Hogyan lesz “normális” a gyermek?

Mikortól mondhatjuk egy viselkedésre, hogy nem normális, szélsőséges? A pszichológia egyik alapkérdése, hogy mi is az a norma úgy általában, mi az elfogadott? Pedig, ha mindig tudnánk mi az, akkor könnyedén tudnánk célokat kitűzni a gyermeknevelésben, szabályokat állítani a kicsi elég, amiket be kell tartania, mert “mindenki így csinálja”. Mégis sok szabállyal kapcsolatban -amelyek egy részét még gyermekkorban tanultuk- kétségeink vannak, amikor a saját gyermekeinknek kell átadni őket. Hogyan tűzzünk ki nevelési célokat egy ilyen helyzetben? Egyáltalán: mikortól lehet nevelésről beszélni egy baba esetében?

Mi a normális?

Ez részben kulturális dolog. Mik a szokások, mit tapasztaltunk, mit láttunk példaként a környezetünkben. Nálunk például sok szülő furcsállja, ha a gyermeke együtt akar aludni vele. Mindenkinél más a határ. Van, akinél 2-3 éves korig fér bele, van, akit pedig még kisiskolás korban sem zavar. Ezzel szemben például Japánban és számos dél-európai, valamint dél-amerikai országban természetes dolog együtt aludni a gyerekekkel akár 10-12 éves korig is, itthon félve fogadjuk be a kicsit az ágyunkba és azon törjük a fejünket, ha megengedjük neki egyszer, akkor vajon még 5-6 évesen is velünk akar-e aludni, nem lehet majd leszoktatni róla. Mindazonáltal elgondolkodtató, mennyire összetartó társadalom a japán.

Nemrégiben láttam egy rövid előadást olyan falvakról, ahol több 100 év feletti ember is élt. A legtöbb ilyen falu Japánban van. A 100 év feletti kort megélt idősek egyöntetűen ugyanazt mondták el magukról: hasznos tagnak érzik magukat a társadalomban, a családban, vigyáznak az déd- és ükunokákra, feladataik vannak, dolgoznak, hasznos tagjai a társadalomnak. Merész párhuzam lenne azt mondani, hogy a szoros kapcsolat, ami az együttalvás révén kisgyermekkorban létrejön – talán hozzájárul ahhoz, hogy ez az erős lelki kapcsolat még később is megmarad, hogy talán ez az “áldozat” a gyermekekért az egyik azok közül, ami miatt a japánok ennyire tisztelik az időseiket.

Nem állítom, hogy együttalvás nélkül ne lehetne szoros a szülő-gyermek kapcsolat, vagy hogy nincsenek több ezer évre visszanyúló hagyományai a Japánoknál a szülők, az idősebbek tiszteletének, mindenesetre azt megtanulhatjuk tőlük, hogy talán nem annyira ördögtől való dolog beengedni a sötéttől félő, a hajnalban a szülők szobájába átlátogató gyerekeket a közös, családi ágyba.

Szülőként mérlegelnünk kell, mik a nevelési céljaink, mik a gyermek érdekei és hol vannak azok a pontok, ahol a kettőt egyensúlyba lehet hozni egymással. Szélsőségnek számít az is, ha az anyuka az alapvető igényeit is háttérbe szorítva csak a baba igényeinek akar megfelelni, és szélsőséges az is, ha a kicsi 6 hetes korában már a leánykori életét szeretné élni. De mi a normális?

A normát mi magunk állítjuk fel. Az a közeg, ahol élünk, az ország, a környezetünkben élők, a családunk, az ismerőseink és sok esetben mi magunk, szülők. Ebből adódik az, hogy gyakran még a közeli rokonainkkal sem feltétlenül értünk egyet abban, hogy pl . meddig és hogyan kéne szoptatni a babát, mert itt számodra a norma nem az, amit a rokon mond, hanem az, amit a szoptatásról szóló könyvben olvastál.

Miből jönnek a nevelési célok?

A babának meg kell tanulnia alkalmazkodni a külvilághoz (pl. az első hetekben meg kell szoknia, hogy néha éhes és ilyenkor, ha jelez, enni kap, meg kell tanulnia, mikor van a nappal és az éjszaka) Ez a folyamat látszólag magától is végbemegy, mégis láttam már olyan babát, aki 3 hónaposan még összetévesztette a nappalt és az éjszakát, mert a szülei alkalmazkodtak hozzá, nem ő a világhoz.

A kicsinek be kell illeszkednie a társadalomba, szocializálódnia kell. Ehhez meg kell tanulnia az önálló helyváltoztatás képességét, a beszédet és egy sor szokást, mint hogy hogyan kell önállóan enni, inni, rágni stb.

Ahogy egyre önállóbb lesz, el kell sajátítania, mi az, ami veszélyes lehet számára a világban (pl. nem nyúlunk a konnektorba, a forró sütőhöz, a kutya szájába stb.) Ennek a megtanításáról itt írtam.

És persze ezen túl jönnek azok a célok, amiket mi tűzünk ki: nem állunk fel az asztaltól, amíg a többiek esznek, szépen köszönni kell az ismerős néniknek és bácsiknak és még sok minden más, amiről úgy gondoljuk, meg kell tennie a kicsinek ahhoz, hogy befogadja a világ. Ezek a célok tetszőlegesek, és nagy mértékben abból fakadnak, ahogyan minket neveltek, amik nekünk szabályok voltak.

Gond általában akkor van amikor:

1. Nem egyértelműek a célok Ha nem igazán tűzöl ki nevelési célt, vagy te sem hiszel igazán benne, akkor azt a gyerek is érezni fogja rajtad. Ő még érthető, biztos kapaszkodókat keres a világban, ha viszont te sem vagy biztos benne, hogy pl. tényleg muszáj neki minden délután aludnia, amikor már nem szeret aludni, vagy tényleg nem akkora gond, hogy 1,5 évesen még szopizik, akkor nem fogod tudni elérni nála az adott célt.

2. Nem egyértelműek a határok Egyik nap még nem szabad felállni az asztaltól, amíg a többiek esznek, de a másik nap megengeded, hogy felálljon, mert ti még beszélgetni szeretnétek. Ilyenkor a dackorszakban levő, a világban fogódzókat, határokat kereső gyermek elbizonytalanodik: “Lehet, hogy ez a szabály mégsem olyan fontos?” És lehetséges, hogy legközelebb már nem fogja betartani.

3. Nem a korának megfelelő célok Nyilván nem várod el a babától, hogy 1 évesen már számoljon, sem azt, hogy 10 hónaposan önállóan kanalazza a levest. Azt sem várhatod el, hogy 2 évesen 1-2 próbálkozás után képes legyen uralkodni a hisztijén, vagy 3 hónaposan magától rájöjjön, hogyan is kell átaludni az éjszakát. Legyél tisztában vele, hogy mit kell tudnia egy adott korban, mi az, amire már képes és mi az, amit még talán nem tud teljesíteni (persze mindig lehetnek kivételek)

Furcsának tűnhet néhány hónaposan már célokról beszélni, pedig sok későbbi szokás már ebben a korban eldől. Ha például letisztázod magadban, hogy fontos cél az, hogy a kicsi a saját ágyában önállóan aludjon el, akkor ezt kell tenned, ha viszont a lelked mélyén úgy érzed, szívesebben dajkálnád és látszik, hogy ő is ezt szereti igazán, akkor miért ne dönthetnél másként?

A lényeg, hogy megtanulj hangsúlyozni a “feltétlenül szükséges most”, a “ráér később is” típusú célok között és néha merd kimondani, hogy “ha neki úgy jó, akkor legyen”, hiszen a gyermeknevelés nem egy kis robot programozásából áll, hanem a nevelési célok és a kicsi egyéniségének, igényeinek összehangolásából is.

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

17 Comments

  • Adrienn

    2011. augusztus 19. péntek

    Kedves Ági

    9 hónapos kisfiúnk viselkedésén szeretnék valami módon változtatni.
    kizárólag egy hangszínben tudja jelezni ha valami problémája van: azonnali elviselhetetlen üvöltés. ha valami nem úgy történik ahogy szeretné szó szerint toporzékol (mér régóta tud állni) az öltöztetés, pelenkázás egy pokol, szinte már verekedés, mászik és kisebb akadály van előtte azonnal nyekereg. Az evés egy rémálom. A kanalazás eddig sem volt a kedvenc, de most már a cumisüvegnél is csak fészkalódik, forgolódik és persze elviselhetetlen hangon nyekereg. félek hogy egy igazi akaratos zsarnok lesz belőle. Tudsz esetleg abban segíteni, hogy hogyan kell kezelni szelíden de határozottan az ilyen típusú gyereket? A gyógyító játékok című kiadványodban ilyen piciknek is vannak módszereid? a kiadvány kb hányad része ami gyakorlati tanácsot és példákat ad az ilyen kicsikkel való bánásmódra?

    előre is köszönöm a választ.
    Adrienn

    • Vida Agi

      2011. augusztus 23. kedd

      Ne aggódj, ha most úgy is tűnik, nem lesz akaratos zsarnok belőle. Próbáld megtalálni a kompromisszumos megoldásokat. Ebben a korban pl. már simán ehet egyedül is sok mindent, pl. foghatja ő a cumisüveget, kanalazás helyett ehet kézzel felcsipegethető ételeket, az öltözésnél adj a kezébe valamit, kösd le a figyelmét egy játékkal, vagy öltöztesd fel úgy, hogy közben mondókát mondasz és csikized, így nem szenvedésnek, hanem játéknak fogja fel majd az egészet.
      A Gyógyító Játékokban 1 éves kor alatt is vannak módszerek kb. 20-25 problémára, egyenként 3-5 perces hangfelvételek formájában.

  • Byrba

    2011. augusztus 12. péntek

    Kedves Ági!

    Kb. 2-3 hete írtam neked ide egy hosszú levelet a problémánkról, de semmiféle választ nem kaptam és a bejegyzést sem találom!

    MIÉRT?

    Szerintem igenis jól működött eddig ez a kérdés-felelsz dolog, nem értem miért nem mehet tovább! Most sem a probléma nem oldódott meg, sem beszélni nem tudok veled, mert nekem az az időpont, amikor elérhető vagy éppen nem jó!

    Köszönöm az eddigieket! További jó munkát!

    • Vida Agi

      2011. augusztus 17. szerda

      Szia,
      itt tetted fel a kérdést és itt találod meg a választ is rá: http://www.kismamablog.hu/a-baba-fejlodese/visszafejlodik-a-gyerek

      Sajnálom, hogy nem megfelelő az időpont.
      Azért változtattam, mert már heti 400+ kérdés érkezett és ennyit fizikailag képtelen vagyok megválaszolni, ráadásul sok olyan kérdés érkezik, amire már számtalanszor válaszoltam az elmúlt 4 évben, csak vissza kéne keresni egy kicsit. Akinek tényleg fontos problémája van, azt szívesen látom a chaten, ahol élőben kérdezhet.

  • Alexandra

    2011. augusztus 06. szombat

    Kedves Szerkesztők!

    A következő problémával fordulnék Önökhöz:
    Kisfiam 14 hónapos, édes, boldog gyermek. Eddig minden rendben volt vele.Van egy 12 éves féltestvére, akit nem mi nevelünk.Állítólag valamiféle autizmusa van. Ennek a leginkább látható jele a szinte állandó fejrázás, testének ingatása, kezeinek rezegtetése. Elalvás előtt monoton dallamot dúdol, és jobbra-balra hánykolódik.
    Gyakran éjszaka is csinálja.
    Nemrég hosszabb időt nálunk töltött, és kb. egy hét után észrevettem, hogy a kisfiam szintén elkezdi rázni a fejét. Tudom, most van az ún. utánzós korszak, ezért bár nagyon rossz volt ezt látni a fiamon, úgy gondoltam, nála ez nem betegség, hanem utánzás, és leszokik majd róla. A baj az, hogy már két hete nincs itt a féltestvér, és még mindig nem akarja abbahagyni, sőt egyre gyakrabban csinálja. Már nemcsak az etetőszékben,hanem babakocsiban, játék közben, szinte minden helyzetben előfordul.
    Nagyon-nagyon aggódom, hogy a kisfiam nem egészséges, és a féltestvéréhez hasonlóan, ő sem tud majd megbirkózni az élet nehézségeivel, és a rángásba menekül. Aggodalmam fokozza, hogy a nagyfiúnál is hasonló korban kezdődtek a problémák.
    20 hetes várandós vagyok, sokat sírok, és mar a bűntudat, hátha miattam van, mert nem törődtem vele eleget.
    Mit tegyek? Valamit tennem kell.
    Vigyem pszichológushoz? Távolítsam el a fiú közeléből?
    Képtelen vagyok nézni.
    Kérem, segítsenek.

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Nem kell aggódnod, ebben a korban mindent utánoznak a gyerekek és ami tetszik nekik, azt meg is tartják, nem kell aggódnod, ez nem a te hibád, le fog szokni róla.
      Az autizmusnak számos egyéb jele is van, ebből a legszembetűnőbb az érzelmek hiánya (nem nevet, nem reagál az ölelésre stb.) Ezekről itt olvashatsz bővebben: http://www.pszichiatria24x7.hu/bgdisplay.jhtml?itemname=autism_symptoms

      • Alexandra

        2011. augusztus 07. vasárnap

        Köszönöm a választ.
        A férjem is nyugtat, de ő is aggódik-aggódott. Kicsit kevésbé, mint én.
        Nagyon-nagyon nehéz összeegyeztetni egy autista 12 évest, egy egyévessel. A férjemnek-amikor itt van a nagyfia- kétfelé kellene szakadnia. Velünk is szeretne lenni, de az idősebbik fiát sem akarja elhanyagolni.
        A baj az, hogy nem tudjuk, hogy kellene kezelni a helyzetet. Tegyünk úgy, mintha normális lenne a nagyfiú, vagy speciálisan “nézzünk el” neki mindent?
        Nehéz mostohamamiként: a gyerek az apját akarja, aki 11 éven át csak az övé volt. Ha egészséges lenne, talán tudnám kezelni a helyzetet, tudnám, hogy fogjak a neveléséhez.
        A kisfiam miatt, és a születendő kisfiam miatt -is- fontos lenne, ha tudnék vele együtt élni. A férjem szeretné, ha hozzánk költözne, de én egy hetet sem bírok ki vele.
        Nagyon nehéz természete van a betegsége mellett is, sokszor hazudik, és lop is.
        Oldalakat tudnék írni a félelmeimről, de talán Önnek, aki szintén édesanya, ennyi is elég lehet.
        Tudom, nehéz általánosságban beszélni erről, de mi lenne a helyes, hogyan kezeljem ezt a gyermeket?
        Mikor a kisfiam pici baba volt, sokat sírt, ha a fiú itt volt. Valószínűleg érezte rajta az állandó görcsöt és idegességet. Hogy kerüljem el ezt a második fiamnál?
        Elnézést a sok kérdésért.

        • Vida Agi

          2011. augusztus 12. péntek

          Szerintem az a jó hozzáállás, ha természetesen kezeled a helyzetet. Ha ugyanis te nem vagy feszült miatta, akkor azt a gyerekeid is érzik majd és elfogadják a helyzetet. Tudom, furcsa elfogadni a családban egy fogyatékkal élő gyermeket, aki furcsaságokat csinál, de ezzel a saját gyerekeidnek is példát mutatsz arról, hogyan kezeljék ezt a másságot.

  • Evetke

    2011. augusztus 03. szerda

    Kisfiam 7 hónapos,és arról szeretnék tanácsot kérni,hogy a kiságyában alszik-de elaltatni(éjjel-nappal)ringatva lehet csak-1-2 napig próbáltam hogy a kiságyba tettem és ott simítgattam-énekeltem neki,de ordított,szinte hisztirohamot kapott!Így én altatom ölbe,este 2 hónapos kora óta a nappaliba köztünk(férjem és én) alszik el-másképp nem tud.Úgy gondolom az elején kellett volna kiságyhoz szoktatni elalváskor,most maradt minden így -sajnálom nem akarom”kínozni”!Későbbiek folyamán,ha nagyobb lesz,újra megpróbájam?Egyébként a szobája messze van a miénktől,sztem ha nagyobbacska lesz,félni fog egyedül,elalvásnál biztosan igényelni fogja a jelenlétünket!Válaszát előre is köszönöm

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ha nagyobb lesz, akkor már megbeszélgeted vele, de ha úgy érzed, jó neked és neki is az együttalvás, nem kell erőltetni a saját ágyat, később majd magától kéri a saját ágyat, szobát.

  • Ági

    2011. július 28. csütörtök

    Kedves Ági!
    18 hónapos fiam nagyon “kakaskodik” mostanában a játszótéren. Van egy -két kisfiú, akivel úgymond összebarátkozott, szívesen játszanak együtt, ill.egymás mellett a játszón. Mostanában viszont gyakran odamegy az egyik kis barátjához, és hirtelen belekap az arcába. Próbáltam megmagyarázni, hogy finoman kell bánni másokkal, csak cirógatni szabad a másik gyerekeket. Néhány napja viszont már az is előfordul, hogy az én arcomba is belekap, nagyon durván.
    A kisfiú (akit bántott) anyukája szerint szeretgetni akarja csak a fiát, csak nem tudja még finoman megérinteni. Én viszont ezt nagyon durvának tartom, nem tudom, hogy miért csinálja ezt, és hogy tudnám rávenni, hogy abbahagyja.
    Előre is köszönöm a válaszodat!
    Ági

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ebben a korban a gyerekek még tárgyként tekintenek egymásra, ezért néha durvábban nyúlnak oda, ilyenkor fogd meg a kezét, simogassátok meg együtt a kisfiút, ha türelmes és következetes vagy, idővel megtanulja majd, mit és hogyan kéne tennie ebben a helyzetben.

  • Marina

    2011. július 19. kedd

    Tisztelt Ági!
    Kislányunk 2009. decemberében született. 3 hónapos korától kb 1 hónapos koráig átaludta az éjszakákat, onnantól azonban küzdünk az alvással. Hullámzó, hogy éjjelente hogy alszik. Van, amikor egyszer sem ébred fel, és este fél 9-től reggel 7-ig alszik. Ilyen azonban maximum 2 hetente egyszer történik, és általában egy ilyen éjszaka után jön a rosszabb. Felébred éjjel, inni kér, forgolódik, nem találja a helyét az ágyban, nyugtalan, fel-fel sír, újra inni kér, fészkelődik, felül, visszafekszik. Így megy ez kb másfél órán keresztül, mire sikerül újra elaludnia. Van amikor ez többször is megismétlődik egy éjszaka, majd reggel 6-kor kel. (akkor is, ha későn feküdt, és akkor is, ha éjjel több órát is nyugtalan mocorgással töltött.) Aztán jönnek a legrosszabb éjszakák, ébredés után vigasztalhatatlan másfél órás üvöltéssel. Ez a legrosszabb! Egyszerűen nem használ semmi. Nem fáj semmije, de úgy ordít, mintha nyúznák. Hiába ringatom, beszélek hozzá, énekelek. Mostanában vettük észre, hogy ilyenkor ha átmegyünk vele a nappaliba, és bekapcsoljuk kicsit a tv-t, akkor abbahagyja a sírást, megnyugszik kicsit, de utána akkor is nagyon nehezen alszik el.
    Kb 8-10 naponta jönnek ezek a nagyon rossz éjszakák. Függetlenül időjárástól, hőmérséklettől, napi programoktól, megevett ételektől, megivott folyadékmennyiségtől. Mitől lehet ez? Normális jelenségről van szó? Mit tehetnék???

    A másik számomra nagyon aggasztó dolog a „keresztezés”. Kb 3 hós kora óta csinálja. Először nem tudtam, mi ez. Voltunk sokféle vizsgálaton, de semmit sem találtak. Mostanra gyanítom, a lányom maszturbál ilyenkor. Hasravágja magát, karjait maga mellé szorítja, lábait összekeresztezi, megfeszíti irtózatosan, és mozgatja kicsit a csípőjét. Ezt olyan intenzíven csinálja, hogy csurom vizesre izzad, még az arca is beletorzul. Azt mondja, nem fáj semmije. Vannak napok, hogy szinte egész nap ezt csinálja, alig bírom egy-egy kis időre kizökkenteni. Máskor ritkábban. Változó. De elalvás előtt a legtöbbször ez van. Vagy fél órán keresztül. És nem is bír utána sem mindig elaludni, van, hogy sírás lesz belőle, és csak utána nagy nehezen tudom elaltatni. Néha szinte kényszeresen csinálja napokig. Annyira rossz látni! Még játékot is abbahagy amiatt, hogy ezt csinálja inkább.
    Nem tudom, hogyan kezeljem ezt. Hagyjam? De egész nap? Vagy mit csináljak ilyenkor vele? Próbáltam ilyenkor kizökkenteni, simogattam, mondókáztunk…, de néha ez sem használ.

    Vajon összefügg a fenti két probléma?
    Nagyon kimerítő, h éjjel az alvásproblémákkal kütdünk, nappal meg ezzel a keresztezéssel. Teljesen el vagyok keseredve!!!! Rossz érzés, h nem tudok rajta segíteni, hogy ennyire hatástalan minden, amit csinálok. Idegileg is kimerítő a helyzet.
    Nagyon szeretem a kislányomat, és szeretném őt a lehető legjobban nevelni, csak nagyon rossz érzés, hogy nem tudom, hogyan tegyem ezt.

    Egyébként okos, jó kedélyű, jól fejlődő kislány. Már szavakban beszél, mindent mond. Sokat mozog, rengeteget vagyunk kint a levegőn. Mozgásfejlődése teljesen normálisan zajlott.

    Kérem segítsen a fenti problémák megoldásában! Várom válaszát!

    Tisztelettel: egy elkeseredett anyuka

    • Vida Agi

      2011. augusztus 02. kedd

      Ennek két oka lehet:
      1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.

      2. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok. Persze mindez csak akkor segíthet, ha külön szobába költöztetitek, mert ha együtt vagytok és lát titeket, akkor kérni fogja a segítséget és átköltözik az ágyatokba.

      Az éjszakai éberség ebben a korban előfordul, mert gyors tempóban fejlődik ilyenkor az idegrendszer, a kicsit pedig sok élmény éri napközben. Ha nagyon túlpörgött és nehezen alszik el, akkor az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. A homeopátiás szerek közül az állandóan nyüzsgő, nehezen lenyugvó gyerekek szere a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni. De jó hatású szokott lenni hasonló esetekben a Mesélő Hold illóolaj is, amit a szobájában lehet párologtatni.

      Keresztezés: a lányod így nyugtatja magát, azért csinálja elalvás előtt és nappal is. Más gyerek cumizik, vagy az ujját szopja, ha feszült vagy fáradt, ő ezt csinálja. Segíthet, ha megpróbáljátok ezt a szokást egy másikra cserélni, pl. kap egy plüssállatot, amit ilyenkor ölelgethet, vagy ha cumizik, akkor a cumit, vagy pedig mindig kizökkented belőle ölelgetéssel, hogy idővel elfelejtse ezt a szokást.

  • Édua

    2011. július 18. hétfő

    Kedves Ági!
    Nagyon sokat olvasgatok az oldaladon, mert annyira sokat segítenek cikkeid! Magam is hasonlóan gondolkodok és végre kézzel foghatóak, hasznosak a soraid. Elképesztően jó ez a cikk is, mert éppen ezen agyalok mostanában, hogy mik is a nevelési céljaim. Dackorszakba lépő fiamnál (25 hónapos) éppen a határok jelölésével bajlódok. Kevésbé szocializált gyermek, aki keveset volt kortársak, emberek között. Itthon nincs nagy gond, de ha az utcára megyünk bizony kellően akaratos. Mióta menni tud, a kezét nem engedi fogni. Mindig ő akarja megszabni az irányt merre menjünk, nagyon nehéz vele lent. Ha mondom merre menjünk, akkor kezdődik a hiszti (ha ő nem arra akar menni), és mivel nem beszél, akaratát sokféleképpen érvényesíti. Ha kezét fogni akarom pl: úttestnél akkor rángatja, hogy ne fogjam, vagy sikítani kezd, de nagyon élesen. Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy egy ilyen erős akaratú gyermeknél, hogyan lehet a határokat jelölni, hogy ez lent ne legyen írtó kellemetlen. A boltba babakocsi nélkül bemenni sem merek vele, mert ott is egyedül akar vásárolni, de nem alkalmazkodik, sír, sikít, ha terelném. A beszéd hiánya miatt nem lehet ekkora gond szerintem, viszont ez elég nehéz most így vele.
    Várom soraid!

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Az irtó kellemetlen helyzeteket nem lehet elkerülni egy dackorszakban levő gyerekkel, ne ez legyen a cél, hanem az, hogy ha valamit nem szabad, akkor nem szabad, ha valamit úgy kell csinálni, akkor is úgy kell csinálni, ha hülyén néznek rátok az utcán (egyébként nem néznek hülyén, az ő gyerekük is átment ugyanezen :))

  • Judit

    2011. július 18. hétfő

    “nem állunk fel az asztaltól, amíg a többiek esznek”
    Ez nekem annyira furcsa, mert engem is így neveltek, de pl. párom családjában nem dívik az együtt evés. Ha a nővére családja nálunk eszik, a gyerekei rohannak egyből az asztalhoz, elkezdenek nélkülünk enni, mi becsatlakozunk, majd ők kirohannak számítógépezni, amint végeztek.
    Annyira furcsa…