Elég jó anya vagyok?

“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”
(Diane Loomans)

 Elég jó anya vagyok?Kinél később, kinél hamarabb, de minden anya életében vannak olyan pillanatok, amikor rossz anyának kezdi érezni magát. Van, aki csak egy rövid mondatban humorosan közelíti meg a dolgot, van, aki pedig hosszasan rágódik ezen. De honnan is származik ez a gondolat? Miért érzed (akár egy kósza gondolat elejéig is) rossz anyának magad?

Ezt leginkább a környezeted elvárásai (vagy, amit te elvárásnak érzel) és a neveltetésed váltja ki belőled. Sok anya manapság a karrierépítésből csöppen a családépítésbe, évekig a tanulmányok, a diplomák, a végzettségek megszerzése a cél, utána a jó álláshoz jutás, majd pedig az előrejutás – ebből a helyzetből kerül bele az anyaszerepbe, ahol azonban már nem az IQ, hanem az EQ (érzelmi intelligencia), és nem az eredményesség és a tökélyre törekvés számít.

Tapasztalatlan kezdő anyáknál különösen gyakran tapasztalom, hogy aggódnak a jövő miatt, aggódnak, nehogy valamit “elrontsanak” a babán és azon rágódnak, ha nem foglalkoznak a kicsivel a nap minden percében, akkor vajon ők jó anyák-e. Ez a helyzet egyrészt a tökéletességre törekvésből adódik, másrészt abból, hogy mindenáron meg szeretnének felelni a baba igényeinek. A megfelelni vágyás sok nő életét végigkíséri: bizonyíthatóan már a kislányok számára is fontosabb a környezet, az anya, az iskolában a tanárok, kamaszkorban a barátok, később pedig a párjuk, a férjük elismerése. Azokban a nőkben, akikben nagyobb az elismerésre való vágy, akik mindenáron szeretnének minden helyzetben megfelelni, az anyaság kiválthatja azt, hogy a babának szeretnének leginkább megfelelni. Csakhogy a baba szüntelen változik, egyik napról a másikra új szokásokat vesz fel, ezért neki nem lehet megfelelni.

Ők azok az anyák, akik attól félnek, ha a baba sír, akkor az az ő hibájuk, ezért mindent megtesznek, csak ne sírjon a baba. Ők az átlagosnál jobban aggódnak a baba hízása miatt, ha nem alszik, vagy ha a papírforma szerint már kúsznia kéne, de ő még csak forog.

Az anyák egy másik csoportja jól veszi az első hónapok akadályait, és akkor kezdi el magát “rossznak” érezni, akkor kezd el azon gondolkodni nem rontott-e el valamit, amikor a baba 1-másfél éves lesz és nyugodt, kiszámítható csecsemőből harcos kis hörcsöggé válik 🙂 Amikor a kisgyermekké cseperedett totyogó csapkod, harapdál, nekimegy a játszótéren a gyerekeknek és folyton huncutságokat művel, az anya pedig tehetetlennek érzi magát a helyzetben, esetleg néha elharapóznak az indulatai és szándékai ellenére is rákiabál vagy odacsap, gyakran kezdi magát “rossz anyának” érezni.

Ennek a problémának az egyik része az, hogy ilyenkor jönnek igazán elő elsőként a gyermekkori tapasztalataid: gyakran kerülsz olyan helyzetekbe a gyermeked révén, amelyek szembesítenek gyermekkori önmagaddal, és konfliktusokat

A másik fele pedig az, hogy az indulatkezelést felnőttkorára mindenki megtanulja, és ekkor már nincsenek igazi nagy kitörései, ezért sokkal erősebben éli meg azt, amikor egy-egy helyzet, amikor tehetetlennek érzi magát a kicsivel szemben, olyan indulatokat vált ki belőle, amiken maga is meglepődik. Gyakran ezekben a helyzetekben beugranak régi képek a gyermekkorodból, óvodai élmények, vagy szüleiddel kapcsolatos konfliktusok, amiket már rég elfeledettnek hittél. Ennek az az oka, hogy a saját gyermeked nevelése során vészhelyzetekben azokat az eszközöket, élményeket veszed elő, amiket gyermekkorodban láttál, pl. pont azokkal a szavakkal szídod le a csemetédet, mint anyukád téged hajdanán.

Akit a tények győznek meg…

A baba bizonyíthatóan nem “elrontható”. Egy-egy nézeteltérésből, büntetésből, odacsapásból nem lesz életre szóló lelki seb, mint ahogyan az sem fog megmaradni benne, hogy néha Apa vitte sétálni, amíg te kicsit összeszedted magad, vagy 5 percet sírt, mert nem tudtad felvenni azonnal, amikor felriadt.

Amit mégis el lehet rontani: vizsgálatok bizonyítják, hogy az anya állandó aggódása, feszült hangulata visszahúzódóvá teszi a babát, kevésbé lesz bátor az emberekkel, nem lesz annyira barátkozó. Tehát a legjobb, amit tehetsz, hogy kiegyensúlyozott és nyugodt maradsz és hamar túllépsz a “hibáidon”, ezzel teszed ugyanis a legjobbat a gyermekednek.

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

17 Comments

  • Forrainé Boros Ágnes

    2011. április 15. péntek

    Kedves Ági!
    Szeretném leírni a problémámat,de lehet hogy nem teljesen kapcsolódik ide.Két gyermekem van egy 4 éves lányom és egy 3 éves fiam.Most várjuk a harmadik babát,aki három hónap múlva érkezik.(elméletben:))A kis korkülönbség miatt nehéz volt a gyereknevelés,főleg segítség nélkül.A férjem este ér haza hétvégén sportol…rokonok sehol.Depressziós lettem,de arra jöttem rá,hogy talán már a gyerekek előtt is problémáim lehettek,csak akkor még nem úgy jött elő.A nehéz időkben ráismertem a saját szüleim hibáira és azokat én is elkövetem.Szinte ugyan úgy.Emiatt,hogy nem igazán tudok megváltozni,bűntudat gyötör,talán azért is tér vissza a rosszkedvem olyan sokszor.A depressziót egyébként kétszer is kezelték gyógyszerekkel és beszélgetéssel,legutább már nem is voltam az a doki szerint.Ennek lassan egy éve,de mivel a nagyok nem járnak oviba(csak szeptembertől),nincs időm a babára,magamra a páromra.És néha nincs kedvem a gyerekeimhez sem.Bár ez elég rosszul hangzik…Amiért még hibáztatom magam az az,hogy tudom mennyit ártottam nekik míg rosszabbul voltam,sokat kiabáltam csapkodtam sírtam,ordítoztam és meg is ütöttem őket,ha elszakadt a cérna.A nagyobb gyerek most félénk nehezen ismerkedik,oldódik társaságban és ha kicsit megemelem a hangom sír.A fiam pedig dühös és nem tudja kezelni az indulatait,csapkod és hisztizik.Én magam sem tudom kezelni magamat és még mindig ezt látják,mert hát én vagyok velük,nem tudok túllépni az anyukám viselkedésén amit én is akaratlanul követek.Hogyan lépjek ezen túl???Kiabált,fenyegetett,üldözött ha meg akart ütni és én elszaladtam.Nem erősítették az önbizalmam,nem dícsértek inkább elvártak.Nem tudtam sokáig hogy milyen kislánynak lenni,mert nem sokat foglaloztak azzal,hogy úgy öltözzem vagy viselkedjem.Tudom szerettek és én is a szüleimet,de ezeket a régi sérelmeket hogy gyógyítsam meg.Nem lehet velük beszélni ezekről,mert mindent tagadnak,nem emlékeznek a verésekre….Én meg rossz anyának érzem magam,mert a gyerekeim lelkét tönkreteszem.Lehet ,hogy megint dokihoz kellene járnom,de már kétszer kezdtem a történetem,és nem akarom egy harmadiknak is elmesélni.Lehet hogy csak a programok hiánya és a kevés ismerős miatt érzem,hogy megint be vagyunk kicsit zárva?Vagy a hormonok a terhesség miatt?Annyira igyekszem pozítívan gondolkozni,de jó lenne ha a férjem is több időt szakítana ránk.Talán nem is bírok el ennyi feladattal egyedül?!Vagy elkellene?!Néha már egyedülállónak érzem magam…Kérlek ha tudsz javasolni valamit írj.

    • Vida Agi

      2011. április 24. vasárnap

      Érdemes lenne elmenned egy pszichológushoz és rendszeresen beszélgetni vele, hogy a gyermekkori élményeidet feldolgozd, ez többet fog segíteni, mint a gyógyszeres kezelés.

  • Maria

    2011. január 20. csütörtök

    kedves Agi!

    Erdekes szituacioban vagyok,ugyanis a kisfiammal,aki 16 honapos elkoltoztunk a szuleimhez 4 honapja(ugy nez ki valni fogunk a ferjemmel).
    Namost nagymama,nagypapa imadjak az unokat es mindent megtesznek,amire a kisfiam “iranyitja” oket.
    Nem igy szeretnem nevelni a gyerekemet.Neha raszolok,es szeretem,ha o,sajat maga vesz el dolgokat,nem a nagyik adnak oda mindent neki.
    Nos,az a gondom,hogy a kisfiam sokszor “leraz” engem es a nagyihoz ragaszkodik.Ertem en azt,hogy neki igy kenyelmesebb es ezert “jobb” a nagyival,de mit tudnek tenni,hogy megertessem vele,hogy en ugyanugy szeretem mint annakelotte,hogy elkoltoztunk volna es a nagyit se sertsem meg?
    Koszonom elore is a valaszod!

    • Vida Agi

      2011. január 27. csütörtök

      Ebben a korban a kicsik már pontosan fel tudják mérni, kinél meddig mehetnek el: a nagyi kicsit többet enged meg, anya szigorú stb. Ez teljesen normális dolog. Pontosan tudja azt is, hogy te szereted, csak éppen élvezi a nagyi társaságát. Nem azért, mert őt jobban szereti, hanem azért, mert téged már megszokott, a nagyi viszont még új neki. Ebben a korban egyébként költözés nélkül is jellemző az a viselkedés, hogy otthon Anya háttérbe szorul és csak Apa a kedvenc, mert őbenne több az újdonság. Ez nem a szeretetről szól, hanem a felfedezésről, az állandó új iránti vágyról, nem kell aggódnod miatta. Idővel kinövi majd ezt a korszakot.

      • Maria

        2011. január 27. csütörtök

        Koszonom szepen:)
        Erre nem gondoltam,marmint ami az “ujdonsagot” illeti.

  • Orsolya

    2010. november 19. péntek

    Kedves Ági,
    remélem nem ítéltek el az őszinteségemért!
    A kisfiam 4,5 hónapos. Tavaly novemberben költöztünk vidékre, tavasszal volt egy kisebb felújítás. A párom és barátnőim mind Pestiek. Napközben nem tudok felnőttel beszélgetni, a fiacskám és a házimunka tölti ki minden percem. Kb. 2-3 hete sokaltam be, sírok, ha a párom dolgozni indul, napközben mérgezett egérként futkorászok. Sétálni sokat szoktunk, de hiányzik a régi életem. Arra jutottunk, hogy a téli, sötét hónapokban beköltözünk Pestre és így folytatódhatnak
    a benti munkálatok….Ugye elmúlnak a depis tünetek, szeretnék újra jókedvű, felszabadult lenni?! Hiszen a fiam megérdemli a régi önmagamat. Vajon Neki fog bármiféle gondot jelenteni a környezet megváltozása? Elég sok dolgon rágodok 1x-re, mindemellett sajnos maximalista vagyok.
    Köszönöm, hogy írhattam, várom válaszod!
    Orsi

    • Vida Agi

      2010. november 19. péntek

      Nem kell aggódnod, ő simán veszi majd a költözést, neked pedig jót fog tenni, ha társaságban lehetsz megint.

  • Lola

    2010. szeptember 14. kedd

    Kedves Agi!

    A kerdesem a kovetkezo: mennyit kell karban/anya testkozelben lennie egy csecsemonek? Kisfiam 7 hetes, es naponta kb. 2-3 orat van karban/testkozelben (szoptatassal egyutt). Ugy latom, tobbet nem is igenyel.. Aludni a kezdetektol kulon, kisagyban alszik. Elso sirasara, hivasara mellette vagyok, de ugy vettem eszre, hogy pl. aludni is jobban/melyebben alszik, ha nincs a kezemben (teny, en elegge izgaga vagyok).

    Keves-e a napi 2-3 ora anyai testkozelseg? A kotodest es az erzelmi intelligenciat ez hogyan befolyasolja..?

    Valaszat koszonom:
    Lola

    Válasz: Ez teljesen a baba igényeitől függ. Ha szopizik a baba, akkor egyébként is elég sokat van testközelben, amíg eszik, van, amelyik babának ez bőven elég, van, aki ennél többet igényel, de nincs erre semmilyen kötelező mutató, hogy mi lenne az ideális. ne aggódj: ha csak szoptatod és amikor szüksége van rá, felveszed, akkor fog hozzád kötődni. Példának tudom mondani a nagyobbik fiamat, aki imádott egyedül játszani, nézelődni, viszont 2 éves koráig szopizott, most 5 éves múlt, az oviban a többi fiú már cikinek tartja, ha anyának puszit kell adni, ő meg bújós maradt a mai napig.

  • andrea

    2010. szeptember 08. szerda

    Kedves Ági !
    A orvos az első vizsgálatkor fel hozta a méhen kívuli terheséget de a papiron nem írta de irt szisztát 10-12 mm méterest öt vagy hat hetesnek álapitota meg a terheséget ée pete zsákot is írta.Kérdésem lene a sziszta árthat a babának .Köszönöm előre isz a válaszát Doktornő

    Válasz: Nem, a ciszta nem árt a babának, gyakran kialakul a terhességgel párhuzamosan, de többnyire fel is szívódik a terhesség folyamán.

  • Heni

    2010. augusztus 22. vasárnap

    Két kérdésem is lenne Önhöz…
    Az első:
    Kislányom 2 éves és most született meg a testvére aki 2 hetes. A terhességem utolsó hónapja sajnos nem volt könnyű így a kislányommal nem tudtam úgy foglalkozni ahogy szerettem volna. Nagyszülők segítettek nekünk. Amikor hazajöttünk a kórházból és mindannyian itthon voltunk a nagy testvér mintha kivetkőzött volna önmagából. Akaratos dacos és hisztis lett. Ami eddig nem volt. Ezt nagyon nehéz kezelni. Néha hangosabban rászólok vagy kiküldöm a szobából ha hisztizik de sajnos kapott már a popsija is.Nekem jobban fájt mint Neki. Nem tudom, hogyan kezeljem, hogy sérülést se okozzak a lelkének de kordában is tartsam ezeket a kitöréseket. Mindig magam vádolom, hogy valamit elrontottam, illetve félek, hogy valamit nem jól csinálok. Nagyon féltem a kicsi lelkét!!
    Gondolom az sem volt jó, hogy anya kórházban volt. De azóta nem úgy kezel engem mint eddig. És nekem ez is a bajom. Próbálok nagyon sok időt Vele tölteni babusgatom szeretgetem, közös programok is vannak. De semmi. Azóta ha játszik pl. állatokkal akkor csak apa állat van anya állat nincs.
    Sokáig tart ez az állapot? Mit csináljak, hogy minden a “régi” legyen? Hogy kezeljem a kitöréseket?

    Második kérdésem:
    Menne bölcsődébe heti 3 alkalommal egész napra.
    Nem fogja megsínyleni?

    Válaszát és segítségét köszönöm!
    B.Henriett

    Válasz:A “régi” már nem lesz sosem, hiszen gyökeresen megváltozott a család élete, ezt neki is meg kell szokni. A legjobb ilyenkor az, ha minden a nagy körül forog. A néhány hetes pici eszik, alszik, nem vele kell foglalkozni, hanem a naggyal: ameddig szoptatsz olvassatok mesét, rajzoljatok, utána menjetek sétálni, játsszatok együtt, vond be őt is a házimunkába, tehát legyetek nagyon sokat együtt. Ha azt érzi, hogy nem változott annyira az élete a tesó miatt, akkor ő is nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz majd.
    Hiszti miatt rákiabálni, kiküldeni felesleges, a legjobb, ha hagyod hisztizni és nem reagálsz semmit.

  • Vargáné Németh Katalin

    2010. augusztus 05. csütörtök

    Kedves Ági!

    29 hónapos Zsófi lányom és a Hugija most lesz 4 hónapos.A szülésem előtt többször maradt Zsófi Mamával,Papával,akár 1 egész napra is és szeretett velük lenni. Mióta megszületett Julcsi, azóta nem akar senkivel se maradni,csak én vagyok jó.Ezt megértem,mert biztos rossz volt neki nélkülem és talán fél,hogy megint eltűnök…de időnként olyan jó lenne kikapcsolódni nélküle,csak a kicsivel lenni.Persze ettől lelkiismeretfurdalásom van,bár tudom,hogy felesleges.
    Ha már szóba kerül,hogy itt maradna valakivel,már sír és mondja,hogy Zsófi is jön,nem akar maradni. Mit tegyek?Várjam meg,hogy magától akarjon maradni vagy erőltessük,úgyse sír órákon át?
    Olyan nehéz,mert érzem sokszor türelmetlen vagyok vele és kiabálok (úgy utáltam… Anyukám is ezt csinálta).Ezért is jó lenne feltöltődni!
    Mit tegyek,hogy jó legyen nekünk?
    Előre is köszönöm válaszod!
    Vargáné Kati

    Válasz: Azt kell csinálni, hogy mielőtt elmész, megbeszéled vele, hogy “anya most elmegy, de uzsonna után vissza jön”, tehát elmondod mi fog történni és mikor jössz vissza (ne időpontot mondj, hanem egy eseményt, amihez tudja igazítani az életében, mikor jössz vissza), mielőtt elmész, köszönj el. Igen, ilyenkor lehet, hogy sírni fog, de ha alkalma van, mondjuk heti 1x megtapasztalni, hogy anya elmegy, de aztán visszajön, ahogy ígérte, akkor már nem fog félni tőle.

  • Kityy

    2010. augusztus 04. szerda

    Kedves Agi!

    Kisfiamat juniusban hereservvel mutottek. A mutet utan o magatol kezdte jobban igenyelni a cumit, amit addig alvashoz hasznalt csak, es azt is ritkan.
    Mar ott tartunk, hogy ha raszolunk vagy ha mondjunk, hogy ezt-azt nem szabad egybol kerei a cumikat, elveszi, felfekszik az agyra es “pihen“ 5-10 percen keresztul. Ez zavaro, mert eddig nem tette, sot szidan eseten is sokkal nyugosebb volt az elmult masfel honapban. Lehet ez a mutet kovetkezmenye lelkileg? (Pedig ugy erzem mellette voltunk) A cumizas egy rossz szokas lenne csupan vagy stressz-kezelesre hasznalja? Arra gondoltunk, hogy ne adjuk oda a cumit, de nagyon keri es sir, ha nem kapja meg. Hogyan tudjuk kezelni ezt a helyzetet?

    Koszonom, Kitty

    Válasz: A cumit nyugtatónak használja a baba, ez normális. Nyugodtan adjátok neki oda, ha ez segít levezetni az indulatait. Ennek a műtéthez nincs köze.

  • Orsi

    2010. augusztus 01. vasárnap

    Kedves Agi!

    Egy eves kisfiamrol van szo. Aki 10-11 honapos koraig egy angyal volt. Masfel honapja egy kaosz az eletunk! Hiszti hiszti hatan! Miert? Mert nem engedek ujsagot, mesekonyvet enni, partvissal vegig porolni-torni-zuzni a hazat, taviranyitot, telefont telenyalazni, sampont es tusfurdot nyalogatni, szemetest kipakolni oda-vissza naponta haromszor, kutya tanyerjabol eszegetni stb. Hozza kell tennem, hogy a szobajaban annyi jatek van mint egen a csillag ami persze az O szamara abszolut nem erdekes.En benn csuszok-maszok, a jatekaival jatszom, csalogatom, hogy jojjon O is, de neki mas elfoglaltsag kell. Egy honapja kezdett jarni es most fedezi fel a vilagot.Ezt nagyon jol tudom es orulok is neki. De sokszor ugy erzem, hogy tehetetlen vagyok. Nem tudom a sajat egy eves gyerekemet kordaban tartani. Ha raszolok vagy elveszem tole peldaul a szemetet amit mar negyedszer vettem el olyan orditasba, nyavogasba csap, hogy orom nezni! Hiaba beszelek hozza vagy magyarazom el neki, hogy miert nem szabad nem erdekli. Pedig erti. A figyelmet probalom elvonni jatekkal az sem erdekli.
    A masik dolog az eves. Eddig gyonyoruen megevett mindent. Jo etvagya is volt. Par hete tehetek en ele barmit nem keri. Ugyan az a jol bevalt sirasos, nyavogasos dolog, plusz meg csapja-vagja magat az etetoszekben. Nem eroltetem mindig arra gondolok, hogy majd eszik kesobb. De kesobb is ugyan ez a musor.
    A baj az, hogy az en turelmem is veges. Es fogalmam nincs, hogy mit csinaljak, mit lehet egyaltalan egy egy evessel csinalni? Arra mar rajottem, hogy sokkal okosabb, rafinaltabb mint gondolna az ember. Mig kisebb volt is probalkozott nem akart furodni, megoldottuk, furodni kell. Ejszakankent sirt mig be nem mentunk, megoldottuk, aludni kell.
    De itt most sok kicsi sokra megy. Nagyon varom a valaszod!
    Koszonom! Orsi

    Válasz: A gyerekeknek nincs szükségük ennyi játékra, nekik játszásra van szükségük, mert ebből tanulják meg, hogyan működik a világ. Nem kell neki magyarázni. Ami veszélyes (kutyakaja, szemét stb.) azt tedd el, ne férjen hozzá. Ami nem veszélyes, azt hagyd felügyelet mellett kipróbálni, megfogni, nyomogatni és mutasd meg, hogyan kell használni – néhány alkalom után már nem lesz olyan érdekes.

    Evés: vedd ki az etetőszékből, sok baba ebben a korban már nem szeret bekötve ülni, szívesebben esznek kisasztalnál, kisszéknél.

  • Imrich Tímea

    2010. július 30. péntek

    Kedves Ági!Nekem olyan problémám van hogy a most 22 hós kisfiam pár hete ha nem az van amit ő akar vagy elvesznek tőle valamit más gyerekek(elég félős és vissza húzódó)akkor sértődésből engem üt meg felém üt.Vagy pl. ha a mama a másik unokát veszi fel és nem őt(nagyon mamás ha lejön velünk én már nem is érdeklem)akkor is engem büntet és hiába próbálom magyarázni hogy mindjárt vele is foglalkozik.Hozzáteszem mindez nem esik túl jól!Biztos rosszul kezelem a helyzetet nem mindig tudok türelmes lenni.Hogy kezeljem az ütögetéseit?Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz: Ne vedd magadra ezt a problémát, nem ellened irányul. Azt már tudja, hogy másokat nem szabad megütni, de az indulatait nem tudja másként levezetni. Ilyenkor fogd meg a kezét és mondd neki, hogy “Nem szabad. Anyának fáj.” Ennyi. le fog szépen szokni róla, ha nem azt látja, hogy ha te dühös vagy, akkor csapkodsz, kiabálsz stb.

  • Nuca

    2010. július 22. csütörtök

    Kedves Ági!

    Egy gyönyörű 18 és fél hónapos kisfiú anyukája vagyok. Kisfiam már 3 hónapos kora óta napirend szerint éli életét, melynek köszönhetően kiegyensúlyozottt, nyugodt baba volt. Az elmúlt két hétben viszont olyan problémával találkoztam, melyre nem voltam felkészülve és nem tudom mit tegyek. Ennek megoldásához kérném segítségedet!
    Kisfiamat elvittem játszóházba, gondoltam elég nagy már és jót tenne neki a gyerekek társasága. Eleinte nem is volt gond, aztán mikor egy kislány nem akarta odaadni neki a motorját, égtelen üvöltésbe kezdett, hanyatt vágta magát a földön, rúgott karmolt csípett, sírt, visított és egyszerűen nem tudtam megnyugtatni. El kellett hozzam, de 40 percen keresztül ez így ment. Én úgy gondoltam, ez volt az első hisztériás rohama (bár nagyon durva, de lehet, hogy nála ilyen a hiszti). Aztán még 2 hasonló esetben előfordult ilyen viselkedés nála. Azonban ami miatt kétségbe vagyok esve, az a tegnap éjszakai viselkedése. Nálunk minden nap fél 8-kor fürdés, aztán mese, tejci és 8-kor alvás van. Ez így volt tegnap is. Olyan negyed 11 körül viszont kisfiam felsírt, vígasztalhatatlan volt. A kiságyban dobálta magát, rúgta a rácsot, kaparta a matracot. Kivettem megöleltem (hátha megnyugszik), egy pillanatig nagyon erősen szorított, aztán rugott, lökött el magától. Letettem a szőnyegre, hogy tombolja ki magát, néhány pillanat múlva felállt, odajött hozzám, megölelt, majd ismét elkezdett rugdalni csípni, vergődni, és ismét letettem a szőnyegre, közben persze visított, üvöltött folyamatosan. És ez így ment egy órán keresztül. Úgy hagyta abba, h kihoztam a nagyszobába és elindítottem neki a kedvenc meséjét.
    Szörnyű volt, attól félek, h ez már nem “normális” viselkedés. Talán valamilyen rohamai vannak, amit komolyan kell venni? Betegség esetleg? Vagy csak én csinálok valamit rosszul? Mindenesetre nem bírok még egy ilyet végigcsinálni, mert a szivem beleszakad.. Mit kéne tennem? Kérem ha tudsz próbálj segítséget adni. Ha több információra van szügséged e-mailben mindenre válaszolok.
    Előre is köszönöm! Nuca

    Válasz:Aggodalomra semmi ok. Rosszat álmodott, ami ebben a korban már előfordulhat. A legjobb ilyenkor az, ha nem hagyod rá és nem próbálod megnyugtatni, hanem valamivel kizökkented belőle (pl.a mese jó megoldás volt erre). Ne aggódj, nem lesz rendszer belőle, feltehetőleg csak egyszeri eset volt.

  • kinga

    2010. július 11. vasárnap

    Kedves Ági!
    Rájöttem, nagyot hibáztam (16 hónapos) kisbabámnál akkor, amikor fél éves korától kezdve,délutánonként,1 héten többször is a nagymamákra bíztam 3-4 órákra.A 4 órai etetést,babakocsizást, a nagy sétákat ezeken a napokon rájuk bíztam.Ott csak jó élményekben volt része, mégis azt tapasztalom, hogy hibáztam, mert a hozzám való kötődése nem vált elég szorossá.Szörnyű rádöbbeni, hogy az ősbizalom sérült, s ha együtt vagyunk az egyik mamával, inkább hozzá megy, s nem hozzám.Amikor hazahozzuk a mamától, átnéz rajtam és nem repes az örömtől.Büntet és jogosan.Az 1-2 hónapig eltartó Gyes neurózisom miatt ráadásul még azt a hibát is elkövettem,hogy este hagytam, hogy sírjon, nem minig mentem be hozzá vigasztalni, azzal a buta gondolattal védekezve, hogy feszegeti a határokat és jobb ha megtanulja, hogy éjszaka alvás van.
    Sajnos elértem nála azt, hogy nem sír,ha kikerülök a képből, mert sztem megtanulta, hogy ha a mama ott van, akkor én már el is tűntem és neki így is jó.Mintha nem érdekelné, hogy elmentem.E súlyos vétségek mellett, a pozitívum, hogy sokat szeretgetjük,édesapja is mindenbe besegít, körülötte forog a világ.A kérdésem az, hogy az efféle sérülés 16 hónapos korban “orvosolható”-e még,vagy nyomot hagy és kihat a majdani kapcsolataira.Ez az elkerülő kötődéshez vezető folyamat-ha egyáltalán az- visszafordítható e még.Az ősbizalom kialakuásának folyamata meddig tart?A probléma pár hónapja áll fenn és csak most tudatosult bennem, minek az eredménye ez.Most 1 héten csak 2-szer megy a nagyikhoz, a többi nap állandóan én játszom vele meg az apukája és azonnal ott vagyok, ha jelez.
    Válaszát előre is köszönöm!
    Tisztelettel:Kinga

    Válasz: Feleslegesen bünteted magad olyasmi miatt, amiért nem kell. Nincs szó az ősbizalom sérüléséről, az sokkal korábbi korra jellemző. Simán csak arról van szó, hogy a kicsi megtanulta, hogy a mamával is jó és anyával is, őt is megszokta, elfogadta. Ez jó dolog, hogy szereti a mamákat, ráadásul ebben a korban már nem te vagy az első számú mindenáron a baba életében, nagyon érdeklik mások is, sok kisfiú pl. az Apukáját favorizálja úgy, hogy Anyát el is felejti, de ettől még Anya a legfontosabb neki.
    Ezeket a súlyos vádakat csak a depressziód mondatja veled. Ne vádold magad ezek miatt, mert semmilyen kárt nem okoztál benne. Gondolj bele, te vele voltál a hét nagy részében, a mamákkal 3×4 órát töltött csupán, hogyan is felejthetett volna el téged ennyi idő alatt?!

  • kata

    2010. július 09. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam szeptemberben lesz 2 éves. Csak előzetesen: nem vagyok aggódos, félős, gyerek mellől el nem mozduló anya, hagyom önállóskodni, tapasztalni, ja és sose ütöttem meg és nem is büntettem. A kérdésem az, hogy ha nem kap meg vmit, pl. játszótéren más játékát, vagy itthon evés idő alatt játékot, akkor miért kezdi el a fejét vagy az arcát ütlegelni? A másik kérdésem, hogy hány éves korban alakul ki az “önzés”, azaz hogy semmit nem adnak másnak, sőt még szinte megközelíteni se lehet a játékot? Ez csak korszaki sajátosság? Válaszodat előre is köszönöm!Kata

    Válasz: Ebben a korban ez gyakori dolog, hogy hisztinél magát kezdi ütni, bántani, ezt pár hónap után kinövik. Az önzés éppen ebben a korban alakul ki, ilyenkor jön rá, hogy vannak olyan tárgyak, amiket ő birtokol, nem akarja odaadni másnak, sőt gyakran olyan dolgokat is magáévá tesz, ami nem az övé, ezzel is keresi a határait annak, hogy mi az, ami az övé és mi az, ami nem, számára még ez képlékeny dolog, tehát nehezen érti meg, hogy attól, hogy egy játékot kipróbál a játszótéren, még nem teljesen az övé, csak kölcsönbe kapta, vagy ha egy gyerek kipróbálja a játékát, attól az még az övé marad. Ezt szép türelmes magyarázattal, tanítással meg lehet tanítani neki.