Miért csapkodja magát a baba?

Alig 1-2 éves és néha teljesen elveszíti az önkontrollt: magát csapkodja, a fejét a földbe veri vagy másokat ütöget. Hiába szólsz rá, nem használ. Mi okozza ezt? Mit tehetünk ellene?

Sok szülő kétségbeesik, amikor első ízben tapasztalja meg a gyermeke csapkodását. “Miért csinálja ezt? Hiszen tőlünk sosem lát ilyesmit…” – mondják. Tudni kell erről, hogy az 1-2 évesek ilyen fajta csapkodása mögött nincs szándék vagy tudatosság, valójában nem is agresszióról beszélünk.

Mi történik ilyenkor? Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk az időben oda, amikor a baba megszületett. Az újszülött minden kellemes vagy kellemetlen élményre a teljes testével reagál. Ha sír, a lábát felhúzza, rúgdos, a karjaival koordinálatlanul csapkod. Az első életév során egyre tudatosabban használja a testrészeit, ügyesen nyúl a játékokért, megtanul kúszni-mászni, azonban, ha olyan helyzetekkel találkozik, amiket még nem képes kezelni, ugyanúgy a teljes testével reagál. Hiába 1 éves “nagyfiú” vagy “nagylány” már, ha nagyon fáradt vagy éhes, éppúgy elveszíti a kontrollt maga felett, mint újszülött korában. Ilyenkor “visszamegy” babába és nem képes segítség nélkül megnyugodni.

A problémát az okozza, hogy ebben az életkorban egyre komplexebb helyzetekkel találkozik és egyre több érzelmet él át, amiket azonban még nem képes kezelni. Megjelenik az életében a szeparációtól való félelem, a csalódás érzése, a társas kapcsolatokkal kapcsolatos érzések ő azonban még nem képes kezelni ezeket. Ha csalódik magában (pl. nem sikerült megcsinálnia valamit) vagy benned (megtiltottál valamit), az ezzel kapcsolatos feszültségre a teljes testével reagál.

Minden babánál más az, ahogyan reagál ilyenkor. Van, aki csapkod, van, aki a földre veti magát, mások a fejüket verik a falba, rúgdosnak, harapnak, marnak vagy addig sírnak, míg el nem kékül a fejük.

Az 1-3 éves kor közötti időszak egyik legnagyobb tanulnivalója a kisgyerek számára az önkontroll. Ahonnan ezt megtanulja:

1. A szülei példája: ha ők képesek higgadtak maradni nehéz helyzetekben, a kicsi is könnyebben megtanulja, hogyan is kell megnyugodni. Ez nem azt jelenti, hogy ne mutathatnánk ki a gyerek előtt az érzelmeinket, azonban az is számít, hogyan tesszük ezt. Pl. csak mondunk valami cifrát vagy a földhöz csapunk valamit. Amikor a gyermekünk ebben az életkorban van, különösen fontos, hogy mi magunk is elgondolkodjunk azon, hogyan vezetjük le az indulatainkat és megtaláljuk azokat a módokat, ahogyan ki tudjuk adni őket (pl. rendszeres sport, mozgás, zene, művészetek, tánc stb.)

2. A segítség, amit kap: amikor nagy érzelmeket él át, nyűgös, fáradt, túlpörgött, hisztis a mi megnyugtató közelségünkre szorul rá. Egy ilyen korú kisgyerek bizonyos szempontból “baba” még, míg sok szempontból már függetlenedik tőlünk, még ezer szállal kötődik hozzánk, az érzelmei szabályozásában pedig még külső segítségre szorul. Sokan megbüntetik a csapkodó kisgyereket, büntiszékre kerül vagy beteszik a kiságyba, amíg meg nem nyugszik, így azonban magára hagyják az érzelmeivel, nem kap segítséget. Látszólag megnyugszik, de a stresszhormonok megmaradnak a szervezetében és, hasonlóan a sírni hagyáshoz, a stressztűrő képesség is romlik. Van olyan gyerek, aki ilyenkor megengedi, hogy megöleljük, simogassuk, mások eltolnak maguktól, de nekik is fontos, hogy mellettük maradjunk és segítsünk megnyugodni.

3. Az érzelmi intelligencia fejlesztése: ahhoz, hogy a kicsi képes legyen kezelni az érzelmeit, fel kell tudnia ismerni azokat. Ennek a tanításában az első lépés, ha megnevezzük számára az érzelmeket (pl. “tudom, hogy most mérges vagy”), valamint sokat mesélünk, mondókázunk és ilyenkor a történet során eljátsszunk neki 1-1 érzelmet.

Az érzelmek megélése is egészen más lehet különböző habitusú gyermekeknél.

Vannak olyan gyerekek, akik kifelé fordítják az indulataikat: kiabálnak, sírnak, másokat bántanak. Ők általában hamarabb felhergelik magukat, de utána gyorsan vissza is térnek a rendes kerékvágásba.

És vannak olyan gyerekek, akik inkább befelé fordítják az indulataikat. Ők egészen kicsi korukban is inkább magukat “bántják” és később is jellemző lehet rájuk pl. a körömrágás. Ők lassabban jönnek dühbe, sokáig csak “gyűjtögetik” magukban a haragot, de amikor kiadják, akkor nehezen nyugszanak meg.

Mit tehetünk?

A rászólás ilyenkor nem használ, sőt gyakran inkább csak megerősíti a gyerekben, hogy ő ilyen “csapkodós gyerek” és még inkább csinálja majd. Inkább abban kell neki segíteni, hogy különféle tevékenységekkel ki tudja magából adni a feszültséget, az indulatot, ennek a legjobb módja a rendszeres mozgás és később az irányított mozgás (tánc, ovis torna, küzdősportok, babaúszás, kicsiknek való jóga stb.), ahol megismeri és megtanulja tudatosabban irányítani a saját testét.

Ennek része az is, hogy felhívjuk rá a figyelmét, mit is tett, de játékos módon: Fogd meg a kezét (lábát) és mondd neki “Láb, állj!” VAGY “Hallod te kéz, ideje megállni!”
Ettől a kicsi meglepődik és nem kellett sokadszorra is azt mondanod, hogy “nem”, “nem szabad”, “ne csináld”. Azzal, hogy megfogod a kezét egyértelművé teszed, mit ne csináljon, azzal, hogy kimondod a testrész nevét, megérti melyik testrészével mit nem szabad csinálnia.
A humortól pedig elillan az indulat 🙂

Otthonra lehet neki venni egy nagy felfújható bokszzsákot (most már sokfelé árulják) és elmondani, hogy ha dühös, akkor azt szabad boxolnia nyugodtan. Emellett meg kell tanulnia azt is, hogy az indulata nem baj, nem szégyellnivaló, csak a helyén kell kezelni. Amikor látod, hogy haragszik, dühös, mondd ki az érzelmet, amit érez, hogy benne is tudatosuljon, pl. “Tudom, hogy most dühös vagy” és adj neki iránymutatást, mit csináljon ahelyett, hogy magát csapkodja, pl. “Gyere és boxold meg a boxzsákot!” vagy “Gyere és varázsoljuk el a haragodat, ezzel a nagy varázspálcával” (és egy fakanállal hókuszpókuszold el a haragját, ez jó játék, tetszeni fog neki és elszáll a haragja is :))

Az indulatkezelés elsajátításában a kreatív tevékenységek is sokat segíthetnek: a rendszeres mondókázás, ujjfestés, gyurmázás, zenélés, tánc, szabad alkotás egyaránt segíthet az érzelmek megismerésében és megfelelő kifejezésében.

Sok kisgyerek a bölcsiből/oviból hazatérve válik hisztissé, csapkod. Ennek az az oka, hogy a nap folyamán sok feszültség gyűlt fel benne, ezért jó, ha hazafelé kimentek a játszótérre, sétáltok vagy kismotorozik, így hazatérve már sokkal nyugodtabb lesz.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

6 Comments

  • Nagy Nelli

    Reply Reply 2017. július 23. vasárnap

    Kedves Ágnes!

    Kislányom augusztusban lesz 2 éves. Lassan, de biztosan haladva próbálom leszoktatni a ciciről! Eljutottunk addig, hogy csak napi kétszer, a két elalváshoz használjuk! Ügyesen kicselezve beszokott próbálkozni azzal, hogy szól: Anya fáradt vagyok, aludjunk mert tudja, hogy ilyenkor cicit kap. És itt kezdődik a problémám azzal, ha elutasítom nagyon kiborul! Annyira felhúzza magát, sír, ordít, rugdos, elutasít engem is és az apukáját is, leül a Földre és sír! Szól, hogy “anya Gyere ide”. Ha oda megyek hozzá akkor pedig elküld ” anya ne, hagyjál”. Ez a sírás minimum fél óra és csak fokozódik! Próbáltuk higgadtan kezelni, volt hogy kiabáltunk(tudom ez Sosem megoldás). Nem tudjuk kezelni ezt a helyzetet! És csak cici miatt hisztizik! Sose szokott! Nagyon ügyes kislány az élet minden területén, nem csapkod, nem irigy, szófogadó! Hogy tudnék ebben a helyzetben segítségére lenni?
    Előre is köszönöm tanácsát!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. július 24. hétfő

      Ne utasítsd el ilyenkor, hanem vigasztald meg! Ültesd az öledbe vagy feküdjetek le, beszélgess vele arról, hogy a cici most pihen és majd csak alvásidőben kerül elő, de anya itt van és szereti őt. A kisgyerek számára az érzés a fontos, hogy biztonságban van és mivel eddig a cici volt a biztonság forrása, most arra van szüksége, hogy valamilyen más módon kapja meg a vigasztalást. Emellett ilyenkor, ahelyett, hogy szimplán csak megtiltanád a cicit, beszélgessetek róla! Mondd el, hogy tudod, hogy most hiányzik neki a cici, de a cicik most pihennek és csak este kerülnek elő, de meg lehet őket simogatni, lehet velük beszélgetni. Tudom ez bután hangzik, de a kislányodnak ez segít feldolgozni, megérteni a helyzetet.

      • Nagy Nelli

        Reply Reply 2017. július 24. hétfő

        Köszönöm szépen a tanácsát!

  • Viktoria

    Reply Reply 2017. június 27. kedd

    Kedves Agi,

    Mi a helyzet akkor, ha a “baba” (jelenleg 2,5 eves nagylany) elete elso napjatol kezdve allandoan merges? Nem csak alkalmi duhrol, csapkodasrol, hisztirol van szo, hanem folyamatos, allando frusztraciorol. Kora reggeltol keso estig tarto nyavalygas/nyafogas/mergelodes/duhonges/orditas kombinacioja, ami lassan ket szulot kerget az oruletbe.
    Kovetkezetesek vagyunk, sok szeretetet, figyelmet es torodest kap a leanyzo, plusz megkapja a szukseges kereteket es hatarozottsagot is, tenyleg minden leheto utat bejartunk mar, rengeteg nevelesi tanacsot kiprobaltunk de egyszeruen nem boldogulunk.
    Tudjuk, hogy hatarozott jellemu a lanyunk, de ez a viselkedes szerintunk meghaladja az elofogadhato normat.
    Ilyenkor mi a teendo?

    Koszonettel,
    Viki

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. július 07. péntek

      Két lehetőség van:
      1. Vagy tényleg egész nap frusztrált a gyermeked, ahogyan írod, ezesetben arra gondolnék, nem hiperérzékeny-e, ami miatt nehezebben dolgozza fel az őt ért ingereket, hamarabb “telítődik”.

      2. Vagy szó sincs arról, hogy tényleg egész nap frusztrált lenne, hanem félreértitek egymást, titeket frusztrál az ő viselkedése, ettől feszültebb vagy, amire ő még feszültebb lesz. Ebben az esetben nektek lenne szükségetek pszichológusi segítségre.
      A szülő-gyermek kapcsolat egy kölcsönhatás, amiben el tudnak tolódni a viszonyok különféle irányokba, de ez visszaállítható, ha nem csak a gyereket akarjátok változtatni, hanem magatokat is.

      • Viktoria

        Reply Reply 2017. július 10. hétfő

        Koszonom a valaszt. Megerositi az itteni szakember velemenyet, valoszinuleg hipererzekenysegrol van szo. Ezen a szalon folytatjuk tovabb a munkat.

Leave A Response To Vida Ágnes Cancel reply

* Denotes Required Field