Enyém! avagy: Hogyan osztozkodnak a gyerekek?

Verekedések, hisztik a játszótéren, mosolygós babából agresszív fenevaddá változó totyogók, akik ölre mennek egy homokozólapátért – anya pedig nem érti, miért nem akar a kicsi végre nyugton maradni és felfogni, hogy nem szabad elvenni mások játékát, és nem kell rögtön kiborulni, ha elveszik az övét, hiszen visszaadják majd. Minden anyukának fejtörést okoz ez a helyzet. De mi okozza? És mit lehet tenni?

A gyerekek nagyjából másfél éves korig úgy gondolják, amit megszereztek az az övék, innentől kezdve kezdik kapisgálni, hogy talán esetleg másé az adott tárgy, de csak 3 éves korra értik meg igazán, mit jelent az, hogy ez az enyém, az pedig a tiéd. A kicsi számára ebben a korban a legfontosabb ő saját maga, az ő vágyai és igényei. Ráadásul emellett még arra is rájön, mit jelent az “enyém” kifejezés, ezért a saját tárgyait, játékait foggal-körömmel védeni kezdi.

Nem meglepő, hogy ha sok 1-3 év közötti kisgyereket összeengedünk, akiknek ezek a fő szempontja, abból bizony idővel csetepaté lesz. A helyzeten tovább ront, hogy ő a kortársait sem embereknek, hanem “tárgyaknak” tekinti. Egyelőre csak mellettük játszik és nem kooperál igazán velük.

Anya számára sem egyszerű ez a helyzet, mert állandóan védőpajzsként kell állni a mások játékait magáénak tekintő, örökké újat felfedező gyermek és a többi gyerek között, akiknek ráadásul a szüleik sem feltétlenül örülnek neki, ha a gyermeküket attrocitás éri. “Miért lett ilyen agresszív a kisfiam/kislányom?” – teszi fel tanácstalanul a kérdést ilyenkor a legtöbb anyuka, majd hozzáteszik: “Otthon soha nem látott erre példát.”

Kétféle-képpen reagálhat a kicsi arra, ha a játszótéren elvesznek tőle valamit:

1. A kiskakas Ő az, aki nekimegy a másik gyereknek, odacsap, sőt az is lehet, hogy néhány perc után áll bosszút. Ez a reakció ösztönös reakció a helyzetre, ezért nem kell meglepődni, ha egy békés család gyereke is képes harcművészeket megszégyenítő mozdulatokkal elpáholni társait, hogy megvédje a kismotorját, különösen, ha fiú az illető. Hozzáteszem, a rajzfilmekben látott verekedés nagyobb hatással van a gyerekekre, mintha élőben látják, ezért nagy körültekintéssel válogasd meg, milyen filmeket nézhet otthon a kicsi.

2. A kisnyuszi Ő megijed, amikor elvesznek tőle valamit és nem mer utánamenni, inkább meglepődve néz vagy sírvafakad. Sok anyuka ilyenkor megijed, hogy az ő gyereke mennyire bátortalan, de különösen az apukákat szokta zavarni, és bizony nem egyszer láttam már, hogy az apuka győzködte a gyereket, hogy menjen oda és szerezze vissza, ami az övé. Ez teljesen felesleges. A bátortalan gyerek számára nem az a jó megoldás, ha megtanítjuk, hogy erővel vegyen igazságot, hanem az, ha megtanítjuk, hogyan oldja meg civilizált módon a helyzetet.

Mit lehet tenni?

1. Tanítsd meg neki, mi az elvárt viselkedés Együtt kézenfogva menjetek oda a másik gyerekhez és bátorítsd a kicsit, hogy kérje vissza a játékot, vagy ha neki ez még nem megy, kérd vissza tőle te.

2. Ha ő vesz el mástól játékot, együtt menjetek oda a másik gyerekhez, kérjetek bocsánatot és adjátok vissza neki a játékot.

3. Ha minden gyerek ugyanazt a játékot akarja Osszátok be, milyen sorrendben játszhatnak vele és ezt a szabályt tartsa be mindenki. Nagyjából 2 éves kortól már megértik ezt az egyszerű szabályt.

4. Osszátok meg! Ebben a korban még nem értik meg igazán, mit jelent megosztozni valamin, ezért nem szabad rákényszeríteni, hogy ossza meg a játékait, ezzel ugyanis azt mondod neki, hogy “mások igényei fontosabbak, mint a tiéd”, ezért inkább azt kell mondani, hogy “Adjuk neki oda a motort, megy egy kört vele, kipróbálja, aztán visszaadja” – ez a kicsi számára is érthető szabály. Ha újra és újra megtapasztalja, hogy a másik gyerek kipróbálja a játékát, ez csak egy meghatározott ideig tart, majd pedig visszakapja a játékot, akkor könnyebben fogja megosztani a többiekkel a játékait.

5. Mutass példát! Amikor a tőled kér valamit a kicsi, és adsz neki, akkor mindig emeld ki, hogy te most a sajátodból adtál, megosztottad vele a tiédet. Ez is segít tudatosítani benne, hogy neked is vannak saját tárgyaid és te is meg szoktál osztozkodni rajtuk, ha úgy adódik.

Ez a korszak átmeneti a gyermek életében. Ne várd, hogy egyik napról a másikra megoldódik a helyzet, a kor előrehaladtával magától is csillapodik majd az “enyém”-korszak, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kéne türelemmel és finom módszerekkel megtanítani a kicsinek azt a fontos üzenetet, amit ez a korszak megtanít neki: hogy hogyan viszonyuljon a maga igényeihez és másokéhoz a világban – Ugye, hogy ez milyen fontos része az életünknek?

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon válaszolok, a blogon a hozzászólások között nem. Ha a kérdésed hosszabb vagy privátban szeretnél kérdezni, kéthetente az online fogadóórán tudsz kérdezni.

4 Comments

  • T.Hajni

    2011. június 25. szombat

    Kedves Ági! Segítségedet szeretném kérni a következő problémában. Kisfiam most 23 hónapos és úgy érzem, hogy nála a „kelleténél sokkal komolyabban” kialakult az enyém-tied dolog. Például ma mikor kimentünk a játszótérre ott volt egy dömper ami nagyon tetszett neki, de nem játszott vele mert azt mondta, hogy az a nénié. A dömper közelébe egy gyerek sem volt, és hiába mondtam neki, hogy játszhat vele. Később egy kisfiú ráült a motorjára, és keservesen sírni kezdett, a papájával mondtuk neki, hogy adja kölcsön a kisfiúnak, kipróbálja, majd visszaadja, de hajthatatlan volt és nem adta (a 4-es pontban leírtak alapján próbálkoztam 🙂 ). Itthon is ha pl. felveszem az apukája papucsát, leveteti velem, hogy apáé, és cserébe hozza az enyémet, és ez csak egy példa a sok közül, említhetném a tusfürdőket stb.. Pici korától elég komolyan vettük azt, hogy más gyerek kezéből nem veszünk ki játékot (és ő ezt a mai napig is szépen betartja), lehet, hogy ezt elrontottam? Hogy neveljem őt tovább, hogy ne azt érezze, hogy ő nem veheti el másét (de neki mégis oda kell adni az övét)? Segítségedet előre is köszönöm! Szép napot! Hajni

    • Vida Agi

      2011. június 26. vasárnap

      Ebben a korban a gyerekek nagyon szabálykövetőek tudnak lenni, talán kicsit túlzásba is viszik majd a dolgot, ezt nem ti rontottátok el, idővel csillapodik majd nála és megérti, hogy néha el lehet térni a szabályoktól.

  • Adrienn

    2011. június 19. vasárnap

    Kedves Ági,

    Az játszótéri osztozkodásnál az is járható út, ha megbeszélem a kisfiammal (14 hónapos) hogy odaadjuk a fűnyírót Ő viszont játszhat a másik motorjával? Vagy ezzel csak arra tanítom, hogy mindig várja el, hogy viszont is kap valamit ha Ő ad?
    Köszönöm a válaszod!
    Üdv
    Adrienn

    • Vida Agi

      2011. június 26. vasárnap

      Igen, ezt is meg lehet próbálni.