Átalakuló kapcsolatok

Amikor anyává válsz, hirtelen átalakulnak a kapcsolataid is: egyre kevésbé találsz közös témákat azokkal a barátaiddal, akiknek nincsenek gyermekeik, új barátokat találsz más anyukák személyében és a párodhoz fűződő viszonyod is új formát ölt. Ez a folyamat ijesztő lehet, de egyidejűleg hasznos is a számodra. Nézzük, hogyan találhatod meg a helyed ebben a változó környezetben!

Átalakuló kapcsolatokA régi, szingli vagy még gyermektelen barátnőkkel megszakadhat a kapcsolat, mert babával együtt nem lehet olyan változatos programokat szervezni, mint azelőtt, ennek ellenére fontos ezeket a kapcsolatokat is megtartani, mert ők képeznek kapcsot a korábbi és az “új” életed között. Lehet, hogy ezután nem tudtok csak úgy spontán beülni egy moziba, de remekül lehet trécselni egy bababarát étteremben vagy a játszótéren is. Ami gondot okozhat az az élményeitek közti különbség: a barátnőd a megszokott témákról beszél, te pedig elsősorban a babáról, de ez így is van rendjén. Ahogy egyre inkább a megszokott életed részévé válik majd a kicsi, úgy megint megjön majd a kedved és az érdeklődésed a világ egyéb dolgai iránt is.

A gyerekek révén új ismeretségekre is szert teszel: anyukák a szomszédból, a játszótérről, az internetről, akikkel rendszeresen összejártok, megosztjátok egymással a tapasztalataitokat – ezek a kapcsolatok sokat segíthetnek a nehezebb időszakokban. Tudni kell azonban, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a többsége véget ér, amikor a kicsik óvodába mennek és csak néhány maradhat meg közülük.

A családoddal is megváltozhat a kapcsolatod, ez nagyban függ attól is, melyik családtag milyen természetű. Egyes nagymamák mindenbe beleütik az orrukat, mások inkább a háttérből figyelik a dolgokat és csak akkor segítenek, ha kéred, és az is előfordulhat, hogy látszólag nem sok figyelmet fordítanak rád a családtagok, holott te igényelnéd. Bármelyiket is tapasztalod, próbáld megérteni a másik személy mozgatórugóit: vannak olyan nagymamák, akiknek túl hamar jött a nagymamaszerep, ezért inkább tudomást sem szeretnének venni róla, vannak olyanok, akik alig várták már, hogy végre bebizonyíthatssák ők milyen jók a nagymamaszerepben és olyanok is, akik pontosan tudják, hol a határ segítség és a másik idegeire menés között (remélhetőleg, a te rokonaid pont ilyenek :))

A pároddal új fázisba lép a kapcsolatotok. Ez egy egészen új helyzet, amit most fel kell dolgoznotok együtt és tudnod kell azt is, hogy sok párkapcsolatban a problémák akkor kezdődnek, amikor megszületnek az első gyerekek. Az első időszakban még mindenki kínosan odafigyel az együtt töltött időre, de amikor a kicsi a dackorszakba ér, és egyre több figyelmet követel, majd amikor megszületik a testvér, az apára végképp kevesebb figyelem jut. Nem szabad elfelejteni, hogy ő éli tovább megszokott életét, jár a munkahelyére, ráadásul most jó darabig az ő vállán nyugszik a család eltartásának felelőssége is, miközben te egészen új érzéseket, élményeket élsz át. A problémák ott szoktak kezdődni, hogy nincsenek már igazi beszédtémáitok: ő a munkáról beszél, a hobbijáról, te meg a gyerekekről, az otthoni dolgokról, kevesebb a közös élmény, amit meg lehetne osztani, beszűkülnek a témáitok. Ez a probléma azonban nem áthághatatlan, azonban, ha nem foglalkoztok vele, akkor idővel a másik fél unalmasnak tűnhet és a továbbiakban felmerülő gondok már innen eredeztethetőek.

Azzal, hogy ismered azokat a változásokat, amik a kapcsolataidban végbemennek, máris közelebb vagy a helyzet megoldásához. Csupán az első lépést kell megtenned 😉


Néha azon kapod magad, hogy épp úgy beszélsz a gyermekeddel, mint annakidején az anyukád beszélt veled? Vajon mit tanultál otthon a szüleidtől a gyermeknevelésről és hogyan alakíthatod ki a saját gyermeknevelési irányvonaladat, ahelyett, hogy a szüleidtől hozott mintákat követnéd? Válaszok itt >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

18 Comments

  • Petra

    2009. június 02. kedd

    Köszönöm szépen a segítséget azért jó érzés hogy nem csak én járok ebben a cipőben.
    És igyekszem arra gondolni hogy ez az időszak nem tart örökké,és különben is ha a kislányomra nézek minden fáradságom elszáll és csak arra gondolok milyen nagy ajándékot kaptunk.Csak éjjel eresztek le egy kicsit.
    Még egyszer köszönöm szépen.

  • warwi

    2009. május 17. vasárnap

    szia Petra!
    az első fiammal ugyanezt játszottuk amit leírtál, nekünk sem sikerültek az éjszakai és nappali alvások sem:(
    mi pont 8 hónaposan elvittük alvásvizsgálatra is mert már annyira kivoltunk….azt mondta a doki hogy nem tudunk mit tenni, még nem alakult ki az idegrendszere teljesen és amíg meg nem érik rá így is marad…úgyhogy kb. 1 éves korában kezdett 1-2 éjszakát átaludni meg nappal is hosszabbakat (talán azért mert már járt és jobban elfáradt?) de szerintem ne stresszeld magad, gondolj arra hogy nem lesz ez mindig így, tudom hogy iszonyú nehéz és fáradt vagy de nemsokára vége! ne halgass másra csak magadra én is ringattam éjszaka, itattam, etettem (11 hónapos koráig evett éjjel), magunk közé vettük, bármit tegyél meg amitől nektek kényelmesebb lesz az éjszakátok, nem kell a tea vagy bármi más miatt parázni, később már nem fogja kérni!!!remélem valamit tudtam segíteni, ne add fel!!!!!

  • Petra

    2009. május 07. csütörtök

    Sziasztok.
    Nem is tudom hol kezdjem.
    A kislányom 8 hónapos és még nem aludtunk egy éjjelt sem végig.Fél 9 körül leteszem és kb 1-2 óráig nyugodtan alszik és utána csak forgolódik és nyöszörög ha sokáig hagyom fölébred és alig bírom vissza altatni.Nem akartam rászoktatni az éjjeli ivásra de már van úgy hogy kétszer is teázik egy éjjel.Sajnos már a nappali alvás sem nagyon megy eddig délben ebéd után olyan szépen elaludt de most már ez sem megy.Csak hisztizik amikor le akarom fektetni pedig csak egy fél órát alszik délelőtt. Azt sem minden nap.
    Már mindent kipróbáltam amit Ági javasolt de nekünk nem megy . Biztos bennem van a baj de sajnos nekünk nem vált be semmi.

    Ha valaki ilyen cipőben jár kérem segítsen.

  • Tenger-B.

    2009. május 07. csütörtök

    warwi,
    teljesen igazad van…. Sajnos egymás mellett élésről van szó a legtöbb esetben. Mi is, vagyis én is mindig gyermekkemmel sétálok, mert a nagyszülők még aktívan dolgoznak..

  • warwi

    2009. május 05. kedd

    Nehéz úgy közös programot csinálni, hogy a gyereket (gyerekeket) nincs kire hagyni, egy gyerekekkel közös séta nem túl nagy élményforrás, amiről hetekig lehetne beszélgetni..:) de azért “vígasztal” hogy látom nem vagyok egyedül…már csak az a kérdés hogy ezt az egymás mellett élést (mert ez már nem együtt élés) meddig bírja el egy kapcsolat??:-( túlnyomó részben ugye ilyenkor a férfi az aki “szegény” egy másik nő karjába menekül, mert az megad neki sok dolgot amit otthon már nem kap meg. minket sem sok választ el ettől szerintem…

  • Tenger-B.

    2009. május 01. péntek

    4tissimo,
    a problémákat akkor lehet kezelni, ha mindkét fél nyitott rá…, akarja és kész a változásra, változtatásra. Elég nehéz úgy, hogy a férj azt sem tudja, mit mondott a felesége neki előző nap.. Ugyanakkor mi már lassan két éves (!) évfordulóját ,,ünnepeljük,, annak, hogy külön ágyban alszunk, mert sajnos kis lakásunk nem teszi lehetővé egy franciaágy elhelyezését.. Hogy kezelhetők ez esetben a házastársi problémák??!?
    Gyermekem pedig NEM vendég nálunk!

  • 4tissimo

    2009. április 30. csütörtök

    Tenger-B., azért álljon meg a menet, nem szabad csak a gyerekek szeretetébe kapaszkodni. Ő csak “vendég a háznál”, ha felnő, el kell engedni. Ha kirepülnek a gyerekek, ott marad a család üres fészekként, és akkor mi lesz? A férjeddel kapcsolatos problémáidat nem szabad így a szőnyeg alá seperni, _most_ kell kezelni.
    Azt gondolhatjátok, könnyen beszélek a partvonalról, de nem, én is benne vagyok a sűrűjében egy két és fél évessel meg egy 4 hónapossal, állandóan, sokszor éjszaka is dolgozó férjjel.

  • Tenger-B.

    2009. április 30. csütörtök

    Sziasztok!

    Éva, Csilla, Kata – megértelek Titeket!!!! Hasonló ,,cipőben,, járunk, mindegyikőtök történetéből van valami olyan (sajnos a rossz dolgok), amik minket /engem/ is érintenek.
    Nem részletezném túlságosan, de az tény, hogy nagyon sokszor fájnak a történések, fáj a lelkemnek, ahogy a férjem viszonyul jelenlegi életünkhöz, ahogy hozzám viszonyul…. (nem a testi kapcsolatra gondolok!) Tényleg így van: amit előző nap beszéltünk, másnapra elfelejti.., vagy tudomást sem vesz róla?!?!?? Rosszabb lett kapcsolatunk, mint anno volt. 🙁
    Mindenkinek üzenem: FEL A FEJJEL! GYERMEKÜNK BOLDOGGÁ TESZ MINKET, ÉS NAGYON SZERET!!!!!!! Feltételek nélkül….

  • kata

    2009. április 29. szerda

    Valtozas a babaval! Igen! De még mennyire! A férjem és köztem sok minden gyokeresen atértékelödött! Eltérö nevelési modszerünk van, az enyémmél ö nem ért egyet, az övével én nem! Kulfoldon élek, itt a nök 99 szazaléka a csecsemö 4 honapos koraban vissza megy dolgozni, vagy nincs mas valasztasa, vagy igy érzi jol magat! En maradok a fiammal, együtt alszom vele, még szoptatom (11 honapos )….ez mind mind eltérö az itteni “megszokottol”…a férjem ezt kicsit nehezen veszi, annyira, hogy kijelentette befejeztük, nem akar több gyereket 🙁 Mit tehetek?
    Anyos 200 kilométerrel odébb lakik, de az unoka mindene! Nagyon megromlott a kapcsolatom vele a szulés utan (elsö unoka), tapintatlan volt, és a gyereket rangatta ide-oda, nem ért a nyelvén….de mara rendeztük a viszonyunk…én azért nem felejtek!
    A barataim mind elfoglaltak, és az otthoniak tul messze vannak! Aki a baratom volt eddig, az is marad ezek utan, nem hiszem, hogy a JO baratok eltavolodnak! Nekem az egyik lett pl a fiam keresztanyja! Imadjak egymast! Ujak nincsenek, sem a jatszo térröl, sem mashonnan! Megjegyzem, a jatszotér total üres, mikor a fiammal kimegyünk….egy anyuka sincs gyesen a gyerekével…..

  • csilla

    2009. április 29. szerda

    Sziasztok!

    Sajnos nálunk is hasonló a helyzet. Édesanyám velünk sem sokat törődik, a férjem anyukája igazi anyós, a hátam közepére sem kívánom.
    A férjemmel egyre kevesebbet tudok kommunikálni, ha itthon dolgozik (elég gyakori) nem beszélgetünk, elvonul a szobájába és neki lát a munkának, ebédkor kibújik, aztán ismét beburkózik, késő estig nem látom. Annyira hiányoznak a közös programok, nem tudom összehozni, mintha nem is akarná. Már nincs közös témánk, nem szoktuk megbeszélni az aznap történéseit sem, egyszerűen tanácstalan vagyok, nem rajtam múlik, habár sokszor értetlen vagyok, mert nem tudok az előzményekről…
    Kérlek, írjatok nekem néhány ötletet, hogyan tudnám kicsit magamhoz édesgetni?

  • Bársony Aliz Monika

    2009. április 29. szerda

    Hát a barátaim már elfelejtettek licis koromban… Bentlakasban kellett laknom, es ha haza is jottem, nem nagyon volt idom szorakozni menni, vart a tanulás.
    Óvónőként dolgoztam a szülőfalumban öt évig, és akkor tettem szert néhany baratra, megértő anyukák személyeben. Most, hogy gyerekem lett, néhanyan maradtam csak közülük is. Egyedül érzem magam néha…
    Férjem reggeltől estig dolgozik, és amikor hazajon, akkor vacsora, gyerek fürdetés, és szinte beesik az ágyba. Alig tudunk beszélgetni. Igy nem csoda, ha felhúzom magam, mikor az anyukája éppen akkor állit be, amikor szeretnénk kicsit egyedül lenni. Mert ő olyan, hogy akkor is segitene, ha nincs szükség. Pedig azt hittem, ezt sikerült megbeszélnünk, hogy ha kell segitség, szólok.
    Hát sokminden megváltozott, az biztos…

  • Timike

    2009. április 29. szerda

    Nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Egy barátnőm sem hagyott magamra, az sem akinek még nincs babája. Sőt! Maximálisan megpróbál alkalmazkodni. Nagyon jól esik tőlük. Pár programról természetesen lemaradunk, de aztán találunk ki mást, ahova vihetjük a babát is. A nagymama sokat hív minket, amikor teheti eljön a babához ( ő nyugdíj mellett dolgozik regeteget ). A másik részről csak nagypapa van, de ő valamiért nem jön el az unokájához. Mindig azt szeretné ha mi vinnénk mindig oda a picit, de ez nem egészen így működik.
    A páromra pedig egy szavam sem lehet! Ő egy főnyeremény! A sok munka mellet rengeteget segít, mindent megcsinál nekünk és értünk.

  • veroni

    2009. április 29. szerda

    Hát igen,most lehet igazán megtudni kik is voltak az igaz barátok,és egyszer én is elgondolkoztam rajta: milyen kevesen maradtak.De tudom rajuk mindig számithatok,és új emberekkel ismerkedtem meg ahol sok a közös téma szoval nem vagyok szomorú söt boldog vagyok hogy nem csak egy igaz barátnöim vannak.Már jó lenne egy csajos bulit összehozni ami egy kicsit döcögösen megy de majd csak összejön valamikor.

  • h

    2009. április 29. szerda

    Nekem sok problémát okozott, hogy nem törődtek velem a régi barátaim, de mára szereztem újakat (főként netes, és játszótéri anyukák), és valahogy a régi barátok is visszatértek, ha nem is olyan intenzíven, mint régen, de ápoljuk a kapcsolatot. Nekem is szükségem van arra, hogy ne folyton a gyerekről beszéljek.

  • Éva

    2009. április 29. szerda

    Megváltozott kapcsolatok? őszintén?
    Hát: a legjobb barátnőim közül az egyik eddig is kétgyerekes családanya volt. úgyhogy mégtöbb a közös téma. A másik még egyedülálló, de a legjobb segítségem. Átment babysitter-be és imádja. Úgyhogy a kapcsolat megmaradt. Újak: esetleg a net. Játszótéren, orvosnál futó beszélgetések, de semmi visszatérő, összejárós nincs.
    Család: anyám kb. 10 éve rágta a fülemet unokáért (34 évesen szültem). Aztán mikor várandós lettem, valahogy félreállt a szája. 5 hónapos várandós koromtól úgy tett, mintha nem is lenne ez a baba. Most is úgy tesz. Ránk se néz. Szerintem nem nekem van szükségem orvosra.
    A másik mama meg be van zsongva az unokáért. Sokszor jön hozzánk. Nem engem akar zavarni, hanem az unokáját látni, s ez természetes, csak én nem vagyok ilyen jövős-menős fajta.
    Férj: hát szegény. Dolgozik, másoddiplomázik. Igyekszik ő, csak valahogy tényleg szétcsúsznak a dolgaink. Csúnya dolog és tudom, tenni kellene ellene, de sokszor már csak azért várom haza, hogy legyen a babával és én is meg tudjam csinálni a dolgomat. úgy érzem mellőz: a főiskolai dolgait az utolsó pillanatban tudom meg, azt a kollégáival, évfolyamtársaival beszéli meg. Munkahelyről pár szót szól. Az én dolgaimat meghallgatja, de különösebb figyelmet nem szentel neki, másnap már azt sem tudja, miről beszéltünk. A múltkor megjelent a mama, hogy viszi a gyereket egész napra, én meg csak néztem: kiderült, megbeszélték a férjemmel. Csak nekem felejtettek el szólni :-(((
    Imádtam várandós lenni, nagyon szeretek anya lenni, de a kapcsolataim azok tényleg nagyon átértékelődtek.

    • Kupczak Barbara

      2011. február 17. csütörtök

      Szia Éva!

      Ne haragudj, hogy így “Rád írok”, de annyira anyámra ismertem, hogy muszáj. Én is 34 évesen szültem, és addig azt hallgattam tőle, hogy halálra fogja kényeztetni az unokáját (hozzáteszem velünk sosem törődött, nevelőapámmal jártunk mindenhova kiskoromban), de gondoltam hátha tényleg megváltozik egy ilyen kis gyönyörűség láttán. Hát azóta felént sem nézett, mondván hogy nincs 600 Ft-ja a buszra kijönni hozzánk. Nyugdíjas, tehát nem mondom, hogy felveti a pénz, de közben folyamatosan utazgatnak a világ minden tájára és vásárolja a neten az ékszereket, úgyhogy elég dühítő. Nem beszélve róla, hogy ideje, mint a tenger, mégsem érdekli az unokája, de azt elvárná, hogy mi menjünk hozzájuk, mintha a benzin olcsóbb lenne gyedből, mint az ő buszjegye. Szóval nem értem. Te hogy állsz ehhez a dologhoz? Milyen érzéseid vannak vele szemben? Én úgy döntöttem, ha legközelebb hív, megmondom neki, hogy mi is inkább nyaralni megyünk a benzinpénzből.
      Anyós jön sűrűn, ő is imádja az unokát, mint Nálad. De én örülök neki, különben nem lenne egy szabad percem sem. Így legalább a házimunkát meg tudom csinálni, ha mást nem is.
      Remélem még olvasod! Ha gondolod, írj!
      Barbi

  • edina

    2009. április 28. kedd

    Szia!
    Nem tudom mi tévő legyek.A kétéves kisfiam sokat hisztizik és a mamáit,dédi mamáját üti.Játszótársainak a haját húzza.Párszor elszakadt a cérna nálam,de mit tegyek,hogy a kisfiamnak a leghatékonyabb nevelési módszert megtaláljam.
    Köszi!

    Válasz: Tudnod kell, hogy a gyerekek azért csapkodnak, hisztiznek, mert nem tudják másként levezetni az indulataikat. Az ütés, mások bántása általában azt jelzi, hogy nem tud kitörni az adott helyzetből, tehetetlennek érzi magát. A legfontosabb, amit tehetsz, hogy ilyenkor türelmes vagy vele és elmagyarázod, miért nem szabad azt tenni, amit tett, egyszerűen az ő szavaival. Ezáltal jó példát mutatsz neki, megtanítod, hogyan kezelje az indulatait és néhány hét alatt ez menni is fog neki.

  • reni

    2009. április 28. kedd

    Ez így igaz. Olyan, mintha kerülne a barátnőm, mert neki zavaró a gyermek. Azt hiszem, ez is hozzájárult a depressziómhoz februárban. Nehéz elfogadni, de úgy csinálok előtte, mintha nem érdekelne.