Ésszel vagy szívvel?

Ennek a cikknek azt a címet is adhattam volna, hogy IQ vagy EQ. Olyan témáról fogok most írni, amivel sokszor sokféle szempontból szembesülök, amikor anyukákkal és gyerekekkel beszélgetek egy-egy probléma kapcsán. Mégpedig arról, hogy amikor a gyerekek problémáival, furcsa szokásaival, magatartásával foglalkozunk, vajon az eszünkkel vagy a szívünkkel, az érzelmi intelligenciákkal figyeljük-e a baba, a kisgyermek viselkedését és hozzuk meg a vele kapcsolatos következtetéseket, döntéseket.

Az esetek többségében azt látom, az anyukáknak erős érzelmeik vannak a babával, a gyerekekkel kapcsolatban, azonban a következtetéseiket, a döntéseiket már az észérvek alapján akarják meghozni. „Eddig jó alvó, volt most elromlott az alvása, mi történhetett vele?” – kérdezik gyakran az anyukák, majd logikai alapon levezetik, mi mindent tettek meg a gyerek jóalvása érdekében, milyen megoldások kizártak az ő esetükben, valamint melyik ismerősük mit tanácsolt az ügyben.

Az esetek többségében totálisan félreértik szegény babát. Dolgozom egy könyvön, amit évek óta készülök megírni, a címe „Félreértett csecsemők” lesz és előreláthatólag az év elején fog megjelenni, ebbe sok ilyen helyzetet összegyűjtöttem, amikor az anyukák logikus érvek mentén próbálják értelmezni, mit miért csinálhat a baba, holott a baba, a kisgyermek viselkedése nem matematika. Az, amin ő átmegy a fejlődése során túlmutat a racionális fogalmakon, mégis gyakran próbálnak a szülők logikát keresni a viselkedésében.

Egy kisbaba nem logikus. Hányszor hallom néhány hetes picurok anyukáitól, hogy egyszerűen nem értik a babát, nem látják a napirendjében a logikát. Már hogyan is lenne benne logika és rendszer? Egy ilyen picinek nincsen időérzéke, az első hetekben azt sem tudja mikor van nappal és éjjel, ezt a mi szokásaink révén tanulja meg.

Amikor gyermeked lesz, olyan, mintha idegen nyelvet szeretnél tanulni anyanylevi környezetben. Mondjuk kivisznek egy idegen országba és ott kell nyelvtankönyv és szótár nélkül helytállnod. Mit csinálsz elsőként egy ilyen helyzetben? Nyilván figyelsz és tanulsz, megpróbálod megfejteni, mi mit jelent. Míg végül spontán megtanulod a nyelvet, anélkül, hogy felfogtad volna a nyelvtant és bemagoltad volna a szabályokat.

Ezzel szemben mit csinálnak az anyukák? Lázasan lapozgatják a könyveket, törik a fejüket, próbálják megfejteni a szabályokat. Pedig a nyelvtankönyv a szívükben van, pontosan tudják, mi micsoda, csak most nem olyan világban élünk, ahol az érzelmi intelligencia fejlettsége dominál.

Nemrégiben dr. Csernus Imre előadásán vettem részt, ahol a maga szemtelenül hatékony és sokak számára sértő módján szembesített minket vele, mennyire leépült az érzelmi intelligenciánk, mennyire mindent „fejből” szeretnénk megoldani. Hozzáteszem az iskolarendszer és a hagyományos nevelés javarészt arra helyezi a hangsúlyt, hogy az IQ-t tartsuk elsődlegesnek az EQ felett, ezt fejlesztjük, ezt díjazzák, ezért fokozatosan ez kerül előtérbe, az érzelmi pedig a háttérbe, így amikor szülővé válunk nem csoda, ha ezt a „feladatot” is IQ-val próbáljuk megoldani. Szerencsés esetben a gyermekünk „logikus” eset, kevésbé szerencsés esetben nem tudjuk semmilyen elméletbe beleilleszteni, ezért állandó küzdelemben vagyunk, hogy valahogy mégiscsak beletuszkoljuk szegényt az általunk kialakított képbe.

Ez nagyjából olyan küzdelem, mintha egy nagy puha szövet gömböt próbálnál belerakni egy feleakkora kockaformába – lehetetlen 🙂 Akárhogy is tuszkolod, valamelyik csücske mindig ki fog lógni. Szóval jobban jársz, ha elfogadod, hogy nem kockád van, hanem gömböd és máris kerekebb lesz a világ 🙂