Hogyan beszélsz azzal a gyerekkel?

A szavaknak ereje van. A szülői szóhasználatban különösképpen nagy az ereje, hiszen minden nap többször újra meg újra ugyanazokat a fordulatokat, szavakat „vesszük elő” és dicsérünk vagy éppen korholunk vele. Gyermekünk pedig észrevétlenül magába szívja ezeket a szavakat: az önbecsülése, a világról és az abban betöltött szerepéről alkotott képe, a bizalma másokban, a kapcsolatokhoz való viszonya mind-mind attól fog függeni, milyen szavakkal és milyen tettekkel próbáljuk őt nevelgetni. Néhány tipikus szófordulatot és az érzelmi hátterét gyűjtöttem most össze.

1. „Drágaságom, nagyon sajnálom, anyának rengeteg dolga van, most nem tud veled játszani.”

„Tehát, ha nem lenne sok dolga, akkor tudna velem játszani.” – gondolja magában a kicsi.
„Olyan lelkiismeret-furdalásom van, amiért nem tudok mindig vele játszani, pedig ez lenne a dolgom: egy jó anya sokat játszik a gyerekeivel. Alig tudtam ma vele foglalkozni, nem is tudom mások, hogyan tudnak annyit együtt játszani a gyerekkel, ha nem vagyok ott vele, amikor kéri, nem fog szeretni.” – gondolja magában az anya.

A valóság az, hogy nem okozol neki csalódást azzal, ha nem tudsz mindig vele játszani és nem kell bocsánatot kérned tőle, hogy nem vagy szupermami, mert nem lehetsz tökéletes, de erre a gyereknek nincs is szüksége. Sok anyuka választja szét magában az unalmas házimunkát és a szuper játékot, és szeretnék megkímélni, távoltartani a kicsit a házimunkától, túlesni a házimunkán gyorsan, hogy aztán egész nap együtt játszhassanak. Csakhogy az élet nem csak játékból áll, a házimunka, a kerti munka ugyanúgy a része, ráadásul a gyermek számára ez is játék: miért ne vonhatnád be őt is? A főzés például kimondottan jó móka, az egészen kicsinek a közös főzés, az, hogy látják, mit csinálsz a konyhában, felkeltheti a figyelmét a hozzátáplálás iránt, a nagyobbaknak meghozhatja az étvágyát, szívesebben eszik azt az ételt, aminek az elkészítésében ők is segédkeztek. Az apró-cseprő önállóan végrehajtott feladatok növelik csak igazán az önbizalmát („De jó, ki tudtam pakolni a mosógépből a ruhákat és anya megdicsért”) és az együttműködő készségét.

2. „Már késő van, le kell feküdnünk, rendben van? Gyere és mossunk fogat!”

Ez a mondat általában azért lesz ilyen, mert a szülő bizonytalan a dolgában, nem mer egyértelmű utasítást adni a gyereknek, nehogy megbántsa, ezért megpróbálja finomítva közölni a mondanivalóját. Persze nincs ezzel a mondattal semmi gond, ha tényleg együtt mossátok a fogatokat és együtt fekszetek le. Ha azonban azt szeretnéd elérni, hogy a kicsi magától menjen el fogat mosni, és egyedül aludjon el a saját ágyában, akkor egyes szám második személyben kell beszélned hozzá, ez számára is érthetőbb és egyértelműbb lesz majd: „Már késő van, le kell feküdnöd. Menj és mosd meg a fogadat” (vagy, ha kisebb gyermekről van szó: „Gyere és segítek megmosni a fogadat”)

3. „Megmondalak apának, meglátod majd, milyen mérges lesz”

Mások haragjával fenyegetőzni nem szerencsés a szülő részéről. Az ilyen mondatok, mint „Ha ilyen rossz leszel, a Mikulás nem hoz majd neked ajándékot”, „A doktor bácsi megmondta, hogy sálat kell felvenni, nehogy megfázz.” másokra tolják át a felelősséget. A fenyegetőzés önmagában sem jó nevelési eszköz, csínján kell bánni vele:
– a gyerekek 2 éves kor körül kezdik megérteni a „ha-akkor” összefüggéseket, addig hiába mondod, hogy „ha nem viselkedsz jól, bezárlak a szobádba”,
– a gyerek hamar megtapasztalja, hogy amivel fenyegetőztél, az nem válik valóra (Apa nem lesz mérges, a Mikulás mégis hoz ajándékot stb.), tehát a fenyegetés tárgya végül a legtöbbször elmarad,
– a tekintélyt ezzel mások kezébe adod (Apa, Mikulás, doktor bácsi), gyakorlatilag felteszed a kezed „Bocs, én ártatlan vagyok, ők tehetnek róla” és ezzel bizonytalanságot keltesz magad körül: neked, mint szülőnek az lenne a feladatod, hogy vezesd a kicsit, vezetni pedig az tud, akinek hatalma van, de hogy lehetne hatalma annak, aki másokra mutogat?

4. „Nem hallottad, mit mondtam?! Csináld, amit mondok és kész.”

Az ilyen típusú kommunikáció, amikor vitát nem tűrő módon parancsolsz a gyereknek, kétféle hatást válthat ki benne:
– vagy magában szorong és befelé fordítja az indulatait (ami esetleg később úgy jön ki rajta, hogy a többi gyereket agyabugyálja majd el a játszótéren),
– vagy pedig nyíltan lázadni kezd és direkt rosszalkodik.

Ahhoz, hogy a gyerek együttműködő legyen veled, azaz megtegye, amire kéred, arra van szükség, hogy elfogadjon téged „vezetőnek”, de ne azért, mert fél tőled („Büntetést kapok, ha nem csinálom”) vagy mert érzelmileg labilisnak érzi magát („Anya nem fog szeretni, ha nem csinálom meg”), hanem azért, mert ez a természetes a számára. Az együttműködésre való készség egyensúly, amit fenn kell tartani: a gyermek néha lázad ellene, nem akarja csinálni, amit mondasz, mert éppen fontosabb elfoglaltsága van stb. Ilyenkor nem az az út, hogy „akkor is úgy van, mert azt mondtam”, hanem teret kell engedni neki is („Ezt a mesét még végignézheted, de ha vége van, lekapcsoljuk a tévét és elpakolod az autóidat”) és egyértelművé kell tenni azt is, hogy bizonyos dolgokat igenis meg kell tenni, akkor is, ha fárasztóak, kényelmetlenek stb.

5. „Feküdj le szépen és aludj el!”

A legtöbb szülőnek (még nekem is) önkéntelenül is kicsúszik a száján ez a mondat. De hogyan kell „elaludni”? A gyerekek nem tudják ezt, mert maga az „elalvás” komplex fogalom. Van, amelyik gyerek még ki is mondja: „Nem tudok elaludni”. Éppen ezért nem arra kell kérni őket, hogy aludjanak el, inkább arra, hogy „Feküdj le szépen az ágyba, maradj nyugton, hunyd be a szemed és egyszercsak elérkezik az álom” Ez már számára is megvalósítható dolog, tudja mit kell tennie és ha határozottan kéred, meg is teszi.

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

24 Comments

  • Farkas Erika

    2012. február 21. kedd

    szia. Nekem van egy 17hónapos kislányom, s mostanába nagyon hisztis, csak akkor hagyja abba ha adok neki túrórudit, vagy valami gyümölcsöt. Hogy lehetne máshogy megnyugtatni. Meg az alvással is gondunk van. Este 10kor alszik el de már csak lefekvés elött szopik. éjszaka már kezd aludni, de még 3-5 szőr fel kell mg, és nehezen alszik vissza. Mit lehetne csinálni vele hogy magától végigaludja az éjszakát?

    • Vida Agi

      2012. február 27. hétfő

      Semmiképp nem javaslom, hogy a hisztiző gyereket mindig étellel nyugtasd meg, ezzel gyakorlatilag megjutalmazod a hisztijét. Ebben a korban természetes a hiszti, a kicsi már sok mindent akar, de nem tudja még kezelni az indulatait. Ez a kor két kihívást hordoz magában:

      1. A gyereknek meg kell tanulnia kezelni az indulatait, azaz azt, hogy nem borulunk ki azonnal, ha valami nem úgy történik, ahogyan ő akarja.
      2. Meg kell tanulnia alkalmazkodni, elfogadni, hogy vannak szabályok és határok.
      Mindkettő kulcsa a példamutatás és a türelem: egyrészt meg kell neki mutatni egyértelműen mik a szabályok és nem módosítani rajtuk. Legyen egyértelmű a napirend, a mit szabad és mit nem szabad. Ha ez nem egyértelmű és világos, akkor a gyerek állandóan tesztelgetni fogja a határokat, és egyre kitartóbban hisztizik, mert megtanulja, hogy a hisztivel el tudja érni, amit akar.
      Másrészt meg kell tanulnia, mit kell tennie, amikor dühös. Ezt elsősorban úgy lehet megtanítani neki, ha te magad sem borulsz ki, amikor “éles” helyzet van, hanem türelmes és higgadt tudsz maradni, tudod kezelni a saját indulataidat is.

      Ha felébred éjjel, annak oka van, ezen kell segíteni.

      1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.

      2. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak „anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok. Persze mindez csak akkor segíthet, ha külön szobába költöztetitek, mert ha együtt vagytok és lát titeket, akkor kérni fogja a segítséget és átköltözik az ágyatokba.

      3. Ha nappal nagyon túlpörgött és nehezen alszik el, akkor az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. Vagy segíthet a Mesélő Hold nevű illóolaj, amit a szobájában párologtathatsz.

  • Timi

    2011. december 04. vasárnap

    Kedves Ági!

    2 és fél éves kisfiammal kapcsolatban teljesen tanácstalan vagyok, nem tudom hogy reagáljak a hisztijeire. Utóbbi pár hétben kezelhetetlen lett bizonyos szituációkban. Ha valami nem úgy van ahogy azt elképzeli hisztérikus rohamot kap. Újabban nem mehetek vele üzletbe, mert mindenhol játékot szeretne vetetni és ha nem kapja meg amit akar hihetetlen cirkuszt csap. Hiába magyarázom neki, hogy nem szabad így viselkedni, csúnya dolog stb., próbálom nyugtatni, de sokszor rámcsap mérgében. Annyira elfajult a dolog, hogy már nem tudok mit csinálni ezekben a helyzetekben. Van mikor nyugtatni próbálom, van mikor lekiabálom és olyan is van, hogy rácsapok. Nem tudom mit tegyek, de nagyon kilátástalannak néz ki a helyzet. Egyébként társasági kisember, jó kisfiú ezeket a hisztiket leszámítva. Be kell ismernem, hogy elvileg mi rontottuk öt el, mert viszonylag gyakran kapott az utóbbi idöben az apukájától 1-1 kisautót. Gondolom ezért követelözik, de nem gondoltuk, hogy ilyen kis telhetetlen lesz. Kérlek segíts hogy fordítsuk vissza ezt a helyzetet, mi a megoldás?

    Válaszodat elöre is köszönöm.
    Timi

    • Vida Agi

      2011. december 10. szombat

      Először is: készülj fel az ilyen szituációkra! Mondd el neki, hogy be fogtok menni a boltba és mit választhat, mit kaphat ott, mik a szabályok. A boltban ne hagyd soha feladat nélkül, mert akkor ki fog találni valamit, inkább adj neki feladatokat, vegyen le dolgokat a polcról, segítsen valamit hozni vagy kiválasztani, a lényeg, hogy kösd le a figyelmét.
      Ha mégis kialakul a hiszti, akkor azt nagyon határozottan kezeld. Ne alkudozz, ne borulj ki, ne akard megmagyarázni, ilyenkor ennek nincs hatása. Mondd csak hogy „nem lehet” és vidd el a boltból. Ha azt látja, hogy nincs alku, hogy vannak határok ebben a dologban, akkor le fog szokni róla.

  • Melianyu

    2011. december 03. szombat

    Szia Ircsi!
    Nekem az volt a tapasztalatom, hogy nehezebben éltem meg én a kórházas időket a kis öcsivel, mint a 28 hónapos lányom itthon.Olyanra hagytam itthon aki megkérdezte tőlem, hogy hogyan kell a kakaót csinálni???Gondolhatod:-)De úgy voltam vele, hallgatva a tapasztaltabb anyukákra, hogy már nagy lány és tud szólni,ha éhes vagy ha szomjas!!!Minél kevesebbet hall rólad annál könnyebben veszi majd ő is.Nem lehet semmi baja itthon.A kórházba egyszer hozták be nekem, mert ugye lelki ismeretfurdalásomba szaladgáltam vele az udvaron, meg emelgettem stb. amit igazán nem kellett volna:-)
    Utána itthon nekem az vált be, hogy semmivel nem fordítottam rá több vagy kevesebb figyelmet mint a tesó érkezése előtt.Ugyanúgy letoltam, ha valami rosszat csinált,nem volt az, hogy jajj most ezt ráhagyom, mert legyek figyelmesebb vele, biztos megviseli a tesó érkezése…Szerintem ezért nem alakult ki nála a tesóféltékenység.Ugyanis nem változott semmi számára a tesó érkezésével.Itthon hagytam öcsit apával és ugyanúgy mentünk játszótérre, vagy vittük öcsit is és így szépen fokozatosan a nap részévé vált a dolog,hogy van itt még valaki:-)A mai napig imádja,soha nem bántotta, mi azóta igazi kis csapat lettünk,anya és a nagy lánya akiknek gondoskodniuk kell egy kis manócskáról!Pelust kivisz, cumisüveget hoz,még akkor is ha ezek egy karnyújtásnyira vannak tőlem, mert imádja kivenni a részét a dolgokból, és büszke magára,hogy segíthet anyának.Ez szerintem nagyon fontos!Nincs és nem is volt soha félrerakva, hogy jajj menj innen ,mert most öcsivel kell foglalkoznom.Ugyanakkor ha altatom tudja, hogy suttogni kell….legyen tekintettel rá.Soha nem szóltam rá, hogy jajj ne simizd olyan erősen,…

  • dóra

    2011. október 05. szerda

    Kedves Ági!
    Kislányunk 2 éves lesz, elég akaratos, önálló és nyitott más emberek felé. A problémám ha valamit mondok hogy nem szabad, és tovább csinálja elég tehetetlennek érzem magam, egy barátnőm megjegyezte hogy rá kellene ordítani, és többször felemeltem a hangom ilyenkor de nem volt hatásos. Pl ha a mobilom vagy távirányítót megtalálja mindig eldobja mert tudja hogy darabokra esik és ez neki nagyon tetszik, próbálja összerakni. Mit lehet tenni ilyen helyzetben amikor szándékosan csinálja?
    Köszi a választ : Dóra

  • Lenii

    2011. szeptember 12. hétfő

    Tényleg nagyon jó a cikk!…
    Nálunk kilenc és fél hónapos a kölöksárkány, próbálom most elkapni a dolgait, plusz még azelőtt szülővé képezni magam, mielőtt lelkiismeretfurdalásom lesz, hogy miket toltam el:)))
    Van egy nagyon jó könyv ehhez, ha szabad itt ajánlani ilyesmit, Bruno Bettelheimtől Az elég jó szülő, szerintem nagyon érdekes.

  • Kata

    2011. szeptember 09. péntek

    Kedves Ági, blogozó Társaim!

    Ági, gratulálok a cikkhez! Én is úgy gondolom, hogy a szülői szavaknak és tetteknek (!) nagyon nagy szerepe van a gyermekek érzelmi világának kialakulásában, formálásában. De mégis olyan nehéz jó példát mutatni a gyereknek, amikor egyszerűen „semmi nem jó neki”! Kislányunk e hónapban tölti a 2. életévét. Úgy érzem e két év alatt sok sikert (szerencsére túlnyomó részt ezt) és némi kudarcot megéltem már gyereknevelés terén. 🙂
    Kezdem az elején. Az volt már csecsemő kora óta az elvem, hogy hagyom a kíváncsiságát kielégíteni. Ahogy növekedett, mindig mindent elmondtam, magyaráztam neki, bevontam a hétköznapi teendőkbe, hagytam hogy próbálgassa magát. Mindent megengedtem neki, amit nem tartottam veszélyesnek! Úgy gondolom ehhez az is kellett, hogy ő a mai napig nagyon kíváncsi természetű kislány. Viszonylag hamar önállósodott sok mindenben (evés, öltözködés, … stb.). Most viszont ott tartunk, hogy pár hónapja „kikészít” engem és a férjemet,mindent ő akar csinálni (ez még hagyján is), úgy ahogy ő elképzelte (ami nem mindig egyezik a mi elképzeléseinkkel), … nem lehet ám neki segíteni, nem lehet neki semmit sem elmagyarázni. Olyankor mérgesen néz ránk, és hangosan ripakodik, hogy ő akarja csinálni. Tudom, hogy ez valahol rendjén van, de ez tényleg természetes dolog?! Ezt így kell elfogadni!? Pár hét múlva kezdi a bölcsit, előre tartok tőle, hogy milyen lesz így az elindulás. … Senki ne értsen félre, örülök, hogy önálló (vagy inkább akaratos :-() a kislányunk, de hogyan lehetne mégis HATNI RÁ szép szóval, vagy máshogy.
    Na és itt jön a szép szó kifejezés. A férjemmel emiatt vannak nézeteltéréseink. Szerinte én túl „lágy” vagyok a gyerekkel. És van is benne némi igazság. Én ugyanis alapból nem szeretek veszekedni. A gyerekkel is inkább megbeszélem (beszélném) a dolgokat, bízva abban, hogy ez hatásosabb mint a kiabálás. Sajnos azért nálam is egyre gyakrabban elpattan a húr és elveszítem a fejem. Olyankor gyakran felemelem a hangom. (De semmi eredménye, max. hiszti – és utána még én érzem rosszul magam)… Mint írtam, mostanában nehezen viseljük az akaratosságát. A férjem viszont elég hamar „kiakad” a gyerkőc ellenkezése miatt. Ilyenkor ő erélyesen beszél vele (inkább veszekszik), mire a gyerek egy nagy hisztibe tör ki. Férjem szerint nagyon a fejemre van nőve, a későbbiekben még több gond lesz vele. Természetesen a megoldást ő sem tudja a problémánkra, de mivel én vagyok a kicsivel a legtöbbet, így rajtam csattan az ostor. Mintha csak nekem kellene megnevelni a gyereket. Tudom, hogy valamit tenni kellene, de nem tudom, hogyan kezdjünk hozzá. Félek hogy én a „mindent meg lehet beszélni” elvemmel nem sok mindent érek el egy ilyen akaratos gyereknél, de abban is biztos vagyok, hogy a férjem kiabálása sem lesz rá jó hatással. Legfeljebb, majd ő is kiabálni fog, ha problémája van, mert ezt látja az apjától (néha az anyjától is, nem akarom fényezni magam).

    Bízva segítő válaszotokban, előre is köszönöm a tanácsokat:

    Kata

    • Vida Agi

      2011. szeptember 10. szombat

      Igen, ez természetes, ebben a korban egy kicsit túl is játsszák a gyerekek az önállóság dolgot, mint ahogyan a szabályokat is, amiket megtanultak.
      A bölcsiben ez csak az előnyére lesz, mert ott jól fog jönni, hogy önálló és mivel ott nem ti vagytok, hanem az óvónénik, ezért velük együttműködőbb is lesz, mert velük nem mer ellenkezni (nálatok már tudja, hogyan lehet elérni, hogy engedjetek, idegeneknél még nem)

      • Kata

        2011. szeptember 11. vasárnap

        Köszönöm Ági a gyors választ! Némileg „megnyugodtam” a válaszod olvasván, … tehát „nagy baj” nincs a gyerekkel! 🙂 Ő normálisan működik, inkább mi szülők vagyunk türelmetlenek és hamar felkapjuk a vizet.
        De akkor mégis hogyan kell ezeket az akaratos megnyilvánulásait, „csak azért sem” dolgait lereagálnunk. Mint írtam, én próbálnám vele megbeszélni a dolgokat, a férjem viszont elég erélyes vele szemben (már most azt akarja, tudja meg a gyerek, hogy ki az úr a háznál, és ha valami nem úgy van ahogy a férjem szerint lennie kellene, akkor jön a kiabálás). Úgy tapasztalom egyik sem jó megoldás, de akkor mit tegyünk.
        Én már úgy érzem kissé „szétcsúsztam” ezen a téren, mert hol az én elveimet, hol a férjemét próbálom gyakorolni, és már bele vagyok fáradva a sikertelenségbe. … A gyerek egyre nyűgösebb, akaratosabb.
        Attól félek, hogy a férjem kiabálásai a későbbiekben elő fognak törni a kicsi viselkedésében. Az én „beszéljük meg” dolgaimat pedig sokszor feleslegesnek tartom és már bele sem kezdek… gondolom ez sem jó!?
        Segítsetek némi praktikával, hogyan kezeljük ezt a helyzetet!
        Köszi

        • Emmamamija

          2011. szeptember 12. hétfő

          Szia!

          Szerintem hagyd el a „szentbeszédeidet”, rettenetesen kifárasztja az embert (idegileg). Akkor lenne baj, ha a kislányod nem ilyen lenne. A kutya legyen szófogadó… Azt olvastam, hogy a gyerek azért az anyjával (és apjával) a legkiborítóbb, mert bennük és az Ő szeretetükben bízik a legjobban. Nálunk egyébként ilyen esetekben az válik be, hogy a tárgy ami ellen tiltakozik elkezd „sírni”. Pl: ha nem akarja felvenni a pólót sír a cica, hogy szeretnék a pocakodra kerülni, vagy sír a fogkefe, vagy sírnak a fogacskák, a leves stb. És ilyenkor „műsírok” hozzá (persze csak módjával, nehogy megijeszd) és rögtön meglágyul a szíve! 🙂
          Azt is gondold át, hogy tényleg kell-e amit kérsz. Úgy értem, tényleg fel kell venni a sapkát, vagy csak megszokás? És szerintem az előrelátható vitás helyzeteket próbáld elkerülni.
          Remélem, segíthettem!
          Üdv.

          • Kata

            2011. szeptember 13. kedd

            Kedves „Emmamamija”!

            Úgy érzem szükségem volt erre a „szemfelnyitós” leveledre! Ugyanis ráébresztett, hogy egy kicsit eltúlzom ezt az „akaratos”, „kezelhetetlen” gyerek kérdést.Bár én a levél írása közben, és a hétköznapokban nem így éreztem (érzem):-) Úgy ahogy írod, tényleg fáradt, kimerült vagyok és lehet, hogy a „szentbeszéd”-eimnek köszönhetően. Megpróbálok kicsit máshogyan közepíteni a „probléma” felé. Neked is köszönöm szépen a praktikus tanácsokat! Hasonlóval már én is próbálkoztam, de elég érzékenyen reagálja le a kislányunk a „műsírást”. Olyankor gyorsan abbahagyom, … és mehetünk tovább.
            További szép napot Neked is!

            Üdv, Kata

    • Lautner Tamás

      2011. szeptember 12. hétfő

      Kedves Kata!

      Kislányunk novemberben lesz 3 éves és pont ilyen felfogásban neveljük mint ti. Nálunk is hasonló problémák jelentkeztek mint nálatok. Ha tényleg fontos a dolog és a gyerek a megbeszélés ellenére sem úgy csinálja, akkor a lépcsőre ültetem annyi percre ahány éves. Beválik, mert a gyerek nem mozdulhat el 2 percig és ezt nagyon komolyan éli meg, ugyanakkor nem kell kiabálni, ráütni stb. Ezután már általában azt a dolgot nem csinálja meg még egyszer.
      Nálunk is volt olyan, hogy egyedül akart csinálni mindent; ez abbamaradt mert szerintem rájött, hogy sokkal jobb együtt játszani mint egyedül kínlódni.

      Üdvözlettel, Tamás

      • Kata

        2011. szeptember 13. kedd

        Kedves Tamás!

        Köszönöm szépen praktikus tanácsodat, … alkalomadtán kipróbáljuk!
        További szép napot!

        Üdv, Kata

  • dorci

    2011. szeptember 07. szerda

    Szia Ircsi

    Nálunk is volt hasonló probléma, szintén a böliből hozott haza a kislányom cifrábbnál cifrább szavakat. Mi úgy oldottuk meg, hogy nem szidtuk le, hanem elmondtuk neki, hogy ez nagyon csúnya és hogy mi (a mi családunk) ezt nem használja. Őszintén szólva én adtam neki pár „tippet” helyette, mint pl. Kutyafáját, Irgum-burgum. Előtte igyekszem én is ezeket használni. De különösebb figyelmet nem szenteltünk a dolognak, hogy ne azt vegye le, hogy ez egy minket érzelmileg érintő kérdés…
    Szerencsére nálunk totál elmaradtak ezek a szavak… de az ovit mi is most kezdtük…vegyes csoportban…

    Üdv
    Dóri

    • ircsi

      2011. szeptember 09. péntek

      Kedves Dóri!

      Köszönöm szépen a segítséget, megfogadom a tanácsodat.Remélem nekünk is bevállik.

      köszi mégegyszer

      mi is vegyesbe fogunk járni, hétfőn(09.12) kezdjük meg.Remélem szeretni fogja.

      szia

  • ircsi

    2011. szeptember 06. kedd

    Kedves Ági!

    Szeretnék a testvér bloggba kérdést feltenni , de nincs rá lehetőségem, hogy tudnám ezt megtenni?

    köszönöm

    illetve az elöző kérdésemnél nem említettem meg, hogy pár hét múlva kistestvére fog születni a gyermekemnek és már arra is gondoltunk, hogy ezért változott meg a viselkedése. Szerinted?

    • Vida Ági

      2011. szeptember 10. szombat

      Hát ez bizony lehet rá hatással, a testvér-kérdés már akkor is okozhat szorongást a kicsinek, amikor még nem születik meg, de az óvodaváltás is okozhatja ugyanezt.
      Kérdezd meg itt, amit szeretnél.

      • ircsi

        2011. szeptember 12. hétfő

        A testvér születésével kapcsolatban,az lenne a kérdésem, hogy készítsem fel a gyermekemet arra az időszakra amikor benn leszek a kórházban(3-4 nap) illetve mit tegyek, hogy kevésbé legyen neki megrázó, amikor jön meglátogatni? Mit tudok tenni, hogy minnél kevésbé viselje meg a távollétem?

        Borzalmas anyás, mindig sír, amikor el kell vállnunk. Mikor elmegyek otthonról és az apukájával marad, akkor is mindig sírásba tör ki, hogy velem akar jönni. Ha olyan helyre megyek, mindig jön velem, de egy pl. fogorvoshoz nem tudom elvinni, pedig mindig elmondom neki, hogy miért nem tud jönni.

        Ma már említettem neki a kórházat és elpityeredett, amikor megtudta, hogy ő nem tud velem ott maradni. Kicsit félek ettől az időszaktól.

        köszönöm.

        • Vida Agi

          2011. szeptember 12. hétfő

          Ne arról beszéljetek ezzel a korszakkal kapcsolatban, mi történik majd veled, hanem arról, mi történik majd vele: hogy majd jön a mama, vagy apa, kimennek a játszótérre stb. aztán meglátogatnak majd téged és a pici babát is a kórházban és ott tudtok majd sétálni egyet a parkban stb. Ne a kellemetlenségekre (nem tudunk majd együtt lenni) készítsd fel, hanem a szép pillanatokra, a félelmetes ismeretlen ugyanis szorongást vált ki belőle, az előrelátható jó viszont pozitív várakozást. A fiam is nagyon anyás volt, de a kórházat teljesen jól viseltem bejött, motorozott a parkban, vettem neki nyalókát, megnéztük a tesót, aztán hazamentek. Más otthon elválni, ahol ismeri a helyet és más idegen helyen, ahol minden olyan furcsa neki. Ha nagyon nehezen válik el általában, akkor azon is el lehet gondolkodni, hogy ne látogasson meg egyáltalán.

  • ircsi

    2011. szeptember 06. kedd

    Kedves Ági!

    Ha ez mind ilyen egyszetű lenne. Kislányom 3 és fél éves, mind végig követem és olvasom blogjaidat, sőőőt sokszor kértem tanácsot és szerencsére mindig tudtál segíteni. Remélem most is így lesz.

    1 évig bölcsis volt, most kezdjük az ovit. Én úgy gondolom, annak ellenére hogy nagyon nehezen szokta meg az elvállást, nagyon jót tett neki a közösség. Eddig tündéri, nagyon jó kislány volt, szótfogadó és soha sem hisztizett. Mindig következetes voltam és amit megígértem neki, akár büntetést is , mindig betartottam, de kezdek tanácstalan lenni és keresem a hibát, hogy hol rontottam el?

    Utóbbi pár hete olyan hisztiket levág ( pl.egy öltözködésnél,) hogy teljesen kiakaszt. Sajna a végén elveszítve a türelmemet, kap a popójára.Pár napja egy csúnya szót meghallott a kisbarátjától( aki borzalmasan rondán beszél, de eddig szerencsére a gyermekem nem foglalkozott vele)és utóbbi pár napja folyamatosan mondja.( picsába) Már mindent csináltam, csináltunk : rászóltam, nem vállt be, kapott a szájára , ez sem vállt be, nem foglalkoztunk vele , akkor is mondogatta, de közben figyelte a reakciónkat, sőőőt még hozzá is tette, anya csúnyát mondtam…

    mondd Ági, mit tegyek, mi ilyenkor a helyes?

    köszönöm.Pál Irén

    • Vida Ági

      2011. szeptember 10. szombat

      A hiszti nem olyan dolog, hogy egyszercsak elmúlik és többé nem tér vissza, lehetnek olyan korszakok, amikor rövid időre megint újra bepróbálkozik a kicsi, tiltakozik, megnézi, tényleg hajthatatlan vagy-e bizonyos dolgokban, ez általában a nagyobb fejlődési ugrásokat előzi meg. Ha te kiakadsz, megvered, azzal nem segítesz, hanem pont azt mutatod neki, hogy indulattal kell az ilyen problémákat megoldani.
      A csúnya beszédről ebben a korban nem kell és nem lehet leszoktatni, ha ugyanis azt látja, hogy ezek fontos szavak, akkor többet használja őket, minél kisebb figyelmet kap a probléma, annál hamarabb elhagyja majd a csúnya szavakat.

      • ircsi

        2011. szeptember 12. hétfő

        Kedves Ági és mindenki!

        Dori tanácsát megfogadva szerencsére kezd kicsi lányunk újból tündéri lenni ( lekopogom) Próbálok hozzá türelmes lenni, csak egyelőre borzalmas nehéz 32 hetesen, de igyekszem és szerencsére eddig bevállt.

        köszönöm szépen mindenkinek.

        ja és Dóri képzeld, már nem beszél csúnyán, tök bevállt ez az irgumm-burgumm, kutyafáját dolog, sőőőt valamelyik nap basszuskulcsot mondtam és rám szólt, hogy „anya , nem beszélünk csúnyán , azt kell mondani, hogy a kutya-macskát” . Olyan édes volt.

        köszi mégegyszer.