Nem túl félénk a babám?

A legjobbat szeretnénk a gyermekünknek, óvnánk őt a rossz érzésektől, ezért rosszként éljük meg, amikor félnek. Szeretnénk, ha bátor lenne, barátkozna, de ő nem mindig rohan lelkesen a gyerekek közé a játszótéren, nem mosolyog minden idegenre elsőként és nem szívesen produkálja magát a nagyik előtt. Miért lehet félénk a babád? Hogyan segíts neki?

A félénkség mértékét három tényező is befolyásolhatja:

1. A veleszületett személyiségjellemzők: vannak születésüktől fogva visszahúzódóbb, kevésbé szociális beállítottságú babák.

2. A kicsik már egészen kis kortól kezdve figyelik, hogy a szüleik hogyan viselkednek másokkal, kinek köszönnek, kire mosolyognak, kivel viselkednek hűvösen. Különösen 1-2 éves kor között jól észrevehető ez. Ilyenkor, amikor a kisgyermek szociális készségei egyébként is különösen gyorsan fejlődnek, kezdi felfedezni a szociális környezetét, érdekelni kezdik az emberek, a kicsik új emberrel találkozva elsőként édesanyjuk arcáról olvassák le, érdemes-e barátkozniuk az idegenekkel vagy sem.

3. Az életkoron is sok múlik. Totyogókorban van egyfajta életkori félénkség, ami annak köszönhető, hogy a kicsi ismerkedik a világgal, de még nem bízik igazán magában, ezért óvatos az új emberekkel. Óvodáskorban, amikor sokat tanítgatták már neki, kivel kell vigyázni, kivel kell óvatosnak lenni, előfordulhat, hogy egy alaptermészeténél fogva is óvatosabb gyerek minden új emberrel szemben bizalmatlanná válik. Ezt kiválthatja az is, ha nem találkozik rendszeresen más emberekkel, az idő nagy részét a családjával tölti, nem jár társaságba, nagymamához, játszótérre.

Miért lehet félénk a baba?

1. Fél az idegenektől: Amikor a baba megtanul mosolyogni, egyre gyakrabban alkalmazza ezt a képességét. Az első fél évben szinte mindenkire mosolyog válogatás nélkül. A legtöbb baba 7-10 hónapos kor között kezd el idegenkedni a számára ismeretlen emberektől. Ebbe beletartozik mindenki, aki nincs vele napi szinten. Hiába találkozik hetente-kéthetente a nagymamával, előfordulhat, hogy ennyi idő alatt „elfelejti” őt és idő kell, amíg feloldódik a társaságában. Ilyenkor nem szabad erőltetni a barátkozást, a mosolyt, hagyni kell, hogy a kicsi az öledben feloldódjon, megnyugodjon, figyelgesse az új, ismeretlen embert és amikor már megbarátkozott vele, akkor magától menjen oda, játsszon vele stb.

2. Fél az elhagyatottságtól: A csecsemő fél éves koráig úgy gondolja, anya mindig ott van vele. Ekkor azonban egyik napról a másikra a korábban már jól bevett, megszokott helyzetekeben is sírni kezdhet, ha magára hagyjuk.
Nyugi, ez nem azt jelenti, hogy elrontottál valamit, szimplán csak arról van szó, hogy a kicsi így jelzi, hogy ha anya nincs mellette, nem érzi teljes biztonságban magát. Nagyjából 7-8 hónapos korra kialakul nála a tárgyállandóság fogalma, megtanulja, hogy attól, ha valamit nem lát, még megvan. Ha tehát anya kiment a szobából, még nem tűnt el 🙂

Azzal segíthetsz neki ilyenkor, ha miközben kimész a szobából beszélsz hozzá, ha hallja a hangod, az megnyugtatja és jelzi neki, hogy nem vesztél el.
Ha pedig hosszabb időre kell kimenned a szobából, nyugodtan vidd magaddal, tedd hordozóba vagy kösd magadra kendőben és beszélgess vele, amíg házimunkázol.

Kicsit később, amikor a baba járni kezd, az okoz gondot, hogy a járás hihetetlen szabadságot ad neki, és amennyire ez izgalmas a számára, pont annyira ijesztő is. Menne felfedezni a világot, de ez azzal is jár, hogy magára marad néha. Ősi ösztönök is dolgoznak benne ilyenkor, úgy érzi, őriznie kell anyát, nem szabad elveszítenie, ezért kapaszkodik annyira.
A türelmes nyugtatás, a várakozás ilyenkor is sokat segít: vedd fel, nyugtasd meg, várd meg, amíg megnyugszik és utána bátran elindul majd a világ felfedezésére!

3. Fél az ismeretlentől: Amikor a baba járni kezd, különösen fontossá válik számára mindaz, ami megszokott. A rendszerek, a rutinok, a korlátok. Ezekből érzi, hogy a világ biztonságos hely és ezekből tudja, hogy nem eshet baja. Nem kell megijedni attól, ha átmenetileg néhány napig nagyon anyás a kicsi, sem attól, ha új helyen visszahúzódóbb. Ez természetes jelenség, ami még óvodás-, kisiskolás korban is előfordulhat. Különösen akkor viselik nehezen a gyerekek az újdonságokat, a változásokat, akkor válnak félénkké új helyzetekben, ha túl sok új helyzet van az életükben egyszerre.

4. Fél az társaságtól: Képzeld el magad az első napon egy új munkahelyen! Az ember még kicsit ügyetlen, nem tudja, kinek, hogyan kéne köszönni, sok új ember, sok új arc, mindenki annyira magabiztosnak és határozottnak tűnik… Kell néhány hét, mire az ember kiismeri az embereket, ki a jó fej, ki a nem jó fej, kik a főnökök, kiket jobb inkább elkerülni stb. Még felnőttként is tartunk néha az új társaságtól, hát még kisgyerekkorban!

A kisgyerekek társasági félénksége valójában tapasztalatlanságból fakad. Míg a felnőttnek már vannak túlélési stratégiái ilyen helyzetekre, mert az óvodában, iskolában megtanulta, hogyan viszonyuljon másokhoz, addig az 1-2 évesnek nincsenej (de még a nagyobbaknak sem feltétlenül).

Totyogókorban ráadásul van egy probléma is, hogy a kicsik egymástól is tarthatnak kicsit. Egy 1-2 éves elég kiszámíthatatlanul viselkedhet, néha csapkod, hisztizik, elveszi a másik játékait stb. és a bátortalanabb gyerekeket ez megijesztheti. Gyakran tapasztalható, hogy az ilyen korú gyerekek nagyobbakkal vagy felnőttekkel szívesen játszanak, a velük egykorúakat pedig inkább kerülik.

3 éves kor felett a gyerekek még igazán kooperálnak egymással a játékokban. Amikor ez megjelenik, a gyerekek már kevésbé érzik fenyegetve magukat a többiektől, mert rájönnek arra, hogy meg is lehet beszélni a dolgokat, meg lehet osztozkodni a játékokon, szerepeket lehet osztani egymásnak, esetleg fel lehet venni a vezető szerepet, kitalálni a játékokat, megmondani a többieknek mit csináljanak és akkor nem lesznek veszélyesek rá nézve.
A vezető szerep felvételére főként a lányok és a családok elsőszülöttei hajlamosak. A kooperálást korábban kezdik azok a gyerekek, akik a kisebbek a családban (hiszen otthon már megtanulják, hogyan kell együttműködni a másikkal, így társaságban ez már nem okoz problémát) és azok a gyerekek, akik hamarabb kezdenek beszélni (mert jobban ki tudják fejezni, el tudják mondani, mit szeretnének a másiktól).

A bátorságot nem lehet erőltetni, mint ahogyan a félénkségről sem lehet leszoktatni a gyereket. Ami a legtöbbet segít, ha van olyan felnőtt, akihez kötődhet, akibe kapaszkodhat és ha kivárjuk, amíg megfigyeli a többieket, bátorságot gyűjt. Segíthet, ha csecsemőkorától hetente több alkalommal visszük gyerekek közé, társaságba (játszóház, játszótér, baba-mama klubok, baba-mama foglalkozások, vendégség). A veleszületetten bátortalanabb gyerekeknél jobb, ha nem nagy tömegbe megyünk vele (pl. nyüzsgő játszótér), hanem inkább csak kisebb vendégségeket, közös játékokat szervezünk, ahol csak 1-2 baba van rajta kívül.