Lélekromboló szavak a gyermeknevelésben (mégis mennyi szülő mondja őket)

Van az a gyereket lekicsinylő, megszégyenítő hangnem, a hangsúly, ami itt visszhangzik a fülünkben, és már gyerekként se szerettük. Nem magunktól jön: úgy öröküljük, örökítjük át generációról generációra. Szavak, amiket nem kéne kimondani, de annyiszor hallottuk, annyiszor megkaptuk a saját szüleinktől, hogy a zsigereinkbe ívódott:

Normális vagy, édes fiam?!
Mit képzelsz magadról?!
Szégyelld magad?!

Mi van ezekben a szavakban?

A gyerek lekicsinylése: ő még kicsi, nem tudja, kis ügyetlen.
Megszégyenítés: érezze rosszul magát azért, amit tett.

Felnőttnek sosem mondanánk ilyet.

Változtatnak-e ezek a szavak valamin?
Jobban fog-e viselkedni tőlünk?

Ez utóbbira a válasz: nem.
És igen: másként fog viselkedni, meghunyászkodik és idővel megteszi.
De közben változik még valami is: összehúzza magát. A természetes motivációja, kíváncsisága, bizalma összetörik.

Ezek lélekölő szavak.

És, ami még fontosabb: felnőttnek sosem mondanál ilyet.

A felnőttet nem szégyenítenéd meg, nem kezelnéd le. Vele szemben tudnád, mi az, ami rosszul esik neki, amivel megbánthatod. Vajon a gyermekedre miért ne lehetnének érvényesek ugyanezek a játékszabályok?

Miért ne lehetne a tehetetlenség és a megszégyenítés szavai helyett a józan belátás és a szeretet nyelvén beszélni vele?

Mondok pár példát:

“Mindig azt a vackot nyomogatod, hagyd már abba és menj, játssz valami értelmeset!”

A gyerek számára az a “vacak” nagyon érdekes. Szerintünk jobb lenne, ha többet olvasna, biciklizne a barátaival vagy a szabadban szaladgálna, mert annak több értelme van.

Felajánlhatom neki, hogy ha befejezte, társasjátékozzunk, vagy menjünk el biciklizni.
Megbeszélhetem vele, hogy hívja át néhány barátját a hétvégére és rendezzünk kerti sütögetést.
Elmehetek vele a sportpályára focizni vagy szervezhetek közös kirándulást hétvégenként. Ezzel kevesebbet fogja nyomkodni azt a “vackot” és örömet talál más tevékenységekben is, így egyre kevésbé lesz érdekes számára a nyomogatás.

“Nem igaz, hogy nem vagy képes rendet rakni magad után! Mi ez a disznóól?”

Az együttélés rendetlen gyerekekkel nem olyan egyszerű, hiszen mindent anyának kell megcsinálni, eltakarítani. De hogyan szoktassuk őket rendre? Apránként. Letolásból nem fogja megtanulni. Konkrétan megfogalmazott kérésekből viszont igen:

Légyszíves a szennyesedet ezentúl a szennyeskosárba tedd be, amikor fürdeni mész!
Tedd helyre a kisautókat mielőtt előveszed az építőkockát!
Evés után a koszos edényt tedd be a mosogatóba!

Fontos, hogy amit mondasz, kérsz, azt te is ugyanúgy tartsd be! A gyerek nem fogja összepakolni maga után a dolgait, ha te sem teszed ugyanezt (és a család többi tagjával szemben is ugyanez az elvárás, gyakori, hogy az apuka is rendetlen, a gyerekek pedig őt utánozzák)

Bevezethetsz egy táblázatot is, amit kitesztek pl. a hűtőre vagy a családi faliújságra és azon vezetitek, kinek milyen feladatai vannak a háztartásban, így könnyebb fejben tartani és számonkérni is.

Amit még tehetsz:
– értékeld az erőfeszítéseit “Köszönöm, hogy helyére tetted a székeket!”
– felajánlhatod, hogy megtanítod neki: “Gyere, válogassuk át együtt a szekrényedet! Megmutatom, hogyan szedd rendbe a képregényeidet, hogy mindig megtaláld, amelyiket keresed!”

“Most már elég a nyafogásból, szedd össze magad és feküdj le!”

Miért is nyafog este a gyerek? Miért akar még egy kicsit veled lenni? Azért, hogy bosszantson? Nem. Hanem azért, mert még szüksége van rád. Nehezen tud elválni tőled (mert a szeparációs szorongás időszakában van, vagy mert keveset voltatok együtt, fél a sötéttől, a magánytól… A társadat magára hagynád ilyenkor? Ráparancsolnál, hogy szedje össze magát, amikor magányos és fél? A gyermekeddel sem teheted meg ezt.
Ha azt látja, hogy ideges vagy (és ez érthető is, nyilván te is fáradt vagy már ekkorra), még bizonytalanabbnak érzi magát és még inkább beléd kapaszkodik.

Hogyan lehet változtatni ezen?

Kellemes, laza esti szokásokat teremtve: meseolvasás, lámpaoltás (ha ő kapcsolhatja le a lámpát, még jobb, a kisgyerekek élvezik ezt). Sok kisgyerekre ilyenkor jön rá a beszélgethetnék, számtalan mondanivalója akad. Beszélgessetek suttogva a sötétben! Van olyan gyerek, akinek csak az kell, hogy kibeszélhesse magát, kiadhassa a sok nappali élményt, ami a fejében van és utána már jól alszik.
Nálunk nagyon bevált, hogy a fiúk mondhattak 1-1 mesefigurát és a sötétben arról a két mesefiguráról mondtam nekik mesét. Mivel ilyenkor már sötét volt, általában elaludtak a mese közben, néha megvárták, amíg jött az ő mesefigurájuk és utána aludtak el.

“Már megint levertél valamit! Hogy lehetsz ilyen béna?! Nyomás a szobádba és gondolkodj el egy kicsit!”

A szobában ülve nem fogja megtanulni a gyerek, mi a tanulság az esetből és legközelebb ugyanolyan ügyetlen lesz majd Sőt addigra már ott lesz a félelme is, hogy biztosan elront valamit és emiatt még többet fog hibázni.

Helyette mondd ezt: Semmi gond, mindenki hibázik néha. Tessék itt a rongy, töröld fel! Te seperd, én tartom neked a lapátot!

“Te akartál idejönni, nyomás játszani, ne itt ücsörögj! Tudod, mennyibe került a belépőjegy?”

A gyerek játszóházba vagy játszótérre szeretne menni, mi elvisszük, hogy jól érezze magát. Úgy gondoljuk, majd közben kényelmesen olvasgatunk vagy beszélgetünk, amíg ő játszik a gyerekekkel, de ő csak mellettünk ücsörög. Számonkérjük rajta a választását, mert nem értjük a valódi motivációját: a gyerekek sokszor érzelemből döntenek. Ő nem a gyerekek miatt akart jönni, hanem velünk akart lenni. Talán legutóbb, amikor együtt voltunk játszóházban jól érezte magát, mert végig együtt játszottunk és ez az emlék maradt meg benne. Vagy csak nagyon elfoglaltak voltunk mostanában és azért találta ki, hogy ezzel is megszerezze a figyelmünket.

Szemben a felnőttekkel, akik meg tudják mondani, ha szeretnének pár percet beszélgetni a másikkal, vagy közös programot csinálni, a gyerekek még ezt sokszor indirekt módokon fejezik ki. A kisgyerek ölelést szeretne, helyette nyafog mindenért, semmi sem jó neki.
Azt mondja unatkozik, de nem másik programra vágyik, ami leköti a figyelmét, hanem arra, hogy te játssz vele kicsit.
Minden gyereknek más mértékben van szüksége erre és életkoronként is változik, mikor mennyire kapaszkodnak a szülőkbe. Van olyan gyerek, aki remekül eljátszik magában, de minden nap igényel egy kis minőségi időt, 20-30 percet, ami csak az övé.
Van olyan gyermek, aki kisebb korában nagyon önálló, de óvodásként vagy kiskamaszként sok időt szeretne a szülővel tölteni – igénye van arra, hogy valaki átsegítse egy-egy számára nehéz időszakon.

Segít, ha a napoknak vannak olyan részei, amikor együtt vagytok:
– amíg otthon vagy a gyerekekkel, ez lehet délelőtt és délután fél óra játék, amikor csak rá figyelsz,
– közös házimunka, kertészkedés (vannak olyan gyerekek, akik nem minőségi időt igényelnek, hanem mennyiségit, velük sem kell egész nap a szőnyegen ülve játszani, inkább bevonni a hétköznapi tevékenységeinkbe)
– közös étkezések,
– közös séta, sport,
– társasjáték,
– közös kreatívkodás, barkácsolás.

A jegy árát számonkérni egy kisgyereken pedig nem lehet. Igen, drága egy-egy program. Igen, bosszantó, ha mégsem tetszik a gyereknek. De ő gyerekként ezt még nem tudja felmérni.
Mint ahogyan azt sem, hogy “azért a pénzért” te szerettél volna olvasgatni, ő meg veled szeretett volna játszani.
Ha úgy gondolod, drága a program, fontold meg jól, tényleg neki való-e! Gyakran látom, hogy elviszik szülők a gyerekeket a méregdrága kiállításra, gyerekprogramra, de ők nem érzik ott igazán jól magukat, vagy csak nyafognak, szaladgálnak. A szülő meg dühös, hogy a gyerek nem értékeli a programot. Persze, lehet, hogy értékeli, csak ő egészen másra emlékszik belőle, más fogja meg, mint minket. A kiállításból például az interaktív játékok, a kreatív foglalkozás és nem maga a néznivaló. A kisgyerekek kiválóan elvannak bárhol, ahol szaladgálni, játszani lehet. Egy-egy alkalommal elmehetünk kiállításra, gyerekprogramra, de fontoljuk meg, valóban a koruknak és érdeklődésüknek megfelelő-e.

Ha pedig mégis elmentünk és ő játszik, szaladgál, velünk akar járszani, vegyük úgy, hogy ez valójában nem kidobott pénz és veszteség, hanem közösen együtt töltött játékidő és ez minden pénzt megér 🙂

“Most meg mit bömbölsz? Hagyd abba a sírást és ülj fel megint a biciklire!”

Ha a gyermek nehéz feladattal kerül szembe, kétségbeesik, sír, frusztrált, dühös. Sok felnőtt azt mondja ilyenkor, “nem igaz, hogy nem bírja elviselni a vereséget”. Pedig valójában még nem tanulta meg, hogyan legyen önmotivált, ebben a mi segítségünkre és bíztatásunkra szorul.
Nekünk kell
– példát mutatni neki abból, hogyan küzdünk meg a nagy kihívásokkal, a nehézségekkel,
– mellette állni, bíztatni, hogy próbálja meg újra,
– dicsérni minden kísérletért és apró sikerért,
– komolyan venni az érzéseit, megnyugtatni őt.

A gyerek fél a víztől, nem mer bemenni.
Még tanulgatja a biciklizést/korcsolyázást és néha nagyokat esik.
Vagy éppen a matekkal küzd az iskolában és nem megy neki.
Ilyenkor nem érsz el semmit azzal, ha letorkolod, semmibe veszed az érzéseit és parancsolgatsz.

Helyette mondhatod azt: “Semmi gond, gyere ide. Itt vagyok melletted és segítek. Próbáljuk meg újra!”
“Ügyesen tekertél kettőt! Szuper! Most próbálj meg hármat.”
“Már jól csináltad, csak arra figyelj, hogy egyenesen tartsd a kormányt.”
“Semmi gond, fogom a kezed, amíg nem sikerül.”

Ha így teszel, a gyermeked önbizalma nőni fog, motiváltabbá válik. Nem fogja azt érezni, hogy ő semmire sem jó, neki semmi sem sikerülhet (hány felnőtt érzi ezt…), sem azt, hogy bármit tesz, nem felelhet meg az elvárásaidnak.
A régi, tekintélyelvű módszerek megtörik a gyermek különleges lényét, a szeretetre építő módszerek elfogadják őt úgy, ahogy van és segítenek együttműködőbbé válnia.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Comments are closed.