Mini kamaszkor 1 évesen?

Idővel elérkezik az a pont, amikor csemetéd már nem csecsemő többé, hanem önállósodni kezd és „lázad”. 1 évesen a baba hirtelen egy rakoncátlan kamasz szeszélyes viselkedését kezdi produkálni, és ezt nehéz megélni, mert nem számítasz rá. Hiszen néhány hete még magatehetetlen újszülött volt! „Akkor most mit tegyek?” – kérdezheted.

Ez az életkor azért nehéz, mert a kicsi egyszerre szeretne önállósodni és veled lenni. Elkalandozik, keresi az újdonságokat, ugyanakkor percenként visszaszalad hozzád. A nagy változások általában a járástanulással kezdődnek: a baba hirtelen olyan helyekre jut el, ahova eddig sosem, olyan helyeket ér el, amit eddig vágyakozva nézett, és hirtelen nem tud betelni a felfedezés örömével. Ám ez a határtalan szabadság meg is ijeszti, ezért nagyon ragaszkodik hozzád, benned keresi a biztonságot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy-egy nagy „felfedezőtúra” során percenként visszaszalad hozzád, vagy fél szemmel figyeli, ottvagy-e még.

Mini kamaszkor 1 évesen? Nehezen válik el tőled, hiszen hozzád ragaszkodik leginkább és látszólag nehezen foglalja el magát bármivel is, mert azt sem tudja, hova kapjon.

Van ennek a kornak még egy jellegzetessége: mivel a kicsi számára kinyílt a világ, ezért bizonytalannak érzi magát benne, keresi a határait. A napi szintű problémákat, a „nem tudja elfoglalni magát” helyzeteket úgy lehet megoldani, ha napirendet vezetsz be és ragaszkodsz hozzá, hogy ha neked valamit meg kell csinálnod, akkor azt igenis, meg kell csinálnod.
Ne hagyd rá, hogy elfoglalja magát, adj neki oda mindig valamit, amit csinálhat, akár a házimunkába is „bevonhatod”.

Azzal is próbálkozik, hogy a saját akaratát rajtad érvényesítse, hiszen ismer, rajtad próbál ki minden új dolgot először, hiszen benned bízik és veled van együtt a legtöbbet.
Ez nagyon fárasztó helyzet, és ha úgy éled meg, hogy engedsz neki, hiszen tegnap még magatehetetlen kisbaba volt, akinek a kívánságai, a sírása mindig valamilyen komoly gondot jelzett (éhséget, álmosságot, fájdalmat stb.), akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy mindig az ő akarata érvényesül. Ugyanakkor a kicsi bizonytalan is lesz, mert ő még ebben a korban nem tudja igazán, mi a jó neki, sokszor szeretne olyan dolgokat, amikre csak kíváncsi.

Valójában a kicsi arra kíváncsi, hol vannak a határok, meddig mehet el, mi az, amit már nem szabad neki. Ha megengeded, hogy egész nap sétálgasson veled, akkor azt tanulja meg, hogy ez a normális. Ha néha nemet mondasz és csakazértis megfőzöd az ebédet, elvégzed a dolgaidat, akkor ez lesz számára a normális és ehhez alkalmazkodik.

Nagyon nehéz szülőként feldolgozni, hogy a gyerekek milyen gyorsan változnak, és ez próbára teheti a türelmedet és az alkalmazkodóképességedet. Ez az egyik legelső jelentős állomása ennek a folyamatnak és nagyon fontos is egyben, hiszen ha most megtanulod elfogadni, hogy a kicsi fejlődik, változik és fokozatosan leszakad rólad, akkor a gyermekkor során felmerülő többi nehéz váltást és önállósági törekvést is könnyebben kezeled majd.

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

32 Comments

  • Enikő

    2011. április 17. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kisfiúnk 17 hónapos. Kb. egy hete kezdődött el nála a szeparációs szorongás második felvonása, nagyon anyás, éjszaka is újra felkeleget „ellenőrizni”. Ezzel egy időben néhány új szokást is felvett, ilyenek a -szerencsére nem nagy- hisztik és a visítás. Ha itthon vagyunk, könnyen el tudom terelni a figyelmét, és nem tart sokáig nála a hisztizés. Ami problémát jelent mostanában, hogy a játszótéren nem érdekli semmi más, csak a kapu, azt nyitogatja, rángatja egyfolytában, és ha valaki ki- vagy bejön, akkor mérgesen kiabál (nem beszél még, de nagyon kifejező babanyelvet használ), toporzékol. Az elején ez még vicces is, de félóra múlva már kezd bosszantani, hogy miért nem hintázik, csúszdázik, mint eddig. A mai ilyen „műsor” alkalmával felvettem és kivittem az ölemben a kerítés túloldalára, hogy lenyugodjon, de csak jól megcsapkodott.
    Egyébként itthon is az ajtók, zárak a kedvencei, és nagyon kitartó a nyitogatásban.
    Azt szeretném megtudni, hogyan kezeljem ezt a helyzetet a játszótéren, hogy vegyem rá, hogy játsszon a játékokkal is, és hogyan tanítsam meg neki, hogy nem kell visítani azért, mert más is használja a kaput!
    Válaszod előre köszönöm!Enikő

    • Vida Agi

      2011. április 24. vasárnap

      Minden gyereknek vannak ilyen furi szokásai. Konkrétan a kapumániát a nagyobbik fiam is előadta másfél évesen: pár hétig tartott, aztán lecsengett nála és többet nem volt érdekes. Felesleges küzdeni ellene, most ez nagyon izgatja őt, pár hét múlva majd mást talál ki (jön a bogárkorszak, amikor be lehet gyűjteni mindent, ami mozog :))

  • Krátky Tímea

    2011. április 05. kedd

    Szia Ági!

    Az én kisebbik fiam nyáron lesz 3 éves. Ő is most a dackorszakban van, de sajnos panaszkodnak rá a bölcsiben is, elküldték nevelési tanácsadóba. A probléma az,hogy ha rászólnak valamiért,akkor elkezd visítani,és a fejét beleveri a földbe,vagy éppenséggel az asztalba. Otthon is csinálta,de mostanában már elhagyta,inkább a bölcsiben jellemző rá. Érdeklődnék,hogyan lehet ezen segíteni. Előre is köszönöm.

    Krátky Tímea

    • Vida Agi

      2011. április 15. péntek

      Ez a hiszti egy vállfaja, azonban az okait és a megoldását nem lehet ebből a néhány mondatból megtalálni, a nevelési tanácsadóban tudnak majd segíteni, itt nagy mértékben a bölcsődei nevelőkön is múlik, hogyan állnak a kisfiúhoz és kezelik a helyzetet.

  • Klárika

    2011. április 01. péntek

    Nemrég múlt egy éves a kisfiam és olyan nagy huncutságokat csinált, hogy kihozott a sodromból és sajnos 2-3 alkalommal rácsaptam a kezére, de nem nagyon, mégis láttam rajta, hogy fájt neki vagy furcsálta. Helyre lehet még hozni a dolgot? Köszi a választ.

    • Vida Agi

      2011. április 08. péntek

      Ne aggódj, 1-2 alkalom nem okoz maradandó nyomot, de azért igyekezz kerülni, hogy indulatból csapj rá a kicsire, mert ez számára is rossz példa, ő is ugyanezt kezdi majd utánozni.

  • Gabika

    2011. április 01. péntek

    Kedves Ági,

    Az én kisfiam 13 hónapos, és ha netán nem engedjük „veszélyes helyekre” (pld. erkély, számjtógép ki-be kapcsolgatása, fürdőszoba) vagy akarata ellenére teszünk vele valamit (pld. beültetjük az etetőszékbe), kb. két hete elkezdi verni a fejét a padlóba. Mit tegyünk? Néha annyira megüti magát, hogy keservesen sír, de olyan hirtelen csinálja, hogy sajnos nem mindig tudunk közbelépni.
    Köszi előre is!

    • Vida Agi

      2011. április 08. péntek

      Ez hiszti. Igyekezzetek megelőzni az ilyen eseteket, ha nem engedtek meg neki valamit, akkor utána öleljétek meg vagy fogjátok le, amíg megnyugszik, hogy ne tudja csinálni.

  • A. Ildi

    2011. március 19. szombat

    Kedves Ági! Kislányom 14 hónapos (13 foga van), amióta kibújt az első foga, gyakorlatilag azóta harap (5 hónapos korban). A harapáshoz, úgy 8 hónapos kora körül társult a karmolás és csípés is. Próbáltam kifigyelni, hogy milyen alkalmakkor teszi ezeket (pl. ha fáradt, fáj vmi, nyűgös), de igazából nem köthető semmihez, amikor éppen olyanja van, márpedig ez igen sűrűn előfordul, akkor karmol vagy csíp, ha pedig a szájával közelít felénk rögtön harapásra tátja. Próbálom kivédeni, hogy ezeket tegye, azzal, hogy erélyesebben és határozottan rászólok (nem szabad, ez fáj anyának), de sajna nem működik. A harapásnál már eljutottunk oda, hogyha megharap, kissé meglegyintem a száját és akkor is elmondom nem szabad, fáj anyának.Ha adott esetben nem sikerül megharapnia, akkor a saját kezét kezdi el harapdálni. Teljesen tanácstalan vagyok, néha úgy nézek ki a harapásaitól, mint akit elagyabugyáltak. Próbáltam megfejteni mi állhat a háttérben, esetleg lelkiek vagy bármi más, de teljesen egészséges környezetben él, rengeteg szeretet és figyelmet kap, sokat foglalkozok vele. Nagyon el vagyok keseredve, mert félek, hogyha rendesen beszokunk a bölcsibe a társait is esetleg bántani fogja. Ráadásul az is fura, hogy egyik pillanatban csíp, karmol, harap, a másik percben pedig odabújik és simogatja az embert, mintha mi sem történt volna. Tudna valami jó ötletet adni mit tegyek az én kis „rakoncátlan csikómmal”? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel, Ildi

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      A gond az, hogy ha az ő agressziójára agresszióval (erélyes rászólás, odacsapás stb.) válaszolsz, akkor azzal pont az ellenkezőjét éred el, mint amit szeretnél.
      A csípés, harapás, marás stb. a kicsi önállóságának, akaratának fejlődésével jár: szeretne már elérni dolgokat, és ha nem kapja meg, vagy nem tetszik neki valami, akkor így fejezi ki. De még azt is, ha szeretné, hogy odafigyelj rá. Ha te ilyenkor nem csinálsz ebből nagy ügyet, nem szólsz rá erélyesen stb. és tőled nem lát ilyesmit, hanem higgadtan kezeled, ha mondjuk dühös vagy, akkor hamar ki fogja nőni. Amit tehetsz: mondd neki, hogy „nem szabad” tedd le, ha az öledben van, hagyd ott. Segíthet, ha felkínálsz neki valamilyen más megoldást, amivel az indulatát levezetheti: pl. ha oda akar csapni, akkor megfogod a kezét és összeütöd a két kezét, mintha tapsolna, ez jó feszültségoldó.

  • Varga Viktória

    2011. március 16. szerda

    Kedves Ágnes!

    Kisfiam 17 hónapos egyedüli gyermek. Kb. 2 hónapja hagytuk abba a cicizést. Olyan 1-1,5 hónapja elkezdődött egy számomra érthetetlen folyamat nála.
    Ha örül, ha izgatott vicsorítva, két kézzel marja az arcom vagy a kezem és közben örül. Hiába fogom meg a kezét és mondom el neki, hogy nem szabad mert fáj és anya nagyon szomorú lesz ha bántod.
    Ezen kívül még problémánk, hogy sokszor ha pelenkázom rúgdo, valamint sokszor pofozna minket. Hiába fogom le itt is és magyarázom, hogy nem szabad, erre csak mág hevesebben csinálja. Ha puszit kérek tőle akkor is pofont ad.
    Gyerekekkel szemben nem csinálja, csak velünk.
    Ha próbálom lefogni előfordul hogy tekeredik, „menekül”, egyszerűen nem tudom mit tehetnék.
    Nagyon aktív gyermek, egész nap meg se áll. Pakol, játszik, szaladgál magyaráz, kiabál(jó értelemben, ilyen hej-hej-hej stb.), firkálgat, minden érdekli.
    Nem tudom már mit tehetnék ez ellen az agresszivitása ellen, néha már szinte belegondolok h legszívesebben rávernék a fenekére és ordítanék, de erre képtelen lennék. Legtöbbbször csak elvonulok ha az apukájával van és sírok.

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Üdv.
    Viktória

    • Vida Agi

      2011. március 21. hétfő

      A fiúk általában vadócok, hajlamosak a csípésre, harapásra, ütésre stb. ez a kicsi önállóságának, akaratának fejlődésével jár: szeretne már elérni dolgokat, és ha nem kapja meg, vagy nem tetszik neki valami, akkor így fejezi ki. Az, hogy ő az örömét is így fejezi ki az még a csecsemőkorból maradhatott meg nála: 8-9 hónapos kor körül a kicsi még azért marja meg a másikat, húzza meg a haját, mert nem tudja, hogy a másik nem az ő része. Valószínűleg nála megmaradt ez a szokás, azért mar örömében beléd.
      Ilyenkor tedd le és csak annyit mondj határozottan „Nem szabad”. Ha nem kezdesz el magyarázkodni, kezet lefogni stb., akkor ebből 1-2 hét alatt megérti, mi a baj.
      Ha te ilyenkor nem csinálsz ebből nagy ügyet, nem szólsz rá stb. és tőled nem lát ilyesmit, hanem higgadtan kezeled, ha mondjuk dühös vagy, akkor hamar ki fogja nőni.

  • Judit

    2011. február 05. szombat

    Szia Ági!

    Nagyon sok hasznos tanácsot olvastam már Tőled és nagyon örültem hogy rátaláltam a blogra. Ezzel a cikkel kapcsolatba most én is szeretnék kérdezni.
    A kisfiam hosszú várakozás után érkezett meg hozzánk és azóta ő a család szeme fénye. Minden napom körülötte forog. A férjem sokat dolgozik a nagyszülők távol vannak és így szinte mindig velem van. Sokat játszunk, nevetünk most tanult meg járni, amit nagyon élvez. Ahogy te is tanácsoltad nem tiltok neki meg mindent inkább elpakoltam a tiltott tárgyakat, de azért vannak dolgok amiket nem szabad. Persze ezt csak nagyrészt tőlem hallja, mert velem van szinte mindig. Néha már nagyon fáradtnak érzem magam, de próbálok mindig teljes nyugalommal állni hozzá. Eddig talán ha kétszer-háromszor volt, hogy erélyesebben szóltam hozzá, de már ettől is lelkiismeret furdalásom volt.
    Most lett 14 hónapos és ahogy írtad tényleg megváltozott egy kicsit. Mintha komolyabban szemlélné a világot már nem röhögcsél annyit és mostanában egyre gyakrabban mondja azt, hogy nem sőt vannak napok amikor mindenre így reagál, és kisebb hisztik is megjelentek az életünkben. A következőket szeretném kérdezni:
    – tudja már a nem és igen közötti különbséget, mert eddig úgy gondoltam tisztába van vele, de most elbizonytalanodtam
    – mostanában ha kérek tőle puszit nem mindig ad. Régebben mindig adott,sőt sokáig csak engem tüntetett ki ezzel, de mostanában elég gyakran azt mondja ha kérek, hogy nem. Ezért már nem is szoktam kérni tőle, de én azért még elhalmozom őt:). A férjem szinte mindig kap puszit ha kér. Amúgy bújik, átölel és szerintem érzi mennyire szeretem, de akkor miért csinálja ezt. Elronthattam valamit vagy csak így akarja most az akaratát kifejezni (majd kapok, ha ő úgy gondolja?), vagy unalmas lehetek neki, hogy mindig csak velem van, vagy csak én bonyolítom túl a dolgokat (mint egy néha kétségekkel teli elsőgyermekes anyuka) és ez normális ebben a korban?

    Válaszodat előre is köszönöm!!!

    • Vida Agi

      2011. február 12. szombat

      Igen, ennyi idősen már tudja az igen és a nem közti különbséget, viszont folyamatosan teszteli a határokat, ezért néha úgy tűnhet, mintha nem értené, mert csakazértis csinálja, hogy kipróbálja, arra hogyan reagálsz. Ha következetesen határozott nem a válasz, akkor szépen leszokik az ilyenekről.

      Fiúnál idővel elmarad a puszi, férfiasodnak 🙂 A taktika az, hogy ha te adsz neki sok puszit és ölelést és nem kérsz, akkor később is „bújós” marad.

  • Bea

    2011. január 16. vasárnap

    Kedves Ági!
    Köszönöm hasznos válaszod „hiperérzékeny” másféléves fiammal kapcsolatban!
    Két fontos dolgot viszont elfelejtettem megkérdezni.
    Kistesón gondolkodunk, de nem tudom, milyen hatással lenne rá egy kis jövevény érkezése. Érdemes lenne inkább várnunk még pár évet?
    A másik pedig a bölcsöde… erőltessem, vagy inkább maradjak vele itthon 3 éves koráig?
    Mi a legideálisabb „felállás” egy ilyen temperamentumú gyerkőcnek?

    • Vida Agi

      2011. január 18. kedd

      Nem kell várnotok, nyugodtan jöhet a testvér.
      A bölcsőde a gyerek habitusától függ. Ha szereti a társaságot, szeret gyerekek között lenni, nem lehet már otthon lekötni, annyira igényli a nyüzsgést, akkor meg lehet próbálkozni vele.

  • Bea

    2011. január 13. csütörtök

    Kedves Ági!
    A problémám másfél éves kifejezetten visszahúzódó fiammal kapcsolatos. Úgy érzem teljesen kilóg a kisgyerekek közül , olyannyira félős. Rendszeresen járunk össze néhány kispajtással, és lassan 1 éve zenebölcsizünk, ahol talán csak most kezd picit oldottabbá válni (előfordul már, hogy ő is megy a játékokért, persze aztán gyorsan visszaül az ölembe). A játszótéren is mindenkitől elhúzódik, senkivel nem teremt kapcsolatot, akkor érzi jól magát, ha nincs más rajtunk kívül, mert egyébként „lefagy”. Neki meghúzhatják a haját, ráüthetnek, rátaposhatnak, elvehetik tőle a játékot, meglehetős közönnyel fogadja, elfordul, és abszolút nem küzd. Viszont volt már olyan, hogy ő magától adott oda valamilyen játékot, vagy ha kérték tőle, rögtön oda adta (aztán el is fordult rögtön az illetőtől).
    Pedig otthon pont az ellenkezője, nagyon is kis harcias és kiáll az igazáért velünk szemben. A nagyszülőkkel is fesztelenül elvan.
    Tudni kell, hogy férjem sem egy nagyszájú, inkább szerény, háttérben maradó típus, én pedig kifejezetten szorongós alkat vagyok, ami miatt rengeteg problémám volt már.
    Egyik kérdésem az lenne, hogy létezik ilyen korban már szorongás és gátlásosság?
    A másik, hogy a gének lehetnek annyira meghatározóak, hogy ennyire kilógjon a többi gyerek közül kisfiam, vagy esetleg a nevelésében rontottunk el valamit, túl szigorúak vagyunk vele, túl sokat vagy rosszul fegyelmezzük talán? Sokszor előfordul ugyanis, hogy picit rászólunk és elsírja magát.
    A harmadik legfontosabb, hogy egy ilyen habitusú, hiperérzékeny kisgyereknél mire kell nagyon odafigyelni a nevelésnél? Van-e esetleg külön szakirodalom, amit tudnál ajánlani, mert látom, hogy az én fiam teljesen más, mint a többi, és nem szeretném, ha lelkileg sérülne és ez kihatna a későbbiekre.
    Szeretném, ha bátor, határozott kisfiú lenne, de most úgy érzem lassan majd agresszióra kell nevelnem, hogy megvédje magát, mert különben eltiporják (és a mai világban egyre inkább, ahogy nő…)
    Tanácsaidat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Igen, létezik ez már ebben a korban is, és már egészen kis csecsemőkorban (fél éves kor körül) egyértelműen látszik, hogy vannak belevalóbb, barátkozósabb alaptermészetű gyerekek és visszahúzódóbbak, sőt azt is bizonyították, hogy ez öröklődik.
      A hiperérzékenységet egy Elaine Aron nevű amerikai pszichológus definiálta, mérései szerint az emberek kb. 20%-a hiperérzékeny, ami meglehetősen magas szám. Neki van erről több könyve is (az alapmű a témában a Highly Sensitive Person), sajnos egyik sem jelent meg magyarul. Amire figyelni kell a hiperérzékeny gyerekeknél az a nyugodt, kiegyensúlyozott környezet, időt kell neki adni társaságban a feloldódásra, sok pozitív élményt kell szereznie, hogy bátrabb legyen. Nem kell és nem szabad agresszióra nevelni, inkább csak bátorítani, pl. ha gyerekek között vagytok, akkor menjen nyugodtan felfedezni és utána menjen vissza hozzád. Egyáltalán nem kell rosszként felfogni azt, ha ő ilyen, hiszen ennek előnyös oldalai is vannak, neki nem sok felületes kapcsolata lesz, hanem néhány nagyon közeli jó barátja, akikkel mély és értékes kapcsolatot alakít majd ki, jobban el tud mélyülni majd 1-1 témában, ami az iskolában, tanulásnál, később a szakmájában nagy segítségére lesz. Kerülni kell vele a nyüzsgős helyeket lehetőség szerint, mert ezektől feszült lesz (pl. bevásárlóközpontok, plázák, túlzsúfolt játszóházak) és inkább olyan helyekre menni, ami megnyugtató a számára (park, játszótér, nem túl zsúfolt játszóház stb.)

  • Anna

    2010. november 18. csütörtök

    Kedves Ági!
    A kérdésem részben kapcsolódik a témához. 1,5 éves kislányom úgy érzem, hogy egyre jobban lázad ellenem, vagy talán nem is ez a legjobb kifejezés, inkább egyre távolságtartóbb velem, és helzettem egyre inkább apában bízik. Ami amúgy szuper és semmi baj vele, csak félek, hogy valahol bizalomvesztés történt velem kapcsolatban és hogy ez rossz hatással lesz a későbbi lelki világára.
    Mostanában szoktattuk le a ciciről és került gyerekközösségbe, de mindket dolog zökkenésmentesen ment. Korábban, az örökös éjszakai cicis harcainkban viszont volt hogy hagytam sírni – végső kétségbeesésemben, tényleg.
    Szóval ez lenne a kérdésem…tudom, hogy nehéz ilyen kevés információ alapján megítélni a helyzetet, de leírnád, hogy Neked szakemberként és tapasztalt anyaként mi a benyomásod a baba viselkedéséről? Vagy lehet, hogy ez egy természetes folyamat ebben a korban? Kérlek azt is írd le, ha szerinted elrontottam valamit, nem a saját lelkiismeretemet szeretném megnyugtatni;) , hanem segíteni a helyzeten, ha valamit elrontottam és ha még lehet.
    Köszönöm!

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Teljesen normális ebben a korban, ha lázad ellened, a cikk is erről szól: mini kamaszkor, annak minden velejárójával 🙂 Nem rontottál el semmit. Egyébként, ha bármit el is rontottál volna: mindenen lehet javítani, segíteni. Ilyen kis korban még nagyon rugalmasak a gyerekek, könnyen feldolgozzák a hibákat és gyorsan meg tudsz mindent oldani, amit esetleg „elrontottál” velük kapcsolatban.

  • Merci anyu

    2010. november 10. szerda

    Kedves Ági.Már kértem tőled tanácsot más ügyben,de ismét csak a véleményedre és tanácsodra lennék kiváncsi.Kislányom már betöltöötte az 1 évet,és néha olyan hisztiket ad elő,hogy rossz nézni,mert amúgy egy nagyon kedves ,okos kiscsaj mindig vidám mindenkire nevet idegenektől sem fél.Pár hete azonban megváltozott,mert ha vmi olyant csinálunk pl öltözés ami neki nem tetszik ordít rázza a fejét és dobja magát hanyatt,ami eléggé veszélyes az ágy szélén.A másik pedig,hogy gyakran nem engedi ki a szobából a papát, mamát vagy ismerősöket és dobálni kezdi magát meg hangosan kiabál utánuk.El tudom terelni ilyenkor a figyelmét,vmi játékkal vagy a tvvel.Kérdésem az lenne,hogy mi a jó megoldás nem vagyok a kiabálás vagy neadjisten verés híve,de sokszor elfogy a türelmem..:S Mit tehet ilyenkor a szülő?? Köszönöm a válaszod!!!

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      Ez nagyon gyakori jelenség ebben a korban. Amit tehetsz: nem engedsz a hisztinek és szépen türelmesen, halk szavakkal nyugtatva a kicsit, teszed tovább a dolgodat. Emellett néhány helyzetben jól működhet a figyelemelterelés is. Ha azt látja, hogy te is higgadt tudsz maradni nehéz helyzetekben, akkor ő is egyre kevésbé lesz hisztis majd.

  • Mariann

    2010. augusztus 25. szerda

    Szia Ági!

    Régen nem kértem már tőled tanácsot, de most úgy érzem, hogy ismét elérkezett ennek az ideje. Kislányom 21 hónapos és nagyon sok „huncutságot” csinál a 3,5 éves bátyjával együtt. Ha mondom valamire, hogy nem szabad, csak nevet rajta egyet és folytatja tovább. Nem is rám hallgat, csak a bátyjára. Ha mondom a bátyjának, hogy a húgod rólad vesz példát, és csak a jó dolgokat mutassa meg neki,nem nagyon használ. Ha a kisfiam megbüntetem (beküldöm a szobájába pár percre és becsukom az ajtót, majd bemegyek és elmondom, hogy miért kapta a büntetést), akkor kérdezi, hogy a húgát miért nem büntetem meg. Azt szeretném kérdezni, hogy egy 21 hónapos kisgyereket hogy lehet „büntetni”, vagy milyen nevelési eszközt javasolsz?
    Válaszod előre is köszönöm!

    Mariann

    Válasz: Egy 21 hónapos még nem érti a tette és a büntetés közötti összefüggést (egyébként egy 3,5 éves se igazán, mert az igazságérzet, a rossz és a jó közti különbségtétel csak 4 éves kor után alakul ki, ekkorra értik meg). Őt nem büntetni kell, hanem elmondani neki (vagy megmutatni) a helyes magatartást, mert utánzással tanul. Például, ha piszkálja a virágföldet, akkor nem leszidni kell, hanem csak annyit kell neki mondani, hogy „a virágföldet nem szabad piszkálni, mert a virágot csak simizni szabad, nézd így: simi, simi”, vagy ha ledobja a távirányítót, akkor meg kell mutatni, hogy „a távirányítónak a polcon a helye, nézd ide kell tenni” Ha mindig így jársz el, azzal sokkal többet érsz el, mint büntetéssel, amit nem érti miért kapott, viszont úgy éli meg, hogy eldobod magadtól.

  • F_Erika

    2010. augusztus 20. péntek

    Szervusz Ági!

    Egy 13 hónapos kislány és egy pocaklakó anyukája vagyok. Anna szinte soha nem sírt… viszont idegölő módon sikítozik, ha valami gondja van. Pici kora óta csüng rajtam, és nem hajlandó még azt se megengedni, hogy elmosogassak, vagy egyek. Persze ettől még nem vagyok hajlandó éhen halni, de sokszor egyszerűen az őrületbe kerget az állandó sikítozásával, és a :jajanyucivegyélfel : csimpaszkodással. Egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak vele. A mai napig velőtrázó sikítozással reagál, ha elszaladok vécére. Hurcoljam a hátamra kötve egész nap? Sokszor úgy érzem, lépni sem tudok tőle, és 6 hónap múlva megérkezik a kis tesó is.

    Válasz: 6 hónap nagyon nagy idő ebben az életkorban. Nagyjából 1 éves és 15-16 hónapos kor között szokott ennyire ragaszkodó lenni a kicsi, de ilyenkor sem kell állandóan felvenni, elég csak megsimizni ilyenkor és ha nincs rá mód, hogy felvedd, akkor megmondani, hogy most nem lehet, mert anyának baba van a pocakjában. Ahhoz, hogy egyél, vagy mosogass, ragaszkodj mindenáron. Ha engedsz, akkor ő nyert és minden egyes alkalommal újra ugyanúgy fog próbálkozni. Legyél következetes abban, hogy ha valamit éppen csinálsz, akkor nem állsz fel a kedvéért. Ugyanakkor a napirend is fontos. Legyen meg minden nap az az idő, amikor játszotok, amikor egyedül kell játszania stb. Kevésbé hisztisek a gyerekek, ha nem összevissza vannak a napok, hanem megvan a saját ritmusok és jobban elfogadják, hogy mikor van a házimunka ideje, mikor a közös játékidő stb.

  • Katonáné Bódi Gabriella

    2010. július 18. vasárnap

    Kedves Ági!

    A kisfiam 10 hónapos és az utóbbi hetekben rászokott arra, hogy ha álmos, akkor húzogatja a haját vagy épp annak a haját, aki vele van. Mindemellett csíp, karmol és harap. Vannak hisztijei, ha valami nem úgy és nem olyan gyorsan történik, ahogyan azt ő gondolta, de ez a „fájdalmas viselkedés” nem a hisztik során van, hanem ha valaki felveszi. Odabújik kedvesen, mintha símogatni akarna és végül karmolás lesz belőle. Vagy csak úgy oda mászik és ahol ér, megharap. Néha olyan fájdalmat tud okozni, hogy rákiabálok akaratlanul is, aztán jól megbánom és nem győzök bocsánatot kérni tőle. Lehet, hogy mindez normális az ő korában. Gondolom, hogy nem tudja még szándékosan csinálni, de hogyan tudnám leszoktatni róla? Ezerszer elmondtuk már neki, hogy nem szabad, mert fáj, de csak kinevet. : ) A többi gyereknek is húzgálja a haját a kutya szőréről már nem is beszélve. Jövőre szeretném bölcsibe vinni és félek, hogy „beírnak az üzenő füzetébe”. : ) Látom a szemében, hogy inkább a kíváncsiság vezérli, mint a düh, de kellemetlen.
    Köszönöm a segítséged, várom válaszod!

    Üdv: Gabi

    Válasz: Ebben a korban kisfiúknál előfordul ilyen viselkedés, ez hozzátartozik ahhoz, hogy felfedezi a saját testhatárait. Ne aggódj, mire bölcsibe megy, már túllesz ezen (addigra jön majd más :)) Legyél vele türelmes, ha bánt, tedd le, mondd, hogy „Nem szabad”, de ne csapj a kezére és ne kiabálj vele, mert akkor érdekesebbnek fogja találni az egészet.

  • Barbara

    2010. július 06. kedd

    Kedves Ágnes!

    A segítségedet szeretném több problémában is. Kisfiam 21 hónapos és rettenetesen akaratos. Emellett nagyon szépen fejlődik, mások szerint is nagyon okos. Boldog mosolygós és barátságos kisfiú. Mindenkinek integet, puszit dob és nagyon tud szeretni is. Másrészről viszont nagyon mozgékony már szerintem kimeríti a hiperaktív fogalmát is. Reggeltől estig kavar, egy percre sem áll meg. Enni-inni is futtában lehet, mert annyira nincs türelme, hogy megálljon. Játszótéren is szintén ez a helyzet. Türelme sincs sok, mindent azonnal akar. Az egyik problémám az, hogy rettentően hisztizik, ha nem kap meg valamit. Ilyenkor földhöz vágja magát, fájdalmat okoz saját magának (megfejel valamit, megharapja magát) vagy nekem jön és engem kezd el ütni. Ez akkor kellemetlen, mikor egy kisgyerek játszik a játszótéren az autójával és neki csak az kell. Kellemetlen jelenetet tud csinálni. Van, hogy a gyerekek játékait rugdossa, csapkod feléjük. Hiába szólok rá, nem hallgat meg, csak csapkod, fejelget és minden játékot eldobál vagy megrugdos. Abban szeretnék tőled segítséget kérni, hogyan tudnám erről leszoktatni. Nagyon régóta okoz magának fájdalmat (kb fél éve). Már mindent kipróbáltunk. Nyakon öntöttem, nem vettem róla tudomást, rá kiabáltam, fenekére csaptam, de semmi sem használt. Nem vagyok a verés híve, és nem is akarok erre rászokni. De néha már annyira kihoz a sodromból, hogy eljár a kezem. Persze ez a legvégső megoldás. Ha beszélni szeretnék vele, hogy elmondjam, mi a helyes és miért viselkedett rosszul, egyszerűen nem hallgat meg, elkezd bántani és magának ismét fájdalmat okoz. Ha bánt és mondom neki, hogy fáj ez nekem, akkor szintén bántja magát. Egyszerűen el vagyok keseredve, mert nem tudom miért csinálja ezt.
    Az igaz, hogy nagyszülőkkel együtt élünk, édesanyám próbálja megfékezni, de nem elég szigorú vele. Ezért néha mi is összekülönbözünk, mert úgy érzem, hogy engedékenyebbek vele.
    Kérlek írj tanácsot, hogy mit tudnék tenni, mert már tényleg nagyon el vagyok keseredve. Ha minden jól megy, akkor év vége felé elköltözünk. Sajnos előbb nem megy, mert férjem munkanélküli.

    Várom mielőbbi válaszod.

    Üdv: Barbara

    Válasz: Ez nem hiperaktivitás, ebben a korban ez a normális, főként kisfiúk szoktak ennyire mozgékonyak és akaratosak lenni. Nem szabad vele szigorúnak lenni és megfékezni, hanem arra kell törekedni, hogy eleve elkerüljétek azokat a helyzeteket, amikor egyértelműen hisztizni szokott, ha pedig mégis kitör a hiszti, akkor türelmesen ki kell várni a végét, nem szabad indulatosnak lenni, kiabálni, odacsapni, magyarázni, csak csendben ki kell várni a végét és kész. A lakásban el kell tenni mindent, ami rá veszélyes és nem szabad megfognia, minden mást oda lehet neki adni.
    Másfél-2 éves korban a fegyelmezést nem tűrik, viszont ragaszkodnak a szabályokhoz, mivel ez a korszak a határok kereséséről szól. Ha tehát ilyenkor türelmesen elmondod neki újra meg újra a mantrát, hogy mi az, amit nem szabad, akkor ha te nem vagy otthon, és más vigyáz rá, akkor neki is el fogja magyarázni, mi az, amit nem szabad.
    Ha ebben a korban következetesen, mint egy versikét ismételgetitek a szabályt, akkor megjegyzi, viszont a büntetésből. rákiabálásból, kézrecsapásból nem ért, ezeket feleslegesen alkalmazod.

    A dackorszakban különösen nehéz a tilalmak erdejében élni a kicsinek, ha mindent tiltasz neki, akkor az egész napotok hisztiből fog állni, ezért fontos, hogy néhány dologban legyenek határok, másokat zárj el tőle, ezzel csökkentheted a feszültséget.

  • Niki

    2010. június 20. vasárnap

    Kedves Ági!
    Én is folyamatosan átélem ezeket a problémákat. Kisfiam 2 éves, nagyon okos(nem én mások hangsúlyozzák ezt, hogy meglepően okos), szeretetreméltó, mosolygós egyéniség. A hisztinek azon a szakaszán már átestünk, hogy magát csapkodja, erről szépen leszokott. Most ott tartunk, hogy szeret másokat, és főleg engem ütni, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja. A gyerekeket eleinte simogatja, ölelgeti, aztán minden ok nélkül jól rájuk csap. Eleinte próbáltam magyarázni, most ha megüt valakit, vagy engem, én is ráütök mondván, hogy nekünk is így fáj. Ekkor elkezd sírni bocsánatot kér, megígéri, hogy többé nem verekszik, de másnap…Még azt is észrevettem, ha idegenek jönnek nálunk és arra sarkalom, hogy köszönjön, vagy idegen helyre viszem akkor is engem csapkod. Ilyenkor látom rajta, hogy zavarban van, vagy talán fél is. De akkor mért nem ölel meg, bujik hozzaám, hanem zavarában elkezd ütni?Azt azért hangsúlyozom, ha rosszat tesz és megszidom, vagy elsírom magam odabujik, megölel, vigyasztal és önállóan bocsánatot kér. De akkor mikor érti már meg, hogy nem szabad senkit megütni?
    Előre is köszönöm.

    Válasz: Miután egyértelmű, mikor kezd el csapkodni, ezért ezeket a helyzeteket kell megoldanod, hogy ne féljen tőlük. Pl. ilyenkor vedd fel, öleld meg és nyugtasd meg, próbáld elterelni a figyelmét, hogy ne legyen frusztrált. Itt nem az ütés a lényeg, mert azt tudja, hogy nem szabad ütni, de a frusztrációját nem tudja másként oldani, ezt kell megtanulnia.

  • Tündi

    2010. június 10. csütörtök

    Szia Ági!

    Kisfiam 16 hónapos és furcsa szokások kezdtek nála kialakulni. Sokszor harap, ütöget, csíp főleg engem, de azért apukájának is jut belőle. Általában ezt megelőzően és utána is bújik, ölel. Elég nehéz így rendszabályozni (járókába rakás), hogy közben elolvad az ember.
    A másik, hogy a saját fejét is szokta néha ütögetni ököllel. Mi ezeknek az oka? Valamiféle figyelemfelkeltés? Hogy lehetne erről leszoktatni?

    Köszönöm válaszod

    Válasz: Ezek mind teljesen normális szokások ebben a korban. A gyerekek ilyenkor még nem tudják szabályozni az indulataikat, ezért csapkodnak, harapnak, csípnek, valamint a testtudatuk is kialakulóban van, ezért ők még nem tudják, hogy a másiknak fáj, amit csinálnak. Ha olyat csinál, ami fáj neked, akkor tedd le és mondd, hogy „nem szabad, anyának fáj”. A büntetés felesleges, azt még nem értik ebben a korban, de ha mindig következetesen leteszed és elmondod ugyanazt neki, akkor idővel meg fogja érteni.
    Fejütögetés: általában fogzáskor szokták csinálni, vagy ha álmosak, de előfordulhat csak úgy játékból is.

  • dóra

    2010. június 07. hétfő

    Bocsánat, kimaradt: A kisfiú kb. három-négy éves lehetett s a rendreutasítás kicsit meghökkentette. De nem annyira, hogy ne kezdje újra. A lányom mindig így reagált, mindegy volt, mi mit mondunk.
    Dóra

  • dóra

    2010. június 07. hétfő

    Kedves Ági!
    Kislányunk másfél éves, egyedüli gyerek. Mindig nagyon barátságos,mosolygós, jól mozgó, élénk gyerkőc volt,most sincs ez másként. Ő az, aki bárkivel elmenne, aki csak rámosolyog. A játszótéren és a mamás játszócsoportban is érdeklődik a mások által használt játékok iránt- röviden: elveszi, akár szüksége van rá hosszabb távon, akár nincs. Az is, hogy a kezében, keze ügyében levő játékot nem engedi át másnak. Bárhol gyerekek között megy a maga feje után, másokon ugyan nem gázol keresztül a szó szoros értelmében, de nem veszi figyelembe, hogy mások is felfelé törekednek a mászókán, s nehezen várakozik. Ez mind oké lenne, hiszen életkorának megfelelő viselkedésforma.Ezeket a helyzeteket egy-egy hozzáguggolással teljes mondattal el tudom intézni. Ám ami most kis gondot okoz, hogy vasárnap a templomban közeledett hozzá egy kisfiú (akire a mamája nem midig tudott figyelni). Eddig a lányomra mindenki vagy kedvesen vagy semlegesen nézett, s a kisfiú most rányújtotta a nyelvét és kifejezetten csúnyán grimaszolt.Azért fontos, hogy a templomban történt, mert ott ugye nem lehet bármerre mászkálni, s hangoskodni. A lányunk ilyen irányú igényeit igyekszünk elterelni, hogy ne legyen zavaró. A kisfiú ellenben szabadon volt engedve, s kezét rátette a férjem lábára, úgy grimaszolt a kislányra, aki ellökte a kisfiú kezét, kvázi védelmezte apját, s félreérthetetlenül haragosan mondta, hogy „Nem!” Ez még mindig oké, csak most a játszótéren elkezdte félrelökdösni a gyerekeket,amit eddig még soha nem tett.Állandóan rászóltam nagyon szigorúan is és hozzáguggolva is. A hatás megvolt csak én váltam kicsit szkeptikussá.
    Kérdésem ez után a kimerítő beszámoló után, hogy ez az agresszív viselkedés még mindig a normális kategóriába tartozik (persze folyamatos? szülői irányítással), vagy a vasárnapi tapasztalat váltotta ki, egyfajta rossz irányú tanulás hasznosítása lenne?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Dóra

    Válasz: Igen, ez teljesen normális viselkedés ebben a korban, a fiúk ennél durvábbakat is szoktak csinálni másfél évesen.

  • bettibea

    2010. június 07. hétfő

    Szia Ági!

    Szint hasonló lenne a problémám, csak annyi különbséggel, hogy az én fiam márciusban múlt 2 éves és iszonyatosan hisztis lett, de már olyan szinte, hogy lassan nem merünk vele elmenni sehová, mert olyan jeleneteket produkál, hogy égő nekünk. A férjem egy birkatürelmű ember, de 2 perc alatt sikerül őt is úgy felhúznia, hogy kattogunk mindketten.
    Persze az is hozzátartozik a történethez, hogy pár hét múlva szülök, ráadásul ikrek érkeznek, gondolom ez is közrejátszik a dologban.
    csak azt furcsállom, hogy szinte egyik napról a másikra lett ilyen. Megpróbáltunk már sok mindent, de igazából semmi sem használ. Ötlet?

    Válasz: A testvér érkezése egyik pillanatról a másikra felkavarhatja őket, pláne ebben a korban. Igyekezzetek vele sokat foglalkozni, de nem csak foglalkozni, hanem teljes figyelemmel odafigyelni rá, amit mond, amit csinál, miközben együttvagytok. Vonjátok be a tesók érkezésébe, érdemes az Anna, Petiből a „Kistestvér születik” c. könyvet olvasgatni, ez segít neki megérteni a helyzetet.

  • Kőrösi Tímea

    2010. június 06. vasárnap

    Kedves Ágnes!

    Azt szeretném kérdezni a leírtakkal kapcsolatban, hogy mennyire nehéz lesz egy 2 éves gyerkőcöt arra szoktatni, hogy igen is anyának meg kell csinálni a házi munkát.
    Végre eljött az idő, hogy külön tudunk költözni a párom szüleitől és nem lesz egyszerű az új helyzetet megszokni. A kislányom a nap 24 órájából 24-et velem volt, nekem nem volt segítség a nagyszülők jelenléte…sőt. Ők nagyon keveset voltak az unokájukkal, azt azért beismerem, hogy nem kellett a konyhában robotolnom nap mint nap, de emiatt a kislányom nem is tudja, hogy mi az, ha meg kell főzni egy ebédet. Nekem pedig már nagyon hiányzik…mind a főzés, mind pedig a normális élet.
    Csak azt nem tudom, hogy mennyi idő kell majd ahhoz, hogy Ő is megértse ezt az új helyzetet és elfogadtja, hogy az a ház lesz a jövőben az otthona. Tudom, nagyon nagy türelemre lesz szükségem. Biztosan Szokatlan lesz, hogy csak anya van…nincs Mama és Papó.

    Mi a véleményed?

    Köszönöm válaszod előre is!!!

    Üdv: Timi

    Válasz: Ezt gyorsan megszokja majd, elég nagy már. Meg kell mondanod, hogy most főzöl és kész. Bevonhatod a munkába, adhatsz neki kisebb feladatokat közben, kaphat egy répát, amit műanyag késsel kapargathat, moshat salátát stb.