Az elaltatás művészete

Ha nem akar elaludni egy kisgyermek, akkor úgy tűnhet, képtelenség uralni a helyzetet, mert akárhogy igyekszel, akármit teszel, ő csak megy, játszik, pörög tovább, és láthatóan egyáltalán nincs kedve elaludni. Holott az elalvás egyáltalán nem akkora misztikum, mint amilyennek tűnik, amikor próbáljuk megfejteni az okait a gyermek „nemalvásának”, hanem sok kis elem összessége az, hogy végül a gyermek elalszik. Nézzük, mik ezek!

1. A gyermek tényleg ÁLMOS

Ahhoz, hogy a kisgyermek/baba aludjon, álmosnak kell lennie. Míg 6 hetes korban csupán 1 órát tud ébrenlenni, és utána elálmosodik, addig 1 évesen már 5-6 órát ébren van, 2 évesen pedig már az sem ritkaság, hogy egész nap képes ébren maradni és ez nem okoz nála különösebb problémát.

Ahogyan van alvási ciklus is, ahol felszínes és mélyalvások váltakoznak, úgy létezik ébrenléti ciklus is, ahol az éberebb és álmosabb periódusok váltogatják egymást. Ébredés után éberebb lesz a baba, majd idővel elálmosodik, de ilyenkor még nem elég álmos ahhoz, hogy elaludjon. Ezután felélénkül, majd kisebb idő elteltével újra elálmosodik. Az, hogy mennyi ideig tartanak ezek a periódusok, azon múlik, mennyi idős a baba. 6 hetesen 40-45 perc után álmosodik el először és 70-80 perc után másodszor, 1 évesen kb. 3 óra ébrenlét után jön az első álmosabb periódus és 4-5 óra után lesznek igazán álmosak, ekkor lehet őket lefektetni. Ez attól is függ, mennyire élénk a baba alaptermészete, vannak olyan babák, akik eleve könnyebben alszanak el már az első álmosabb periódusban is, és vannak, akik egész nap képesek mosolyogva ébrenlenni. Mindig az az irányadó, milyen a baba állapota, mennyire kiegyensúlyozott. Meg kell figyelni a baba ébrenléti ciklusát is, gyakran az okozza a félreértést, hogy az anyuka úgy gondolja, álmosnak kéne lennie a kicsinek, de ő még nem az, vagy már átesett a holtponton.

Ha 20-30 perces rövid alvásokkal vagy alvás nélkül is mosolyogva tölti el az egész napot, akkor nem kell mindenáron többször lefektetni, visszaaltatni, de ha egész nap láthatóan álmos, nyűgösködik, akkor bizony változtatásra van szükség.

2. A gyermek tudja, HOGYAN kell elaludni

A baba számára egyre tágul a világ és ez a folyamat bizony teljes ellentétben áll az elalvással, az ellazulással. Minden érdekli, mindenre odafigyel, ami szokatlan, ami más: a zajokra, fényekre, hangokra, a saját teste jelzéseire. Ez az állandó érdeklődő, készenléti állapot az, ami miatt nehezen tud csak kikapcsolni és elaludni. A babák különféle módokon szeretnek ellazulni, ezekről a típusokról itt olvashatsz.

Nem szabad erőltetni, sírni hagyni a babát, mondván „majd megtanulja”. A babák természetes igénye, hogy segítséget kérnek az elalvás előtti ellazuláshoz, erre a biztonságigényük miatt is szükség van.

Ahhoz, hogy a baba el tudjon aludni, ellazulásra van szükség, azt pedig, hogy miként kell ellazulni idővel megtanulja. Erre trenírozni nem szabad, de segíthetünk neki benne. Ha 2-3 hónaposan az ujját szopizva, vagy forgolódva el tud magától aludni, akkor ezt a képessége később is megmarad. Ha azonban mindig kézben altatják el, abban bízva, hogy nagyobb korában majd rájön magától is, akkor később ebből komoly altatási nehézségek adódnak majd, és bizony csak nagy hisztik árán lehet megértetni majd vele, hogy mostantól ne kézben aludjon el, mert nincs meg a saját technikája arra, hogyan lazítsa el magát.

A cicin altatás is természetes módja lehet a baba altatásának, ha az anyának is megvan ehhez a türelme és a baba is gyorsan el tud így aludni, illetve az elalvást követően le lehet tenni a kiságyba, nyugodtan lehet így is altatni a babát.

Sok baba könnyebben alszik el, ha testközelben lehet, pl. hordozókendőben, de a bölcsőben vagy mózeskosárban is könnyebben el tudnak lazulni, mint a kiságyban. Jó szolgálatot tehet egy rugalmas pólya is, különösen kisebb korban, amikor gyakran még a saját akaratlan mozgására ébred fel a baba.

A háton altatás is okozhat nehéz elalvást: a baba így többet mozog, hátrakapja a kezét (Moro-reflex), emiatt nehezebben tud ellazulni.

Meg kell teremteni a nyugodt körülményeket is. Nem kell teljes csendnek lennie, amíg alszik, de amíg ellazul, addig lehetőleg ne vonják el új zajok a figyelmét.

Ha már kialakult az a helyzet, hogy a gyerek nem képes magától ellazulni, akkor segíteni kell neki ebben. Először neked kell segítened az ellazulásban, például a szükséges rutinok kialakításával (ld. 3. pont). Nagyobb babáknak (1 éves kortól) adhatunk egy alvósállatkát vagy kispárnát, amit gyűrögethet, amíg el nem alszik. Sok baba szívesen szopja az ujját vagy a cumit is. Totyogókortól az is fontos, hogy a kicsit is bevonjuk a lefekvés folyamatába pl. lehúzhatja a redőnyt, lefektetheti az állatkáit (kisautóit), kiválaszthatja a mesekönyvet lefekvés előtt, így kisebb az esélye, hogy tiltakozzon a lefekvés ellen, hiszen ő is részese a folyamatnak.

3. A gyermek tudja, hogy MOST kell elaludni

Az esti rutinról sokan sokfélét írtak már. A lényege, hogy a babának segítsen az ellazulásban, valamint, hogy minden egyes este ugyanaz játszódjon le, mert ebből tudja a kicsi, hogy most következik a hosszú alvás ideje. Minél nagyobb a kicsi, annál inkább kell neki is részt kapnia a rutin egyes lépéseiből, mert ezáltal nem te erőlteted rá a lefekvést, hanem ő is részese lesz.

A rutin lényege nem csak az, hogy ugyanazt kell csinálni, hanem az, hogy segítsen neki a mozgalmas napi programból lelassulni és befelé fordulni, kikapcsolni a külvilágot. Mi felnőttek is ugyanezt tesszük, amikor este olvasunk egy könyvet, ami elálmosít, vagy nézzük a tévét, amíg el nem alszunk. A gyereknek is pontosan erre van szüksége.

Fontos, hogy a rutin átlátható legyen és ne túl hosszú időszakot öleljen fel. A vacsora után rögtön következhet a fürdés, a fürdés után az öltözés, kisállatok lefektetése, majd a meseolvasás, ezután pedig az alvás. Ez a folyamat mindig ugyanakkora időt öleljen fel, ne legyenek közte üresjáratok, amikor még játszik egy kicsit a gyerek vagy Apával birkózik, mert ez megtöri a rutint. Láttam olyan családot, ahol az esti rutin 3 órás időszakot ölelt fel, mert fürdés után még játszott egyet a kicsi, utána fogat mosott, aztán megint játszott, és utána jött a meseolvasás. Ekkora időtáv alatt a gyermek kiesik a ritmusból, az álmos ébrenléti szakaszból ismét az éber szakaszba kerül, persze, hogy ilyenkor nem tud elaludni.

Ehelyett a vacsora és a fürdés még az éberebb szakaszban kell, hogy történjék, a fürdés után azonban már nincs szaladgálás, hanem innentől csak olyasmit csináljon a kicsi, ami csendes, ellazító tevékenység (önmagában a víz is ellazít): babák lefektetése, redőny lehúzása, öltözködés, meseolvasás, énekelgetés, lámpa lekapcsolása stb. A rutin kialakítására a nappali alvásoknál is szükség van, ilyenkor is meg kell találni azokat a szokásokat, amik segíthetnek neki az ellazulásban.

Ha korábban nem volt elalvás előtti rutin, akkor úgy kell bevezetni azt, hogy napokon át következetesen minden alkalommal ugyanazt csinálod. A rutin nem egyfajta bűvészmutatvány, amit végrehajtva elsőre gond nélkül elalszik a gyerek, türelmes szoktatás kell hozzá, mire megtanulja, hogy elalvás előtt mi történik, ez pedig akár egy hétig is eltarthat (minél nagyobb a gyermek, annál tovább tart).

1 éves kor után, ha a kicsi nehezen lazul el, túlságosan túlpörgött, segíthetnek a különféle illóolajak, mint például a Mesélő Hold illóolaj, a vacsora után egy csésze Rooibos tea fogyasztsa, vagy a levendulás készítmények (fürdőolaj, illóolaj, kenőcs stb.)

És, ha még mindig gondot okoz az altatás, ez az, ami segíthet >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

168 Comments

Comment navigation

  • tedy

    2011. május 11. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam 9,5 hónapos.A napközbeni alvásoknál mióta már nem szopizik kisebb probléma adódott.Mindig megvárom,h magától legyen nagyon álmos,nem fektetem le hamarabb.Dörgöli a szemét és szopja az ujját,de amikor bekerül az ágyába el kezd sírdogálni.Próbálom simogatni,halkan beszélni vagy énekelni,de akkor csak néz és nem alszik.Ha kiveszem,h magamhoz ölelgessem,akkor is el kezd játszani,pedig szopja az ujját és ráfekszik a mellkasomra,de aztán fölkapja a fejét és nézelődik.Ha ott hagyom a kiságyban,sírdogál,forgolódik,de aztán el is alszik.Nem tudom,h mit próbáljak még.Ez okozhat valamilyen lelki problémát ha így alszik el néha?
    Köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. május 22. vasárnap

      Nem, ettől nem lesz semmilyen lelki problémája.

  • szilvi

    2011. április 25. hétfő

    Kedves Ági!
    Kislányom 15 hónapos. Kb. egy hete egy betegség miatt-amikor nagyon náthás volt, ezért nem tudott szopizni-elválasztotta magát. Már amúgy is csak este szopott, de ettől ellazult annyira, hogy az altatással nem volt sok gond. Azóta viszont egy órába is beletelik, míg elalszik, és úgy érzem, ez napról napra rosszabb-hosszabb. Nem sír, csak nem tud elaludni. Két kérdésem lenne: ez az elválasztódás végül, még ha ő akarta is, okozhatott-e nála vmi lelki problémát, illetve hogyan tudnám könnyebben elaltatni este? Próbáltam már kijönni, néha sikerült, de legtöbbször sírt, így visszamentem. Még egy, nem szorosan a témához kapcsólódó kérdésem lenne. Alváshoz, és néha napközben, ha nem foglalkozom vele, szopja az ujját, de mióta nem szopizik, ez gyakoribbá vált. Próbálom ilyenkor elterelni a figyelmét, de engem ez eléggé idegesít. Kell ezzel foglalkozni, vagy majd elhagyja magától?
    Válaszod előre is köszönöm!
    Üdv: Szilvi

    • Vida Agi

      2011. május 06. péntek

      Ha ő választotta el magát, akkor az nem okozott problémát nála.

      Fektesd kicsit később este, amikor már nagyon álmos és vezessetek be egy rutint az altatásra, ami segít ellazulnia: fürdés, öltözés, dédelgetés, meseolvasás, amikor már félálomban van, akkor kijössz a szobájából. Ha ezt mindig minden este ugyanúgy csináljátok, akkor fokozatosan megszokja és egyre könnyebben alszik majd el.

      Az ujjszopással nem kell foglalkozni, leszokik majd róla, a szopási ösztön 6 éves korig jelen van, a legtöbb kicsi ebben a korban még nagyon igényli, de az ujjszopásról hamarabb leszoknak a kicsik, mint a cumiról, szélsőséges esetek csak akkor alakulnak ki, ha a kicsit a környezete szorongóvá teszi (családi veszekedések, érzelmi elhanyagoltság, nagy csoportos bölcsődébe jár, ahol nem foglalkoznak vele stb.)

  • Tárnok Ida

    2011. április 20. szerda

    Kedves Ági!
    Kisfiam 4 hónapos múlt, anyatejes baba, és nagyjából 2 hete megváltoztak az alvási szokásai. Eddig napközben legalább egyszer volt egy hosszú, 1,5- 2 órás alvása, néha két iyen is, és mellette 2, ill. 3 rövidebb (45). Születése után inkább éjszakai életet élt, aztán szépen lassan áttértünk a normál kerékvágásba, eleinte ringattuk, vagy este a szopival aludt el. Majd szépen lassan megtanult elaludni a kiságyában ( teljesen egyedül, vagy kis segítséggel, ami a cumi, simogatás, popó finom mozgatása, és mindig énekelek neki )
    Most viszont újra csak ringatással alszik el, igyekszem betartani a napirendet ( evés, játék, alvás ) , de ha elfárad, csak sírdogál, nem tud elaludni, próbálom minél tovább fárasztani,( 2, 5 óra) de ha úgy is tűnik egy pillanatra, hogy elaludna, nyöszörögve sírni kezd, és abból már nem lehet őt „kihozni”, csak ha kézbe veszem, ha megnyugtatom, és visszateszem, azonnal sír, végül így alszik 30-40 percet. És fáradt, nyűgös. Felébred, sokszor sírva, eszik, kicsit játszik, de néhány perc múlva kínszenvedés, alig lehet valamivel lefoglalni. Ez így megy délelőtt ( reggel nagyon vidám, hiszen kipihenten ébred ), kora du., és késő du., majd este a fürdés után már annyira fáradt, hogy belealszik az evésbe. Nem szeretném, hogy ez így maradjon, mi lesz, ha később nem lesz cici. Viszont ha nem sokkal fürdés előtt alszik, akkor utána nem tud elaludni.
    Az éjszakáink viszonylag nyugodtak, csak enni kel fel, 3-4 óránként. Ez is most picit sűrűbbé vált.
    Egyrészt mivel orvosolhatnám a nappali szinte egész napos nyűgösséget ( előfordul, hogy egész nap kézben van ), illetve hogyan segíthetném őt az alvásban. Fogzás lehet az oka? Próbáltam viburcol kúpot, de nem javult a helyzet, más jellemző tünet a nyálzás, rágcsálás, kicsit piros popsin kívül nincs. Naponta 4-5-ször van széklete, de teljesen normális. Napközben 3 óránként eszik, inkább fal, néhány perc alatt, és.. hát igen, az evés is sírással zajlik. Aztán egy nagy rotty, vagy sikerül böfizni, és akkor egy ideig rendben van minden. 3260g a születési súlya, most 6920g.
    Remélem tudsz segíteni, válaszodat előre köszönve:

    Ida

    • Vida Agi

      2011. április 24. vasárnap

      Valószínűleg a fogzás az oka a nappali nyűgösségnek. Homeopátiás szerekkel segíthetsz rajta, erről a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz bővebb leírást. Érdemes átolvasnod, mert most szinte semmilyen jellemző tünetet nem írtál, lehet, hogy ha átnézed, akkor felismersz olyan tüneteket, jellemzőket, amit itt nem írtál le, de jellemző rá.

      • Tárnok Ida

        2011. április 27. szerda

        Igen, köszönöm, most újra átolvastam. Azért nem írtam, mert nem volt olyan jellemző tünet. Most próbáltam összeszedni, és közben változtak is dolgok. Ehhez kapcsolódik az első kérdésem: az lehet, hogy egy adott babánál a fogzása idején különböző alkati szereket kell alkalmazni? Vagy ha megtaláltuk az ő szerét, az végig jó lesz? És ez a nyűgös időszak eltarthat hetekig akár, „eredménytelenül”?
        Leírom azért, hogy miket látok, mert nekem még így sem egyértelmű. Általában normális a széklete, de szinte kirobban belőle, most párszor előfordult, hogy kissé nyálkás. Karikás a szeme ( mondjuk nekem is- vashiány?). Éberebben alszik, és csak ringatásra. Az elmúlt napokban előfordult, hogy éjszaka többször is ébredt, volt, hogy egy ideig óránként, sírva, majd újra 3-4 óránként. Van, hogy nem kell kivenni, csak a cumit beteszem a szájába és visszaalszik, de van olyan is, hogy csak szoptatásra. Nappal sokszor olyan, mintha mérges lenne, lefeszíti a karjait a teste mellé, a lábát felhúzza, és így préseli ki a hangot magából még a feje is belevörösödik. Ez a hang megmarad evés közben is, éjszaka is (pedig az mindig szépen nyugodtan, félálomban történt), ha unatkozik, mindig. Eddig azért nagyjából tudtam különbséget tenni a fáradt, unatkozó, éhes hangok között, most valahogy minden egybeolvad. Sokszor dörzsölgeti az orrát. Nem piros az arca, nincs láza. Ha nyűgös, akkor jobban érzi magát akkor, ha nem kell feküdnie. Sokszor dörzsölgeti az orrát.
        Ha sikerül délelőtt egy jót aludnia, akkor csak fél napunk ilyen nehéz.
        A másik kérdés: az előző hozzászólásban Bettynek azt válaszoltad, hogy úgy altassa, hogy ne vegye kis a kiságyból, csak a hátát simogassa. Akkor is, ha sír nagyon? Lehet egy ekkora babát (az enyém most 4, 5 hós) tulajdonképpen sírni hagyni? Én úgy félek ettől, és annyira örültem, hogy eddig lehetett szelídebb módszerekkel megtanítani aludni. De szeretnék segíteni neki. Lehet, hogy ha most megint hozzászokott a ringatáshoz, akkor nálunk is ezt a megoldás kell választani?
        Köszönöm a válaszod!
        Ida

        • Vida Agi

          2011. május 07. szombat

          Ha megtaláltad az alkati szerét az végig jó lesz.
          Igen, ez az időszak akár hetekig is eltarthat a fog áttörése nélkül.

          Ha karikás a szeme, akkor nézzetek utána, 3 hónapos kor után gyakori a vashiány.

          A leírtak alapján a Cina lehet az ő szere.

          A „sírni hagyást” sokan félreértik. Nem szabad magára hagyni a babát – erről van szó. Ha ottvagy mellette és nyugtatod, akkor nem lesz semmi baja.

          • Tárnok Ida

            2011. május 10. kedd

            Köszönöm szépen a tanácsaidat!

  • Betty

    2011. április 15. péntek

    Annyit lefelejtettem, h egyre jobban érdekli ami körülötte zajlik, földre terített plédről órákig képes nézni a nővérét ahogy játszik 🙂 Védőnőnk szerint sokat szopik 🙁 Nem fordul még át, oldalra már megbír 3 hós kora óta. Köszönöm a segítségedet 🙂 Betty

  • Betty

    2011. április 15. péntek

    Szia Ági!

    Én már írtam Neked a tanácsod bevált 🙂 Csak most újabb problémák merültek fel. Kislányom egy hét múlva 5 hónapos lesz. A nappali alvás jól működött, egy-két hétig az éjszakaival sem volt, most viszont a kialakult rend felborult. Napok óta hogy ennyire szeles az idő nem tudunk kimenni levegőzni, pedig előtte minden nap voltunk kinn, 1-2 órát. Nem tudom ez okozza-e azt h nem tud jókat pihenni? Vagy csak maga a frontok? 7és fél kg. Napjában nagyon sűrűn kakil, nincs hasmenése sem, csak szopik. Kicsit aggódom is , mi okozhatja ezt. Hány óra ébrenlét után álmosodik el egy ekkora kisbaba? Van napirendünk azaz volt, mert most összekavarodott a drágám, h nem bír aludni 🙁 Válaszodat előre is köszönöm !

    • Vida Agi

      2011. április 24. vasárnap

      Ebben a korban általában már 2,5-3 órát is ébren tudnak lenni a babák (délelőtt kicsit kevesebbet, este picit többet is). Ha kevesebbet mentek levegőre, az lehet a nehezebb elalvás hátterében, hiszen a levegőn jobban elfárad a kicsi. Emellett sok baba ilyenkor tér át a kétszeri nappali alvásra. Amikor már látod rajta, hogy álmos, dédelgesd meg, sötétítsd be a szobáját, és fektesd le, ha sír, a hátát simogasd, de ne vedd ki, hagyd, hogy magától aludjon el.

  • Jude

    2011. március 29. kedd

    Kedves Ági!
    Tanácsod kérném. Ikerlányaim 10 hónaposak. Általában fél7 körül kelnek (este fél 9től kb 10 órát alszanak), akkor szopiznak, plusz tápot is kapnak. Általában olyan álmosnak látszanak, hogy visszateszem őket az ágyukba, ahol eldumálnak, bekakilnak, tisztába teszem őket, majd kb 8-kor visszaalszanak fél-egy órát. Utána kb 10-kor tízóraizunk, majd séta,a mi alatt újabban már nem, vagy csak úgy 12 magasságában alszanak el, mivel akkor érünk haza ez max 20 perc. Fél 1-1 között ebéd, aztán büfizés, majd az ágyukban megint elbeszélgetnek, s kb 2-fél 3-kor alszanak el úgy 4-negyed 5-ig. A problémám, hogy az ebéd utáni alvás már nagy küzdelmek árán valósul meg. FElülnek, felállnak – én meg hol egyiket, hol másikat próbálom fekvő helyzetbe tenni. A kérdésem, hogy szerinted a reggeli alvást próbáljam későbbre tenni és közvetlenül a tízórai előtt letenni őket, vagy teljesen elhagyni? Ha megpróbáltam eddig, akkor teljesen nyügösek voltak délelőtt, igaz a sétába bealudtak egy kicsit. Nálatok hogy volt a napirend a gyerekeiddel délelőtt?
    Köszi előre is
    Gyöngy

    • Vida Agi

      2011. április 01. péntek

      10 hónaposan nálunk már mind a két gyerek egyszer aludt csak nappal. Ebben a korban már 4 órát is ébren tudnak tölteni, próbáld meg, hogy ha reggel a visszaalvás után 9 körül kelnek fel, akkor csak úgy 1 óra magasságában, ebéd után aludjanak el. Vagy maradjon az eddigi napirend délelőtt, de csak jóval később fektesd őket ebéd után, mint most, mert ha dél körül kelnek fel, akkor 2-fél3 felé még nem álmosak, próbáld meg inkább 3-fél4 felé lefektetni őket.

  • Kat

    2011. március 22. kedd

    Kedves Ági!
    A fiam most lesz 1 éves. Napközben a babakocsiban alszik kint az erkélyen napont 2 szer. Ezt jól teszem hogy kint altatom a levegőn? Vagy aludjon a saját ágyában napközben is.
    A esti alvással az a helyzet hogy a mi ágyunkban vagyunk fürdés után ahol forgolódik és egy idő után magától elalszik. Akkor átviszem a saját ágyában. De éjjel felkel 4-6 ig kb. valamikor. Akkor átviszem hozzánk ahol fél perc alatt elalszik. Nincs éjjel energiám hogy elaltassam ölben. Mit tegyek vele? Itassam meg hogy visszaaludjon? Ringassam? Gyorsan megszokja hogy köztünk alszik el? Várom válaszodat. Köszönettel: Kat

    • Vida Agi

      2011. április 01. péntek

      Ha nektek ez bevált, akkor nem kell rajta változtatni. Most már biztosan megszokta, de majd le is fog róla szokni később magától, amikor már nem ébred meg hajnalban.

  • B.Zsuzsa

    2011. március 21. hétfő

    Kedves Ági!

    A kislányom 2,3 éves, 10 hó.korától egyedül alszik a szobájában.Mostanában sok mindentől fél,nappal is, főleg az állatoktól, holott kisebb korában nem volt ilyen gondunk és nem is ijesztgettük.
    Az egyik este elalvás előtt egy Tappancs gyerek cd-t tettem fel, nem tudom mitől ijedhetett meg, de annyira kezdett ordítani, hogy ki kellett hozzam a szobájából. Azelőtt is volt, hogy közbe éjjel hozzánk akart jönni,vagy este a mi ágyunkban aludt el és utána átvittem az ő ágyába, megbeszéltem vele, hogy itt elalhat, de utána átviszem az ágyába és nem is ellenkezett.
    Most egy pár napja annyira fél(ő nem mondta, csak én gondolom),ordít ha leteszem, hogy egyedül egyáltalán nem akar elaludni.Ha megnyugtatom, hogy vele alszok,én is lefekszek vele, akkor nagyon örül és boldogan alszik el.
    A segítségedet kérném, hogy lehetne a régi időket visszahozni, amikor egyedül békésen elaludt az ágyában, és ez a félelem mitől lehet? Amúgy nem volt félénk kislány, az emberektől nem fél.
    Előre is köszönöm a válaszodat!
    Üdv. B.Zsuzsa

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      Az éjszakai félelmek egyébként is ebben a korban kezdődnek, még CD nélkül is, tehát ezért is lehetett a dolog. Az éjszakai félelmek leküzdésében segíthet, ha éjszaka ég a szobájában egy kislámpa, kap egy éjszakai alvósállatot, ami vigyáz rá (erről lehet mesélni neki előtte), a homeopátiás szerek közül pedig a Stramonium 9CH segíthet, amiből esténként 5 golyót lehet adni.

  • Nicky22

    2011. március 20. vasárnap

    Szia Ági!

    Kisfiam 25 hónapos,és még mindig nem alszik éjjel.Minden egyes mozzanaton végigmentem,megvan a lefekvés ritusa is,és eddig el is aludt,most viszont kb 3 hete azt játsza hogy üljek mellette mig el nem alszik.Amit én nem szeretnék,elkell aludnia egyedül.A lefekvés azután persze hisztiben tör ki,és mostanában amugy is mindennek ez a vége.Ez már biztos a dackorszak,ezért sem szeretnék neki ebben engedni.Igy hagyom egy kicsit sirni,aztán bemegyek,visszakisérem,ő persze kijön,és ujra ezt játszuk mig el nem fárad.
    De órákig birja ezt,én viszont már nemigen!
    Éjjel is 2x felébred,tejet iszik.Vizet nem hajlandó,se mást,tejciiii,orditja és ha nem adok neki felkelti a nagyobb testvérét akinek másnap ovi és kelnie kéne,igy inkább adok neki tejet,kb éjfélkor,és aztán van hogy 03 fele is kéri.Megiszik ilyenkor 150gr-ot kb.
    Este keveset eszik,de nem mindig.Van hogy jól megetetem és akkor is felkel.Párnával,és a macijával alszik.Tehát semmi nem változott,én tudom hogy semmi baja,hisz minden nap ezt játsza éjjel,csak ez egy rossz szokás nála vagy nem tudom.
    Nem hiszem h egy 2 éves gyereknek éjjel 2x vagy akár 1x is ennie kéne.
    Amugy sem nagyevő,és nem is nagyivó a fiam,de akkor sem örülök ha egy ilyen nagyfiú ezt nem érti meg.A tejet is csak az ölemben az én kezemből fogadja el,meg se fogja az üveget,akkor nem iszik inkább.
    A tesó miatt sajnos nem tudok bevetni mindent amit anno nála sikerült,mivel egy szobában vannak.
    Mit tegyek h leszoktassam az éjszakai evésekről,és hogy kezeljem ezt a hiszit hogy nem akar aludni menni??
    Köszönöm tanácsod.

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      Itt az a gond, hogy mivel a dackorszakban, van, ezért folyamatosan teszteli a határokat, kíváncsi rá, hogy mit engedsz meg még neki. Ha egyik nap kijöhet, a másik nap nem, ha néha engedsz neki, akkor már ő győzött és utána elölről kezdődik az egész. A háttérben az állat, hogy ebben a korban kezdődnek az éjszakai félelmek, ezért kelhet éjszaka.

      Amit megpróbálhatsz:
      1. Éjszakára kislámpát kapcsolni a szobájában (a legjobb a lávalámpa, attól nincs túl világos és nincs túl sötét sem)
      2. Vacsora előtt kicsivel Rooibos teát itatni 1 csészével, ez kellemes gyümölcsízű, nem gyógytea, nincs benne koffein, és enyhe nyugtató hatású (legalább 4 napon át érdemes próbálni, hogy segít-e nála)
      3. Mesélő Hold illóolajat lehet párologtatni éjszakára a szobájában (illoolajok.hu-n kapható)
      4. Együtt vagy egy szobában aludni (sok kisgyereket csak ez nyugtat meg)

  • Csilla

    2011. március 08. kedd

    Kedves Ági!

    1. A kisbabám, Dalma 18-án lesz 3 hónapos. 3 hetes korától nagyon szépen aludt éjszaka, kb. 10-fél 11 körül elaludt, és olyan 4-6 között ébredt fel. Ez nagyon jól működött 7 hetes koráig. Akkor viszont Apukája hazahozott egy vírust az irodából, mindhárman betegek lettünk és ezen szerencsésen túl is léptünk. Viszont azóta egyre többször van, hoyg felébred éjszaka (nem tudom, egyáltalán van-e összefüggés a betegséggel, vagy csak véletlenszerűen jött így ki). Arra ébredek (egy szobában van velünk), hogy forgatja a fejét, nyöszörög, majd jó hangosakat pukizik. Sajnos nem tud magától visszaaludni (mindig kézben alszik el), így teszek 1-2 erőtlen próbálkozást, de mivel ez sem segít, megszopiztatom. Azután viszont pikk-pakk el tudom altatni kb. 5-10 perc alatt.
    Természetesen ha amiatt ébredne, mert éhes, azzal nem lenne semmi bajom, tiszta sor, viszont így, hogy arra ébred, hogy bántja a puki, jobb lenne valahogy megelőzni, vagy ha már pukiznia kell, akkor ne éjszaka közepén kelljen neki, mert szerintem ez neki sem jó így.
    Lenne esetleg erre valami ötleted hogy hogy előzzem meg? Egyébként napközben nem szokott fájni a pocija.
    2. A napirendünk általában a következőképp néz ki: hajnalban (ha nincs puki-gond, akkor 4-5 körül)szopi, aztán egyből alvás, majd kb. 8-10 körül megint szopi. Itt ahogy te is javasoltad már más írádodban: büfi, peluscsere, játék egyedül, aztán játék együtt, majd amikor már nyügösködik, akkor szunya. délelőtt csak kb. fél órát szokott aludni, majd amikor felébred, még gond nélkül elnézelődik egy kicsit. 11-12 felé megint szopi, kicsi játék, majd a délutáni nagy alvása friss levegővel, babakocsiban (néha csak az erkélyen, néha elmegyünk, időtől függően). kb. 15-16 körül felébred, megint szopi, majd a következő 19-kor, fürdés 20-kor, utána pedig az esti utolsó szopi. Ezzel kapcsolatba pedig az lenne a kérdésem, hogy hogyan tudom kivédeni a késő délutáni-kora esti nyűgösködést, mert a 16 órási szopi után tényleg max 15-20 percet tud aludni (hiába sötétitek be, van csönd, stb.). Vagy előbb-utóbb ezt kinövi? Természetesen a napirendjét rugalmasan kezelem, amikor szükséges, akkor még egy evés hozzájön.
    Az éjszakai hasfájás is ahhoz a típusú hasfájáshoz kapcsolódik, amiről azt olvastam, hoyg kb. 3 hónapos koruk környékén kinövik?

    Előre is köszönöm a válaszod, üdvözlettel: Csilla

    • Vida Agi

      2011. március 18. péntek

      1. 3 hónaposan még teljesen normális, ha éjjel 3 óránként ébred a baba enni, akkor is, ha korábban már tovább aludt, mert ahogy nő a súlya, úgy nő a tápanyagigénye is. Ha kézben altatod, akkor erről még most szoktasd le, mert később már nagyon nehéz lesz leszoktatni róla.
      Ez nem éjszakai hasfájás, akkor nem tudna a szopitól visszaaludni.

      2. Ez átmeneti szokás, ki fogja nőni majd, ahogy egyre tovább tud este fentlenni. Segíthet áthidalni ezt az időszakot, ha ebben a nyűgösebb korszakban gyakrabban szoptatod, így a szopi alatt is pihen kicsit, plusz éjszakára is jobban jóllakik, ezzel az ébredések száma is csökkenhet.

  • iro_olvaso

    2011. március 08. kedd

    Egy lényeges dolog kimaradt: a baba maga is jelzi a hangjával, hogy álmos, de aztán nem hajlandó/nem képes elaludni. Ill. nappal nem igényli a gyakoribb etetést, este másfél-kétóránként eszik, tehát nem éhes, és nem hasfájós az üvöltése, egyszerűen az alvás ellen tiltakozik.

    • Vida Agi

      2011. március 13. vasárnap

      Sokat segíthet, ha a nappali alváshoz is besötétítesz és egy takaróba bugyolálod a babát, így jobban el tud lazulni alvás előtt.

  • iro_olvaso

    2011. március 08. kedd

    Kedves Ági!
    Négy hónapos kislányom két-három hete elfelejtette, hogyan kell elaludni. Hathetes kora óta ugyanúgy altatjuk (etetés után böfi, nappal játék, este nincs, pelenkacsere, nyugodt nézelődés a szobában és elköszönés a plüssállatoktól, saját plüssállat behelyezése a kiságyba, baba hasra fordítása, szép álmokat kívánás plusz simogatás, lámpaoltás), csak a napirendje módosul időről időre attól függően, mennyit tud ébren lenni.
    Eddig úgy nézett ki, hogy reggel fél 7 körül kel, etetés (anyatejes), böfi, játék, 8-f9-től 2,5 órát alszik, aztán etetés, böfi, déltájt hol van séta, hol nincs (babakocsiban max. 10 percet alszik, itthon kb. 1 órát), etetés, böfi, játék, 2,5 óra alvás, du. 6-f7 körül ébred, etetés, böfi, játék, néha 15 perc alvás, fürdés, etetés, böfi, altatás, 11-éjfél körül alvás.

    Korábban is sírással fárasztotta le magát elalvás előtt, de az max. 5 percig tartott, most viszont alsó hangon is legalább fél órát üvölt magánkívül, amint a rituálé végén letesszük a kiságyba. Tehát tudja, hogy alvás következik, de minden erejével küzd ellene. Láthatóan nem bír ébren lenni, olyan álmos, hogy az etetések ilyenkor kétszer annyi ideig tartanak, és beléjük is alszik (aztán a kakilási inger felébreszti). A mellemen már nem tudom elaltatni, este gyakorlatilag a végkimerülésig ordít, túl minden holtponton. Nem számít, voltunk-e sétálni vagy a fürdetés előtt aludt-e negyed órát (mondjuk most már meg sem próbálom letenni, 15 perc alvás 30 perc ordításért… így értelemszerűen túlfárad).

    Nem gondolom, hogy az alvásigénye csökkent volna drasztikusan, 5-6 óra ébrenlét irreális – a gyerek már két-két és fél óra ébrenlét után nagyon kifárad. Az egyetlen látható változás, hogy egy ideje átfordul a hasáról a hátára. Nem tudom, fogzik-e, mert amint végre elalszik, jól alszik, nem ébred soron kívül. Nem szeretném, hogy azt szokja meg, üvöltve alszik el. Látatlanban lenne valami tanácsod?

    • Vida Agi

      2011. március 13. vasárnap

      Valószínűleg már többet tud ébren lenni, mint eddig és ez a probléma. Ebben a korban 2-2,5 órát simán ébren vannak két etetés között, és mivel te korábban próbálod letenni, ezért felhergeli magát és utána ezért nem tud elaludni. A alvási ideje is lecsökkenhet, ebben a korban általában 3×45-90 perc alvás szokott lenni nap közben és sok baba már áttér a kétszeri nappali alvásra (2*1-2 óra)

      • iro_olvaso

        2011. március 28. hétfő

        Kedves Ági!
        Lehet, hogy túl hosszúra sikerült a kérdés, és elveszett benne a lényeg, de ez nem egy általában gyerek, hanem egy konkrét baba (picinek született), aki a reggeli etetés után max. másfél órát van fent (lényegében csak enni kel fel), utána 2,5 órát, aztán kettőt, este pedig legalább négyet, de inkább hatot, ilyenkor már csak bambul maga elé, akkor kezd nyűgösködni és ordítani, ha az esti fektetési szertartás végén letesszük a kiságyába. Délelőtt alszik két órát, délben max. felet, délután még kettőt. Most lesz öt hónapos.
        Minden alkalommal teljesen ellazulva és nagyon fáradtan teszem le (már le-lecsukódik a szeme – a mi babánk elharapja az ásításokat, tehát az nem mérvadó), mostanában inkább túl fáradtan is, mert akkor kevesebbet üvölt elalvásig. Ha „csak” elég fáradt, akkor egyszerűen nem alszik el. A bebugyolálásból kihernyózik.
        Ha felveszem, azonnal elhallgat, de amint leteszem, újrakezdi, és csak frusztrálja az egész, és akár bent vagyok és simogatom, akár ott hagyom egyedül, artikulálatlanul üvölt. Nem fáj a hasa, nem a foga jön, egyszerűen nem tud/akar elaludni, holott eddig tudott.
        Mivel három-négynaponta az éjszakai 7,5 óra helyett 9-11-et alszik, és egyébként is kialvatlannak tűnik, úgy gondolom, alváshiánya van (a jelenlegi felállás szerint egy nap összesen átlag 12 órát alszik), és azt az időt, amit ordításra fordít (ma eddig nettó másfél óra), alvásra fordíthatná, ha tudnám, mi a frászt csináljak vele, hogy megint el tudjon aludni. Végigolvastam itt az összes kérdést és választ (két hasonló kérdés volt, számomra nem kielégítő válasszal), a Babastart tanfolyamot, az Éjszakai gondoskodást, az Aludj jól, gyermekemet, a Suttogó alvós részét, az angol és német internetet, és mind megegyezik a rituálé-kiságy szükségességében, és mind a rossz szoktatásra (ringatás, kézben altatás stb.) vezeti vissza a nehéz elalvást, vagyis nekem nem segít, mert a kezdetektől fogva ugyanúgy altatom (l. előző kérdés).
        Nem fél a kiságyától: ha nem aludni teszem be, csak rövid időre, nehogy leguruljon az ágyról, vidáman nézelődik. Az éjszakát átalussza, tehát egyedül vissza tud aludni, ha esetleg felriadna. Cumi nem kellett neki. Babakocsiban, hordozóban (vagyis háton) nem alszik el, csak végkimerültség esetén. Napirendje van, ő alakította-alakítja ki. A Félbehagyott szoktatás c. cikked alapján kb. egy hétig (naponta négyszer) alkalmaztam egy-egy módszert, de nem hoztak változást, pedig állítólag négy hónapos kortól már lehet trenírozni a gyereket, mert van foganatja.
        Ha ennyi könyv szól erről a témáról, lehet, hogy senki nem tudja a tutit, én meg várjam meg, míg óvodás lesz, és kinövi??

        • iro_olvaso

          2011. március 28. hétfő

          természetesen csak a baba személyiségéhez és a mi életmódunkhoz illő altatási tippeket próbáltam ki az elmúlt kb. két hónapban, nem nyakló nélkül, összevissza mindent.

        • Vida Agi

          2011. április 03. vasárnap

          A gyereknevelésben nincs tuti, pont azért, mert minden baba más és más, mint ahogyan minden felnőtt is más, ezért van róla ennyi könyv.

          Az alvásra tanítás nem úgy működik, hogy kipróbálok egy trükköt és akkor attól hátha alszik: napokon át kell következetesen ugyanazt csinálni, és elfogadni, hogy igenis, amíg meg nem tanulja a gyerek, hogy
          1. most alvás jön
          2. hogyan kell aludni

          addig tiltakozni fog (sír). Ráadásul sok tényezője van

          Biztosan nem nyálzik és nem vesz mindent a szájába mostanában? Mert mivel ti jó szokásokat alakítottatok ki az elején, ezért csak az lehet, hogy vagy valami belső probléma (betegség, de az nincs neki, fogzás – ez nagyon valószínű) kezdte el zavarni, vagy a fejlődésében állt be egy ugrás, ami miatt most élénkebb és nehezebben lazul el elalvás előtt, mint korábban (ez utóbbin segíthet a bebugyolálás, besötétítés, bölcsőben-mózesben altatás, a „fehér zaj”, pl. susogás, ventillátor hangja, dúdolás, vagy a Mesélő Hold nevű illóolaj)

  • Zsuzsi

    2011. március 07. hétfő

    Kedves Ági!
    A kisfiam 7 hónapos múlt, cicin alszik és éjszaka óránként kel cumizni 1-1 percre, csakhogy én vagyok a cumija.(ráadásul az ágyunkban alszik) Most épp nem fogzik, egyátalán nem nyűgös, nyugodt, kiegyensúlyozott baba,csak rosszul szoktattam. Nem tud egyedül elaludni.
    A nappali alvással ugyan ez a probléma, alszik ő 2x 2 órát is, csak vissza kell altatni.Sokszor felsír, addig altatom vissza amíg mosolyogva nem ébred.Nincs igazán időpont a nappali alvásra mert mindíg máskor álmos.
    Nagyon keveseket is eszik egyszerre (50-80g-ot 8,65 kg 72 cm tehát elég nagy)de nem hiszem hogy ez a probléma mert alvás közben nem eszik csak cumizik.
    A gondom az hogy nélkülem nem alszik és 2 hónap múlva lesz az esküvőnk, amikor is nem tudom majd szoptatni hosszú órákon keresztül.
    Hogy tudnám úgy megtanítani aludni, hogy ne sérüljön és ne nézzen úgy rám „tegnap még szerettél ,ma miért nem?”.
    Ráadásul mászik és nem menekülök előle, ha lerakom félálomban aludni nem marad fekve, már jön is utánam vagy veri a fejét a kiságy rácsába és fuldoklásig ordít,hüppög. Ilyenkor cicin nyugszik el és már megint így alszik.
    Ja igen. Sem a cumi sem az ujja nem kell neki, sosem fogadta el.
    Minden tanácsodat örömmel fogadom.

    • Vida Agi

      2011. március 13. vasárnap

      Az a helyzet, hogy bárhogy is próbálod majd leszoktatni erről, mindenképpen lesz némi sírás belőle, de nem azért, mert rád haragszik, hanem azért, mert a szokáshoz ragaszkodik, követeli, amit megszokott. A szeretet nem az, hogy minden kívánságát teljesítem a gyereknek, hanem az, hogy finoman terelgetem, hogy rugalmas, alkalmazkodni tudó, kiegyensúlyozott és szeretni képes emberke váljék belőle.

      Amit tehetsz, hogy elalvás előtt megdédelgeted, megszeretgeted, aztán amikor már ellazult, de még nem alszik mélyen, leteszed a kiságyba (ha szeretnéd szoptatni, akkor cicin is altathatod, de utána kiságy). Segíthet (őt is megnyugtatja), ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen, így mélyebben tud aludni. Ha együtt alszotok, akkor félálomban mindig a cicit kezdi keresni a kicsi, mert érzi a tejszagot. A saját ágyban ez nincs, ezért ott lehet, hogy ritkábban ébred majd (néhány nap elteltével, az első 3-4 napban ugyanis még emlékezni fog rá, hogy eddig éjjel mindig volt cici). Amikor éjszaka ébred, ugyanez a teendő: az nem gond, ha 3-4 óránként még szopizik, de a többi alkalommal dédelgesd meg és tedd vissza a kiságyba. Ha sír vedd ki, nyugtasd meg és tedd vissza. Ha nem szereti a ki-be pakolászást, akkor simogasd a hátát megnyugtatásképpen. Az is sokat segíthet, ha pár napig este Apa fekteti és ő megy be hozzá éjjel, neki ugyanis nincs tejszaga, tehát könnyebben elfogadja tőle a baba, hogy aludni kell.

  • Betty

    2011. március 07. hétfő

    Kedves Ági!

    Fiam 15 honapos, mellettem alszik, es a kezdetektol fogva cicin alszik el. A gondom, hogy nagyon surun felebred ejjel (esti altatas utan alszik 2-3 orat, de utan 1-2 orankent ebred), gyakran nehezen alszik vissza, vagy ha igen akkor csak felszinesen alszik. Amikor kihuznam a cicim a szajabol, felriad megint (akkor is ha vartam fel orat). A nappali alvasat sem alussza vegig egyhuzamban. Melle kell fekudnom, visszaaltatni, cicivel. A legnagyobb nehezseg persze az ejszaka. Mar nagyon ki vagyok merulve fizikailag. Gyakorlatilag en vagyok az „elo cumija”. Legszivesebben egesz ejjel a szajaban tartana a cicim.

    Biztosan elso szamu hiba a cicin valo altatas, de ez meg nem indokolja, hogy mitol ebred fel ilyen surun, es miert nem tud szopizas utan konnyen visszaaludni. Raadasul ez mindig igy volt, tehat nem voltak igazan ennel jobb idoszakok. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy talan egeszen egyszeruen az a problema, hogy cicin valo elalvaskor es visszaalvaskor nem bufizik, es ettol faj a hasa? De hogyan bufiztessem meg ejjel? Amikor kisebb koraban megprobaltam, akkor meg olyan eber lett, hogy egy oraig biztosan nem aludt el ujra, csak sirt, igy abbahagytam probalkozast.

    Honnan is kezdjem a dolgok rendbetetelet, hogy vegre kipihentebb legyek? Apa nem tud segiteni, nekem kell megoldanom a dolgot.
    Elore is koszonom valaszod.

    Betty

    • Vida Agi

      2011. március 12. szombat

      A gond az, hogy megszokta a cicin való elalvást és amikor éjjel felébred, akkor is csak így tud visszaaludni.

      Az ébredéseknek több oka is lehet ebben a korban:

      1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.

      2. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak „anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok. Persze mindez csak akkor segíthet, ha külön szobába költöztetitek, mert ha együtt vagytok és lát titeket, akkor kérni fogja a segítséget és átköltözik az ágyatokba.

      3. Nappal nagyon sok élmény éri, ezeket éli át éjszaka. Ha nagyon túlpörgött és nehezen alszik el, akkor az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. Ha inkább az a gond, hogy nem alszik elég mélyen, akkor is adható. Valamint segíthet a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).

  • Ági

    2011. március 04. péntek

    Kedve Ági!
    Kislányom 6,5 hónapos. Szeretném segítségedet kérni a nappali alvásával kapcsolatban.
    Fél óránál többet nem alszik egyszer sem. Egész nap álmos, dörgöli a szemét, nyűgös is, de semmi kincsért nem aludna. Már sötétben alszik nappal is, 1-2 napig be is jött, azt hittem ez a megoldás, de nem. 🙁 Éjjel nincs gond, este 8-reggel fél7, 7-ig elalszik. Egyszer-egyszer megébred, de csak cumi kell és alszik is tovább. Igazából emiatt még normális napirendet sem tudok kialakítani. Volt, jól is működött, de kb. 1 hónappal ezelőtt borult minden. Gondolom, csak 2X akar aludni, de már reggel álmos. Olyan is van, hogy reggeli után még visszaalszik 1-2 órára. Teljesen változó.
    Köszönöm a válaszodat! Ági

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Fél évesen általában már kétszer alszanak csak napközben a babák, de előfordul a háromszori is még. Most alszanak a legkevesebbet napközben, összesen általában másfél-2 órát, ez jelentősen megnő, amikor már kúsznak-másznak és fizikailag is lefáradnak napközben (kb 3 órára nő összesen)

      A nappali alvás általában azért ilyen rövid, mert amikor leteszed aludni, nem elég álmos, illetve, mert nem magától alszik el, hanem elaltatod, amikor szerinted aludni kellene. Ebben a korban kb. 3-4 órát tud egyhuzamban ébren lenni a baba, ha ennél hamarabb teszed le aludni, akkor csak ilyen rövid ideig alszik.

  • Annamária

    2011. március 01. kedd

    Kedves Ági!

    Már akkor olvastam a blogodat, mikor még csak vártam a kisfiamat. És mindig eszemben vannak a dolgok, amiket az elalvással kapcsolatban tanácsoltál. A kisfiam most lesz 1 éves és eddig nem igazán volt probléma az esti elalvással. Születése óta tartjuk az esti rutint. 3/4 8-kor fürdés, 8-tól negyed 9-ig vacsi( tápszert kap),aztán alvás. Míg kisebb volt addig szinte elaludt evés alatt, de ha nem,akkor is egy kis idő múlva már aludt is. 6-7 hetes kora óta végig alussza az éjszakát.Soha nem kellett ringatni, csak letettem az ágyba és már aludt is.Reggel fél 7 körül ébred. Napközben egyszer alszik 3/4 1 től 1-másfél órát. Nagyon élénk, mozgékony kisfiú.Most tanulgatja a járást. Még egyedül nem megy,csak a bútorok mellett lépeget. A kérdésem: kb 2 hete vannak olyan esték, amikor nem tud elaludni. Evés közben is jár a keze, lába. Leteszem az ágyba és keservesen sír. Már próbálkoztam mese olvasással( ebéd után mindig így alszik el-mese-alvás), de attól még jobban megébred. Aztán nagy nehezen, ha még egy kis tápit kap, elalszik. De ezt nem tartom jónak, mert akkor nyugtalanul alszik éjszaka. Mi okozza nála ezt a változást? Hogyan tudnék segíteni az ellazulásban? Vagy ez esetleg most átmeneti dolog a járás tanulás és a napi izgalmak miatt?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Annamária

    • Vida Agi

      2011. március 10. csütörtök

      Ezt a változást a járástanulás okozza. Próbáld meg, hogy a lefekvés előtti időszak nyugodtabb, nem ég a nagylámpa csak kislámpa, a fürdőkádban lehet picikét melegebb a víz, esetleg utána jöhet egy kis dédelgetés, babamasszázs (bármi, ami őt ellazítja egy kicsit). Segíthet, ha levendulaolajat párologtatsz, illetve a Mesélő Hold illóolaj is szokott segíteni az ellazulásban, valamint segíthet, ha vacsora előtt fél-1 órával megiszik egy csésze Rooibos teát.

  • Henrietta

    2011. február 28. hétfő

    Kedves Ági!
    Segítségét szeretném kérni.Kislányom 8 hónapos és sajnos még csak 2 hete tanítottuk meg neki,hogyan aludjon el egyedül.Az „Aludj jól,gyermekem” című könyvben leírtakat alkalmaztuk,ami elég jól sikerült.Az éjszakai alvással nincs is semmi gond,azt leszámítva,hogy hajnalban 1-szer felébred szopizni.Ezzel csak az a baj,hogy így reggelre nem marad tejcsi,vagyis csak kevéske.Viszont reggel is igényelné.Korábban nem ébredt fel egész éjjel,aludt estétől reggelig köztes szopi nélkül.Ez vajon miért van?

    Az igazi probléma a nappali alvással van,ami az új rendszer bevezetésekor úgy változott,hogy egyszer alszik nappal.Ez pontosan ebéd utáni alvást jelent és legalább 2 órát kéne aludnia de csak pár napig volt így.Most 1 óra alvás után felébred és természetesen 17.00-18.00 óra körül már alig bírok vele,annyira nyűgös.Fürdés nálunk 19.00-kor van,de mire ideérünk nagyon sír a fáradtságtól.Mit tegyek,hogy nappal aludjon legalább 2 óra hosszát?Fáradt,amikor leteszem,nem zajongok és a szomszéd szobában alig hallhatóan szól a tv,hogy azért ne is legyen síri csend.
    Kérem segítsen,ha tud!

    Köszönettel:
    Henrietta

    • Vida Agi

      2011. március 05. szombat

      Teljesen normális, ha 8 hónaposan még felébred hajnalban szopizni, ha reggel emiatt kevésnek érzed a tejet, akkor szoptasd ilyenkor hosszasabban és két mellből, vagy lassan bevezethetitek a szilárd reggelit szopi után, így biztosan jóllakik majd.

      Ebben a korban általában még 2 alvás szokott lenni, de előfordulhat, hogy a második már nagyon rövid. 2 dolgot tehetsz:
      1. Próbáld meg délután, amikor már nagyon álmos, kivinni kicsit sétálni, hátha alszik egy fél órát, vagy szoptasd meg és akkor ott pihen egy kicsit, így nem lesz olyan álmos estére.
      2. A déli alvást tegyétek kicsit későbbre, hátha, ha később fekszik le, akkor már fáradtabb és tovább alszik majd kicsit.

  • Ágnes

    2011. február 28. hétfő

    Kedves Ági,

    Kislányom 8 hónapós és elég sokat alszik.
    Éjjel 10-11 órát, ébredés nélkül, napközben kb. két óránként vagy három óránként, másfél vagy két órát.
    De az is gyakran előfordul, hogy három órát is alszik egyhúzamban napközben.
    Születése óta jó alvó gyerek, már nagyon régen végig alszik éjszaka.
    Normális, hogy ilyen nagy az alvás igénye?

    Köszönettel:
    Ágnes

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Igen, ez normális, vannak nagyobb alvásigényű babák.

  • kave

    2011. február 21. hétfő

    Kedves Ági!
    majdnem 4 hetes fiúnkon azt tapasztalom most már sokadik nap, hogy éjjel 3-4 órai evés után egyszerűen kipattannak a szemei és nem akar visszaaludni. Kicsit változó módon, 8-9 között fürdik és kap enni, akkor simán „kidől” az evés után, éjfél-1 körül kel fel enni egy picit. Akkor is simán visszaalszik, de a 3-4 órai időpontnál egyszerűen nem akar. Most már azt csináltam 40 perc után, hogy áthoztam éjszaka a mi ágyunkban,ott is fent van még egy jó órát, de utána elalszik és fél8-8 ig alszik utána egyben. Az ágyban így félálomban néha megsimogatom, néha a cumit berakom a szájába, (nappal kell néha ahhoz a cumi hogy saját magát elaltassa, máskor soha, így 3-4 órakor is ezért szoktam bevetni ezt).
    Miért lehet ez?
    Esetleg sok Neki az alvás így, és nem este 8-9 körül kéne lefeküdnie? Néha azt is érzem, mintha 3-4 óra között lenne a kakilási időpontja, és azért küzd tovább,többet büfizik és pukizik mint bármelyik más etetésnél ahol szinte utána rögtön bealszik.
    Mit javasolnál? A védőnő szerint most már egy éjszakai etetést el is kéne hagyni lassan, esetleg próbáljam meg ezt a 3-4 órait? De mivel vonjam el a figyelmét?
    köszönöm előre is.

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      Általában a kakilás szokta ezt okozni: amit a baba lefekvés előtt és éjjel megevett, annak hajnalra van „eredménye”. Próbálj meg az esti és az éjszakai etetések előtt egy kiskanál Gripe Watert adni neki, így a hajnali etetés után tud majd azonnal kakilni és visszaalszik.
      A védőnőre ezesetben ne hallgass, 4 hetesen a babának még szüksége van rá, hogy éjjel 3-4 óránként egyen, nem szabad erőltetni, hogy mindenképpen hagyja el az evést (ettől csak éhes marad és sírni fog), ha hagyod a maga tempójában fejlődni szépen lassan maga fogja elhagyni azt.

  • Csilla

    2011. február 18. péntek

    jaj, és amit nem írtam bele az előzőhöz tartozóan, hozzátartozik, hogy elég hosszan eszik (45-50 percet), és sohasem cicin alszik el.

    Előre is köszönettel:

    Csilla

  • Csilla

    2011. február 18. péntek

    Kedves Ági!

    A kisbabám 2 hónapos. Sajnos „elrontottuk”, mert gyakorlatilag csak kézben tud elaludni.
    Este 7-kor szokott szopizni, aztán 8-tól fürdés, utána megint szopi, és kb. fél10-10 körül teszem le aludni. Ilyenkor gyorsan bealszik szopi után a kezemben, de leteszem (hasonfekve alszik), és kb. 5-10 perc múlva forgatja a fejét, és amikor eltalálja a kényelmes poziciót, alszik tovább. Kb. hajnal 4-5 között szokott felébredni, ilyenkor szopizik, és megint visszateszem aludni. Van amikor gyorsan visszaalszik, van amikor háromnegyed órát küszködünk. A kezemben gyorsan bealszik ilyenkor is, viszont ahogy leteszem az ágyba, 3 percen belül felriad, és kezdhetem az altatást előlről. Ilyenkor aztán alszik kb. 8-9-ig, eszik, majd a következő szopiig -ami dél körül van – nem nagyon szokott aludni, ilyenkor a babakocsiban alszik általában a levegőn. Itt nincs általában gond az altatással.
    Szóval érzem azt, hogy nem teljesen jó ez a kézben altatás, meg nagyon hadilábon áll olyan szempontból, hogy lutri, hogy mennyi idő alatt alszik el, és félek, később komolyabb gondjaink lehetnek ebből, hogy nem alszik el egyedül.
    Mivel tudnám rászoktatni az egyedül alvásra?
    1-2-szer próbáltam, hogy hagyom sírni, olyankor, amikor érezhetően nem konkrét problémája volt, hanem kézben akart elaludni, kb. 10-15 perc után be is aludt, de tartott kb 20 percig, aztán felriadt. És nem tudom, hogy mennyire teszek jót vagy rosszat azzal, ha hagyom sírni…

    • Vida Agi

      2011. február 27. vasárnap

      2 hónapos korban nem szabad sírni hagyni a babát, most az a fontos, hogy kialakuljon a napirendje és az alvás körüli szokásai, hiszen ezekből tudja, hogy most az alvás jön és így könnyebben elalszik majd. Ahhoz, hogy elaludjon 2 dologra van szüksége:
      1. elég fáradt legyen
      2. el tudjon lazulni elalvás előtt

      Ebben a korban általában 1,5 órát tudnak gond nélkül ébren lenni két alvás között nappal, este lefekvés előtt kicsit hosszabban is, utána már álmosak, ilyenkor le kell őket fektetni. Az ellazulásban segíthet neki a ringatás, ha szereti, de ne altasd el mélyen a karodban (mert ebből alakul aztán ki a rossz szokás), csak dédelgesd meg egy kicsit és amikor már nem olyan éber, akkor tedd le. Ilyenkor, ha leteszed és sír, akkor simogasd, legyél ott vele, amíg el nem alszik, de ne vedd ki és ne akard elaltatni. Segíthet, ha egy takaróba bugyolálod pólya-szerűen altatáshoz, ez megnyugtatja elalvás előtt.

  • Nagy Nóra

    2011. február 14. hétfő

    Kedves Ági!
    A mi problémánk az éjszakai alvással van. Kisfiam 20 hónapos, az esti rutin után a lefekvés a kiságyban történik. Mese olvasás után míg el nem alszik bent kell lenni vagy nekem vagy a páromnak. Szeretnénk erről leszoktatni, de képes 1 órán keresztül sírdogálni, ha nem vagyunk bent nála. A vége csak az h valamelyikünk bemegy hozzá. Hogy lehetne ezt megszüntetni, mert van amikor 1 órába is beletelik, hogy elalszik. A következő problémánk az éjszakai felkelések, ami kb. 1óra, és 4 óra körül van jobb esetben, rosszabb esetben többször. Ilyenkor míg be nem megyek hozzá sír, vagy átjön hozzánk. Már kipróbáltuk, hogy teát készítettünk be a kiságyba, akkor volt hogy ez elég volt neki, de volt hogy míg be nem mentem sírt. Akkor kezdődik újra az esti procedúra. Ilyenkor ha a párom megy be, nem is elég neki, engem követel. A bölcsibe semmi gond nincs az alvásával egyből elalszik.
    Kérdésem az lenne, hogy hogy lehetne rászoktatni az egyedüli elalvásra, és hogy átaludja az éjszakát.
    Válaszát köszönöm!!

    • Vida Agi

      2011. február 20. vasárnap

      20 hónaposan a legtöbb kisgyermek azért ébred éjjel, mert fél a sötétben, erőltetni, sírni hagyni ilyenkor már nem lehet. Amit megpróbálhatsz:
      1. Éjszakára kislámpát kapcsolni a szobájában (a legjobb a lávalámpa, attól nincs túl világos és nincs túl sötét sem)
      2. Vacsora előtt kicsivel Rooibos teát itatni 1 csészével, ez kellemes gyümölcsízű, nem gyógytea, nincs benne koffein, és enyhe nyugtató hatású (legalább 4 napon át érdemes próbálni, hogy segít-e nála)
      3. Mesélő Hold illóolajat lehet párologtatni éjszakára a szobájában (illoolajok.hu-n kapható)
      4. Együtt vagy egy szobában aludni (sok kisgyereket csak ez nyugtat meg)

  • Mihovicsné Magyar Melinda

    2011. február 06. vasárnap

    Kedves Ági!
    Kislányom elmúlt 14 hónapos.Eddig még soha nem aludta át az éjszakát egyszer sem.A déli elalvással nincs is semmi problémám, hanem az esti-éjszakai ébredésekkel.
    Kb 1 hete elválasztottam, és azóta minden éjszaka sírva ébred, nem tudom megnyugtatni, és ez eltart 1-2 órát.
    Próbálkoztunk, hogy a férjem megy át hozzá, de ő sem tudja megnyugtatni.Gondolom a szokással is baj van, hogy az éjszakai szopizás maradt meg utoljára, és szerintem ez viselheti meg.Nappal egyáltalán nem szopizik már régóta.(legalábbis én erre gondolok.)De szeretném a tanácsodat kérni ebben, hogy sikerülhet végre átaludnia az éjszakát, mert nagyon kimerültünk már, és nincs ötletünk sem, hogyan tovább…

    Válaszodat előre is nagyon köszönöm!

    Melinda

    • Vida Agi

      2011. február 12. szombat

      A problémát a szeparációs szorongás okozza. Ha az Apa bemegy módszert alkalmazzátok, akkor az nem hat azonnal, de ha néhány éjszakán át mindig ő megy, és következetesen megnyugtatja, majd az ágyba visszateszi a kicsi, majd kimegy, és ha sír megint bemegy egészen addig amíg el nem alszik (ez az első pár alkalommal még 1-2 óra lehet, utána egyre rövidül), akkor a kicsi rájön, hogyan tud magától visszaaludni segítség nélkül.

      Ugyanez vonatkozik arra is, ha nem Apa, hanem Te mész be hozzá éjjel, de előfordulhat, hogy tőled kevésbé fogadja el, hogy visszateszed, erősebben és hosszabban sírhat emiatt, mintha Apa csinálja ugyanezt.

  • Petra

    2011. február 03. csütörtök

    Szia Ági
    Rég voltam ezen az oldalon de most úgy gondoltam újra segíthetsz nekem.
    Kislányom 2,5 éves tavaly szeptember óta bölcsibe jár.Nagyon szereti és haza sem akar jönni.Mindez nem is lenne gond de az alvással még mindig nagy bajban vagyunk.
    Azt nem értem hogy a bölcsiben miért alszik el pár perc alatt anélkül hogy valaki ott lenne mellette és otthon pedig kész tortúra az alvás. Nem alszik el egyedül magától .Éjjel föl van nem egyszer.
    Már most jó lenne magunkat kialudni így 2,5 évre már hogy megszületett,ha van valami praktika nagyon szívesen fogadok el bármilyen ötletet csak már valami beválna.
    Köszönettel: Petra

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      A bölcsiben muszáj aludni, nincs vita,
      otthon viszont tudja, hogy Anya úgyis megy, és babusgatja. Ezt egyébként a legtöbb gyerek eljátssza ebben a korban.
      Segíthet ha néhány napig este Apa fekteti és ő megy be éjszaka, mert vele kapcsolatban ugyanaz a helyzet, mint a bölcsivel: neki nehezebb ellentmondani, mint Anyának. Elég szokott lenni általában 1-2 éjszaka, amikor Apa megy be, és máris megjavulnak a dolgok. Ha ő nem vállalja, az is szokott segíteni, ha valamelyik nagymama altatja 1-2 este és éjszaka otthon.

  • Gabi

    2011. január 31. hétfő

    Kedves Ági,
    A kislányom 12 hetes, és most próbálom rávezetni az önálló alvásra. Nehezen indult be a tejem, és volt hasfájás, cumizavar is az elején, ezért korábban úgy gondoltam, nem baj ha cicin alszik el, legalább nyugodt és akkor is eszik valamennyi anyatejet. Most már szeretném kialakítani, hogy a babám magától is elaludjon. Igazából ma kezdtem ezt el, azon felbátorodva, hogy esténként, az esti fürdetés után mostanában már nem kell őt segíteni, hanem magától is elalszik az ölemben, vagy vállamon, míg mi Apával beszélgetünk, tévézünk. Gond nélkül leteszem az ágyába, és alszik reggelig. A nappali alvás viszont nem ilyen könnyedén alakult. Ő általában 1-1,5 óra múlva (az előző ébredéshez képest) kezd el ásítozni, és kb. 2 óra múlva lesz igazán nyűgös, álmos, akkor már nagyon dörzsöli a szemét – ekkor teszem le a kiságyba. Hason szeret aludni, így hasra teszem, és elkezdem simizni a hátát, illetve van egy kis zenélő kutyusa, ezt szoktam felhúzni, ez egy kis halk dallamot játszik. A kislányom pedig elkezd üvölteni, de torkaszakadtából. Próbáltam kétféle cumit is, de egyik sem jön be neki, szinte meg sem próbálta cumizni hanem kiköpte azonnal, vagy csak lógatta a szájában és úgy zokogott. Az ujját sem tudja még szopizni, az öklét tömködte befelé, de szinte vörös az ökle, annyira szorította az ínyével. Fel is vettem, hogy megnyugtassam, de már nem lehetett, csak a cicit kereste, így egy kis simogatás után megint visszatettem az ágyába. Ez most kétszer fél óráig tartott, utána nagy nehezen elaludt. Nagyon aggódom, és megszakad érte a szívem, úgy sír, de eddig kitartottam. Kérdésem, hogy folytassam-e ezt így továbbra is, vagy valamit rosszul csinálok? Nem okozok nála valami problémát, talán korai még átszoktatnom? Nem szeretném őt bántani. Előre is köszönöm a tanácsod.

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Nyugodtan folytathatod ezt tovább, teljesen jól csinálod.

  • Gabó

    2011. január 28. péntek

    Kedves Ági! Kisfiam most lesz 8 hónapos, és van egy furcsa elalvási szokása, úgy kb. 5 hós kora óta csinálja. Ha álmos, és beteszem a kiságyába, elkezdi rázni a fejét, háton fekve, jobbra-balra, mint amikor nemet mutatunk a fejünkkel. Jellemzően inkább arra az oldalra mozgatja, amelyiken el fog aludni. Gyakran a babakocsiban, hordozóban is csinálja, de csak akkor, ha fáradt. Mintha elringatná magát. Egyébként jó alvó, csak ritkán kell kézben ringatni, gyakran elalszik magától, ha a kiságyba teszem. Hallottam már ilyen szokásról mástól is, de azért gondoltam megkérdezek egy szakembert, hogy ez nem-e kóros. Mikor kell aggódnunk? Utalhat-e ez idegrendszeri problémára? Kell-e őt erről leszoktatnunk, vagy hagyjuk, majd kinövi? Köszönöm előre is!

    • Vida Agi

      2011. január 30. vasárnap

      Igen, ez egyfajta altatási módszer nála. Az oka az, hogy a babák, amikor álmosak, automatikusan a cicit kezdik keresni, ezért forgatják a fejüket. Nem kell aggódni miatta.

  • Anikó

    2011. január 28. péntek

    Kedves Ági!

    4 hónapos kisfiam nehezen alszik el napközben. Ez alól kivétel a déli séta, ilyenkor el tud aludni a mozgó babakocsiban. Minden egyéb alkalommal szopi közben tud csak elaludni.
    Az éjszakák rendben vannak, 10-kor elalszik, reggel ébred.
    Nappal azonban, ha megpróbálom letenni, máris felébred és sírni kezd. Csak akkor alszik tovább, ha én is melléfekszem. Persze azt megérzi, ha én már nem vagyok mellette, így nem is alszik sokáig.
    Szeretném a tanácsod kérni, hogy mi vezetne megoldásra?

    Köszönettel: Anikó

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Akkor fektesd le aludni, amikor már nagyon fáradt, ebben a korban ez kb. 2,5 óra ébrenlétet jelent. Ne az álmosság első jeleire tedd le, hanem amikor már tényleg nagyon álmos.

      Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.

  • B.Kati

    2011. január 27. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kisfiam 13 hónapos, tárgyak mellett lassan lépked, 6 foga van, még semmit nem beszél.
    6 hónapja kínlódunk az éjszakai rendszeres ébredéssel. Már születése óta tápszert kap, kb. 8 hónapos kora óta az üres cumisüveggel is vissza tudott aludni. Mostanra ez az eszköz sem segít.

    Van napirendünk, egyszer 1,5-2 órát alszik ebéd után. Az első perctől kezdve az esti rituálénk 5-1/2 6kor főzelékféle, kicsi játék, 1/2 7kor fürdés, utána sötétben tápszer. Általában szépen elalszik a karomban és hajnali 1től pedig jön a 1,5 óránként ébredés.
    1. Mikortól lehet/kell áttérni a csak szilárd vacsorára? Mi legyen az? Elhagyjam a tápszert?
    2. Hogyan altassam vissza éjjelenként?
    3. fürdés után még meséljek? Változtassak az esti rutinon?

    Türelmesen várom válaszod, tudom sok levelet kapsz.

    Teljesen kimerült anya

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      1. 13 hónaposan már kaphat szilárd vacsorát, ötleteket itt találsz: http://www.kismamablog.hu/nem-kategorizalt/baba-receptek-hete-mit-adjak-vacsorara
      Tápszert még kapjon este vacsora után.

      2. Az éjszakai ébredést ebben a korban 3 dolog okozhatja:

      1. Járás tanulás: A járás tanulás körüli időszakban átmenetileg lehetnek alvászavarok, ezek elmúlnak, amikor a kicsi már stabilan tud önállóan járni.

      2.Fogzik Ilyenkor kezdenek bújni a hátsó fogak, ami komoly fájdalommal jár (nem úgy, mint a metszőfogaknál, itt valóban erős fájdalom lehet). Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.

      3. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak „anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok.

      3. Az esti rutin egyelőre maradhat így.

  • Jucus

    2011. január 25. kedd

    KEDVES ÁGI!
    KISFIAM 6 HÓNAPOS,AZ ÉJSZAKÁT MÉG EGYSZER SEM ALUDTA ÁT,OLYAN MÁR VOLT,HOGY CSAK EGYSZER KELT FEL, EVETT ÉS AZTÁN REGGELIG ALUDT.ESTE 8-KOR FÜRDETÉS MAJD VACSORA (ANYATEJ) ÉS ALVÁS.2-3ÓRA MÚLVA FELKEL ÉS CSAK AKKOR ALSZIK VISSZA HA ÚJRA ETETEM,AZAZ NEM MINDIG ESZIK INKÁBB CICIZIK EZT KÖVETŐEN ÓRÁNKÉNT KEL ELŐFORDULT,HOGY GOND NÉLKÜL VISSZAALSZIK DE VOLT MÁR OLYAN IS,HOGY 2 ÓRÁN ÁT RINGATTAM.NAPPAL A REGGELI KELÉST KÖVETŐEN 1,5-2 ÓRA MÚLVA ALSZIK FÉL ÓRÁT,DÉLBEN OLYAN 1-2 ÓRÁT ÉS DU.1-1,5.MINDEN ALKALOMMAL SÍRVA ÉBRED,DE HA MEGLÁT ABBAHAGYJA EGYÉBKÉNT JÓ KEDÉLYŰ,MOSOLYGÓS,VIDÁM BABA.FOGA MÉG NINCS DE FÉLEK,HOGY NEM EZ A BAJ MIVEL EZ MÁR 2 HÓNAPOS KORA ÓTA ÍGY VAN.TALÁN ALVÁSZAVARRÓL LEHET SZÓ?PRÓBÁLTAM MÁR AZ AFRIKAI VÖRÖS TEÁT DE NEM VÁLLT BE.
    VÁLASZOD NAGYON KÖSZÖNÖM ELŐRE IS.

    • Vida Agi

      2011. január 30. vasárnap

      Mivel már 2 hónapos kora óta így van, ezért érdemes lenne elmennetek egy alvásambulanciára, ahol meg tudják mondani, lehet-e valamilyen szervi ok a háttérben (pl. reflux)
      Ha 2 hónapos korában nem pont úgy ébredt, mint most, hanem csak 2-3 óránként evett, de nem volt óránkénti felsírás, akkor az egy másik probléma volt (éhség), most pedig megint más miatt kel fel (fogzás)

  • pityóka bettina

    2011. január 22. szombat

    jó napot olyan problémám van hogy másfél évves a gyermekem és minden napp hajnali 1-2 ig fent van van mikór nem alszik egésznap és akkor is ijen tájban alszik el ha meg alszik napközben akkor is mit tegyek ez egy hete van igy eddig nem vólt baj éjszaka meg töbször felsír

    • Vida Agi

      2011. január 29. szombat

      Ebben a korban a gyerek lelkesen teszteli a határokat: ha hagyod, hogy még 1-kor is fent legyen, ha lámpát kapcsolsz, hagyod játszani, akkor ehhez hozzá is szokik. Ha lefekteted időben és te is lefekszel ugyanakkor, hogy lássa, ti is alszotok már, akkor kénytelen lesz aludni. Az éjszakai felsírás oka a fogzás lehet, ilyenkor jönnek a hátsó őrlőfogak, egy kiskanál Nurofen lefekvés előtt segíthet.

  • Kati

    2011. január 18. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányom lassan egy éves lesz és sajnos hat hónapos kora óta nem alussza át az éjszakát. Ez azt jelenti hogy éjjel óránként, kétóránként felsír és csak akkor nyugszik meg, ha kiveszem a kiságyból és elringatom. Sajnos csak a vállamon alszik el esténként, ezt nagyon elrontottuk… , de lehet hogy az esti rutinnal is gond van. Mi fél nyolc körül fürdünk, nyolckor vacsora és utána kb. fél tízig játék az ágyon… napközben kétszer alszik 1-1,5 órát.
    Próbáljuk átszoktatni az ebéd utáni alvásra, hogy csak egyszer aludjon, de még így sem alszik nyugodtan éjjel.
    Mit tanácsolsz?
    Köszönöm a segítséget,
    Kati

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      Több probléma is van, ami ezt okozza.

      A jó esti rutin nem ilyen hosszú, ekkora időtávot ugyanis már nem érez összetartozónak a gyerek. Ha fél 10-kor akarod fektetni, akkor játsszon kb. fél9-ig, utána vacsora, fürdés és alvás (ha még szopizik vagy tápszert kap este, akkor fürdés után legyen még szopi vagy tápszer), ne legyen közte holtjárat, egymást kövessék az események.

      Ne vállon altasd, mert így éjjel is ezt szeretné, mert ha megébred, akkor csak így tud visszaaludni, magától nem, mert ezt szokta meg.

      Lefekvéskor dédelgesd meg, tedd le az ágyba, búcsúzz el tőle és menj ki. Ha sír menj vissza, simogasd meg, majd menj ki megint és így tovább, amíg el nem alszik. Első alkalommal ez sokáig tarthat (akár 1-2 órát is), de napról napra jobb lesz. Ha éjszaka megébred, akkor is ugyanez a teendő.

  • Ingrid

    2011. január 15. szombat

    Kedves Ági!A kislányom 11honapos,és éjjel 1 órákkor járunk aludni,addig nem álmos, aztán éjjel többször felkel,ráteszem cicire aztán 10 percre visszaalszik,aztán ez megy szinte reggel 5-ig.Vagy járkál kőrbe-körbe a kiságyba beszélget,szinte pörög egész éjjel,ha meg alszik néha úgy kel fel hogy remeg,arra gondoltam hogy nem-e lehet ez idegrendszeri probléma azért nem tud aludni.A nappali alvással nincs probléma,mert ha kimegyünk sétálni 1-2 órát alszik,ebéd után is alszik csak az éjjeli alvás a probléma!Hogy lehetne rászoktatni az éjjeli alvásra,válaszát előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. január 16. vasárnap

      Egyáltalán nem jó ez a rendszer így, ez a napirenddel is összefügg, lehet, hogy nappal nagyon kialussza magát és megszokta, hogy éjjel meg ébren van. Érdemes lenne felkeresnetek vele egy alvásambulanciát (a Heim Pál Kórházban vagy a Madarász utcában).

  • Magdi

    2011. január 11. kedd

    Kedves Ági!
    Énis altatással kapcsolatos problémával fordulnék hozzád. A kislányom most tölti be a 4 hónapot és gyakorlatilag születése óta, ha elfárad éktelen bôgésbe kezd. Nem nyöszörög, hanem úgy istenigazából ordít. Eleinte ez igen idegörlô volt, mert egyik pillanatról a másikra a kezemben is elkezdett bôgni, haitt volt az alvás ideje. Mostmár napközben el tudom kerülni, ha még mielôtt nagyon fáradt lenne berakom egy kis hálózsákba, bekapcsolok valamilyen babazenét és elringatom, vagy kimegyünk sétálni (szerintem ott is az overáll segít). De ahogy eltelik a nap egyre kevésbé hagyja magát. Az esti lefektetés sehogy se megy mostanában. Az eddigi rutin szerint cicin aludt el fürdés után, de kb egy hónapja alszik cicin egy fél órát, utána felkel és mint aki rendben van még kb egy-másfél órát ébren van. Gondoltam, hogy túl sokat alszik napközben, és nem álmos, de mikor kevesebbet aludt akkor is folytatta.
    Próbáltam leszoktatni az esti cicin alvásról, a napi rutint használva (hálózsák, ringatás, zene), de sehogy se ment. Másfél órás bôgés lett az eredménye. Mikor már épp lecsukódott volna a szeme, újrakezdte. Próbáltam a megnyugtat letesz módszert, de annak is nagy ordítás volt a vége. Este semmi nem segít. Tegnapelôtt másfél óráig bôgött a kezemben.
    (Ja és teljesen biztos vagyok abban, hogy a fáradtság miatt sír, hasa biztos nem fáj és nem is éhes ilyenkor. Amint cicre raktam el is aludt szinte rögtön. Sztem valamiféle élô cuminak gondol :-))

    Kérlek adj valami tippet, hogyan lehetne ezeket az esti sírásokat elkerülni.

    Elôre is köszsönöm: Magdi

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Nem írtad hányszor, mennyit alszik napközben, ezért csak következtetni tudok arra, hogy a probléma hátterében az egyik fő ok, hogy még nem elég álmos, amikor lefekteted és gyakorlatilag a sírással fárasztja le magát (találkoztam már más babával is, akinek ez volt a szokása). Ebben a korban nappal 3x szokott egy rövidebb alvás lenni, vagy két hosszabb, erre van igénye a babának, és jellemző az, hogy este lefekvés előtt sokkal hosszabban van ébren a baba, mint nappal két alvás között (nappal 2,5 órát tud kb. ébrenlenni, délelőtt kicsit kevesebbet, délután többet, este viszont már minimum 3 órát is ébren van lefekvés előtt), ha ennél korábban fekszik le, akkor még nem elég álmos a lefekvéshez.
      A másik probléma, hogy néha így, néha úgy altatod el, nincs kialakult rendszer és ez őt is összezavarja.
      Mivel láthatóan az overall megnyugtatja, próbáld ki, hogy elalváskor otthon a lakásban is egy takaróba csomagolod pólya-szerűen.

  • Szilvi

    2011. január 09. vasárnap

    ja bocsi, azt még akartam írni az előző hozzászólásomhoz, hogy semmi olyan dolgot nem kap enni, ami felpörgetné. Nem iszik este kakaót, nem eszik csokit vagy chipset, ami esetleg az idegrendszerére hatna. csak vizet iszik.

  • Szilvi

    2011. január 09. vasárnap

    Kedves Ági!

    Köszi, megtaláltam az előző hozzászólásomhoz a választ végül, csak az a baj, hogy a rendszer nem a hozzászólás alá teszi be a választ. Legalábbis itt ezen az oldalon nem úgy jelenik meg, és még egy pár hozzászólásnál is így láttam, hogy a válaszok valahogy a következő oldalon gyülemlettek fel.
    Most azzal a problémával fordulnék hozzád, hogy 1 éves kisfiam kb. 2 hete majdnem minden éjszaka rendszeresen fent van 2 órán keresztül. Ez kb. úgy néz, letesszük aludni 8-9 között és 1 óra fele felébred, majd kb. 3 óráig nem alszik vissza, utána viszont még reggel 7-7.30-ig alszik. Nem értem az okát. Mikor felébred, és sír, már általában áll az ágyban, mikor bemegyek hozzá. Ekkor visszafektetem, simizem a hátát, ha nagyon sír kiveszem az ágyból, megdédelgetem. És így tovább. Tegnap éjjel már megint kb. 1 óra után sem történt semmi változás, után bevittem magunk közé a nagy ágyba. De ott is kb. 45 percen keresztül hánykolódott, forgolódott, nem tudott elaludni. Utána megint visszaraktuk az ágyába, addigra már kicsit besokaltunk és hagytuk egy kicsit sírni, a férjem egyszer-egyszer bement hozzá, hogy megnyugtassa, aztán végül elaludt. De mindez 2 órán keresztül, és már nem először. Egyébként mostanában úgy csináltuk, hogy nem csak én, hanem a férjem is bement hozzá.
    Nem értem miért csinálja ezt. Biztos nem a foga fáj, mert nem úgy sír és akkor 1-2 óránként szokott felébredni. A szeparációs szorongás sem jöhet szerintem szóba, mert mellettem sem tud elaludni, ott sem jó neki. Sokszor az az érzésünk, hogy fájhat a hasa, mert pukizik, és akkor sír.
    Egyébként hálózsákban alszik. A nappali alvásaival nincsen gond. Délelőtt alszik 1,5 órát, délután meg még általában 45-60 percet. Van napirendje, minden nap megyünk a friss levegőre (ráadásul tiszta levegő, nem a belvárosban lakunk), rendesen eszik, sokat mozog, mászik, megy a járássegítővel a lakásban, keveset teszem a járókába. Nappal nagyon jól elvan, nem szokott sokat nyűgösködni. Nem cipeljük állandóan mindenhova, persze azért csinálunk programot, mer t már nagyon igényli is, de mindig odafigyelünk, hogy általában visszaérjük, hogy nappal is az ágyában alhasson. Minden este megvan az esti rutin már nagyon régóta, vacsi, pancsi, majd meseolvasás és szopi. Van, hogy bekómázik a szopizás közben, és úgy rakom le aludni, de van olyan is hogy nem sikerül. Akkor apa altatja, amit kb. 1-2 hónappal ezelőtt sikerült is elérni, hogy végül letettük szopi után szinte teljesen ébereden, és még dumcsizott egy kicsit magában, de nem sír, és elaludt magától. Ezt egy csomószor megcsinálta. De azóta mintha ez sem menne már neki. Nem tudom, lehet, valahol elrontottuk, nem voltunk elég következetesek? Nappal egyébként szobahintába tesszük a lefekvés előtt, és ott szokott kicsit elbóbiskolni, de mikor lecsukja a szemét, ki is vesszük a hintából. Nekünk ez nagyon bevált.
    Kérlek segíts, mert már nagyon elvagyunk keseredve. Igazából sosem volt éjszaka jó alvó, kb. ha 10x aludta át az éjszakát amióta megszületett.

    Válaszod előre is köszönöm!

    Szilvi

    • Vida Agi

      2011. január 16. vasárnap

      Az éjszakai felébredésnek és fennmaradásnak az az oka, hogy a kisfiad túlságosan éber lesz, amikor felébred és nem tud visszaaludni.
      Erre többféle megoldás van. Például az, hogy ha nem sír, akkor fogjátok és alszotok tovább. Nem beszélgettek vele, nem próbáljátok visszaaltatni, mert akkor azt hiszi, éjjel is mindent lehet (tudod, írtam, ebben a korban mindig a határokat tesztelik). Ha azt látja, hogy ti alszotok, akkor ő is el fog aludni, és 2-3 éjszaka után nem ébred már fel többet.

      Segíthet a Rooibos tea is, ami egy enyhe kellemes ízű gyümölcstea és enyhén nyugtató hatású. Késő délután egy csészével igyon meg belőle legalább.
      Ha nagyon túlpörgött nappal, sokat játszik, sok élmény éri, akkor ez is állhat az ébredések hátterében. Ebben segíthet a Coffea tosta 9CH nevű homeopátiás bogyó,amiből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)

      Az is gond lehet, hogy lassan kezdene már leszokni a kétszeri nappali alvásról, ez abból is látszik, hogy este már nehezebben alszik el. Próbáljátok meg, hogy délelőtt később alszik el, tovább fentvan és délután már nincs alvás, ez is megoldhatja a dolgot.

  • Angi

    2011. január 07. péntek

    Szia Agi,

    Alvassal kapcsolatosan irok neked. A fiam 1 eves es a nappali alvas-altatas okoz inkabb gondot. A napi alvas ebrenlet programunk a kovetkezo: reggel 8kor kelunk, 1kor ebed utan fekszunk es alszunk 2, 2es fel orat, este pedig fel 9korul fekszunk. Az esti alvassal nincs problema, van kialakult rutin, de napkozben nagyon nehezen tudom lenyugtatni es altalaban ringatva vagy a hitajaban alszik el. Rosszul volt szoktatva mar en is tudom, de mit tudnek tenni most, hogy ez valtozzon? Nem cumizunk nem szopjuk az ujjunkat es ha beteszem aludni az agyaba, akkor felall es kifele mutogat a jatekaira ha meg nem adom oda oket…majdnem minden kell, akkor sirasba torkollik az alvas.
    Tudnal nekunk segiteni?

    • Vida Agi

      2011. január 14. péntek

      Nappal sokkal nehezebb a kicsinek ellazulni alvás előtt, mert annyi minden van, ami érdekli, ezért szükséges neki segíteni ebben. Ennek az a módja, hogy ki kell alakítani olyan alvás előtti szokásokat, ami segít neki ellazulni. Ez lehet hinta, meseolvasás, dédelgetés, simogatás stb. Szerintem, ha ez a rossz szokása van, hogy ilyenkor sok mindent be kell tenni az ágyába, akkor próbáld meg, hogy ilyenkor csak néhány játék van elől, ami egyébként is elfér az ágyban (plüssállat pl.) és hadd aludjon el velük.
      Az se gond, ha a hintában alszik el, ha utána át lehet tenni a saját ágyába és jól alszik, csak idővel ez nehéz lehet majd, ahogy a súlya nő, ezért célszerűbb még most az kiságyra szoktatni.

  • Csáki Zsuzsanna

    2011. január 05. szerda

    Kedves Ági!
    Elöször is Boldog uj évet kivánok!
    Ismét lenne egy kérdésem.
    Kisfiam 1éves lesz két hét mulva.
    9hónaposan indult el,mostmár szalad,egész nap megy,pakol,játszik…délbe alszik 1órát,délután 40percet,ez van amikor nem sikerül,mert menni akar,nem tudom lerakni.Még mindig cicizik,de igyse tudom lerakni aludni,cicizik,és mászik ki a kezemböl.Amugy magátol elalszik ha álmos.
    A problémám az,hogy 7után fürdünk…fél8-8 felé fürdés után cicizés van,és leraknám aludni,de nem mindig tudom,mert menni akar,mászik ki a kezemböl.lehet még nem elég álmos?
    Ha meg sikerül elaludnia kb.rá egy órára iszonyatosan sír alig tudom megnyugtattni,semmi nem kell neki.Ez mért van,hogy nem tud tovább aludni?ha megnyugodott,mint akit elvágtak,rögtön beájul,mintha nemis tudná hogy elötte hogy sírt.
    köszönöm a válaszodat.

    • Vida Agi

      2011. január 07. péntek

      Az a helyzet, hogy 1 évesen már csak 1x szoktak aludni a kicsik napközben, ezért nem akar ő már másodszorra aludni. És azért nem alszik el este, mert ebben a korban kb. 5 órát kéne ébrenlennie előtte ahhoz, hogy elég álmos legyen, tehát, ha mondjuk este 8-kor szeretnéd fektetni, akkor du. 3 után már ne aludjon.

Comment navigation