Nincs visszaút

„Korábban olyan jól aludt a babám, csendben eljátszott magában is, én csak azt szeretném, ha megint olyan lenne, mint volt” – írja sok anyuka, amikor segítséget kér tőlem. Rossz hírem van, kedves anyukák: a babát nem lehet „visszacsinálni”, és a régi szép idők sosem térnek vissza. Helyettük viszont új, izgalmas idők jönnek…

Nincs visszaútA gyerekekkel kapcsolatban minden életkorban csak egy dolog biztos: a változás. Különösen igaz ez a csecsemőkorra, amikor egyik hétről a másikra (sőt: egyik napról a másikra) tanul meg új dolgokat, ismer fel összefüggéseket, áll elő újabb szokásokkal, reakciókkal a világ dolgaira és a saját változásaira.

Gondolj bele, milyen nehéz helyzetben van ő. Hihetetlen gyorsasággal fejlődik, tanul meg új képességeket, melyek által egyre többet és többet érhet el. Olyan ez, mintha egyik reggel szárnyad nőne és másnap már tudnál repülni – alaposan felforgatná az életedet, a lelkivilágodat, nem? A babáknál pont ugyanez történik: az egyik pillanatban még magatehetetlen kis lény, csak látja maga körül a világot, de másokra van utalva, aztán már el is tud érni dolgokat, aztán egyre újabb és újabb tárgyakat tud megszerezni, helyekre tud elmenni – mindezt fel kell dolgoznia magában és meg kell barátkoznia vele, nincs mese.

Miért „romlik” el?

A baba valójában nem „romlik” el, csak változik. Új képességeket szerez, új részleteket tapasztal meg a világban és erre ad jelzéseket. Vannak olyan időszakok, amikor egy nagy változás előtt áll, és ezért nyűgösebb, vannak olyan időszakok, amikor egy nagy változást (pl. felállás vagy járás) kell feldolgoznia. Az, hogy vízszintesből függőlegesbe kerül és erre magától képes, számára jelentős változás, amihez az idegrendszerének is alkalmazkodnia kell (kicsit hasonló ez ahhoz, mint amikor valaki hónapokig kórházban fekszik és aztán egyszercsak fel kell ülnie vagy állnia)

A leggyakrabban előforduló esetek, amikor hirtelen megváltozik a baba:

1. a viszonylag már jól alvó baba 5-6 hónapos kora körül elkezd éjjel felébredni
Ennek többféle oka van: egyrészt ilyenkor indul be intenzívebben a mozgásfejlődés, másrészt megkezdődik a fogzás, mindkettő megzavarhatja a kicsi álmát.

2. a 3-4 hónapos baba nappal nehezen alszik el
Ebben az életkorban van egy olyan időszak, amikor a kicsi elkezd minden hangot élesebben hallani, minden fényt erőteljesebben látni, emiatt nehezebben alszik el.

3. az 5-6 hónapos elkezd tiltakozni a lefektetés ellen
Mostanra már annyira érdeklik a tárgyak, a történések, hogy képtelen kikapcsolni magától és ellazulni az elalváshoz. Felesleges azon munkálkodni, hogy jól kifáraszd, mert ez csak tovább pörgeti az idegrendszerét, inkább abban kell segíteni neki, hogy ki tudja zárni a külvilágot és ellazulni.

4. a 7-8 hónapos állandóan elégedetlenkedik, nem akar egyedül játszani
Éppen egy nagy fejlődési ugrás előtt van. Szeretne mindent megszerezni, mindenhova eljutni, de még nem képes rá. Hagyni kell küzdeni, próbálkozni, így általában legfeljebb 2-3 hét alatt túlesik ezen a korszakon és hatékonyan kúszni-mászni kezd, ettől azonnal megnyugszik majd.

5. a 11 hónapos mindig anya nyomában van
Ez is egyik napról a másikra kezdődik, mintha csak felkapcsoltak volna egy kapcsolót a gyerekben. Rájön, hogy mindig anya nyomában lehet, és meg is teszi 🙂 Nem kell különösebben foglalkozni vele, vond be a házimunkába és máris elfoglalja magát (így ugyan lassabban végeztek, de legalább nem kell egész nap kötekedni vele)

6. az 1 éves egész nap nyűgös
A járástanulás előtt 1-2 hétig kevésbé kiegyensúlyozott lehet a gyerek, ám ez abban a pillanatban elmúlik, ahogy rájön, hogyan kell járni.

7. a 12-13 hónapos hisztizik játék közben
Ilyenkor szembesül először azzal, hogy valamit nem képes megcsinálni és ez bosszantja, idegesíti. Ha higgadtan elmagyarázod neki, hogy mi a helyzet, mit kellene csinálnia és ezt minden egyes alkalommal megteszed, akkor hamar túljuttok ezen az időszakon.

Mit tehetek?

A baba számára fontosak az állandó szokások, a megszokás, a napirend, ezek a biztos pontok az életében. Ha minden változásra te is változtatással reagálsz, ha megpróbálsz mindent a régire visszaváltoztatni, azzal csak rontasz a helyzeten.
Ehelyett igyekezz a jól bevált esti rutint megtartani, az altatások, alvások módján nem változtatni (nem az időpontján, hiszen az a fejlődéssel együtt változhat, hanem azon, ahogyan eddig altattad, ami bevált – ha volt ilyen). Az ébrenléteknek is lehet egy ritmusa, ami mindig nagyjából ugyanaz: ébredés után evés, aztán játék egyedül, játék együtt, stb. Azok a kis napi rutinok, szokások, amiket bevezetsz, segítenek a babának feldolgozni a benne végbemenő változásokat.

Ha te türelmes és kiszámítható vagy és a környezetét is ilyenné teszed, akkor ő is könnyebben veszi majd a változásokat. A változás mindig nehéz, neked nem helyrehoznod, vagy javítanod kell rajta és nem azon munkálkodnod, hogy megint minden a régi legyen, hanem támogatnod és segítened ezt a folyamatot, hiszen erről szól a gyermeknevelés. Olyan ez, mintha egy rakoncátlan kis patakot próbálnál meg a medrében tartani, ami végül egyre nagyobb folyó lesz: nem tudsz semmit tenni azellen, hogy egyre nagyobb folyóvá váljon, de támogathatod a fejlődésében, a növekedésben.

Miért és hogyan lettél anya? Kerülj békébe magaddal és tanuld meg hogyan kezeld gyermeked állandó változásait, fejlődését! Töltsd le a tréning ingyenes első fejezetét innen >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

10 Comments

  • Erika

    2010. június 21. hétfő

    Kedves Ági!
    Kislányom 8 hetes, előfordul, hogy kisebb zajokra, néha még érintésre, felemelésre is megilyed, összerezzen, hangosan, vigasztalhatatlanul felsír. Ez nem állandó, egy-egy nap fordul csak elő, de akkor szinte egész nap ilyen. Egyébként ez az alvásra is igaz, néha bármit csinálhatunk mellette, néha pedig a legkisebb zajra is felriad. Alvás közben néha élesen felsír, aztán visszaalszik rögtön, ezt a hasfájásnak tulajdonítom, mert húzogatja vagy épp feszíti a lábát közben. Igazából a riadozás az ami nyugtalanít.
    Előre is köszönöm a válaszod.

    Válasz: Nem kell aggódnod. A babák 20%-a hiperérzékeny, tehát érzékeny a hirtelen zajokra, ijedősebb, de ezzel nem kell foglalkoznod, fokozatosan kinövi majd.

  • Ági

    2010. május 26. szerda

    Kedves Ági,
    Kislányom (első gyerek) 7 hónapos és egy hetes, 8.50 kg. Fejlődését tekintve nagyon ügyes, 5 hónaposan kezdett átfordulni hasról hátra és vissza, múlt héttől mászik, mászásból leül, két napja pedig felállt és ezt szorgalmasan gyakorolja is egész nap. Jó étvággyal eszik – szopizik két-három óránként- egyszer egy nap eszik főzeléket vagy gyümölcsöt, néha kétszer is.
    A gondok az alvással vannak.
    Soha nem volt egy jó alvó, de mostanság tanácstalanul állok és nem tudom, hogyan tovább.
    Kezdetben, az első 8 hétben evett és ordított, néha aludt egy keveset. Aztán jött három hét, amikor 12 órákat aludt éjszakánként, nappal egyáltalán. Kb. 3 hónapos korától éjszakánként legalább kétszer felkel szopizni, semmilyen módon nem lehet lebeszélni róla. 🙂
    Az utóbbi egy hónapban kijött a két alsó középső metszőfoga. A felső ínyében a szemfogai helye nagyon duzzadt már hetek óta. Emiatt (??) nappal megint nem tud aludni, csak ritkán és keveset, többször szopizik, nagyon rapszodikusan, éjjel legalább 2-3 alkalommal költ szopiért, és többször felsír, ilyenkor néha cumival, vagy lidocainos géllel meg lehet nyugtatni.

    Elég sokat emésztem magam emiatt, nem tudom, jól csinálom e amit csinálok, ezért kérném a tanácsod. Megszokott dolognak számít e az ilyesmi a babáknál?
    Hozzátenném, hogy ő egy jókedélyű kislány, mindenkivel barátságos, sokat nevet, de mostanában a lefekvés és felkelés állandó kisérője a sírás…
    Megpróbáltuk a fürdetést alvás előttre programálni, ettől csak virágos kedve támadt, felpörgött a locsizástól és még nehezebben aludt el. Orvos ismerős ajánlotta a Peritol szirupot. 2.5, 3 milit adtam esténként, semmi hatása nem volt.
    Én is elfáradtam, hiszen 7 hónapja nem alszom, s segítségem sincs, de nem ez a legnagyobb baj, hanem a következő kérdések: vajon a fogzás e az oka ennek, vagy esetleg nem jó, nem elég a tejem, vagy a hozzátáplálás? Mi lesz a napirend kialakulásával, lesz e esély rá valaha is? Hogy tudom lassanként elválasztani, vagy egyáltalán a hozzátáplálást továbbvinni, ha ilyen össze-vissza szopizunk, eszünk??
    Válaszod előre is köszönöm,
    Ági

    Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Zita

    2009. december 15. kedd

    Szia!
    Kisfiam most 9 hónapos.Az elmúlt hetekben azt vettem észre, hogy minden apró nesztől szabályszerűen retteg.Sokszor nem is történik semmi és a kis arcára kiül a rettegés!Nagyon megijedtem ettől.Próbálok többet test kontaktusban lenni vele, hátha nyugodtabb lesz kicsit tőle.De nem tapasztalok „javulást”.Talán én rontottam el valamit, hogy ennyire retteg???Sokszor agresszívan viselkedik.Ilyenkor kell orvoshoz fordulni, vagy ez csak az amit szeparációs félelemként emlegetnek?Ha megijed a a nadrágom rángatja.
    Első baba még nincs tapasztalatom!:)
    Köszönettel
    Zita

    Válasz: Az agressszív viselkedés gyakori ebben a korban, mert sok mindent szeretne már csinálni a kicsi, és nem megy neki, keresi a határait, ezért csapkod, karmol, harap stb. Az ijedezés is előfordul, néhány hétig tart, aztán kinövi majd.

  • Timi

    2009. augusztus 17. hétfő

    Kedves Ági!
    Segítségedet szeretném kérni. 11 és fél hónapos a lányom. 10 hónaposan állt fel és 2 két múlva kezdett mászni. 6 foga van. Éjszakai min. két ébredés, peluscserével is mert nem alszik vissza. Talán 2 hete álltunk át a 6-kor kelünk,szopizik, 3/4 óra múlva alszik/nyugtalanul/, olyan fél 9-ig, majd a du. alvás fél2-től 3ig, majd este 9-től az éjszakai alvás. Azzal kapcsolatos lenne a kérdésem, hogy miután reggelizünk, játszik egy keveset kb. fél órát és utána folyamatosan belém csimpaszkodik, hogy én szórakoztassam. Ilyeneket szoktam kitalálni, hogy kipakolgat a fiókokból meg a szekrényből a műanyag edényeket, hűtőmágneseket rakosgat, jön velem a pincébe mosni,felfelé egyedül lépcsőzik, szóval nem hordozgatom egész nap. é ssosem tettem. Sokat mondókázunk, akkor is ha házimunkázom. De ez kb. 10 percig foglalja le. Ha beüti már a kezét,vagy már nem találja fel magát rögtön hiszti van./könny nélküli nyafogó sírás./ Van mindig együtt -játék is, de azt szeretné ha állandóan felvenném vagy vezetgetném oda, amit ő akar. Ha babakocsizunk vagy vásárolunk, vagy csak vele foglalkozom ilyen gond nincs. Mintha unatkozna, de ha az udvaron vagyunk vagy medencézünk akkor is van hasonló nyüszi,csak akkor nam 10 hanem 20 perc múlva. Azt gondoltam ha már mászik sokmindent szeretne felfedezni,de ehelyett csak a lábamba kapaszkodik, el nem engedne,nyafog. Az egész napos sírásból már nagyon kezd elegem lenni. A fogára adtam már mindenféle homeopátiás szert de egyiktől sem láttam egetrengető javulást. Mit tehetnék?
    Köszönettel.Timi

    Válasz: Ez életkori jelenség. Ebben a korban 10-20 percet tudják maximum lefoglalni magukat, és közben elég anyásak is, egyre önállóbbak, de közben meg igénylik, hogy anya foglalkozzon velük. Valószínűleg most egy olyan korszakban van, amikor többet akar, mint amit magától el tud érni, járni szeretne, de még nem tud, ezért a te segítségedet kéri. Próbáld olyan programokkal lekötni, amik mozgással függnek össze, pl. kaphat már járássegítőt, amit tologathat, rugós hintát, amiben ugrálhat, vagy csak szimplán vehetsz egy gyerekrácsot a gyerekszobára, így ott szabadon mozoghat, de nem tud kijönni és tudsz te is dolgozni néha. Persze először tiltakozni fog, de elfogadja majd. Nyilván nem kell állandóan használni, de napi 1-2 órától semmi baja nem lesz.

  • kata

    2009. augusztus 07. péntek

    Szia Ági!
    Köszönöm a részletes választ, sokkal okosabb lettem. Még azt kérdezném, hogy most is meg tegnap is 12 után letettem, és elaludt. De így nincs meg az a 4-5 óra ébrenlét, amit elvileg ennyi idősen bírnia kéne. Nem baj hogy hamarabb alszik el, lesz fáradt?
    Még a szemdörzsölésről is kérdeznék. Az normális, hogy ébredés után 5 perccel v akár fél órával is dörzsöli?

    Válasz: Nem baj, ha hamarabb alszik el és fáradt, lehetnek egyéni eltérések.
    Ébredés után a legtöbb ember még álmos, ez normális (én is álmos vagyok még 10-20 percig miután felkeltem :))

  • futotimi

    2009. augusztus 05. szerda

    Sziasztok!
    Érdekes volt a cikk, és a hozzászólások is.

    Én is próbálok rájönni, mi lehet az oka, hogy kislányom elvesztette a jó alvókáját…
    Pontosabban rossz, egyre rosszabb alvó volt egy éves koráig, amikor is rászántam magam és megtanítottam egyedül elaludni. A vártnál is jobban ment, 4 nap alatt elértük, hogy fürdés, öltözés, elbúcsúzás a naptól, cicizés, be az ágyba, zenélő felhúzva és nyikkanás nélkül aludt reggelig. – ment ez kb 3 hétig, aztán jöttek az elalvás utáni ébredések, 4-5 alkalommal, aztán alvás reggelig, ébredés reggel 6-kor, cici, és még egy óra alvás.-amúgy ez is fura, hogy nem szokik le a reggel 6-os kelésről..
    Aztán mostanra (másfél hónap alatt) odáig jutottunk, hogy éjjel 2 óránként felkel, és nem hajlandó csak cicin aludni. Ha nem adok neki, üvölt, akár 1 órán keresztül is. (eddig sosem vettem ki a kiságyból, odamentem, megvígasztaltam, otthagytam és max 1X 5 perc mulva visszamentem, és már aludt is 10 percen belül).Most viszont csak cicin alszik el, és ha elveszem tőle, felébred. Ha nagynehezen el is alszik, felveszem, hogy visszategyem a helyére, már fenn is van…
    4 napja velünk alszik, de nekünk ez nem válik be, mint ahogy sok másnak. Lányom nagyon dobálja magát, nem lehet aludni mellette, éjjel 33X körbejárja az ágyat…
    Szóval én szereték megoldást arra, hogy hogy aludna megint a kiságyában szépen, nyugodtan? Nem szeretném, hogy zaklatott legyen, de szeretném, hogy ő is kipihent legyen és ne keljen 2-3 óránként..
    Arról hallottam, hogy az egyedül elalszik módszer után jöhet egy visszaesés, de ár 3 hete próbálkozok kitartóan és nem hogy javulás nincs, csak romlik a helyzet, és már nem tudom, hogy mi lenne a jó.
    Ha kaphaték segítséget, boldogabb, nyugodtabb család lehetnénk…
    Előre is köszönöm szépen
    futotimi@gmail.com

    Válasz: Nem elég arra megtanítani, hogyan aludjon el, mert ha valami más baja van, akkor önmagában a tanítás nem fog segíteni. Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • kata

    2009. augusztus 05. szerda

    Szia Ági!
    Kisfiam lassan 11 hónapos. Kb. 1 hete megváltozott az alvása,részletezem. Eddig kb. fél7-7-kor kelt, még kb fél órát elvolt az ágyában aztán indult a nap. Ekkor a tízórai után de legkésőbb 11-ig elaludt az ágyában, vagy egyből vagy kicsi segítséggel. Mostanában a kelés ugyanaz de visszaalszik fél9 9-ig, és utána nem akar aludni. Úgy értem, hogy megvan a 10 órai, meg se próbálom letenni mert korán lenne, de 12-kor 1-kor se akar, pedig már kész van, mindenhol elfekszik, nyafi, dörzsöli a szemét. És ahogy az ágya fölé teszem, már (nem mindig) elkezd nyafizni. Miért van ez? Hagyjam esetleg kicsit sírni, mert tényleg álmos, látnirajta. Így is 1szer alszik egy nap.Ritka hogy 2 hosszú alvás meglenne, de előfordul. Mit gondolsz? Előre is köszönöm.

    Válasz: Ez átmeneti dolog lehet, hogy most visszaalszik, a nagy meleg megterheli a szervezetet, de lehet növekedési ugrás is, ami miatt több alvásra van szüksége (a kisebbik fiam is 1 hete 9-ig alszik reggel). A délutáni alváshoz ragaszkodj, valószínűleg most már át fog teljesen állni az egyszeri alvásra, mert pont abban a korban van és minden jel erre utal, de ebben legyél szigorú, hogy amikor már álmos, akkor aludni kell. Ha 9-kor kel, akkor kb. fél2-2 felé érdemes délutánra lefektetni, addigra már biztosan álmos. És nyugodtan hagyhatod kicsit tiltakozni is, mert még kell neki a délutáni alvás.

  • Anett

    2009. augusztus 04. kedd

    Kedves Agi!
    Nagyon tetszett a cikk!!
    Eppen mi is(kislanyom 7 es fel honapos) egy nagyobb fejlodesi ugras elott allunk,nemreg jott ki 2 foga es azon a heten elkezdett egyedul ulni.Felulni meg nem tud,de nagyon igyekszik,ulni viszont ugyesen tud mar,elvezi is!Az alvassal kapcsolatban lenne kerdesem,kb.2 hete 1-2 orankent fent van ejszaka.6 honapos koraig velunk aludt egy szobaban aztan lassan atszoktattuk a sajat szobajaba amivel nincs is gond elis alszik,sot a delutani alvasoknal csak ott tud hosszuakat aludni.Este is gond nelkul elalszik viszont 2 ora mulva felebred es cicizni akar,megetetem,megnyugtatom es leteszem.-1-2 ora mulva ujra ez kovetkezik aztan ujra ez mig a vegen mar annyira faradt,zombi vagyok,hogy gondolkodas nelkul viszem a mi agyunkba aludni,ez altalaban hajnalban kovetkezik be.Ott eszik kicsit aztan lefordul rolam es bujik az apjahoz ha megint megehezik vagy hianyol engem jon eszik majd vissza gurul apahoz!
    Azt hozza teszem,hogy hajnalban eddig is mindig atvittem a mi agyunkban amikor megebredt(akkoriban meg jol aludt max 2-szer ebredt fel enni) 🙂
    A kerdesem az lenne,hogy jo-e ez igy?Nekunk nincs gondunk az egyutt alvas ezen formajaval,azt viszont nem szeretnenk,hogy meg 2-3 eves koraban is ez legyen!Ugy gondolom,hogy addigra mar meglehet vele beszelni,hogy ki hol alszik!Nem?
    En egyertelmuen frisebb es energia dusabb vagyok mert igy vegre jol alszunk!! 🙂
    Koszonom!!Nagyon sokat segitesz nekem mindig a valaszaiddal!!

    Válasz: Mindig az a jó megoldás, ami mindenkinek jó 😉 Szóval ez a megoldás jó. És valóban később meg lehet majd vele beszélni.

  • Anita

    2009. augusztus 03. hétfő

    Kedves Ági!

    Én nagyon várom már a változást, valamit nagyon elrontottunk. Kisfiam (2 hónapos) a kórházból hazajövetel óta, nem hajlandó magától ellenni, nálunk nincs olyan, hogy lerakom játszószőnyegre vagy kiságyba vagy bárhova és érdekes dolgokat rakok köré, ő ezt nem bírja kb. minden 3 percig érdekli. Folyton várom, hogy majd ha nő akkor jobban ellesz de ez nem így van semmi nem változik állandóan csak kézben lenne,de azt is megunja, ha egy helyben vagyunk. Napközben szinte csak babakocsiban hajlandó elaludni de abban is csak úgy, ha gyorsan bukkanón rángatom, pedig van, hogy 2-3 órát cipelem már teljesen bealszik de ha már leakarom rakni azonnal ordít és ezt csinálja órákon át. Semmivel nincs el, az esti altatás kb.3-4 órás procedúra mire sikerül beájulnia és letenni aludni ezalatt kb. 3 szor szopizik és pelenkázok és stb. Pedig mindig ugyanazt csináljuk: 1-2 óra játék után fürdés utána szopi büfi és itt kellene lefeküdnie de innen még 2 óra, ekkor már nem aludt kb. 2-3 órája. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon hasfájós, de neki nem használ sem az infacol sem az espumisan sem a gripe water így nem használok most semmit.
    Mikor jön bármilyen változás, mert ebbe beleőrülünk?

    Válasz: Ebben a korban teljesen normális, ha bármi csak 3 percig érdekli. Az alvás tanult dolog. Ahhoz, hogy megtanuljon máshol elaludni, neked kell beáldoznod magad a szoktatás idejére: kb. 2 óra ébrenlét után, ha már álmos, dédelgesd meg, félálomban tedd le az ágyba, ha sír simogasd a hátát, amíg el nem alszik (adhatsz neki cumit is, és inkább hason altasd, mint háton, mert hasfájós) Ez első alkalommal akár 1 órát is eltarthat, mire beadja a derekát, de aztán egyre rövidülni fog, ha mindig ugyanúgy csinálod.
    Este minden baba hosszabban van fent, ebben a korban akár 2,5 órát is, ha korábban fekteted le, akkor abból csak altatási huzavona lesz, de alvás nem.

  • Vera

    2009. augusztus 03. hétfő

    Kedves Ágnes!

    Lányom 8 hónapos mult, 4 hónapos korától végigaludta az éjszakákat ( amiért nagyon hálás is vagyok,:) ) ám egy hónapja nagyon sokszor kel éjszaka, van úgy hogy óránként. Próbálom mindíg megnyugtatni de csak akkor nyugszik meg ha kiveszem az ágyából és megszoptatom. Van úgy hogy már annyira fáradt vagyok, hogy beviszem magunkhoz az ágyba. Ez eddig nem volt szokás, és nem tudom jól csinálom-e, ülnöm kellene-e vele a megszokott szoptatós széken éjszaka, vagy jó hogy magammal viszem? Ilyenkor általában könnyen és gyorsan megnyugszik, de nem szeretném „beszoktatni” közénk az ágyba. Mellékesen nem olyan nagy a franciaágyunk, hogy hármasban kényelmesen elférnénk benne sajnos, így ilyenkor mi is rosszabbul alszunk a megszokottnál is 🙁 Nem tudom mikor cselekednék helyesen és ez az állaopot mikor fog elmúlni, mikor alszunk megint mindnyájan nyugodtan? 🙂
    Előre is köszönöm a tanácsod!