Anya üzemmód bekapcsolva :)

A várandósság gyökeresen megváltoztatja a legtöbb nő életét. Van, aki már a pozitív teszttől kezdve más életmódra vált, van, akinél fokozatosan következik be a változás, de egy biztos: a változás elkerülhetetlen.

Anya üzemmód bekapcsolva :)Onnantól kezdve, hogy tudod, egy kis élet alakul benned, jobban figyelsz rá, mit eszel, mit csinálsz, elgondolkodsz a jövő dolgai felett, álmodozol róla, milyen lesz majd az élet gyerekekkel, hogyan alakul át majd a család és ez így is van jól. A legtöbb anyuka ilyenkor fokozatosan lelassít, ez a hormonok hatása is, maga a szervezet is ezt diktálja, és a baba szempontjából is ez a legjobb. Sőt, a babás életmód szempontjából is erre van szükség, hiszen a korábbi nagy szabadságból egy időre sokkal kötöttebb helyzetbe kerül az anyuka, a kicsi életmódjához-igényeihez kell igazodnia egy időre, majd pedig fokozatosan össze kell csiszolódniuk egymással.

A gond ott szokott lenni, amikor az anyuka nem lassul le eléggé és túl korán szeretné a babát a saját tempójára igazítani, vagy amikor túlságosan lelassul és nem képes követni a baba fejlődési ütemét, azt, ahogyan ő kezd alkalmazkodni a mi ritmusunkhoz.

Az első esetbe tartozik az is, amikor kezdettől rá van erőltetve a kicsire az időre etetés, illetve amikor az anya éli a világát, mint előtte, csak éppen mindenhova viszi magával a kicsit is. A második eset az, amikor a kicsi már régen nem akar időre enni, át akar szokni a 2 alvásról az 1-re, de mi még erőltetjük a 2-t, mert azt szoktuk meg, amikor szeretne már maga sétálni a játszótéren, de még mindig fogjuk a kezét, vagy amikor már maga fogná a kanalat, de mi még mindig kivesszük a kezéből. Egyszerűen nem vesszük tudomásul, hogy “azok az idők már elmúltak”, holott a baba első 2 évében hetek-hónapok alatt gyorsan következnek be a változások.

Van olyan is, hogy nem tudjuk felvenni a kicsi ritmusát. Nagyon fontosnak tartom, hogy ismerjük, mit kellene nagyjából tudnia az egyes életkorokban, mire számíthatunk, mit várjunk el tőle, és ezt mindig vegyük figyelembe. Egyéni eltérések persze lehetnek, de soha ne az legyen az alap, hogy mit tud már a szomszéd gyereke, mit csinál a többi ismerős baba, hanem az, hogy mi az átlagos igény, és ehhez képest ő hol van.

Csupán a nagyon szélsőséges esetekben kell fellépni, minden más szokás magától elmúlik idővel: nekünk nem az a dolgunk, hogy a magunk képére formáljuk a kicsit, hanem az, hogy terelgessük és segítsünk neki a maga képére formálódni.

A gyakorlat nyelvére lefordítva: ismerned kell, mely korban mit kell tudnia (ezt pl. a Babastart Tanfolyamban is részletesen megtalálod 4 éves korig) és meg is kell figyelned őt, mit miért csinál.

Őszintén bevallom, gyakran az a benyomásom, hogy az anyukák annyira belemélyülnek a kicsi és a helyzet tanulmányozásába, hogy már-már túlmagyarázzák az egyes jelenségeket. Különösen igaz ez az első gyermekes anyukákra, a többgyermekeseknek már nincs idejük írogatni melyik evésnél hány grammot evett a baba és mennyi a súlya buki után (és olyan anyukával is találkoztam már, aki pontosan leírta a babanaplóba, hogy egyik nap délelőtt 42, a másik nap 98 percet aludt a kicsi és azt szerette volna megtudni, vajon miért alszik néha ennyit, néha annyit). Mi felnőttek se mérve szerint működünk, akkor a babának miért kéne?

Csak azért gondoljuk azt, hogy mérce szerint kéne működnie a kicsinek, mert nekünk kényelmesebb, ha tudjuk mikor fog enni, mikor fog aludni, és mennyit, és megrémülünk, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, mint azt elgondoljuk. Pedig valljuk be, mi történik, ha néha kimarad 1-1 alvás? Mi történik, ha csak 3 éves korában lesz szobatiszta és néha az áruház közepén kezd neki hisztizni?

Elárulom: semmi. Egyetlen gyerek nem ment még pelenkában érettségizni, és mindegyik megtanul idővel magától enni, aludni, öltözködni, bilibe kakilni és a többi. Jó dolog lelassulni a kicsi tempójára, de nekünk anyáknak nem csak az a dolgunk, hogy a hajót a víz felett tartsuk, hanem el kell jutnunk A pontból B pontba is, azaz kormányoznunk kell azt a hajót, ügyesen terelgetnünk, hogy egyre előrébb és előrébb jusson.

Végezetül szeretnék néhány szót ejteni arról, milyen fontos, hogy amikor már a gyerekek önállósodnak, kirepülnek, ne feledkezzünk meg róla, hogy mi is önállósodjunk vissza és repüljünk ki 🙂 Semmi baja nem lesz egy másfél évesnek, ha néha 1-1 órát a mamánál tölt, amíg ti elmentek moziba, és a 2 évesed nem sértődik meg, ha 1-1 estét Apával kell töltenie, amíg te sportolsz egyet vagy a barátnőiddel csevegsz. Kis lépésekben, fokozatosan neked is vissza kell szoknod a pelenkák világából a felnőttekébe, ez is a fejlődés része.

Persze ez néha ijesztő lehet, például azzal jár, hogy a 3 évesed már nem akarja, hogy babusgasd, és jobban szeret a szomszéd gyerekekkel játszani, mint veled, de ez nem valami végzetes nevelési hiba eredménye, hanem a fejlődés része. Cserébe néha bevallja neked, hogy beléd szerelmes, mert “a lányok az oviban mind olyan buták” és akkor megnyugodhatsz, hogy nem jársz olyan rossz úton 🙂

Most a te lelkedben fogunk vájkálni! Anyai Önismereti Tanfolyam az interneten – Ismerd meg a benned rejtőző anyát és a babádban rejtőző kisembert Katt ide a részletekért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

8 Comments

  • Szőllősi Enikő

    2009. április 13. hétfő

    Sziasztok!

    Nekem Geri (21-én lesz 18 hónapos) az első gyermekem és mivel anno nem volt mérlegünk, nem méregettem. 3-4 hónapos korában a védőnő ragaszkodott hozzá, hogy hetente vigyem súlymérésre, mert szerinte nem hízott eléggé. Először én is 2 óránként szoptattam, de utána hagytam akkor “enni”, amikor kívánta és magától beállt a ritmusa. A súlya is szépen gyarapodott, igaz nem papírforma szerint, de egészséges, boldog baba volt. Először persze fárasztó volt ez a verzió, de a ritmuson van a hangsúly: át kell állni mindkét félnek. Eleinte az anyának, de nem szabad hagyni, hogy a gyermek irányítson: tényleg fontos a napirend. Legyenek biztos pontok (ahogyan MMTitt írta) a többi része viszont korfüggően, rugalmasan rendezett.
    Én a Suttogót és a Mit gondol a kisbabám?-at könyveket olvastam. Mindkettőben vannak hasznos tapasztalatok, gondolatok és tanácsok. Érdemes elolvasni. Hasznos lehet abban az esetben, amikor az anyai ösztönök nem segítenek pontosan meghatározni a jó megoldást.
    Nekem is nehéz még magammal foglalkozni. Igazából nem tudom teljesen senkire sem bízni a fiamat. Ha Apára rá tudom hagyni pár órára (3 naponta, néha), akkor el tudom intézni, ha vmi nagyon fontos és édesanyámra is merem bízni, ha éppen nála vagyok a gyermekkel és el kell mennem intézni valamit. De mivel Ő másik városban lakik, így ez nem könnyű.

  • Szőllősi Enikő

    2009. április 13. hétfő

    Sziasztok!

    Katának (április 5th, 2009 at 13:26 ): Szia! Arra nem gondoltál, hogy esetleg azért veszi le a zokniját, mert melege van (izzad) a lábának? Vagy esetleg kakilt/pisilt, és így akarja jelezni? Az én kisfiam is csinálta/ja a zokni-levetést. Próbálj meg beszélgetni vele, nyugodt, érdeklődő hangon a dologról és közben kérdezd meg tőle: “van valami a pelusban? azért vetted le? nézzük csak meg!” Az én kisfiam csodálkozva hallgatott és tényleg volt a pelusában. Ezután persze volt olyan is, hogy csak azért vette le, hogy foglalkozzam vele. Akkor jött ez: “a szobában hideg van és a lábra ezért kell zokni. Nézd csak, veszünk fel egy vékonyabbat, ez olyan, mintha nem is lenne rajtad. Legyen ez a mi titkunk.” Vagy valami hasonlót. A harisnyát én is próbáltam, persze azt is próbálta levetni, vagy az előbbi jelzésekén vagy az utóbbi törődés-játék végett.
    De nincs két egyforma gyermek, próbálgasd, nálatok mi lehet az ok.
    Üdv,
    Enikő

  • Kata

    2009. április 05. vasárnap

    Sziasztok!

    Kedves Ági!
    Nagyon jó a cikk! Tényleg oda kell figyelni a baba minden rezdülésére és én is nagyon fontosnak tartom a napirendet. Nehéz megtanulni ezeket a dolgokat, de ezért vagy a picivel, hogy ez sikerüljön…
    Nekem lenne egy kérdésem, örülnék, ha valaki tudna segíteni! 18 hónapos kislányom, állandóan leveszi a zokniját (nincs meleg e lakásban). Már próbálkoztam benti cipővel, sok minden mással, de nem segít. A napokban már a nadrág is lekerül. Ekkor elővettem a harisnyát és azon kívül kapcsoltam be a bodyt, hogy ne próbálkozzon. Mindig csak a lakásban való “hajkurászás” van emiatt. Ettől én is ideges leszek és a gyerek is. Ami még jobban ront a helyzeten…
    Akinek volt már ilyen gondja, nagyon megköszönném, ha segítene!

    Válasz: Minél többet foglalkozol vele, annál tovább tart ez az időszak – ezt mutatja a tapasztalat. Ha nem foglalkozol vele, akkor el fog múlni, ha rendszeres a kergetőzés, akkor csak azért is csinálni fogja. Lesz még olyan korszak is, amikor teljesen mezítelenre vetkőzik, a 2 éves fiam minden reggel felkelés után levetkőzött teljesen, úgy várt az ágyában. 2-3 hétig tartott ez az időszak, aztán kinőtte. Semmi baja nem lesz, ha mezítláb szaladgál, ne aggódj miatta.

  • Bori

    2009. április 02. csütörtök

    Sziasztok,
    örülök a cikknek, mert csak alátámasztja, amit én is vallok. 10 hónapos a kislányom, és meg kell, hogy mondjam, sok mindent másképp csináltam, amit “kellett volna”. Az eredmény egy hihetelen jókedvű, rengeteget kacagó manócska. Igény szerint szoptattam – szoptatok, nem erőltettem külön szobába stb.- mégis teljes magától kialakult egy remek napirendje. Mára kialakult az, hogy nappal a kiságyban alszik, éjszaka velünk. Maximálisan azt hiszem, hogy egy baba tényleg mindenre megérik, csak ki kell várni az idejét. Ha erőltetünk dolgokat, csak síróssá válik.
    A Suttogó? Hááát…. azt mondom, hogy mindenkinek más módszer válik be. Ismerem én is, olvastam is, mégsem használom. Szerintem az anya bízzon az ösztöneiben, ne akarjon mindenképp követni valakit, és legyen nagyon következetes. Biztos, hogy eredményes.

  • anyany

    2009. március 30. hétfő

    sziasztok!
    hát egy két dolog rám is jellenző volt. igen, írogattam mennyit evett, de csak mert elég keveset evett, szopizni egyáltalán nem volt hajlandó, cumisüvegből evett a kismanó, lefejt tejcsit. aztán elmúlt a túlaggódás, a védőnő sem piszkált, hogy megint csak ennyit hízott… már 9 hónapos múlt a kislányom, csodaszép virgonc kislány nagy fekete huncut szemekkel. van napirendünk, de nem ragaszkodon hozzá véresen. próbálom úgy szervezni az életünket, hogy egymáshoz igazodjunk.
    szépen fejlődik, jókedvű, mosolygós, barátságos, mozgékony, egészséges. ennél nem is kell több. valsózínűleg jól csinálom. 🙂

  • Niki

    2009. március 30. hétfő

    Sziasztok!

    Igen, én is írogattam, hogy mennyit evett, aggódtam, hogy miért csak annyit és akkor eszik, alszik, nem alszik el egyedül csak ringatással, nem eszik elég szilárd ételt stb. Néha próbáltam magam változtatni a dolgokon (az általános “elvárásoknak” megfelelően), de ezek a próbálkozások sosem jöttek be. Ami biztosan bejött: ő mindig jelezte, hogy minek mikor van itt az ideje, minden általam már-már rossznak tartott szokásáról magától leszokott, minden nyűglődés, erőltetés és órákig tartó sírás nélkül. Nekem csak észre kellett vennem és hagynom a dolgok alakulását. Igaz beletellett 4-5 hónapba, mire rájöttem, hogy ez a legjobb módszer. Ez okozott néhány számomra nehezen kiszámíthatóan alakuló hetet, de megérte, mert a majdnem 8 hónapos kislányom tündéri, egészséges, kiegyensúlyozott és boldog baba. Olyan napirendünk van, ami mindhármunknak kényelmes és megfelelő, bár időnként változik, alakul.
    Szóval szerintem a baba tényleg mindig tudja, mi a jó neki, nem kell semmit erőltetni, ha eljön az ideje, magától változtat. Vagy nekem csak szerencsém van?

  • MMTitt

    2009. március 30. hétfő

    Sziasztok!

    Én is egy olyan Anyuka vagyok aki irogatta mennyit evett? hány gr nyomott? és mennyit aludt? De ezt már abba hagytam, mert észre vettem, hogy nagyon befolyásolt. Mindenki bírált az etetés miatt, meg hogy nincsen napi rendje (ez utóbbit akkor kaptam, amikor 2 napos volt a kisfiam). Mindig akkor etettem, amikor éhes volt, és akkor aludt amikor álmos volt. Az elején nehéz volt az életünk. (Talán a bírálatok miatt is) De mára a 10 hónapos kisfiammal egy olyan napirendet alakítottunk ki, ami mind a babának és mind a szülönek megfelelő. Minden szinte percre pontosan történi a napjainkban, de még sincs gond ha eltérünk ezektől, mert biztos pontok vannak. (Pl.: Fürdetés, étkezések-Ezekből nem enged) 🙂
    Számomra az az első hogy a babának jó legyen és szerintem ez minden Anyuka célja.

  • Kriszta

    2009. március 30. hétfő

    Szia!
    Nagyon klasszul összeszedted, milyen problémákkal szembesül egy anya. Igazad van, hogy a második gyerekkel már más a helyzet, ehhez azonban szükség van az elsővel szerzett tapasztalatokra. Sok-sok könyvet elolvastam, és összegyúrtam belőle a saját megoldásomat, a gyerekemre adaptáltam a témát. A kicsivel már sokkal könnyebb volt, a naggyal átélt helyzeteket csak rá kellett alkalmaznom, és annak ellenére könnyebb, hogy gyökeresen más személyiségek.
    A napirend nagyon fontos, de nem órához, hanem gyerekhez igazítva. Jól meg lehet tanulni, mik a fáradtság és éhség jelei, mitől hisztizik, mikor igényel ölelést, de egy biztos, folyamatos tanulás a nevelés már a fogantatástól kezdve. Abszolút egyetértek a cikkeddel.
    Szerintem is akkor van gond, ha valaki szó szerint akarja a könyvekben leírtakat bevetni, mert két egyforma gyerek sincs. De az elvek, a szemlélet megtanulható, ha valaki fogékony rá. Én a Suttogó könyveket tartom jónak, mert jó a szemléletük, jó fogódzkodót jelentenek, ha valaki a saját gyerekére alkalmazza az elveit. A Babastart felkészítőd is hasznos nagyon, pláne első gyermekes anyukáknak, jó szívvel ajánlom.
    Ja, nekem még az nehéz, hogy magammal foglalkozzam, illetve másra bízzam a fiaim, kivéve anyukámra. De majd megtanulom ezt is idővel 🙂
    Üdv.
    Kriszta