A (szülői) szavak ereje

“Elmagyaráztam neki többször is, mégis csinálja” – a legtöbb szülőt aggasztja, ha hiába kéri a gyermekét, mégsem teszi meg azt, amire kéri. Kisebb korban erre azt mondják “biztosan nem érti még”, pedig a kicsik is sok mindent megértenek, sok mindenben hajlandóak együttműködni, ha megtaláljuk a nekik megfelelő nyelvet. Hogyan vedd rá a gyermekedet, hogy együttműködjön veled? Gyakorlat tanácsok következnek:

1. Vezesd rá!

Kisebb korban, amikor a gyermeknek még nincs kifejlett időérzéke, nagyon fontos, hogy érezze az átmenetet egyik és a másik tevékenység között, hogy hagyjuk neki időt az egyiket abbahagyni és a másikba belevágni. Egészen a dackorszak kezdetéig, ha játszik a baba, a legtöbb szülő odamegy hozzá és egy kedves mondat kíséretében, felkapja és már viszi is pl. enni vagy pelenkázni. Ez nagyon kényelmes megoldás a szülő számára, a dackorszak azonban ott kezdődik, hogy a gyerek elkezd tiltakozni ezellen: “Mi az, hogy engem csak úgy felkapsz és viszel?! Én még játszani akarok.” – nagyjából ezt fejezi ki a sírása/hisztije.

Abban a pillanatban, hogy ez megtörténik, egyre többször fog tiltakozni, ha elcipeled valahonnan, ezért próbáld ki, hogy először odamész, és finoman elmondod neki, egyszerű szavakkal, mi fog történni és mikor. Pl. “Most elmennek aludni a garázsba a kisautók, utána pedig megyünk és megesszük az ebédet. Told vissza a kisautókat oda, aztán gyere és kiválasztjuk a tányérodat!”
Aztán pár perc múlva, amikor visszatolta az autókat, lehet hívni, hogy válasszon tányért (kanalat, előkét, vagy segítsen kimerni a levest stb.)

Ez szükségszerűen azt jelenti, hogy nem lehet azonnal elrohanni egyik helyről a másikra, hanem előre kell tervezni az elindulást, az ebédet és a többi programot, de ezzel nem csak megelőzöd a későbbi hisztit, hanem abban is segíted a gyermekedet, hogy megtanulja az idő értékét és megtanuljon ráhangolódni az egyik tevékenységről a másikra. Ennek hiányában pl. a játékból az etetőszékbe csöppenve nem enni, hanem továbbra is mocorogni, játszani fog (kis kiegészítés: az természetes, ha a baba kezdetben játszik az étellel, így tanul meg önállóan enni, a gond az, ha játékkal akar játszani közben vagy szórakoztatni kell, hogy egyen, ilyen esetekben szinte bizonyos, hogy nem tudott ráhangolódni az evésre, az evés körüli helyzetekre)

2. Egyszerű feladatok

1 éves kor között a gyerekek még csak az egytagú feladatokat értik meg. 1 évesen pl. megkérheted, hogy tegye a kisautót a dobozba, de még nem érti meg, hogy “tedd el a helyükre az autókat”.
Másfél-2 évesen már a kéttagú feladatokat is megértik: “Tedd a kistányért az asztalra, aztán gyere ide a kanalakért.”

2 évesen már a “ha-akkor” összefüggéseket is megértik: “Ha kilépsz az útra, akkor elüt az autó”. Éppen ezért 2 éves kor előtt nem kell hosszadalmas biztonsági beszédet tartani a kisgyereknek, elég annyit mondani, hogy “Nem szabad, veszélyes”

3 évesen már komplexebb feladatokat is megért, de a végeláthatatlannak tűnő feladatok még megijeszthetik. Pl. ha azt mondod, hogy “rakj rendet a szobádban”, az szinte beláthatatlanul komplex feladat a számára, könnyebben megoldja, ha kis szeletekben kapja meg a feladatot, pl. “Pakold be a legókat a dobozba”, vagy “Tegyél 3 játékot a helyére”

3. Nem mindegy, hogyan mondod

A gyermek együttműködésének alapja a bizalom. Ha bízik benned, ha tudja (mert megtapasztalta), hogy nem adsz számára értelmetlennek tűnő feladatokat, hanem olyanokat, amik jók lesznek neki is, akkor szívesen teszi, amit mondasz. Ez nem azt jelenti, hogy ha nem csinálja a gyerek, amit mondasz, akkor szükségszerűen nem bízik benned: a dackorszak arról szól a számára, hogy minden létező tevékenységen leteszteli, vajon meddig mehet el, hol vannak a határok, mi történik ha… Olyan, mintha arra lenne kíváncsi, vajon, amit mondtál neki az tényleg úgy van-e (pl. “ha kipakolok a fiókból, apa tényleg dühös lesz-e”), ezért nem szabad olyanokkal ijesztgetni, amik nem teljesen úgy vannak, mert ezzel éppen a szavahihetőségedet “ásod alá”.

Tehát ne túlozz csak azért, hogy megijedjen a kicsi, a “ha ilyen rossz leszel, nevelőintézetbe duglak”, “ha hozzáérsz a sütőhöz, megégsz és kórházba kerülsz” típusú kicsit túlzó fenyegetések helyett, inkább egyszerűen a tilalmat emeld ki: “Nem szabad, forró.” És, ha úgy tűnik, a kicsi nem érti, mit szeretnél, ha továbbra is kíváncsi, akkor ne csak mondd, hanem mutasd is meg, mi a gond és mit vársz el tőle. Pl. “Gyere megmutatom! Látod, ha ide közel teszed a kezed, itt nagyon forró.” Ha nem csak szóban osztogatod a tanácsokat, hanem a gyakorlatban is megmutatod, mit nem szabad vagy hogy mit kéne tennie, akkor együttműködőbb lesz a gyermeked.

gyjbanner

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

38 Comments

  • lola

    2012. szeptember 11. kedd

    szia Agi!
    Ismet a segitsegedet kernem, mert mostanaban ugy erzem, tenyleg nem birom tovabb.
    kisfiam majusban volt ket eves. okos, eleven, vidam kisfiu mindenhol feltalalja magat, konnyen baratkozik. biztosan bennem van a hiba, vagy a kettonk kozti hullamhossz nincs meg, de valahogy, valami nem mukodik. sosem volt az a bujos kisbaba, ami engem rettentoen bantott, utalt olben lenni, ha mondokaztam neki, oda sem figyelt ram, ha leultem melle jatszani, arrebb maszott, szoval a varva vart anyasag a rozsaszin felho helyett egy hatalmas kudarc lett a szamomra. mostanra a dackorszak kellos kozepen van, es meginkabb elezodnek a konfliktusaink. az utcan elszaladgal, vagy ezerrel elmotorozik mellolem, hiaba uvoltok utana hogy alljon meg, magasrol tesz ram, ha raszolok, vagy a fenekere csapok, csak rohog rajtam, hiaba mondom a magamet akar szepen, akar csunyan, lepereg rola minden.
    mit tehetnek, hogy jobban kotodjon hozzam? nyilvan nem vagyok egy mintaanya, mert mostanaban mar nagyon sokszor elaszakad a cerna, es neha tenyleg elmebajos modjara uvoltok vele, de egyszeruen elfogytak az eszkozeim, faradt vagyok, nyugos es csalodott, es en ezt nem igy akartam, megis igy alakult,es rettentoen faj, hogy nem tudok jol banni a sajat gyerekemmel:-(
    bocsanat a hosszu levelert, udv., lola

    • Vida Agi

      2012. szeptember 16. vasárnap

      A kötődés jele nem az, hogy szót fogad a gyermek és a gyerekek testi közelségre, puszigatásra való igénye is más lehet. Neki láthatóan nincs erre akkora igénye, amit te csalódásként élsz meg, mert te meg ölelgetnéd. A kötődést ebben a korban onnan veszed észre, hogy ha gond van, ha bizonytalan egy helyzetben, megijed, akkor hozzád fordul segítségért.
      Amivel ezt a nehéz dackorszakos időszakot könnyebbé lehet tenni, hogy úgy alakítod ki a napirendet, hogy az átlátható legyen mindkettőtök számára és hogy a kicsi le tudja vezetni az energiáit. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy reggel reggeli után sok mozgás következzen szabad levegőn rossz időben is, vagy ha van rá mód, akkor játszótér, játszóház, és ha van ilyesmi a közeletekben, akkor tornára vagy úszásra is járhattok, mert ez egyrészt összehoz titeket, másfajta együttlétet biztosít, másrészt segít a kicsinek rendszerezni a mozgását, a viselkedését, növeli az alkalmazkodókészséget. Ezután házimunka (akár közösen) és játék, ebéd, alvás, séta, játék.
      Ha rendszer van a kicsi életében és levezeti a fölös energiáit, ritkábban fog kitérni a medréből.
      Amire még figyelned kell, hogy ne borulj ki előtte, ebből ugyanis azt tanulja meg, hogy ez a helyes és ő is csinálni fogja. Ha valami nagyon bosszantót csinál, akkor is számolj tízig, mielőtt reagálsz rá. Tudom, ez most nagyon nehéz időszak, de jó hír, hogy pár hónap múlva nyoma sem lesz 🙂

      • lola

        2012. szeptember 18. kedd

        Köszönöm a gyors válaszodat, megpróbálom amiket tanácsoltál! 🙂
        Még egyetlen kérdés, aztán ígérem nem zaklatlak 🙂 : sajnos még így 2ésfél évesen is imádja a bébiételeket, ebédre, vacsira állandóan azt enne. 10-14 hónapos kora között vissza kellett mennem fél napra dolgozni, a tesóm volt olyankor vele, ő viszont nem tudott főzni, így sokszor kapott bébiételt, amiről azóta sem akar leszokni. persze nem a gyümiket, és sárgarépafőzeléket eszi ezekből, hanem a “nagyobbaknak” valókat, vadas, bolognai spagetti, stb..
        Nagy baj ez? mit csináljak? egyszerűen ne adjak neki, és majdcsak elfelejti? 🙂 Minden nap frisset főzök, általában olyanokat, amiket tudom, hogy szeret, de sajnos sokszor a hiszti győz, én meg engedek, hogy egyen végre valamit. Köszi, szép napot, üdv., Lola

        • Vida Agi

          2012. október 26. péntek

          Nem olyan nagy baj ez, idővel átáll úgyis a felnőtteknek való ételekre.

  • Judit

    2012. augusztus 01. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam 27 hónapos bölcsis év eleje óta,és van pár pont,ahol elakadtam vele kapcsolatban.
    Ami engem nagyon zavar,hogy nem ill alig akar sétálni a saját lábán,cipelteti magát.Ha kedve van sétál,különben sírás,hiszti,alkudozás van.Ilyenkor mindig kijelölök egy célt,hogy meddig viszem,meddig sétáljon.Ebben gondolom a nagyszülők és apuka is benne van.A nagyik mert azok,apuka,mert könnyebb,gyorsabb felkapni is vinni.A lakótelepet párszor végig sírtuk már,mert nem voltam hajlandó felvenni és 5-1 perc sétában még senkinek nem lett baja.De egyre jobban zavar engem ez a dolog.Bölcsibe tömegközlekedéssel járunk és induláskor,hogy a buszt elérjük cipeli szoktam.Gondolom ez se jó,sokkal hamarabb kellenne indulnunk.
    Bő egy hónapja nagyon hisztis lett,rúg,csapkod,dobálózik,harap.Ilyenkormindig elmondom neki,hogy mit nem csinálunk,mert fáj,rosszul esik stb,Bogyó és Babóca se csinál ilyet.( kedvenc rajzfilmünk)Sokszor csak vigyorog,sokszor odabújik és puszit ad.Ez életkori sajátosság?HOgy kezeljem?
    A bölcsiben elvan,a gond az,hogy a gondozót látnia kell,különben sírás van.Ketten együtt nem mehetnek ki a szobából,egyiknek mindig láthatónak kell lennie.Sokat bújik is hozzájuk,ők ölelgetik is.Többször mondták,hogy nagyon ott vagyok még benne,vele gondolatban és ezért ilyen.Elfogadták őt ilyenek,de néha zavaró.Ez majd kicsit javulni fog?Januárban kezdtük és május végétől sikerül reggelente sírás nélkül elválnunk egymástól.
    1 hónapja pár napot szüleimnél voltunk ketten,és azóta sokkal jobban ragaszkodik az apjához.Egésznap csak az apját hívta,és hamarabb haza jöttünk a tervezetnél,de telefonon nem akart beszélni vele.MOstanság sokszor én csak altatásnál,evésnél kellek csak neki,minden másnál csak apja.MOst értünk el oda,hogy rajtam kivül,mert engem ismer másokat tesztel?
    Elnézést kérek a hosszúra nyúlt levél miatt,és előre is köszönöm a válaszát.

    • Vida Agi

      2012. augusztus 05. vasárnap

      Ez a dolog igazából csak a te határozottságodon múlik: ha nem akarod cipelni, akkor ne cipeld és mondd meg neki, hogy most nem tudod és kész. Ha hisztizik, várd ki, amíg hisztizik és határozott léptekkel indulj el, hogy lássa, tényleg nem tud meghatni a hisztijével. Ha következetes vagy ebben, akkor megtanulja, hogy nem érdemes hisztizni emiatt.

      Bölcsi: ebben a korban a gyerekek még nem egymáshoz kötődnek, hanem az óvónénikhez, ez természetes. Láthatóan neki nagyon szüksége van még rájuk, ahogy nő majd, ez sokat fog változni, nyitni fog majd a gyerekek irányába is.

      Igen, ebben a korban már mások is érdeklik, elkezd kötődni apához, nagymamához stb., ez természetes.

  • Emőke

    2012. július 17. kedd

    Kedves Ági!
    6 hónapos terhes vagyok, a második gyerekemmel, a nagylányom 21 hónapos kiváncsi, közlékeny gyerek. Alapvetően jó természetű, szerintem, de a dackorszak jeleit kezdem tapasztalni nála. (nem akar enni, nem akar pelenkát cserélni, csapkod és vágja földhöz magát stb.) Az esetek többségében három féle módon reagálok rá: 1. nem veszek tudomást róla,és folyton ismételgetem “én ezt nem értem, én csak akkor értem, ha szépen mondod” 2. otthagyom és átmegyek egy másik helyiségbe 3. kivárom, amíg abbahagyja, és kitartok az eredeti szabály mellett, vagy ha ez nem lehetséges vagy elfogyott a türelmem, akkor a vége az, hogy ráerőltetem (pl. beültetem a kocsiba, kiveszem a kezéből a játékot stb.)

    Egyik kérdésem az, hogy a fenti reakcióim mennyire helyesek? A másik, hogy mit tegyek, azokban az esetekben, amikor ezek közül egyik sem vethető be pl. nem akar lefeküdni és dührohamot kap, ilyenkor nem működik az sem hogy nem veszek tudomást róla, mert mászik ki az ágyból és megy ki a szobából, az sem működik, hogy kimegyek a szobából, mert jön utánam, és erőltetni sem tudom a lefekvést…
    a legutóbb egy órát fárasztottuk egymást mire ő végkimerülésében feladta, de egy ilyen eset után szörnyű lelkiismeretfurdalásom van, hogy valamit elrontottam.
    Előre is köszönöm válaszod…

    • Vida Agi

      2012. július 23. hétfő

      Nem rontottál el semmit, nagyon jól csinálsz mindent.
      Ha nem akar lefeküdni, akkor segíts neki, hogy annyira ellazuljon, hogy már ne akarjon ellenkezni. Pl. olvassatok mesét lefekvés előtt, utána kapcsoljátok le a villanyt és mondj neki mesét a fejből a sötétben.
      A másik lehetőség, hogy felállítod azt a szabályt, hogy nem szabad kijönni a szobából. Türelmesen mindig visszakíséred és lefekteted akár 100x is, amíg meg nem unja és rá nem jön, hogy ezzel nem ér el semmit.

  • Veronika

    2012. június 15. péntek

    Kedves Ági!

    Azt szeretném kérdezni, hogy mikorra fog kialakulni egy kisgyerekben, hogy mi az övé és mi nem az övé?
    Ősszel lesz 3 éves a kislányom. Jár közösségbe, és nemsokára 1 éves lesz a kistestvére. Tehát volna hol megtanulni, hogy ne vegye el azt, amivel más játszik. Persze tőle is vettek már el játékot, az nem tetszett ugye. Sokszor elmondtuk már neki, de újra megteszi, van, akivel már emiatt nem játszunk együtt, mert minden alkalommal elvett tőle valamit. Én ezt már nagyon unom, már lassan nem lesz kedvem elvinni magammal gyerekprogramokra. Meddig tart még ez?
    Köszönöm: Vera

    • Vida Agi

      2012. július 02. hétfő

      Egy bizonyos fokig normális, hogy a gyerekek néha elvesznek egymástól játékokat. Ne leszoktatni próbáld róla, hanem tanítsd meg neki, hogyan kell viselkedni ilyenkor: kérje el a másiktól a játékot és várja meg a választ, ha nem kapja meg, akkor kérdezze meg, mikor kaphatja meg.

  • Monika

    2012. június 06. szerda

    Szia Agi!
    Kisfiam ket es fel eves,en 7honapos terhes vagyok!
    Ugy erzem nem csinalom jol a dolgokat, nem vagyok eleg turelmes,par hete egyfolytaban stresszelek,kiabalok es neha ha nagyon felbosszant racsapok a popsijara!Amit utana nagyon megbanok!
    Elegedetlen vagyok magammal,miert nem tudok vele turelmesebb lenni?
    Mindent ismetlek,magyarazok neki,de neha ugy erzem csak magamat farasztom,ugysem hallgat ram.
    Ma delben peldaul nem akart ebedelni,egy mesefilmet szeretett volna megnezni,percekig magyaraztam neki,eloszor ebedelunk aztan megnezheted a mesefilmet,de o hallani sem akart rola.Miert van az hogy nekem mindig NEM-mel valaszol?A ferjemmel olyan okosan viselkedik,es szotfogado!
    Egyebkent kulfoldon elunk,en magyarul beszelek hozza(bar neha megfeledkezem magamrol) a ferjem pedig az anyanyelven!
    Elofordul,hogy nem akarja hogy en is jatszak vele es apuval,ilyenkor azt mondja :anyu nem csak apu!
    Vagy csak a ferjemnek ad puszit,azt akarja hogy o olvassa el az esti meset neki!
    Neha az az erzesem hogy idegesiti a jelenletem!
    Mit csinalok rosszul?
    Valaszod elore is koszonom!

    • Vida Agi

      2012. június 12. kedd

      Azért mond neked nemet, mert téged már ismer, tudja, hogy néha engedni szoktál. Apa eleve határozottabb és őt még nem ismerte ki annyira, ezért neki nem mer nemet mondani. Nem csinálsz tehát semmit rosszul, ez a viselkedés természetes az ő részéről, mert téged már ismer, mindig te vagy vele, mások most sokkal érdekesebbek a számára, hiszen a te jelenléted természetes neki. Örülj neki, hogy szeret apával lenni, hiszen egyre nagyobb szerep hárul majd rá is a gyermeknevelésben, te pedig addig többet tudsz a pocaklakóra koncentrálni.

  • Angela

    2012. június 01. péntek

    Kedves Ágnes,
    én tulajdonképpen a kötődő neveléshez szerettem volna hozzászólni, illetve inkább elsírni ami bánt.
    Mi is minden leírttal egyet értettünk mielőtt megszületett…most a végkimerülés szélén állunk és már azt sem bírom elviselni, hogy nappal állandóan foglalkozni kell a gyerekkel. Hajat se tudok mosni, vagy wcre menni, mert egyböl kiakad. Most egy éves. Ekkor én akadok ki, mert ennyire nem birok mindent feladni magamból. Elkezdtem kételkedni benne, hogy jó ötlet volt szülni és bánom, hogy jön a kistesó. Aggódok. Nem is akartam én igazán ezt az egészet. Azt hittem elviselhetőbb lesz. Nagyon szomorú és csalódott vagyok. A megoldás tiszta, jön a bölcsi-ovi meg a bébiszitter én meg vissza a munkába, de akkor is akkora csalódás és kudarc, ami örök életemre meghatároző lesz. A gyerekeket is sajnálom, hogy én jutottam nekik anyának. Amúgy nagyon kötödik hozzám, remélem nem fog sokat sérülni, de én képtelen vagyok egész nap foglalkozni vele. Azért is írtam le ezeket, hogy aki magára ismer ezekben az érzésekben, ne érezze magát egyedül. Köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. június 02. szombat

      Próbálj meg heti néhány alkalommal programot csinálni egyedül, a saját kedvedre, edzés, mászkálás a barátnőkkel, bármi, ami egy kicsit kikapcsol az egész napos gyerekellátásból. Az élet egy totyogóval nagyon kemény, ne legyen lelkiismeret-furdalásod, amiért halálosan fáradtnak és csalódottnak érzed magad. Kérd a nagymama segítségét, vagy hívj néha pár órára egy babysittert, vagy fogjatok össze más kismamákkal és vigyázzatok közösen egymás csemetéire, amíg a többiek kikapcsolnak 1-2 órára.

      • Angela

        2012. június 08. péntek

        Köszönöm, ezeket már végiggondoltam, de nekem egyedül kell kibírnom, külföldön élünk. Kevés hasonló tapasztalattal talalkoztam, ezért is írtam meg, mert értetlenül olvasom a sok ömlengést, hogy milyen jó is az embernek, ha van gyereke. Én ebből a sok pozitívumbol még semmit sem éltem meg. Talán majd később.

        • Andrea

          2012. június 08. péntek

          Kedves Angela! Megértelek nagyon, mert külföldön lenni nagymamák, nélkül, vagy olyan ismerősök nélkül, akire rábíznád a kicsit nagyon kemény lehet. De azért gondold át amit érzel még egyszer. Amikor alszik a pici menj oda az ágyához, nézd őt egy darabig, és meg fogod látni milyen pici és védtelen nélküled.Ő nem véletlenül választott téged anyukának! Neki te vagy a tökéletes, és benned bízik! Én pl még a wc re is magammal viszem a kicsit, és jókat játszunk a kiürült tekercs hengerével, vagy vidd magaddal ha hajat mosol. Adj neki fésűt, csavarót, eljátszik vele, vagy csak egyszerűen bámul majd hogy mit csinálsz, és csodál érte!!!
          Csodás dolog anyának lenni, mert nagyon nehéz feladat! És egy egyedülálló szerepkör! Egy főszerep!! Néha mindenki érez hasonló képen. Én is szoktam.Olyankor ülök a konyhában a szőnyegen, szinte tépem a hajam hogy nem bírom már!!!De amikor ránézek arra a kis buta fejére, ahogy néz rám és nem érti mi baj, mert érzi hogy baj van, akkor rádöbbenek, hogy milyen édes kis ártatlan virágszál,és új erőre kapok. Mert én vagyok a felnőtt és az erősebb! Légy erős és nagyon büszke magadra, mert anya vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! üdvözletem!

          • Angela

            2012. június 12. kedd

            Bocsánat Andrea, nem akarok kekeckedni, de nem értem, miért kéne pusztán arra büszkének lennem, hogy anya vagyok, hiszen majdnem bárki lehet anya, ez még nem egy nagy teljesítmény. Én legalábbis nem érzem annak. Azt, hogy az anyaság csodálatos, csak mostanában mondogatják az emberek szerintem. Lehet, hogy a média sulykolja, nem tudom, de én nem érzem ezt. Inkább csak egy biológiai jelenségnek tartom alapvetően.

        • Ildi

          2012. június 08. péntek

          Kedves Angela!
          Érdekes volt olvasni az írásod, mert az anyaságnak erről az oldaláról valahogy senki sem beszél, pedig igenis létezik! És aki azt mondja, hogy soha, egy percig nem érzett hasonlót, akkor szerintem az nem mond igazat…
          Szerintem is próbáld meg Andrea tanácsát megfogadni, vond be a kicsit a házimunkába, mindennapi tennivalókba, mert úgy sokkal könnyebb. Persze segítség, nagyszülői, baráti támogatás nélkül valóban borzasztó nehéz lehet, de tényleg próbálj meg arra gondolni, hogy nincs annál szebb, hogy egy ember Téged feltétel nélkül szeret – és ő az egyetlen ilyen (tudom, hogy ez az önzőbb megközelítés, de talán segít…).
          Üdv,
          i

          • Angela

            2012. június 12. kedd

            Sziasztok,
            nagyon köszönöm a válaszokat. Sajnálom én is a gyereket, mert tudom, hogy nem tehet róla. Mindig bejön utánam a wc-re, hajmosáskor, de azt rendszerint végigüvölti, nagyon utálja. A főzés se nagyon megy vele, állandóan azt akarja, hogy fölemeljem, de az balesetveszélyes, úgyhogy nem sokat főzök inkább. Rémes ez a rabság. Vagy másnak jobban megy, vagy az én gyerekem más, az a gond, hogy nincs összehasonlítási alapom.
            Én tényleg mindent a kezébe adok, nem tiltom, csak attól ami veszélyes. A fürdőszoba már tulajdonképpen teljesen romokban áll. Nem tudom, mi megy nálunk, mintha másoknak másképp lenne.

            • Kiscsiga

              2012. június 14. csütörtök

              Szia Angéla!
              Szerintem egyáltalán nem egyedi a “problémád”, csak erről az anyukák egyszerűen nem beszélnek. Én is szembesültem ezzel a jelenséggel, amikor megszületett a lányunk, aki már lassan 3 éves. A terhességem alatt minden ismerősöm és barátnőm magáról a csodáról mesélt a gyermekükkel kapcsolatban és amikor már a saját tapasztalataim alapján kérdezgettem, hogy – és ez nálatok hogy volt?, az volt a válasz, hogy ne aggódjak, náluk is ugyanúgy sír, hisztizik és kibírhatatlan, de maga a csoda :). Na jó, jó , de akkor mért nem lehet erről őszintén beszélni??? Azóta viszont van már egy-két ember körülöttem, akikkel valóban beszélgetni tudok ilyen dolgokról is, akik nem csak a rózsaszín felhőket látják és ez hihetetlen erőt ad, ha bizonytalan vagyok. Na meg Ági írásaiból sok-sok megerősítést kapok :)! Kérlek ne érezd rosszul magad, mert így érzel!!! Őszinte vagy és nem képmutató. Nálunk is bevált, mint Andreánál, hogy minden házimunkába bevonom, persze ennek érdekében azért pl. a főzést eléggé a közös munkához kellett igazítanom. Ezzel viszont azt értem el, hogy totyogó kora óta “segít” a teregetésnél, kipakolni a mosogatógépet, füvet nyírni, gazolni, apának bringát szerelni és még sorolhatnám. Ez mind-mind természetes neki és persze nem munkának fogja fel, csak neked kell egy kicsit átalakítani a megszokott mozdulatokat hozzá. Sok türelmet kívánok nektek!

              • Angela

                2012. június 16. szombat

                Szia Kiscsiga,
                akkor jól éreztem, hogy valami bűzlik a nagy csoda körül 🙂 pontosan a képmutatás és az émelyítő édeskedés az, ami nagyon fura, mert én ezeket nem éltem meg. Lehet, hogy sokan csak kifele élik meg a csodát? Amúgy meg a hajukat tépik talán.
                Nem is tudnám nem bevonni a dolgokba, korához képest igen aktiv kisgyerek, talán ezért is vagyok nagyon fáradt.
                Köszönöm, további szép napot kívánok!

                • Angela2

                  2012. június 22. péntek

                  Szia Angéla!
                  Részvétem. Nálam a nagy tök rendes volt, a kicsi most 1,5 éves, kitikkaszt. 10 hónapos volt, amikor elkzdett menni, futni 8 hónaposan lépegetett egyedül. A többi anyuka büszkén mondogatta, hogy milyen ügyesen megy már a babája, én meg majdnem sírtam. Egész nap nézni kell, mert valamit elkövet (felmászik a létrára, mindenhová, kiborogat, bebújik, bedobja a telefont a klotyóba stb.) Nagyokat röhög rajta, tudja, hogy nem szabad. Házimunka nem érdekli csak percekig, aztán ledobja és más kell neki. Kialakítottam egy helységet babaráccsal, ott tombolhat és van az udvarnak egy viszonylag veszélymentes része, oda ki tudom engedni rövid időre. 1 éves kora óta anyám elviszi néha hétvégére, megbolondulnék, ha nem vinné. Amikor a nagyot vitte, mindig hozott vissza sütit, kaját, mostanában a kicsivel csak hulla fáradtan, kaja nélkül visszaesik. KITARTÁS ÉN NAGYON MEGÉRTELEK. Egyébként szeretem, nem tartom magam rossz anyának, lakás romokban nálam is, de már nem érdekel. Menj vissza dolgozni, ha attól neked jobb. Ha nem lenne az anyám néha, bediliznék. Nálunk itt nincs bölcsőde sehol (magyar kistelepülés:)
                  Üdv. Angéla (tényleg így hívnak engem is)

                  • Angela

                    2013. március 26. kedd

                    Szia Angéla 🙂
                    én csak most olvastam a bejegyzésed, de köszönöm utólag is! A nagyobbik lányom már 2 éves és még mindig tökéletesen olyan őrület vele minden nap. Nem lehet bevonni a házimunkába, csak annyit segít, hogy ha rendet akarok tenni, akkor nagyon szívesen kirámolja a szekrényeket kérés nélkül is. Külföldön élünk, állandóan egyedül vagyok vele és a kicsivel, aki sokkal nyugisabb szerencsére. Nem tudok elszabadulni tőlük egy percre se, de tudom, hogy nem segítene az se, ha tudnék, mert az alapvető problémákat nem oldja meg egy kis shoppingolás. Ez van, vannak akik megszívják, mindig is voltak, csak erről nem szólnak a babamama oldalak valahogy. Kitartás a továbbiakban és köszönöm az együttérzést!

  • Jusztina

    2012. május 31. csütörtök

    Kedves Ági, 26.5 hónapos kisfiamnál tombol a dackorszak…egyelőre nem tudom, hogyan kezeljem a hisztijeit,a hirtelen dühkitöréseit.Pl.megyünk reggel vásárolni(gyalog kb.5 percre van a bolt, megbeszéljük,hogy megyünk, sőt néha ő veti fel,hogy anya menjünk már kenyérért).Elindulunk, ő ölbe akar jönni.Én persze nem veszem fel, erre leveti magát a földre,és nem hajlandó felállni.(sírás is van néha).Kb. 5 perc után -miután hozzáguggolva beszélek vele, hogy gyere,induljunk,több idő lesz a játszótérre,bepakohatsz te a kosárba stb. – felveszem,mert ugye menni kell, gyűlnek az emberek, akik szegény gyereket sajnálják…tegnap rácsaptam a fenekére, rá is kiabáltam,semmi hatása.Felvettem az ölembe,elmentük a boltba.”Anya,ugye veszel nekem kindertojást?” “nem kisfiam, nem mert nem fogadtál szót anyának” “De kérlek, anya”. “nem kisfiam, és ha hazamegyünk, 2 percig a sarokban fogsz állni” “jó anya, de veszel akkor?” ááááááááááááá!!!!!!!!(ez én vagyok) Hazamegyünk,sarokbanállás, bömbölés, kiszaladás a sarokból. Tőlem-hozzám.Ugyanez van a játszótéren is.Megbeszéljük,h.feljövünk, szép nyugodtan fel is jövünk, és az ajtó előtt leveti magát a földre, és az egész 4. emelet ezt hallja fél egykor,aztán este fél 7kor hogy az én fiam ordít.Ma megint rácsaptam a fenekére,annak kíséretében,hogy elegem volt belőled, velem ezt nem fogod csinálni,erre ő zokogva,nekem volt elegem,menj innen,és mutogat, magyaráz a kis kezecskéivel.Ugyanez az evésnél is, ő nem eszik, mert ő játszani akar,és ugye nem tömhetem tele a száját.Iszonyatosan makacs.Én is ez voltam ilyen koromban, anya elmondása alapján az ajtó előtt hisztizve töltöttem a napjaimat, mert már nem bírt velem.
    (császárral született,nem volt hasfájós,a férjemmel minden rendben köztük,a fogzással sem volt gondunk,mindig jól,és sokat aludt,16 hónapos koráig szopizott; cumizik és alvóállatkája van, reggel-este tápszert iszik).
    Hát nem gondoltam volna,hogy ez ilyen nehéz.
    1.büntetésként ‘jónak’ tartod-e a sarokbanállást, ill.hogy érjem el, hogy nem jöjjön ki? Kell -e egyáltalán büntetés? Vagy csak beszéljük meg? “anya megígérem,hogy jó leszek…már befejeztem…már szótfogadok…- csak üres szavak a részéről
    2. Mit csináljak???Nem akarok egy kis zsarnokot nevelni belőle, és nem együtt kapáltuk a szőlőt
    3. Az evéskor mit csináljak? Ha berakom a kiságyba,h.jó akkor ha nem eszel, nem is játszhatsz, akkor ott is jól elvan,neki ez nem bünti.
    Elnézést a hosszú levélért,most annyira ki vagyok,nem akarok elszúrni ezt a korszakot. köszönöm

    • Vida Agi

      2012. június 02. szombat

      A leírt helyzet megoldásával az a gond, hogy így megtanulja, hogy érdemes hisztizni, mert anya úgyis felveszi. Próbáld meg, hogy ha vitetni akarja magát, akkor nem engedsz neki, és nem próbálod megmagyarázni, hanem egy szó nélkül kivárod, amíg hisztizik, aztán lassú léptekkel elindulsz, hogy lássa, tényleg nem fogod vinni.

      Büntetés: nem tartom jó ötletnek. A dackorszak arról szól, hogy a gyerek nem tudja még kezelni az indulatait. Attól nem tanulja meg ezt, hogy a sarokba állítod, és az összefüggést sem érti meg belőle (“ha hisztizek, a sarokba kerülök”)
      Akkor tanulja meg kezelni az érzéseit, ha egyértelműek számára a szabályok és a határok, ha nem próbálsz neki magyarázkodni, hanem elmondod, mi a szabály az adott dologra vonatkozólag és a tetteiddel is megmutatod, hogy mit kell tenni (pl. elindulsz a boltba úgy, hogy nem veszed fel), ha kerülöd azokat a helyzeteket, amikben ki szokott borulni (pl. sosem várod meg, amíg nagyon kifárad, mert olyankor több a hiszti)

      Evés: vond be őt is az előkészületekbe! Főzzetek közösen, terítsetek meg közösen és egyetek közösen. Ha megtanulja, megszokja, hogy az evés nem macera, hanem örömteli közös élmény, akkor szeretni fogja. A másik, hogy ha játszik és onnan kell őt elvonni egy másik tevékenység miatt, akkor szólj neki előre, hogy fel tudjon készülni, mondjuk 5 perccel a vége előtt, hogy “told be a kocsikat a garázsba, mert mindjárt ebédelni fogunk, mindjárt jövök és megnézem, alszanak-e már a kisautók, egy kisautót elhozhatsz ebédelni, ő is megkóstolhatja” – ha játékosan oldod meg, nem lesz akkora feszültség előtte, és ő is fel tud készülni rá, hogy abba kell hagynia a játékot.

  • Viki

    2012. május 29. kedd

    Kedves Ági!
    Kislányunk 19 hónapos mult, okos, értelmes, már régóta mindent megért amit mondunk neki, kérünk tőle, sokmindent mond már, utánozza amit mi mondunk.
    Pár hónapja elég kiszámithatatlan lett a viselkedése. Szinte minden nap viszem játszótérre, heti egyszer pedig egy zenés foglalkozásra, ahol egyik pillanatban megölelget egy gyereket, a másikban meglöki, megpofozza minden ok nélkül.. Látom néha ezt más gyerektől is, én mégis nagyon kellemetlenül érzem magam ilyenkor, már le se veszem róla a szemem, nem tudom, hogy mikor jön rá a dili, hirtelen “ki nem lesz szimaptikus neki”. Ilyenkor arrébb viszem, figyelmeztetem, és kérem hogy simogassa meg akit bántott, kérjen bocsánatot, ami az esetek többségében megy is.
    Ha pl a játszótéren csinálja ezt mit tegyek szerinted? Egy figyelmeztetés után hozzam el onnan, menjünk haza? Abból lassan meg fogja érteni hogy senkit nem szabad megütni?
    A baj, hogy velem szemben is azt csinálja már, hogy megüt, és van hogy azonnal mosolyogva megsimogat, megölel. Mintha tudná, hogy ezzel  el is van rendezve a dolog..
    Ezek mellett, rettentő akaratos, nyűgös, hisztis ugyanigy pár hónapja. Olvasom hogy ez életkori sajátosság lehet, de már soknak érzem a hisztijeit. Nem telik el úgy nap, hogy ne csapná földhöz magát valamiért, de van, hogy őrületes sikitásokat rendez, ha nemet mondok neki valamire ,vagy ha nem adok oda valamit. Próbálom higgadtan elmagyarázni, hogy ez butaság, nem szabad, de már nincs mindig ehhez türelmem, egyszerűen otthagyom had tombolja ki magát.
    Nem tudom lehet e összefüggés, hogy 4 hónapja, költözés, lakásfelújitás miatt az én anyukámnál lakunk.
    Elég sok feszültség alakult ki ez idő alatt kettőnk közt, érezheti ezt is a kislányunk?
    Köszönöm előre is válaszodat és segitségedet!!

  • Hegedüs Szilvia

    2012. május 07. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam 20 hónapos, elérkeztünk abba a korba amikor már feszegeti a határokat. Legnagyobb problémám a pelenkázással van, nem akar nyugton maradni, forgolódik, a kakis fenekét fogdossa, majd a körülötte lévő dolgokat stb.. Szóval egy katasztrófa a helyzet. Egy darabig az éneklés, mondókázás segített, de most már az sem. Sajnos volt már, hogy elpattant a húr és kapott a fenekére, de ezt mindketten megsínylettük. Szeretném, ha lenne valami jó megoldás. Már gondolkodtam, hogy állva pelusozom, de nem mertem még gyakorlatban kipróbálni.
    Az öltözködés szintén kezd nehéz lenni…
    Válaszod előre is köszönöm!

    Szilvia

    • Vida Agi

      2012. június 02. szombat

      A fiaimat 10-11 hónapos koruktól már csak állva lehetett pelenkázni, csoda, hogy ti eddig bírtátok 🙂 Mindenképpen térjetek át az állva pelenkázásra, öltöztetésre, sokkal jobban szokott menni ebben a korban.

  • Papp Adrienn

    2012. május 01. kedd

    Kedves Ági

    ugyancsak 1,5 évesemmel kapcsolatban kérdeznék. Mindenhol összeszedi a szemetet és azonnal a kukába szeretné dobni. csikkek,koszos zsebkendő és egyéb gusztustalan dolgok a kedvencei. nagyon szereti a kukákat. Az első szava is a kuka volt.
    Sajnos így nem igazán tudunk kimozdulni, mert szemét még a játszótéren is van. Türelmes magyarázás, figyelem elterelés, tiltás eddig nem vált be. Reméltük, hogyha kap egy saját kukát és kukásautót majd az segít. sajnos ez sem jött be. van esetleg valami ötleted, hogyan lehet erről leszoktatni. (a szemét után persze gond nélkül a szájába veszi a kezét)
    üdv
    a

    • Vida Ági

      2012. május 03. csütörtök

      Ez természetes jelenség: a kicsi most tanulja, mi az a szemét, és hogy össze kell szedni, de még nem tud különbséget tenni aközött, hogy hol lehet és hol nem lehet ezt csinálni. Idővel ezt is megtanulja majd, addig is dicsérd meg, amikor felszedi a szemetet, hiszen ez alapvetően egy jó szokás, még ha ő most túlzásba is viszi.

  • Papp Adrienn

    2012. április 23. hétfő

    Kedves Ági!
    csak picit vág ide a téma, de bízom benne kapok segítséget Tőled
    17 hónapos kisfiam kezdetek óta cumizik. Igyekeztünk az alváshoz és az autózáshoz odaadni neki. Nem különösebben kereste, ha esetleg rábukkant akkor betette a szájába, de hamar kiesett a szájába amint más érdekelte. Mostanában viszont már sírva “könyörög” érte és ha tehetné, akkor egész nap a szájában lógna. a szájából nem tudom kivenni, mert annyira erősen szorítja. Ilyenkor enni is nehezen adok neki (egyébként sem jó evő.) Nem szeretném ha a szájában lógna egész nap (ilyenkor sokkal passzívabb és kevesebbet is beszél)
    Egyébként kiegyensúlyozott családban élünk, nincsenek veszekedések, vele szemben sincs agresszió, mindenki imádja etc)

    Az éjszakák lehetnek amiatt nyugtalanok, hogy nem találja meg őket? általában 4-5 darabot is beteszünk az ágyba

    mit tegyek, hogy ne sérüljön a lelke, de ne legyen totál cumifüggő?

    előre is köszönöm a választ
    Adi

    • Vida Agi

      2012. május 05. szombat

      Vannak olyan időszakok, amikor a kisgyermek jobban ragaszkodik az átmeneti tárgyához (ez lehet pelus, plüssállatka és cumi is), a másfél éves kor körüli időszak ilyen. Ha egyébként kiegyensúlyozott a környezete, nyugodtan engedd meg neki, hogy cumizzon, ha kéri, de igyekezz sok olyan programot kitalálni, ami eltereli erről a figyelmét.

      Az éjszakák sok minden miatt lehetnek nyugtalanok, általában nem a cumi szokott lenni az ok. Ebben a korban, ha nincs semmi bajuk a gyerekeknek, akkor már szépen alszanak, mert az alvásciklusuk már majdnem olyan hosszú, mint a felnőtteké, tehát ha nyugtalan éjjel, annak oka van (fogzás, sok nappali élmény miatti nyugtalanság – ez utóbbin segíthet este lefekvés előtt egy csésze Rooibos tea vagy a Mesélő Hold illóolaj, amit a szobájában lehet párologtatni)

  • Gabryelle22

    2012. április 23. hétfő

    Szia. Kislányom 3 éves lesz nyáron. szeptembertől ovis lesz. Egy hónapja kistestvére született. De sajnos úgy alakultak a dolgok hogy váratlanul be kellett feküdnöm még a terhesség 33. hetében a kórházba és szülésig bent voltam. 1 hónapot kellett a lányomnak nélkülöznie. A helyzet az lett ahgoy hazajöttünk egyáltalán nem lehet bírni vele. Ha mondok valamit egyáltalán nem teszi meg bárhogy kérem, pl nem hajlandó felöltözni, ha én próbálom öltöztetni mindent megtesz azért hogy ne sikerüljön. Nem akar fürdeni, aludni, kakilni. Mindenre amit kérek tőle az a válasz: nem akarom. Sehogy nem tudom fegyelmezni. ha sétálunk hisztizik hogy fagyizni akar, vagy játszótérre menni és általában az a vége hogy végigordítja az utat mire hazaérünk. Mielőtt bementem a kórházba elég jól kezelhető gyerek volt, megvoltak az eszközeim amivel kordában lehetett tartani a hisztit, de most!? minden elromlott. Nem tudom hogyan lehetne visszaszoktatni a régi kerékvágásba? Köszönöm a segítséget előre is

    • Vida Agi

      2012. május 05. szombat

      A testvér érkezése önmagában is feszültséget, szorongást kelt ebben a korban, hát még, ha 1 hónapig nélkülöznie kell anyát. Amikor nem vagy otthon, a kicsi hozzászokik egy másik rendszerhez és ilyen hosszú távollét után vissza kell szoknia ismét a régihez, illetve most mindent megtesz, hogy odafigyelj rá, mert a korábbi kiváltságos helyzetét elveszítette, ez természetes. Igyekezz minél többet foglalkozni vele, minél nagyobb figyelmet szentelni neki, vond be a döntésekbe (pl. már indulás előtt beszéljétek meg mi lesz a program, ő dönthessen, de utána ragaszkodj hozzá, hogy nem lehet változtatni). A hisztijének az a célja, hogy ismét kitapasztalja nálad a határokat (1 hónap nagy idő), ha határozott vagy, nem akarod meggyőzni, nem magyarázkodsz, nem engedsz neki, hanem csak hagyod, hogy kitombolja magát, akkor rájön, hogy felesleges hisztiznie.

  • Vivien

    2012. április 22. vasárnap

    Kedves Ági!

    Az én kislányom 19 hónapos,de soha nem csinálja azt amit mondok neki.Mikor én terhes voltam akkor az apjával nagyon sokat veszekedtünk.Elég ideges természetű a kislányom is.Össze függhet a kettő?Ha szépen kérem valamire akkor sem csinálja ha felemelem a hangom akkor sem.Néha rá szoktam csapni a kezére hogy nem szabad,de szerintem ez nem a legjobb megoldás.Állandóan sír mindenért,meg földhöz vágja magát meg tárgyakat,azért mert nem kapja amit szeretne.Nem érzem magam jó anyának,mert valamit nagyon elronthattam a nevelésével kapcsolatban.Szeretném helyre hozni ha még helyre lehet.Mikor tanigatni szeretném akkor nem figyel rám,inkább elmegy.Ha etetni akarom akkor nekem nem eszik csak magába,de ha odaadom neki a tányért hogy egye meg akkor eszik pár kanállak és kiönti az egészet.nagyon kétségbe vagyok esve,nem tudom melyik lenne a helyes út.
    Előre is köszönöm a segítségét.

    Tisztelettel: egy aggódó anya

  • Simon Bea

    2012. április 19. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kicsi fiam 14 hónapos és állandóan dobálja a játékait. Ha valami nem úgy jön össze neki, ahogy szeretné, vagy csak “hisztisebb” napja van, akkor agresszíven ütögeti őket, csapkod mindent és a földhöz vágja a játékokat, vagy bármit, ami épp a keze ügyébe kerül. Tanácsot szeretnék kérni, hogy kezeljem ezeket a szituációkat, illetve mit tehetek, hogy ne legyen a későbbiekben is ezzel problémánk? Segítségedet előre is köszönöm szépen! Bea

    • Vida Agi

      2012. május 05. szombat

      Ilyenkor fogd meg a kezét és mondd, hogy nem szabad, de nem kell hosszan magyarázni neki, sem leszidni emiatt, mert ilyenkor az indulat dominál a kisgyerekben, és ezt még nem tudja kezelni, abban kell neki segíteni, hogy ezt megtanulja, pl. azzal, hogy megfogod a kezét, szorosan átöleled, vagy eltereled a figyelmét.