tízórai, ebéd, uzsonna vacsora, amiből a tízórai és az uzsonna lehet kevesebb és könnyebb, nem kell már főzelékeket adni, elég a gyümölcs.

  • Zsuzsi

    2011. augusztus 04. csütörtök

    Szia Ági!

    Nekünk pont az ellenkező a problémánk, amit biztos sokan irigyelnek, de minket sokszor aggodalommal tölt el, hogy nagyon sokat eszik a kisfiúnk. 2600 grammal született, de most, 13 hónaposan is csak 9000 gramm. Már fél évesen abbahagytam a szopizást, mert utálta, azóta csak reggelente kap tápszert, este tejpépet, napközben még 4szer eszik, elég nagy adagokat, rendes ételt, zöldséget, kiflit, gyümölcsöt, joghurtot, mindent amit lát. De még így is, amikor mi eszünk (vagy bárkit lát enni…) odamegy kunyerbálni, mintha éhes lenne… lehet hogy tényleg az?

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Örülj neki, hogy ilyen jó étvágyú, nyugodtan egyen, amikor kéri. A kunyerálás általában nem éhségből, hanem kíváncsiságból fakad, idővel kinövi majd.

  • Krisz

    2011. július 30. szombat

    Kedves Ági!Kislányom 1 éves és kb 3hónapja van probléma az evéssel.Reggelizik és vacsorázik rendesen csak az ebéddel van gond!Vagyis jobban mondva a főtt étellel.Úgy kell beleimádkozni 2-3 kanállal.Gyümölcs alig-alig és a zöldség egyáltalán nem.Pedig ezelőtt evett mindent amit adtam neki!Ha valami újat adnék neki szinte meg sem tudom kostoltatni vele!Tápszert azt eszi és most már a tejjel is probálkozunk.A védőnő azt mondta ne aggodjak ez így biztosan elég neki és a fogzás és az időjárás is közrejátszik!Fogyni nem fogy sőt de szeretném tudni hogy ez normális vagy mit tegyek?Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      A fogzás tényleg okozhat átmeneti étvágytalanságot. Ne akard beleimádkozni az ételt, inkább hadd próbálkozzon ő az evéssel, add a kezébe a kanalat, kapjon olyan ételt, amit maga meg tud enni kanállal, és egyetek együtt, mert így neki is jobban lesz kedve hozzá.

  • Kisné Mónika

    2011. július 14. csütörtök

    Szia Ági!
    Az én kislányom 1 hét múlva lesz 1 éves.Az a gondom,hogy éjszaka még mindig felkel szopizni,2-szer,3-szor. Napközben is,ha fáradt,álmos,kéri a cicit.Lehet,hogy én rontottam el,mert legtöbbször szopizás közben aludt el. A tanácsodat szeretném kérni,hogy hogyan szoktathatnám le a leghumánusabban az éjszakai szopiról,vagy majd magától elhagyja?
    Válaszodat előre is nagyon köszönöm!
    Üdv. Móni

    • Vida Agi

      2011. július 16. szombat

      Erre több módszer is létezik:

      1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
      2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
      3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. „elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, „elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
      4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.

  • Kriszta

    2011. április 17. vasárnap

    Kedves Ági!
    2 hét múlva lesz egyéves a kisfiam. Jól fejlődik, de sajnos 6 hónaposan kijött rajta az atópiás ekcéma. Több orvosnál voltunk ,egész listánk van arról, mit ne egyen 1, ill. 2 éves koráig. Azóta a tünetek elmúltak, egyedül az arcán nem múlik el egy ekc. folt. 6 hón. korig szopizott, de az elejétől kezdve hozzá kellett táplálni. Eddig szinte kizárólag gyümölcsöt és zöldséget kapott, valamint gluténmentes gabonaféléket. 2 hete kezdtem óvatosan gluténtart. kekszet adni neki. A vacsija eddig 240ml sinlac és 180 ml tejpótló tápszer volt. Kb 1 hete nem hajlandó az eddigi sinlac vacsit meginni, csak a tejpótló tápszert és 9 helyett 10-kor alszik el. Előtte már régóta átaludta az éjszakákat, de most megint felébred 2-kor és megiszik 100ml tejcit. Szilárdat nem fogad el este, ebédre főzeléket cs.mellel, uzsira gyümölcsöt eszik. Mit javasolsz?

    • Vida Agi

      2011. április 24. vasárnap

      Nem hinném, hogy ez a gluténnal függ össze, a gluténallergia általában hasmenést, puffadást, hasi fájdalmat okoz. Most valószínűleg az a gond, hogy nem lakik jól este, mert kimarad a Sinlac és ezért éhes lesz éjszaka. Próbálj meg vacsorára is főzeléket adni neki.

  • Kiss Viktor

    2011. március 17. csütörtök

    Kedves Ágnes!

    A kislányom 13 hónapos kis súllyal 2400 grammal született. Jelenleg 8600 gramm.
    A következő képen eszik minden nap:
    7 körül 120 ml tápszer
    9 óra gyümölcs tejpéppel
    12 óra főzelék
    13:30 150 ml tápszer
    16:30 180 ml tápszer
    18:00 vajas kenyér v. ilyesmi
    19:30 210 ml tápszer

    Az lenne a kérdésem, hogy így jól etetjük vagy a tápszert nem kellene már elhagyni? Helyette teát vagy tejet esetleg gyümölcslevet adni?

    Viktor

    • Vida Agi

      2011. március 24. csütörtök

      1 éves kor után, ha nem allergiás a kicsi, akkor a tápszer helyett át lehet térni a tejre és már elég csak reggel-este tejet/tápszert adni, a többi étkezés már szilárd legyen (gyümölcs, főzelék stb.)

  • sárgabarackocska

    2011. március 10. csütörtök

    Szia Ági!

    Kisfiam 1 hónap múlva lesz 1 éves. A problémám az, hogy éjszaka még mindig felkel enni. ekkor 100-130ml megeszik utána alszik tovább rendesen. Régen adtam neki hajnalban enni, akkor mindenki azt mondta, hogy nyugodtan adjak neki, ezt majd úgy is elhagyja ha elkezdjük a szilárd ételeket. Hát nálunk minden maradt. Már csak reggelire kap tápszert, minden más étkezés szilárd.
    Nem tudom, hogy ez normális-e és vajon mitől fog leszokni erről? Nekem be kell-e avatkoznom? Meddig mondható „normálisnak”, hogy egy gyerek felkel enni?
    Mivel hajnalban eszik ezért reggelire már csak 100-131 ml tápit eszik meg. ebédre 250-280 ml főzelék, uzsonnára 150-180 ml gyümitúrókrém, vacsi 150-180 ml főzelék és még 200ml tápi az ágyban lefekvéskor. A vacsorával gondunk van, mert egyre kevesebbet eszik meg. Nem tudom mi az oka. Az etetőszékben már türelmetlen, dörzsöli a szemét, teljesen azt játsza, hogy ő nem éhes de ezt nem igazán tudom elhinni, mert az uzsonna és a vacsi között általában 3 óra telik el. Utána fürdés és az ágyban még megeszik 200 ml tápit. Lehet, hogy este inkább azt várja, hogy tápit kapjon és azért nem eszik rendesen főzeléket?
    Köszönöm segítségedet

    • b. nora

      2011. március 10. csütörtök

      Szia!

      15 honapos kislanyom kb ugyanezt produkalja este.Az ebedet siman megeszi az etetoszekben, de este dobja magat benne.Ha hagyom jatszani, akkor magatol tatja ki a szajat es elfogy a tisztesseges adag vacsora.Nem is igazan jatszik, az is eleg, ha egymassal szemben ulunk a foldon:)es ugy etetem. Nem tudom mi lehet az oka, hogy estere mumussa valik az etetoszek 😀
      Lehet, hogy nalatok is ez a problema.

    • Vida Agi

      2011. március 19. szombat

      Ha 3 órával korábban megeszik 150-180 gramm túrókrémet, akkor nem biztos, hogy vacsoraidőben éhes már, ebben a korban a szilárd ételekből 4 óránként esznek a babák. Ha uzsonnára kevésbé laktatót adnál (pl. gyümölcsöt), vagy később lenne a vacsora, akkor több fogyna belőle. Ráadásul ez a vacsora így nagyon sok: főzelék, aztán 200 gramm tápszer… lehet, hogy főzelék helyett inkább „hagyományos” vacsorát kéne adni (kenyér, felvágott, tejtermékek stb.), mert ebből kevesebbet eszik és utána jobban „elfér” a tápszer, ráadásul a szilárdabb ételt lassabban is emészti meg, mint a főzeléket.

      Az egyébként normális akár másfél éves korig, hogy megmarad a hajnali (vagy egy éjszakai) evés, mert a baba gyorsan emészt, és olyankorra tényleg éhes már.

    • Vass Barbara

      2011. április 11. hétfő

      ezek a gyereket egy kaptafára készültek!!!Az én 11 hónapos kisfiam is ugyan ezt csinálja aludt éjszaka 12 órát , de fél óra múlva az evésnél már dörzsöli a szemét meg néz maga mögé mintha ott lenne valaki…na meg az öklét nyomkodja a szájába, enni persze nem hajlandó, más mindig fontosabb.:):)

  • Laura

    2011. március 03. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kisfiam 12 és fél hónapos (szül.:3540g és 54cm),most 10500g és 80cm.A problémám nem a szilárd ételekkel van,hanem a szopizással.Mindent megeszik válogatás nélkül,readásul mennyiségeket is,önnálóan.10 hónapos korától jár,nagyon mozgékony,érdeklődő kisfiú.Fogunk 2 van,most úgy néz ki,hogy a felső 4 foga egyszerre jön…
    A problémám az,hogy 1 éves koráig háromszor szopott,majd kéttszer most meg egyáltalán nem akar,reggel még a szájába vesz,de nem igazán szopik,viszont este sír,ha szoptatni akarom,próbáltam már alvás közben is,de akkor is sír.Tanácstalan vagyok,lehet,hogy leválasztja magát,vagy a fogzás miatt?Tejtermékeket eszi,de tejet még nem adtam neki.A védőnőm nem is javasolja,azt mondta,hogy káros…ez tényleg így van?
    Válaszodat köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Ebben a korban már előfordulhat, hogy elválasztja magát a baba. 1 éves kor után már kaphat tejet, ha nincs allergiás a családban.

  • Barnáné Gunther Annamária

    2011. január 27. csütörtök

    Kedves Ági!
    A kislányom tegnap volt 1 éves. Több helyn olvastam már, hogy ebben a korban az evés „nem” izgalmas a gyerekek számára, ezt elfogadom rendben, de mi a helyzet az egyedüli kanállal evéssel? Vivien a darbos ételeket szépen csipegeti- sőt a kenyérkockáról a sajtot lszedegeti és azt eszi meg előbb- de kanalat nem tudok a kezébe adni, pedig már hónapokig próbálkoztunk a „két kanalas” módszerrel, aminek az lett az eredménye, hogy már a 3.kanala van, mert mindegyiket játéknak tekinti és dobálózik vele. A szájába venni még véletlenül sem szokta, étellel együtt meg nem merem adni neki az előbb említett okok miatt. Képtelen vagyok ennyit takarítani utána… Szóval hogy szoktassam rá a kanállal evésre? És a pohárból itatásra? Amikor megpróbáltuk 1héten keresztül napi 5-6 átöltöztetéssel járt, egy nagy öltözködés volt az egész napunk a vele járó ordítással, mikortól „kell” megtanulnia egyedül inni? KÉRLEK SEGÍTS!

    • Vida Agi

      2011. január 30. vasárnap

      Egyedül, kanállal enni tökéletesen ügyesen (pl. a levest nem kilocsolva) 2 éves kor után tud a baba. Azelőtt is képes rá, de nem túl hatékony. Próbálkozni lehet vele már korábban is, 1 éves kor előtt is kaphat kanalat a kezébe, lehet próbálkozni, de ez egyelőre csak a játék szintjén történjen. Pohárból inni is lehet már próbálkozni, de megtanulni általában csak másfél éves kor körül szokták.

  • Era

    2011. január 25. kedd

    Kedves Ági!
    Ismét a tanácsodat kérném.Kisfiam 2 hét múlva 1 éves lesz,már 8 foga van,7 hónapos korától növeszti őket,úgyhogy szinte mindig fogzik.A hízással nincs gond a minimumot mindig meghízta(a fogzási étvágytalanság ellenére)A problémám a következő:kisfiamat szeretném megtanítani ,hogy kis darabkákat csipegetve egyen,de nem megy.Kekszet,kiflicsücsköt,fagyitölcsért,kenyérhéjat ügyesen eszeget,ezeket az asztalról is felveszi nem kell a kezébe adnom.Hiába teszek elé banánt,kenyérkatonákat feltéttel,sajtot,csak szétnyomkodja,nézegeti és végül mind a földön végzi.Nem a darabossal van szerintem gondja csak játéknak tekinti.De legalább csak egy-két falat a szájában kötne ki azzal már megelégednék.A banánt is imádja bármekkora darabban adom a szájába,de ha a kezébe adom nem jut el odáig.Mi lehet a probléma?Valamit rosszul csináltam?Igaz a játékait is folyton kidobálja mindenhonnan.Remélem még nem késtem el!Kérlek segíts!Köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      Mivel sok mindent megeszik darabosan, ezért itt nem arról van szó, hogy ne tudna csipegetve enni, de csak bizonyos ételeket szeret így enni. Legyél vele türelmes, majd megtanulja ezeket is magától enni.

      • Era

        2011. január 27. csütörtök

        Köszönöm szépen!Erre a válaszra számítottam,de azért jól esik a megerősítés.
        További sok sikert kívánok!
        Era

  • Rita

    2011. január 16. vasárnap

    Kedve3s Ági?

    Kislányom nagyon jó evő, egy éves lesz egy hét múlva. A gondom az, hogy amint darabosabb ételt adok neki, kilökdösi a nyelvével. Még csak egy foga van. Ezt lehet az oka? Viszont a gyümölcsöket (alma, körte, narancs, pamelo…) és pogácsát nagyon szívesen elrágcsálja. Baj, ha még ilyenkor nem eszik darabosabb ételeket?
    Másik kérdés: Hogyan kell elkezdeni a tej bevezetését? Most kb. 210 milli tápszert eszik reggel és este. Tejből is ennyit kell? Milyen tejet?

    Válaszod előre is köszönöm

    • Vida Agi

      2011. január 18. kedd

      Ha a gyümölcsöket már elrágcsálja, akkor idővel a többit is meg fogja enni, a fogak számának ehhez nincs köze, fog nélkül is kiválóan tud rágni a baba, ha már megérett rá.

      A tejet is ugyanúgy tudod bevezetni, mint bármilyen más ételt. Először csak egy kiskanálnyit adj neki, aztán másnap megint egy kicsit, és ha 3 nap alatt nem okoz semmilyen tünetet, akkor nyugodtan adhatsz belőle akár egy teljes adagot is.

  • Csegedi Melinda

    2010. november 10. szerda

    Kislányom 3070g al született. 1 hét múlva 1 éves. Az étkezéssel van gondunk. Már sokmindent kipróbáltam, de valahogy mégsem működik a dolog. Sosem volt nagyevő, de mióta bújnak a fogai csak kinlódunk az evéssel. Kezdetben gyönyörűen kanalazott. 1-1,5 üveg bébiételt megevett egy étkezésre, de most a kanalazást elutasítja. Reggel 8 körü 190-250 ml tápszert eszik, tízóraizni em hajlandó, az ebéd idejét is ki kell tólnom 1 óra utánra( bár tegnap csak 3-kor akart enni). Ekkor főzeléket próbálok adni neki husival, de 2-4 kanál után már nem hajlandó kinyitni a száját. Ha gyümölcsöt adok neki husival lehet, hogy megeszik önként 5 kanállal, ha egy csomó játékot adok neki, talán egy fél, 3/4 üveggel ( 1 óra alatt) ma kanalazni semmit nem akat, 110 ml tápszert evett meg. 5 óra körül esszük az uzsonnát, gyümőlcs, joghurt, mostanában ebböl is csak fél üveg csúszik le unszolásra. Este 8-9 között 190-250 ml folyékony tejpép, mert a síma tejpépeket, gagonapépeket nem eszi. Éjjel 1x felkel enni, ekkor kb 200-250 ml tápszert eszik. A kenyeret kalácsot, kekszet szereti, sőt sokszor követeli, csak az a baj, hogy még csak 5 foga van, így hosszú idő alatt nagyon keveset tud megenni darabos ételből, rengeteget rágja. Hamarabb megun a székben ülni, mint ahogy megenne norm. menny. ételt.
    Mit tudnék csinálni. Már én is főztem neki, de azt sem eszi jobban. 1 hónapja nem hízott semmit. 8200 g-nál megállt.
    Köszönöm előre is a választ.

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      Próbálj minél több olyan ételt adni, amit maga is ehet és nem kell sokat rágni, pl. tészta szósszal, főtt vagy sült krumpli, párolt zöldségek, sajtkocka, kölesgolyó, apróra vágott husi, szőlő, barack, és más puha húsú gyümölcsök stb. Hagyd minél többet egyedül enni, és olyankor is üljön oda, amikor ti is esztek, ez az ő étvágyát is meghozza majd és sokat tanul belőle. Azt nem javaslom, hogy mindig szórakoztasd evés közben, hogy egyen.

    • Lendvai Emese

      2010. november 16. kedd

      Mintha az én kislányomról írt volna Melinda!Ugyanezek a problémák vannak vele! 8.-án volt 1 éves és 8550g ( születési súly:3210g). Az étkezések nagyon nehézkesek és nekem is felkel 1x éjszaka. Szóval ugyanazokat tudnám leírni mint Ő!
      Próbáltam a darabos ételeket, amiket egyedül tud enni de azokból is csak csipeget és aztán elkezdi dobálni és nem hajlandó utána már enni! Remélem ez csak átmeneti állapot!? Most elkezdtem olyan vitaminkészítményt adni neki ami meghozza az étvágyát de ez is csak addig segít míg szedi. Na de ezt sem adhatom állandóan, vagy igen?

      • Vida Agi

        2010. november 20. szombat

        Lehet folyamatosan adni a vitamint, de ettől csak akkor lesz étvágya, ha vashiánya volt, egyébként a válogatósság kérdése inkább a szokásokon múlik.

    • Veronika

      2010. december 10. péntek

      Szia! Nem vagyok szakértő csak az én kislányom jól eszik és csak azt tudom elmondani, hogy nálunk mi a helyzet. Nincs nasi soha, durván 3 óránként etetem mert így jön ki nekünk a napi 5 X étkezés. De ő 12 órát átalussza éjjel. Ha eleinte nem eszik (pár nap) nem kell aggódni amint rájön a rendszerre elkezd majd enni rendesen max pár nap.Ne eröltesd ha nem eszik hagyd ki az étkezést majd a következő etetésnél enni fog.De ne adj neki semmit etetések között kivéve a vizet. Ebben a korban amúgy lecsökken a súlygíarapodás mert mostmár nagyon mozgékonyak csak fogynia nem szabad.Az én kislányom is csak 20 dekát hízott a 12. hónapban.

    • Mariann

      2011. január 02. vasárnap

      Szia

      Nálunk is ez a helyzet,kislányom szilveszter napján volt egy éves.
      9760g (születési súly:3020g),még mindig szopizik napközben is és este is,enni nem nagyon akar,reggelire semmit nem fogad el csak szopizik,aztán alszik fél egy órát,utána kap kis gyümölcsöt,amit a kezébe adok,így megeszi:-)Ebédre általában 11-12 körül kerítünk sort,velünk eszik az asztalnál,játékot szerintem nem jó adni neki,mert nem az evésre koncentrál:-)Inkább teszek az ő tányérjába is ételt,nálunk a pörkölt tésztával nagyon bejött,mert azt meg tudja fogni egyedül és a levesben a nagyobb darab répákat:-)Aztán alszik egyet cicivel.Délután,tejszeletet kap vagy joghurtot,amit szívesebben fogad,aztán késő délután egy kis gyümölcs,és estére cicizik:-)Éjjel még mindig felkel kétszer-háromszor szopizni…

      A lényeg,hogy szerintem a kis kezébe kell adni az ételt amit megtud fogni szívesebben megeszi együtt családi körbe:-)

    • Emőke

      2011. január 13. csütörtök

      Én is ráismertem a kislányomra. Nálunk annyival rosszabb a helyzet, hogy a hozzátáplálás elejétől fogva nem eszik jól. 3350 g-al született, februárban lesz 1 éves, most 9 kiló. A hozzátáplálást 5 és fél hónaposan kezdtük, azaz kezdtük volna, de ő szinte semmit nem eszik meg. Addig jól volt tejem, este kellett egyszer pótolnom elalvás előtt. Amúgy még mindig szopik, éjjel is egyszer.
      Most ott tartunk, hogy a gyümölcsöket még csak-csak megeszi, de a főzelékek közül csak a sütőtököt. Eddig egyetlen egyszer evett meg egy teljes üveg bébiételt. Így egész nap szinte tápszert kap, mert amúgy meg éhes, bár tápszerből is kevesebbet eszik meg, mint amennyi az adagja lenne. Próbáltam, hogy nem adok neki és újra meg újra megkínálom a szilárd étellel, de olyan sírógörcsöt kap, hogy képtelenség megetetni. A kézből majszolást ő is szereti, de nem eszik meg érdemi adagot semmiből. Azzal biztatnak, majd a bölcsiben eszik a többiekkel, hát köszönöm!

    • Kellerné Timi

      2011. január 30. vasárnap

      Szia Melinda!
      Ugyan ez van nálunk is!Nem akarnak enni a gyerekeim!Elküldtek már minket vizsgálatokra,allergia tesztre,vérvételre és minden hiába!Azt mondta a doki,hogy genetikailag ilyenek ne aggódjak!De azért mégis milyen rossz egy anyának amikor etetné a gyermekét és az nem hajlandó elfogadni szinte semmi érdemleges kaját!A tejszelet,a rudi,a joghurt az menne,de nem ehetnek mindig ilyesmit!Na meg a tészta a nagy kedvenc.A kisfiamnak meg a sok tápszer azt inna egész nap.De végül is mindenből esznek csak nem olyan mennyiséget ami kielégítő lenne.A lányom 2940gr-mal született most majdnem 4 éves és 12kg.A kisfiam 3430gr-mal született most 1,5 éves és 8600gr.Pehelysúlyúaknak hívom őket!”Majd az oviban látják a többi gyereket és enni fognak”.Ezzel nyugtatgatnak!Hát majd kiderül!Üdv.Timi

  • ENi

    2010. szeptember 11. szombat

    Sziasztok! Azt szeretnem kerdezni, hogy a 11 honapos kisfiamnak mikortol ajanljatok a gluten-fogyasztast, ha en gluten-erzekeny vagyok?

    Válasz: Ilyen esetben 1 éves korig lehet várni és utána fokozatosan bevezetni őket, figyelve rá, hogy előjönnek-e a tünetek (puffadás, étvágytalanság, hasfájás vagy vérszegénység)

  • Biro Ely

    2010. július 30. péntek

    Milyen edesseget lehet adni egy 1 eves babanak/- aki meg sok anyatejet szopizik.
    kekszfelet, vagy mar a kremesek is szoba johetnek. Gondolom ajanlott a sajat keszites

    Válasz:Krémest csak akkor, ha már evett tojást és nem allergiás rá. Kekszeket kaphatja már 1 évesen, ha nem gluténallergiás és evett már kenyeret.