A baba személyiségének fejlődése

Miért ilyen akaratos? Miért ennyire visszahúzódó? Lehet ezen változtatni? – teszi fel a kérdést sok szülő gyermeke viselkedését látva. Fontos tudni, hogy a személyiség nem egyenlő a viselkedéssel, 1-2 éves kora között minden gyerek akaratosabbá és agresszívebbé válik, mint korábban volt, de itt is vannak egyéni fokozatok: vannak alapból temperamentumosabb, hangosabb gyerekek és vannak eleve csendesebb, visszahúzódóbb babák. Nézzük, mi határozza meg a baba személyiségének fejlődését az első években!

Ami veleszületett…

3 olyan terület van, ami veleszületett, tehát, amiket a baba tőlünk örökölt:

1. Az aktivitás szintje, azaz, hogy a baba inkább nyüzsgős, sokat mozgó, ingerkereső típus, vagy pedig passzív, csendben nézelődő

2. A barátságosság szintje, azaz, hogy a baba szívesen ismerkedik új emberekkel, helyzetekkel, nyitott az új felé, vagy inkább zárkózott, nehezen alkalmazkodó.

3. Az érzelmi beállítottság, azaz a baba kiegyensúlyozott vagy inkább szorongó.

Ezeken az alap tulajdonságokon változtatni nem lehet, de a kicsit élményei, tapasztalatai, a családi környezet sokat változtathat azon, mennyire válik a szorongó típusú baba szorongóvá, mennyire fél a zárkózott baba az emberektől. Ha például sokat járunk társaságba, emberek közé, találkozunk gyerekekkel, akkor a zárkózott baba is barátságosabbá válhat. Ha nem erőlteted a barátkozást, hanem hagyod, hogy a maga módján először csak megfigyelje az embereket, majd a maga lassabb tempójában oldódjon fel, akkor sok jó élményt szerezhet az emberekkel kapcsolatban és barátságosabbá válhat, mintha távoltartod a társaságtól, mondván „úgysem érzi jól magát az emberek között”.

Ha ezt a három tulajdonságot meghatározod a gyermekeddel kapcsolatban, máris közelebb kerültél a megértéséhez. Az aktivitás szintjével szokott a legtöbb probléma lenni, hiszen látszólag minden baba nagyon aktív egy felnőtthöz képest. Gondolj arra, milyen volt a gyermeked az első 6 hétben! Az aktív gyerekek már akkor kevesebbet alszanak, sokat nézelődnek, érdeklődőek, aktívan szopiznak, ha valami problémájuk van hangosan, élesen sírnak, zeng tőlük a ház 🙂 A passzív gyerekek sokat alszanak, nehezen, lassan szopiznak, csendesebben sírdogálnak, sokszor inkább csak nyöszörögnek. A baba személyiségének megismerésében sokat segíthet a színtipológia is erről itt írtam.

Az első életév során ehhez a három személyiségi szinthez egy további fontos tulajdonság adódik hozzá: a bizalom vagy a bizalmatlanság. Ha a kicsi igényeit megfelelő módon kielégítik, ha a szülei jól reagálnak az igényeire, akkor kialakul benne a bizalom, mer hinni, bízni a környezetében, és az ő körülvevő emberekben.

Sok anyuka nagyon aggódik amiatt, hogy ha egyszer is hibázik, akkor máris elveszítette az ősbizalmat. Emiatt nem kell félni. A hangsúly itt azon van, hogy az esetek többségében reagálj a baba igényeire, segíts neki – de nyilván vannak olyan esetek, amikor ez nem sikerül. Vannak pl. olyan babák, akik minden erőfeszítés ellenére az első heteket végigsírják, aztán kinövik ezt a korszakot. A bizalmatlanság kialakulására általában a nagyon elhanyagolt csecsemők esetében beszélhetünk, ahol pl. a szülők alkoholisták, vagy ha csecsemőotthonban nevelődik a baba és nincs módja érzelmi kötődést kialakítani a nevelői iránt. Egy átlagos családban, normál körülmények között nevelődött babáknál ez nem fordulhat elő.

A második életév a totyogó önkontrolljának kialakulásáról szól. De nem csak arról van itt szó, hogy megtanulja kezelni az indulatait, hanem egy sokkal fontosabb dologról is: a szégyenérzet és az önbizalom kialakulásáról is. Ha állandóan rászólnak, amikor függetlenedni, önállósodni próbál, ha azt mondják rá, hogy „rossz gyerek vagy”, akkor bizony kialakul benne a szégyenérzet és ez az egész életét végigkíséri majd. Ebben a korban a legfontosabb számára, hogy kiszámítható, állandó határok legyenek az életében, de ezeken belül szabadon mozoghasson, fejlődhessen. Legtöbbször azzal a problémával találkozom családoknál, hogy maguk sem tudják, mit akarnak, ezért bizonytalanok a gyerek számára is a határok. Például anya néha megengedi a távirányító piszkálását, néha meg rászól a gyerekre, néha le kell feküdni este időben, néha nem.

Ezzel szemben az nem okoz gondot, ha apa megengedi a távirányító-piszkálást, anya pedig nem, mert a gyerek tud differenciálni a személyek által felállított határok között. A zavart mindig az okozza, ha néha rossz fiú és leszúrást kap olyanért, ami máskor meg van engedve neki. A 2. életév fő jelszava tehát a következetesség legyen a számodra.

A 3-6 éves kor közötti időszak a bűntudatról szól a kicsi életében. Ilyenkor már tudatosan cselekszenek, nem csak egyszerűen lázadni próbálnak, mint a 2. év során, hanem pontosan tudják, mit akarnak csinálni és ehhez támogatásra, megerősítésre van szükségük. Tipikus helyzet, amikor a gyerek „alkot” valami nagyot, például egy szép legóvárat és büszkén mutatja anyának, mit alkotott. Ha megdicsérik érte, akkor boldog és megerősítést nyert, hogy jót csinált, máskor is érdemes ilyet csinálnia, ha viszont letolják, hogy miért nem rakott még rendet a szobájában, akkor bűntudat alakul ki benne – és nem a rendrakás, hanem az alkotás miatt, ez pedig később, iskoláskorban, felnőttkorban gátlásokká alakulhat „nem alkotok, mert úgysem ismerik el”

Ennek a kornak a nehézsége a számodra az, hogy megtanuld kezelni azokat a helyzeteket, amikor a kicsi óriási butaságot csinált, ami neked kellemetlenséget okoz (pl. összekente a csempét a fürdőszobában), de büszke rá. Ilyenkor meg kell dicsérni, de utána bevonni a helyreállítási munkálatokba is, így bűntudat és „én rossz vagyok” érzés helyett a felelősségvállalásra neveled.

Az első 5 év meghatározó a kicsi személyiségfejlődésében, hiszen ezalatt alakul ki az a külső személyiségmag, amire később az élete során a környezetből „felszedett” további elemek épülnek majd. Éppen ezért nagyon fontos, hogy legyél tudatában annak, mikor mi történik vele és biztosítsd számára a hátteret a fejlődéséhez, de ne feledd: nem kell tökéletes szülőnek lenned ehhez, elég, ha „csak” elég jó szülő vagy 🙂

Hogyan ismerd meg jobban a gyermekedet és neveld őt az egyéniségének megfelelően? Ebben ez a tréning tud segíteni neked >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

29 Comments

  • Orsi

    2012. február 26. vasárnap

    Kedves Ági!
    2,5 éves fiam magatartásával sok baj van, mondta ezt az új óvónénije, aki 32 éve(!) óvoda- és fejlesztőpedagógus. Egy hete jár a fiam de-ként családi napközibe hozzájuk, eddig össz. hatszor találkoztak.
    Valóban, amiket felsorolt, létező, fiamra jellemző dolgok, csak én eddig nem tudtam, hogy ezek az átlagtól eltérő, problémás kategóriába eső dolgok… Vagy legalábbis ilyen gyakorisággal, és ilyen sok témakörben azok, nem tudom.
    Amikről szó van, azok utána olvasásom alapján két fő csoportba tartoznak a tünetek alapján:
    – a hiperaktivitásról írt cikkedben lévő tünetek szinte mind jellemzik a fiamat
    – agresszivitás, pl. piszkál, felborít, játékkal néha megüt gyerekeket.
    Amiért neked írok most: másoknak írt válaszaidban olvastam, hogy pl. babapszichológus felkeresését javasoltad. Ha mi szeretnénk felkeresni, akkor Téged személyesen lehet valahol, valamikor? A viselkedésében meghúzódó okok kiderítése, a problémák lehetséges megoldásai és a nevelésével (és saját szülői viselkedésünkkel) kapcsolatos kérdések érdekelnének, de ezeket ezen a fórumon úgy érzem, nem tudjuk eléggé részletezni. Köszönöm!

  • cs.zsuzsa

    2011. november 10. csütörtök

    Kedves Ági!
    Már nagyon sok jó tanácsot kaptam töled,most is kérnék.
    Teljesen kiborit a kisfiam 20hónapos,egésznap nincs semmi gond vele jól megvagyunk.a szokásos vacsora,utánna játszás még pakolás,fürdés,és alvás.Itt jön a gond.Nekiáll szó szerint sirni,és kiabál:Enni!Enni!Enni!
    Tuti,hogy nem éhes,mert aztis kiprobáltam,hogy adtam neki enni,de 1-2falatot evett,és akkor elkezdte,hogy autó…tehát ment volna játszani.Ezt egy hete csinálja,eddig egyszer adtam meg magam,hátha tényleg éhes.Nem tudom mit csináljak,ez csak időhuzás lenne nála?Már annyira kikészitett,hogy kijöttem a szobájábol ott hagytam,akkor elkezdett az ágyába játszani,10perc mulva visszamentem mondtam neki alszunk,és szó nélkül elaludt,nem akart enni.Egyedül külön szobába alszik kiskora ota.Mostmár egy hete,reggelig egyedül alszik,elötte hajnaltól köztünk.
    Már arra is gondoltam leveszem a rácsot,és melléfekszek,mert délután a mi ágyunkba alszik,és átölelve pillanatok alatt elalszik.Lehet az ölelés hiányzik neki?
    köszönöm a segitségedet!

    • Vida Ági

      2011. november 15. kedd

      Az a helyzet, hogy a kisfiad rájött a „varázsszóra”, arra, amivel meg tudja fogni a figyelmedet, ez pedig az „enni” Rájött, hogy ha ezt mondja, akkor talán nem kell lefeküdni (melyik gyerek szeret ebben a korban este lefeküdni? – egyik sem! :))
      Ha ellenállsz neki, akkor abba fogja hagyni ezt, mert rájön, hogy hatástalan, ha engedsz neki, akkor csinálni fogja, mert felismeri, hogy működik – ennyi a dolog nyitja.

  • Z.Szilvi

    2011. szeptember 02. péntek

    Szia Ági!
    A kisfiam 2 éves múlt. Próbál beszélni elég sok mindent mond, főleg mondókákat, vagy a saját maga által kitalált dolgokat. Több kérdésem is lenne. Az egyik az, hogy ha kérdezek tőle valamit nem válaszol rá igennel, vagy nemmel, ha valamit nagyon nem akar akkor annyit mond hogy „nem akarsz”. Ez nem probléma az ő korában, hogy a kérdésekre nem válaszol, vagy csak nagyon ritkán?
    Elkeztem bölcsibe beszoktatni, és ott nem lehet hosszabb időre (még 5 prercre sem) lekötni folyamatosan megy, nem ül le egy játékhoz sem, nem köti le semmi a figyelmét, ha báboznak gyurmáznak, mesét mondanak nekik az sem. Egy-egy percet játszik különböző játékokkal és ezek között cikázik.
    Ha kérem, hogy figyeljen rám, arra sem figyel, de mégis tudja hogy mit lehet és mit nem (mert mondogatja). Az utcán elszalad és hiába szólok neki, hogy áljon meg nem hallgat rám. Mit tegyek? Az alvásával is van némi probléma, este a szobájában az ágyában magától elalszik, de kb. 2-szer 3-szor felébred éjszaka és nyöszörög. Ha odamegyek hozzá betakarom, vagy megitatom, akkor alszik tovább. Vigyem el esetleg pszichológushoz vagy mit tanácsolsz mit tegyek? Köszönöm válaszodat!

    • Vida Agi

      2011. szeptember 10. szombat

      A leírtak alapján szerintem érdemes lenne szakemberrel is megnézetni, ebben a korban már azért 1-2 kedvenc tevékenységnek le kéne hosszabb időre is kötnie.

  • Nóra

    2011. július 24. vasárnap

    Kedves Ági!

    Nagyon hasonló témában írok, mint a többiek Én is a 2-3év körüli dackorszakkal küzdök, de úgy érzem, kicsúszik a kezem közül az irányítás, és nem vagyok biztos,hogy a mi állapotunk még a „normális kategóriába tartozik. Van egy 19 hónapos , örök nyűzsgő, kisfiam. Kiskorától kezdve, nem az egyszerűbb babák közé tartozott, gyakorlatilag mindent átéltünk, ami a nagykönyvbe le van írva, a hasfájástól, az éjszakázásokig, a fogzási problémákon át a szeparációs szorongásig mindent.Szóval nem egy probléma mentes gyerek, főleg alvás, és viselkedés téren, de ugyanakkor egy remek képességű kis hapsi. 11 hónaposan már szaladt, most másfél évesen szinte mindent mond, és nagyon jó mozgáskordinációval rendelkezik, 1 éves kora óta tornára járunk, a mozgásigénye miatt, ott is nagyon dícsérik,. Barátságos, érdeklődő, egyszóval egy karakán kissrác. Viszont mivel hamar „önálló” lett, evés , beszéd, és mozgás téren is. Most a dackorszak beköszöntével, kb 3 hete tart, kezelhetetlen, nem tudunk neki parancsolni, durva agresszív, és elutasító. Ha valami akarata ellenére történik, sír, verekszik, harap csapkod,levágja magát a földre. A játékait dobálja,falhoz csapja,ebből már többször majdnem baleset lett, a játszótéren a követ vette fel és hajította, és bárhogy tiltottuk, magyaráztuk nem hagyta abba, többször az lett a vége, hogy elhoztam a játszótérről, mindenért és mindehol hisztizik,és borzasztó durva, nem csak rohamokba néha-néha, gyakorlatilag reggeltől estig … És a fő célpont én lettem, mivel én vagyok vele itthon, és elszőr én vettem észre a dolgokat, és én probálatam jobb belátásra bírni, fegyelmezni, én kapom a legtöbb durvaságot, és elutasítást. Egy-két nap alatt odáig jutottunk, hogy ha megszidtam, ment sírva apához, ha apa is rászólt ment és kiabált a nagyszűlőknek segítségért. Mindíg egy erős akaratú baba volt, akinek komolyan meg kellett húzni a határokat, de eddig nem okozott gondot, hogy megtaláljuk a közös hangot, most viszont úgy érzem, kicsúszik a kezünk közül az irányítás. Ehhez hozzá jön még, hogy 14 hónaposon elkezdte, hogy nem alszik az ágyában, ezért hosszas probálgatások során az vált be, hogy a szobájában van egy fotel ahova ketten beülünk, én éneklek, ő egy kicsit elpilled utána berakom az ágyába és ha éjjel felébred és nem tud, visszaaludni, köztünk alhat tovább reggelig. Tudom, hogy ez nem a legjobb megoldás, de sokszor vettem észre rajta, hogy fél egyedül a sötétben, és nem akartam, hogy féljen az éjszakáktól. Most egy hete ott tartunk, hogy minden este cirkusz van az alvás körül, az ágyába nem hajlandó aludni, köztünk nem hajlandó aludni, a fotelbe akar aludni, úgy, hogy mind a ketten ott üljünk az apjával a fotel mellett, ha éjszaka felébred sír és sehol nem akar aludni. Tegnap 3 órás nyűglődés után ott hagytuk a szobájába, hogy döntse el mit akar,mert semmi nem volt jó, sírt, üvöltött, aztán át jött a szobánkba bemászodt mellénk az ágyba, elaludt köztünk, de folyamatosan sírdogált álmába, hol az én nevemet kiabálta, hol az apjáét, hol az, hogy NEM, NEM, NEm. Egyszóval most már az éjszakák is rémálommá váltak. Látom rajta, hogy Ő is zaklatott, nem akarom, hogy ettől a fegyelmezési sorozattól lelki gondjai legyenek, de a mostani állapot tarthatatlan. Mit tanácsolsz? Forduljunk szakemberhez vagy várjuk, próbáljuk átvészelni? Az alvásra úgy gondoltam, kipróbálom, hogy leveszem a rácsokat a kiságyról, mellé ülök, és ott éneklek, hátha így visszaszokik , a fotelt pedig meszűntetjük, de ettől is tartok, nehogy ez is trauma legyen, hogy egy megszokott dolgot megszűntetek, nagyon várom a válaszod. És elnézést, hogy ilyen hosszúra sikerült.
    Köszönöm. Nóri

    • Vida Agi

      2011. július 29. péntek

      Vannak ilyen zaklatottabb időszakok a dackorszak során, amik általában a kicsi ugrásszerű fejlődésével járnak együtt, általában pár hétig tartanak, utána, mintha elfújták volna.

      Szerintem egyelőre hagyd, hogy melletted aludjon, ez őt is megnyugtatja majd és legalább te is aludhatsz tovább nyugodtan.

      Hisztinél ne akarj magyarázni, ne kiabálj, ne büntesd meg, egész egyszerűen csak ne figyelj rá és várd meg, míg elmúlik, így néhány alkalom után rá fog jönni, hogy felesleges a hiszti és abbahagyja majd.
      A dobálásnál legyél határozott. Fogd meg a kezét, mondd hogy „nem szabad”, ha otthon csinálja, ültesd le a szobájában egy kicsit, hogy érezze, valami tényleg rosszat követett el.

      És kitartás. Ha türelmes vagy, akkor ő is higgadt és türelmes lesz idővel, a jó példa itt nagyon fontos!

  • Ibolya

    2011. július 21. csütörtök

    Kedves Ági, lehet h a kérdésem nem ehhez a témakörhöz kapcsolódik, de megpróbálom röviden összefoglalni. 5 hónapos a kiegyensúlyozott, boldognak tűnő lányom. Kis lakásban élünk, 2 helyiségben van kialakítva számára játszó tér,naponta babakocsis séta,esetenként mei taiban ügyintézünk minden gond nélkül.Hetente kb 4 nap jönnek hozzánk látogatók és kb 2-3 hetente elvisszük a nagyikhoz (600km oda-vissza), itt is min 2lakásban ismerkedik a világgal, jól viselkedik szinte minden alkalommal mindenhol.
    Kiságyban szépen alszik, minden rendben.

    A kérdés: Milyen korban érdemes RENDSZERESEN társaságba/kirándulni/strandra/kert partiba/babaúszásra vinni?Úgy értem kibillenteni a komfortzónájából, nem a kiságyában altatni stb.

    Eddig úgy tettem mindent, ahogy ő igényelte, de a barátok szerint burokban él. Arra gondoltam, h ha már ül stabilan, akkor többet lát a világból mint jelenleg hanyatt fekve a fákat a mózeskosárból.Félek h nagyon felborulna a napirendje ha „cibálnám” mindenhová az én kedvem szerint, vagy ellenkezőleg, ha elkezdeném így „nevelni” hozzáedződne? (Autózást unja, nem alszik autós hordozóban, nagyobb távokra csak ha muszáj, akkor indulunk, ilyenkor is figyelembe veszem az etetési/altatási fázisokat.)

    Köszönöm a válaszodat!
    Ibolya

    • Vida Agi

      2011. július 29. péntek

      Válaszoltam a másik helyen, ahol ugyanezt kérdezted.

  • kitty

    2011. július 19. kedd

    Kedves Agi

    Kisfiam 1 eves es negy honapos,orokmozgo,mindenre ahova lehet felmaszik,(a lakasban is ,az udvaron is )nem tudom mar hogy magyarazzam meg hogy veszelyes,nem egyszer leesett es megis megismetlodik.Ha raszolok hangosabban vagy eppen racsapok kimondottan elvezi es rohogve ugyanazt csinalja , azt hiszi hogy jatszunk,amugy minden ami erdekli megengedem hogy tanulmanyozzon.Mit tehetek?

    • Vida Agi

      2011. július 29. péntek

      Szólj rá, mondd, hogy „nem szabad, nagyon veszélyes” és vedd le onnan. Nem kell magyarázni, sem rácsapni, mert akkor újra csinálja. Az is segíthet, ha néha felügyelet mellett felmászhat dolgokra, mert ha párszor ezt megteheti, utána már nem lesz olyan érdekes és nem akar felmászni rá újra.

  • eva

    2011. július 15. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 18 hónapos. Az első néhány hónapot gyakorlatilag végigsírta, sokat-sokat volt kézben, ahogyan próbáltuk nyugtatgatni (sajnos kevés sikerrel) és talán ennek köszönhetően, talán csak jellembeli tulajdonság, hogy nagyon igényli a testközelséget. Ha nem vagyok érintésközelben, elkezd sírni és csapot-papot otthagyva fut utánam. Egyedül játszik az építőkockákkal, az autókkal, ki-bepakolgatja a szekrényeket és a dobozokat, de csak addig, amíg ott ülök mellette. Bármennyire is elmélyültnek látszik, nem tudom még csak annyi időre sem magára hagyni, hogy a 2 lépéssel odébb található asztalról a poharát odavigyem neki. A játszótéren hasonló a helyzet, kézenfova sétálunk mindig, bár nagyon stabilan megy és fut már, de kell a biztosnágérzetéhez, hogy belecsimpaszkodjon az ujjamba. A talicskát is igyekszik egy kézzel tolni, hogy ne kelljen elengednie a kezem. Egyébként barátságos, mosolygós, inkább megfontolt, mint merész kisfiú, aki igencsak nagy akarattal van megáldva. Sajnos a sírós múlt igen gyakran visszaköszön, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné, akkor nagyon hamar eltörik a mécses – bár ezek hisztijellegű sírások inkább, érdekes módon egyből abba tudja hagyni, ha megtörténik a hőn áhított dolog. Azonban, ha meg akarom próbálni egy kicsit önállósítani és azt mondom neki, hogy most anya nem megy veled a 2 méterrel odébb álló könyvespolchoz, menj oda egyedül, akkor beindul a hisztimód és nem lehet semmivel sem kizökkenteni vagy elterelni a figyelmét, csak sír és sír nagyon keservesen, és olyankor mindig megingok, hogy vajon tényleg csak hiszti-e ez vagy lehet valami olyan idegrendszeri vagy pszichés probléma a háttérben, amin csak rontok azzal, ha kemény akarok lenni vele.
    Gondolom, találkoztál már hasonló esettel, tudsz valami okosat mondani nekem, hogy mit tegyek? Lehetséges, hogy ez a viselkedés csupán az öröklött és magával hozott tulajdonságokból fakad vagy mi generáltuk azzal, hogy „behódoltunk” neki vagy esetleg tényleg lehet valami komolyabb baj is? Válaszodat előre is köszönöm!
    Éva

    • Vida Agi

      2011. július 29. péntek

      Ez a játszma arról szól, hogy hagyod magad vagy sem. Ha engedsz neki, akkor újra meg újra a hiszti eszközéhez fog folyamodni. Ha nem engedsz neki, hanem kivárod a hiszti végét, akkor idővel rá fog jönni, hogy felesleges, mert nem működik ez a módszer és abbahagyja majd.

      • eva

        2011. augusztus 11. csütörtök

        köszönöm a válaszod, Ági! már gyakorlunk 🙂
        azt még hagy kérdezzem meg, hogy az a nagymértékű ragaszkodás, ami nála megfigyelhető, mennyire természetes. mostanában a lakásban is kézenfogva közlekedünk, ha felállok mellőle, azonnal jön utánam, sajnos a legtöbbször üvöltve. ez a fajta „terror” csak nekem szól, a játszótéren rajong más anyukákért, megy utánuk és kéri őket a saját kis mutogatós kommunikációjával, hogy vele foglalkozzanak és velük tökjól elvan. rokonokkal, barátokkal szintén nagyon jól tudja érezni magát, apáról nem is beszélve. úgy tűnik, egyedül velem nem érzi magát annyira biztonságban, hogy el merjen engedni maga mellől. ezzel együtt elaludni csak velem hajlandó, az édesapját – aki a 18 hónapból 16,5 hónapig minden este altatta – most nem fogadja el.
        sajnos egymás idegeire megyünk így, engem frusztrál, hogy minden pillanatban érintésközelben kell lennem, gyámoltalanabb is emiatt a korosztályánál (egy kicsit ez is zavar), ő pedig csak az elutasítást látja és emiatt még jobban ragaszkodik hozzám. mit tegyek? hagyjam rá, majd kinövi, egyfajta szeparációs szorongás, esetleg tényleg ezt hozta magával a génjeiben vagy van valamilyen módszer, amivel meg lehet tanítani, hogy bízzon bennem? válaszodat előre is köszönöm!

  • Judit

    2011. június 26. vasárnap

    kedves Ági,

    kislányom (16hónapos) viselkedésével nem tudok mit kezdeni. Pár hete üti, akit ér (legtöbbször nyilvánvalóan engem), néha akár látszólag ok nélkül, néha ha valami nem úgy töténik ahogy ő szeretné. Ha valamit tiltok, már félek is az ütéstől mert – lehet bután hangzik, de – olyan fájdalmat okoz mind testileg, mind lelkileg. Ha lefogom a kezét és rászólok harapni ill. rúgni kezd, és még jobban kiborul. Ráadásul, nem is sikerül mindig időben elkapnom a kezét, és megakadályoznom h. üssön. Volt h. kipróbáltam meddig ütne – közben persze mondtam h. nem szabad – de végül muszáj volt megfognom. Tegnap pedig rácsaptam a kezére nem magyarázkodás, de iszonyú fájdalmat okoz, ahogy a nyakamon lévő anyajegyet kapirgálva tépkedi. Persze utána még jobban sírt, bár inkább csalódóttan, mint agresszíven.
    Tisztában vagyok vele, h. mindenki megijed, ha a gyereke üt, de figyelve mások hisztijét és agresszióját egyik sem tűnik ennyire hangosnak és ijesztőnek. Azzal is tisztában vagyok, h. vérmérséklet kérdése is, nyilván egy alapvetően csendesebb kisgyerek hisztije, ütlegelése is gyengébb és kevésbé ijesztő.
    mit tegyek, és miért üt néha ok nélkül is, és mikor lesz ennek vége?
    köszönöm, judit

    • Vida Agi

      2011. július 06. szerda

      Minden gyereknek van ilyen korszaka, ez a dackorszak része. Ilyenkor szólj rá, aztán tedd le és várd meg, amíg kitombolja magát. Nem kell magyarázni neki, nem kell lefogni a kezét stb. Hagyni kell, amíg elmúlik az dühroham. Ez a korszak az indulatkezelésről szól. A kicsi még nem tudja kezelni az indulatait, ha dühös lesz, akkor az úgy tör ki belőle, mint a vulkán. Meg kell tanulnia kezelnie ezeket az indulatokat, ez pedig csak úgy sikerülhet, ha megtanulja, hogy ezzel nem ér el semmit, ezért a legjobb reakció az, ha megmondod, hogy nem szabad és utána nem kap több figyelmet.

  • dzsen

    2011. június 14. kedd

    Kedves Agi!
    Kerlek segits nekunk!

    1,5 eves kislanyomra nem ismerek ra. Olyan szintu kiborulasai vannak, hogy megremit. Kb. 3 hettel ezelott volt az elso ilyen, az utcan, mert nem engedtuk hogy a flakon vizet magara ontse. Amikor elkezdett sirni probaltuk vigasztalni, de rugkapalt es lathatoan csak idegesitette,hogy hozza beszelunk igy letettuk a foldre es par lepesre tole vartuk,hogy befejezze.(kozben folyamatosan hivtam,hogy jojjon ide, nyugtattam,hogy nincs semmi baj stb-hiaba). A vegen mar huppogve-remegve sirt:( Nagy nehezen megengedte ,hogy olbe vegyuk, aztan hozzambuj es megnyukszik. Ilyen szintu kiborulasa a tegnap ketszer, ma egyszer volt, engem teljesen ketsegbeejt, soha nem hagytam sirni csecsemokoraban 1 percet sem egyedul, pedig hosszu honapokig hasfajos-nemalvos volt….es akkor most nem tudom,hogy hogyan tovabb, mi lenne a helyes reakcionk. Figyelemeltereles azert nem mukodik mert olyan szinten kiborul,hogy egyszeruen nem hallja amit mondunk, illetve csapkod a kezevel es megjobban sir ha barmit mondunk vagy adni akarunk neki. Sot, meg elindul az ellenkezo iranyba, mintha latni se birna 🙁 Utban van a testverke, lehet,hogy azt erzi ? Vagy elrontottam valamit? Minden kis megoldasmorzsa erdekel!!

    (nem tudom osszefugg-e ezzel, de 1,2 eves koratol ataludta az ejszakat, most par hete megebred hajnalban, legtobbszor sirva es akkor sem fogadja el az olelesem es a nyugtatgatasom..csak egy ido utan)
    Jo munkat es koszonom a valaszod!

    • Vida Agi

      2011. június 17. péntek

      Ez a fajta hiszti a dackorszak velejárója. Nem kell ilyenkor magyarázni, se hívni, se nyugtatni, csak kivárni a végét. Ez a korszak az indulatkezelésről szól, ha dühös lesz, ő még nem tudja kezelni az indulatait úgy, mint a felnőttek, hanem teljesen kikel magából. Ha azt látja, hogy ti is higgadtak maradtok, akkor hamarabb megtanulja, hogyan kezelje ezeket a helyzeteket, mintha ilyenkor sok figyelmet kap, beszélsz hozzá stb.

  • orosz andrea

    2011. június 14. kedd

    kedves Agi, kislanyom juliusban tolti a ket evet okos ugyes gyorsan tanulo kislany kedves mindenkivel elso gyerek a csaladba nagyieknak is szoval mindenki elkenyeztette, egyedul en aki raszolok mi helyes mi helytelen. aztan a ferjem huganak lett egy kisfia az most 9 hos baba csendes nyugodt gyerek, es o az aki kivaltja kislanyombol a kisordogot a semmivel, ugyanis mikor anyosomeknal vagyunk es o is ott van szegenyke csak ul a lanyom meg megy neki uti harapjafelloki mindezt mosolyogva jatszodva. mindig raszolok h nem szabad felemelm a hangom ra de amit elerek h o sir, ordit. a kisfiu meg mar stresszel mikor csak latja vagy a nevet hallja fel tole, es nem kicsit. mit tegyek? hogyan ertessem meg vele h ez nem jatek es h nem szabad? segits legyszi, elore is koszonom, andrea

    • Vida Agi

      2011. június 17. péntek

      Ebben a korban a gyerekek még játékszerként tekintik a másikat. Mivel a lányodnak nincs testvére, ezért neki új dolog a kicsi baba a családban (talán ilyenkor kicsit féltékeny is rá, mert a kicsi a kicsi, amikor együtt a család és nem ő). Semmiképpen nem jó, ha felemeled a hangod, ebből csak azt tanulja meg a lányod, hogy indulatra indulat a válasz. Ehelyett otthon meséljetek róla, milyen egy kisbaba, hogyan kell bánni vele, mit szabad csinálni és mit nem. Amikor pedig találkoztok, akkor meg kell mutatni, mit kell csinálni a babával és mit nem. Ha pedig mégis bántja, akkor le kell fogni a kezét és rászólni, hogy „Nem szabad”, valamint ilyenkor, ha együtt a család, lehetőség szerint ne a baba körül forogjon a világ, hanem a kislányod is kapjon sok figyelmet, így kisebb lesz benne a féltékenység.

  • Ilona

    2011. június 11. szombat

    Kedves Ági!
    Van egy 5 és fél hónapos gyönyörű,egészséges,mosolygós babám.Minden héten újít valamit,sőt néha napról napra új dolgokat csinál,aminek nagyon örülök.De kb két hete számunkra kellemetlen dolgokat kezdett művelni,csíp,mar,harap(a mellemet is)és marokra tépi a hajunkat….Ez normális ,,ismerkedési” szokás,vagy van valami baj vele?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. június 17. péntek

      Ő most még azt hiszi, hogy a te részeid hozzá tartoznak, most kezdi el kapisgálni, hogy talán azok mégsem az ő „tartozékai”, ezért nyúl durvábban hozzájuk, egyelőre próbáld meg elkerülni az ilyen helyzeteket (fogd össze a hajad stb.), ahogy megtanulja a kicsi a saját testhatárait, el fog múlni majd ez a szokás.

      • Ilona

        2011. június 17. péntek

        Nagyon köszönöm,már múlóban van:)

  • stella

    2011. június 11. szombat

    Kedves Ági!
    15 hónapos ikreim vannak, lányok. Az egyik baba csapkodni szokta a másikat. kettejük jelleme között különbség van, aki csapdos, az akaratosabb, kommunkatívabb hamarabb csinál dolgokat. A másikuk csendesebb, magától sokat eljátszó baba, de neki is van akarata, de az kizárólag a saját dolgaival kapcsolatos:inni kér, enni, ide menni, oda menni. A csapkodós baba is sokat eljátszik magában, nem mondhatom azért mindig erőszakosnak. Ketten is játszanak, mostanában a fogócska az, ami leköti őket. A csapkodós baba, amikor elkezdi ütni a másikat, mindig ok nélkül teszi azt. Nem vett el tőle semmit, nem lökte meg, stb. A másik az ütéseket mindig lereagálja sírással. Aki csapkod, az általában a fejét üti, de van amikor odaszalad hozzá és ellöki vagy éppen kirántja a kezében lévő dolgokat úgy, hogy el is esik a másik baba. Van azonban olyan időszaka is, hogy magától odavisz neki dolgokat, kezébe adja, pl.: az alvós állatát, cumit, ennivalót, játékot, tehát minden olyan dolgot, amit máskor elszed tőle. Én rá szoktam erélyesen szólni, hogy hagyja abba, de már nem tudom, mit tegyek.Mit javasolsz, hogyan reagáljam le ezeket a dolgait?

    • Vida Agi

      2011. június 17. péntek

      A rászólás ebben a korban még nem igazán jó, mert ilyenkor te is erélyes vagy, amiből ő azt tanulja meg, hogy indulatra indulat a válasz. Ehelyett ilyenkor fogd le a kezét és mondd neki határozottan, hogy nem szabad, a lényeg, hogy megértse mi az, ami gondot okoz.
      Ebben a korban még tárgyként tekintenek egymásra a gyerekek, ezért nem akkor ugranak össze, ha az egyik bántja a másikat, hanem azért, mert ő maga dühös valami más miatt, vagy frusztrált, vagy csak teszteli, mi lesz a reakció arra, amit csinál. Éppen ezért jó az, ha megérti, hogy amit mondjuk megtehet egy játékkal, azt nem lehet megtenni a tesóval, erre is jó a fenti módszer.

    • stella

      2011. június 20. hétfő

      köszönöm a választ!

  • Adrienn

    2011. június 11. szombat

    Köszönöm a cikket! jó úton haladunk és ez megnyugtató.

    Szép Napot!
    Adri

  • Szilvia

    2011. június 06. hétfő

    Kedves Ági!
    Nagyon jó az irás!!!Egyszerre sok mindent megértettem és helyre tudam rakni!
    Bár nálam egyik gyerek sem olyan mint 6 hetes korban-ig,hanem hanyathomlok az ellentétek!!!

    Köszönöm!Sokat tanultam!