Játszópajtások: Kell társaság a babának?

avagy a társas élet fejlődése. Vannak babák, akiket kezdettől nagy család, testvérek, ismerősök, barátok vesznek körül, és olyanok, akik gyakorlatilag csak a szüleikkel, és ritkán a szűk családdal találkoznak. De vajon mennyire van szüksége arra a babának, hogy „nagy” társasági élet vegye körül és mennyire igényli azt, hogy a kortársaival együtt legyen? Szüksége van pajtásokra, kis barátokra? És hogyan tanítsuk meg arra, hogyan viselkedjen velük? Ezeket a kérdéseket járjuk most körül.

Az újszülöttnek az édesanyjára van leginkább szüksége. Hamar felismeri azonban, hogy érdemes kommunikálni a környezetével, utánozni kezdi a környezetében élők mimikáját és ennek első tudatos állomása, amikor 3-6 hetes kora között valamikor első alkalommal mosolyodik el akaratlagosan, csak azért, hogy felvegye a kapcsolatot egy másik emberrel.

A szociális élete ettől kezdve leginkább a mosolygás köré épül: mosolyog, ha más embereket lát, gyakorlatilag válogatás nélkül mindenkire barátságosan mosolyog. 5-6 hónapos kora körül azonban már felismeri, hogy anya nincs mindig ott vele és, hogy a többi ember, akit maga körül lát, nem anya és nem az ő saját részei, ezért hirtelen bizalmatlan lesz velük szemben. Sírni kezd, ha meglátja a nagypapát, akivel már többször találkozott, bizalmatlanul méregeti a szomszéd nénit, akire nemrégiben még teli szájjal mosolygott.

Ha gyakran találkozik más emberekkel és látja, hogy ők visszamosolyognak rá, bíztatják, akkor idővel elmúlik a bizalmatlansága és ismét barátságos lesz mindenkivel. Ilyen szempontból tehát fontos, hogy találkozzon másokkal a szülein kívül, lehetőség szerint minden nap. Az azonban lényegtelen számára, hogy azok, akikkel találkozik, a kortársai vagy más gyerekek-e. Hasznos azonban a gyerektársaság heti 1-2 alkalommal, mert ezáltal a kicsi megszokja a többi gyerek jelenlétét, nem fog félni tőlük, ami gyakran előfordul azokkal a babákkal, akiket egyáltalán nem vittek gyerektársaságba.

Amikor kúszni és mászni kezd, felfedezi a világot, már szívesen nézegeti a többi gyereket, például játszótéren. Ilyenkor már gyakran vihetjük gyerekek közé, hiszen a gyerektársaságban a többiek figyeléséből, utánzásából sokat tanulhat.

3 éves korig a gyerekek még nem játszanak egymással, inkább csak egymás mellett. 1-2 évesen pedig sokkal inkább tárgyként kezelik a másik gyereket, mint társként. Ez az időszak egyébként is a nagybetűs ÉN kibontakozásáról szól, ezért nehéz rábírni arra a kisgyereket, hogy osztozzon meg a játékokon, vegye figyelembe a másik érdekeit is. Sok anyukát a éppen a gyermeke félénksége vagy éppen túlzott agresszivitása tart vissza attól, hogy a dackorszak időszakában gyerekek közé vigye a gyermekét, holott ezt nem lehet „kinőni”, a szociális készségek legjobban társaságban fejleszthetőek.

Ha abban az időszakban, amikor megismeri a saját korlátait, lehetőségeit és énjét, megtanulja a másokkal való együttműködést is, később sokkal inkább képes lesz kezelni a társas helyzeteket. Persze vannak olyan gyerekek, akik kezdettől simulékonyabbak, jobban alkalmazkodnak és jobban kedvelik a társaságot és olyanok, akik akaratosabbak, a társaikkal is kevésbé együttműködőek. Gyakran ez utóbbi csoport az, aki inkább vezetni szereti a többieket, új játékokat kitalálni és a többieket magával vinni, mint beállni a sorba.

Náluk nagy türelmet igényel, hogy megtanuljon bánni a többiekkel. Ami segíthet:

– Amikor nem akar odaadni egy játékot a másiknak, akkor oda kell menni együtt, segíteni neki átadni a játékot, elmondani, hogy a másik gyerek csak kipróbálja, aztán visszaadja, és együtt figyelni, ahogy játszik vele, majd visszakérni együtt. Fontos, hogy ezt a kisgyerek egyedül nem tudja megcsinálni még. Segíteni kell, vele lenni, újra meg újra megtapasztalni, hogy a játék tényleg visszakerül hozzá. Az „enyém-korszak” átmeneti jelenség, idővel kinövik a gyerekek, ennek ellenére szükséges, hogy az osztozkodással kapcsolatos helyes viselkedésmódokat megtanulják a gyerekek.

– Amikor elveszi a másiktól a játékot, akkor nem azt kell mondani, hogy „nem szabad”, hanem meg kell tanítani arra, hogyan kell elkérni, megvárni, amíg odaadják, megköszönni a gesztust.

– Nem kell minden összetűzésbe beavatkozni. A kor előrehaladtával fokozatosan hagyni kell, hogy a gyerekek maguk próbálják megoldani a nézeteltéréseiket és csak akkor kell beavatkozni, amikor a gyerekek már láthatóan nem tudják kezelni a helyzetet. Sok anyuka túlságosan ott akar lenni, igazságot akar szolgáltatni, amikor a gyerekek összevesznek valamin. A gyerekeknek azonban fontos dolog megtapasztalniuk az igazságtalanságot is azt, hogy nem mindig ők győznek.

A vitatkozásokat akár egészen kicsiknél, akár nagyobbaknál nem azzal kell lezárni, hogy szétválasztják és leszidják a gyerekeket, hanem azzal, hogy mindkét gyereket leültetik (lehetőség szerint az öledbe) és csendes, nyugodt hangon tisztázzátok a történteket és az érzelmeket: mi történt, „Tudom, hogy most haragszol rá…”, hogyan kellene legközelebb megoldani ugyanezt a helyzetet.

A gyerekek a család szokásait veszik át a társas kapcsolatok terén, fontos tehát, hogy milyen példát mutatunk nekik. Ha egészen kis korától kezdve jönnek hozzánk vendégek és megyünk vendégségbe, akkor ezt fogja ő is igényelni a saját barátai kapcsán. Tanítsuk meg neki, milyen szokások kapcsolódnak a vendégséghez! (meg kell teríteni, sütit sütünk stb.)

Ahogy előre halad a korban, sok kisgyerek igényli (5-6 éves kortól), hogy a barátai ellátogathassanak hozzánk. Ezt a szokást lehet támogatni, hiszen később kiskamasz-kamasz korban, amikor már elsősorban a barátai, a társas kapcsolatai fontosak a számára, jól jön majd, ha ismerjük a barátait, tudjuk hol van, kikkel jár össze stb.

Az, hogy valaki befelé forduló vagy inkább nyitott, könnyen barátkozó, velünkszületett személyiségjegy. Szülőként el kell fogadnunk, ha a gyermekünk társaságigénye más, mint a miénk, viszont támogatni kell őt abban, hogy befelé fordulóként is legyenek barátai, jó élményei az emberi kapcsolatokkal kapcsolatban és kifelé fordulóként is el tudjon mélyülni a kapcsolataiban, legyenek „legjobb” barátai. Mindkettőhöz az szükséges, hogy egészen kis korától kezdve találkozik a korosztályával is.

Ha vannak testvérei, akkor ezen a téren könnyebb dolgunk van, hiszen az együttélés során sokkal többet tanul meg arról, milyen megküzdeni a helyünkért, a figyelemért, megosztozni a játékokon, együttműködni a többiekkel, mint azt a játszópajtásaival megtanulná. A gyerekekkel való közös játék tehát fontos része a közösségi életre nevelésnek. Igyekezz megtalálni azokat a helyeket, ahol más gyerekekkel találkozhat a pici. Ugyanakkor ne felejtsd el, hogy 4 éves koráig elsősorban a szüleire van szüksége, tehát a társaságra való igény nem feltétlenül jelenti azt, hogy hamar bölcsődébe kellene mennie, hogy gyerekek között lehessen.

Nem tudod, hogyan kezeld a gyermekedet? Hisztis és dacos? Így oldhatod meg játékos módon!